Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-26 / 122. szám
r Illés Béla látogatásai Ni klán Ünnepi termelési értekezlet Néhány héttel ezelőtt adta hírül a sajtó, a rádió, hogy Illés Béla hetvenéves. A hír hallatán eszembe jutott, hogy az író — elmaradhatatlan pipával a szájában — ellátogatott Niklára a felszabadulás utáni évben. Alighogy eltakarítottuk a romokat, a falu népe az újjáépítésen dolgozott. Illés Béla nevét akkor még nem sokan ismertük. Két napot töltött a faluban. Megmutattam neki a községet, beszámoltam a nép küzdelmes életéről. Nagyon közvetlen embernek ismertem meg az írót. Elmondta, azért jött el Niklára, hogy megismerkedjen Berzsenyi falujával. Amikor másodszor látogatott el hozzánk, éppen a szavazóurnákhoz járultak a niklaiak, hogy saját soraikból válasszanak képviselőket. Ekkorra már eltűntek a rossz emlékű urasági birtokok, majorok, egymás után épültek a takaros családi házak. Illés Béla derűs mosollyal jegyezte meg: — Ugye, megmondtam, hogy nemsokára szép lesz a ti életetek. Most már aztán vigyázzatok ... azokra szavazzatok, akik igazán a népért dolgoznak. Jó pár év eltelt azóta. Megismertük Illés Béla műveit. Ha az író most látogatna el falunkba, biztosan nem ismerne rá, annyit fejlődött azóta. Hársházi István levelező KISZ-ESKÜVŐ POLÁNYBAN Zsúfolásig megtelt a pártklub május 8-án Polányban. Itt tartották meg a második KISZ-esküvőt. Hajdú István és Galambos Magdolna KISZ- esek virágcsokros úttörők, vőfélyek és koszorúslányok sorfala közt léptek be a szépen földíszített terembe. Az új lemezjátszón fölcsendült Wagner Lohengrin c. operájából a nászinduló. Balia Jenőné vb- titkár nagyon szép beszédet mondott, majd összeadta a fiatalokat. Németh Mária középiskolás Petőfi Szeretlek kedvesem című versének elszavalásával kedveskedett az új párnak. Ballér István a járási KISZ- bizottság nevében köszöntötte és ajándékozta meg a két fiatalt. A helybeli szervezet nevében Kakstetter Mária üdvözölte Hajdú Istvánt és feleségét, s átadta a polányi fiatalok ajándékát. A jelenlevők sok szerencsét, boldogságot kívántak az új párnak. A nászmenet fúvós zene kíséretében a művelődési terembe vonult. Megkezdődött a lakodalom. Csaknem kétszáz vendég köszöntötte a fiatal házasokat. Somfai Sándor levelező F| msőséges ünnepségre gyűltek össze a Balatonszárszó és Vidéke Földművesszövetkezet tagjai, dolgozói a körzethez tartozó tizenkét községből május 15-én. Az alapító tagok külön meghívót kaptak az ünnepi termelési értekezletre. A helybeli úttörők énekkel, szavalattal köszöntötték a megjelenteket. Elek Sándor, az fmsz igazgatóságának elnöke számolt be a szövetkezet munkájáról, megalakulásáról. Visszaemlékezett a felszabadulás utáni első évek nehézségeire, az indulásra, amikor néhány áldozatkész tag és dolgozó megalakította a szövetkezetét. összehasonlította az akkori és a mostani több milliós vagyonnal rendelkező fmsz helyzetét. Elek Sándor ismertette a felszabadulási munkaverseny eredményeit. Az alapító tagok érdekes epizódokat elevenítettek föl az indulás korszakából. A felszólalók rámutattak a hibákra is. Az igazgatóság emléklapot adott az alapító tagoknak. A kiváló dolgozók pénzjutalmat és oklevelet kaptak. Keserű Gyula Fonyód, Fő u. 74. Fürdik a holdvilág... Meséli az ismerősöm, hogy nem tudja, mi ütött az ismerősébe. Az ismerősöm ismerőse még 1945-ben keveredett ki jómódú család gyermekeként a ködös Angliába, s ott él azóta is. A szülőföldhöz az emlékeken kívül más ugyan már nemigen köti — szülei meghaltak —, de azért minden érdekli, ami velünk kapcsolatos. Vadász- sza a Magyarországról szóló újságcikkeket, szorgalmasan levelez az itthoniakkal, sőt a közelmúltban azt írta, hogy hazajön látogatóba. Ismerősöm örömmel olvasta a levelet, s válaszához egy hangos levelezőlapot mellékelt, mivel közelgett az idegenbe szakadt honfitárs születésnapja. És azóta mintha csak elvágták volna a magyarból lett angol utazókedvét. Én sem tudtam mire véljem a dolgot, míg ismerősöm el nem árulta, mi volt a lemezen. Most már minden világos. Képzeljük el, milyen óvatosan bontogatta ki a címzett a becses ajándékot! Elérzéke- nyülve nézegette a réff látott hazai tájat a színes fölvételen, majd legkényelmesebb karosszékébe süppedve a zeneszekrény tányérjára helyezte a lemezt, s szemét lehunyva átengedte magát a zene élvezetének . . . Hiába, ez a zene az igazi! Hát még amikor rákezdte az énekes a reszelős baritonján : »Fürdik a holdvilág az ég tengerében . ..* Mosolygott csöndesen, s aprókat bólintott. Szinte látta a gyolcsgatyás, árvalány hajas, fokosos haramiákat. De mintha róla is szólna a nóta: Elhagytam házadat, földönfutó lettem...* Kétségtelen, hogy róla szól, sőt egyenesen neki. »Elmennék én haza, itt hagynám ezeket, / örömest itt hagynám, de most már nem lehet. . .« ö akart utazni, s a jó barát így üzent neki az óhazából. Nem is csak üzent, figyelmeztetett! Anyanyelvtől elszokott füle issza a szavakat, agya kétség- beesett gyorsasággal teremt köztük értelmes rendet, s der- medten hallja a befejezést: Édesanyám meghalt. .. kis házunk azóta. / Régen összeroskadt ... s áll az AKASZTÓFA.* Így aztán igazán nem csoda, ha utolsó levelében korábbi kedves tervéről csak ennyit írt: Egyelőre nem utazom! Varga Sz. Sándor Középiskolás brigádvezetők tanácskozása Még mindig nem tüntették el a dzsungelt Megyénk középiskoláinak brigádvezetői május 14-én a kaposvári Kilián György Ifjúsági Házban megbeszélték a nyári építőtáborok munkájával kapcsolatos kérdéseket Zetz József tanár elmondta, hogy a somogyi fiatalok egy része a Balaton partjára utasak. Június 27-től augusztus 21-ig négy turnusban, kéthetenként váltják egymást a lányok. Zöldséget szednek, növényt ápolnak, szőlőt kötöznek, gyümölcsöt szednek. A fiúk csatornát és utat építenek, folyószabályozásban vesznek részt. Naponta hat órát dolgoznak az építőtábor lakói, majd filmet néznek, tájékozMegengedhetetlen módon magasították a kéményt Futó Lajos 1 érvéiezőnk megírta, hogy a szél ledöntötte a lábodi művelődési otthon kéményét. Az Építésügyi Minisztérium elnöki és jogi főosztálya tájékoztatta a szerkesztőséget ebben az ügyben. A művelődési otthon tervezése társadalmi összefogással kezdődött, a kivitelezés is így indult. Az építést az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat fejezte be. A művelődési otthon átadása-átvétele tavaly februárban volt. A gépésztervező kérte, hogy magasítsák meg az egyik kéményt. A kivitelező mintegy négy méterrel megmagasította terv nélkül. Mulasztás terheli a kivitelezőt, mert műszaki szempontból megengedhetetlen módon magasították meg a kéményt, mindenképpen várható volt, hogy tönkremegy. A ledőlés után a vállalat műszaki dolgozói megtervezték a helyreállítást. Négyoldali me- revítéssel falazták újra a kéményt. Lejárt a garancia Mitnlk Jánosné szuloki olvasónk szóvá tette, hogy a barcsi ktsz nem javítja meg a mosógépét. Monath László, a Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat termelési főosztályvezetatókon vesznek részt, szórakoznak, sportolnak. A nyitó és záró tábortűz műsorát a fiatalok állítják össze. A brigádok versenyeznek egymással. Munkájukat háromnaponként értékelik, az első hat pénzjutalmat kap. Az első három helyre kerülő iskola zászlót, oklevelet kap. Minden táborozó mellére kitűzik az emlékjelvényt. A balatonboglári tábor parancsnoka Gavora Zoltánná lesz, a III. sz. gimnázium tanárnője. Az ifjú brigádvezetők a szünetben megnézték a hadtörténeti kiállítást. tője közölte, hogy a panaszos először 1964. VII. 13-án vitte el a gépet a ktsz-hez. A szövetkezet kicserélte a motort. A tulajdonos augusztusban átvette a mosógépet a szuloki boltban. A második hibabejelentés október elején érkezett a ktsz-be. Mitnikék február 17-én vették a gépet, a garancia augusztus 17-én lejárt. A második javítás azért húzódott el, mert Mitnik János garanciális javítást követelt. A ktsz április 12-én kifogástalan állapotban adta ki a mosógépet a családnak. Befejezik a munkát Szabi Ferenc kaposvári olvasónk kifogásolja, hogy a Dobó István utcában nem rakták le a burkolatot egy körülbelül tizenkét méteres szakaszon. Farkas Géza, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője közölte, hogy 1964-re és 1965-re ütemezték be a Dobó István utcai útépítést. A szerződés szerint e hó végéig kell befejezni a munkát. A kivitelező vállalat a szóban forgó szakaszt is ellátja burkolattal a terv szerint. Elszállítják a strandjátékokat Lapunk március 17-1 számában szóvá tettük, hogy hosz- szú idő óta hevernek betonállatok egy kukoricagóré mögött Balatonboglárons Nagy feladatot ró az idegenforgalom a Balaton-parton levő vállalatokra, szövetkezetekre, lakosokra. Nem közömbös, milyen véleménnyel térnek haza az itt nyaraló kül- és belföldi vendégek. Nemcsak az ellátás, az elhelyezés formálja véleményüket, hanem a környezet esztétikai hatása, a rend és a tisztaság is. A tanács, az fmsz, a vállalatok minden elkövetnek Bala- tonmárián, hogy megfelelően fogadhassák a vendégeket. A vasútra azonban nem jellemző ez a szemlélet. Az állomástól a műútig vezető »sétány« mellett évek óta szemét, bozót, gaz éktelenkedik a vendégek bosszúságára. A községi tanács megkezdte a műút melMajor Béla, a Balatoni Intéző Bizottság főtitkára tájékoztatta a szerkesztőséget, hogy a betonjátékok egy része a megyei tanács megrendelésére Balatonbogláron készült. Nem érte el a százezer forintot a Balaton két partjára szánt játékok költsége. A beton játékok és díszek szakemberek, képzőművészek véleménye, terve adapján készültek, formájuk a vidék jellegéhez alkalmazkodik. Ha felállítják őket a strandokon, díszítik a környezetet. A díszeket annak idején a tél beállta miatt nem szállították el, azóta a helyszíre kerültek. Intézkedett az IKV Kovács János kaposvári olvasó megbírálta a parkosttókat a Marx Károly közben végzett rossz munkájukért. Inke Sándor, a Kaposvári Ingatlankezelő Vállalat igazgatója közölte, hogy a városi tanács kertészeti részlege tette tönkre az aknatetőket és a járdát. Az IKV értesítette a részleget a kárról, felszólította, hgy rövid időn belül háziig helyre. letti terület parkosítását, rendezését. A MÁV azonban még nem tett semmit a szóban forgó terület rendbetételére. A tanácstagok évek óta reklamálnak emiatt, tavaly a NEB fo- nyódi elnöke a lapunkban hívta fel a MÁV figyelmét a tűrhetetlen állapotra. Sajnos, nem volt eredménye. A nyár rohamosan közeleg, az idegenforgalom további növekedésére lehet számítani. Tüntessék el végre a dzsungelt! Bandi Margit tanácstag Mikor lesz csatorna? Felépült a ház Marcaliban a Petőfi és a Rákóczi út sarkán. A Petőfi utcai szakaszán azonban nem szerelték föl a csatornát. Az épületet már hónapokat ezelőtt átadta a kivitelező vállalat, a csatornának azonban híre-hamva sincs. így aztán a járókelők nyakába csorog az esővíz a tetőről. Mondhatná valaki, hogy kerüljék ki a házat. Esős időben nem tehetik, mert a túloldalon akkora a sár. hogy elmerülnének. Reméljük, hogy levelünk nyomán orvosolják az hibát. B. I. Furcsa A barcsi szülészeten feküdt a feleségem, kérésére egy üveg sört akartam neki vinni az 5. számú szövetkezeti italboltból. A boltos felesége kedves szavakkal érdeklődött feleségem és az újszülött hogyléte felől, majd közölte velem, hogy nincs egyetlen üveg sörük sem. A kórházi látogatás után meglepődve tapasztaltam, hogy palackozott sört isznak a vendégek. Észrevételemet közöltem Bencsik Istvánnal, az italbolt vezetőjével: — Amíg van csapolt sör, nem szolgálunk ki palackozottat — válaszolta. Ebben az esetben elégtelenre vizsgázott emberségből az ital boltos. B. V. Barcs Gödör a főutcán Hatalmas gödör tátong már másfél éve a kaposvári Május 1. utcában, a szikvízüzem bejáratánál. Nagyon sokan járnak erre, s véleményük az, hogy szégyene a környéknek ez a gödör. Szánja rá magát a szikvízüzem a gödör feltöltésére! K. J. Fehér Éva levelező ill été e s e r e aszó A Munka Törvénykönyvének módosításáról A kártérítés közlésének új szabályairól A dolgozót a kár megtérítésére továbbra is a kár fölfedezésétől számított harminc napon belül kell indokolt, írásbeli határozatban kötelezni, még akkor is, ha munkaviszonya időközben megszűnt; ha a károkozás vagy a kár mértéke előzetes hatósági vagy bírósági eljárás során válik ismertté, a harmincnapos határidőt az eljárást befejező jogerős határozat közlésétől kell számítani. A vezető állású, valamint a felelős beosztású dolgozó a ‘kártérítés érvényesítésének elmulasztása miatt legkorábban akkor kötelezhető kártérítésre, amikor az említett harmincnapos határidőn belül a kártérítést nem érvényesítette. A munkaügyi vitát intéző szervnél kérhető a dolgozó kártérítési kötelezettségének megállapítása, ha a harmincnapos határidő eltelt, valamint akkor, amikor a munkaügyi vitát intéző szerv dönti el, hogy a kár a felelősség szempontjából gondatlan bűn- cselekménnyel okozott-e, végül dolgozójával szemben a magán- munkáltató minden esetben. Ha viszont az ügyben büntető eljárás folyik, a kártérítési igény annak keretében is érvényesíthető. A kártérítési határozat meghozatala előtt a dolgozót a lehetőséghez képest meg kell hallgatni, a határozat A megőrzési Az eddig felsoroltakon túl vétkességre való tekintet nélkül is felelős a dolgozó a kárért, ha a hiány visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelett- séggel átvett olyan dologban következett be, amelyet állandóan őrizetében tart, kizárólagosan használ vagy kezel. Ez a felelősség a teljes kárért fennáll. Ebben az esetben is — bár csak kivételesen rendkívül méltánylást érdemlő körülmények között — helye van a kártérítés mérséklésének. A vétkességre tekintet nélkül fennálló, úgynevezett megőrzési felelősség szabályai alapjában véve nem változtak, inkább kiegészültek. Ilyen kiegészítés az a rendelkezés, amely szerint abban az esetben, ha több dolgozónak együttesen adtak át dolgokat megőrzésre, munkabérük arányáellen benyújtott panasznak pedig halasztó hatálya van. Lényeges az új rendelkezések között az is, hogy a kár összegének meghatározásánál a megrongált dolog kijavítására fordított kiadást — ide értve az üzemviteli költséget- és a kijavítás ellenére még fennmaradó esetleges értékcsökkenés mértékét, ha a dolog megsemmisüli, vagy használhatatlanná vált, a beszerzési értéket, a dolog jogtalan eltulajdonítása esetén pedig a fogyasztói árat kell figyelembe venni. A vezető és a felelős beosztású dolgozónak a kártérítés érvényesítésének elmulasztásával okozott kár megtérítésének kötelezettsége pedig nem terjedhet túl annak a dolgozónak a felelősségén, akivel szemben a kártérítés érvényesítését elmulasztotta. Üj az a rendelkezés is, hogy ha a kárt többen, együttesen okozták, a károkozásban részt vevők vétkességük arányában felelnek; ha a kárt anyagi haszonszerzés céljából, szándékosan okozták, a kár egyetemleges megtérítésére is kötelezhetők a munkaügyi vitát intéző szerv útján. Egyetemleges kötelezésnek van helye, ha a kü- lön-külön marasztalás az okozott kár megtérülését veszélyeztetné, vagy aránytalanul késleltetné. felelősségről ban felelnek, és a kár megtérítésére egyetemlegesen is kötelezhetők. Meg kell még jegyezni a megőrzési felelősséggel kapcsolatban, hogy ha a megőrzésre átadott dolog megsemmisülése vagy megrongálódása folytán keletkezett a kár, a dolgozóra a kártérítést a vétkességi felelősségre megállapított szabályok szerint kell kiszabni. Ebben az esetben a vétlenség bizonyítása a dolgozót terheli. A raktárak és kereskedelmi egységek dolgozóinak a leltárhiányért fennálló anyagi felelősségét továbbra is a már ismert külön jogszabályok rendezik. Ugyancsak nem változott a vállalat anyagi felelőssége az üzemi balesetekért és más egészségi károsodásért. (Folytatjuk) Dr. K. I. Hozzászólás cikkeinkhez Jogosan kifogásolta a lap a tabi húselosztást Lapunk március 18-i drámában cikket közöltünk 18 kiló tisztesség címmel. Megállaoítot- tuk. hogy joggal kelt felháborodást a közvéleményben, ha némely vezetők beosztásuknál fogva jutottak volna előnyhöz Tabon a húselosztásnál. Dr. Kassai János, a megyei tanács vb-titkára megvizsgáltatta a húsügyet, s a cikkben közöltekkel azonos megállapításra jutott. Nem rendszeresen, de előfordult, hogy a járási székhely egyes szerveinek dolgozói a cikkben jogosan kifogásolt módon szerezték be a húst. A megyei tanács utasította a községi tanács vb- elnökét, intézkedjen, hogy a hatósági húsbolt szabályosan árusítsa a húst a jövőben. Felhívta a figyelmét, hogy ilyen ne forduljon elő többet. Intézkedett a Vendéglátó Vállalat Esti razzia című írásunkban szóvá tettük, hogy Ittas embereket Is kiszolgálnak némelyik italboltban. A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat április 1-i cikkünk nyomán ismét felhívta dolgozóinak figyelmét, hogy tartság meg az ittas egyének kiszolgálását tiltó rendelkezéseket. A vállalat utasította a Kinizsi Söröző, a Kék Egér, a Liget és a Diófa vendéglők vezetőjét, hogy tartson rendet, mert fegyelmi úton vonja őket felelősségre, ha ismétlődik a cikkben bírált hiba. Temesi József, a Szövetkezetek Somogy megyei Központjának főosztályvezetője egyetértett cikkünkkel, s figyelmeztették a szentjakabi raktárost és a Szigetvár utca végén levő vendéglő vezetőjét. Talán jövőre megrendezik a középiskolás dalostalálkozót Lapunk április 18-i számában cikket közöltünk Középiskolás dalosok, merre vagytok? cim- mel. Javasoltuk a megyei művelődésügyi osztálynak és a KISZ megyei bizottságának, hogy rendezzen középiskolás dalostalálkozót. Varga István, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője válaszában megállapította, hogy valóban nem rendeztek még a közép- iskolás énekkarok olyan dalosversenyt, mint az általános iskolák. Négy középiskolának van énekkara Kaposváron, a többi kórus járási székhelyen működik. Dalosversenyt csak megyei keretekben lehet elképzelni, ennek megszervezése pedig időbe és pénzbe kerül. A megyei középiskolás énekkarok jó része kezdő (Barcs, Siófok, Fonyód, III. sz. Közgazdasági Technikum, Nagyatád, Marcali), reprezentatív szerepeltetésük bizonyos időt kíván. A városi és járási középiskolás énekkarok eddig is szerepeltek különféle helyi és megyei rendezvényeken. A művelődésügyi osztály terve, hogy a jövő tanévben megrendezi a középiskolás kórusok megyei találkozóját. Figyelembe kell venni, hogy más a város kilenc általános iskolájának kórusait összehozni, s más a megyében szétszórtan levő tizenkilenc középiskoláét, annál inkább, mivel többnek kezdő énekkara van. A csekély óraszám (miatt a középiskoláknak nincs önnálló ének szakos tanáruk, óraadók tanítják az éneket, vezetik a kórust • legtöbb helyen.