Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-04 / 53. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1965. március 4. A Lelet—nyugati kereskedelem ügye az amerikai szenátus külügyi bizottságában Az amerikai szenátus kül­ügyi bizottsága egyelőre befe­jezte a meghallgatásokat a kelet—nyugati kereskedelem kérdéseiről. A külügyi ság az utóbbi napokban is­mét számos üzletembert és gazdasági szakértőt hallgatott meg, s kérte ki véleményüket arról, mi a teendő az Egyesült Államok, illetve a szocialista országok kereskedelmének fej­lesztése leién. A bizottság ál­tal meghallgatott szakemberek csaknem egyöntetűen kijelen­tették: az Egyesült Államok nem nyer a kereskedelmi kap­csolatok meggátlásával, ugyanakkor viszont Nagy-Bri- tannia, Franciaország, Olasz­ország, Japán és Nyugal-Né- metország szívesen fejlesztik üzleti viszonyukat a szocialis­ta országokkal. Éppen ezért a szakértők nagy része java­solta a különféle kereskedelmi korlátozások haladéktalan megszüntetését. (MTI) Rusk —Dobrinyílt megbeszélés Washingtonban több mint követ újságíróknak kijelentet­egyórás megbeszélést folyta­tott Dean Rusk amerikai kül­ügyminiszter és Anatolij Dob- rinyin szovjet nagykövet. A beszélgetés után a nagy­te, hogy több kérdést vitatott meg Ruskkal, így szú esett a szovjet—amerikai kapcsolatok­ról és a vietnami problémáról is. (MTI) ítéletidő Lipcsében Változatlan energiával folynak az üzletkötések A magyar küldöttség liazaindult a vásárvárosból Lipcsében hétfőn este óla megszakítás nélkül havazik, s csupán a keddről szerdára virradó éjszakán 13 centimé­terrel nőtt a hóréteg vastag­sága. A szélvihar sokfelé hófúvást okoz, s egyes helyeiken a hó­réteg meghaladja az egy mé­tert. Így az időjárás a vásár legnagyobb problémájává nőt­te ki magát. Az ítéletidő azonban nem lohasztotta le az üzletemberek kedvét, s Lipcsében változat­lan energiával tovább folynak a kereskedelmi tárgyalások. Eddig a legnagyobb üzletet az angliai British Crane Excava­tor Corporation cég kötötte, amely 14 darab, egyenként 67 tonna emelőképességű darut adott el a Német Demokrati­kus Köztársaságnak 5,5 mil­lió márka értékben. Az NDK egyébként beható tárgyaláso­kat folytatnak francia, an­gol és a Benelux-államokba való cégekkel különféle sza­badalmak vételéről és eladá­sáról. Apró Antal, a magyar kül­döttség vezetője a delegáció tagjaival együtt tovább foly­tatta látogatásait a vásáron. »Minél többet akarunk itt látni, tanulni, hogy a hasznos dolgokat otthon is megvalósít­hassuk« — mondotta Apró Antal az MTI munkatársának. Paul Scholz, az NDK minisz­terelnök-helyettese fogadta a magyar küldöttséget. A ba­ráti beszélgetésen Apró An­tal méltatta a lipcsei vásárnak, mint igen fontos nemzetközi gazdasági és politikai ese­ménynek a jelentőségét. A magyar küldöttség szerda este 23.00 órakor indult haza vo­külkereskedelmi vállalatai' naittal a vásárvárosból. (MTI) INézeteltérések az Afrikai Egység Szervezetének ülésén Az Afrikai Egység Szerveze­tének a kenyai fővárosban ülésező kongói békéltető bi­zottsága Jomo Kenyatta el­nökletével szerdán befejezte hatnapos tanácskozását és el­készítette jelentését a szerve­zetnek jelenleg szintén Nairo­biban tárgyaló miniszteri’ ta­nácsa számára. A bizottság meghallgatta a léopoldville-i kormány és a felkelők kormá­nyának képviselőit, majd ta­nulmányozta azt a jelentést. amelyet a helyszínre kikül­dött vizsgáló bizottság készí­tett a Kongóban és egyes vele szomszédos államokban fenn­álló helyzetről. Hírek szerint a békéltető bi­zottság mostani ülésén nézet- eltérések merültek föl azzal kapcsolatban, hogy a bizottság a lépoldville-i kormányt, vagy a felkelők kormányát ismeri-e el Kongó törvényes kormá­nyának. Új minisztériumok a Szovjetunióban A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége több A Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttsége, amely jelenleg látogatást tesz az EAK-ban, tárgyalásokat foly­tatott egyiptomi felelős veze­tőkkel arról, hogy a két or­szág nagykövetségeket állít fel- egymás fővárosában. Jelenleg a VDK-nak főkonzuiáiusa van Kairóban. A küldöttség fölke­reste Nasszer elnököt és átad­ta neki Ho Si Minh elnök üzenetét. A VDK küldöttei szerdán az EAK-ból Maliba utaztak tovább. Jozcf Lenárt csehszlovák miniszterelnök Üj-Delhibe ér­kezett. A csehszlovák kor­mányfő és Sasztri indiai mi-, niszterelnök megtartotta első, 45 perces megbeszélését. Einar Gerhardsen norvég miniszterelnök júniusban hi­vatalos látogatást tesz a Szov­jetunióban — közölték kedden Oslóban. Az Egyesült Államok ENSZ- küldöttsége kedden bejelen­tette, hogy az 1965. évre 60 millió dolláros határig hozzá­járul a világszervezet úgyne­vezett különleges alapjához, s a bővített műszaki segélyprog­ram költségeihez. Ernesto Guevara kubai iparügyi miniszter Algírból Kairóba érkezett, ahol négy­napos tartózkodása során ta­lálkozik Nasszer elnökkel és az EAK kormányának tagjai­val. Kisi volt japán miniszterel­nök szerdán Manilába érke­zett, hogy megbeszéléseket folytasson a koi-mány tagjai­val. E tárgyalások középpontjá­ban az a közvetítő szerep áll, amelyet többek között Japán is magára akar vállalni Indo­nézia és Malaysia viszályá­ban. Ötnapos kairói tartózkodás után Adib al-Dzsadir iparügyi miniszter vezetésével iraki gazdasági küldöttség utazott Moszkvába. Az Európai Közös Piac bankszövetségének tanácsa Es- senben tartott ülésén határo­zatot fogadott el. amelyben követeli a »homogén európai valuta« bevezetését és a valu­tabeváltási árfolyamok rög­zítését. 22 hadihajó és tengeralatt­járó, valamint a légierők több egységének részvételével meg­kezdődött a török haditengeré­szet négynapos hadgyakorlata a Földközi-tenger keleti vi­zein. iparági állami bizottságot mi­nisztériummá alakított át. Az eddigi bizottságok elnö­kei továbbra is az illető or­szágos szervek vezetői ma­radnak. Az átszervezés követ­keztében hat bizottság alakult minisztériummá: a repülőgép­ipari, a honvédelmi ipari, a rádióipari, a hajógyártási, az elektronikai és a közép-gép­ipari. Ezzel egy időben megalakult egy újabb országos főhatóság, az általános gépipari miniszté­rium. Ennek élére Szergej Afanaszjevet nevezték ki, aki eddig az OSZSZSZK Népgaz­dasági Tanácsának elnöke volt. (MTI) Mihail Solohov nyitotta meg szerdán reggel az oroszországi írók második kongresszusát, amelyen négyszáz író vesz részt. A megnyitó ülésen je­len volt Brezsnyev és Mikojan is. A kongresszus öt napig tart. MEANV TÁBORNOK AKAR LENNI Amikor Adenauer kan­cellár 1959-ben »nagy ér­demkereszttel« tüntette ki George Meany-t, az AFL— CIO elnökének fejében felötlött a gondolat: »Mi­ért ne lehetnék én a tu­dományok doktora'!« Múl­tak az évek, s Meany hi­degháborús érdemeit, kom- munistaellenességét, ame­lyet oly nagyra becsültek a bonni politikusok, végre »tudományos« körökben is honorálták. A múlt év vé­gén az egyik New York-i College jogi díszdoktor­rá avatta Meany-t, ezúttal »a munkásmozgalmon be­lül a kommunizmus ellen folytatott fáradhatatlan harcáért.« Az avatáskor megfor­dult az újdonsült díszdok­tor fejében: »Miért ne le­hetnék én tábornok? Egy­általán hogyan lehet ered­ményesen harcolni a vö­rös veszéllyel, a világkom­munizmussal, amíg nem lesz egy szakszervezeti tá­bornok ?« Az amerikai veszettel: véleménye szerint a »kom­munista veszély« elleni harc fő frontja Dél-Viet­namban van. Ennek az »el­vi tételnek a figyelembe vételével az AFL—CIO végrehajtó bizottsága a na­pokban teljes támogatásá­ról biztosította a vietnami amerikai agressziót. George Meany haladék­talanul táviratozott John­son elnöknek, és elismerő­en nyilatkozott az ameri­kai légierő Észak-Vietnam ellen intézett bombatáma­dásairól. Egyben arra fi­gyelmeztette az amerikai elégedetlenkedőket, hogy ne merjenek »nyomást gyakorolni a Fehér Ház­ra«. Meany nagyon szeretne már a »vörösök« ellen har­colni. Lehet, hogy tábor­nokká léptetik elő az AFL—CIO elnökét? Idegesség Bőimben az UlbrichMátogatás miatt nyugatiak álláspontja: Ne szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Kairóval az NSZK Bonnban most a politikai érdeklődés a minisztertanács csütörtöki ülése felé fordul, amelyen a kormány dönt majd arról, hogy milyen »megtorló rendszabályokat« hozzon Walter Ulbricht láto­gatása miatt az Egyesült Arab Köztársaság ellen. A bonni General-Anzeiger értesülése szerint több CDU- politikus még mindig a dip­lomáciai kapcsolatok megsza­kítását sürgeti. A lap szerint Hallstein professzor, a Közös Piac brüsszeli vezető szervé­nek elnöke Bonnban járt és Erhard kancellárnál a »Hall- sjein-doktrina védelmét« sür­gette. Hallstein állítólag azt hangoztatta, hogy csak a leg­élesebb ellenrendszabályok biz­tosíthatják annak a jogigény­nek fenntartását, amely sze­rint »csak az NSZK képviseli az egész német népet«. Ezzel szemben Schröder kül­ügyminiszter ellenzi a diplo­máciai kapcsolatok megszakí­tását. Bonn nyugati partnerei ugyancsak azt tanácsolták a kormánynak, hogy semmi eset­re se szakítsa meg a kapcso­latokat az EAK-kal, mert ez káros kihatással járna »a Nyu­gat jólfelfogott érdekeire«. Jól értesült körök szerint az EAK-nak adandó bonni válasz elsősorban abból áll majd, hogy bejelentik: Nyugat-Né­Húsz éve történt A MÁSODIK VÉGÉNEK VILÁGHÁBORÚ TÖRTÉNETE , Cselekedni kezdtek. sz amerikaiak közeledését vár­Először a berlini nagyban- fáik. legjobb esetben háromezren találhattak ott menedéket. Vá­ratlanul felhangzott a légiria­dó. A szirénák még üvöltöttek, amikor az esti égbolton az első bombázó rajok feltűntek. Ez volt a Berlin elleni négyszá­zadik légitámadás. A bunker néhány perc alatt megtelt. Az életösztön fegyverré változtat­ta a könyököket. Mielőtt még az első bombák lehulltak vol­na, már voltaic halottak: a tö­meg széttaposott egy nőt a Aztán bezárultak az ajtók. háborút azok őt hatalomra A légitámadásból a bunkerében« is éreztek hősök wüa­A konszernek és a monopó­liumok vezetőségeiben egyre nagyobb hajlandóság mutatko- k<>k álltak”odébb. A Göbbels A berlini lakosságnak nem gyermekével zott arra, hogy Hitlert végér- minisztériumának szánt titkos Yolt szabad »odébb állnia«. Aztán t venyesen -leírjak-. Nincs már jelentésben ezt így írták kö- Mindannyian, a nők, a férfiak Kiáltásuk. panaszos kérésük kilátás ra, hogy megnyeri a räl; ,,A Berlin ellen intézett és a gyermekek egyaránt a beleveszett a bombazajba. Ami szamara, akik ang0i terrortámadások nehéz »védők« státuszát kapták. Tar- ra<ig megmaradt Berlin keleti juttattak Ok megpróbáltatások elé állítot- kellett az »erődöt«. El- részéből, a következő órák maguk azonban túl akartak ták a bankipart a Birodalom kepzelhetetlen terrorral jár- alatt envészeté lett élni Hitlert, hatalmukat át- fővárosában. A berlini nagy- tak.el velük szemben. A tá­menteni más időkre. bankok apparátusát, amilyen bori csendőrség »láncos ku­A vezető német konszernek TOoraon csak leheteti decent- tyai« ®mit. 58 bomba hullott a biro­kepviseloi mar 1944. augusztus ralizalm kellett. A*, egyik esetleges szokevenyt iagy ka kancellária közeliben 10-én találkozóra jöttek össze nagyink máraterrortánuidá- P^t látták. Átfessek az ffitlerre méiy\enyomlst tett Strassburgban. Arról tanács- «ok előtt, november végén «^akat a pályaudvarokat, a Minduntalan feikiáUott: »No. koztak, hogy a küszöbönálló kénytelen volt elnökségi tag- hazakat es a lakásokat. Aki minket is eltalálhatott vol­vereség ellenére hogyan őriz- letTa'megielelö^pirokka 'Is na!« Két naP múlva ismételő­hetik meg termelési potenciál- ^0 személyzettel, a* arra al- u « egieieio papiroKKai e.s zu voi*. S/eretőie Fva jutat. Kitűnő összeköttetéseik kalmas helyekre irányítani az pecsétekkel, elveszett. ünnepelte születésnap­voltak. Mindenekelőtt Ameri- egesz Birodalomban...« Február 3-an az emberek a ját Egész <vjszaka patakokban kaval. Éppen ezert jól tudtak, A Siemens nagyreszvenyesei told leletti es alatti búnkéi ek f0jyt a pezsgő. 16 méterrel hogy a háború után Németor- csatlakoztak: lépéseket tét- előtt tolongtak. Nagyobb biz- feljebb kétségbeesett asszo- szágban különböző megszálló tek, hogy a nyugati szövetsé- tonságban érezték ott magú- nyolc kutattak a romok között hatalmak képviseltetik magú- gesek vedelnie ala helyezzék házak si]iinv gyermekük holtteste után. És kát. A szovjet megszállási magukat. Két elnökségi tag es , ’ d a suany ^ újságokban ezen a reyge­övezetben folyó élettől nem a berlini központ valamennyi óvóhelyein. jen a következőket olvashatták sokat reméltek a maguk szá- osztályának jelentősebb tagjai, Ezen az estén az Alexander- T berliniek: »A háború döntő mára. Ezért terveket dolgoztak a legfontosabb okmányokat és platz föld alatti bunkerje kassához érkezett«. ki az együttműködésre a nyu- szabadalmakat magukhoz vé- előtt is hosszú emberkígyó «ati tőkés hatalmakkal. ve Hofban telepedtek le, ahol várakozott bebocsátásra. A Következik: JALTA. metország nem nyújt majd hi­teleket az EAK második öt- éves tervének előmozdításához. Ezenkívül valószínű, hogy Fe­tterer, Nyugat-Németország EAK-beli nagykövete, akit a múlt hónapban jelentéstételre visszarendeltek Bonnba, hosz- szabb ideig nem fog visszatér, ni kairói állomáshelyére. Ulbricht sajtónyilatkozata Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke, aki kedd délután Port Saidból ha­zaindult, elutazása előtt nyi­latkozatot juttatott el a sajtó képviselőinek. A nyilakozat hangsúlyozza, hogy az NDK, ugyanúgy, mint a szuezi ag­resszió idején, most és a jö­vőben is szilárdan kitart az Egyesült Arab Köztársaság mellett az imperializmus, a gyarmati uralom és a neokolo- nializmus ellen vívott harc­ban. Az NDK kormánya az egész német nép nevében be­szél, amely baráti és jó kap­csolatokat kíván fenntartani az egész arab nemzettel. A to­vábbiakba« rámutatott, hogy a nyugatnémet kormány az arabok és az EAK ellen elkö­vetett minden agresszió, min­den zsarolási kísérlet, a sza­badságukért küzdő afrikai és ázsiai népek elnyomása min­den . esetében az imperialisták, a zsarolók, az agresszorok ki­segítője volt. Németország sze­rencsétlensége, hogy a nyu­gatnémet kormány teljes mér­tékben függ az Egyesült Álla­moktól, s lemondott legele­mibb jogáról, arról, hogy az NDK-val együtt gondoskodjék Németország nemzeti újjóte- remtéséről. * * * Oscar Kambona tanzániai külügyminiszter a Die Welt nairobi tudósítójának adott in­terjújában kijelentette: »Nyu- gat-Németországnak meg kell értenie, hogy az afrikaiak szá­mára sokkal fontosabb a füg­getlenség, mint a gazdasági se­gély.« Kambona nyilatkozata azzal kapcsolatos, hogy Bonn zsarolási kísérletekkel igyek­szik meggátolni Tanzania és a Német Demokratikus Köz­társaság normális viszonyának kialakítását. Wilson nyugat-berlini „repülőstartja,t Wilson miniszterelnök szom­baton Nyugat-Berlinben kez­di meg négynapos nyugat-né­metországi látogatását, hogy ezzel a szolidaritási aktussal »kedvező légkört« teremtsen hétfőn és kedden sorra kerülő bonni tárgyalásaihoz. Erhard kancellár »felhangolása« mel­lett ez a repülőstart arra is al­kalmat ad Wilsonnak. hogy kortesnyilvánosságot biztosít­son »természetes szövetségesé­nek«, Willy Brandt nyugat­berlini főpolgármesternek, a szociáldemokraták kancellár, jelöltjének. A Times szerdai vezércikké­ben hangsúlyozza, hogy ami­kor a hét végén Wilson meg­érkezik, Nyugat-Németországot végtelenül ideges hangulatban fogja találni. Bonn közel-keleti politikája romokban hever; a külső nyomás rákényszerítet- te, hogy további nácikat állít­son bíróság elé; megfosztották kedvenc MLF-tervétől; bi­zonytalanná vált az amerikai, a szovjet és a brit politikát il­letően; bizonytalan még afe­lől is, hogy mit diktálnak sa­ját jól felfogott érdekei, te­hát nagyon rászorul némi bá­torításra. (MTI) Szociáldemokrata törvényjavaslat az elévülés kérdéséről A náci bűnök elévülésének kérdése a döntés felé közeleg. A bonni parlament március 10-én vitatja majd meg az igazságügy-miniszter jelenté­sét, továbbá az elévülés kér­déséről a parlament elé ter­jesztett törvényjavaslatokat. Az SPD bejelentette, hogy Arndt szociáldemokrata kép­viselő ugyancsak törvényja­vaslatot készített elő. Arndt, aki korábban alkotmányjogi szempontokra hivatkozva elle­nezte az elévülés meghosszab­bítását. most azt javasolja, hogy módosítsák az alkot­mányt, illetve azt egészítsék ki egy cikkellyel, amely ki­mondaná, hogy a náci idők­ben elkövetett gyilkosságok 1 a népgyilkosság büntet e egyáltalán nem évülhetnek el. A jelentésből azonban kitű­nik, hogy míg a háború után összesen több mint 61000 esetben indítottak ny nozást náci bűntettek miatt, a gyanú­sítottak közül csak 61 lo em­bert ítéltek el a nyuc 'német bíróságok. Jelenleg még több mint 13 000 személy ellen fo­lyik nyomozás. A jelentés nem foglal állást az elévülés ügyében. Azt hangoztatja, hogy az elévülés meghosszabbítása sem szava­tolná, hogy a bűnösök tény­leg elnyerik méltó büntetésü­ket, mert az idő múlásával »jegyre nehezebbé válik a vád bebizonyítása, és egyre na­gyobb lesz a valószínűsége az olyan felmentő ítéleteknek, amelyek nem elégítik ki a jogérzéket«. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom