Somogyi Néplap, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-04 / 29. szám

Csütörtök, 1965. február 4. 3 SOMOGYI NÉPLAP Csurgó jobb zöldségellátásáért Évek óta gondot okoz Csur­gó zöldségellátása. Noha a föüdművesszövetkezet zöldség­boltjának forgalma két év alatt száznyolcvan százalékkal emelkedett, de az igényeknek így is csak 50—60 százalékát elégítették ki. Különösen ke­vés volt a primőr áru, s ép­pen akkor nem tudtak gon­doskodni elegendő zöldségről, amikor a magántermelők sem jelentkeztek a piacon áruikkal. A gyenge ellátás legfőbb oka, hogy járásszerte kevés a kertészet. Nincs is olyan közös gazdaság, amely nagyobb te­rületen termelne zöldségfélét Az iharosi tsz négy-öt holdas kertészete éppen akkor nerfl tud elég árut adni, amikor a legnagyobb a kereslet. Két év­vel ezelőtt még volt kertészet a csurgói Zrínyiben, tavaly azonban megszüntették. Nem termel a gyékényesi Szabad If­júság hétholdas öntözéses ker­tészete sem. A termelőszövetkezetek, amikor megszüntették a zöld­ségtermelést, főleg a munka­erőhiányra hivatkoztak. Nehe zíti a kertészkedést az is, hogy aa egész járásban mindössze egy szakképzett kertész van. Az idén létesített ugyan egy négy-ötholdas kertészetet a po- gányszentpéteri tsz, ez azon­ban nagyon keveset enyhít a járási székhely gondjain. A zavartalan zöldségellátás­hoz a földművesszövetkezetnek 15—20 holdas szerződésre len­ne szüksége, eddig azonban csupán hét holdra sikerült szerződést kötni. Az iharosi tsz sem a földművesszövetke­zettel, hanem a MÉK-kel kö­tött szerződést, pedig eddig minden évben viszonylag ko- Irán és jó minőségű áruval je­lentkezett a csurgói piacon. A járási székhely kielégítő tUátása nagy gondot okoz a ftelyi ' földművesszövetkezet­nek. Az eddiginél sokkal na­gyobb lehetőségeket kellene feltárni. Az idén is meg kell keresni azokat a magánterme­lőket, akikkel a korábbi évek­ben már kötöttek szerződést Ez azonban csak részmegol­dás. Gondolkodni kellene a he­lyi és a környékbeli tsz-eknek egy olyan zöldségbázis kiala­kításán, amely biztosítaná a járási székhely ellátását. K. L Túlteljesítették az IS64. évi községlejlesztési tervet a kaposvári járásban Eli lakos 36,32 forint értékű társadalmi munkát végzett (Tudósítónktól.) Jó munkát végeztek a ka­posvári járás községei 1964- ben. A tanácsok bevételi ter­vüket — figyelembe véve a társadalmi munkát és a helyi anyag értékét — több mint 19 000 000 forintra, a kiadási tervet pedig 14 720 000 forint­ra teljesítették. A járás la­kossága a tervezett 851 300 forint helyett 2 840 255 forint értékű társadalmi munkát végzett. A tervteljesítéshez a la­kosság 3 500 000 forinttal, a földművesszövetkezetek 250 O' az állam pedig 2 321 000 fo­rinttal járult hozzá. A közsé­gi tanácsok több mint kétmil­lió forint bankhitelt vettek igénybe, és 300 000 forint ér­tékű helyi anyagot használtak íeL A községfejlesztési alap igénybevételével negyvenegy faluban készült szilárd bur­kolatú, illetve salakjárda. Ti­zenegy kilométeres hálózatbő­vítéssel száznegyvenkét csa­ládhoz jutott el a villany. Üj orvoslakást adtak át rendelte­tésének Általában, orvosi rendelőt pedig másik három községben. Nyolc pedagógus­lakást is építettek. Két köz­ségben nyílt új művelődési ház, kettőt átépítettek, hármat pedig