Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-27 / 49. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1965. február 27. Egy héttel az MB II rajtja előtt A Honvéd nehéz, a Kinizsi könnyebb mérkőzést játszik Márcus 7-én, tehát egy jó hét múlva megkezdődik a bajnokság a labdarúgó NB II-ben. A csapa­tok e hét végén az utolsó alkal­mat kapják arra, hogy kísérle­tezzenek, hogy keressék a bajno­ki rajt csapatát. A két NB Il-es csapatot kerestük föl, hogy meg­nézzük, mi újság náluk. Még igazolási problémák vannak a Honvédnál A K. Honvéd e héten Lábodpn játszott edzőmérkőzést. Mint be­számoltunk róla, nem valami jól ment a góllövés a Kincsei irá­nyította csatársornak. Szombaton még nehezebb dolga lesz az ötös­fogatnak. Ugyanis a piros-fehé­rek Pécsre látogatnak a Pécsi Dózsához. Az NB I-es ellenfél némileg képet ad majd arról, hogy mennyit nyom a latban a K. Honvéd rajtoló csapata. Tóth József edzőnek nem lenne gond­ja, ha már valamennyi kiszemelt játékosának átigazolása a birto­kában volna. Az edző elejtett szavaiból könnyű kitalálni a ter­vezett csapatot. Sáli vagy Erdosi lesz a kapus. Szekeres, Fenyvesi, Tajti a hátvédj elölt, a Pulicsek, Földi fedezetpár lesz az összekö­tő kapocs. A támadósorban a Kerkai, Szöllősi, Kincsei, Daka, Dauda ötösnek van a legtöbb esélye. Mindez azonban föltéte­les, mert a hét közepén még né­hány nyitott tétel volt az igazo­lásokban. A legnagyobb kérdőjel Kincsei. Ügy fest viszont, hogy Kerkai problémája megoldódott. A Kinizsi kiadta a csatárt. Mindenesetre egy hét múlva meglátjuk. Tizenhármas kerete van a Kinizsinek — Vasárnap délután a cukor­gyári gödörben a Dombóvári VSE-vel játszunk. A mérkőzést délelőtt 10 órakor az ÉDOSZ Mű­velődési Házban szurkológyűlés előzi meg. Ezen részletesen be­számolunk az előkészületekről — mondotta Váradi Lajos, a K. Kinizsi edzője. Tehát az utolsó előkészületi mérkőzésen az NB Ill-as Dombó­vári VSE lesz a Kinizsi ellenfele. A csapatot ugyan még nem je­lölte ki, csak körvonalazta az ed­ző. Mind most vasárnapra, mind pedig a jövő vasárnapi rajtra tizenhármas kerete van Váradé­nak. E tizenhárom labdarúgó a következő: Kovács, Balogh, Szi­geti, Sin on, Zag, Bíró, Csaba, Martin, Báli, Szabó, Herbei, Göncz, Laczkovics. Az edző a múlt vasárnapi mérkőzés után igen elégedetten nyilatkozott a fiatal jobbszámy- ról. Valóban, Martin egyre job­ban belelendül, örvendetes, hogy a fiatal Báli is mindinkább be­illeszkedik a csapatba. Ha gól­lövőcipőjét is megtalálná ez a jobbszámy, sok problémáját meg­oldaná az edzőnek. A K. Kinizsinél egyébként a szakosztály vezetőségét is felfris­sítették a bajnoki rajt kezdetére. Az eddigi szakosztályvezető, dr. Veres Endre más beosztást kap. Az »új«« szakosztályvezető Ma­gyar Péter lett. Mérföldés csizmákkal előre Beszédes számok Kaposvár sportéletéből Most húsz esztendeje kez­dett éledezni újból a somogyi sportélet. 1945 január—febru­árjában bizony vigasztalan vcút a kép. A háború vérziva­tara feldúlta a pályákat, a leg­több helyen üresek voltak az öltözők. El'ztatott azonban a re­mény. Kaposvár már hónapja szabad volt. Az emberek las­sacskán arról is tanácskoztak, hogy miként lehetne újból in­dítani a különböző sportbaj. nokságokat. Néhány lelkes ve­zető ezeken a baráti megbeszé­léseken túl szépnek tetsző ké­pet festett Mások azt hajtogat­ták, hogy aligha lesz még egy­szer Kaposváron három olyan jó csapat, mint 1942—13-ban volt. Mit részletezzük? Hamaro­san lett! Nem is három, ha­nem jóval több. S nemcsak labdarúgócsapat, hanem sok minden más is. A dolgozók sportszerető te csodálatos gyor­sasággal teremtette újjá a sportéletet a megyeszékhelyen. - A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Kaposvár Vá­rosi Tanácsa most jubiláris statisztikát készített. Húsz év akkora távlat, hogy hű képet adhat arról, milyen úton jár egy mozgalom. Nos, ha alapo­san átvizsgáljuk az 1964. évi zárójelentést, s számba vesz- szük, hogy mi van 1965 elején, akkor azt láthatjuk, hogy sportéletünk valóban mérföl- des csizmákkal lépett előre. Mert mi volt a felszabadulás előtt? A már említett három labdarúgócsapat. Mellettük egy-két kisebb együttes, amo­lyan utcacsapatok. Ma pedig harmincegy sportkört tart nyil­ván a városi sportszövetség. A sportegyesületü tagok száma megközelíti a kilencezrét, s a fejlesztési tervek szerint ez év végéig meghaladja a tízezret. Női sportról a múltban alig beszélhettünk. Ma háromezer­nél több nő tartozik a kapos­vári sportolók nagy családjá­hoz. Vannak, akik azt tartják, hogy a sportköri tagság még nem sport. Ezeknek ajánljuk a szakosztályban foglalkoztatott sportolók számadatait. 1964-ben a megyeszékhelyen háromezer aktív sportoló volt. Itt is igen kedvező a nők arányszáma: 945. Melyik a legnépszeiűbb sportág? — erre a kérdésre ál­talában az a felelet, hogy a labdarúgás. Valóban, húsz lab­darúgó-szakosztály működött Kaposváron. De figyelmet ér­demlő az is, hogy ugyanennyi az asztalitenisz-szakosztályok száma. R öplabdas zakoszt ál y 19, kézilabda- és természetjáró szakosztály 17 van. Ez utóbbi különösen figyelmet érdemel, hisz korábban a turisztika jó­formán nem is létezett Kapos­váron. Igen szép a kép, amelyet a nagy gonddal összeállított számadathalmaz tükröz. Per­sze találunk árnyékos részeket is. Az egyetlen ökölvívó-szak­osztály bizonyos fokig korlátot szab a sportágban a fejlődés­nek. Hasonló a helyzet a bir­kózásban és a cselgáncsozók- nál is. Az egy kaposvári te­niszszakosztály, amely csak •igen mostoha körülmények kö zött fejthet ki tevékenységet (versenyszerűen nem is), szin­tén maga helyett beszél. Az nemkülönben, hogy mindössze Hirdetési tájékoztató Adásvétel, lakáscsere, ingatlan, állás, gyászközlemény és köszö­netnyilvánítás, valamint egyéb közlemények feladhatók a hir­detés megjelenése előtt legalább négy nappal az alábbi helye­ken: SOMOGY MEGYEI LAPKIADÓ VALL AI AT, Kaposvár, Latinka S. u. 2/a: és Május 1. u. 30. sz., bélyegkereskedés. KÖNYYVESBOLTOKBAN: Nagyatádon, Csurgón, Fonyódon, Mar­caliban és Tabon az fmrz áruházában. Vidéki ügyfeleink (községokbfil is) hirdetéseiket közvetlenül hoz­zánk is beküldhetik. APRÓHIRDETÉSEK DÍJA: hétköznap 1,—, vasárnap 2,— Ft sza­vanként. Az első szó a vastag szedés miatt két szónak szá­mít. 9 szóig a legkisebb hirdetés 10,— Ft. Ünnep és vasár­nap 20,— Ft. SOROS közlemény: hétköznap 6,—, vasárnap 12,— Ft soronként. Gyászközlemény, köszönetnyilvánítás: hétköznap 6,—, vasárnap 12,— Ft s őrönként. Álláshirdetés kis keretben hasábmilliméterenként hétköznap 1,50, vasárnap 2,50 Ft. KERETES HIRDETÉS: hasábmilliméterenként hétköznap 2,50, va­sárnap 3,— forint. Vállalatok, kiSz-ek, mezőgazdaság tsz-ek, áré mi gazdaságok ke­retes. soros M-de<ménv-iket írásban rendeljék meg, és pos­tán a Somogv megyei Lankiadó Vállalat címére küldjék el. A borítékra írják rá: »HIRDETÉS.« A hirdetés díját a megjelenés után számlázzuk. (S) hamrmne kerékpáros verseny­zőnk van a megyeszékhelyen a két szakosztályban. Akadnak, akik amolyan szükséges rossznak tartják az ilyenfajta statisztikai jelenté­seket. Ezek azt mondják, nem a számok a döntőek, hanem az, hogy mi van a pályákon, a termekben, a birkózószőnye­gen vagy az ökölvívó-szárító­ban. A statisztikai jelentés beszédes számai azt bizonyít­ják, hogy sok minden. Húsz év alatt a megyeszékhely sport­vezetői nagyon sokat tettek annak a célnak eléréséért, hogy a sport ne csupán néhány ember kedvtelése, hanem a tömegeké legyen. A statisztikai jelentés pozi­tív oldala nem. teszi elbizako- dottá sparthatóségaimk veze­tőit. A figyelmeztető számok nem lohasztják le a lelkese­dést, hanem ösztönöznek. Mert bármily szépek is mos­tani eredményeink, megállni nem akarunk. Az MTS Kapos­vári Városi Tanácsának szak­vezetői is azon fáradoznak, hogy a sikeres húsz esztendőt hasonló vagy még eredménye­sebb évtizedek kövessék. Kovács Sándor sport«Csór SZOMBAT Kézilabda Hazafias Népfront Kupa, Ka­posvár, Munkácsy Mihály Gim­názium. Mérkőzések: Tanító­képző—M. Honvéd, férfi, 17.10 ó (Müller). Cukoripar—Táncsics, ifi, 17.52 ó (Szabó). Ruhagyár— K. Kinizsi, ifi, 25-14 ó (Kam- per). M. Honvéd—dregfiúk, fér­fi, 18.35 ó (Gerce). Közg. Techn. BARNEVAL, ifi, 19.18 ó (dr. Mó­zes). Labdarúgás K. Vasas MTE—K. Dózsa, Ka­posvár, Epítők-pálya, 14.30 6. VASÁRNAP Kézilabda Hazafias Népfront Kupa, Ka­posvár, Munkácsy Mihály Gimnázium. Mérkőzések: Ber­zsenyi— Kaposfő, úttörő leány, 8.10 ó (Gerce). Vöröshadsereg— Hámán, úttörő leány, 8.32 ó (Decsi). Siketek—Rákóczi, úttö­rő leány, 8.54 ó (Szabó J.). Gép­ipari Techn.—ITSK, ifi, 9.16 ó (Szíjártó). Tanítóképző—Nagy­atád, férfi, 9.38 ó (Haragh). Taszár—ITSK, férfi, 10.20 ó (De­csi). K. Vasas—Nagyatád, ifi, 11.02 ó (Kósa). K. Építők— Nagyatád, férfi, 11.24 ó (Deák). Labdarúgás Magyar Népköztársaság Ku­pa selejtező második forduló. Mérkőzések: Fonyód—Balaton- keresztúr, Fonyód, 14 ó (Végh). Ordacsehi—Balatonboglár, Or­dacsehi, 14 ó (Szilvás!). Nagybe- rény—Tab, Nagyberény, 14 ó (Horváth n. L.). IC Spartacus —Kapoly, Kaposvár, Kinizsi­pálya, 10 ó (Réczei). Böhönye— M. Honvéd, Böhönye, 14 ó (Vajda). Somogytomóca— Gyékényes, Somogy tamóca, 13.30 ó (Németh V.). K. Építők Berzence, Kaposvár, Építők- pálya, 10 ó (Tóth Gy.). Berzen­ce— Bab ácsa, Berzence, 14 6 (Darázsi). Barátságos mérkőzés K. Kinizsi—Dombóvári VSE, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 14.30 ó. Röplabda Kovács Rezső Kupa terembaj­nokság, ^Kaposvár, Tanítóképző Intézet. Mérkőzések: K. Ru­hagyár-Tanítóképző, női, 8.20 ó (Szűcs). K. V. Lobogó—Baté, női, 9 ó (Balogh). Nagyatád— Tab, 9.40 ó (Kökényesi). Tab II—Munkácsy, 10.25 ó (Völgyi). Tab—K. Dózsa, 11 ó (Bayer). Nagyatád—Tab n., 11.45 ó (Kai­ser). E héten férfi rangadó lesz a röplabdázóknál A Kovács Rezső Röplabda Kupa befejező szakaszához közeledik. Február 28-án, amikor ismét hat mérkőzési” játszanak a csapatok, egy találkozó kiemelkedik a többi közül. A múlt héten női rangadó vplt ebben a sportágban. most a két legjobb megyei férficsapat kerül egymással szemben, az NB Il-es Dózsa és a Tabi Vörös Me­teor. Ezen a találkozón valószí­nűleg el is dől, hogy a két együt­tes közül melyik nyeri 1965-ben a Kovács Dezső Kupát. A női csapatok találkozói kö­zül a Ruhagyár—Tanítóképző mérkőzés emelkedik ki. A Somogy megyei Hús­ipari Vállalat ipari tanulókat szerződtet. Jelentkezés 1965. március 31-ig az 5-ös számú Élel­miszeripari Tanulóisko­la, Kaposvár, Május 1. u. 2. helyiségében. So­mogy megyei Húsipari Vállalat, Kaposvár (3949) — A Kaposvári Kinizsi Sport­kör labdarúgó-szakosztálya érte­síti szurkolóit, hogy 1965. február 28-án, vasárnap délelőtt 10 óra­kor az ÉDOSZ Művelődési Ház nagytermében szurkológyűlést tart. Mindenkit szeretettel vár a labdarúgó-szakosztály vezetősége. (3953) A Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres duna­újvárosi munkahelyre csőszerelő és hegesztő szakmunkásokat, továbbá több éves csőszerelő gyakorlat­tal rendelkező lakatosokat. Vidéki szerelési mun­ka irányítására (Aj­ka) gyakorlott gé­pészmérnököt, Je­lentkezés: Budapest, VI., Paulay Ede u. 52., személyzeti osz­tály. (5600) HÍR EK Időjárás _ m Várható idő­S járás ma es- * ■ tig: Felhőát­vonulások szór­ványos hó- szállingózáissal, kisebb hava­zással. Meg­élénkülő, he­lyenként erős délnyugati, ké­sőbb északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet alakulásában lé­nyeges változás nem lesz. Vár­ható legmagasabb hőmérséklet ma nulla fok körül. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor mínusz 6,4 fokot, déli 12 órakor plusz l fokot mértek. A Nap kél 6.30, nyugszik 17.24 órakor. A Hold kél 4.49, nyugszik 13.08 órakor Évforduló-naptár S éve, 1960. február 27-én halt meg Asboth Oszkár mérnök, a magyar és az egyetemes repülés úttörője, a helikopter magyar fel­találója. Az 1909-ben első éves műegyetemi hallgatóként épített vitorlázógépe motorkerékpár-meg- húzatással már magasba emelke­dett. A hivatalos intézmények nem támogatták, csupán ígérete­ket kapott. A költségeket baráti segítségből teremtette elő. A vi­lág első helikoptere, az Asboth- féle emelő-légcsavaros gép 1928. szeptember 9-én Kispest mellett szállt fel első ízben. Több kilo­métert repült. Értesítjük üzletfeleinket, hogy a Petőt! (ér 1. I » alatt (az új fodrász- szalon mellett) megnyílt női fs férfi mértékutáni divatszalonunk. E* a részlegünk a Májas 1. a 3. szám alól költözött ide. Vállalunk női kabátok, kosztümök, férfikabátok, ■öltönyök mértékre való készítését, valamin* plisszí- rozást is itt készítünk a jövőben. A Májú» 1. nlra 3. szám alatt továbbra la vállalunk női ruha, kompié-, alj-, blúz-, valamint női és férfi méretes fehérnemű készítést. Kaposvári Textilruházati Kis* (65251) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Győrben, a Rába Film­színházban megtartott lottósor­soláson a 9. játékhéten a kö­vetkező nyerőszámokat húzták ki: 23, 39, 43, 45,t 80. A március 1-én, hétfőn meg­tartandó nyilvános, rendes ha­vi nyereménysorsoláson a 9. játékhét szelvényei vesznek részt. — Csaknem 26,7 millió forint nyereséggel zárták a múlt évet megyénk földművesszövetkeze­tei. Ez a jövedelem mintegy öt­millióval haladja meg az 1960. évi nyereséget. Veszteséges földművesszövetkezet nincs a megyében. — A felszabadulási kulturá­lis szemle előkészületeiről tár­gyalt tegnap délután a városi tanács művelődésügyi állandó bizottsága. A város műkedve­lő művészeti csoportjainak munkájáról Gáts Tibor, a bi­zottság tagja számolt be. — A dohányosok hagyomá­nyos bálját minden évben meg­rendezik Nagyatádon. Az öt­venötödik dohányos bált ma este tartják a Dohánybeváltó Vállalat nagytermében. — Somogyi export a Szov­jetunióba. Több mint hétszáz színes női esőkabátot küld szovjet megrendelésre még eb­ben a fél évben a csurgói Nap­sugár Ktsz. — Nagy érdeklődés kíséri községeinkben a vezetőségvá­lasztó nőgyűléseket. Lengyeltó­tiban például 400, öreglakon 100 asszony gyűlt össze ezen a tanácskozáson. A vezetőségvá­lasztás március 10-re fejeződik be megyénkben. — Filozófia és szépirodalom címmel tartott klubestet tegnap a TIT-székházban a társulat fi­lozófiád és irodalmi szakosztá­lya. A termékeny vitát Várko- nyi Imrének, a megyei tanács elnökhelyettesének és dr. Szir- may Endrének, a szakosztály elnökének előadása vezette be. — A kilencedik helyet érte el a falusi könyvterjesztésben Somogy a múlt évben. Tavaly egy falusi lakosra átlagosan 20,25 forint értékű könyvvásár­lás jutott. Az országos átlag 21,17 forint volt. — Március első hetében kez­dődik az 1965. évi kulturális szemle eseménysorozata So­mogybán. Az első körzeti be­I mutatókat március 7-én Lát- rányban, Somogysámsonban és Szulokban rendezik meg. — 11,7 napi fizetés összegé­nek megfelelő nyereségrészese­dést osztanak átlagosan a múlt évi eredményeik alapján a me­gye gépállomásai. — Megyénkbe is ellátogat a Déryné Színház társulata. Több járási székhelyen és nagyobb községben tartanak előadást. Nagyatádon március 4-én mu­tatják be Jókai Szerelem bo­londjai című háromfelvonásos színművét. — Űj borok minősítését fe­jezték be tegnap a Balatonbog- lári Állami Gazdaságban. A kétnapos rendezvényen neves szakemberek bírálták el azokat a borokat, amelyeket az utób­bi években nemesített szőlőfaj­ták termettek hazánkban. — Leszédült a második eme­letről. Pénteken Dunaújváros­ban a Dózsa György út—Bocs­kai utca sarkán levő ház má­sodik emeleti függőfolyosóján játszott társaival Német Lajos első osztályos tanuló. Közben a kisgyermek felmászott a fo­lyosó párkányára, ahonnan le­szédült a lakóház udvarára. A kisfiút a mentők azonnal kór­házba szállították, ahol nem sokkal később belehalt sérülé­seibe. — Társasház építésére alkalmas telkeket, esetleg felépítménnyel Kaposvár belterületén vásárol, társasház építésre jelentkezéseket elfogad az Országos Takarékpénz­tár Somogy megyei Igazgatósága. (3952) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, kik szeretett gyermekem, feleségem és testvérünk, Tóth Ferencné szül. Forró Mária teme­tésén részt vettek, és részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. (4753) GYÁSZJELENTÉS Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, anyám, nagy­anyánk, testvérem, anyósom és sógornőm, Dombai Andorné hosz- szú szenvedés után 70 éves ko­rában elhunyt. Temetése ma du 2 órakor lesz Mezőcsokonyán A gyászoló Dombai és Papp család. (65271) APRÓHIRDETÉSEK Eladó répavágó gép, vízszintes horizontál gatterfűrész vasko­csival (keveset hasz­nált). Érdeklődni Brozsonicsnál, Mesz- tegnyőn. (1985) Eladó Marcaliban, a község szélen kb. 900 n-öl beültetett szőlő- terület pincével. Tóth Pálné, Balatonmária, Rákóczi u. 73. (4742) Nagyatád. Zrínyi u. 72. sz. alatt családi ház eladó. Megvétel esetén beköltözhető (4739) Rádióhoz lemez­játszót vennék. Ba­logh Sándor, Kapos­vár, Brassó u. 12. (1981) Jutában az Illés­féle ház melléképüle­tekkel, 900 n-öl terü­lettel eladó. Illés Ven­del (1980) Tűzifa kapható. Gyimesi, Kaposvár, Sallai u. 3. (1965) Kaposvár, Gárdo­nyi Géza utca 36. sz, családi ház be­költözhetően eladó. ___________ (1974) K aposvár, Schön- herz Zoltán u. 13. sz. szoba-konyhás ház beköltözhetően el­adó.__________(1978) H etesen eladó két­szobás, kétkonyhás, minden melléképület - tel rendelkező családi ház 800 n-öl telekkel. Érdeklődni lehet He­tes, Petőfi u. 22. szám alatt.____________(1957) S iójuton, Kossuth u. 15 számú házam eladó. Vasút- és autó- bv.szállomás a közel­ben. Azonnal beköl­tözhető. Érdeklődni: Bódog József. Bala- tonszab^dí Kossuth L. u. 1 *1958) Üj '.nk»■/ ' ’Hor eladó. Kaposvár Me­ző Utca 85. (65256) Méz erő, egész­ség! Kapható terme­lőnél: Kaposvár, Má- jus 1. utca 40. (65258) Eladó kb. 15 q ta­vaszi árpaszalma. Ka­posvár, Egyenesi út 26. szám. (65259) Szoba-konyhából, mellékhelyiségekből álló új családi ház eladó, 360 n-öl kert gyümölcsössel. Ér­deklődni lehet: Ka­posvár, Gorkij utca 23. (65264) Kaposváron, Pál- varga-dűlőben eladó szoba-konyhás ház beköltözhetően 4500 n-öl telekkel. Ebből 500 n-^öl szőlő, többi szántó. Érdeklődni: Kanizsai utca 121., vagy telefon 10—69. (65213) Kaposf jreden, Tán­csics u. 6. számú há- romszobás családi ház beköltözhetően eladó. (65253)

Next

/
Oldalképek
Tartalom