Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-17 / 14. szám

SOMOGYI NÉPLAP

4

Vasárnap, 1965. január 17.

Nőknek való

Női szakma — mondtuk még néhány éve, s mondjuk olykor még ma is, és mire gondolunk? A fodrászra, a kozmetikusra, a gépíróra, az áruházi eladóra, a varrónőre... Építőipar? Közlekedés? Erdészet? Hol itt a lehetőség, hol lehet ebben női szakmákat találni?

S lám, a szakszervezetek most vizsgálatokat tartottak — jelenti az MTI —, ellenőriztek húsz vállalatot e három területen, s találtak 1299 munkakört, amelyben akár azonnal, 461 helyen pedig 3—6 hónapos szakmai oktatás után nőket lehet alkalmazni. Pedig csak húsz vállalatot vizsgáltak; mennyi lehetőséget találhatnának másutt is, más iparágak, vállalatok sok ezer, sok tízezer munkahelyén!

Fontos ügy ez, két vonatkozásában is az. Közismert tény, hogy jó néhány területen elapadt a munkaerő-utánpótlás legtöbb, eddig ismert forrása. De az élet, a gazdasági fejlődés mind újabb követelményeket állít: építeni kell, sőt korszerűbben kell építeni, kellenek gépészek, daru- és gépkezelők, kellenek díszítő festők, tapétázók, mázolok — kell az utánpótlás. Már maga ez az egy tény is indokolja új lehetőségek felkutatását. S nem kevésbé lényeges, hogy a nőie- sítés Budapesten és vidéken egyaránt sokezernyi asszony és leány elhelyezési gondjainak megoldását is elősegíti. A korszerűbb élet természetszer

Kétműszakos verseny ifjú traktorosaknzk

Az idén is megszervezik a megyei, a járási és a helyi ifjúsági munkaversenyeket a mezőgazdaságban — jelentették be a megyei KISZ-vb legutóbbi ülésén. A hagyományos formákon kívül megrendezik a termelőszövetkezeti és az állami gazdasági ifjú traktorosok két műszakos versenyét is. Azok a traktorosok szerezhetik meg az első helyet, akik a legalacsonyabb önköltséggel a legnagyobb normálhold teljesítményt érik el. A megye két legjobb traktorospárját megjutalmazzák. Versenyt hirdetnek az állami gazdaságok kertészeti ifjúsági munkacsapatai és a gépállomási egy műszakos traktorosok, kombájnosok részére is.

A megyei KISZ-vb úgy határozott, hogy felszabadulási versenyre szólítja fel az ifjúsági s az ifjúsági exportbrigádokat is.

• ••

rűen hozza magával, hogy a nők alkotóbb munkára vágynak, szakmára, szakképzettségre, amely olykor még a pénzkeresés egyszerű tényénél is nagyobb fontossággal jelentkezik. Nem csupán dolgozni akarnak, hanem kvalifikáltabb munkát végezni, mesterséget tanulni, hivatást szerezni, nem pedig csak hivatalt.

S most itt a bizonyíték, a vizsgálatok perdöntő bizonyos- ságú eredménye. Nőiesíthető sok szakma, egyebek között a kerámiakészítés, az üvegfestés és -csiszolás, a porcelánfestés, az intarziakészítés, a tapétázás, a díszítő szobrászat ... Húsz szakmát kijelöltek, ebben már az ipari tanulók nagy többsége leány, olykor a leendő szakemberek 60—75 százaléka. S ez nem a felső határ. Nem az a lányok arányszámában és nem az a nőiesíthető szakmák kijelölésében, megállapításában sem. De már az eddigi is jelez valami lényegeset: az elfo-adott és nem ritkán emlegetett egyenjogúság immár új, értelmes tartalommal gyarapodik.

A Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának 1964. évi ásatásai (V.)

kisebb Ásatások, leletmentések

MÚZEUMI BARÁTI KÖRÜNK MUNKÁJA

A MEGYÉNKBEN ELŐKERÜLT régészeti leleteket elsősorban jól működő múzeumi baráti körünk bejelentéseinek köszönhetjük. Itt-ott leletmentést végeztünk, sok helyen azonban csak feljegyeztük az új adatot, megállapítottuk az előkerült lelet történelmi értékét.

Ezek a leletmentések, a múzeumba beküldött anyagi emlékek is egy-egy új vagy éppen hiányzó adatot hoztak, s nem egy ilyen lelőhely rendszeres feltárása a következő évek kutatási tervében fog szerepelni. Nincs mód' ezen a helyen minden új adatra, leletre kitérnünk, csak a legfontosabbakról emlékezünk meg.

BALATONBOQLÁRON, az

Úttörő utcában Horváth János gödörásás közben edénytöre- dékeket, csontokat, eszközmaradványokat, égési nyomokat talált. A leletek rézkori (i. e. 2500—1950.) településre utalnak. A lelőhely, illetve a tele- oülésnyom az egykori Balá- ton-part szélén, lapos, vizenyős

területen húzódott. Feltehető- struktúrájának en csak néhány házból áll?», elsősorban halászattal foglalkozó emberek lakóhelye volt, akik — mint a szegényes kul- túrréteg is elárulja — csak rövid ideig húsz—harminc évig éltek azon a helyen. Az égésnyomok arról vallanak, hogy a házak tűz martalékai lettek. A leletre Ősze István balatonboglári vb-elnökhelyet- tes, múzeumi baráti körünk tagja hívta fel figyelmünket

KARÁDON, a gatterháznál építkezés közben a kot-ai vaskorból származó (i. e. 950—600) umatemetől találtak. Sajnos, az ott dolgozó emberek nemtörődömsége miatt csak néhány edénytöredéket tudott megmenteni Herk Mihály tanár.

Megyénk területéről eddig igen kevés lelőhelyét ismerjük a korai vaskornak. A bronzkori, viszonylag békés földművelő-állattenyésztő társadalmat megváltoztató új kornak, az ún. »patriarchiális rabszolgaság« korának társadalmi szerkezetéről, gazdasági

A- ’Ä s «.

ISHHlllilt..

66—70 mázsa szénát báláznak naponta a MÉK csurgói telepén.

Elköltöztetnek egy cseh templomot

Az észak-csehországi Most városkát elköltöztetik, hogy ki tudják aknázni a város alatt talált gazdag barnaszén-lelőhelyet. Az átköltöztetés egyik mozzanata, hogy a szó szoros

értelmében 320 méterrel odébb tolnak egy XVI. századi templomot is. Az új város 65 000 lakosú lesz; eddig már 30 000 ember foglalta el új lakóhelyét.

Sok nx üxemi haleset Olaszországban

Az Avanti című lap a napokban

közölte, hogy Olaszországban 1964-ben 3800 munkás vesztette életét üzemi baleset következtében. Közülük több mint 500 az építkezéseken, az üzemekben és kereskedelmi vállalatoknál foglalkoztatott 10—15 éves gyermek volt.

pontosabb meghatározásáról, vallási elképzeléseiről kaphattunk volna képet. Ugyancsak Karúdon, az ún. Küháton a mezőgazda- sági munkák közben állandóan pusztuló korai római településre (I—II. század) hívta fel figyelmünket Herk Mihály.

Az új, eddig ismeretlen lelőhely értékes adat: a Kapos és a Balaton közötti dombvidéken keresztben húzódó Koppány-, Kiskoppámy- és Jaba-patakok szélbarázdás magaslatain és sok, eddig ismeretlen római településsel számolhatunk.

Berdár Józsefné jelentette, hogy Pamuklaskapusztán településnyomokat talált. A lelőhelyről kiderült, hogy nagy területen húzódó rézkori település. Számos edény-, eszköztöredék, illetve konyhahulladék található a felszínen.

PüSZTASZEMES régészeti emlékeinek lelkes őrzője és jelentője Tóth Gyula agronó- mus. Segítségével sok jelentős lelőhelyet ismertünk meg. Ezek közül legfontosabb az ún. Leveles-dűlő, ahol már a neo- iitikum végén (i. e. 3000—2500.) megtelepült az ember, és ez a hely folyamatosan lakott volt egészen a népvándorlás korig.

Pusztaszemes község Jaba menti részén mélyszántás közben már többször találtak edénytöredékeket és emberi csontokat is. Hitelesítő ásatás során tisztáztuk, hogy rézkori emberek települése volt ez, de csak rövid ideig. A nagy számban előforduló kovaeszköz-tö- redék arról tanúskodik, hogy e területen eszközkészítő műhely működhetett. Jelentős még a község ún. kenderföldi része, ahol középkori romok (templom és egyéb egyházi jellegű épületnyomok) találhatók. Ez a lelőhely feltehetően azonos a középkorban elpusztult, Waralyazemes nevet viselő község temnlomával.

RÄKSIBAN, a Dózsa György utcában répagödör ásása közben kelta (késői vaskor, i. e. V—III. század) sír maradványait találták Pintér György telkén. A sírból urnát, kardot és edénytöredékeket mentett meg a tulajdonos és Kovács Gyula.

A kelták őshazája a Duna forrásvidékén volt. Több nagyobb vándorlással (i. e. VI— II. század között) szállták meg Nyugat- és Közép-Európa jelentős részét. Így jutottak el az i. e. V—IV. században a kisalföldi és a dunántúli területekre, maid újabb hullámmal i. e. 330 körül megszállták az egész Kárpát-medencét.

Használati tárgyaik nagymértékben különböznek a korai vaskor használati tárgyaitól. A férfiak viseletének legszebb darabja a díszített nyakperec; a nők finom ötvöstechnikával készített bronzövet viseltek. A kelta harcosok gyalogkatonák voltak. Jellegzetes fegyvereik: hosszú, egyenes kard (ilyen került elő Ráksiban), lándzsa, harci kés és pajzs. Edénymű- vességük fejlettségét mutatja, hogy ők készítettek először edényt korongolásos technikával. Törzsi szervezetben éltek, de a rétegeződés már elkezdődött. Ennek előrehaladottsága mutatkozik meg a temetők gazdagabb, illetve szegényebb sírcsoportjainál. Ez a rétegeződés mint mérték megadja a sírok földbe kerülésének pontosabb korát, másrészt a törzsi társadalom felbomlási folyamatáról is képet ad. Ezért idei ásatási tervünkben szerepel a ráksi késői vaskori temető ásatása.

TOPONÁRRÓL szép művű, remek ötvösíechmkávai készített középkori bronzgyűrűt kaptunk Ratkóczy Páltól. A szép leletet, mely középkori ötvöseink messze földön ismert é s kedvelt munkáját bizonyítja, tyúkok kaparták ki a földből.

Zákánytelepen Belényessy Alajos erődítésnyomokat talált, ezek a középkori zákányi erődítéssel azonosíthatók. Ö hívta fel figyelmünket a Máté- és Stej neir-féle telkeken levő, római korból származó őrtorony (burgus) romjaira is.

Büssüben, a Bánéi-dűlőben Völgyi Mátyás tsz-tag nagy kiterjedésű, a rézkortól a népvándorlás korig lakott településhelyet talált. Különösen jelentős a felszínen talált, vörös színűre égetett »terra—si- gillata« edénytöredéke. Szép, domborműves díszítése szarvast és kutyát ábrázol. A ter- ra-sigillata edények ...a római birodalom luxus kerámia készítményei. Ilyent Pannóniában nem készítettek, kereskedelmi úton szállították ide.

E KIVONATOS FELSOROLÁSBÓL is kitűnik munkánk sokrétűsége. Ehhez nagy segítséget kaptunk múzeumi baráti körünktől. A kör szorgalmas munkáját ezúton is szeretnénk megköszönni. Reméljük, hogy számuk az idén növekedni fog, s újabb érdeklődők kapcsolódnak ebbe a széli*? körű, országosan is jelentős és számon tartott mozgalomba. Draveczky Balázs

muzeológus

r()apjjf~ fa aeélkő ttgök

A forgalmista már jelez a zöld lámpájá- val. A mozdonyból kikönyöklő vezető elkapja a fényt, meghúz egy kart, gőz csap ki a kerekek közül, elindul a szerelvény. Simán, egyre gyorsulva gördülünk az acél sínpáron.

Kinézünk az ablakon. Bámuljuk a megko- pasztott határt. Nem látni messzire, a fehér hóval betakart föld beleolvad a tejszínű ködbe.

— Igyunk egy üveg sört, szomjas vagyok — szólt útitársam.

— Igyunk — mondom.

Előbb csak nézzük a frissen habzó italt, aztán amikor elmúlik a varázs, szánkhoz emeljük a poharat.

— Ez jólesett — törli meg száját az útitárs.

— Jól — s újra csak nem mondok többet.

A vonat már elhagyta a nagy kanyart, felkaptatott az emelkedőn, egyre gyorsabban robogunk Budapest felé.

Nyílik az ajtó, egy jól megtermett, behe- mót férfi lép mellénk. Széles válla alig fér ki a keskenyre szabott ajtón. I|ü keze fekete táskáján pihen, jobbjában a lyukasztót tartja Mosolyog, amikor megszólal:

— Szabad, kérem, a jegyeket?

Elveszi a két jegyet, forgatja ujjai között, vizsgálgatja a bélyegző nyomait, majd az igazolványok után nyúl. És csak mosolyog továbbra is, amikor mozdulatait szavaival kíséri:

— Tudják, ez így szabályos. Először a jegyet nézi meg az ember, és ha félárú vagy személyzeti vagy szabadjeggyel utaznak, az igazolvány következik. És utána már csak a lyukasztás marad hátra. így ni!

Kattan a kis fényes lyukasztó, négy papírkorong ugrik lábunk elé. Mondom is neki:

— A farsangi mulatságokra jó volna ösz- szegyűjteni azt a sok kis karikát konfettinek. Mit szól hozzá? Lenne tán egy zacskóra való is, ha csak azt szednénk össze, amit maga lyukasztott.

Csücsörít, méregeti az elröppent időt.

— Lenne az két zacskóval is.

S megint lenéz, megint csücsörít, s hozzáfűzi ismételve, mintegy meggyőzve saját magát:

— Lehet, hogy kettőben el sem férne. Ciklik tovább a vopat simán, mint ropo- ^ gós havon a szán. Nem hallik semmi,

csak a kerekek csattogása. Ki tudja, miért, újra csak a papírkorongokra néztem. Nem bírtam szabadulni tőlük. Vonzottak, mint vasat a mágnes.

— Éppen olyanok, mint a kapszlik. Ismeri biztosan. Gyermekkoromban kaptam ilyent ajándékba. Kis fekete lemezből készült játékpisztoly volt, hozzá egy dobozban ilyen kapszlik. Két papírkarika között^ egy kis lőpor. Felhúztuk a ravaszt, odatettük a kapszlit és elsütöttük. Csattant, mintha két acéldarabot ütöttünk volna össze.

— Látom — komorodik el a kalauz tekintete, de csak áll ott az ajtóban két kezét táskáján nyugtatja —, fiatalabb nálam jó pár évvel.

— Meglehet. Harminckettes vagyok.

— Én meg huszonhetes.

— Hát akkor nem is olyan öreg.

— Ha úgy nézzük, tényleg nem. De én voltam a fronton 1944—45-ben. Én hallottam robbanni közvetlen mellettem és mögöttem az ágyúkat meg a bombákat. A sok-sok milliónyi kapszlit, ha összegyűjtik, és egyszerre robban, nagyot szól. Megsüketül tőle az ember. Bele is halhat. Vagy örök nyomot hagy. Testen is meg belül is. Ezért nem szeretem az ilyen pisztolyos játékokat sem.

Halkan mondja mindezt, az utolsó szavakat elnyeli az erősödő zaj. Egy állomáson robogunk át. Vadul kattognak a kerekek. A kalauz a homlokára mutat.

— Ez a háború nyoma. Le nem törli onnan senki és semmi. Örökké velem lesz. Ha mosdok és hozzáérek, vagv tükörbe nézek, mindig azt a tavaszodó telet látom. És ha újságot olvasok, és arról van szó, hogy egy újabb háború veszélye fenyeget bennünket, odanyúlok, megsimitom, s ilyenkor még talán fáj is. Pedig már régen behegedt.

Bal homlokán mély lyuk. Beleférne a hüvelykujjam vége. A sebhely körül fényesen csillog a bőr.

Lehajol a kalauz, felhúzza nadrágja bal szárát.

— Ez is emlék abból az időből. Szilánk hasította fel...

A lábszár közepén nagy sebhely. Az ember tenyere éppen hogy betakarná, akkora Aztán a jobb karját mutatja.

— Itt van ez a dudor. Fogja meg.

Látja, hogy húzódozom, biztat.

— Fogja csak meg nyugodtan, mit érez?

Megtapogatom, valami keményben akadnak el ujjaim. Érzem, éles, szinte bök az egyik vége. A kalauz fölszisszen.

— Húsz éve hordom ezt a szilánkot. — A homlokát ráncolja — Húsz év... Nem is igaz, hogy már ekkora idő elrepült azóta.

Magára veszi ismét a zubbonyt, felölti a köpenyt. Begombolkozik, nekitámasztja vállát az ajtónak. S keze ismét a táskáján pihen.

— Leventék voltunk. És ha tetszett, ha nem, de mennünk kellett. Ahogyan ők mondták, a hazát védeni. Akkor még nem gondolkodtunk, hiszen jóformán gyerekek voltunk. Most már tudom, mit akartak. Hát lehet a Duna folyási irányát megváltoztatni? Velünk valami ilyesmit akartak.

Kezével megsimítja homlokát. Mintha így

gyűjtene gondolatot. És már önti is mondatokba a szavakat.

— Sok páncélos jött velünk szemben a domboldalon. Mi a völgy végén feküdtünk a fák tövében, csatárláncban. Vészesen közeledtek. Szorosan markoltam izzadó tenyeremben a páncélelhárítót, azt a hosszú nyelű, tüskés végű, öldöklő eszközt. De az előkészítő és biztosító tüzérség lövegei már a kis erdőben csapódtak le. Éreztem, elérkezett a a pillanat. Most... most kell céloznom ... de megelőzlek: mellettem öt méterre robbant a lövedék. Hó- és földkeverék sötétítette el a szürke eget. Többre nem emlékszem. Az operáció után tértem magamhoz. A magyarul beszélő orvos az arcomat veregette.

— Egy ökörnek elég lett volna ... Vasból van a te fejed, fiam ...

— Ekkor ismét elvesztettem eszméletemet. Énekre ébredtem. A kórházban valamit ünnepeltek. Élet és halál között lebegő, csonka emberek ajkáról szállt az ének. A karácsonyt ünnepelték. A sebem akkor nagyon fájt. Nem tudom miért, de sírni kezdtem. Újra éreztem arcomon a meleg, keskeny patakot. Vér és könny. Ez a kettő akkor együvé tartozott.

De már mosolyog is a nagy darab ember. Sután, erőltetetten, de mosolyog. Kezét nyújtja.

— Megyek, még egy kocsi hátravan.

IT c teszi maga mögött az ajtót. Nézek utána, amíg el nem tűnik széles háta, aztán lehajtom a fejem. A mögöttem levő ajtó kivágódik. Két apró gyerek fut a peronra. Édesanyjuk mögöttük lépked.

— Itt a csokis bácsi, anyuka, kérünk csokit.

A kis piros arcú gyereket nézem, aztán a mosolygó anyukát simogatom meg tekintetemmel. Ügyet sem vetnek rám, én azért mégis rálépek a négy kis papírkorongra, és rajta tartom a lábamat mindaddig, amíg csak be nem ér a vonat Kelenföldre.

Orsovai Tibor