felújítottak. Csaknem mindenütt számottevő összeget költöttek hidak, sportpályák építésére, felújítására. A könyvtárak fejlesztésére a ter­vezett 70 000 forint helyett 84 000 forintot fordítottak. JÓ SZÁNDÉK - FÉL SIKER Gondolatok a városi kulturális ankét után Elmélyült munka előz­te meg a tanácskozást. Hosz- szan tartó vizsgálódás tapasz­talatait rögzítette a beszámoló, s ennek alapján kívánt előre­mutató eszmecserét folytatni Kaposvár párt- és állami ve­zetése a művelődési szakembe­rekkel, s azokkal a gazdasági vezetőkkel, akiknek hivatása lehetővé tenni és ellenőrizni a párt művelődéspolitikájának végrehajtását. Felelősség és jó szándék vezérelte a gondola­tot: időszerű most már kimoz­dítani művelődési életünket a viszonylagos hullámvölgyből. A szándékot azonban csak fél siker követhette, jóllehet így is előbbre jutottunk egy lépés­sel. Az ankét után rendezgetni próbálja az ember a gondola­tait, s természetesen összevet­ni azzal, ami a tanácskozáson is elhangzott végső értékelés­ként. Mi volt a cél? Megmoz­gatni egy kissé az erőket, ku­tatni a helyenként megmutat­kozó közömbösség okát, utat mutatni, és megkeresni végre azokat az embereket, akiken sokszor elbukik a legjobb szán­dékú igyekezet is. Meghívtak az ankétra jó néhány gazdasá­gi vezetőt, összesen száz em­bert, s a szünet előtt ötvenha­ton, utána huszonhaton ültek a Megyei Könyvtár előadóter­mében. Vitatni lehet, hogy mi volt a fél siker legfőbb oko­zója, de az első ellentmondást mindenképpen o távolmaradók közömbösségének tulajdonít­hatjuk. S hogy miért? Somogyi elvtárs vitaindító­jának jelentős része szinte a leltár pontosságával tárta fel művelődési intézményeink, együtteseink, kulturális éle­tünk helyzetét, eredményeit, i Tudatukig csak a gazdasági hibáit A szándék tiszta: a terv jelentősége ér el, a kül­gazdasági vezetők ne csak sa- turális tervé nem. Senki nem ját üzemüket ismerjék; tekint, sék át részletesebben városunk helyzetét, mielőtt saját felada­taikról vitatkoznak. Csakhogy nem jöttek el. A nézőtéren egy­részt azok az emberek ültek, akik előkészítették az ankétot, másrészt, akik jól ismerik a helyzetet Ezért a tartalmában is jelentős ankét félkarú óriás lett, ahol természetesen még így is volt bőségesen alkalom a vitára. Mi volt e tanácskozás legfőbb mondanivalója? Az elvi célkitűzés világos: az em­berek tudatának átformálása a szocializmus felépítésének egyik döntő föltétele. Kinek mit kell tennie ezért? A VIII. kongresszus, a megyei és vá­rosi pártbizottsági határozatok megszabják a feladatokat, ki­mondták már, és kimondják sokszor, hogy a termelékeny­ség fokozása, a gazdasági mun­ka színvonalának emelése el­képzelhetetlen s egyúttal elvá­laszthatatlan az ideológiai munkától, a tudatformálás rendkívül bonyolult feladatá­tól. Tudja ezt ma már minden­ki, de érti-e igazán? S meg- teszi-e a maga munkaterületén azt, ami rá vár? A beszámoló kevésbé, Róna Imre elvtárs, a megyei párt-vb tagja viszont igen erőteljesen mutatott rá, hogy a gazdasági vezetők ál­talában még mindig csak be­szélnek erről — s nem éppen felelősséggel. Az üzemek, az intézmények zöme el sem ké­szíti a terveket. Az igazgatók legföljebb a művelődés, a ta­nulás anyagi föltételeit terem­tik meg, többet alig tesznek. Huszonnyolc község üzlete.t látjj el friss süteménnyel a balatonboglári cukrászüzem (Tudósítónktól.) 