Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-13 / 61. szám

tlLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKJ ÁRA: 50 FILLÉR Somom Héalaa MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM 61. SZÁM SZOMBAT, Mai számunk tartalmából: ÉPÜLŐ MEGYÉNK Rádió-, URH- és tv-műsor 15 O.i 1965. MÁRCIUS 13. MŰEMLÉKEINK HŰSZ ÉVE (6. n.) A párthatározatok végrehajtásának feladatairól tanácskoztak az állami gazdaságok vezetői Az utóbbi időben a Magyar Szocialista Munkáspárt kü­lönböző szervei értékelték az állami gazdaságok helyzetét. A gazdálkodás javításáról a Po­litikai Bizottság egy hónappal ezelőtt hozott határozatot. A megyei párt-végrehajtó bizott­ság február 20-án tárgyalta meg az állami gazdaságok mun­káját. A határozatok a Köz­ponti Bizottság 1964. decembe­ri ülésének a népgazdaság fej­lesztésére szóló irányelvei szellemében jelölik meg a to­vábbi tennivalókat. Az emlí­tett párthatározatok megis­mertetése céljából tegnap Ka­posváron tanácskozást tartott a megyei pártbizottság és az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatósága. A gazdasági, szakmai és mozgalmi vezetőknek Szabados Dezső megyei igazgató és Tó- bak István, a megyei pártbi­zottság mezőgazdasági osz­tályvezetője számolt be a ha­tározatokból adódó megyei feladatokról. A tanácskozáson részt vett és a vitában fel­szólalt Kopátsy József, az Állami Gazdaságok Főigazga­tóságának helyettes vezetője és Szigeti István, a megyei pártbizottság titkára; ott volt dr. Dobi Ferenc, a MEDOSZ titkára is. Az előadásokban és a vitá­ban egyaránt kifejeződött az a fölismerés, hogy az állami gazdaságok legfontosabb fel­adata az árutermelés további növelése a gazdaságosság ál­landó figyelembevételével. A kialakult termelési szerkezetet tekintve a beruházást, a veze­tés szervezeti formáit, az anyagi érdekeltséget egyaránt ennek a célnak a szolgálatába kell állítani: a dolgozók mun­káját. a szaktudást, az anyagi eszközöket, tehát az összes erőt erre kell összpontosítani. A jelenlegi helyzetet érté­kelve többen hangsúlyozták, hogy folyamatról van szó. Ko­pátsy elvtárs a Politikai Bi­zottság határozata alapján rá­mutatott: elérkezett annak az ideje, hogy állami gazdasá­gaink rendezzék soraikat. Nem általános visszalépésről van szó, hanem az arányta­lanságok megszüntetéséről elért eredmények megszilárdí­tásáról, a hibák kijavításáról. Szigeti elvtárs a témáról szólva kiemelte: lehet és kell építeni az eredményekre, a most már fölismert eddigi hi­bákból okulva tekintsenek mindenütt előre. A jobb és gyengébb gazdaságokban egy­aránt van tennivaló. Kétségte­lenül a három leggyengébb nagyüzemben — a balaton- nagybereki, a kaposvári és a lábodi gazdaságban — a leg­nagyobb a gond. Nehézségeik döntően a rosszabb körülmé­nyekből adódnak. Megvan minden személyi és tárgyi föl­tétele annak, hogy kilábalja­nak a bajokból. — A megyei pártbizottság bízik e gazdasá­gok vezetőiben is. Ök is bíz­zanak önmagukban, társaik­ban, a dolgozókban. Bizton számíthatnak a felső szervek segítségére is — mondotta a megyei pártbizottság titkára. Ä tanácskozás a feladatok sikeres végrehajtásának el<P feltételeként határozta meg a jó szervezést. Széli András ba- latonboglári igazgató a veze­tés összhangjának, együttmű­ködésének fontosságáról be­szélt; Koncz István, a bala- tonnagybereki gazdaság igaz­gatója a versenymozgalom és az anyagi ösztönzés szerepét méltatta; Pankász Ferenc lá­bodi igazgató a takarékossági intézkedéseket és a munka­erő-gazdálkodás javításának terveit, kezdeti eredményeit ismertette; Kánai Lajos, a ba- latonújhelyi gazdaság igazga­tója pedig a munkások meg­győzésének, mozgósításának jelentőségéről szólt. Mindenütt az kell, hogy a dolgozók valamennyien meg­ismerjék tennivalóikat. Ezért. a tanácskozás úgy határozott, hogy gazdaságonként gyűlése­ken, értekezleteken meg kell beszélni a párthatározatok végrehajtásából adódó helyi