Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-12 / 36. szám
ffMG PROLETÁRJAI. EGYESüUETEKi ÁRA. 50 FILLÉR Mai számunk tartalmából XXII. ÉVFOLYAM 36. SZÁM PÉNTEK, 1965. FEBRUÁR 12. Otthonunk (5. O.) Zárszámadás tanulságokkal (6. o.) MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS KÁDÁR JÁNOS: l\ Politikánk fő irányvonalát megőrizzük és továbbfejlesztjük FOLYTATJA TANÁCSKOZÁSÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉS Az országgyűlés csütörtökön folytatta az 1965. évi állami költségvetésről szóló törvényjavasait tárgyalását. Az ülésen részt vett Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Apró Antal. Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Kállai Gyula. Komócsin Zoltán, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, s a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai, valamint a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést néhány perccel 10 óra után Vass Istvánná, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány megbízásából Péter János külügyminiszter eljuttatta hozzá a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának üzenetét a délkelet-ázsiai agresszióról. Az országgyűlés elnöke tegnap megkapta a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának a világ valamennyi parlamentjéhez intézett felhívását is, a Német Szövetségi Köztársaságban a náci háborús bűnök üldözése megszüntetésének megakadályozása tárgyában. Az ország- gyűlés elnöke az üzenetet és a felhívást előzetes tárgyalásra kiadta az országgyűlés külügyi bizottságának és szétosztotta a képviselők között. Az elnök javaslatára az országgyűlés úgy határozott, hogy a külügyi bizottság * jelentését a költségvetés tárgyalásának befejezése után tűzi napirendre. Ezután folytatódott a költségvetési vita. A vitában felszólalt Nagy Antal Komárom megyei, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának taeJa, Zala megyei, Mi- hályfi Brno Nógrúd megyei, Báli Zoltán Tolna megyei, Rameisl Ferencné Baranya megyei képviselő. Majd szünet következett. Szünet után Dr. Bereszt°czy Miklós elnökletével folytatták a tanácskozást Felszólalt Veres József munkaügyi miniszter, Petri Gábor Csongrád megyei, Martin János budapesti képviselő. Ezután az elnök ebédszünetet rendelt el. Szünet után Vass Istvánná elnökletével folytatta tanácskozását az országgyűlés. A délutáni ülésen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkásparaszt kormány elnöke, Fehér Lajos és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai is. Gonda György Vas megyei, Pankovics Józsefné Bács-Kiskun megyei, Bódi Sándor Szabolcs-Szatmúr megyei, Mázai József budapesti. Hegedűs Lajos Somogy megyei képviselő felszólalása után Kádár János emelkedett szólásra. Kádár János elvtárs beszéde Tisztelt országgyűlés! Képviselőtársaim, kedves elv társak! Felszólalásomban — a teljesség igénye nélkül — belső helyzetünk, munkánk és külpolitikánk néhány kérdésével kívánok foglalkozni. Politikai kérdéssel kezdem. Mindenki jól emlékszik arra, hogy a múlt év őszén, amikor közvéleményünk számára váratlanul személyi változás történt a Szovjetunió párt- és állami vezetésében, bizonyos nyugtalanság jelentkezett nálunk a szocializmus híveinek széles köreiben. Az foglalkoztatta az embereket, nem változik-e a Szovjetunió politikája, nem változik-e nálunk a párt és a kormány politikája? Ebben a helyzetben is megmutatkozott, milyen nagy Magyarországon a rokonszenv a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának eszméi. a Szovjetunió általános politikája iránt. Megmutatkozott az is, mennyire erős és miiyen mély gyökereket vert, milyen nagy támogatást élvez az országban, a tömegeknél pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a kormány politikája. Abból az általánosan és egybehangzóan kifejezett kívánságból, hogy ne legyen semmiféle fordulat, változás a politikában, talán minden másnál világosabban és meggyőzőbben kitűnt, hogy a magyar nép nagyra értékeli pártunk vezetését és a szocialista építésnek azt a gyakorlatát, mely az utóbbi években nálunk kialakult. A nemzetközi közvélemény rövid idő alatt meggyőződött arról, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának politikája nem változott. A magyar közvélemény ugyancsak rövid idő alatt meggyőződött arról, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt politikája sem változott. Ez mind párttagságunknak, mind egész népünknek mély megnyugvást s megerősödött biztonságérzést adott. Az említett őszi napok — mint minden ilyen helyzet — »agy tanulságokkal szolgáltak i az emberek véleményének megítélése szempontjából is. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, ilyen helyzetben, hogy ki, hogyan, milyen szilárdan áll a lábán, ki bizonytalankodik? Ilyenkor az is szembetűnőbb — s jó, ha ezt nem feledjük —, hogy politikánknak, rendszerünknek nemcsak szilárd hívei vannak, nemcsak bi. zonytalankodók vannak, hanem akadnak politikánknak, rendszerünknek ellenzői és ellenségei is. A politikánkkal, rendszerünkkel szembenállók száma az országban a nép tömegeihez, a szocializmus őszinte híveinek számához mérten csekély, de mégis, ilyenek is vannak. Vannak jobboldaliak, akik szüntelenül lemondásokról, a kormány, a rendszer bukásáról álmodoznak és suttognak. Es akadnak úgynevezett baloldaliak is, akik mint mondják, változatlanul az »igazi, harcos, keménykezű ve zetés-“ idejének visszatértét várják. Ezek hiábavaló és dóré reménykedések. Némely vallási szekta pap jai hetenként egyszer megjósolják a világ végét, a párt- és kormányellenes jobboldali elemek hozzájuk hasonlóan, immár húsz esztendeje minden héten megjósolják a népi demokratikus rendszer végét. Ha ez a vég nem következik be, nem zavartatják magukat és újból megjósolják: az igazán semmibe sem kerül nekik. Ezek az emberek azok, akiknek minden jó, legyen az az építő munka nehézsége, a nemzetközi helyzet bármely eseménye, vagy árvíz, vagy aszály, ha az feltevésük szerint rossz a népnek és nehézséget okoz a rendszernek. Jó nekik jobboldali reményeik táplálására és rémhírterjesztésre János pápa halála, Goldwater — az azóta csúfosan megbukott — amerikai elnökjelölt egy kommunistaellenes, uszító beszéde. Hruscsov felmentése, egy nyugati államférfi várt, vagy akár egy szovjet államférfi számunkra váratlan magyarországi látogatása. Bár ezek a kávéházi konrádok ezt semmiképpen nem akarják tudomásul venni, az idő már eljárt felettük, s népünk szeren cséjére az eseményekre nincs, és soha többé nem is lesz befolyásuk nálunk. Politikánk elvileg megalapozott, a gyakorlatban kipróbált és bevált. Pártunk önálló, országunk szuverén, fejlődésünk minden kérdésében választott legfelsőbb párt- és állami szerveink döntenek. A magyar nép magáévá tette a szocialista társadalom teljes felépítésének programját, s az út mentén elmaradozó madárijesztőkre pillantást sem vetve, minden akadályon át feltartóztathatatlanul halad előre történelmi útján. (Taps.) Jó lenne, ha itthon is és határainkon túl is végre mindenki megértené, hogy noha az élet új és új kérdéseket tűz napirendre, és a dolgok természetes rendje szerint időről időre személyi változások is vannak a tisztségekben, politikánk fő irányvonalát megőrizzük és továbbfejlesztjük, megvédjük mindenféle torzítási kísérlettel és mindenkivel szemben. Azért hangsúlyozom ezt, tisztelt országgyűlés, mert alá kívánom húzni, hogy politikánk nem a napi konjunktúrától függ. Politikánkat a horthysta, hitlerista fasiszták ellen, a néphatalomért, a személyi kultusz ellen, az ellen- forradalmi felkelés ellen vívott harcokban, súlyos küzdelmek egész korszakán át együtt kovácsolta ki a párt, a munkásosztály, a nép, s az érvényes a szocialista Magyarország teljes felépítésének egész időszakára. Nincs ma erő, amely politikánk fő irányvonalát megváltoztathatná. Ennek tudatában élhet és dolgozhat nyugodtan népünk, minden honfitársunk. Tisztelt országgyűlés! vés elvtársak! ’ Ami a jelen ülésszak rendjén levő 1965. évi, két fő tételében kereken 98 milliárd forintot, ezen belül 174 millió forint bevételi többKednapimindletet előirányzó költségvetést illeti, az tükrözi és meghatározza egy esztendő egész gazdálkodását, a szocialista építés erre az időszakra szóló ütemét. A költségvetés országgyűlési vitája maga éppen úgy, mint az üzemekben, intézményekben folyó tanácskozások, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek közgyűlései örvendetes módon bizonyítják, hogy a gazdasági és kulturális építés időszerű kérdései mindinkább foglalkoztatják társadalmunkat és a szó teljes értelmében közüggyé váltak. A magyar népgazdaság általános helyzetét s fejlődésének ütemét legjobban valóban második ötéves tervünk eddig eltelt első ■ négy évi teljesítésének fő adataival szemléltethetjük. A négy esztendő alatt, mint erről már ismételten szó volt, a nemzeti jövedelem 23 százalékkal, a* ipari termelés 40 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 10 százalékkal, az áruszállítás 32 százalékkal növekedett. A beruházásokra és felújításokra fordított összeg 1964-ben kereken 26 százalékkal volt magasabb, mint 1960-ban. A négy év alatt a termelékenység az állami iparban 22 százalékkal nőtt, a mezőgazdasági felvásárlás 26 százalékkal emelkedett. Ugyanezen idő alatt a munkások és alkalmazottak reálbére 9 százalékkal, egy főre eső reáljövedelme 18 százalékkal, a parasztság reál fogyasztása 13 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 25 százalékkal nőtti Nem volna azonban pontos ez a kép, ha nem tennénk hozzá, hogy ez alatt az időszak alatt a beruházási tervet 13 százalékkal túlteljesítettük, a honvédséget korszerű fegyverzettel láttuk el, előteremtettük a szükséges anyagi fedezetet a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez, s mindvégig pontosan eleget tettünk nemzetközi fizetési kötelezettségeinknek is minden irányban. A társadalmi forradalom oly nagyjelentőségű kérdését, mint a mezőgazdaság szocialista átszervezése, nem lehetett számológépekkel előre »megtervezni«. Ez elsősorban egész fejlődésünket érintő társadalmi és politikai kérdésként jelentkezett és gazdasági szempontból is indokolt volt mezőgazdaságnak előbb- utóbb minden országban át kell térnie a nagyüzemi gazdaságok rendszerére. Ez teljesen ellentétes módon ugyan, de végbemegy mind a szocialista, mind kapitalista országokban feltartóztathatatlanul. A földesúri tőkés nagybirtokot mi igen helyesen, már korábban szétzúztuk, az 1958— 61-es években pedig megérett a helyzet a mezőgazdaság szocialista átszervezésére. Bűn lett volna a történelmi alkalom elmulasztása, s hogy ez mennyire így van, bizonyítja, hogy az átszervezést sikerrel, egészségesen végrehajtottuk. Munkásosztályunk, parasztságunk. népünk a párt vezetésé- el nagy és dicső, forradalmi tettet hajtott végre, amikor a mezőgazdaság szocialista átszervezését a megfelelő időben és módon megvalósított* Újabb amerikai légitámadás a Mterülete ellen O Johnson, az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerdán este megbeszélést tartott az amerikai nemzetbiztonsági tanács tagjaival. Hírügynökségi jelentések szerint nem adtak ki közleményt az ülésről. De hogy nem a dél-vietnami agresszió megszüntetéséről döntöttek, azt a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen csütörtökön végrehajtott újabb gyalázatos légitámadás bizonyítja. O Phenjan, a Koreai Demokratikus Köztársaság fővárosa csütörtökön dísz re öltözve várta kedves vendégeit, a szovjet küldöttség tagjait. A Koszigin vezette szovjet küldöttség tiszteletére csütörtökön fogadást adott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint csütörtökön a délelőtti órákban 28 dél-vietnami sugárhajtásos vadászbombázó 20 amerikai sugárhajtásos vadászgéppel együtt a danangi légitámaszpontról fel- szállva támadást hajtott végre a Vietnami Demokratikus Köztársaság Dong Hói és Vinh Linh közötti területe ellen. A támadásra azt követően került sor, hogy Johnson elnök szerdán este megbeszélést folytatott az amerikai nemzetbiztonsági tanács tagjaival. (MTI) II kínai vezetők fogadták a szovjet küldöttséget A szovjet küldöttség pekingi tartózkodása során Mao Ce- tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke és Liu Sao-csi, a Kínai Népköztársaság elnöke fogadta Koszigint, a szovjet miniszter- tanács elnökét és a szovjet küldöttség többi tagját. Kínai részről a fogadáson jelen volt Csou En-laj, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökhelyettese, az államtanács elnöke, Teng Hsziao-ping, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, az államtanács elnökhelyettese, Pen Cseng, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, Csen Ji, az államtanács elnökhelyettese, külügyminiszter, Lo Zsuj-csing tábornok, az államtanács elnök- helyettese, a népi felszabadító hadsereg vezérkari főnöke, valamint más hivatalos személyiségek. Jelen volt a fogadáson Cser- vonyenko pekingi szovjet nagykövet is. Koszigin, a minisztertanács elnöke, a szovjet küldöttség vezetője fogadást adott a pekingi szovjet nagykövetségen. Kínai részről a fogadáson megjelent Csou En-laj, az államtanács elnöke és a kormány más képviselője. A Kínai Népköztársaság területét elhagyva Koszigin, a szovjet küldöttség vezetője a repülőgépről táviratot küldött Csou En-lajnak, a kínai államtanács elnökének. A távirat így hangzik: »Most, amikor repülőgépünk áthalad a Kínai Népköztársaság határán, küldöttségünk nevében szívélyes köszönetét mondok a vendégszeretetért és a meleg fogadtatásért, amelyben kínai földön részesültünk. Erősödjék pártjaink és országaink, az egész szocialista tábor és a nemzetközi kommunista mozgalom egysége és összeforrottsága.« (MTI) Részletes jelentés a szovjet küldöttség Phenjanba érkezéséről Ünnepi díszben, üdvözlő feliratokat tartalmazó transzparensekkel fogadta Phenjan csütörtökön a szovjet küldöttséget, amely Kosziginnek, az SZKP Központi Bizottsága elnökségi tagjának, a Minisztertanács elnökének vezetésé- vei érkezett a Koréi Népi Demokratikus Köztársaság fővárosába. A repülőtéren a küldöttség fogadására megjelent Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának elnöke, a Minisztertanács elnöke, Pák Kim Csői, a párt Központi Bizottságának elnökhelyettese, Kim Hvang Hiop és Li Zsu Jun, a Minisztertanács elnökhelyettesei, Kim Csüng Bon hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, Pak Szón Csői külügyminiszter, valamint a párt és a kormány más vezetői. Koreai úttörők virágcsokrokat nyújtottak át a szovjet vendégeknek. A Szovjetunió és a KNDK himnuszának elhangzása után Kim ír Szén és Koszigin beszédet mondott. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa csütörtökön fogadást adott a Koszigin vezette szovjet küldöttség tiszteletére. A meleg, baráti légkörben lezajlott fogadáson Kim ír Szén és Koszigin beszédet mondott. (MTI) és ezzel befejezte a szocialista társadalom alapjainak lerakását. Az elmúlt négv évben a terv alapján fejlődött népgazdaságunk, és megoldottunk előre ki nem számítható, nem. tervezett, de életbevágó fontosságú nagy feladatokat is. lisztéit országgyűlés! Kedves elvtársak! Az elhangzottakkal korántsem akartam azt mondani, hogy minden feladatot példásan oldottunk meg, vagy hogy a gazdasági munka nem szorul javításra Már nem egyszer rámutattunk arra, hogy a gazdasági munkában a jelentős fejlődés cs a számokkal mérhető előrehaladás (Folytatás a 2. oldalon)