Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-26 / 122. szám

flLÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) ÁRA) 50 FILLÉR »II. ÉVFOLYAM 122. SZÁM • ★ SZERDA, 1965. MÁJUS 26. Balatonszabadi ellentétek (3. o.) Olvasóink írják (5. 0.) Elkapkodott tárgyalások Bosszús panaszok (6. o.) Mai számunk tartalmából: AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJ A Húszéves a Séd Hői A Gödöllői Agrártudományi Egyetem fennállásának 20. év­fordulója alkalmából kedden háromnapos tudományos ülés­szak kezdődött az egyetem központjában. A megnyitó ünnepségen megjelent Lo- sonczi Pál földművelésügyi miniszter, s beszédet mon­dott Méltatta a két évtizedes munkásságára visszatekintő Agrártudományi Egyetem si­kereit, a mezőgazdasági szak­emberképzésben elért ered­ményeket. Hangsúlyozta, hogy a Gödöllői Agrártudományi Egyetem oktatói, nevelői és tudományos munkája nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy hazánkban a mezőgaz­dasági termelés 1961 óta — a kedvezőtlen időjárás és a kezdeti nehézségek ellenére — 10 százalékkal növekedett, hogy az állami és szövetkezeti gazdaságaink megerősödtek, tovább fejlődnek, évről évre több terményt, árut adnak az országnak. Dr. Magyart András, az Ag­rártudományi Egyetem rekto­ra ünnepi beszédében ismer­tette az egyetem húszévi munkásságát, majd 48 gazda­sági szakember megkapta az egyetemi doktori, illetve a mezőgazdasági tudományok doktora címet, dr. Schandl József Kossuth-díjas akadé­mikust. nyugalmazott egyete­mi tanárt és dr. Vestsik Vil­mos Kossuth-díjas akadémiai levelező tagot az Agrártudo­mányi Egyetem díszdoktorává avatták. Amerikai gfépek öngólja Dél-Vietnamban r i Johnson FBl-pynököket küldött omitiikába Tűzszünet Bolíviában Kormányátalakítás Saigonban Kilenc tábornokot leváltanak Szolidaritási gyűlés Budapesten Az AFP szerint a Coral Sea repülőgép-anyahajóról négy amerikai könnyűbombá­zó szállt fel hétfőn este, és Hanoitól délre 150 kilométer­re három célpontot bombá­zott Ezenkívül bombáztak egy folyami kompot is. Az amerikai légierő kedden újabb légitámadásokat inté­zett a VDK területe ellen. Hanoitól 225 kilométernyire délre a gépek felgyújtottak egy kőolajraktárat, ezenkívül a VDK területén támadásokat intéztek vasúti szerelvények, gépkocsik és hidak ellen. Phan Huy Quat, a dél-viet­nami bábkormány miniszter- elnöke kedden reggel benyúj­totta új kormányának listáját. A lajtsromon öt új személyi­ség szerepel. A kormány »át­Jfégy amerikai repülőgép körülbelül hat kilométerrel a 17. szélességi foktői délre kedden tüzelt egy dél­vietnami utász zászlóalj őrhelyére. A támadás követ­keztében öt dél-vietnami katona megsebesült, egy talajgyalu lángba borult, egy másik pedig megron­gálódott. A gépek hamarosan eltávoztak a tenger irá­nyában, mielőtt meg sikerült volna állapítani, me­lyik amerikai légialakulathoz tartoznak. Az amerikai csapatok szóvivője kijelentette, »kilenc­venkilenc százalék« a bizonyosság afelől, hogy va­lóban eltévedt amerikai gépekről volt szó. Teljesség­gel lehetetlennek mondta, hogy az »ellenség« által zsákmányolt amerikai gépek lettek volna az eset sze­replői. szervezését« már hetek óta várták. A dél-vietnami vezető körökben megnyilvánuló nyugtalanság másik jele, hogy a katonai klikk tagjai kö­rében is átcsoportosítá­sok, lemondások, elmozdí­tások »vannak a levegő­ben«. Az AFP óráról órára várja kilenc tábornok elmozdítását, továbbá előre beharangozza, hogy Tran Van Minh tábor­nok, vezérkari főnök ugyan­csak hamarosan talonba ke­rül, helyére egy Nguyen Huu Co nevű tábornokot állítaná­nak. Saigonban, az amerikai csa­patok parancsnokságán egyéb­ként bejelentették, hogy a következő két hőViapban újabb 25 000 amerikai katonát vezényelnek Dél-Vietnamba. III. Pannónia Mezőgazdasági Napok Pécsen Külföldi vendégek előadása — Tanácskozás két szekcióban — Könyvkiállítás és szakmai kirándulások (Tudósítónktól.) Az idén már a III. Pannónia Mezőgazdasági Napokat ren­dezik meg Pécsen az állatte­nyésztési és a növénytermesz­tési szekcióban. A háromna­pos tanácskozást június 3 és 5 között tartják a Somogy, Ba­ranya és Tolna megyei tanács végrehajtó bizottságai a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetei­nek agrártudományi szakosz­tályai, az állami gazdaságok megyei igazgatóságai, a Ma­gyar Agrártudományi Egyesü­let megyei szervezetei és a me­gyei AGROKER vállalatok kö­zös szervezésében, összesen 2500 meghívót küldtek szét az ország mezőgazdasági szak­embereinek, és mintegy öt­száz vendégre számít a rende­zőség. Az állattenyésztési szekció­ban központi kérdés lesz a sertéstenyésztés és -hizlalás legújabb módszereinek meg­vitatása. Erről a témáról négy előadás és számos hozzászólás hangzik majd el. Többek kö­zött előadást tart dr. H. Clau­sen professzor, a dán fehér­sertés kitenyésztője, aki a Földművelésügyi Minisztérium vendégeként vesz részt a III. Pannónia Mezőgazdasági Na­pokon. A talajerő-gazdálkodás és a talajvédelem lesz a központi téma a növénytermesztési szekcióban. A talajerő-gazdál­kodás időszerű kérdéseiről, a magnéziumtrágvázás szelepé­ről és jelentőségéről, a dél­dunántúli erózióról hallhatnak előadásokat a részvevők. A növényvédelmi szekció külföl­di vendége Sz. Sz. Szoboljev akadémikus, a Dukucsájevről elnevezett Talajtani Kutató Intézet igazgatója lesz. A ven­dégek ellátogatnak a baksai Ezüstkalász Termelőszövetke­zetbe, hogy megtekintsék a ta­lajerő-gazdálkodási kísérletek eredményét. A III. Pannónia Mezőgazda­sági Napokon a tanácskozások közös programjában dr. Soós Gábor földművelésügyi mi­niszterhelyettes A mezőgazda- sági termelés fejlesztésének főbb feladatai címmel tart elő­adást, de nagy érdeklődésre tarthat számot dr. Szűcs Kál­mánnak, a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási és kísérletügyi főigazgatósága ve­zetőjének A szakmai képzés szerepe a mezőgazdasági ter­melés fejlesztésében címmel előadásra kerülő témája is. A vendégek ellátogatnak Harkányba, Siklósra, Tenkes- aljára, és megtekintik Pécs nevezetességeit is. A III. Pan­nónia Mezőgazdasági Napok­ra már sorra érkeznek a szo­barendelések azoktól a mező- gazdasági szakemberektől, akik a háromnapos tanácskozást kí­vánják felhasználni arra, hogy a legújabb módszerekről sze­rezzenek tapasztalatokat. A IIL Pannónia Mezőgazda- sági Napokkal egy időben és annak alátámasztására me­zőgazdasági könyvkiállítást rendeznek a Pécsi Járási Ta­nácson a Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat és a Ba­ranya megyei Könyvtár közös szervezésében. A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége és az Országos Béketanács elnöksé­ge szolidaritási gyűlést ren­dezett kedden a Május 1. Ru­hagyár művelődési termében. Varga József, a Szakszerveze­tek Országos Tanácsa elnök­ségének tagja, a Ruházati­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének főtitkára mondott be­szédet. Méltatta a vietnami haza­fiak nagyszerű helytállását, szólt arról, hogy a magyar dolgozók egy­öntetűen megbélyegzik az amerikai agressziót, s levelek, táviratok százaiban tiltakoznak a Vietnami De­mokratikus Köztársaság ellen intézett bombatámadások el­len,' helyeslik kormányunknak azt az elhatározását, hogy anyagi és egyéb segítséget nj’újt a vietnami népnek, — Mi. magyar szervezett munkások — folytatta — a Szakszervezeti Világszövetség tagjainak több mint 120 mil­liós táborával együtt testvéri szolidaritásunkról biztosítjuk a szabadsá­gáért, függetlenségéért harcoló vietnami népet. A világ dolgozóival és haladó erőivel követeljük, hogy az amerikai imperialisták szün­tessék meg vietnami agresz- sziójukat, tartsák tiszteletben az Indokínával kapcsolatos genfi egyezményeket. Ezután a gyűlés részvevői­nek nagy tapsa közepette Hoang Bao Son, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete köszö­netét mondott a házigazdák­nak, a gyűlés részvevőinek, a vietnami nét> iránti együtt­érzésért, szolidaritásáért. A Washington Post hétfő es­ti számának jelentése szerint Johnson elnök Dominikába küldte az FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) alkalmazottai­nak egy csoportját. A felada­tuk az, hogy megvizsgálják, »milyen méretű és milyen tér. mészetű a kommunista befo­lyás«. A lap szerint a második vi­lágháború vége óta amerikai elnök még nem alkalmazta külszolgálatra az FBI-t. A kül­földi hírszerzés a CIA (Köz­ponti Hírszerző Hivatal) fel­adatkörébe tartozott. Mint Santo Domingóból je­lentik, Francisco Caamano, az alkotmányhű dominikai erők vezére hétfőn