Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-21 / 118. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1965. májas Sí, ÚTTÖRŐ-SPORTOLÓK „OLIMPIÁJA“ KAPOSVÁRON A cím egy kissé hangzatosnak tetszik. Az úttörő-olimpia nevet kapta az a versenysorozat, amely mintegy félezer kaposvári fiatal sportolót szólít napról napra a küzdőtérre. Amikor a legfőbb sporthatóság ezzel kapcsolatos kiírása napvilágot látott, sokan csóválták a fejüket. Úgy mondották, hogy olyan rövid idő alatt, mint amennyi a szervezéshez rendelkezésre áll, lehetetlen sikeres versenyt lebonyolítani. Aztán a sportágak? Az »►olimpiai számok« között például a kosárlabda is szerepel. Hol kosaraznak a 12—14 éves gyerekek? Kiderült, hogy Kaposváron is. Igaz, hogy nem sokan, de három női csapat azért csak nevezett a tornára. Az úttörők körében is a legnépszerűbb sportágak közé tartozik a labdarúgás. A sportág szakvezetői az idő rövidsége miatt úgy határoztak, hogy kispályás mérkőzéseket iktatnak műsorba. Nyolc csapat adta le nevezését, s ez a torna már-már befejeződik. A mérkőzések azt bizonyítják, hogy ilyenfajta sportcsatákat érdemes lesz a jövőben is rendezni az általános iskolai sportkörök részére. No és az atlétika? Itt a nagy verseny még ezután következik. Szombaton Kaposváron^ kétszáznál több indulóra számítanak az úttörő-olimpia atlétikai versenyein. Tömegverseny lesz ez a javából. Bizonyára születik majd néhány »olimpiai csúcs« is. A fenti három sportághoz hasonlóan a tornában is szép és színvonalas mérkőzésekre van kilátás. Egyre kedveltebbé válik ez a sportág az úttörők körében, s az idei olimpia csak tovább növeli a tornasport népszerűségét. Eredetileg úszóversenyeket is lehetne tartani az úttörőolimpiákon. Másutt, ahol meleg vizű vagy fedett uszodával rendelkező városok vannak, bizonyára nagy népszerűségnek is örvend ez az olimpiai szám. Kaposváron a városi meg a megyei testnevelési és sportszövetség vezetői, akik az általános iskolák testnevelő tanáraival karöltve rendezik az első úttörő-olimpiát, kissé sóvárogva nézték az épülő fedett uszoda munkálatait. Bi. zonyára gondolták, hogy milyen jó lenne, ha már az idén birtokába vehetné az úttörőhad a leendő uszodát. Erre azonban nincs mód. A Szabadság strandfürdő medencéi pedig egyelőre üresek, s ha egy- egy napra fölmelegszik is az idő, még nem lehet a strandon úszóversenyt rendezni. Első kísérlete a magyar sporthatóságnak az úttörők olimpiája. Somogy megye székhelyén a több napon át tartó verseny- sorozat azt mutatja, hogy sikeres ez a kísérlet. K. S. A « r / • járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük KAPOSVÁRI JÁRÁS Továbbra is a Nagyberki a pontveszteség nélküli csapat, s vezet a bajnoki táblázaton. Csorna—Ka- posfüred 7:0, Mezőcsokonya—Mer- nye 1:2, Toponár—Zimány 2:1, Felsőmocsolád—Nagyberény 1:2, Igái—Somogyszil 4:2. A bajnokság élén a következő a'- sorrend: 1. Nagyberki 7 7 - - 22:9 14 2. Toponár 6 5 - 1 20:6 10 3. Csorna 7 3 2 2 19:15 8 Kutasi Gyula FONYÓDI JÁRÁS Szöllősgyörök-^-Somogyvár 1:1, Gamás—Táska 2:6, Balatonberény —Látrány 11:0, Somogybabod—Ba- latonszentgyörgy 1:2. Lehel László MARCALI JÁRÁS A hatodik forduló is sportszerű mérkőzéseket hozott. Somogyzsitr Marcali II.—Nemesvid 6:1, Böhö- nye II.