Somogyi Néplap, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-11 / 86. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1965. április 1L VITA A népművelés szakképzett emberek hivatása Hozzászólás az Önálló hivatás! című cikkhez ÖRÖMMEL — és egynémely gondolatán önmagámmal is vitatkozva — olvastam a Somogyi Néplap önálló hivatás! című cilákét, ezt követően Dor- csi Sándor és Paál László hozzászólásait, akik kellő ideológiai alapozottsággal évek óta hangoztatott véleményüket újságunkban adták nyilvánosságra. Gyakorlati tapasztalataink alapján és a megbeszéléseken kialakult teljesen egybehangzó vélemény szerint a népművelés mint tevékenység, tudomány, hivatás nem került válságba, hanem a népművelők egy része. Nem egy eset igazolja, hogy egy-egy főhivatású népművelő képzettsége, felkészültsége nem éri el a közönségét, művészeti csoportjainak 'agjaiét, azokét, akiket éppen neki kellene személyes példájával, magasabb képzettségével. magas színvonalú, minél • öbb irányú felkészültségével, hivatástudatával alakítani, nevelni. Az eddigi cikkek állásfogla- ’ásainak helyességét nem vitatom. Csak talán türelmetlenebbül szeretném hangsúlyozni a népművelők szakmai képzettségének fontosságát, mint Dór esd Sándor és Paál László. A NÉPMŰVELŐI MUNKA — ha úgy tetszik, hivatás — nagymértékben tekintélyi alakon nyugszik. De hogyan legyen tekintélye annak a népművelőnek, alkiről tudja a közönség, a munkatárs, a beosztott, hogy csak olyan vagy alacsonyabb színvonalon áll, mint az, akit nevelni, népművelni ■agy éppen vezetni, irányítani akar? A népművelés rendezvényeit senkinek sem kötelessége ' gatni. A művelődési házakba. otthonokba, a klubokba és ismeretterjesztő előadásokat napi munkájuk után csak kor mennek el az emberek, a tudják, hogy valamit kap- k is, ami érdekli, gazdagít- őket, ami színvonalasan tart, szórakoztatja az embere- t, s amit munkájukban, élekben hasznosíthatnak. Ha a közönségből fakadó pszichikai sodróerőt nem garantálja a •’épművelő személye, szakmai tekintélye, közönség- és lakossá gismerete, akkor elnéptelenednek a rendezvények. És ódái kozunk, hogy csökken a 'átogatottság, »válságban a "> épművelés!«. Ha ilyen esettel állunk szemben, annak okozó- ' « elsősorban a népművelő, nek vizsgálni kell hivatásra ó alkalmasságát. Ha e vizs■ ’1st negatív eredményt hoz- -o meg lehet és meg kell ta'ni a javítás módját. Akár ■’pzéssel, továbbképzéssel • egy végső esetben más, egyé- •' ’égének megfelelőbb munka■ -'rületre irányítással. A szakjai hozzáértés hiánya kapcsán oasztplható elnézés nem más, ’int álhumánum, amelynek árát elsősorban társadalmunk. a népművelés és — ’’óbb vagy utóbb — maga a -fölmentett« népművelő látja. Dr. Vass Gyula a Népműve- 1 és egy régebbi számában Mű• zltséget csak müveit emberek terjeszthetnek című cikkének í nyaga, országos statisztikai adatai elgondolkoztatóak. A cikkíróval együtt sürgetném minden népművelő allkalmas- ' gi felülvizsgálatát és a szak- ' ' pzettség megszerzésére kö- 1 ’ -zését. (Ezt különben a mű■ iődésügyi miniszter 180—181; ■ >63. sz. utasításai nagy körüi- •r-’tintéssel, humánus föltételekkel kötelezően előírják, lelkiismeretes végrehajtásuk viszont akadozik.) Elgondolkoz- tatóan állapítja meg dr. Vass Gyula: -A végrehajtó bizottságoknak és a művelődésügyi osztályoknak a népművelési kádermunka nem erős oldaluk ... Még mindig előfordul olyan eset, hogy valakit el kell helyezni, és mivel éppen a művelődési otthonban van egy üres állás — bár nem alkalmas arra —, kinevezik igazgatónak*‘ VÉGEZETÜL a népművelés szakma és hivatás problémájához szeretnék fűzni néhány gondolatot. A népművelés véleményem szerint nem szakma és nem hivatás, turném a kettő együtt. Tehát sokat követel attól, aki ezt az életpályát választja. Köztudott, hogy a népművelési munkaköröket — bár a kezdő fizetés nem alacsonyabb, sőt olykor lényegesen magasabb is, mint egy kezdő klinikai orvos, mérnök vagy jogász fizetése —, gyakran nem tudjuk — még közepes, gyenge eredménnyel érettségizett vagy érettségi nélküli — fiatalokkal sem betölteni. Egyszerűen azért, mert nincs jelentkező. Akik erre a pályára alkalmasak volnának, más életpályát, szakmát vagy a szakmát nyújtó továbbtanulást választják. Ez, ha belegondolunk, érthető is! Mindenki igyekszik valamiféle szakképzettséget szerezni és ezzel biztosítani a jövőjét. A népművelés — & ez érthetetlen — nem ad szakképzettséget. Feltétlenül kívánatosnak tartanám, hogy azok nál. akik ezt valóban megérdemlik, deklarative is becsüljék meg a népművelő szakmát és hivatást. Mint szakképzettséget jegyezzék be a mun kakönyvbe és a személyi igazolványba. úgv. mint más hasonló vagy alacsonyabb szintű képzettségeknél. Ezzel a népművelő hivatás rangját növelnék, s a fiatalok számára is vonzóvá tennék a hivatást. Ha a népművelők szakképzettséget kaphatnának, egyúttal nagyobb érdeklődést és az igényesebb válogatás lehetőségét is megteremthetnénk. TUDOM, hogy e gondolatok megvalósítása sem oldhatná meg a népművelés minden nyitott. egyre követel őbben jelentkező kérdéseit. De hiszem, hogy az eddigi vitacikkek egészséges ötleteinek, javaslatainak megszívlelése feltétlenül előreviszi szakmánk és hivatásunk, a népművelés ügyét. ÜTI ALATT cA műhelyben kerestem. Ünnepi rend és csönd fogadott. Pihentek a munka- eszközök: kések, gyaluk, fej szék és fűrészek. A mester, akinek annyira a szívéhez és a kezéhez nőttek ezek a szerszámok, nem volt ott, csak később találkoztam vele. Nagy fia mondott néhány magyarázó szót a készülő vagy félig kész, egészen kész »fadarabokról«, s már tessékelt is befelé a műhelyt a lakástól elválasztó ajtón. Pihenő munkaeszközödet és az ablakon át a gyalupad ra csapódó fénynyalábokat láttam csupán. Azóta egyre többet gondolok arra a másik bognárműhelyre, amelyről a nyolcvankét esztendős Gelencsér Mihály beszélt. Dolgozott több helyen is, de az a másik, az ötvöskónyi műhely örökké emlékezetes számára. A Tanács- köztársaság bukása után négy katona — nem, nem »őszirózsás« katonák voltak, mindjárt látta — és két csendőr kereste nagy sietséggel. Parancscsal jöttek, azzal a paranccsal, hogy tartóztassák le Gelencsér Mihály uradalmi bognárt, mert végigharcolta ugyan a világháborút, de hozott is magával valamit: kommunista gondolatokkal szívta tele magát. Ez igaz is volt. Gyaluja fölé hajolva nemcsak a munkájára ügyelt, hanem arra is Dr. Hock János volt gondja, hogy a forradalom ÜLTETIK A DUGHAGYMÁT a kéthelyi Aranykalász Tsz kertészeiében. Másfél