Somogyi Néplap, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-03 / 79. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1965. április 3. Nemigen lesz változás az összeállításokban Mi újság az NB-s csapatok háza táján? Üjabb bajnoki forduló követke­zik. Az NB II-esek igazában már belelendültek a bajnokságba. De a legkésőbben kezdő délnyugati NB IH-ban is már a harmadik fordu­lónál tartanak a csapatok. Ápri­lis 4-én. hazánk felszabadulásának huszadik évfordulóján már teljes lendülettel folyik majd a labda­rúgók bajnoksága. > A K. KINIZSI vezetői e héten elégedetten álla­pították meg, hogy a csapat formá­ja állandósul. Feltétlenül pozitív az, hogy a Kinizsi az eddigi két vidéki mérkőzésről három pontot hozott haza. A pécsbányatelepi egy pontot különösen értékesnek tart­ják a Kinizsinél. Azt nem külön­ben, hogy a hétközi edzésen Nagy­kanizsán a Vasutas TE ellen ig^'n jól mozgott a Kinizsi támadósora, amely négy gólt rúgott Mózsiék- nak (4:1 volt az eredmény). A múlt vasárnapi, viszonylag jó já­ték után Váradi edző csak abban az esetben változtatott volna az összeállításon, ha Martin sérülése nem jön rendbe. Tegnap azonban Martin játékra jelentkezett, így marad a múlt heti tizenegy, vagy­is: Kovács — Balogh, Szigeti, Zaag — Bíró, Csaba Martin, Szabó, Herbei, Göncz, Laczkovics. — Vasárnapi ellenfelünk, a Győ­ri Dózsa idén valamivel gyengéb­ben szerepelt eddig. Ez azonbap nem téveszt meg bennünket, tud­juk, hogy csak igen jó játékkal győzhetjük le a győri lila-fehére­ket — mondotta Váradi Lajos, a Kinizsi edzője. A K. HONVÉD vezetői és játékosai elég nehezen tértek napirendre a csapat múlt. vasárnapi váratlan veresége fö­lött. Tudták a Honvédnál. hogy a Székesfehérvári MÁV nehéz el­lenfél lesz, arm azonban senki sem számított, hogy legalább egy pon­tot ne szerezzen a csapat a hazai pályán. A héten, amikor minden­nap edzés volt a Honvédnál, gyak­ran esett sző a fehérváriak elleni találkozóról. Üjra meg újra szóba iött a támadósor meddő játéka. Da- kát kivéve ez a sor elégtelenre vizsgázott. Valószínű, hogy a Bu­dai Spartacus ellen változni is fog a csatársor. A közvetlen védelem­ben nem akarja megbontani az egységet Tóth József edző, aki a Budai Spartacus elleni mérkőzéssel kapcsolatban a következőket mon­dotta: — Nyílt titok, hogy a Bu­dai Spartacus bajnokságra tör. Ezért szervezték át az idei baj­noki év előtt a csapatot. Azt lát­tuk, hogy a Spartacus idén sokkal ütőképesebb, mint tavaly. Persze őket is érheti meglepetés, mint ahogy érte is a múlt vasárnap. Ez nekünk sajnos nem jó jel, mert Rátkaiék majd ellenünk így kéz­nek kiköszörülni a csorbát. En­nek ellenére mi egy döntetlenre számítunk. Azt hiszem, hogy bi­zakodásom nem alaptalan. Aztán az edző közölte, hogy a következő játékosok utaznak ma a fővárosba. Erdősi, Sáli, Szeke­res, Tajti, Fenyvesi, Paulicsek, Bobori, Földi, Daka, Kerkai, Dau- da, Angyal és Opova. A pályára lépő tizenegyet csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki az edző A K. VASAS MTE berkeiben nagy az öröm az ed­dig szerzett négy pont nyomán. Ebből kettő, a mohácsi bizony «■nem volt betervezve«. A Duna menti városban azonban nagyon okosan, tervszerűen futballozott a Vasas, úgyhogy