Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-13 / 111. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI ÁRAi 50 FILLÉR XXII. ÉVFOLYAM in. SZÁM ★ CSÜTÖRTÖK, 1965. MÁJUS 13. Mi a dolgok rendje ? (3. o.) Somogy megye törvényességi helyezete (5. o.) Évadzáró hangverseny (6. o.) Mai számunk tartalmából: AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Hazaérkezett az HuK-bói a magyar párt- és kormányküldöttség '“'istát *'■) Szerdán visszaérkezett Bu­dapestre a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Elnöki Tanács helyettes el­nökének vezetésével Berlinben részt vett a német nép felsza­badulásának ünnepségein, A delegációt a Ferihegyi re­pülőtéren Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Gyenes András, az MSZMP KB kül­ügyi osztályának helyettes ve­zetője, Böjti János külügymi­niszterhelyettes, és Soós Gábor földművelésügyi miniszterhe­lyettes fogadta. Jelen volt a fogadtatásnál Wilhelm Meissner, a Német Demokratikus Köztársaság bu­dapesti nagykövete is. (MTI) • j fr fii r HU szovjet űrállomás a Holdon Május 12-én, moszkvai idő szerint 22 óra 10 perckor a Luna—5. automatikus űrállo­más elérte a Hold felszínét a Felhők tengerének térségében. Az űrállomásnak a Hold felé repülése és a Holdra való le­szállása során nagy mennyisé­gű információ érkezett, amely a Hold felületére történő zök­A. A. Gromiko találkozott Péter Jánossal (MTI foto — Vigovszld Ferenc felvétele) A. A. Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere ma­gyarországi baráti látogatása Bocin tegnap találkozott Péter Jánossal, a Magyar Népköz­társaság külügyminiszterével. A két külügyminiszter eszme­cserét folytatott a két felet érdeklő időszerű nemzetközi kérdésekről. A megbeszélés meleg, baráti légkörben folyt le. Péter János ebédel odoit A. A. Gromiko és felesége tiszte­letére a városligeti Gundel Étteremben. (MTI) Asszonyok a munkáról Tapasztalatcsere Kaposfureden — Nagyon tetszik nekünk a talaj. Ilyen jól elmunkált földben könnyein megy a mun­ka. — Horváth Józsefné és Boda Jmréné jákói tsz-tagok véleményét a kaposfüredi Aranykalász Tsz cukorrépa- földjén jegyeztem fel. Eredmények A megfelelő talajelőkészítés is egyik alapja a jó cukorrépa- termésnek. A kaposfüredi ha- iárjárás előtt szép eredmé­nyekről adott számot Perger István tsz-elnök. A múlt év­ben 150 hold átlagában 204 mázsás cukorrépatermést ta­karítottak be. A holdankénti tiszta jövedelem eléri a 4—5000 forintot. Ez az eredmény nem egyik napról a másikra szüle­tett. 1961-ben 137, 1962-ben 163, 1963-ban pedig 190 má­zsát takarítottak be holdan­ként. Az egyre növekvő ter­méseredményeknek a jó agro­technikán kívül — amint Sza­bó László főagronómus tegnap délután elmondotta — nagy szerepe van az asszonyoknak is, akik pontosan végzik el fel­adataikat. Kilencven asszony nézte meg a kaposfüredi ha­tárt és mondta el véleményét a kaposvári járási nőtanács és a járási tanács mezőgazdasági osztálva által rendezett tanasz- talatcsere-látoeatáson. Részt vett ezen dr. Szerényt János, a járási pártbizottság titkára, Csek József, a járási tanács vb-elnöke és Temyák Lászió­né a járási nőtanács titkára is Vélemények A határt járó asszonyok nem rejtették véka alá véle­ményüket. — Nálunk nagyon szeretik a répát az asszonyok — mond­ta a házigazda büszkeségével Laczkó Ferencné —, azt látná­tok, hogyan megy itt a mun­ka kapáláskor meg a betaka­rításkor is. Mindenki kint van, a rópaföldön. Segítünk egy­másnak. Egy ötvem. holdas táb­la egykettőre elkészül. — Nálunk nem szeretik így — válaszolta Mészáros István­ná nagyberki asszony. — Kö­rülbelül ezer négyszögöl jut fejenként. De az asszonyok zúgolódnak érte. Hasznos volt ez a találkozás — így vélekedik Prokovics Pálné Simoniéról. — Mi eddig 150 mázsánál nem tudtunk több cukorrépát termelni hol­danként. Nagyon örülünk en­nek az alkalomnak, sokat ta­nultunk a kaposfüredi éktől. Sok szó esett a találkozóm a szakmunkásképzésről. Erről nemcsak Sándor Lajos, a me­gyei tanács Oktatási előadója beszélt, hanem szinte minden felszólaló érintette. Elmondot­ták tapasztalataikat a kapós- fürediek is. Náluk nemrég fe­jeződött be a hároméves szak­munkás iskola. De beszéltek erről az ecsenyi meg az aitta- lai asszonyok is. Mindenről tudni A cukor répa termelés kap­csán nagyon sok, egy egész szövetkezeti gazdaságot érintő kérdésről esett szó a tegnapi kaposfüredi tanácskozáson. Az asszonyok részt kémek a mun­kából. Különösen a gyalogmun- kábam jeleskednek. A járási át­lagban a munkáknak csaknem a felét mindenütt a szövetke­zeti asszonyok végzik el. S amikor részt vállalnak a njun- kából, részt kémek a közös gazdaság; gondjaiból is. Hideg Lajosné őrei tsz-tag így fogal­mazta meg: — Mi elvégezzük a munkán­kat. Hiszen az 1600—2000 négyszögöl cukorrépa mellett ránk vár a burgonya meg a kukorica kapálása és betaka­rítása is. Jó volna, ha a napi munkán kívül ismernénk a tsz feladatait, problémáit is. Hosszan lehetne sorolni az elhangzott hozzászólásokat, el­Az meg a határjárás közben mondott véleményeidet, asszonyok mindenről tudni akartak, amit a kaposfürediek elértek, hogy hazatérve náluk is hasznosítsák ezt A tapasz­talatcsere nem ért véget. A jó módszerek meghonosítására otthon keiül majd sor. K. I. kenésmentes leszállás rendsze­rének további kidolgozásához szükséges. A nyugati hírügynökségek közül az AP nap közben meg­állapította: az űrállomás zök­kenőmentes leszállásának szo­katlan előrejelzése minden bi­zonnyal azzal magyarázható, •hogy a szovjet szakemberek megvannak arról győződve, minden a legnagyobb rendben halad és a Luna—5 sikerrel száll majd le a Hold felszínére. A hírügynökségi jelentés hoz­záfűzi, egy ilyen zökkenőmen­tes leszállás eredményeként huzamosabb időn keresztül adatokat kaphatnak a Hold felszínéről, ami szinte létfon­tosságú, ha embert akarnak küldeni a Holdra. A Reuter jelentése szerint amerikai szakértők elismerik, hogy amennyiben a szovjet űr- kísérlet sikeres lesz, a Szovjet­unió mintegy nyolc hónapos előnyre tesz szert a Holdra történő sima leszállás amerikai terveihez képest. A Surveyor amerikai űrállomás, amely feltételezhetően a Luna—5-höz lesz hasonló, legjobb esetben is csak 1966. januárjában in­dul el útjára. Milyen új távlatokat nyit meg a Luna—5. az űrkutatás­ban ? — ezzel a kérdéssel for­dult az MTI munkatársa dr. Kulin Györgyhöz, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatójához. — Minden ilyen jellegű kí­sérletnek — hangzott a válasz — két szempontból lehet je­lentősége. Az egyik önmagá­ban annak az ellenőrzése, hogy lehetséges-e egyáltalán megfelelő fékezés után si­mán, tehát a finom, érzé­keny műszerek teljes épségé­nek megóvásával leszállítani az űrállomást az idegen égi­test felszínén, éspedig annak is előre meghatározott pont­ján. Ha ezután ebből a szem­pontból a kísérlet sikerült, ez­zel rögtön további, még sok­kal lényegesebb vizsgálatok lehetőségét teremti meg. — Az első naev előny már a fékezett leszállás közben Nyolchónapos előny Mit mond a tudós? Nyilatkozik Kádár János fogadta Cyrus Eatont Kádár János, a kormány el­nöke szerdán délelőtt a parla­mentben fogadta a hazánkban tartózkodó Cyrus Eaton Lenin A hazánkban tartózkodó amerikai közéleti személyisé­get, Cyrus Eatont, feleségét és fiát szerdán délelőtt a pénz­jelentkezik. Hiszen nyilvánva­lóan sokkal tökéletesebb fel­vételek készíthetők az űrla­boratóriumról ilyen körülmé­nyek között, mintha maga a felvevő objektív is másod­percenként több mint egykilo- Az ember meteres sebesseggel száguld a fényképezett tárgy felé. A le- holdutazásának szállás után pedig a kamera forgatásával az egész kör- g]gQ állOIllása nyék jelenhetik meg a kép- _______ e rnyőn. Ez a televíziós kép- —mmi közvetítés — különösen, ha színes felvételeket továbbít a Földre — olyan következteté­seket tesz lehetővé, amelyek egész sor, mindeddig tisztázat­lan, és a Földről teljességgel tisztázhatatlan kérdésre ad­nak választ. — Ma már annak sincs crónátymórnnb akadálya, hogy a Holdra le- « gepeSZTnernOK szállított űrállomás — esetleg mm^m közvetlen földi irányításnak engedelmeskedve, esetleg au­tomatikusan — manipulátorá­val akár a felszínt borító ré­tegekből, akár a Holdat kö­rülvevő gázburokból anyag­mintát emeljen be önmagába, és azt saját maga a legkor­szerűbb fizikai és kémiai módszerekkel vizsgálja meg. — E mintavétel közben szűrhet és válogathat is. A Holdon pél­dául arra is lehetőség van, hogy a műszerek az ott heverő meteorokat eredeiti állapotuk­ban vizsgálják meg, ahogyan az űrben száguldanak, hiszen oda nem valami sűrű légkörön át érkeznek meg, amelyben a felizzás következtében régeb­bi tulajdonságaik lényegesen megváltozhatnak. — Elképzelhető egyébként az is, hogy egy ilyen űrállomás kié automata terepjárót visz magával, amellyel a gyakor­latban lehet ellenőrizni a Hol­don való mozgást és e mozgás földi irányításának lehetősé­gét. A Holdra leszállóit űrla­boratórium akár ennek a te­repjárónak a felhasználásával, akár más módon szeizmikus robbantásokat hajthat végre és a rengéshullámok terjedé­séből fontos következtetéseket vonhat le a Hold belső szerke­zetére. — Az már nem különleges feladat, hogy megállapításait az űrállomás megfelelően kó­dolt jelekkel eljuttassa a Föld­re. — Mindezek az adatok nem­csak azért lényegesek, mert közvetlenül gyarapítják az em­beri tudást, hanem azért is, mert megállapításuk nélkülöz­hetetlen állomás a távolabbi cél, az ember holdutazásának előkészítése útján is. Azt, hogy a Luna—5. elé milyen feladato­kat tűztek ki alkotói, azt ma még nem tudjuk, de a felso­rolt lehetőségek irányába csak az olyan kísérleteken át vezet az út, amelyeket most a szov­jet űrkutatási technikának ez a legújabb alkotása testesít meg — mondotta György. dr. Kulin A Luna— 5. kísérletének si­keres befejezését Nagy Ernő gépészmérnök, a MTESZ köz­ponti asztronautikai szakosz­tályának titkára a következő­képpen méltatta az MTI mun­katársa előtt: — Az 1960-as évtized űrku­tatási programjában a legelő­kelőbb helyet a Hold-kutatás foglalja el, amelynek végső célja az ember Holdra való le­szállásának előkészítése. — A Szovjetunió 1959-ben kezdte meg a Hold aktív kuta­tását az első három LunyikkaL E program keretében indult út­jára a Luna—5. is, amely pá­lyája szempontjából lényege­sen eltért az első három Lu- nyiktól. — Lényeges az volt, sike­rül-e a viszonylag lassú, a Föld felszínre átszámítva kö­rülbelül 11 100 méter másod- percenkénti kezdősebességet valóban pontosan kivezérelni és a kapott pályát közbenső helyesbítéssel a kiválasztott le­szállóhelynek megfelelően mó­dosítani. — A Luna—5. kísérlete azt mutatja, hogy ezek az előfelté­telek megvalósultak. — A Hold-kutatás további feladata — most, hogy ez a biztonságosnak tekinthető Hold-megközelítési pálya való­sággá vált — olyan fékezőra- kétás leszállórendszer kipróbá­lása és üzembehelyezése, amely lehetővé teszi a Holdon való sima leszállást Ez a rend­szer — ellentétben más el­hangzott véleményekkel — nem földi távirányítással, ha­nem automatikus, radarszerű vezérléssel lép üzembe, ami­kor a Hold felé mintegy sza­badesésben érkező rakéta bi­zonyos távolságra megközelíti a Hold felszínét. Ezután a fékezőrakéták a másodpercenként 2,5 kilomé­teres sebességet a sima leszál­láshoz szükséges 0—10 méte­res másodpercenkénti sebes­ségre csökkentik. — A Luna—5. típusú űrhajó teherbírása elegendő ahhoz, hogy a későbbi Luna-rakétá- kon elhelyezhessék a fékezés­hez szükséges hajtóanyagot, aminek révén a Holdon a Földről is bemérhető helyzetű műszeres laboratóriumot léte­síthetnek. A francia kormány fenntartja a dominikai beavatkozással és a német kérdéssel kapcsolatos álláspontját (Borsán Endre felvétele a Lenin-békedíjas Cyrus totón megérkezésé­ről.) békedíjas amerikai közéleti személyiséget és feleségét. A megbeszélésen jelen volt Tí­már Mátyás pénzügyminiszter. ügyminisztériumbain Tímár Mátyás miniszter fogadta. A látogatásnál jelen volt Baczo- ni Jenő külkereskedelmi mi­niszterhelyettes. (MTI) A francia kormány De Gaul­le elnökletével megtartott szer­dai minisztertanácsán a londo­ni NATO-tanácskozáson részt vevő Couve de Murville he­lyett Joxe államminiszter szá­molt be a külpolitikai esemé­nyekről A minisztertanács után Peyrefitte tájékoztatásügyi mi­niszter az újságírók előtt ki­jelentette: a francia kormány álláspontja a dominikai ese­ményekkel kapcsolatban nem változott. Franciaország hely­teleníti a fegyveres beavatko­zást egy független ország bel- ügyeibe, s reméli, hogy a Do­minikai Köztársaságban végül is a lakosság szabad akaratá­nak megfelelő kormány jön lét­re. Arra a kérdésre, vajon a francia kormány jelenleg Caa- mano ezredes kormányában látja-e a Dominikai Köztársa­ság képviselőjét, a miniszter kitérő választ adott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom