Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-11 / 35. szám

Csütörtök, 1965. február 11. 5 SOMOGYI NÉPLAP Bűnös mulasztás! Január 5-én — nem sokkal az építkezés befejezése előtt — összedőlt a bárdudvarnoki Munkásőr Tsz 108 férőhelyes istállója. Az eset országszerte nagy felháborodást keltett. A napokban befejezett rendőrsé­gi vizsgálat — amelyben az Építéstudományi Minőségvizs­gáló Intézet szakemberei, mérnökök és geológusok is részt vettek — « következő­ket állapította meg. mi történik a munkahelyen. Nemrég azért kellett ellene fegyelmit indítani, mert Ka­posváron, a Kossuth Lajos utcában fölépített társasház számláit hiányosan állította össze. Két újabb fegyelmit pe­dig a napokban folytattak el­lene, mert egy ta szári és egy marcali építkezésről azt je­lentette, hogy elkészültek, holott a munkákat még meg sem kezdték. Németh előzetes és az átvételt nem rögzítették az építési naplóban, ezzel megsértették a vállalati ügy­rendet. Ellene is bűnvádi el járás indult. A kár háromszázezer forint Az előzetes kárbecsléssel szemben a kár nem egymillió, hanem »csak« kétszázötven- ezer-háromszázezer forint Az Eltértek a tervtől Az istálló azért dőlt össze, mert a Somogy megyei Taná­csi Építőipari Vállalat dolgo­zói felületes munkát végeztek, és bűnös mulasztást követtek el, ugyanis a terv előírásait nem tartották meg. Már az alapok kijelölésekor hibáztak: a mérést sietve, fe­lületesen végezték el, ennek következtében az épület négy centiméterrel keskenyebb lett, mint ahogy a terv előírta. Amikor a falak már álltak, észrevették ezt, de »lesz, ami lesz« kijelentéssel folytatták a munkát. Az istálló előre gyártott vas­rácsos tetőszerkezetének ösz- szeszereléséhez a vállalatnak nem volt elegendő lakatos szakembere, mivel azonban ennek a munkának elvégzése jó termelési értéket jelentett, kőműveseket és segédmunká­sokat bíztak meg a feladattal. S mert az épület keskenyebb volt a tervezettnél, a tetőszer­kezetet csak úgy tudták fölhe­lyezni, hogy összeszorították. Emiatt az előre fúrt lyukakba nem minden csavart tudtak belehelyezni. A tervek azt is előírták, hogy az összeillesztéskor egy- egy csomópontnál öt darab ti­zenkét milliméteres csavart kell felhasználni. Az építők azonban a legtöbb csomópont­nál csak egy-kettő, legföljebb három darab nyolc vagy tíz milliméteres csavart alkat, mázták, és így a -vaslemezek valósággal elnyirták a csava­rokat. ^Lesjobb tudása szerint dolgozott“ Ilyen tartalmú jellemzést küldött a vállalat Németh Ar. pád főépítésvezetőről a rend­őrségnek. Németh feladata volt a többi között az istálló építésének ellenőrzése. Németh rendszerint utólag írta alá az építési naplót, így nemigen tudhatott arról, hogy letartóztatásban várja felelős­ségre vonását. „Nem vagyunt bűnösök“ Vele együtt tartóztatták le Fekete József művezetőt és Jakab György brigádvezetőt. Noha azt vallják, hogy nem bűnösök, a vizsgálat bebizo­nyította, hogy Németh főépi- tésvezetővel együtt az ö gon­datlanságuk is hozzájárult az istálló összeomlásához. ök sem ellenőrizték a munkát, eltértek a tervtől. Fekete még azt sem tartot­ta fontosnak, hogy amikor más munkahelyre távozott, Takács Jánosnak felhívja fi­gyelmét a tetőszerkezet fölsze­relésénél elkövetett önkényes tervmódosításokra. Igaz, Takács sem járt el szabályosan, mert az átadást istálló összeomlásáért nagy fe­lelősség terheli a Termelőszö­vetkezeti Beruházási Iroda műszaki ellenőrét, Balázs Jó­zsefet. Balázs — bár többször járt a helyszínen — nem végzett ellenőrző méréseket. »Megbí­zott« a vállalat szakemberei­ben. S bár észlelte, hogy sza- bálytalanul szerelik a tető­szerkezetet, mégsem rögzítette az építési naplóban, nem uta­sította a terv megtartására sem a művezetőt, sem az épí­tésvezetőt, csupán a munká­sokkal beszélt a dologról. A bűnösök hamarosan bíró. ság előtt felelnek mulasztásu­kért. Az eset intő példa: nem elég, ha valaki csupán viseli beosztásának címét, s fölveszi a fizetését! Szalai László Modern gépek a Világítástechnikai Vállalat A Világítástechnikai Válla latnak több automata és fél­automata gépe van. Közülük különösen kettő számít igen korszerűnek. Az egyik az E 23-8 Wutting nevű, sorkapocs- fémtesteket gyártó gép, amely tizenkét ember munkáját vég­zi el. Működési elve igen egyszerű. A sorkapocsfémtes- tet egy szerkezet körbe viszi, közben a különféle fúrók el­végzik rajta a műveleteket. A másik modern gép, a sor­jázó, a bakelitműhelyben van. Az a feladata, hogy a préselt bakelitről leszedje a fölösle­ges részeket. Ez a gép tizen­öt-húsz ember munkájának megfelelő teljesítményt nyújt. A két gép összesen mintegy ötszázezer forintba került. A sorkapocs/ém testeket gyártó gépből hamarosan még egyet kapnak. 122 százalékra teljesítette múlt évi leivé* ~ Karádi Gép Ijmás (Tudósítónktól.) Szép eredménnyel zárta a múlt esztendőt a Karádi Gép­állomás. Az előirányzott 61 000 helyett 74 702 normál- holdnyi munkát végeztek, 122,4 százalékra teljesítve ter­vüket. 7000 helyett 9782 holdat vetettek el; a tervezett­nél 1184 holddal több gépi ka­pálást végeztek, s 535 holddal több takarmányt kaszáltak le. Az aratásból is nagyobb részt vállaltak, mint tervezték. Egyedül a kombójnolással maradtak le, viszont több mint háromszor annyi gabo­nát szedtek föl rendről, mint amennyit előirányoztak. A gépállomás 650 000 forint nyereségre tett szert. A brigádok versenyében a legjobb eredményt Peresa Mihály traktoros brigádja ér­te el: 133,4 százalékra teljesí­tették tervüket. A második és a harmadik helyen Króth János, illetve Pozsonyi Sán­dor brigádja végzett. A gépállomáson most is serény munka folyik. A DT- jük és két SZ—100-asuk szánt a termelőszövetkezetekben. A műhelyben a siófoki és a tabi járás szövetkezeti és gépállo- mási T—28-as és RS—09-es traktorait javítják. A márciu­sig kijavítandó hatvankét gép közül eddig harmincnégyet hoztak rendbe. SMlllláüi werN(kni A Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa és a So­mogy megyei Tanács V. B. fel.iívással fordult az üzemek, a vállalatok, az állami gazdaságok dolgozóihoz, a mezőgazda- sági termelőszövetkezeti parasztsághoz, a szellemi munka és alkotás különböző területein munkálkodókhoz, a kereskedel­mi dolgozókhoz, hogy hazánk felszabadulásának huszadik évfordulója alkalmából indítsanak munka versenyt. »Az 1965. év az ünnepi számvetés esztendeje, egyben a a második ötéves terv befejezi éve. Ügy kell dolgozni, hogy a ránk háruló feladatokat teljesíteni tudjuk« — hangsú­lyozza a felhívás. A felhívás nyomán a Világítástechnikai Vállalat gazda­sági, párt- és szakszervezeti v.zetői, valamint a műszakiak elhatározták, hogy felszabadulási versenyt Indítanak. Kidol­gozták a versenyföl tételeket. E:cl; a apján az üzem dolgozói, szocialista brigádjai felajánlásokat tettek. A verseny nem a terv nagymérvű túlteljesítésére, hanem a minőségi muta­tók (a termelékenység emelése, az önköltség csökkentése stb.) teljesítésére mozgósítja a munkásokat. Csak egy-két vállalás a sok közül: A műhelyek dolgozói felajánlották, hogy a selejtet a múlt évihez viszonyítva 15 százalékkal csökkentik, s arra törekszenek, hogy minél kevesebb munka­nap essen ki baleset miatt. Űjutásokkal gyorsítják meg a termelést, egy-egy újítással öt-tízczer forintot akarnak megtakarítani. A szocialista br'.gúré!-. célul tűzték ki a mun­kaidő lehető legjobb kihasználását. Vállalták, hogy mind a szocialista, mind a kapLaTsta országokba szállítandó ex­portcikkeket határidőre elkészítik. Mindez összhangban van r. megyei tanács vb és a Szak- szervezetek Somogy megyei Takácsának felhívásában olvas­ható célokkal. A felhívás úgy: ?; arra kéri a munkaver­seny szervezőit, részvevőit: ü öljenek, arra, hogy a terme­lés növekedése párosuljon a -melékenység emelő—övei, a munkafolyamatok korszerű» résével, a minőség javításá­val. Tanácsolja az üzemek, a vállalatok dolgozóinak, hogy csak olyan terméket gyártsanak, ami szükséges, felhasznál­ható. Továbbá kéri, hogy fcgyr’irozetteg dolgozzanak, taka­rékoskodjanak, keressék az eg "nletesebb termelést, a taka­rékosabb eszközfelhasználás módozatait. Népünk érdeke, hogy korszerűen' gazdálkodjunk, ver­senyképes árut gyártsunk. Ha vállalataink, termelőszövetke­zeteink a felhívásba'' közzétett szempontokra ügyelve verse­nyeznek, akkor a má—>dik öté »ns terv utolsó esztendejében számottevően növelhetjük az elmúlt két évtizedben elért eredményeket, jól megalapozhatjuk a harmadik ötéves ter­vet. »Meggyőződésünk — mondja a felhívás —, hogy válla­lataink. szövetkezeteink sikeresen megvalósítják a feladato­kat.« Bizonyára így lesz. Az Iparáganként. illetve mezőgaz­dasági szektorok szerint alakított megyei versenybizottságok április 4-i értékelése (ez lesz az első értékelés) remélhetőleg már azt mutatja, hogy a vállalások egy részét teljesítették is megyénk dolgozói. Megkezdték a karbantartók a téglagyári berendezések átadását Január 25-ig minden gyár üzemképes lesz A karbantartók a napokban megkezdték a téglagyárak téli nagyjavításra átvett gépeinek, berendezéseinek átadását. A Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat somo­gyi javítóműhelyének dolgo­zói november 15-től több mint ezer gép, berendezés, illetve szállítóeszköz karbantartását, javítását végezték el. Sok gondot okozott ez a munka a vállalat gépészeti csoportjá­nak és a műhelyek dolgozói­ÍGY LÁDA AZ ÁLLOMÁSFONÖK Beszámoltunk lapunkban a balatonszentgyörgyi Dél- Balaton Tsz keddi zárszám­adó küldöttgyűléséről. Most pótlólag, kiegészítésül ismer­tetünk egy felszólalást. Meg­ítélésünk szerint ugyanis Máté István állomásfőnök véleménye, okfejtése külön is megérdemli a nagyobb nyil­vánosságot. Ott ült az első széksorban. Érdeklődve hallgatta a be­számolót, megfigyelt vala­mennyi felszólalást. Hetedik­ként szót kért. Mert úgy érezte, hogy van közérdekű mondanivalója. — Tisztelt küldöttgyűlés! /. beszámoló jól megmutatta azt, amit a valóságban ta­pasztalunk: községünkben a fejlődés rendszerré vált. Ezt, ha máson nem, azon lemér­hetem, amit az állomáson látok. A múlt évben a szö­vetkezeti tagok nem keve­sebb, mint ezeregyszáz va­gont raktak be vagy ki. A paorika és a paradicsom be­rakását, a hirtelen közbejött renkívüli időjárás esetenként nehezítette ugyan, de összes­ségében rendben, fennakadás nélkül bonyolódott le a múlt évi, roppant nagy szállítás. Jól emlékszem, hogy régen- te vasárnapi rakodáshoz a brigádvezetők nem kaptak embert, tavaly ilyen már nem fordult elő. Magam is bá­multam az igyekezethet, a szorgalmat; csodáltam mind­nyájuk, kivált az asszonyok szorgalmát. Nehéz kukoricás zsákokat is emelgettek, hogy állásipénz nélkül, idejében elindulhasson a megrakott vagon, hadd vigye a csere­terményt táp ellenében a vállalat szárítóiba. Télen meg zokszó nélkül rakták a fagyos répaszeletet. Helytál­lásiak, példás igyekezetük igazán minden elismerést megérdemel. Javaslom, a ve­zetőség jutalmazza meg eze­ket az asszonyokat; megér­demlik. — Most érkezett a szövet­kezetnek két vagon műtrá­gya. Mielőtt a gyűlésre elin­dultam, már hordták a von­tatók. A tavalyi szorgalom tehát nem tört meg. Eső vagy fagy sem gátolja a munkát. Hadd szóljak né­hány más dologról is. Hal­lottuk, hogy a tej hozam év­ről évre, folyamatosan nö­vekszik. A mostani ered­ménnyel azonban nem szabad megelégedni. Több tej kell. Van lehetőség a hozam eme lésére. A rétek meg a lege­lők gondozását szeretném én is a vezetőség és a tagság figyelmébe ajánlani. Tudják jói, hogy édesapám volt an­nak idején a legeltetési tár­sulat vezetője. Mennyit, de mennyit fáradozott, szerve­zett, hogy rendben legyen a legelő, jó fű teremjen raj­ta. Most is, ha utazunk a vo­naton Keszthely felé, látunk szakszerűen gondozott terü­leteket. Üde, zsenge, sűrű gyep borítja. Ilyen kellene itt is. — Ezzel függ össze nem­csak a közös, hanem a ház­táji állattenyésztés fejleszté­se is. A háztáji sertéstartás nem kielégítő. Ezt mutatja az is, hogy tavasszal embe­rek sokasága indul útnak, hogy vegyen hízónak valót. Nem lehetne ezen segíteni? Miért kell vidéken süldőt keresni? Tartsanak több anyadisznót a falubeliek. En­nek van egy fontos föltétele- legyen pásztor, aki őrzi x háztáji falkát. Azt Íriszem, f vezetőség az idén ezt a gon dot is megoldhatja.._. A balatonszentgyörgyi állo­másfőnök parasztcsaládból származik. Irodájának abla­kai a széles határra nyílnak, tekintete akadálytalanul át­pásztázhatja a mezőt, a lege­lőt. S itt él a faluban, a szö­vetkezeti gazdák között. Fi­gyeli, ezért ismeri is életü­ket örül eredményeiknek, osztozik gondjaikban. Elis­merő szavai, megszívlelendő, Irasznos javaslatai erről ta­núskodnak. K. 3. nak, ugyanis nagyon sokszor anyaghiány lassította a kar­bantartást, a javítást. Az Or­szágos Építőipari Gépjavító Vállalat a kért anyagoknak csupán a felét szállította le. (Még 1963-ban megrendelt al­katrésszel is adós!) A Tégla- és Cserépipari Vállalat dolgo­zói a nehézségek ellenére se torpantak meg. A nagykani­zsai javítóműhely elkészítette a szükséges alkatrészeket. a Somogy megyei műhely pe­dig, hogy mentesítse a kani­zsai üzemet, több gép javítá­sát vállalta, mint az előző években. A munkamegosztás, a szor­galom lehetővé tette, hogy a vártnál jobb eredményt érje­nek el. A vállalat gépészeti osztályvezetője. Pulai József szerint határidő előtt két nap­pal, február 25-én minden téglagyár üzemképes állapot­ban lesz Somogybán és Zalá­ban. VOKOS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Mi, olaszok és a nők. Szé­lesvásznú olasz film. Az előadások kezdete 5 és 7 óra. (Február 14-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Ki ártatlan? Csehszlovák film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. , Az előadások kezdete 4, 6 és 8 óra. (Február 14-ig.) Mezőgazdasági kimpliónap február 28-lg Vásároljon mezőgazdasági szakkönyveket a földművessxövetkexeti könyvesboltokban és bizományosoknál. (3912)

Next

/
Oldalképek
Tartalom