Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-09 / 108. szám
VIIaAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) Arái 80 FILLÉR XXII. ÉVFOIYBM 108. SZÁM ★ VASÁRNAP 1965. MÁJUS 9. Munkával szerzett elismerés (3. o.) Kulturális melléklet (7—8. o.) Gyermekeknek (9. O.) Egy iskola indulása (12. o.) Mai számunk tartalmábóh MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kádár János nyilatkozata a Pravdában A Fravda vasárnapi számában közli Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének a győzelem napja alkalmából adott nyilatkozatát. A nyilatkozat a többi között megállapítja, hogy a Hitler-fasizmus fölött húsz évvel ezelőtt aratott győzelem történelmi jelentőségű, és az egész emberiség sorsára kihatott. A második világháború befejezésének huszadik évfordulóján minden halandó, békeszerető ember mély tisztelettel adózik az antifasiszta küzdelem fő erejének, a Szovjetuniónak, amelynek népe a legtöbbet áldozta a fasizmus fölötti győzelemért, a népek szabadságáért, a békéért. A régi magyar uralkodó osztályok a magyar népet is belesodorták a hitleri rablóháborúba. A fasizmus szétzúzásával azonban népünk számára is eljött az alkalom, hogy annyi szenvedés és küzdelem után új történelmi ösvényre lépjen, megteremtse békében éljen. A szovjet hadsereg katonái, hősei nagy áldozatokkal, vérük és életük árán nyitották meg népünk számára az új társadalom felé vezető utat. — A háború borzalmainak és szenvedéseinek emlékét elmoshatják az idők, de tanulságait bűn lenne elfelejtenünk. Igaz, az emberiség ma nyugodtabban élhet, mert a Szovjetunió hatalmas, a szocialista országok erősek, és a békéért vívott harcban velük együtt lépnek föl Ázsia és Afrika független országai, a világ összes békeszerető népei. A háború veszélye azonban most ismét megnövekedett. A népeknek — hangzik a nyilatkozat — szívósan kell küzdeniök, hogy megakadá- lyc*-ák egy új világháború kirobbanását, és rákénysze- rítsék az imperialistákra a békés egymás mellett élés politikáját. Valamennyi haladó, békeszerető erőnek egyetértésben kell harcolnia a vitás kérdések tárgyalások útHazánkba látogat Á. Á. Grsmiko Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására a közeli napokban baráti látogatásra Budapestre érkezik A. A. Gro- miko, a Szovjetunió külügyminisztere. (MTI) Jegorov és Marija Berlin díszpolgára Abból az alkalomból, hogy a német nép 20 évvel ezelőtt saját társadalmi rendjét, és ján való megoldásáért. több szovjet állampolgárnak a Berlin díszpolgára címet adományozták. A kitüntetettek között van Csujkov, Szoko- lovszkij, Kagiyev és Katukov marsall, Szolomatyin vezérezredes, Bokob tartalékos altábornagy, Kotyikov tartalékos vezérőrnagy, Szemjonov külügyminiszter-helyettes, valamint Jegorov és Kantanja, a Szovjetunió Hősei, akik kitűzték a győzelmi zászlót a Reichstag épületére. A hitleri Németország fölött aratott győzelem ünnepe a legragyogóbb és a legfelejthetetlenebb napként vo- , , , . . ,., nult be szocialista államunk szabadult fel a fasizmus alól, történetébe — jelentette ki Leonyid Brezsnyev beszéde a hitleri fasizmus fölötti győzelem 20. évfordulójának tiszteletére rendezett moszkvai nagygyűlésen Moszkva kitüntetése Május 8.: munkaszüneti nap A bresztiek dicsőségére Szombaton a moszkvai Kreml kongresszusi palotájának hatezer személyes Üléstermében megnyílt a fasiszta Németország fölött aratott győzelem 20. évfordulójának szentelt ünnepi gyűlés. A gyűlést Mihail Szuszlov, az SZKP elnökségének tagja, a központi bizottság titkára nyitotta meg. Az ünnepi beszédet Leanyid Brezsnyev, az SZKP elnökségi tagja, a központi bizottság első titkára tartotta. Mi búcsúzunk és elmegyünk... 99 99 Virágerdőhöz hasonlított négy kaposvári iskola ezen az enyhén borongás szombat dél- előttön, a diákok kedves, meghitt ünnepén. Érettségizők búcsúztak tegnap Kaposváron és a toponári mezőgazdasági technikum épületében... A hagyományos ünnepség sajátos hangulatú percedről szól munkatársaink tudósítása. A Táncsicsban százhetvenhárom sötét ruhájú gimnazista indult el tarisznyá- san »vándorútra« ... Az osztályokból a folyosóra ballagtak, majd az iskola ódon épületétől vettek búcsút a diákok. Ezután a Latinka Művelődési Ház színpadán sorakoztak fel. A hagyományos bácsiddal, a Ballag már a vén diák ..., a Himnusz és Miczíkievicz Oda az ifjúsághoz című költeménye, majd a zászlóátadás után Merő Béla igazgató, a szülői munkaközösség nevében pedig Vermes Imre búcsúzott el a negyedikesektől. A Munkácsy Gimnázium üvegpalotáját a hozzátartozók tömege gyűrűzte körül már a kora délelőtti órákban. »Gaudeamus igitur...