feladatokat. K. J. Első fokú készültség a Tiszán Az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság két jégtörő hajója hat napon át aprította a Tisza és a Bodrog jegét. Munkájukat megnehezítette, hogy a szeszélyes folyókanya­rokban a 30—35 centimétert is elérte a jég vastagsága. A Tiszaiak és Tokaj közötti sza­kasz megtisztítása után most már elérték a hajók a bodro­gi végállomást, Sárospatakot. A két folyón összesen 80 ki­lométer hosszú szakaszon tör­ték föl a jeget, s az útnak in­dított zajlás legnagyobb része torlódás nélkül levonult. A vízügyi igazgatóság in­tézkedésére megnyitották a tiszalöki duzzasztómű zsilip­jeit. Ezzel szabad utat enged­tek az árhullámnak és meg­gyorsították a víz levonulását.- Igy pénteken már Tiszafüre­dig apadt a folyó, és a felső szakaszon helyet adott a Bod­rog árhullámának elvonulásá­ra. A Körösök nagyobb ré­szén is apad a víz, de a Ti­sza közelében első fokú szültséget tartanak. ké­Megnyílt a fásítási hónap Békét Vietnamnak! Tiltakozó nagygyűlés a Sportcsarnokban A budapesti dolgozók pén­tek délután a Sportcsarnok­ban nagygyűlésen tiltakoztak az amerikai imperialisták vietnami agressziója ellen. A háromezres nagygyűlést a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizott­sága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa rendezte. A nagygyűlést Szakasits Ár­pád, az Országos Béketanács elnöke nyitotta meg, majd Brutyó János, az MSZMP Po­litikai Ti zottságának póttagja, a SZOT főtitkára mondott be­szédet. Brutyó János elvtárs beszéde Pénteken a Székesfehérvá­ron megrendezett országos fá­sítási ankéttal megnyílt az idei fásítási hónap. Az ország minden részéből egybegyűlt mintegy 400 erdőgazdasági dolgozót, termelőszövetkezeti vezetőt Bujdosó Imre, a Fe­jér megyei Tanács V. B. el- azlnöke üdvözölte, majd Jankó Felszabadulási emlékest a TIT-székházban Tegnap este a TIT Somogy megyei Szervezete és a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság felszabadulási emlékesetet ren­dezett Kaposváron, a TIT- székházban. Kánya János üd­vözlő szavai után Alekszander Ivanovics Ruscsin szovjet őr­nagy mondott ünnepi beszé­det. Az emlékest hangulatát emelte, hogy jelen volt dr. Zalay József főorvos is, aki 1944-ben nagyon sok szovjet katonának mentette meg az életét Barcson. Ruscsin őrnagy beszédében elmondotta, hogy nekik, szovjet embereknek is ünnep a mi felszabadulásunk évfordulója. Beszélt arról az áldozatos, kitartó küzdelem­ről, amelyet a vörös katonák a makacsul védekező fasiszta seregek ellen vívtak hazánk területén. — Nagyon jól esik nekünk — mondta a szovjet őrnagy —, hogy a magyar nép hálás a segítségért. A továbbiakban a békés építő munkához kívánt sok sikert. Az ünnepség a Táncsics Gimnázium és a Pamutfonó­ipari Vállalat irodalmi szak­körének műsorával záródott. Levelező hallgatók kaptak oklevelet a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban öt napon keresztül folytak az államvizsgák a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Tech­nikumban. Negyven termelő­szövetkezeti vezető, állami gazdasági és erdészeti dolgozó adott számot ezekben a na­pokban tudásáról. A fiatal oktatási intézmény most bocsátotta útjára első levelező hallgatóit. Az új ál­lattenyésztési szaktechnikusok a Dunántúl számos megyéjé­ben gyümölcsöztetik majd tu­dásukat. Az ünnepélyes oklevélkiosz­tást tegnap este tartották a Fegyveres Erők Klubjában. Ezen az intézet tanárain kívül nagyon sok hozzátartozó is megjelent. A szaktechnikusi oklevelet dr. Guba Sándor, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum igazgatója adta át. A hallga­tók nevében Gombi Ferenc mondott köszönetét az intézet tanárainak a háromévi mun­káért. János, a Mezőíöldi Erdőgazda­ság igazgatója ismertette a fá­sításban elért eredményeket, s a feladatokat. Beszámolójában elmondotta, hogy az állam 1958 óta évente 140 millió fo­rintot fordít az erdőségek pót­lására, s