1963-ban még csak 830 000 forint értékű cukrászsüte­ményt készítettek a balaton­boglári termelőüzemben, ta­valy viszont ez a szám megha­ladta az 1 640 000 forintot. Hu­szonnyolc község nyolcvan üz­letébe szállítanak innen friss süteményeket heti két alka­lommal. A múlt évben a kré- mes volt a sláger: négyszáz- ezer darab fogyott el. A nyá­ron fagylaltból hatszázezer fo­rintos forgalmat bonyolítottak ellenőrzi az üzemeket; se a párt-, se a szakszervezet, se a tanács nem vonja felelősségre a vezetőket mulasztásaikért. Pedig ma már nem szabad ud« varolni a kötelességteljesíté­sért, meg kell követelni. Hisz — ez a tanácskozás legjelen­tősebb gondolata — az igaz­gató nemcsak gazdasági, ha­nem politikai vezető is egyben! Értenie kell, s munkálkodni azért, hogy sokoldalúan mű­velt emberekre bízhassa a gaz­dasági tervek minőségi köve. telményeinek végrehajtását is. Mi a legfőbb tehát, amit nemcsak tanulságként, hanem szigorú követelményként kell rögzítenünk a tanácskozás után? Az, hogy szólamok he­lyett váljék végre közüggyé, mindenki feladatává a műve­lődési és az ideológiai munka. A harc nem a minisztériumok, ban és nem a megyei intéz­ményekben folyik, hanem a munkapadok mellett, ott, ahol életük javát töltik a dolgozók S ki lehet az ő tudatváltozá­suk első számú felelőse, ha nem a gazdasági — s egyben politikai — vezető? Sok szó hangzott el arról is, hogy a munkásoktól kezdve az értelmiségi rétege­kig igen sok helyen ütközünk a közömbösség fejlődést gátló falába. Érvelünk a televízió­val, az élet ritmusával, az el­foglaltsággal és ezenkívül még nagyon sok mással. Arról azonban megfeledkezünk hogy gyakran igen nagy közömbös­séggel, fásultsággal és pesszi- mizmussal találkozunk éppen a művelődés »apostolai«, a fő- vagy mellékhivatásból kul- túrmunkások. és a gazdasági vezetők, a most is távolmara­dók között. És ezeknek az em­bereknek a közömbössége ve­szélyesebb, nehezebb áttörni, mint a városban tapasztalható közönyt. A »belső fásultság, nak« lehetnek vélt és valódi okai. Meg tudjuk-e becsülni művelődési szakembereinket? Támogatjuk-e eléggé a jó kez­deményezést; bizalmat szava­zunk-e, vagy kedvet szegünk, s adunk-e helyes irányba szá­guldó paripát a társadalmi munkások a »megszállottak zi hamarosan. Kiüti Mihályit a nyeregből, mihelyt alkalom )tín átkozik. Igen... Az lesz, amit akar. Nem enged meg semmiféle el­lenállást. Majd megtanítja azokat, akik még mindig a csöndes susztert, »Kicsi« Birit látják benne, a piszkos, gana- jas csizmák, cipők toldozóját, foltozóját. Merészelje valaki még egyszer Kicsinek csúfol­ni! Nem! Ezt a nevet nem akarja soha többet hallani! Nagyot sóhajtott, lábujj­hegyre ágaskodott, s boldog mosollyal nézett kifelé az ab­lakon- Istenkém, istenkém, milyen kicsi dolgokon fordul meg a világ sora! Lám, ha Csacsis Szilágyi nem hal meg, ma is ütögethetné a faszegeket a csizmákba, rongyos cipőkbe. De szerencséjére, Csacsis Szilágyi pár héttel ezelőtt el­költözött az árnyékvilágból. A dolog úgy esett, hogy va­lamilyen ünnepség alkalmá­ból az orosz katonák egy kis összejövetelt rendeztek. Erre a célra valamivel több vodkát kerítettek, mint amennyit el tudtak fogyasztani. Mivel pe­dig a jó pálinka soha nem volt