«, »Mi búcsúzunk és elmegyünk«... öt osztály, kétszáztizenegy matrózruhás lány kedves, szomorkás éneke fonódott egybe a hatalmas zsibangócsarnokban az ünnepség kezdetén. Egy vers, majd a) kamarakórus hangjai után Bencs Ilona IlI/b osztályos tanuló lépett a búcsúzók elé: — Nem akarok, nem is tudok bölcsességeket mondani, de ami most jön számotokra, egészen más, mint eddigi életünk volt. Egyszer el kell kezdeni ... Kérünk, hogy ott, a nagybetűs Életben néha gondoljatok az itt maradókra is... Kívániuk, hogy terveitek valóra válianak — mondta, majd egv negyedikes kislány, Som- lyai Klári búcsúzott el az érettségizők nevében. — Ez a hely, ahol szorongva vártuk a csengőszót, valóban második otthonunk volt. Éleutünk egyik Lgs»eKb szakasza most lezárul. Köszönet szüléinknek, az igazgató úrnak, tanárainknak ... Búcsúzunk tőlük és társainktól is. Elmegyünk, de nem szakadunk el mindattól, amit az iskola adott nekünk, amit megtestesített számunkra. A zászlóátadás ünnepélyes pillanatai után hóczi István igazgató köszönt el az iskola öregdiákjaitól i — ... Boldogok vagyunk, hogy ebben az évben 211 fiatallal több segítőtársunk, munkatársunk, barátunk lesz. Azonban négy év együttes munka bennünk is maradandó nyomokat hagy: kétszáztizenegy melegszívű, vidám, jókedvű fiatal hatását, emlékét... Becsülettel helytálltatok a tanulásban, a sportban, a kultúra fejlesztésében és a fizikai munkában egyaránt ... Kívánunk sok sikert nektek, és szeretettel várunk, vissza hívunk benneteket mint látogatókat, kedves vendégün két, mint munkatársakat... A technikumokban is ezen a napon bonyolították le a ballagást. Orgonavirág a lépcsőkön, a padokon, az ajtókon ... S mindenütt szülők, testvérek, hozzátartozók, tanárok, diákok. Ez a látvány fogadta a belépőt a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikumban, ahol százharminc diák köszönt ed tegnap délelőtt. Ünnepségük a Vörös Csillag Filmszínházban folytatódott. Itt a negyedikesek nevében Vétele József, a tanulóifjúság részéről pedig Ninkó Gabriella, majd az iskola igazgatója, Pintér József mondta el búcsúgon- dolatait. Ballagási ünnepük este műsoros rendezvényen folytatódott az Ifjúsági Házban. A cukoripari és a mezőgazdasági technikum épületében is egy-egy osztály érettségiző fiataljainak léptei nyomán csendült fel a hagyományos dal: »Ballag már a vén diák...« Az ünnepségek után az öt iskola tizennégy érettségiző osztályának fiataljai együttesen felvonultak, és ünnepélyesen megkoszorúzták a Szabadság parki szovjet hősi emlékművet. Leonyid Brezsnyev. Hangoztatta: Nagyra értékeljük más népek hozzájárulását a hitleri Németország ellen vívott felszabadító harchoz, valamint az antifasiszta koalíció részvevőinek érdemeit. A háború fő súlya azonban a Szovjetunió népeinek vállára nehezedett. A szovjet nép győzelme meggyőzően bizonyította a szocialista rendszer hatalmas életerejét — folytatta a továbbiakban Brezsnyev. — A győzelemben a következő főbb tényezők játszottak közre: a szocializmus a maga gazdasági és szervezeti lehetőségeivel, a társadalom eszmei és politikai egysége, a szovjet hazafiság és a proletár nemzetköziség, a szovjet népek barátsága, egységük a kommunista párt körül, a hadsereg példátlan hősiessége és bátorsága. A szovjet harcosokkal vállvetve küzdöttek a csehszlovák és lengyel alakulatok, segítséget nyújtott a szocialista Mongólia is. Brezsnyev a szovjet és a francia nép harci szolidaritásának példájaként említette a Normandia—Nye- men francia légiezred küzdelmét. Méltatta a szlovák és a prágai, a varsói, a bolgár és a román Hitler-ellenes felkelések jelentőségét. Megemlékezett a jugoszláv népi felszabadító hadsereg hősi harcáról, az albán és a görög nartizán hadseregek küzdelméről, majd kijelentette: a fasizmus szétzúzásához a bolgár, a román, a magyar, a finn csapatok is hozzájárultak. Nagy jelentőségű volt az olasz, a francia, a norvég ellenállási mozgalom. Németországon belül is a kommunisták vezetésével harcoltak a nép legjobb fiai a hitleristák ellen. Meleg érzésekkel emléke- kezünk az Egyesült Államok, Franciaország és a többi szövetségesünk népének harcáról — folytatta Brezsnyev. — A Szovjetunió lerója háláját Roosevelt, Churchill, De Gaulle előtt. Brezsnyev megállapította, hogy a fasizmus fölött aratott győzelem mélyreható változásokat hozott a világpolitikában, a gazdaságban, az ideológiában, milliók tudatában. Ma a kommunizmus a legbefolyásosabb politikai erő, amely valódi szabadságot, egyenlőséget, testvériséget és békét hoz az embereknek. Kijelentette, hogy a szovjet külpolitika célja: békés körülményeket biztosítani a szocialista országokban a szocializmus és a kommunizmus fölépítéséhez, megvédeni a békét és a haladást. A Szovjetunió eddig is, a jövőben is mindent megtesz a szocialista országok egységének megerősítésére, támogatja a felszabadító és forradalmi mozgalmakat, sokoldalú együttműködést alakít ki a szabaddá vált ázsiai, afrikai és latin-amerikai államokkal. A Szovjetunió következetesen védelmezi a békés egvüttélés elveit, és mindent megtesz, hogy meghiúsítsa az imperialista ag- resszorok terveit, megszabadítsa az emberiséget az új világháborútól. Mi azt akarjuk, hogy az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataink fejlődjenek és javuljanak — folytatta Brezsnyev. — Ám sohasem fogunk egyetérteni azzal, hogy a békés együttélés eszméjét csupán két állam kapcsolataiban kell alkalmazni. Bolygónkon több mint 120 állam foglal helyet, és mindegyikük szent joga megkövetelni, hogy tiszteljék szuverénitását, függetlenségét, területi épségéti hogy ne avatkozzanak be belső ügyeibe. A német militaristákról szólva Brezsnyev kijelentette, hogy az NSZK politikai és katonai vezetői ki akarják csikarni a nukleáris és a rakétafegyvereket, majd ezekre támaszkodva akarják felülvizsgálni a második világháború eredményeit. Bonn tagadni akarja az NDK létének tényét, ma azonban lehetetlen elképzelni Európát a Német Demokratikus Köztársaság nélkül. Az NDK utat tör az egész német nép számára egy békés, boldog jövendő felé. Brezsnyev a továbbiakban így folytatta: az utóbbi idők nemzetközi eseményeinek egész menete igazolja a világ kommunista pártjainak azt a következtetését, hogy napjainkban a legfőbb háborús és agressziós erő az amerikai imperializmus. Az utóbbi időben az Egyesült Államokban egyre gyakrabban emlegetik »fölényüket« a rakéta- és nukleáris fegyverzet területén. Senkinek sem sikerül azonban megfélemlíteni a a szovjet embereket, a többi szocialista ország népeit. Mi (Folytatás a 2. oldalon) Jelentés a földekről A kukoricának több mint a felét elvetették szövetkezeteink A múlt hét néhány munkára alkalmas napján — látva az eső okozta hátrányt — nagy szorgalommal, igyekezettel vetették szövetkezeteink a kukoricát. Ennek eredményeként KORSZERŰSÍTETTÉK A TABI TÉGLAGYÁRAT A gyár területét körpályásították, három sínkulit és harminc kocsit helyeztek üzembe, ezekkel szállítják a nyers téglát a préstől a szárítókig. A gyárban kis méretű tömör, magasított lyukas és dupla magasított lyukas téglát készítenek. A télen kitermelt földet a bányából a keverőbe szállítják (1. kép.) Naponta 55—60 000 darab nyers téglát készítenek, ennek elszállításához most már elég egy ember is. (2. kép.) május elejétől harminc száza* lékkai nőtt a kukoricával bevetett terület. A hét végéig összesen több mint 59 000 holdon, a tervezett terület 51 százalékán földbe került a mag. A legnagyobb előrelépés a marcali járásiban tapasztalható: a héten csaknem négy és fél ezer hold kukoricát vetettek el. Hét százalékról 41-re nőtt a bevetett terület. Hasonló igyekezet jellemezte a csurgói és a barcsi járás szövetkezeteinek munkáját. A csurgói járásban a 7900-ból 3580, a barcsi járásban a több mint 12 000-ből mintegy 5460 holdon végezték ezt a tennivalót. Az első helyen a siófoki járás halad. Jóval a megyei átlag fölött, 77 százalékig végeztek a kukoricavetéssel, mintegy 2200 hold vetetlen még náluk. A legnagyobb területtel rendelkező kaposvári járást illeti a második hely. A több mint 35 600 hold kukoricából 19 300 holdat vetettek el. Néhány termelőszövetkezet — a mosdósi, á szentgáloskéri, a töröcskei, a ráksi, a somodori és a Somogy geszti — minden tavaszi vetést befejezett. Nagyon sok gazdaságban, ha az idő engedi, vasárnap is dolgoznak, hogy a nagy lemaradást pótolják, és minél előbb földibe kerüljön a kukorica.