este rádióbeszéd­ben jelentette ki: Ne tekint­sék a gyengeség jelének, hogy a tűzszünetért fáradozik. Han­goztatta: a dominikai ifjúság, amely a felkelésben részt vett, csak az 1960-as alkotmánynak megfelelő kibontakozást fogad­ja el, és ragaszkodik a sza­badságjogok biztosításához. Ki­jelentette, hogy kormánya asaín a nemzetközi szerveze­tek képviselőivel hajlandó tár­gyalni. A bolíviai katonai junta fegyveres akciója a sztrájkban álló munkások és bányászok ellen heves ellenállásba ütkö­zött. Hétfőn egész nap folytak az utcai harcok magában a fő­városban és La Paz gyáme- gyedeiben. A hírügynökségi je­lentések szerint a főváros tér­ségében 19 személy meghalt és több mint 70 megsebesült. Az elkeseredett harcok után a katonai junta a bolíviai gép­kocsivezetők szakszervezete vezetőinek közvetítésével meg­állapodott a tűzszünetben. A tűzszüneti megállapodás két kikötése: 1. A bányászok be­szüntetik május 17-e óta tartó sztrájkjukat. 2. A kormány visszavonja csapatait, amelye­ket a sztrájkoló ónbányászok ellen vonultatott fel. (MTI) Afrika felszabadulásának napja Hailé Szelasszié rádiószózata Hailé Szelasszié, Etiópia császára május 25-én Afrika napja alkalmából rádiószóza­tot intézett országa népéhez, és kijelentette, hogy Etiópia továbbra is hatékonyan támo­gatja mindazokat, akik küzde­nek Afrika szabadságáért. A császár határozottan síkra- szállt amellett, hogy tartsák meg az Afrikai Egység Szer­vezete tagállamai vezetőinek accrai értekezletét. A császár felhívással fordult a békeszerető államokhoz, hogy együttesen küzdjenek a gyarmatosítók ellen. Az Afrikai Egység Szerve­zete központjában Afrika nap­ja alkalmából ünnepség volt, amelyen Diallo Telli, a szer­vezet főtitkára beszédet mon. dott. Kifejezte azt a reményét, hogy az összes afrikai államok közös erőfeszítésével sikerül a szervezet életében jelenleg ta­pasztalható nehézségeket kikü­szöbölni. Sekou Touré, a Guineái Köz­társaság elnöke szintén rádió­üzenetben emlékezett meg Af­rika felszabadulásának napjá­ról. (MTI) Harcok az indiai—pakisztáni határon Kedden — több hét után elő­ször — ismét megszólaltak a fegyverek az indiai—pakisztá­ni határon fekvő Kutch mo­csaras térségében, amelyre In­dia és Pakisztán egyaránt igényt tart. Űj-delhi jelentés szerint pa­kisztáni alakulatok megtámad­tak és be akartak keríteni egy huszonöt emberből álló indiai járőrt A nehézgépfegyverrel fölszerelt járőrcsoport kitört a gyűrűből. (MTI) MEGKEZDŐDÖTT AZ ÜDÜLTETÉSI SZEZON Nagy a forgalom a siófok! vasútállomáson siófoki SZOT-üdüiökbe pihenni. Az első turn ussal t«bb ezren jöttek a Véget ért a párt szövetségi politikájával foglalkozó tudományos ülésszak Tegnap délelőtt a Párttörté-1 visszanyerje a munkásosztály bizalmát, elősegítette a pro­letárdiktatúra politikai alap­jának, a munkás-paraszt szö­vetségnek megszilárdítását, a népi-nemzeti egység megvaló­sulását. A vitában felszólalt Farkas Sándor egyetemi docens, Tóth István, a Párttörténeti Inté­zet tudományos munkatársa, továbbá Ilia Boriszovics Ser­bin, a történelemtudományok doktora, a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiája Tör­ténettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, aki vendégként vett részt az ülésszakon. A felszólalásokra Vass Henrik válaszolt, majd Óvá­ri Miklós, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága tudományos és közoktatási osztályának he­lyettes vezetője foglalta ösz- sze a kétnapos tanácskozás fontosabb tanulságait. (MTI) neti Intézetben folytatódott a párt szövetségi politikájával foglalkozó tudományos ülés­szak. Vass Henriknek, a Párttör- téneti Intézet igazgatójának előadása az ellenforradalom­tól a part VIII. kongresszu­sáig eltelt időszak alapján elemezte a párt szövetségi po­litikáját. Hangsúlyozta, hogy az MSZMP politikájának ki­alakításában messzemenően figyelembe vette a szövetségi politika korábbi tapasztala­tait, valamint az 1956-os el­lenforradalom tanulságait. Le­számolt a személyi kultusz- szál, helyreállította a szocia­lista törvényességet, a párt­élet lenini normáit; egészséges közéleti légkört teremtett, s az ország sajátosságainak jobban megfelelő gazdaságpo­litikát dolgozott ki. Mindez lehetővé tette, hogy a párt

Next

/
Oldalképek
Tartalom