megvetendő, elzárták a köz­ségháza egyik szobájába az italt azzal a szándékkal, hogy alkalomadtán majd iszogatnak belőle. Ezt szagolta ki Csacsis Szilá­gyi. Ehhez jó orra volt mindig, s most is pár nap alatt meg­fejtette a lezárt szoba titkát. Amikor az orosz katonák nem voltak otthon, kihasznál­ta az alkalmat, és beszívoga- tott a vodkából. De annyira sikerült neki, hogy nem bírt kimászni a szobából, ott nyúlt el a padlón egy üveggel a ke­zében. Ügy találtak rá másnap • katonák. Szidták, költöget­le. ^^^.alá«, hogy tettrekészségük ki­teljesedjék, vagy olyan helyze­tek, de bizony a tolmács nem kelt föl, akárhogy unszolták is. Meggyulladt benne a _pá- linka, meghalt szabályszerűen. özvegyember volt, két csa­csi maradt utána csupán. Sen­ki nem siratta meg. Így köszönhette Kicsi Biri a vodkának meg Csacsis Szilá­gyinak a szerencséjét Másnap ő lett a tolmács. Most pedig, miután megszűnt a faluban a parancsnokság, átvette a ha­talmat. Kikiáltotta magát köz- társasági elnöknek. Így aztán élvezi a főjegyzői szobában a hatalmat.. Ez a köztársaság-alakítás, azt lehetne mondani, véletle­nül jutott eszébe. Méghozzá éppen azon a napon, amikor az orosz katonák magára hagy­ták a falut. Néhány évvel ez­előtt olvasta valami könyvben (mert ha kevés munkája volt, gyakran félredobta aj kapta­fát meg a kalapácsot, s olva­sott egy kicsit), hogy Olaszor­szágban létezik egy olyan kis köztársaság, amelyik csak né­hány ezer lelket számlál. Mo­naco vagy mi a csuda a neve a parányi államnak. Bahaner Szigfrid írta róla a könyvet, irtó érdekes volt, elolvasta leg­alább ötször. Az ötletet tehát tulajdonképpen tőle kapta. Éppen ez villant agyába, ami­kor az oroszok teherautója ki­fordult a faluból. Mert ugye­bár, ha ott, Olaszországban ilyen köztársaság létezhet, ak­kor miért ne lehetne itt is.... Biharberettvóban. önálló had­sereg, saját pénzverés, mi­niszterek, micsoda szép dolog! Hát még az, hogy mindezt 6 egyedül irányíthatja. Minden szava parancs! S minden sza­va szent, ahosv az egy köztár­sasági elnökhöz illik. Ha komolyan belegondolt — márpedig sokszor megtette —, tíz évet odaadott volna az éle­téből, ha mindezt megvalósít­hatja.;. Kint az utcán közmunkára kivezényelt emberek tisztogat­ták az árkokat, a kövesúton A főhadnagy megörült. — Na, akkor éppen három'1 emberre van szükségem! — Azonnal kerítek három'1 munkást, vannak itt közmun­kán többen is — ajánlotta Bi­pedig ganéjjal megrakott sze- rí, és már indítani is akarta kerek igyekeztek a mezőre ... Erről jutott eszébe, hogy ide­je lenne rendbe hozatni a köz­ség egyik hintó ját Az illik egy tette. egyik fogdmegét a toboraó út­ra. Csakhogy a főhadnagy lein­köztársasági elnökhöz, nem a gyalogjárás. Föltette kozák­sapkáját, és ment, hogy a kb­Nem kell menni sehová. Azok csak hadd végezzék a dolgukat. Ti hárman vagytok, csiszinben saját szemével lát- s annyi éppen elegendő. hassa a hintákat. A folyosóról Igen, de Kicsi Bitinek eh-(( és mind-mind válaszra vár. magához intette két fegyveres hez nem fűlött a foga. Még emberét, és úgy haladt élőt- hogy saját elnöki kezével rak- tük néhány lépés távolságban, ja a fát? Azt már nem! Oda mint egy hadvezér. lenne a tekintélye az emberek tét teremtünk, melyben min­den igyekezetük szinte már gyanússá válik? Ilyen