Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1965. február 14. A 100 °|o A KMP legális folyóirata 1927—30 A két világháború közötti magyar munkásmozgalomnak egyik küzdelmes szakaszát eleveníti fel az »Irodalom- Szocializmus« sorozat keretében kiadott A 100 % c. kötet. Ez a folyóirat-antológia lehetővé teszi, hogy a munkásmozgalom- és irodalomtörténet iránt érdeklődők megismerkedjenek az illegalitásban működött Kommunisták Magyarországi Pártjának az 1927—30-as években megjelent legális sajtóorgánumával. A 100 % megjelenéséneit előzményeiről, feladatairól és eredményeiről — a kortörténeti dokumentumok és személyes visszaemlékezések együttes felhasználásával — érdekes és tanulságos bevezetőt írt a kötethez Tamás Aladár, az egykori folyóirat szerkesztője. Mint kortárs és fiatal kommunista, élményeit fölelevenítve, meggyőzően, színesen, elevenen bontakoztatja ki az olvasó előtt annak az önfeláldozó, hősies küzdelemnek a képét, amely a magyar nép legjobbjainak a fasizmus ellen folytatott harcait ábrázolja. Az illegalitásban levő, üldözött kommunista párt tagjaitól rengeteg leleményességet, bátorságot, elszántságot követelt a tömegekkel való szorosabb kapcsolat megteremtésére irányuló törekvés. A legálisan működő munkásszervezetekben végzett munkájuk mellett szakadatlanul keresték azokat a formákat és módszereket, amelyekkel eredményesebben összekapcsolhatják az illegális és legális munkát. Ez az útkeresés vezetett el 1927-ben az irodalmi és kultúrszemle- ként kiadott 100 %-hoz. »... A 100 % története — írja Tamás Aladár — nem választható el a Kommunisták Magyarországi Párt jár ak az évek alatti történetétől ___« M iközben elénk tárul a folyóirat viszonylag rö"id, de nagyon izgalmas útja, az első ötszázas példányszámtól az utolsó, kétezerkilencszázas példányban való megjelenéséig, megismerkedünk az illegális párt néhány emigrációban élő vezetőjével is, és megismerjük a kommunisták munkájának legfontosabb területeit: a szakszervezeteket és a különféle munkás kultúr- és sportegyesületeket. A Függelék bő válogatásban sorolja fel a folyóiratban megjelent irodalmi műveket, irodalom- és művészetelméleti tanulmányokat és kritikákat, valamint azokat a cikkeket, melyek a magyar és a nemzetközi politika és munkásmozgalom elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkoznak. Ez a sokirányú tematika önmagában is megmutatja, hogy a dokumentumgyűjtemény nemcsak jelentős kulturális emlék, hanem érdekes, szórakoztató olvasmány is. Igazolja, hogy a folyóirat betöltötte azt a feladatát, amelyet a szerkesztőség úgy fogalmazott meg, »hogy a forradalmi művészetet, a proletárirodalmat, a marxista tudományt, egyszóval a proletár osztálykultúrát terjessze...« Az elbeszélések és versek szerzői között — hogy csak néhányat említsünk — Gergely Sándor, Gereblyés László, Nagy Lajos, Hja Ehren- burg, Majakovszkij, Ernst Teller, Kurt Tucholsky nevét olvashatjuk. A Függelékben közölt illusztráció-gyűjtemény a korabeli képzőművészetből is ízelítőt ad, ebben Dési-Hu- ber István, Uitz Béla, Zilner Gyula, George Grosz és más művészek metszeteit, rajzait és néhány fotót találunk. A folyóirat az illegális kommunista párt vezetőinek számos cikkét is. közölte, akik — természetesen álnéven és bizonyos korlátok között — a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről írtak. Sajnos, nem minden esetben állapítható meg, hogy az álnevek mögött ki rejtőzik, de hasznos útbaigazítást nyújt erre nézve is az a repertórium, amelyet Botka Eerenc készített a kötethez, Erőss Emma Beszélgetés egy szovjet hőssel AKiNEK SZOBROT EMELTEK BÉRÜKBEN **A harmadik birodalom bukása' című könyvében Csujkov marsall ír egy katonáról, aki a berlini csata legforróbb pillanataiban élete kockáztatásával megmentette egy német kislány életét. Nyikolaj Massalov gárdaőrmester volt a hős katona. Tettének emlékét őrzi a berlini Treptowben felállított szobor. Él-e még ez a bátor férfi? Viktor Tyomin szovjet újságíró Szibériába repült, és a Ke- merevo terület Tyasin falucskájában fölkereste Nyikolaj Mas- salovot. Találkozásukról így számolt be lapjában: Nyikolaj Ivanovics Massalov gondnok a helyi óvodában. Pontosan olyan amilyennek elképzeltem: magas, izmos vállakkal, markáns arcvonásé, fekete, szúró szemű, amellett szerény, mondhatnám félénk. Késő éjszakáig . beszélgettünk a volgai harcokról, a Berlinért vívott csatáról. Nagy érdeklődéssel hallgattam a veterán elbeszélését, hogyan mentette meg a német kislány életét: »Egyre elkeseredettebb lett a Berlinért vívott harc. Minden utca, minden tér a németek zárótüzében volt. Minden házat rohammal kellett elfoglalni. Azon a reggelen a támadó csapatok élének elején foglaltunk állást. A Reichstagtól talán négyszáz méter választott el bennünket. Egy macskaugrás. De ez a macskaugrás a szakadékon keresztül vezetett. Aki nem fedezte elég jól magát, azt a németek elintézték... Döntő rohamra készültünk. Az ezred politikai helyettese kiadta a parancsot; vigyem előre a zászlót. A csatorna partjára, ameddig előőrseink már előnyomultak. Két társammal együtt végrehajtottam a parancsot. Amikor megérkeztünk, jelentkeztünk az ezredparancsnoknál. Távcsövével éppen a túlsó partot szemlélte. Hirtelen gyereksírást hallottunk. Édesanyját hívta: — Anyuka, anyuka! Megmerevedtünk, és csodálkozva néztünk egymásra. Nyilvánvalóan mindannyian egyet gondoltunk, azt, hogy tévedtünk. Ebben a pokolban csak nem hagytak itt egy gyereket? De ismét hallottuk a sírást: — Anyuka, anyuka! A kisgyerek hangja olyan rémült és olyan könyörgő volt, hogy az embernek belefájdult a szíve. Az ezredparancsnokhoz léptem: — Kérek engedélyt, hogy a gyereket megmenthessem. A parancsnok rám nézett: — Rendben van. De vigyázzon magára! Átadtam a zászlót, és óvatosan kimásztam a fedezékből. Arra gondoltam, hogy a gyerek biztosan a híd alá bújt, mert különben az egész terepet szemmel tartottuk. Lassan kúsztam előre, közben a gránáttölcsérekben pihenőt tartottam, hogy jobban körülnézhessek. Egész idő alatt attól féltem, hogy aknára lépek. Ebben a pillanatban kerepelni kezdett egy géppuska. Biztosan észrevették a nemetek — ötlött agyamba. Oldalt kúsztam az egyik aknatölcsérbe, és fölemeltem a fejem. A géppuska az egyik erkélyről tüzelt. Szinte egybeolvadtam a földdel, úgy kúsztam tovább. Hamarosan elértem a csatorna mellvédjét. Föl kellett egyenesednem, de a géppuska mindig tüzelt. Egységünk ekkor zárótüzet nyitott, úgyhogy átugorhattam a kőperemet. A falnál egy halott asszony feküdt, mellette egy talán hároméves