Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-16 / 13. szám

Szombat, 1965. január 16. 3 S O »1 O G V I NÉPLAP BEHAVAZOTT TÁJ NÖVEKVŐ ÉTELFORGALOM Tovább akarják korszerűsíteni a vendéglátást a tabi járásban 20 000 000 forintos forgalom — Hűtőgép a boltok 60 százalékában — Egyre több cukrászsütemény fogy a falvakban is (Tudósítónktól.) A közétkeztetés es a ven­déglátás helyzetéről tanácsko­zott legutóbbi ülésén a Tabi Járási Tanács Végrehajtó Bi­zottsága. Mizerák István ke­reskedelmi felügyelő beszámo­lójában elmondotta, hogy az utóbbi években jelentősen fej­lődött a vendéglátás színvona­la a járásban. A régi, korsze­rűtlen kocsmákat átalakították vagy átalakítják, és tovább akarják korszerűsíteni a ven­déglátást mindenütt. A múlt évben 1 200 000 forintot fordí­tottak a földművesszövetkeze­tek a vendéglátó üzletek kor­szerűsítésére és csinosítására A boltok 60 százalékában van már elektromos hűtőszek­rény. Tavaly a tabi járás vendég­látó hálózata több mint 20 000 000 forintos forgalmat bonyolított le. Jelentős — 3 412 000 forint — az ételfor­galom is. Örvendetes jelenség, hogy a falvakban egyre töb­ben keresik a félkész és kész cukrászsüteményeket A járás valamennyi községében beve­zették árusításukat A kereskedelmi felügyelő elmondotta, hogy sajnos, még mindig elég gyakran kell bün­tetniük árdrágítás vagy az áruk minőségére emelt kifogás miatt. Sok helyen nem tartják meg az egészségügyi előíráso­kat sem. A tanács végrehajtó bizott­sága az előterjesztést tudomá­sul vette, és több határozatot hozott a munka megjavítása céljából. Rövid téli tanfolyamok a nagyatádi járásban (Tudósítónktól.) A járás művelődési terve sze­rint az 1964/65. művelődési év­ben indultak először rövid téli tanfolyamok mint az ismeretter­jesztés és az agitáció jól bevált formái. A járás nyolc községében kezdődött ilyen tanfolyam, három faluban már be is fejezték. A tanfolyamok nyolc előadásból állnak: hat előadás mezőgazdasá­gi, kettő pedig politikai kérdések­kel foglalkozik. A legeredménye­sebben a rinyaszentkirályi rövid téli tanfolyam zárt. Nyolcvanan— kilencvenes! vettek részt az elő­adásokon, melyeket élénk vita követett. A hallgatóság feltárta problémáit, őszintén elmondotta véleményét és terveit. Tegyünk többet érte GONDOLATOK ÁTTELELTETÉS KÖZBEN BENNE JAKUNK A TÉL BEN, s jóllehet most már las­san kifelé tartunk belőle, az átteleltetés még mindig sok gondot ad. A lekötéstől a ki- hajtásig, a takarmány betaka­rításától az új termésig vala­mennyi jószág a készletből él. Ez a hosszú idő alaposan val- latóra fogja — szinte a szó szoros értelmében — a pajtá­kat, a magtárakat és a górékat. Az átteleltetéstől függ jórészt az állatállomány egész évi fej­lődésének, termelésének alaku­lása. A szövetkezeti parasztság jövedelmének legnagyobb há­nyadát adó ágazatról van szó, tehát korántsem lehet közöm­bös senki számára sem, hogy az állatállomány jó kondíció­ban vagy pedig legyengült, le­romlott állapotban éri meg a tavaszt. A tartás és a gondozás kö­rülményeit is számításba véve a téli takarmányozás az átte­leltetés kulcskérdése. A dolog most azon fordul meg, hogy a nyáron és az ősszel gyűjtött etetnivalót szövetkezeteinkben hogyan osztják be, hogyan használják föl. Ismeretes, hogy sem abrakból, sem szálas ta­karmányból nem fedezi a kész- I let a megyei szükségletet. Ab­rakból például — a vártnál jobb, 17,8 mázsás holdankénti kukorica-átlagtermés ellenére is — véglegesnek tekinthető A verseny eredménye: Újabb öt kiónt jelentettek be az Országos Fajtanemesítő Állomásnak (Tudósítónktól.) Tavaly áprilisban — a Nagyatádi Járási KlSZ-bizott- ság javaslatára — verseny kezdődött a rinyatamási bur­gonyanemesítő telepen a la­boratóriumi, a nemesítés], a fajtafenntartó nemesítési és a törzsszaporítási munkakörök­ben. A verseny eredményét most értékelték. Megállapítot­ták, hogy sikerrel járt a kez­deményezés: a fajtafenntar­tásban és a törzsanyag-szapo­rításban több ezer fajtajelöl­tet keveredésmentesen tudtak begyűjteni, és a legnagyobb — tenyészidőben megjelenő — vírusos egyedeket ki tudták selejtezni az alapanyagból. A versenynek köszönhető, hogy Rinyatamásiból újabb öt kiónt jelenthetett be az Országos Fajtanemesítő Állomásnak fajtaelismertetésre. A Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának 1964. évi ásatásai (IV) AZ ALAQUTAKRÓL A HÁROMFAI ÁSATÁS­NÁL számtalan, érdeklődő kérdezte, hogy megtaláltuk-e a földvárból kivezető alag­utat Ez az érdeklődés indí­tott bennünket arra, hogy néhány szót ejtsünk az alag­utakról. Különböző történeti korok­ból számos erődítés-, vár-, kolostor- és templomrom ma­radt ránk. Somogy területén — elsősorban sajátos földraj­zi, gazdasági helyzete miatt — a meg-megújuló ellenséges tá­madások, népmozgalmak fé­kezésére már a vaskor korai szakaszától (i. e. X. század) kezdve készültek erősségek, várak. Leggyakrabban földből és fából, de téglából és kőből is. A történelmi események pusztító viharai legtöbb eset­ben csak nyomaikat hagyták meg. (Pl.: Kereki, Somogyvár, Kaposszentjakab stb.) Éppen e sejtelmes nyomok azok, amelyek máig foglalkoztatják népünk fantáziáját, regélő­kedvét. Sok szép mondánk keletkezett így, bizonyos tör­ténelmi eseményeket felhasz­nálva, kiszínezve. Ezek kap­csán kerül elő az alagutak kérdése is. Megyénkben szinte nincs is olyan község, ahol valamilyen formában ne élne, ne kísértene alagút létezésé­nek föltételezése, meséje. Éppen az elképzelt, a me­seszerű titokzatosság és nem utolsósorban az esetleges kincsszerzés lehetősége miatt sokan és sok helyen nehezmé­nyezik, hogy nem kezdünk ásatást a szájhagyomány ál­tal jelzett helyeken. Szóljunk ezért néhány szót az alag­utakról: LEHETNEK ALAQUTAK. de csak a legritkább esetek­ben épültek, ezért számuk or­szágosan is jelentéktelen. Miért? 1. Alagutakat csak straté­giailag kulcsfontosságú helye­ken építettek, de ott is csak néhány száz méter távolságút. (Jó példák erre az egri, a szi­getvári, a gyulai, a budai stb. várakban végzett ásatások.) A mondaként, szájhagyo­mányként föltételezett alag­utakról, föld alatti építmé­nyekről sorra kiderült, hogy összefüggő pincerendszerek, ciszternák, szennyvízcsator­nák, kazamaták voltak, vagy csak egyik építmény (házat, palotát) a másikkal összekötő rejtekfolyosók lehettek. Köny- nyű erre az ellenvetés: sok helyen dong a föld mélye! Igen, de úgy járhatunk vele, mint a Kaposszentjakabnál oly sokat emlegetett alagúttal. (Sokan még meg is esküdtek rá, hogy gyermekkorukban jártak benne!) Az ásatáskor kiderült, hogy ezek az »alag­utak-« egykori bolthajtásos épületrészek maradványai. 2. Alagutat csak köves, el­sősorban mészköves, tufás he­lyen volt érdemes építeni. Nagyon könnyű megindokol­ni: a nagy esőzések, földcsu­szamlások, beszakadások stb. erősen veszélyeztették volna az alagút elsődleges célját: a menekülést. Itt kell még megemlíte­nünk, hogy földbe vájni fo­lyosót csak ember részére is tekintélyes munka. Hát még ha ingóságaikat, állataikat is akarták menteni! Alagutak kivájása modem technikai eszközökkel is hosz- szú időt vesz igénybe. Nem is említjük a falazást, illetve a beboltozás kérdését. Egy középkori, teljesen kézi erő­vel dolgozó téglagyár kapaci­tását évtizedekre lefoglalta volna egy ilyen építkezés! És ne beszéljünk az építés köz­ben előbukkanó rejtett ne­hézségekről: föld alatti pata­kok, talaj minőség- és szerke­zetváltozások, talajvíz stb. 3. Jelentősebb alagút elké­szítése — éppen az elmon­dottak alapján is — hosszú időbe került. Emellett tete­mes földmennyiséget is meg kellett mozgatni — részben a föld alatt. Ez azt jelentette, hogy a szükséges munkaerő száma többszörösére emelke­dett, és bizonyos technikai előfeltételeket is követelt. Gondoljunk például a kiter­melt föld föld alatti szállítá­sára vagy a felhalmozott föld szétterítésére. 4. Alagutak elsősorban há­borús időben vagy háborúk után készülhettek. Háborús időben a hasznavehető em­beranyag katonának kellett vagy az erődítmények sérü­léseinek javítására. Alagutat csak építőmester építhet, ehhez szakértelem kell. Háborús Idők után pe­dig elsősorban a fő cél az esetleges újabb támadás elle­ni védekezés volt, és nem a menekülés. 5. Stratégiailag is teljesen indokolatlan az alagútépítés. Elsősorban is: ha a kibukkanó helyet megismerte az ellen­ség, néhány ember játszi könnyedséggel akár egy vár erődítmény teljes lakosságát is megsemmisítheti. Nehézkes lett volna az alagutakban a közlekedés is, hogy az évi karbantartásokat ne is emle­gessük. Jelentősebb várostro­moknál, különösen a török időkben, nagy számú ostrom­lóval és velük együtt minden­féle gyülevész, prédára éhes talóctömeggel kell szá­molnunk. Ezért rövid alagút­nak célja, jelentősége nem volt. A föld alatti mozgást köny- nyű észrevenni. Gondoljunk csak a várak, erődítések alá fúrt, felrobbantáshoz készí­tett aknák, járatok kivédésé­hez, mely dobra helyezett borsóval, babbal vagy egysze­rűen vizes tállal könnyen és gyorsan megfigyelhető. Szá­molni kell még a kémekkel, árulókkal, sőt a gyorsan ter­jedő hírrel is. f 6. Utolsóként talán még egyről: ha építettek is alag­utat, a teljes építőgárda, il­letve a használók ritkán pusz­tultak el egy szálig. A há­borús idők sem rongáltak szét, temettek be minden alagutat. Nem hinnénk, ha valahol ilyen lett volna, azt évszázadokon keresztül ne bontotta volna ki, ha más nem, a kíváncsiság. HA AZ ELMONDOTTA­KAT FIQVELEMBE VESSZÜK, akkor szinte minden kétsé­get kizáró végszóként ki­mondhatjuk: Alig hisszük, hogy megyénkben valahol is volna alagút. Ha mégis, ak­kor csak helyi stratégiai je­lentőségű. Nem szolgáltatna különösebben értékes adatokat a múlt emlékeit komplex, dia­lektikusán vizsgáló történelem- kutatásnak. Elsősorban tehát ne a száj- hagyományként élő alagútku- tatás, hanem a földmunkáknál előkerülő temetők és település­helyek vigyázása, előbukkaná­suk azonnali bejelentése le­gyen minden, a múltat és a tör­ténelmet szerető, becsülő em­ber feladata. Draveczky Balázs muzeológus adatok szerint mintegy 2400 vagon hiányzik. A megyei és a járási szakirányítás idejében figyelmükbe ajánlotta az érde­kelt szövetkezeteknek: vegye­nek kukoricát. Ha nem is ki­elégítő mértékben, de lett en­nek a felhívásnak foganatja. Az állam is segített erejéhez mérten. Erre a takarmányozási évre — a múlt nyártól az idei év közepéig — kereken 1700 vagon abrakmegsegítést kap megyénk. Ebből 491 vagonnal vettek át a tsz-ek december végéig. A nagyobb hányadpt még ezután osztják ki, hiszen a tél meg a tavasz az abrakín­ség fő idénye. A készletek szakszerű fel- használását, a takarékos takar­mánygazdálkodást a mezőgaz­dasági osztályok szakemberei az átteleltetés kezdete óta ál­landóan szorgalmazzák. Irány­elveiket adtak ki arra, hogy va­lamennyi szövetkezetben ké­szítsenek havonként részletes takarmányozási előirányzatot. Ahol ezt az intelmet és dolgot komolyan veszik, ott nem kell tartaniuk attól, hogy máról holnapra — szinte váratlanul — elfogy a széna vagy a kuko­rica. De felületesség is tapasz­talható sok helyen. Háromfán például azt állapította meg a megyei ellenőrzés, hogy a né­hány csikó meg a körülbelül tíz kansüldő takarmányszab­ványa gondos munkára vall, ezzel szemben a kocáknak egy­öntetűen 2—2 kiló csöves ku­korica és főtt burgonya van előirányozva attól függetlenül, hogy vemhesek-e vagy nem. Itt nem hét-nyolc vagy tíz csikó­ról, hanem nagyobb értékről van szó: csaknem másfél száz kocáról, a sertéstenyésztés alapjáról. Másutt a hízómar­háknak egyénként 7—8, egy- egy tehénnek pedig 3 kiló pil­langós szénát irányoznak elő. HA JÓ IS A SZABVÁNY, ha az előirányzatot szaksze­rűen és gondosan állították is össze, kérdés, hogy aszerint ta­karmány oznak-e. Annak sem­mi értelme sincs, hogy esetleg a látszat kedvéért vagy hogy a »követelik, hát legyen« elv alapján felírják a papírra szép sorjában a számokat, de a gya­korlatisán a takarmányozás teljesen független ettől az elő­irányzattól. Öncélú papírmun­kánál, nem egyéb ez. Ne té­vessze szem elöl senki, aki ez­zel foglalkozik, hogy a jószágot semmiféle űrlap kitöltésével nem lehet becsapni. A jó elő­irányzat, a szakszerű takar­mányozási szabvány arra való, arra kell, hogy útmutatója, meghatározója legyen az ál­latállomány téli ellátásának. Ha nem az, akkor fabatkát sem ér, kár reá időt pazarolni. Még egy gondolat ehhez. Ki készítse el a szabványt? Ha van, akkor a szakképzett állat- tenyésztő. Másutt meg a kellő szaktudású agronómus. A me­zőgazdászok — függetlenül at­tól, hogy az eddigi szokás sze­rint leginkább a növényterme­léssel foglalkoztak — igenis törődjenek ezután többet az ál­lattenyésztéssel is. Nem veheti egyszerűen tudomásul egyetlen szövetkezet vezetősége és tag­sága sem, hogy a legnagyobb hasznot adó ágazattal — az ál­lattenyésztéssel — az agronó­mus egyáltalán nem foglalko­zik. Alapvető feladata a terme­lés egészének szakmai irányí­tása, meg kell követelni tőle e kötelezettségének teljesítését Avagy üljön csak bent az iro­dában — egyébként fontos ad­minisztrációt végezve —, és közben hetekig ne vegyen fá­radságot arra, hogy egyáltalán benézzen az istállóba? A szab­vánnyal, a takarmányozási elő­irányzattal pedig csak hadd bajlódjon helyette a hatelemis brigádvezető? Rendet kell te­remteni ezen a téren is! Tavaly csak márciusban ju­tottunk oda, most meg már ja­nuárban ott tartunk, hogy he­lyenként szánalmasan kevés silótakarmány jut a tehenek­nek. Igen, van mór 10—15 ki­lós napi előirányzat is. De van kétliteres Istállóátlag is. Így nem lehet tejelő jószágot tar­tani, így csak tengetni lehet. Az pedig vétkes könnyelműség, zsebre menő, súlyos ráfizetés. Mi az indokolás, a magyará­zat? Kevés az etetnivaló, nincs elég siló, mert a gépek annak idején vetettek, nem értek rá silóznd. Vonjuk le már most ennek munkaszervezési tanul­ságait erre az évre. KEVÉS A TAKARMÁNY... Hát akkor miért nem viszik el a répaszelet meg a melasz utolsó dekáját is a cukorgyár­ból? Avagy nincs szükség a pótlólagosan kiutalt 1650 va­gon nyers szeletre meg a 70 vagon melaszra? Most már van szállító jármű — januárban nem vetnek kenyérgabonát, meg burgonyát sem hordanak a mezőről a traktorok. Az átteleltetés — mint arról a megyei mezőgazdasági osztá­lyon a minap tanácskoztak — sok gondot ok» most meg­oldandó felad: is, meg olyan tanulságokat is, ame­lyekre az idén, a takarmáriy- termelés idején okvetlenül na­gyobb figyelmet kell fordítani. Egyrészt a takarmánytermesz­tés évi programjának szaksze­rű összeálltásáról van szó, másrészt a gondos betakarítás megszervezéséről és biztosítá­sáról. Mind több szakember vallja: a takarmányozásban nem annyira a termelési, mint inkább a betakarítási és fel­használási bajok meg rendelle­nességek a súlyosabbak. Elvé­nült lucernát kaszálnak, az eső hosszasan áztatja, aztán kilú­gozza, majd rohasztja és elro- hasztja a széna számottevő ré­szét; van silónak való, de nincs idejében betakarítva; kevés az abrak, de a hiány részbeni enyhítésére a tömegtakarmány termesztéséért nem tesznek meg mindent kivált a rétek és legelők fűhozamának növelését illetően; ízesíteni lehetne me­lasszal a takarmányt, ám nem küldenek érte járművet a gyár­ba; jár korpa a tej után, de nem a tehenek kapják meg stb. stb. Tehát: amink megter­mett, amink van, azt sem ta­karítjuk be, nem óvjuk meg a jó gazda gondosságával, s nem úgy használjuk fel, hogy abból több tej, hús és több pénz legyen. Gondoljuk csak végig ezeket a dolgokat, most, tél idején, az átteleltetés köz­ben. Kutas József A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a Gépipari Technikum és a Tervező Iroda megfelelő létszámú jelentkező esetén műszaki rajzolói tanfolyamot indít A tanfolyam építészeti és gépészeti tagozaton indul. Tárgyai: műszaki rajz, technológia, mennyiségtan. A tanfolyam végén a hallgatók vizsga alapján szakmai képesítést kapnak. A részvevők számának előzetes fölmérése miatt előjelentkezés szükséges. Határidő január 23* II jelentkezéshez érettségi bizonyítvány kell. A részvételi díj a jelentkezők létszámától függ. (52267)

Next

/
Oldalképek
Tartalom