gon­dokról sokat hallani, s ha nincs is mindnek reális alapja, figyelni rá akkor is érdemes. De ez csak az egyik oldala a dolognak. A másik: megköve­teljük-e a hivatásosaktól, hogy képességeik legjavát adják, hogy egész emberként és nagy ambícióval, feladataik nagysá­gához mért odaadással mun­kálkodjanak? Ezernyi kérdés, A sarkon, a Hangya bezárt előtt, ha ezt megtenné! Meg( üzlete előtt megálljt paran­csolt. Autót látott közeledni az úton. Rangjához illően ciga­rettázva várta be a teherautót, s csak akkor igazgatta meg kozáksapkáját a fején, ami­kor megismerte a szovjet fő­hadnagyot. Ez volt az itt állo­másozó katonák parancsnoka. Most a járási székhelyen van. Nemigen örült a látogatás­is mondta a főhadnagynak, s( idegességében az orosz szava- ( kát magyarral keverte. — Tovaris, én vagyok itt aí nacsalnyik. Engem mentsél föl.< A főhadnagy bosszúsan ne-] vetett: — Micsoda ember ez? gondolta. — Egyszerű tolmács, „rTi«, 1..1 parancsolgatni. Mi lenne ez­nak, mert tudta, hogy ez neki % . . mégsem akar dolgozni, csak vényeink színvonalával? Elé­- Igazi diktátor válna belőle. valamilyen munkát jelent. Bi­zony sokat szaladgált ennek a főhadnagynak a narancsára az alatt a pár hét alatt, míg mel­lette tolmácsolt. Mert hol fu- sz°n: var kellett, hol szalma, azután vagy a, nacsalnyik, meg széna a lovaknak, tűzifa ne|ked keli jő példát mutatni, a katonáknak, a híd javítása- Kicsi Biri kelletlenül mor­gedettek lehetünk önmagunk- zel, ha nagyobb rangja lenne? kai? Vagy olyan helyzetet kel Talán most már nem is elmé­leti síkon, hanem tettekben testet öltve... A közömbösség — ami a kü­lönböző rendezvények látoga­tottságát illetően mutatkozik — valóban tény, szomorú tény. De mégsem szomorkodnunk kell ezen. Sorolhatjuk ugyan a távolmaradás ezernyi okát, de el kell jutnunk odáig, hogy önmagunkba is nézzünk. Min- den rendben van talán rendez. lene teremtenünk, hogy az em­Jelt adott a gépkocsivezető- berek ne tudjanak nem eljön­nek, aztán szigorúan Birirel| ni a színházba, a hangver­senyre, a művészeti vitára, az irodalmi estre. Ez a minőségi követelmény — azt hiszem — ma nagyon is időszerű... hoz emberek, és a jó ég tudná gott, de a főhadnagy gúnvo- 5a minőségi követelmény­re-----1--- ——--J— —-- lódva rászólt, s mint az előbb _ , “ ...... B iri, ő is keverte a szavakat: nXe' szorosan összefügg „ .... , . v az egyik felszólaló figyelemre­T Dv|,aJ’ klCS1 r°b0t’ na~í méltó gondolata. Olyan sok in. „ 4-,B7T K-.nmmr n7 „n. csalnyik- * tézméoy, együttes, csoport lakán váltott vele néhány . elkeseredve látta, hogy gongjairól hallott a vitaindító­C7nf rriio í rí cxcrTr A-»« néhány ^ ellenkezni nem lehet. Mér- ^ — mondta —. hogy sr' te felsorolni, ml minden még. Sejtette, most is valami kí- vá»qáfm lehet, ha ide jött. Valóban iól gondolta. A tiszt kihajolt az autó ab­szót, majd megkérdezte: — Van még tűzifa az er­dőben? — A kiserdőben, itt a falu alatt — dadogta Biri. ... ban — mondta —, hogy sr'"te gesen lejjebb _ húzta fejen a megszédült tőle. S ha azt íon- kozateapkät es maga utar m- M hogy most mit kel. tette két ajtonallojat is. !ene tenni a közeljövőben, el­(FolytatjukJ »veszik a gondok sűrűjében. Kérdése ez: mire figyeljünk leginkább, mire irányítsuk az össztüzet? Hiszen szétaprózó­dik az erő. Szerinte okosabb volna kutatni és megtalálni-, hogy melyek a város legfőbb adottságai, mit kellene ki­emelni és magas színvonalon fejleszteni tovább... A gondo- lat már ott a helyszínen meg­fogant Az egyik művészeti szakember arról beszélt, hogy a nagyfokú koncentrálás híve. Ne foglalkozzon ugyanazzal a feladattal egyszerre négy-öt szerv. Ha egy intézmény köré csoportosítanánk az adott mű­vészeti ágakat, szinte egyik napról a másikra tervszerűbb, célratörőbb munkát követel­hetnénk, s lehetetlenné válna az átfedés, a műsorok egymás­ra szervezése is. Okos és fele­lősségtől áthatott észrevételek hangzottak el — ezek feltétle. nül biztosítékai az előrejutás­nak. Egy sokéves győzködésünk érdekes, új oldaláról került napvilágra ezen a tanácskozá­son. A felszólaló megközelítően így fogalmazott: A művészeti szakemberek kölcsönösen lené­zik egymást, nem értékelik eredményeiket, miközben szemtől szembe szép arcukat mutatják egymásnak. Mi van emögött? A szembenállás, a féltékenykedés nem új jelen­ség nálunk, de most már va­lóban rendezni kellene fron­tokat, hisz a meg ne;u értés gúzsba köti a legdúsabb fan­táziát és ambíciót is. S ennek súlyos következményei van­nak. Nem fedeztük még föl az egymásrautaltság, a művésze­ti ágak, a művelődési élet rész­területeinek szoros összefüg­gését. Pedig — és így mondta a felszólaló —, ha nem járnak hangversenyre az emberek, at­tól rosszabb a színház, s ha üres széksorok ásítanak a szín­ház nézőterén, az visszahat a TIT, a művelődési házak mun­kájára is. Tehát nem élhetünk egymás nélkül! összeforrottan és egységesen teljesíthetjük csak hivatásunkat. »Intézmé­nyeink valóban az ideológiai harc műhelyei legyenek, hogy városunk lakosságában anyagi erővé váljon a kulturális és szellemi munka...« Érdemes elgondolkozni ezen! Kell-e határozatot hozni egy ilyen széles körű ankétnak? Hivatott-e ez a ta­nácskozás arra, hogy — hatás­kör nélkül — határozatokat hozzon? Nem hiszem. Ezek a pontok arra buzdítanak, hogy hajtsuk végre a kongresszus, a Központi Bizottság, a megyei, városi párt. és állami szervek már korábban és jól megfogal­mazott határozatait, amiknek végrehajtását biztosítani, el­lenőrizni nem a tanácskozás feladata. Hogy a párt művelő­déspolitikájának szellemében dolgozni érezze mindenki ön­magára nézve kötelezőnek? Ez szép gondolat, hasznos is. De a tanácsnál, az intézmények­nél ezt meg kell követelni a hivatásos kultúrmunkásoktól; itt csak kérésként juthat el az emberekhez, tehát hatása ia jóval kisebb. A vitaindító ezt a szándékot rögzítette: nem elég közel ke­rülni gondjainkhoz, hanem kö­zeli és távlati intézkedéseket kell kidolgozni ezek megszün­tetésére. Ez a feladat már a párt- és állami vezetés, a mű- vészeti szakágak egyes cso­portjainak elemző és utat mu­tató eszmecseréire, állásfogla­lására vár. A tanácskozás egy lépés volt előre, de mi többet akarunk lépni. Az erők összpontosítá­sával, a párt művelődéspoliti­kájának szellemében ki-ki a lehető legnagyobb energiával és odaadással, képességeinek javával lásson hát munkához. A hullámvölgyből kiemelked­ve — szellemi életünk kitelje­sedésével — városunk gazda­sági fejlődését, mindannyiunk életének gazdagodását akarjuk segíteni. S ezért fáradozni érdemes! Jávori Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom