Somogyi Néplap, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-15 / 89. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1965. április 1& AZ ENSZ-BŐL JELENTIK Az amerikai delegátus ellenzi az agresszió fogalmának tisztázását Karneváli álmok Ahogyan egy nyugatnémet riporter látja Riót II. A Getulio Vargas sugárúton mi is az egyik emelvényről szemléljük az alkonyatban kibontakozó csoportot. A da Condela- ria templom mellett már fénylik, csillog a karnevál. Rendezett soraikból lassan árad felénk a zene zsongó ritmusa. (Köztük és köztünk egy teljesen sza- ban aszfaltszalag húzódik.) Amint közelednek a felvonulók, egyre jobban kirajzolódnak az egyes részvevők is. Már jól látjuk, miként hajladoznak, ugrándoznak a samba iskola első csoportjának táncosai. Mögöttük egy zászlóvivő leány és egy tiszteletreméltó öreg néger halad. Egy énekes Karneváli felvonulók Az agresszió fogalmának meghatározásával foglalkozó 33-as ENSZ-Bizottság kedden befejezte az általános vitát. Plimpton amerikai küldött a vitában elutasította a Szovjetuniónak azt a határozattervezetét, hogy az ENSZ-közgyű- lés következő ülésszakának napirendjére vegyék föl az agresszió kérdését. Elvetette továbbá a ghanai küldött módosító javaslatát is, amelynek értelmében ezzel a problémakörrel az ENSZ-közgyűlés 1967-ben sorra kerülő 22. ülésszakán foglalkoznának. Plimpton nem támogatta a többi afroázsiai küldött arra irányuló fáradozásait sem, hogy a bizottságot kivezessék a zsákutcából. Az amerikai küldött régi érveit hajtogatta, s arról beszélt, hogy »a nyílt agressziót nem lehet megkülönböztetni a közvetett agressziótól«. Plimpton egész magatartása azt bizonyította, hogy az Egyesült Államok nem kívánja az agresszió fogalmának meghatározását. Zénón Rosszidesz ciprusi megbízott szorgalmazta, hogy mindenekelőtt a nyílt fegyveres agresszió fogalmát tisztázzák és későbbi időpontra halasszák a közvetett agresszió kérdésének megvitatását. Askar Marof guineai delegátus megismételte azt az indítványát, hogy készítsenek ösz- szeállítást a konkrét agres'zív cselekményekről. SZELEKTA MINDEN TIZEDIK EM- ' BÉR EHEZIK és minden második elégtelenül táplálkozik. Pedig földünk átlagos lakójának évi jövedelme a háború előtti időszakhoz képest jelentősen megnövekedett: most 135 dollár, a háború előtt 100 dollár volt. ■■ MINDEN ÖTÖDIK EMBER KÍNAI, minden hete- I dik hindu, minden 15. a Szovjetunió lakosa. A föld | lakossága jelenleg 3135 millió. Az évi növekedés ■ 63 millió. Ennek legbuzgóbb előmozdítója az Elefántcsontpart lakossága (56 ezrelék). MINDEN ÖTÖDIK KÖNYV ANGOL NYELVŰ, minden hatodik orosz. A kiadói tevékenységben a Szovjetunió a világrekorder: 1100 millió példány, 60 000 féle könyv 112 nyelven. a*»MINDEN HARMADIK EMBER AN- - ^RABÉT A. A nemrég függetlenné vált 8 afrikai országban minden második felnőtt lakos írás- tudatlan, Mozambique-ban pedig csak minden századik lakos tud írni-olvasni. JOHNSON SZEMÉLYES VÉDELME Egyre bővül az amerikai titkos szolgálat névjegyzéke azokról, akik veszélyt jelentenek az Egyesült Államok elnökére. A lista jelenleg nem kevesebb, mint 130 000 nevet tartalmaz, közöttük 800 »különösen veszélyes személyét-«, akiket a titkos szolgálat éberen szemmel tart. A képviselőház illetékes bizottsága a napokban 3,9 millió dollárral többet szavazott meg az elnök védelmével kapcsolatos költségekre, mint ameny- nyit maga Johnson kért. Az új költségvetési évben tehát 12,6 millió dollár áll a titkos szolgálat rendelkezésére az új védőintézkedések bevezetésére. Morozov, a Szovjetunió küldötte felszólította a bizottságot, hogy gyorsítsa meg munkáját, és fogadjon el olyan ajánlásokat, amelyek elmozdíthatnák a holtpontról az agresszió meghatározásának kérdését. Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ-delegátusa kedden fölkereste U Thant ENSZ-fő- titkárt és megvitatta vele a bizottság tevékenységét. A rhodesiai helyzet vitája Fedorenko a gyarmatosítás kérdéseivel foglalkozó 24-es ENSZ-bizottság keddi vitájában a Biztonsági Tanács figyelmébe ajánlotta a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető dél-rhodesiai helyzetet. Afrikai vezetők nyilatkozatait idézve elmondotta, hogy a dél-rhodesiai hatóságok több mint tízezer hazafit tartóztattak le és 50 000 személyt hurcoltak kényszermunkára az ország távoleső vidékeire. Smith miniszterelnök fajgyűlölő kormánya — mutatott rá a továbbiakban — nem mondott le politikai céljairól, egyoldalúan akarja kinyilvánítani az ország függetlenségét, hogy megőrizhesse a fehér gyarmati kisebbség uralmát az afrikai tömegek fölött. — A huszonnégyes ENSZ- bizottságnak joga van követelni az angol kormánytól, hogy valamennyi politikai párt képviselőinek részvételével tartson alkotmányozó értekezletet az általános választójogon alapuló választások előkészítése és a függetlenség mielőbbi kikiáltása céljából — mondotta. (MTI) Szerdán befejeződött az írországi választások szavazatainak egy hete folyó össze- számlálása. Végeredményben Sean F. Lemass miniszterelnök Fianna Fail pártja a parlament 144 mandátumának felét, "72 mandátumot szerzett. Jurij Parijszkij rádiócsillagász, a pulkovói obszervatórium munkatársa közölte a TASZSZ tudósítójával, hogy sikerült megállapítani az STA—102, nagy tudományos érdeklődést keltő rádióhullámforrás helyét és színképét. Az objektum színképe erősen j különbözik az eddig ismert természetes űrbéli rádióforrásokétól. Nincs kizárva — jelentette ki Farijszkij —, hogy az STA—102 a természetes rádióhullámforrások láncolatának egyik szélsőséges esete. A különféle adatok egybevetése alapján megállapították, hogy az STA—102 vagy a tejútrendszerhez közel, vagy azon belül fekszik. Sklovszkij professzor, a Sternberg csillagvizsgáló A Cedenbal vezette mongol párt- és kormányküldöttség, amely jelenleg a Szovjetunióban tartózkodik, Moszkvából a belorusz fővárosba, Minszkbe érkezett. A küldöttségét útjára elkísérte Alekszandr Selepin. A Hága melletti Soestdijkben szerdán a 14 tagú új holland koalíciós kormány letette az esküt Julianna királynő előtt. Az új kormány jövő hét közepén terjeszti elő programját. Nyilvános vitára bocsátják az NDK-ban a Apst elkészült családi tör vény kMy vet. Az új törvénykönyvben meghagyták azt az eddig is érvényben volt szabályozást, hogy az NDK-ban házasságot csakis azok köthetnek, akik 18. életévüket már betöltötték. Cjabb amerikai vállalat, egy szénbányászati tröszt került az indonéz kormány ellenőrzése alá. Willy Brandt, Nyugat-Berlin polgármestere, az SPD elnöke folytatta washingtoni tárgyalásait. Szerdán találkozott Rusk külügyminiszterrel is, akivel áttekintették a német kérdést. A mexikói rendőrség házkutatást tartott a kommunista párt, és két másik baloldali szervezet helyiségeiben állítólagos »felforgató propagandaanyag« után kutatva. Több mint 30 személyt letartóztattak. Ezerötszáz dél-koreai diák tüntetett az ország érdekeit sértő japán—dél-koreai szerződés ellen szerdán. A rendőrség gumibotokkal és könnygázbombákkal támadt a tüntetőkre, s több mint kétszázat letartóztatott közülük. Aidit, az Indonéz Kommunista Párt elnöke találkozott Kim ír Szénnél, a Koreai Munkapárt elnökével, aki jelenleg hivatalos látogatáson, Sukarno elnök meghívására Indonéziában tartózkodik. Az ellenzék ugyancsak 72 mandátumot kapott: a képviselőház vezetője azonban ellenzéki, és nem rendelkezik szavazati joggal. Lemass bejelentette, hogy április 21-én alakítja meg az új kormányt. (MTI) munkatársa a Pravda tudósítójával beszélgetve rámutatott, hogy az STA—102 vaov teljesen újtípusú rádióhullámforrás, vagy pedig a már ismert rádióhullámforrások körébe tartozik ugyan, de egészen új sajátosságokat mutat. Nem szabad azt a hipotézist sem kizárni, hogy Földön kívüli civilizáció mesterséges jelzéseit figyelték meg. Ennek bizonyítására azonban még újabb megfigyelésekre van szükség. A TASZSZ tudósítójával közölték, hogy a pulkovói obszervatóriumban felújítják az STA—102 rendszeres megfigyelését, s e célból az ottani rádióteleszkópot különlegesen érzékeny berendezésekkel egészítik ki. (MTI) elektromos megafon segítségével közli a samba témáját. (Enredo.) Ugyan miről beszél? Őszintének tűnő szavakkal tömjénezi Brazília múltját, beszél egy kis állam furcsa lövész ünnepélyeiről. Mögötte dús fantáziával díszített kocsit rendkívül elegánsan öltözött csinos lányok táncolnak körül. Egy csoport hirtelen kiválik és akrobatikus ügyességgel csatát imitál. Fénylő, fedetlen csípőkkel táncosnők lengik körül a 200 muzsikust, akik megálltak, hogy a samba iskola ezer táncosát mögéjük engedjék, ök zárják a sort. A népes táncos menet a Praca Duque de Ca- xias térig megy, ott feloszlik. Tagjai a Furtado park füvére heverednek és jégbehűtött italokat fogyasztanak. Üjabb samba iskolák érkeznek. Mindegyiknek másképp öltözött előénekese van, táncosai más témára, más táncot lejtenek, és ruhájuk színe is különbözik a többitől. Mindegyik samba iskola külön táncosnő csoportot köteles állítani, és vállalnia kell azt az anyagi áldozatot is, ami ezzel jár. A táncosnők ruháját ugyanis egyénenként tervezik és az iskola munkatermében szabják. Hogy mibe kerülnek ezek a színpompás ruhácskák? Némelyikért négyezer forintnyi értéknél is többet kell fizetni. Teljes éven át tervezik, szabják és próbálják azokat a ruhákat, amelyekben aztán mintegy fél óra alatt felvonulnak a tribünök előtt. És mindezért a samba iskolák egyenként és évenként — magyar pénzre átszámítva — mintegy 700 000 forintot áldoznak. (Rióban tíz samba iskola van.) Igaz, bevételük is akad. A városi színházban rendezett bálon mintegy 7000 vendég vesz részt, akik kereken négymillió forintnyi belépti díjat fizetnek. De a Palace és a Gloria hotelben, valamint számos más mulatóhelyen is komoly bevételre tesznek szert. Ilyenkor viszont a teremdíj nagysága is a csillagok közt sétál... A nagy tumultusban bizony a szerencsétlenség is könnyen megesik. Erre is számítottak: ötven mentőkocsi áll »bevetésre« készen. Nehézkes egyenruhákban és fehér sisakokban rendőrök cirkálnak, mert a nagy tömeg a zsebmetszőket is kísértésbe hozza. No és az italozás a tolvajlásra még nagyobb kísértést ad. Nincs olyan statisztika, amely tárgyilagosán ábrázolná azt a tekintélyes italmennyiséget, melyet a karneváli napokon elfogyasztanak. Megnövekszik az áramfogyasztás is. A városi elektromos művek 40 millió kilowatt óra fölötti energiát ad a négy legfontosabb karneváli napra. Egész éjjel folyik a vigalom s a reggeli nap forró sugarai alatt hazafelé tartó utolsó vendégek már a tengerpartra érkező fürdőzők előtt haladnak el. így reggelente az utcaseprők konfetti csomókat g.örgetnek maguk előtt. A délceg pálmák zöld koronáin és a televízióantennákon pedig elszalasztott színes léggömbök imbolyognak. A korán ébredő gyerekek plasztik trombitákat, papírláncokat, üveggyöngyöket és éjjeli orgiák félreérthetetlen jeleit találják a tengerparton. Ha színpompás farsangi karnevál mélyebb gyökereit kutatjuk, a lezárult feudalista világ maradványai villannak elénk. Bár a felcicomázott férfiak és a választékosán, ízlésesen öltözött nők külsőségekben többnyire a császári Németország divatját mutatják, lelki tartalmuk mégis az emberibb életre törekvést tükrözi. Ez jut kifejezésre abban a karneváli játékban is, amelyben a néger rabszolgák pár órára elvegyülnek a fehérek társaságában, hogy így szimbolizálják a fajgyűlölet elmúlását. , S ha már a karnevál szimbolikus jelentőségéről van szó, egy másik ilyen aktusát is megemlítjük. Az egyik jelenet szereplői aranyozott banáncserjét hordoznak. Ez a cserje többszörösen is szimbolikus jelentőségű. A szájhagyomány szerint valamikor régen, századokkal ezelőtt egy brazil kereskedő országa gazdagságát akarta demonstrálni, amikor egy banáncserjét a lisszaboni királynak ajándékozott E banáncserje most az ország gazdagságát jelképezi, amelyben »minden állampolgárnak része van«. Csak az a bökkenő, hogy az egyik állampolgárnak morzsa, a másiknak pedig fényűző luxus jut belőle. Bezzeg, ha e gazdagságot igazságosan osztanák el, mindenki boldog lehetne belőle. Nem szimbolikusan, hanem — valóban. Miután a karneváli előéne- kesek és táncos mókás társaik levetik a karneváli ruhákat, újra a jelen hétköznapi valóságába csöppennek vissza. És miközben a munkások, a háziasszonyok, a portások, a hordárok és a pincérek napi munkájukat végzik, talán érlelődik a gondolat: hogyan lehetne a karneváli álmokat végre valóra váltani. G. Kratochwill Az ÉM Betonelem- gyártó Vállalat dombóvári telepe fölvételre keres egy villanyszerelőt 8—10 éves gyakorlattal. A fölvételhez szükséges: munkakönyv, MIL-lap, személyi igazolvány, katonakönyv, szakmunkás- bizonyítvány, egy hónapnál nem régebbi tanácsigazolás. Szállást tudunk biztosítani. Üzemi konyhával rendelkezünk. (4069) Szabad kapacitásunk van f. év II—III—IV. negyedévében kotrógéppel és dózerrel való földmunka vészesére Budapesten és vidékein egyaránt. A megrendeléseket kérjük a Fővárosi Csatornázási Művek, Budapest, V., Beloiannisz u. 12. g címre megküldeni. (Kormánypárti győzelem az írországi választásokon A tejútrendszer közelében fekszik AZ STA—102