most egyszeriben derülátó lett a labdarúgó szakosz­tály vezetősége. TúlzoKt optimizmusra persze nincs ok. Az az érzésünk, hogy még nem rázödott eléggé ös^ze a Vasas csapata, viszont, ha eggyé kovácsolódik ez a gárda, akkor a jelekből ítélve jó középcsapat le­het a délnyugati N3 IH-ban. — Vasárnapi ellenfelünket, a Keszthelyi Haladást nem ismerjük. Ezért tippelni se tudok. A követ­kező keretet rendeltem ki a keszt- lielvlek ellen. Nadral, Srüc?, Gaál, Szili, Delineseff, Zirnonvf, Szent- eróti, Csanda. Pamrrer, Laki, Stad­ler, Nanrv. Fülöp. Csupor é« Ko­vács. Remélem, hogy a vasárnapi meccs után is ott leszünk majd a Szombaton és vasárnap a iegjobb dunántúli férfi és női asztali teniszezők zajától lesz majd zajos Kaposváron a Mun­kácsy Mihály Gimnázium tor­naterme. Ügy mint tavaly, itt rendezik meg ezt a nag}rszabá­sú viadalt, amelyen Győr, Szombathely, Veszprém, Szé­kesfehérvár, Nagykanizsa, Ka­posvár és Pécs asztali ten isze­zői mellett a kisebb városok legjobbjai is asztalhoz lépnek. — Már tavaly is színvonalas. szép verseny volt a Dunántúl- bajnokság. A nevezésekből ítél­ve most te az lesz. Száznál több nevezés érkezett, s re­mélhető, hogy a nevezettek in­ve rétién csapatok sorában — mon­dotta Zádori László dr. a Vasas edzője. A SIÓFOKI BÁNYÁSZ némileg- talán visszanyerte önbi­zalmát azzal, hogy a csapat le­győzte a Dombóvári Spartacus!. E héten a Veszprémi AKÖV el­leni hétközi edzőmérkőzésen is biztatóan játszott a csapat. 2*l-re nyertek is a siófokiak. Szabó Lajos, a labdarúgó szak­osztály vezetője ennek ellenére elég borúlátó a mai nagykanizsai mér­kőzés előtt. — A Nagykanizsai Dózsa a je­lekből ítélve kitűnő formában le­vő csapat. Egy edzőmérkőzésen Kanizsán simán legyőzte a K. Ki­nizsit, aztán 5:0-ra verte a Lová­szi Bányászt is. Ha tisztes ered­ményt akarunk elérni, a fiúknak nagyon igyekczn'ük kell — mon­dotta Szabó Lajos. Radnai György, a Bányász ed­zője nem tervez különösebb vál­tozást. Igaz, hogy az utazó csapat­ba tizenkettedikként Kovácsot is besorolta Ha Kovács helyet kap a csapatban, balszélső lesz. Ez eset­ben Takács összekötő és Györfi elfoglalja helyét a fedezetposztok egyikén. Egy döntetlen már na­gyon jé eredménynek számítana a siófokiak szempontjából. Nagy­kanizsán általában bíznak abban, bogy a lila-fehér csapat biztosan legyőzi a siófokiakat. Nagy kér­dés, hogy mit szólnak ehhez *Fe- hér Laci ék. dúlnak is — mondotta Vincze Tibor, a Somogy megyei Asz- talitenisa Szövetség elnöke, a Dunántúl-bajnokság főrende­zője. Sokan szemlélték meg az el­múlt napokban a Május 1. uk* cában kiállított tiszteletdíja­kat, amelyeket a bajnokok nyernek majd el. A kétnapos küzdelem ma délelőtt az ifjú­ságiak versenyével kezdődik. Az »Igazi« döntők vasárnap délelőtt lesznek. Művelődés CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 18 órakor: ünnepi nagygyű­lés. Száznál több nevezés érkezett a Dunántúl asztalitenisz-bajnokságra SPORTMŰSOR ÁPRILIS 3., SZOMBAT Teke Megyei bajnokság: K. Spar­tacus—K. Építők II., Sparta- cus-pálya, 15.30 ó. K. Lendü­let—K. Vasas MTE, Építők-pá- lya, 15.30 ó. K. Vasutas—He­lyiipar, Vasutas-pálya, 15 ó. Labdarúgás NB III: Nagykanizsai Dózsa— Siófok, Nagykanizsa, 15 ó (Kiss R.). Asztalitenisz Dunántúl-bajnoíkság: Kapos­vár, Munkácsy Mihály Gimná­zium, 10 ó és 13.30 ó. Atlétika Városi mezei futóbajnokság. Kaposvár, a K. Vasutas sport­telepe melleitti réten, 15 ó. ÁPRILIS 4., VASÁRNAP Asztalitenisz Dunántúl-bajnokság, döntők, Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium, 9 ó. Teke Megyei bajnokság: K. Közút —K. Fáklya, Spartacus-pálya, 8 Ó. Kézilabda Felszabadulási Kupa villám- torna,' Kaposvár, Dózsa sportte­lep. 10 ó. Kerékpár Háztömbkörüli verseny Ka­posváron, a szokásos útvona­lon. Rajt 10 ó. Röplabda Április 4. Kupa. Kaposvár. Dózsa sporttelep. (Rossz idő esetén Tanítóképző Intézet.) Mérkőzések: Kaposvár női vá­logatott—Pécsi női válogatott, 9 ó (Bayer). Budapest női ifi— Kaposvár női ifi, 10 ó (Tóth). Baja—Kaposvár, férfimérkő­zés, 11 ó (Honti). Női győzte­sek az első helyért 12 ó (Ná- nai). Női veszteseik a harma­dik helyért (Tóth). Labdarúgás NB II: K. Kinizsi—Győri Dó­zsa, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 16 ó (Stadler). Budai Sparta­cus—K. Honvéd, Budapest. Me­ző utca 15 ó (Somlai). NB III: Kaposvári Vasas—Keszthelyi Haladás, Kaposvár, Dózsa-pá- lya, 10 ó (Varga). Megyei bajnokság: I. osztály: Gyékényes—Len­gyeltóti, Zákánytelep, 15 ó (Szöfllősi), M. Honvéd—Lábod, Marcali, 15 ó (Boldog), Barcsa— K. Honvéd II., Barcs, 15 ó (Ba­ranyából), Taszár—K. Vasutas, Taszár, 16 ó (Bakonyi), K. Ki­nizsi II.—Felső bogát, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 14.15 ó (Kanizsai), Csurgó—Babócsa, Csurgó, 15 j (Németh V.), Tab—Kapoly, Tab, 15 ó (Horváth II. L.), So- luogyszob—K. Dózsa, Somogy- szob, 15 ó (Darázsi), Nagyatád— Marcali VM, Nagyatád, 15 ó (Varjas). II. osztály. Közép csoport: BARNEVÁLL—Somogyjád (No­vak), K. Építők—K. V. Lobo­gó (Huber), Kaposfő—Andocs (Ducsai), Karád—K. Spartacus (Tóth I.J, K. Vasas II.—Nagy- berény (Koller). Somogysárd— Gölie (Bella), Juta—Adánd (An­tal). Északi csoport: öreglak— Balatonkeresztúr (Veszprém megyéből), Somogyszentpál— Ordacsehi (Ko-nyovits), Bala­tonién e—Balatoniényvés (Veszp­rém megyéből). Si átok—Bala­tonszárszó (Kocsis). Balatonsze- mes—Balatonboglár (Boda), Ba- latonkiliti—Zamárdi (Dömyei). szórakozás Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. (Április 4-ig.) VASÁRNAP Kialakult a röplabdázók Április 4 Kupa küzdelmeinek programja A Kaposvári Városi Röplabda Szövetség rendezi meg ez idén a sportág Április 4. Kupa küzdel­meit a megyeszékhelyen. Eredeti­leg három férfi, s három női együttes vett volna részt a tor­nán. A tabl férficsapat lemondá­sa folytán azonban a program né­mileg módosult. A férfiaknál csak két csapat lesz. A K. Dózsa, s a vendég Bajai Honvéd. A női csapa­tok száma viszont négyre emel­kedett. Budapest ifjúsági váloga­tottja mellett vendégként megér­kezik a pécsi színeket képviselő PEAC csapata. Kaposvárt két együttes képviseli a tornán. A női felnőtt válogatott, amely a K. Lendület csapatára épül, és a női ifjúsági válogatott, amely a Ka­posvári Ruhagyár és a Kaposvári Vörös Lobogó játékosaiból tevő­dik össze. Kedvező idő esetén a mér­kőzések színhelye a Dózsa sport­telep lesz. Ha az időjárás rosszra fordulna, akkor a Tanítóképző tor­natermében bonyolítják le a röp­labda villámtomát. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A Saint Tropez-i csendőr. Szélesvásznú francia film. 14 éven aluliaknak nem ajánl­juk. Kísérőműsor: Gépjármű­vezetőknek szól. Az előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. (Április 7-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Az aranyember. Jókai Mór nagysikerű regénye színes, szélesvásznú magyar filmen. Korhatár nélkül. TIT-SZÉKHÁZ FILMKLUB, KAPOSVÁR (Dózsa György utca 1*.) Üj Gilgames. Magyar film. Korhatár nélkül. Az előadás kezdete du. 4 órakor. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Morál, 1963. Magyarul be­szélő, szélesvásznú nyugat­német film. Csak 18 éven felülieknek! Az előadások kezdete du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. Időjárás Várható idő­járás ma es­tig: az évszak­hoz képest hű­vös Idő. Ki­sebb felhő át­vonulások, va­lószínűleg csa­padék nélkül. Helyenként élénk, átmene­tileg erős északnyugati északi szél. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet ma 9—14 fok kö­zött» Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor mínusz 2,8 fokot, déli 12 órakor plusz 9,6 fokot mértek. A Nap kél 5,20, nyugszik 18,16 órakor, A Hold kél 6,1.7 nyugszik 20,02 órakor. — Kalinyinból kapott üd­vözlő táviratot a kaposvári 1-es számú posta telefonköz­pontjának Béke-brigádja. A szovjet város telefonközpont­jának kollektívája Magyaror­szág felszabadulásának 20. év­fordulója alkalmából üdvözöl­te a kaposvári postásokat, sok sikert kívánt további munká­jukhoz. A Béke-brigád tovább levelez majd a kalinyini pos­tásokkal. — Tolatás közben nekiütkö­zött Kaposváron a CH 30-57­es rendszámú személygépko­csinak a Csepel Autógyár egyik próba-rendszámú gép­kocsijával Papp Imre rácke­vei lakos. Eljárás indult elle­ne. , Évfordulónaptár 15 éve, 1950. április 3-án halt meg Kurt Weill német zeneszer­ző a modern színpadi zene alkal­mazásának egyik hatásos úttörő­je, a társadalombíráló songok és epikus musicaldarabok nagy si­kerű komponistája. Első színpa­di műveit Georg Kaiser szövegei­re szerezte, majd sokáig Bertolt Brechttel működött együtt. Vele alkotta meg 1928-ban a koldusope­rát, amely nevének világhírt szer­zett. A hitleri fasizmus uralomra kerülése után a kommunista mu­zsikus külföldre kényszerült. A lottó nyerőszámai — Barcson mutatta be teg­nap este Tennesse Williams Nyár és füst című drámáját a Pécsi Nemzeti Színház. A főszerepeket Halász Judit, Izsói Vilmos és Polónyí Gyöngyi játszották. — 530 vemhesUszőt helyez­tek ki a megyében az év el­ső negyedében. 475 üsző a háztáji gazdaságokba került. — Sikerrel vizsgáztak a dolgozók esti iskolájának 7., 8. osztályos hallgatói Boté­ban. összesen tizennégyen tettek a napokban eredmé­nyes vizsgát. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Putnokon, a Bányász Művelődési Házban megtar­tott lottósorsoláson a 14. já­tékhéten a következő nyerő­számokat húzták ki: t, 3, 60, 75, 81. — Siófokra érkezett a há­lastaféta. Mintegy háromszá­zan fogadták a siófoki vízto­ronynál a hálastaféta Kapos­várról érkező tagjait. Sok sió­foki KISZ-fiataí kísérte a bensőséges fogadás után a stafétát további útjára Lep­sénybe, ahol a Fejér megyei KISZ-isták vették át somogyi társaiktól a díszesen felszala­gozott botot. — Társadalmi munkában két KISZ-brigád harminc fia­talja irtotta a mezei pockokat Balatonszárszón. Ez a munka befejezéséhez közeledik, a teg­napi tájékoztatás szerint me­gyénk 95 százalékig teljesítet­te feladatát. — Megindult a menetrend szerinti hajójárat Balatonbog- lár és Révfülöp között. — Csinosítják a boltokat és vendéglátóhelyeket, parkosít­ják környezetüket a Nagyber­ki és Vidéke Fmsz dolgozói. A felszabadulás évfordulójá­nak tiszteletére társadalmi munkában végzik el ezt a fel­adatot. — Ezer forintra bírságolta a városi tanács szabálysértési előadója Nagy Sándorné Ka­posvár, Május 1. utca 54. sz. alatti lakost, mert a Május 1. utcai önkiszolgáló üzletből többféle árucikket lopott. — Vetik a burgonyát a nagyatádi és a barcsi járás­ban. A tegnapi jelentés sze­rint a nagyatádi járás szövet­kezetei 56 holdon ültették el az előcsíráztatott vetőgumó­kat. — Elírás történt lapunk márci­us 31. számában megjelent Tejes­bárányokat exportálnak megyénk­ből Olaszországba című tudósí­tásban. A múlt évben a 60 000 juhról nem 21 000, hanem 210 000 kilogramm gyapjút nyírtak le. — A KIOSZ Somogy megyei kisiparosok adóközössége április 12-én, hétfőn délelőtt 10 órakor tartja évi közgyűlését Kaposvá­ron, az Ady Endre utca 33. szám alatti tanácstermében. A tagokat ezúton is meghívja és várja « vezetőség. (65906' Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat hegesztő és gép­lakatos szakmun­kásokat vesz föl. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi n. 4L, lakatosrészlegnéi. (65847) Vili any szerelő szakmunkásokat SOMOGY MEGYE terü­letére külszolgálatos munkákra felveszünk. Órabér megegyezés sze­rint. Jelentkezés a NAGYATÁDI GÉPÁL­LOMÁS főmérnökénél. (3994) Vállalatok, figyelem! Elfekvő, fölösleges készleteik értékesítéséhez és ezek átvételéhez segítséget nyújtunk! Hi dessen a-ben Cím: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 11. Telefon 312-553. (4850) A PRÓHIRDE Eladó Fonyód-Béla- telepen háromszobás, konyliós családi ház melléképületekkel, azonnal: beköltözés­sel. Érdeklődni: Béla- telep, József Attila u. 1. (5037; Fonyódon háromszo­bás, előszobás, kony- hás, mellékhelyiséges ház eladó. Megegye­zés esetén beköltöz­hető. Bartók Béla út 10. (5034) Jó karban lévő cim­balom eladó. Kapos­vár, Hársfa u. 16. __________________ (5032; ö tvöskónyi vasút­állomás mellett 32. számú szőlő gyümöl­csössel, kúttal eladó. Érdeklődni: Nagyatád, Petőfi u. 17. (5029; 1 db hawaigitár el­adó. Kaposvár, Vas­vári Pál u. 16. (2188) Hálószobabútor (bükkfa) príma álla­potban eladó. Érdek­lődni: Wágner Ká­roly, Kaposvár, Be­loiannisz u. 26. ___________________(2179) E ladók: szalagfű­részgépek, körfűrésiz- gép, villany fúrógép, autó-motor, vaságy. Járosi, Kaposvár, Szigetvári u. 62. ____________________(2170) Eladó házhely — építési engedéllyel — mindenhez közel. Bő­vebbet: Kaposvár, Pe­tőfi u. 15., udvar? épület, 1. ajtó, Pin­tért________________(2X70) C surgón, Eötvös u. 34. számú családi háí féláron alul' is eladó. Cím: Kovács, Kapos­vár, József Attila u. 4.__________________(2180; E gy mosóteknő, egy mosdóállvány, egy dunna, egy ágynemű- tartós sezlon eladó. Kaposvár, Zalka Má­té u. 41., B 4. ajtó. Fonyódligeten, a Ba­latonhoz és műúthoz közel állandó lakás­nak és nyaralónak egyaránt alkalmas, azonnal beköltözhető kétszobás ház eladó. Érdeklődni lehet.: Papp Irén, Balaton- boglár, Balaton u. 6. ___________________(4040) G yékényes, József At­tila út 59. szám alatt lévő kétszobás, kony- hás ház mellék- és gazdasági épületekkel, 1400 n-öles telekkel, beköltözhetően, vala­mint 1725 n-öl szőlő eladó. Szabó Sándor. (4041) Figyelem! Fenyő rúdfa, épületfa, léc, stukatúrtíeszka, pad­lásdeszka minden mé­retben kapható Gyi- mesi fakereskedőnél. Kaposvár, Sallai u. 3. ___________________(5030; K ékes televízió és 3 lángos gáztűzhely eladó. Cím a kiadó­ban. (2186) Iharosberény, Mártí­rok u. 66. számú ház 1600 n-öl gyümölcsös­sel olcsón eladó. ___________________(2189) H ázépítők! Színes, mintás, márvány mo­zaiklapok szürke vagy fehér cementből ké­szítve raktárról kap­hatók Sírausz Gyula kisiparosnál, Buda­pest, XI., Kovászna utca 2. (Tétényi út sarok.) Kérjen ingye­nes árjegyzék es min­takártyát. ___________________(7643) K eveset használt fürdőkályha eladó. Kaposvár, Nyugat- Ivánfa utca 10. Kis családi ház, mely egy szoba-kony- ha-kamrábol áll (pin­ce, disznóól 475 n-öl szántó, 200 n-öl sző­lő), eladó. Kaposújlak, Fekete. __________________(65896) P ríma bécsi, páncél- tőkés zongora, vala­mint egy Singer var­rógép igényesnek el­adó. Kaposvár, Di- mitrov u. 92. (65864) 6 éves tehén — r» hónapos vemhesen — eladó. Kaposfő, Kos­suth Lajos u. 113. (65839) Rövid Stingl kör­páncélos, angol me- chanikás zongora el­adó. Dr. Rámpay, Kaposvár, 48-as ifjú­ság u. 7. Telefon 16-20. _________________(65870) W eltmeister, nyolc­vanas tangóharmoni­ka igen szép kivitel­ben, újszerű állapot­ban eladó. Gazdag Gyula, Bábonyme­gyer. ___________ (65871) H ázhely eladó Nyár utca folytatásában kúttal, szőlővel, 40 Ft n-ölenként. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Damja­nich utca 10. sz., Ko­vács. Ugyanott egy másik telek épülettel eladó.____________(65807) F onyódligeten, Tö­rök Bálint utca 13. sz. kis nyaraló eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Damjanich utca 10., Kovács. __________________(65808) F onyódon, Garam utca 3. alatt új villa eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Zrínyi utca 6., vagy Fonyód, Szent István utca 38. Használt gerenda, deszka, léc, ajtó el­adó. Kaposfüred, Vö­röshadsereg útja 11. (65860) Komplett hálószoba­bútor eladó. Érdek­lődni: szombat és va­sárnap, Kaposvár, Gé­za utca 33. (65855) Belvárosban, köz­művesített helyen el­fogadható áron eladó 216 n-öl házhely. Épí­tési engedély biztosít­va. Érdeklődni egész nap: Kaposvár, Szi­getvári utca 77., Ec­kert. ____________0>5857) M odern, fényezett német háló eladó. Ka­posvár, Marx Károly köz 4., fszt. 2. __________________(65853) B eépíthető fürdőká­dat vennék. Kapos­vár, Komárom utca 27. (KISZ-ház.) (65843) Eladó Kaposváron beköltözhetően fél házrész, ugyanott jó állapotban lévő 125-ös Csepel Danuvia mo­torkerékpár is. Ér­deklődni: Vöröstelek u tea _J2. ___________(65842) V árdán, vasútállo­más mellett levő csa­ládi ház melléképüle­tekkel, 600 n-öl telek­kel beköltözhetően el­adó. Érdeklődni ugyanott. (65849;

Next

/
Oldalképek
Tartalom