holdon termelnek hagymát KEVÉS FIATALLAL Szenta 924 lélekszámú község Csurgótól fél órára, a vasútállomástól három kilométerre. A lakosság fele cigány. Az úton a falu felé két fekete hajú, sötét szemű gyerek szegődik mellém. Mezítlábasak. Egész délelőtt esett az eső, hűvös van. Faggatni kezdem őket. Készségesen válaszolnak. Megtudom, hogy heten vannak testvérek, és azt is, hogy ma főtt krumplit ebédeltek. Egyikük 12, a másik 14 éves. Mindketten másodikba járnak. Az iskolaigazgatót keresem — A postára, meg azt hiszem, a tanácsházára ment — mondja egy idős asszony — gondolom, az édesanyja. Talán két percig vagyok a lakásban, s amit látok, az sok könyv, mosógép és modem bútor. A tanácson a vb-elnököt kérdem. Tárgyal — bemegyek hozzá. Közvetlen ember. — A faluban nagyon kevés fiatal van — mondja. — Az átlagos életkor ötven—ötvenöt év, a végzős nyolcadikosok kivétel nélkül tovább tanulnak. Ki marad itt? Egyre sűrűbben kopognak az ajtón. Elnézést kér. A többit a titkár elvtárstól — mondja. A titkár fiatal, 20—21 év körüli. Itt nőtt fel, 1962-ben érettségizett Pesten. A ber- zencei körzeti szemléről ismerem már. Tagja volt a szellemi öttusacsapatnak. Emlékszem, hogy méltatlankodott, mert nem kerültek be a járási döntőbe. Beszélgetni kezdünk. — A község művelődési tervét nagyjából végrehajtottuk. A tervezéskor nem markoltunk sokat, nem vállalkoztunk erőnket meghaladó feladatokra. Röviden, távirati stílusban beszél, pontosan fogalmaz. — A faluban alig van négy—öt olyan fiatal, aki aktivizálja magát. Legtöbbet a nőtanács dolgozik. Az ő szervezésükben a nőik védelméről beszélt nyolcvan hallgató előtt járási doktorunk. Az asszonyok alig akarták elengedni. Téli főzőtanfolyamuk is nagy népszerűségnek örvendett. Foglalkozásaikon negyvenha- tan vettek részt. Most kézbe vették a színjátszók ügyét is. Az italboltba megyek. Rendes, takaros hely. A falakon rézkarcok. Talán tízen támasztják a pultot. Néha robban csak egy erősebb szó. Végre megtalálom a művelődési otthon igazgatóját. Néhány tanár társaságában csöndesen borozgat. Helyi problémákról beszélgetünk. Elindulunk ' hazafelé. Azt mondja: — Valahogy nem megy a kulturális munka. Nincs meg az az emberanyag, amivel dolgozni lehetne. A végzős általános iskolásokat illetően tavaly ugyanez volt a helyzet. Egyetlen olyan tanulónk sem akadt, aki ne akart volna tovább tanulni. 1955,59-ifi éltük fénykorunkat. Színjátszó csoportunk az elsők között volt a járásban. Rengeteget tájoltunk. Még ma is abból a pénzből fedezzük kiadásainkat. Csak példának okáért: 1958 januárjában lekötöttünk egy so- mogyudvarhelyi szereplést. Vasárnap délután meg is érkeztünk. Keressük a művelődési házat, hát se ablakok, se ajtó. A színpadon félméteres hó. Tanácstalanok voltunk. Elinduljunk vissza, vagy tartsuk meg az előadást? Hat óra felé szállingózni kezdett a közönség. Este telt ház előtt játszottunk. Az emberek bundában ültek, és pokróccal takarták be lábukat. Hát ilyen hírünk volt. Ezért is félünk az idei szemlétől. Tőlünk már megszokták a színvonalat. (A színvonallal a március 28-i járási szemlén sem volt hiba. Lajos bácsi és a csoport munkáját ezüst oklevéllel jutalmazta a zsűri.) Ellátogatunk a művelődési otthonba. Szépen, ízlésesen berendezett termek. Itt kapott helyet a mozi és a községi könyvtár is. Az ajtótól jobbra klub- és televízió-terem nyílik. A falakat berámázott oklevelek díszítik. Lajos bácsi csillogó szemmel mutatja. — A cigányoktól ne féljen — mondja búcsúzóul. — Nincs velük semmi baj. Becsületesek, dolgosak, csak hát keresetüket az italboltba hordják. Egy kicsit még felelőtlenek. Ezért ilyenek a gyermekeik. N. G. friss hajtásait vigyázza. Micsoda idő volt az! Keze tele volt munkával, műhelye fénynyel. Horthy Miklós azonban ezzel nem értett egyet: Mit akarnak ezek a Gelencsér Mi- hályok? Mit beszélnek? Nyolcórás munkaidőt? Dolgozzanak csak látástól vakulásig. Iskola kell nekik? Majd megtanítom én őket! És elmentek Gelencsér Mihályhoz, hogy kioktassák a kommunizmus hiábavalóságáról! Meggyőzzék arról, hogy egy igazi magyar ember, a Nagyezüst tulajdonosa nem szervezhet direktóriumot még olyan kis faluban sem, mint ötvöskónyi. Főleg pedig nem ágál, nem lót-fut koszos cselédek érdekében. Gelencsér Mihály ezt tette. F| ’léptek hozzá hát hatan. A csendőrök és a katonák teste eltakarta a fényt. Akkor azt hitte, hogy hátralevő életét a megtorlás árnyékában kell el- töltenie. Föltéve, ha lesz hátralevő élete. Öklök és botok emelkedtek ... ismét öklök és botok a végtelenségig. Vére fröccsent, csontját törték. — Volt, aki ütött, volt, aki parancsolt. Hetvenöt ütést számoltam. Aztán minek számolni? Ezek itt úgyis agyonvernek. Nem, nem ölték meg Gelencsér Mihályt. tfolt még bejárni való útja. Kezét összekötözték, és beszállították Nagyatádra ... fw!iközben beszélt, emlékeit pergette, arcán a ráncok szinte külön éltek. Szeme kékjére néha árnyék borult — pára. Nagy, súlyos keze megrándult. — Kaposvár, Kőhida, Hajmáskér, Szeged. Ezek voltak a következő állomások. Cella, társtalanság és sötét minden börtönben. Mielőtt Szegedre vittek bennünket — ekkor már hatvanon voltunk —, kaptunk még egy leckét: Látogatóink érkeztek. Civilben. Nem üres kézzel jöttek. Markukban csuklóra erősített bot, rajta vasgömb. Némelyiknél kancsuka, gumibot. Milyen testrész, kinek a keze vagy a lába, nem számított. Ütöttek, összetörtén értünk Szegedre. Ellenük nem tehettünk semmit. A vasúti kocsikat — vonaton voltunk — gépfegyverek fogták közre. Egy pillanatra elhallgatott. Mintha szégyellné, hogy szavai el-elakadnak. Pipája parazsával bíbelődött, hogy leplezze felindultságát. Testét megtörték, de lelke töretlen maradt. Lelket, gondolatot nem lehet földre tepemi. Tudta ezt ő is. Hiába ölnek halomra ezer, tízezer kommunistát, az eszme testetlen, az elesettek helyébe csapatokban elvtársak jönnek, s viszik tovább az igazság igéit. Gelencsér Mihály tizenhét hónapot töltött börtönökben. Gyötörték, kínozták, de szívében, agyában makulátlanul élt tovább az eszme. Ötvöskónyiból Bolhásra költözött. Naponta zaklatták a csendőrök. A faluban is akadtak olyanok, akik szemére vetették tizenkilences múltját, kommunista meggyőződését. — Pedig nem tettem én rosz- szat. Csak a réginél jobb életet akartam az embereknek. Több jókedvet, kevesebb munkát, nagyobb falat kenyeret. És ezt tudatosan akartam. Mert jószántából nem parcelláz földet a gróf, a gyáros nem osztja szét munkásai között a hasznot. Harcolni kell! S ezt el is mondtam az embereknek. Az ütések alatt is erre gondoltam, s ezt vallottam azután is. A hatalom persze nem így vélekedett, de nem irthatott ki minden Gelencsér Mihályt. Figyelték továbbra is. A fasizmus előretörésekor többször elővették az ügyét, faggatták, kérdezgették »arról az időről«. Az egyik csendőrnek így válaszolt: — Nézze, Nagy ezüstöm van, megjártam a világháborút! Csak blöffnek szánta. A csendőr nyomban útjára engedte. Nagyezüst! Ha ő nem is, de mások jelentőséget tulajdonítottak ennek a »bilétá- nak«. A felszabadulás után többen ezt mondták: — Neki Nagyezüstje van! — és hümmögtek hozzá. Negyvenöt előtt ugyanazok: — Tudja mindenki, hogy mit csinált tizenkilencben. Ez fáj neki. Beszélgetésünk közben, mosolya mögött is éreztem a meghúzódó fájdalmat El lehet viselni az ellenség ütéseit, mert arra számítunk, nem ér váratlanul. De ha ió barát, testvér, vérünkből való, szenvedéseinkben osztozott sebez, az fáj. Nem panaszkodóan, csak úgy csöndes szóval, földre nézőén erről is beszélt Gelencsér Mihály. önkéntelenül is fölvetődik a kérdés: volt-e értelme az ő harcainak? A válasz már húsz éve elhangzott. Szovjet és bolgár seregek hozták a feleletet, láthatta ő is bevonulni őket. Elégtételt is hoztak, neki, Gelencsér Mihálynak is. J) Iső nagy megveretésének n-S színhelyétől nyolc kilométernyire jár iskolába az unokája. Az iskola kastély volt egykor — grófoké. Fia — most már nyíltan és szabadon — az ő gondolatainak hordozója: kommunista Soha-soha nem jönnek már csendőrök számon kérni tetteit, nem vetődik árnyék műhelyére. Ha fáradt, sokat látott szemével a kelő napot köszönti, ö tudja, igazán tudja, hogy ez a tavasz — immár a huszadik — annak a csodálatosnak, az 1919. év tavaszának a folytatása... G. S. Termelési tanácskozás az Állatforgalmi Vállalatnál Tegnap tartotta termelési tanácskozását a Somogy megyei Állatforgalmi Vállalat. A népes összejövetelen részt vett Balogh József, az Állatforgalmi Tröszt vezérigazgató-helyettese is. Ott voltak a kirendeltségek dolgozói és a szállító-rakodók is. Urai Ferenc igazgató ismertette a múlt esztendő eredményeit és a további feladatokat. Tavalyi munkájával a vállalat az országos harmadik helyet szerezte meg. A múlt évben tizenhármán »Kiváló dolgozó« kitüntetést kaptak a vállalatnál, s másokat is elismerésben részesítettek, összesen 38 000 forintot fordítottak jutalmazásra. A tegnapi termelési tanácskozáson ismét négy személyt érdemesítettek a »Kiváló dolgozó« címre. A kirendeltségek közötti versenyt a kaposváriak nyerték, s most 5200 forint jutalmat kaptak. Tavalyi munkájával a szocialista brigád címet nyerte el a barcsi és a nagyatádi kirendeltség. Megjutalmazták az exportvágómarha- tervek első negyedévi teljesítéséért a barcsi, a marcali és a nagyatádi, a háztáji sertésfelvásárlásban elért eredményeiért pedig a fonyódi kirendeltséget. A tanácskozáson mintegy 10 000 forintot osztottak ki. Az ÉM Betonelem- gyártó Vállalat dombóvári telepe fölvételre keres egy villanyszerelőt 8—10 éves gyakorlattal. A fölvételhez szükséges: munkakönyv, MIL-Iap, személyi igazolvány, katonakönyv, szakmunkásbizonyítvány, egy hónapnál nem régebbi tanácsigazolás. Szállást tudunk biztosítani. Üzemi konyhával rendelkezünk. (4069)