kislány. Közvetlen mellettük két bőrönd állt. Karomra vettem a kislányt, de ismét sírni kezdett, szigorú hangon rászóltam: — Nem sírni, különben a nácik meghallják és agyonlőnek. A kicsike ijedten nézett rám, de abbahagyta a sírást. Nagy szeme volt. Hirtelen a nyakam köré fonta karját, és mondott valamit, de nem értettem meg. Lassan elindultam visszafelé. Ahogy fölemeltem a fejem a mellvéd fölé, a német géppuska isimét megszólalt: Elfogott a méreg, és odakiáltottam a többieknek: — Fiúk! Egy kislány van velem. A géppuska tűz alatt tart az erkélyről. Hallgattassátok el! Éppen ekkor kezdődött a tüzérségi előkészítés. A mieink olyan hangversenyt rendeztek, hogy beleremegett a föld. Épségben tértem vissza a kislánynyal fedezékünkbe. Ahhoz a házhoz mentem, amely előtt a bennünket támogató páncélosok álltak. Az egyik szobában nyolc közkatona és egy százados tartózkodott. Karjára vette a kislányt, megsimogatta, cukrot, kétszer- sültet és vizet adott neki. Majd németül megkérdezte: — Honnan jössz? Hol vannak a szüleid? — Nem tudom... Hamarosan megindult a roham, ezért a kislányt hátra kellett vinni az egészségügyi zászlóaljhoz. Később erről az esetről igen sokat beszéltek ezredünknél. Néhány bajtársamnak az volt a véleménye: — Te is könnyen kaphattál volna egy-két golyót. A fogadat is otthagyhattad volna. — Na és — válaszoltam. — A kicsit mégsem hagyhattam magára. Nem gyerekek ellen viselünk háborút. Egy dolgot sajnálok most — tette még hozzá Massalov. Magammal kellett volna vinnem azokat a táskákat is. Biztosan találtunk volna igazolványt vagy írást bennük. Gondolja, hogy sikerül most ezt a kislányt megtalálni? Az újságban olvastam, hogy keresik. A következő napon elbúcsúztam Nyikolaj Massalovtól. Amikor kezet nyújtott, a következőket mondta: — Csaknem elfelejtettem, hogy megemlít • meghívtak az NDK-ba. r' síkéiül a kislány nyon >kannl... (Szentírmai) Az ország szíve újra dobogni kezdett... ÍRTA: SZAKÁSÍTS ÁRPÁD Í845. Utcáról-utcára, házról-házra vívott súlyos harcokban szabadította fel a Szovjet Hadsereg a magyar fővárost. Ágyúállás a felrobbantott Erzsébet-Jaíd közelében. a cél és értelem a nemzeti megújulás és az alkotó erők áramlását nem vezeti helyes mederbe. Minden hazafias, de. mokratikus erő összefogása, s ezen belül a munkáspártok, a kommunisták és a szociáldevezésében, de az éhség sző t.betegét nehezen győzte le. í első kiadósabb segítséget szovjet hadsereg nyújtotta • saját készletéből. Majd ped egymás után gördültek h. zánkba, elsősorban Budapesti' 1965. Budapest szebb, mint valaha. Pezsgő élet az újjáépült Erzsébet- hídfőnél. A helyreállított IBUSZ és Klotild paloták büszkén tekintenek a Felszabadulás térre. 1965. A »Valéria helyén épült fel Budapest egyik legszebb negyede, a József Attila-lakótelep. Gondos óvónők vigyáznak a kicsinyekre a bölcsőde kertjében. Mennyire szeretném — ha tudnám — visszaidézni azoknak a heteknek, hónapoknak a légkörét, amelyeknek termékenyítő szellemében megindult az új magyar élet bimbózása! Ami akkor elénk tárult, ami történt, amit éreztünk és átéltünk, szavakban szinte kife- jezhetetien. Fölszabaduliság, mámor, bűvölet! Soha vissza nem térő érzések egy újjászülető nemzet bölcsője fölött. És ez a bölcső romok, borzalmas, szívfájdító pusztulás romjai fölött ringott. A félelemtől megszabadult ember gigászi, büszke kinyújtózkodása a halálraítéltség szörnyű súlya alól. Február 13. Budapest fel- szabadulása. A dermedt szív újra egészséges ütembe kezdett. Olyan lelki folyamatok mentek végbe, amelyek egyetlen erővé sűrítették a már-már haldokló város új életre eszmélt embereit. És csodák születtek! Budapest egész lakossága munkára feszült! A romokkal birkóztak. Az üzemek munkásai, az elpusztult gyárak, műhelyek helyreállítására feszítették erejüket. A közüzemek munkásai azon fáradoztak, hogy ismét kapjon gázt, villanyt, vizet a város, és útjain újra robogó villamosok száguldj anak. Ki is énekelhetné meg azoknak az asszonyoknak, lányoknak tízezreit, akik kora reggeltől késő estig követ hordtak, talicskáztak, és ki szőne dalt azokról a szovjet teherautókról, páncélkocsikről, amelyekről szovjet katonák kenyeret, cukrot osztottak a pesti gyerekeknek ... A város élni akart. Csodálatos, új életre gerjesztő idők voltak 1945 első hónapjai, és teremtő erők gyülekezése és hatalmas alkotó tevékenysége az ezután következő esztendőkben ... De a nagyszerű érzelmi áradás hamar elapadt volna, ha C .Um. S*: A ** 1945. A Horthy-Magyaiország öröksége. Rosszul öltözött gyerekek játszanak a Mária Valérla-telep barakklakásai között. mokraták szoros akcióegysége és fáradhatatlan buzgalma teremtette meg ezt a szilárd alapot, amelyen Budapest és az új ország fölépülhetett. Ismeretes, hogy a két munkás, párt az élet megindításának nagy kérdéseiben mindig megegyezésre jutott. A kezdeményező!!: csaknem mindig a kommunisták voltak. Ebből azonban korántsem következik, hogy a munkáspártok kívül rekesztették volna a többi demokratikus erőket. A kommunista párt Szegeden lobogójára tűzte az oiszág demokratikus átalakulásának programját és a demokratikus nemzeti egység jelszavát. Létrejött a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, az illegális Magyar Front legális utódja. Éppen a demokratikus nemzeti egység tette lehetővé, hogy megbirkózzunk a Budapestet fenyegető éhhalállal. A Budapesti Nemzeti Flzottság — amelyben valamennyi demokratikus párt részt vett — elévülhetetlen érdemeket szerzett a rendezett élet megszera szovjet vagonok kenyérgabonával, burgonyával, zöldségfélékkel, hússal... De a Bu- pesti Nemzeti Bizottság kérő szavára megmozdult a vidékek parasztsága, és a maga t. amúgy is szűkös készleteiből jelentős mennyiségű élelmei küldött az éhező budapestieknek. Köteteket lehetne írni azokról az időkről. De néhány mondatban is. elfér 1945—-lü tanulsága: Egyesült erővel hegyeket is el lehet mozdítani a helyükről, összeforrott a nép. kivetette magából a reakciós, fasiszta szennyet és elszánta magát, hogy új országot épít, s ezt meg is tette. Bizalmai helyezte a kommunista pártba és szeretetével adózott a Szovjetuniónak, s ez a szeretet minden köteléknél erősebbnek bizonyult. A megnagyobbodott Budapest, a megújult ország megújult fővárosa nemzetünk büszkesége. Fénye szétsugár- zik egész népünkre. A dolgozó, alkotó Magyarország vére lüktet benne. Szíve egészségesen dobog. Hisszük, hogy egyre szebbé varázsolja a munkások, parasztok dolgos Keze, a szellem embereinek alkotó munkája; valamennyiünk szerete- te és egyesített ereje ...