—Tapsony 1:3. A bajnoki táblázat élcsoportja: 1. Tapsony 4 4 - - 9:1 8 2. Kéthely 5 4 - 1 16:6 8 3. Gadány 5 3 - 2 12:4 6 Kisgyura Károly SIÓFOKI JÁRÁS Az ötödik forduló meglepetésének számít a listavezető balaton- földvári csapat keserves és szerencsés győzelme Kerekiben. Pusztaszemes—Bálványos 2:0, Kőröshegy-Teleki 5:0, Szólád—Kötcse 3:4, Kereki—Balatoníöldvár 1:2. A bajnokság élcsoportja: 1. Balatoníöldvár 5 4 - 1 24:3 8 2. Balatonújhely 4 3 - 1 20:3 6 3. Kötcse 4 3-1 4:5 6 Molnár József CSURGÓI JÁRÁS Meglepetésekkel tarkított forfa—Csákány 2:0. Kéthely—Somogy- dúló volt, amelyben a következő fájsz 4:0, Mesztegnyő—Gadány 0:3, eredmények születtek: Porrog, _______________________________________Porrogszentkirály—Somogycsicsó 3:6, Pogányszentpéter—Iharos 2:2, Iharosberény—Zákány 0:0, Gyékényes—Szenta 6:1. A bajnokság élcsoportja: 1. Gyékényes 3 3 - - 12:1 6 2. Somogycsicsó 3 3 - - 15:5 6 3. Zákány 3 2 1 - 9:4 5 Vörös István NAGYATÁDI JÁRÁS Jól szerepeltek a somogyi modellezők a Dunántúl-bajnokságon A Magyar Honvédelmi Sportszövetség Zala megyei Modellező Klubja rendezte meg a körrepülő modellek 1965. évi Dunántúl-baj- nokságát Gellénházán. Nagyszerű időjárási viszonyok között rajtoltak a legjobb dunántúli modellezők. Ezek között kitűnően álltak helyt a sportág somogyi reprezentánsai. Mind az öt somogyi modellező versenyző várakozáson felülit nyújtott a nagy és igen erős mezőnyben. A műrepülő kategóriában Horváth István 171 ponttal 5. helyezett lett. A 2,5 kem-es sebességi kategóriában Egedi Ernő 178 km/ó teljesítménnyel a 4. helyen végzett. Testvére, Egedi István 7. helyezett. Az 5 kem-es osztályban Egedi István gépe 191 km/óra teljesítménnyel a 3. helyen végzett. Ugyanebben a csoportban Mün- nich Gyula 184 km/óra teljesítménnyel 5. helyezett lett. Az összesített csapatversenyben a kaposvári modellezők végül is a harmadik helyet szerezték meg. Külön figyelmet érdemlő, hogy a túramodellek versenyében a Meggyes—Münnich páros 4 perc 40 mp-es időeredményével az érdemes sportoló szintet teljesítette. A kaposvári kettőst besorolták a válogatott keretbe. A Nagyatádi Honvéd továbbra is kiemelkedik a mezőnyből. Eddig a honvédek még nem vesztettek pontot. Beleg—Görgeteg 6:1, Mike —Három fa 3:3, Segesd—N. Honvéd 1:5, Szabás—Nagyatád II. 5:5, Kisbajom—'Tarany 1:4. Bokor Antal Nagy A. és Farkas Baróti kapitány szélsőj elöltj c ? Tegnap beszámoltunk arról, hogy a magyar labda rúgó-válogatott indulásra kész. Ma reggél útra is kel válogatott csapatunk Lipcsébe, hogy megvívja sorsdöntő mérkőzését az NDK csapatával. A szerdai edzésen nem az jelentette a legtöbb örömet a sportág vezetőinek, hogy Benéék tizennégyszer találtak a gödöllői hálóba, hanem hogy a válogatott támadósora időnként nagyszerű játékot produkált. Kiderült, hogy merőben megváltozik az ötösfogat játéka, ha vannak szélsők. A jobb oldalon Nagy Antal jeleskedett, a bal szélen Farkas bizonyította be, hogy ezen a poszton is képes jó teljesítményre. A jelekből ítélve Lipcsében nem is lesz változás a csatársorban, amely ezek szerint a következő lehet: Nagy A., Bene, Albert, Rákosi, Farkas. A Tóth fiúk sikere a nemzetközi motorosbajnokságon A Népligetbe szólította a Magyar Motorsport Szövetség nemzetközi bajnoki futama az ország legjobb gyors?sági versenyzőit. A népes mezőnyben igen szerényen készülődött a rajtra három kaposvári motoros. A végén aztán a somogyi fiúknak egy csöppet sem kellett szerénykedniük. A legnagyobb sikert ez alkalommal is Tóth János és Tóth Lajos aratta. Tóth János 250-es Jawaja lépést tudott tartani a különlegesen előkészített motorokkal is. Géposztályában a fiatalabbik Tóth az előkelő harmadik helyen érkezett a célba. Tóth Lajos a 125-ös kategóriában állt rajthoz. Hondája lassúbbnak bizonyult, mint a nagy vetélytársaké. A kitűnő kaposvári versenyző azonban így is ötödik helyezett lett. A 350-es géposztályban már nem kísérte ilyen szerencse Tóth Lajos szereplését, ugyanis motorja a rajtnál beragadt, s el sem indulhatott. A 350-es kategóriában is pontot szerzett viszont a harmadik somogyi versenyző, Lőrincz József: hatodiknak haladt át a célvonalon. A kaposvári motorosok egyébként a szomszédos Jugoszláviába kaptak meghívást. A mai napon hazánkba érkező Csáktornyái Auto Motor Club meghívta a kaposvári motorversenyzőket július 24-re Csáktornyára, ahol háztömb körüli gyorsasági versenyen adhatnának Lőrinczék ízelítőt abból, hogy hányadán áll a motorsport Somogybán. A kaposvári motorosok főhatóságuktól elvben hozzájárulást kaptak a Csáktornyái induláshoz. így valószínűnek látszik, hogy nemcsak az Autóklub létesít kapcsolatot határmenti sporttalálkozók keretében, hanem motorosaink is. APRÓHIRDETÉSEK Most körössé föl az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat Kaposvár, Ady Endre utca 15. szám alatti LEÉRTÉKELT ÁRUK BOLTJÁT Nő vászonszandálok nagy választékban, minden színben kaphatók. (95078) 900 n-öl házhely 300 n-öl szőlővel — megosztva is — négyszögölenként 40 Ft-ért eladó. Páger Jánosné, Balatonkeresztúr. (2386) 3000 db hazai cserép eladó. Kaposvár, Zöldfa utca 26.________(2980) Nagyatádon a Kossuth u. 29. számú családi ház két család részére — egyben vagy külön is — beköltözhetően eladó. _____(2909) A zonnal beköltözhető családi ház eladó. Kaposvár, Szigetvári utca 135. (95063) A FEJÉR MEGYEI BAUXITBÁNYÁK GUTTAMÄSI ÜZEME fölvesz 18—40 év közötti dolgozókat föld alatti bányamunkára. A bérezés formája teljesítmény-időbér. A fölvételhez tanácsigazolás éi szükséges. Székesfehérvárról van. tüdőszűrőlelet autóbuszjárat (95056) Kaposváron, Berzsenyi utca 20. sz. épülő társasházban eladnám házrészemet. Érdeklődni: Bajcsy-Zsilinszky utca 48., Tenger- diéknél. (95065) Házhely eladó. Érdeklődni lehet Kaposvár, Nyugat-Ivánfa utca 27. alatt, Banóék- nál. (95053) Eladó öregség miatt kétszoba-konyhás ház pincékkel, istállóval, pajtával, más gazdasági épületekkel, megélhetést biztosító gyümölcsössel, idei terméssel együtt. Érdeklődni Varga Jánosnál, Kaposvár, Csalogány köz 5. (95044> Háromszobás, kertes ház beköltözhetően eladó. Cím a kiadóban. (2382) Szőlődarálót és f-prést 100—200 literesig . keresek. Cím a kiadó- t ban. '2370) Jó állapotban levő Varia kétajtós szekrény eladó. Érdeklődni 20-35 telefonszámon, 170 melléken 9—13 óráig. (95058) Modern családi ház kisebb OTP-kölcsönnel beköltözhetően igényesnek eladó. Kaposvár, Streit Miklós utca 9. (95022) Kaposvár, Hold utca 6. szám alatti kertes ház beköltözhetően elad 5. Állattartás korlátlan. (95010) Házhely gyümölcsössel eladó, Balaton-par- ti telekért cserélhető. Kaposvár, Géza utca 67. * (95018> 1102-es, kormányvál- tóa Skoda rádióval, jó állapotban, eladó. Kaposvár, Kisgát u. 13. Megtekinthető 17 óra után és vasárnap. (2907; Príma piros Danuvia motorkerékpár sürgősen eladó. Kaposvár, Damjanich utca 72. (95072) ÁLLÁS Íróasztal eladó (9 fiókos, központi zárral, fényezett). Megtekinthető a patcai malomnál, Jónás József. Posta: Szenna. (2376) Lengyeltótiban kétszobás családi ház melléképületekkel. 600 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni: Wesselényi U. 15. (2903) Kaposvár, Körtönyehegy 35. szám alatt termő hazai szőlő gyümölcsössel eladó. Házhelynek is alkalmas. Érdeklődni a helyszínen Molnáréknál. 495057) Jó karban lévő használt fekete Pannónia eladó. Horváth, öreglak, Vasút u. 11. (95067' Az ÉM ii. -z. Építőipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest. V., Kossuth Lajos tér 13- 15., földszint. (41?3) Szakiképzett boltvezetőt keresünk. a homokszentgyör- gyi 11. számú — 130 000 Ft havi át- lagforgalmú — több személyes vegyes-élelmiszerboltunkba. Erkölcsi bizonyítvány, működési engedély szükséges. Jelentkezés a ho- mo-kszentgyörgyi ímsz ig. elnökénél. (4154) A Kaposvári Tejipari Vállalat fölvesz egy vizsgával rendelkező töt. Keveset használt fekete Pannónia sürgősen eladó. Kaposvár, Sallai utca 27. (95062; CSERE Elcserélném belvárosi, nagyméretű, kétszobás lakásomat belvárosban levő két különálló egyszobás, komfortos lakásért. Az egyik lakás lehet budapesti. Cím: Németh Mihályné, Kaposvár, Ady Endre utca 25. Megtekinthető szombat délután 3—6-ig. (95038) Jelentkezés: Kaposvár, Cseri út 4. sz. (95036) VEGYES 15-én motorkerékpárról elvesztettem újszerű bundámat Kaposvár—Mernye között. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében juttassa el a Sütőipari Vállalat irodájába, Kaposvár, Tanácsház utca 10. (95079) i Időjárás Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások több napsütéssel. Szórványosan zivatar. Helyenként még élénk északi, észak- nyugati szél. A nappali fölmelegedés a Dunántúlon egy kissé erősödik, délkeleten egy-két fokkal csökken. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb hőmérséklet ma 13—18 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor plusz 10,4 fokot, déli 12 órakor plusz 11 fokot mértek. A Nap kél 4.00, nyugszik 19.22 órakor. A Hold kél 0.02, nyugszik 9.30 órakor. Évfordulónaptár 70 éve, 1895. május 21-én halt meg Franz von Suppé, a klasszikus bécsi operettstílus egyik nagy hírű mestere. Fuvolistaként kezdte zenei pályáját. Első színpadi művét Az alma címmel 15 éves korában írta. Mintegy hat évtizedet felölelő zeneszerzői tevékenysége alatt alkotott kamaramuzsikát, népszerű nyitányokat, egyházi műveket, szimfóniát, operát, dalokat, sőt 1848-ban forradalmi indulókat is, s összesen 211 színpadi művet. Nagy hírnevét és igazi sikereit szellemesen pezsgő ütemű operettjeivel aratta. A színházi világ bécsi Offenbachként tartotta számon. 31 operettet komponált, köztük olyan népszerű műveket, mint a Szép Galathea, a Fatinitza. Legsikeresebb operettje a magyar környezetben játszódó Könnyű lovasság, amely sok helyütt Magyar huszárok címmel került színpadra. Nyírbátorban sorsolják a lottót A lottó 21. játékheti nyerőszámait ma, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Nyírbátorban sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — Megalakult az épülő KISZ-házak lakóbizottsága a városi KISZ-bizottságon. A tizennégy tagú bizottság átvette az építkezésekkel kapcsolatos teendők intézését, és elosztották a lakásokat. — Kiültették a dinnyét a répáspusztai Első ötéves Terv Termelőszövetkezetben. A húsz holdon kétfajta dinnyét termelnek. — Kiállítás nyílik ma délután a Képcsarnok Vállalat Ady Endre utcai boltjában. Ungvári Károly festőművész tárlatát Szigetvári György, a Tervező Iroda igazgatója nyitja meg. — Együttes járási pártbizottsági és tanácsülést tartottak tegnap Siófokon a Bala- tnn-parti felkészülés helyzetéről. — Első díjat nyert Gecsei Lídia balatonendrédi színes vert csipkéje, melyet a Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatnak be. A hatvanöt éves népművész a közelmúltban húsz asszonyt tanított meg a színes csipke készítésére. — Nyolc üzemanyag-tárolót létesítenek a siófoki járás tsz-eiben. A tartályok már megérkeztek a gazdaságokba. — Volt dolguk a kézbesítőknek. A ballagásokra Kaposváron csaknem hétezer dísztáviratot továbbított az X. sz. postahivatal. Szövetkezető n k kőműveseket, kőművesek mellé térli segédmunkásokat alkalmaz. Vidékieknek szállást biztosítunk. Munkahely: állanrtó budapesti munka, telj isítménybér- ben. Ugyanitt általános iskolát végzett, vagy végző 16 éven aluli fiatalokat Budapesten lakással, Budapest környékéről bejárással szerződtetünk kőműves, ács, asztalos, bádogos, víz- szerelŐ, villanyszerelő szakmában. Iskolai jelentkezési lap, tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Budapest, Vili., Auróra u. 23. Április 4. Ktsz. (1573) Közlekedési balesetek Szabálytalanul vezette Baléban Kolonics József batéi lakos a fonói ÁMG Belorusz traktorát, s összeütközött Mayer János szentbalázsi lakos motorkerékpárjával. A motorkerékpár vezetője nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, pótutasa nem sérült meg. — Balatonlellén Antal János lellei lakos lovas kocsija után még két lovat kötött. Az egyik illat elszakította a szíjat, és a 13. sz. AKÖV YA 31-69 rendszámú tehergépkocsija elé ugrott. A ló a helyszínen elpusztult, a gépkocsiban mintegy 15 000 forint kór keletkezett. Személyi sérülés nem történt. — Az idén is megszervezik az őrsvezetőképző tábort Babócsán. A járási úttörőelnökség megkezdte ,az előkészületeket; a tervek szerint a nyáron itt több mint ötven őrsvezetőt képeznek ki. — Tovább bővítik az automata távközlő központok hálózatát megyénkben. Az idén kapcsolják be a járási székhelyeket. — Ötvenöt holdon kertészkedik a kőröshegyi tsz. A legnagyobb területen — ösz- szesen harminc holdon — paradicsomot, paprikát és görögdinnyét termesztenek. Erről a területről mintegy 23 vagonnyi termésre számítanak — Háromemeletes társasházat építenek Balatonföldvó- ron a SZOT-üdülők dolgozói; Az építkezőket az Országos Takarékpénztár hosszú lejáratú hitellel segíti. — Határőrizeti csoport alakult a csurgói járásban az MHS szervezésében. Somogy- udvarhelyen 12-en, Berzen- cén 18-an csatlakoztak a csoporthoz. — Nógrád megyei középiskolás lányok is dolgoznak az idén a balatonboglári KISZ építőtáborban. — Kisfaludy Csalódások című színművét tanulta meg a péterhidai KISZ-szervezet színjátszó csoportja. A környező községekben tervezett előadások bevételéből nyári kirándulást szerveznek. — Nagy sikerű hangversenyt rendeztek a Gábor Andor Járási Művelődési Ház zeneiskolájának növendékei Nagyatádon. A műsorban a legtehetségesebb zongoristák, hegedűsök szerepeltek, és fellépett az ifjúsági zenekar is. — Országos népművelési ankétet rendeznek ma Debrecenben a Déry Múzeum dísztermében. Az ankéton a népművelés időszerű kérdéseit tárgyalják meg az ország minden részéből odaérkező népművelők. GYASZJELENTES Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk és nagyapánk, id. Simon István 86 éves korában elhunyt. Temetése 21-én, pénteken délután 4 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (95089) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Nem. Szélesvásznú magyar film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. Kísérő műsor: Híd a Duna felett; 65/9. világhíradó. Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. (Május 23-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Magánélet. Szélesvásznú francia—olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Kísérő műsor: 65/3. világhíradó. Az előadások kezdete 4, 6, és 8 órakor. (Május 21-ig.) BALATONI MOZIK MŰSORA BALATONLELLEI szélesvásznú fedett kert: Liliomfi. Magyar fiira.