az ország erdőinek 15 százaléka már a felszabadu­lás utáni telepítés. Az idei fásítási hónapban újabb er­dőkkel, erdősávokkal, parkok­kal gazdagodik az ország, elő­reláthatólag két és fél millió facsemetét, s mintegy 160 000 suhángot ültetnek el egy hó­nap alatt — Mély megdöbbenéssel ér­tesültünk arról, hogy az Ame­rikai Egyesült Államok soro­zatosan agressziós cselekmé­nyeket követett el a Vietnami Demokratikus Köztársaság el­len — kezdte beszédét. — A magyar dolgozók szerte az or­szágban gyűléseken és távira­tokban fejezték ki mélységes felháborodásukat az imperia­lizmus újabb háborús mester­kedése miatt. Brutyó János ezután emlé­keztetett arra, hogy a vietna­mi nép harca szabadságáért, függetlenségéért 1954-ben győ­zelemmel végződött. A francia gyarmatosítók és segítői csúfos vereséget szenvedtek. s Vietnam északi részén, a Vietnami Demokratikus Köztársaság dolgozó népe új élet épí­tését kezdte el. Az ország' déli részén azon­ban továbbra is elnyomásban, jogíosztottságban éltek a dol­gozók, s az imperializmus ezt a területet szemelte ki arra, hogy egész Délkelet-Ázsia tér­ségét veszélyeztető tűzfészket hozzon létre, ahonnan az ágyúcsövelj elsősorban a tá­vol-keleti szocialista országok­ra irányulnak. A dolgozó nép hazafias küz­delme 1960-ban létrehozta a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badítási Frontot, amely vezeti és szervezi a gyűlölt betola­kodók elleni harcot. Az ame­rikai kormány hadüzenet nél­küli háborúja a vietnami nép szilárd ellenállásába ütközött. Az amerikaiak most — ami­kor egész Dél-Vietnamban ég lábuk alatt a talaj — a hábo­rú fokozására és kiterjesztésé­re szőnek összeesküvést. Az elmúlt hetekben és napokban az Egyesült Államok kormá­nyának utasítására amerikai repülők több ízben bombatá­madást intéztek a Vietnami Demokratikus Köztársaság te­rületén levő helységek ellen. A bombák és a gépfegyverek nem kímélték a békés föld­művelőket, a kórházakat, az iskolákat, a gyermekeket. Bűnös arcátlanság azt ál­lítani. hogy kalóztámadá­saikkal a több tízezer ki­lométerre fekvő Amerikát védik. A Vietnami Demok­ratikus Köztársaság kor­mánya és dolgozói soha­sem fenyegették az ameri­kai kormányt és dolgozóit. Csak a gátlástalan nagyhatal­mi uralomvágyuk vezethette az imperialista köröket arra, hogy agressziót kövessenek el egy független, szuverén állam ellen. Megfeledkeznek azonban arról, hogy nagyot fordult a történelem kereke és elmúlt már az az idő, amikor bün­tetlenül lehetett imperialista célokért vért ontani. A szocia­lista országok testvéri össze­fogása és növekvő politikai, gazdasági, katonai ereje min­denfajta imperialista mester­kedést kudarcra kárhoztat. Brutyó János ezután arról beszélt, hogy az USA kormá­nya ismét súlyosan megsér­tette a nemzetközi jog elő­írásait és a genfi egyezmé­nyeket azzal, hogy két ame­rikai tengerészgyalogos zászló­aljat, 3500 amerikai katonát szállított partra a Da Nang-i amerikai légitámaszpont állí­tólagos megerősítésére. Az amerikai hadvezetés rakéta­egységet is küldött Dél-Viet- namba, a 7. amerikai flotta egységeit pedig a Kínai-tenge­ren összpontosították. A magyar dolgozókra min­dig számíthatnak azok a népek, amelyek felszaba­dulásukért és függetlensé­gükért küzdenek. — folytatta. — Biztos lehet önzetlen segítségünkben és cselekvő szolidaritásunkban a Vietnami Demokratikus Köz­társaság testvéri népe is, amellyel együtt haladunk a szocializmus építésének, or­szágaink felvirágoztatásának békés útján. Népünkben mé­lyen él a proletár internacio­nalizmus szelleme. Mi, magyar dolgozók, a töb­bi szocialista ország népével, a világ dolgozóival és haladó erőivel együtt követeljük, hogy tartsák meg az 1954-es genfi egyezményt, és hívják össze a genfi értekezlet rész­vevőit a vietnami béke bizto­sítására. Vessenek véget a Vietnami Demokratikus Köz­társaság elleni provokációknak és háborús cselekményeknek. Meggyőződésünk, hogy a viet­nami nép igazságos harcát si­ker koronázza. Követeljük: El a kezekkel Vietnamtól, bó­két Vietnamnak! — fejezte be beszédét Brutyó János. Brutyó János nagy tapssal fogadott beszéde után Veres József munkaügyi miniszter szólt a nagygyűlés részvevői­hez. Kering a Kozmosz 60 A Szovjetunióban pénte­ken elvégezték a soron le­vő műholdkisérletct: pályá­jára bocsátották a Kozmosz 60-at. A szputnyik fedélzetén el­helyezett tudományos be­rendezés segítségével foly­tatják a kozmikus térség ta­nulmányozását a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett programnak meg­felelően. A szputnyik útjának főbb pontjai: kezdeti keringési idő: 89,1 perc; a Föld fel­színétől való maximális tá­volság (apogeum) 287 kilo­méter; a Föld felszínétől való minimális távolság (perigeum) 201 kilométer; pályájának az Egyenlítő sík­jával bezárt szöge 64 fok 42 perc. A Kozmosz—60 berendezé­se normálisan működik. A koordinációs számítóköz­pontban feldolgozzák az ér­kező adatokat. (MTI) Veres József munkaügyi miniszter beszéde — Az Egyesült Államok egy­re nyíltabban szegi meg a nemzetközi jog előírásait, a saját maga által is elismert szerződéseket, és igyekszik el­fojtani azokat a jogos törek­véseket, amelyeket a vietna­mi nép folytat szabadságának, nemzeti egységének megte­remtéséért. Az USA provoká­ciós fegyvertárából nem hiány­zik a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen elkövetett agresszió sem. A magyar dolgozók külö­nös nyomatékkai emelnek szót a vietnami nép bé­kéje, függetlensége mel­lett, hiszen testvéri, szo­cialista országról van szó. Támogatásunkról biztosítjuk a Vietnami Demokratikus Köz­társaság népét, tiltakozunk a provokációk, az indokínai há­ború kiterjesztését célzó mes­terkedések ellen, és követel­jük a genfi megállapodások tiszteletben tartását. Az Egyesült Államok veze­tő körei gyakran hangoztat­ják, hogy ők a nemzeti fel­szabadítás, a népek szabadsá­gának bajnokai. Nos, vietnami mesterkedéseik megmutatják az imperia­listák igazi arculatát, nyíl­tan feltárják, hogy céljuk a korhadt reakciós rend­szerek fenntartása és tá­mogatása, a gyarmatosí­tás. A szocialista országok egy­ségesen elítélik az Egyesült Államok délkelet-ázsiai kalan­dorpolitikáját. 1 Meggyőződé­sünk, hogy amíg amerikai részről mesterségesen szítják a háború tüzét, amíg sorozatos provokációkat követnek el szo­cialista állam ellen, addig a Kelet és Nyugat közötti vi­szony, az egész nemzetközi helyzet rosszabbodik, s a fe­szültség növekszik. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Délkelet-Ázsia térsége békéjének rendezése összefügg a/, egész világ bé­kéjével. Nem tekintjük és nem te­kinthetjük periférikusnak a vietnami eseményeket; nincs korlátozott, vagy nem korlátozott háború. Egy szocialista állam megtámadásáért a követ­kezményeket az agresszor- nak kell vállalnia. A magyar nép rokonszenve kíséri Dél-Vietnam népének igazságos harcát, amely, meg­győződésünk szerint, győze­lemmel fog befejeződni. Test­véri szolidaritásunkról bizto­sítjuk a Dél-vietnami Nemze­ti Felszabadítási Frontot. A Magyar Népköztársaság kormánya és az egész magyar nép nevében követeljük az 1954-eshez hasonló összetételű genfi értekezlet összehívását, mert Délkelet-Ázsia békéje és biztonsága csak tárgyalá­sok útján valósítható meg. Meggyőződésünk, hogy az im­perialisták délkelet-ázsiai mesterkedései kudarcot val­lanak és a népek szabadságá­nak ügye diadalmaskodni fog — mondta felszólalása végén Veres József. Veres József nagy tetszés­sel fogadott beszéde után Hoang Bao Son, a Vietnami Demokratikus Köztársaság bu­dapesti nagykövete lépett a mikrofonhoz. Hoang Bao Son nagykövet felszólalása A nagykövet hangoztatta hogy az amerikaiak dél-viet­nami »különleges háborújuk­ban« sorozatos vereségeket szenved most azzal pró­1 nogy Dél-Vietnam ha n' 'álra i° kiterjesszék (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom