Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-04 / 2. szám
Hétfő, 1965. január 4. 3 SOMOGYI NÉPLAP Többet törődjenek a munkásvédelemmel a mezőgazdasági üzemekben Interjú Fekécs Lajossal, a MEDOSZ megyebizottságának titkárával A napokban tárgyalta meg a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége a mezőgazdasági üzemek munkásvédelmi helyzetét. A tanácskozáson nagy gondot fordítottak a dolgozók egészsége és testi épsége védelméről szóló rendelkezések végrehajtásának tapasztalataira. Fekécs Lajos, a MEDOSZ megyebizottságának titkára a következő tájékoztatást adta a mezőgazdasági üzemek munkásvédelmi tevékenységével kapcsolatban. — Hogyan készítették el mezőgazdasági üzemeink munkásvédelmi intézkedési terveiket, s mit tettek azok végrehajtásáért? — Az intézkedési tervek — melyeket 1964 januárjában készítettek — arra szolgálnak, hogy a munkásvédelmi feladatokkal rendszeresen és céltudatosan foglalkozzanak a gazdasági vezetők és a szakszervezeti bizottságok — mondotta Fekécs elvtárs. — Már a tervek készítésekor egy sor hiányosságot tapasztaltunk: nem tartalmazták a rendelkezés előírta legfontosabb intézkedéseket Felületesség jellemezte jó néhány helyen a gazdaság munkásvédelmi tevékenységét. Igaz, hogy a tervek — többszöri átdolgoz után — jobbak lettek, de általában csak részben valósították meg őket. Például a gépek üzembe helyezésekor nem jártak el kellő gonddal. Így fordult elő, hogy a Bárdibükki Állami Gazdaságban egy engedély nélkül üzemeltetett munkagép csonkulásos balesetet okozott. Hiba az is, hogy szakszervezeti bizottságaink nem élnek kellőképpen jogaikkal. — A megyében mind több brigád küzd a szocialista címért. Vállalásaidban gondolnak-e a baleset-elhárításra? — Mezőgazdasági üzemeink- ben kétszáz brigád kapcsolódott be ebbe a mozgalomba. Igen kedvezőek a tapasztalataink. A Balatonboglári Állami Gazdaság balatonszemesi kerületében például — mely a szocialista .üzemrész címért versenyez — nem fordult elő három napon túl gyógyuló baleset. Hasonlóan eredményes ez a mozgalom a Kutasi Állami Gazdaság és az Észak-somogyi Erdőgazdaság brigádjainál is. Ezeken a helyeken lassan fölismerik, hogy a termeléssel legalább egyenrangú a munkásvédelem. Ez azonban sajnos, nem általános; mutatja ezt, hogy megyénkben meglehetősen nagy a mezőgazdasági balesetek száma Szólni kell az oktatás hiányosságairól is. Az üzemekben ezt általában kampánymunkának tekintik, nem munkaágazat szerint, szakosítottan végzik, így a munkásvédelmi oktatás voltaképpen csak száraz rendeletfelolvasás. — Az eddig hallottak főleg a hiányosságokkal foglalkoztak. Milyen intézkedéseket kívánnak tenni a hibák megszüntetésére? — Első feladatunk a propaganda-, a nevelő-, a felvilágosító munka kiterjesztése, fo kozása. Ezen az úton a kezdeti lépéseket már 1964-ben megtettük. Például az erdészeti szakcsoport egy komplex fakitermelési bemutatón ismertette az óvó rendszabályokat. Hasonló példákat sorolhatnánk fel más szakcsoportok tevékenységéből is. Igen fontosnak tartjuk, hogy alapszervi aktíváink éljenek jogaikkal. Ne forduljon elő többet sem az Alsóbogáti, sem a Böhönyei, sem a Daránypusz- tai Állami Gazdaságban, sem pedig a többi üzemben, hogy például a havi bizottsági szemlék alkalmával hónapról hónapra ugyanazokat a hiányosságokat följegyzik, s a mulasztásért senkit sem vonnak felelősségre. A MEDOSZ, az Állami Gazdaságok és a Gépállomások Megyei Igazgatósága megkülönböztetetten fog ügyelni azokra az üzemekre és azokra a munkahelyekre, ahol elhanyagolják a munkás- védelmi feladatokat. Mi kidolgoztuk a szakszervezeti bizottságok ellenőrző munkájának módszerét, ezzel is előmozdítjuk munkájuk tökéletes elvégzését. Nagyobb fegyelemre, több lelkiismeretességre van szükség ahhoz, hogy mezőgazdasági üzemeinkben megfelelően foglalkozzanak a munkásvédelemmel. Ebbe beletartozik nemcsak a baleset-elhárítási óvó rendszabályok megtartása, hanem a megfelelő egészségügyi, szociális körülmények biztosítása is — fejezte be Fekécs elvtárs. V. M. KITART SZÍVVEL A dolgozók panasza nyomán átszervezték a hidegkonyhát Minden nap tovább dolgoztak egy órával a kaposvári Béke Étterem hidegkonyháján a nők. Többször kérték Tóth Jánosnét, a konyha vezetőjét, hogy változtasson ezen a helyzeten, amúgy is éjszakások, fárasztó a túlórázás. Tóthné gorombán elutasította munkatársait. A gondnok és a raktáros figyelmeztetését sem vette figyelembe. A hideg- konyhások végső elkeseredésükben levelet írtak a KPVDSZ budapesti központjának és a szerkesztőségnek. A dolgozókat leginkább az bántotta, hogy a Vendéglátó Vállalat szakszervezeti bizottsága nem veszi észre a hidegkonyhán uralkodó állapotokat. A KPVDSZ központjából leutazott egy munkatárs a megyebizottságon rendezendő aktívaülésre. Előző éjjel megvizsgálta, meddig dolgoznak a panaszos levelet író nők. Megállapította, hogy jóval későbben mentek haza, mint kellett volna, a portán viszont a hivatalos időt írták be a jelenléti ívre. A szak- szervezeti központ munkatársa másnap szóvá tette ezt az aktívaülésen. A Vendéglátó Vállalat szb-titkára nagyon kellemetlenül érezte magát, amikor a hidegkonyhán tapasztaltakról beszélt az előadó. A KPVDSZ vizsgálata nyomán a vállalat alaposan megvizsgálta a konyha munkáját. Az igazgató megbeszélte a konyhavezetővel a párttitkár és az szb-titkár jelenlétében, hogyan lehet megszüntetni a túlórákat. A konyhán levő szervezetlenséget megszüntették, megszigorították az ellenőrzést. Eddig a portán írták be a konyhások, hogy mikor távoztak. Ez az időpont azonban gyakran nem egyezett a tényleges munkaidővel, mert távozás előtt megittak egy duplát az asszonyok az étteremben. A vállalat intézkedése után a konyhában írják alá az alkalmazottak az ívet, most a tényleges munkaidőt tükrözi a lista. A vizsgálat szerint kicsi volt a létszám, a konyhások nem győzték elkészíteni a megrendelt ételeket. Visszautasítani nem akarta a vendéglőket Tóthné, inkább tűl- értóatta az embereket. A vállalat átcsoportosított néhány asszonyt a konyhára más munkahelyről, a mostani létszámmal idejében végezhet a konyha. A szakszervezet orvosolta a dolgozók panaszát, a vállalat pedig figyelemmel kíséri, hogyan szilárdul meg a rend a hidegkonyhán. L. G. Víztisztítót készítettek a Műszaki Egyetem diákjai A Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Tanszékén, a professzorok és a hallgatók együttes munkája eredményeképpen elkészítettek egy kisméretű felszíni ivóvíztisztító berendezést, amely percenként 200 liter jó minőségű, tiszta vizet ad. A professzorok irányításával a hallgatók más területen is tevékenyen vesznek részt a tudomány gyakorlati alkalmazásában: így megvizsgálták a szennyvízcsatorna-hálózat leggazdaságosabb kiépítési módszereit. A vizsgálat eredményei a jövőben egyszerűbbé tehetik a városi csatornahálózat cseréjét. EGY FIATAL SZAKEMBERREL BESZÉLGETTEM. A pesti gyorson találkoztunk, s az unaloműzőnek indult eszmecsere hamarosan érdekes fordulatot vett. Alig hagytuk el az állomás váltóit, alig hangzottak el az első mondatok, legszívesebben elfordultam volna tőle. Szimpatikus egyénisége, megnyerő, közvetlen modora sehogy sem állt összhangban azzal, amit mondott. Mást képzeltem róLa, csalódást okozott Egy érdekes, a megye közvéleményét foglalkoztató dologról érdeklődtem, amiről több féle értesülést szereztem már, mindig más megvilágításban. Azt reméltem, hogy ő mint közelálló hitelesen tud tájékoztatni az ügy lényegéről, belső rejtelmeiről. Véleményét kértem tehát, s így válaszolt: — A hivatalos vagy a maszek véleményemre kíváncsi? Megütköztem ezen. Az első pillanatban arra gondoltam: teljesen fölösleges olyan emberrel beszélnem lényeges dolgokról, akinek kétféle véleménye van. Aztán meggondoltam magam, hisz az előző témánál is érdekesebb lehet, hogy miért van kétféle véleménye. Faggatni kezdtem hát, s most megpróbálom megközelítően visszaadni nagyon is elgondolkoztató magyarázatát. — NÉZZE, KÉREM... Az élet nehéz és bonyolult. Nem tartozom azok közé, akik egyetemista korukban légvárakat építenek, s összetörnek az első kudarc láttán, mert misképpen képzelték az életet. A földön jártam akkor is, azt hiszem, azóta is reálisan látom a dolgokat. Nem voltak világot rengető terveim, nem hittem magamról többet, mint ami bennem van. Szeretek dolgozni, és szívesen jöttem Kaposvárra. Egy percig sem csábított a főváros, itt éppúgy megtehetem a magamét, mint másutt. S hogy szükség van rám? Igen, érzem ezt, de semmivel sincs nagyobb szükség rám, mint másra, aki elvégezte az egyetemet, szeret dolgozni, és nincs kedve munka nélkül zsebre tenni a fizetését. Jól érzem magam, azaz, hogy jobban éreztem magam akkor, amikor idejöttem. — Mondom, nincsenek világot rengető terveim, nem is voltak. Két éve vagyok itt, s diplomám volt ugyan, de tapasztalatom semmi. És mit kezdhet az ember egy diplomával? Az csak alap, azzal el lehet indulni valamerre, én elindultam ... — Két év bizony kellett ahhoz, hogy megismerjem a megyét, a munkakörömet, hogy közelebb kerüljek azokhoz az emberekhez, akikkel együtt dolgozom. Különösebb elképzeléseim nem voltak, nem is lehettek. De igyekeztem mindent magamba szívni, kitárni a szívemet, értelmemet, és befogadni, gyűjteni a morzsákat, amiket úgy is hívhatunk, hogy élettapasztalat. — Tízen dolgozunk együtt, idősebbek, középkorúak és én, a legfiatalabb. Képességeink is különbözőek, olyan munkahely nincs, ahol azonos kvalitású emberek dolgoznak, ez természetes. Megértjük egymást, vitánk legföljebb a munkából adódott, s ez is jó. Tisztelem, becsülöm munkatársaimat, többségük nyolc-tíz éve ugyanezen a helyein dolgozik már, hallgatok rájuk. De hát nekem is gyűlnek a tapasztalataim. És ezzel kezdődött a baj ... —• Kérek két feketét — mondta, mert az étkezőkocsiban ültünk már, faggatnom sem kellett, nekilendült, s láthatóan örült, hogy feltárhatja a szívét... Igen, ezzel kezdődött a baj. A nyolc-tíz év nyomot hagyott ezekben az emberekben. Valahogy meggörcsösödtek, a munka — úgy érzem — nem nyújt különösebb örömet nekik. Lehet, hogy ez a megfogalmazás nem fedi egészen a valóságot. Hogy is tudnám jobban megértetni magával? Képzeljen el egy lovas szekeret, amellyel naponta tejet szállítanak a pusztáról a faluba. Ősz van, s a dűlőút sáros. A szekér megy, megy megszokottan a sárba mélyedt csapáson. s aztán egyszer csak megreked, nem mehet tovább, mert tengelyig süllyed a kerék ... Próbáljon megérteni engem. Nem bántani akarom ezeket az embereket, és nem haragszom rájuk. De ha van egy munkánk, azt most is ugyanúgy akarják megoldáni, mint a hozzá hasonlót három vagy öt évvel ezelőtt. Kialakult egy munkarend, egy elképzelés, egy folyamat, amit keresztülhág az idő. Nem tudom én, hogy kényelmesség- ből-e, vagy valami más oka van, de az az igazság, hogy JAVÍTJÁK a gepeket A nagy szerelőcsarnokban sorban állnak a gépek. Meg- megcsörrennek a szerszámok, csikordul az emelő: a Tabi Gépállomás szerelői serényen dolgoznak. Az egyik helyiségben adagolószabályzót állít be Szabó János, a szomszédos teremben a traktórostanfolyam hallgatói ismerkednek a gépekkel. A nagy szerelőcsarnokban az építkezés miatt még nem dolgozhatnak egészen szalagszerűen, de feladata teljesítésével jól áll a gépállomás. Jelenleg úgynevezett előrehozott javítást végeznek hét G 35-ös traktoron és 16 Zetoron. Ezek egy részét tsz-eknek fogják eladni. A gépállomás egyébként már teljesítette az 1965. első félévi erő- és munkagép- javítási tervét. A jó eredmény elérését nagyban elősegítette, hogy most először tipizált javítást végeznek. A Balatonkiliti, a Karádi és a Tabi Gépállomás típusonként megosztotta egymás között a gépeket. Mindhárom helyén csak bizonyos fajta traktorokkal foglalkoznak a szerelők. Az új módszer legjelentősebb előnye, hogy egy bizonyos munkafolyamatot jól begyakorolhatnak a dolgozók. Szorgos, igyekvő munka folyik a gépállomáson. Míg a szerelőcsarnokban munkaeszközök csörrennek, sorra »gyógyulnak« meg a gépek, az irodában a számadatok arról beszélnek, hogy eredményesen dolgoztak 1964-ben. 107 000 normálholdas évi tervüket 121000 normálholdra teljesítették, és részleteiben is végrehajtották minden feladatukat. A decemberi kiértékelés szerint mintegy másfél milliós tiszta nyereséget mondhat magáénak a Tabi Gépállomás. nem tudunk továbbjutni. Be- tokosodtunk ... talán ez a legjobb kifejező?. Persze két év kellett ahhoz, hogy rájöjjek erre, hogy tisztán lássam, hol tartunk, és merre kellene haladnunk ..; — Bár ne jöttem volna rá. Tenyerét végighúzza a homlokán, mint akinek nagyon fáj a feje. Nem szóltam közbe, vártam a vallomást. — Szeretnék bízni abban, hogy hisz nekem. Amikor mór ismereteket halmoztam fel, amikor kezdtem egy kicsit önállóan is látni a dolgokat, úgy éreztem, hogy ... igen, hát lehetne valamit másképp is csinálni, jobban, ésszerűbben, talán kevesebb munkával és hatásosabban;.. És higgye el, jó szándék vezérelt, ezért tanultam ... Most sem akarom megváltani a világot, dehogy... Csak talán tudnék valami jobbat, van elképzelésem a munkámról, és megpróbáltam ezt elmondani, anúkor alkalom kínálkozott rá __ ■ Nehéz áttörni a falat, azt hiszem, nem is lehet. Először csak furcsa, szokatlan tekinteteket láttam, aztán elejtett megjegyzések jutottak el hozzám, azután észrevettem, hogy mintha húzódoznának tőlem a munkatársaim, mint egy felforgatótól, egy bajkeverő rendbontótól. Érzett már hasonlót? Tudja, hogy mi ez? Tudja, hogy álmatlan éjszakákat szerez az embernek? • Most persze azt hiszi, hogy képzelődöm. Nem, nem, kérem. Tovább jutott már a dolog annál, mintsem hogy képzelgésnek fogja föl az ember. Először finomabb fogalmazásban így hallottam vissza véleményüket: »Mit akar itt ez a kölyök? Azt hiszi, hogy ő találta fel a spanyolviaszt?« Aztán egyre erőteljesebben: »Ez könyököl, ez ki akar ugrani, ez letiporja az öregebbeket, akiknek tapasztalatából táplálkozott. Ez karrierista!!!« — Mit mondhatnék még magának? Hiszen ott is elmondtam, hogy semmi különöset nem akarok. Hogy nem kell több fizetés, hogy nem akarok előbbre jutni a szamárlétrán, hogy elégedett vagyok, és dolgozni szeretnék — egy kicsit jobban, mint eddig. Mit tehetek, hát mondja meg, mit tehetek? Nem hasíthatom fel a mellemet, nem tárhatom szét, nem markolhatok a húsba, hogy belém lássanak, és megértsenek engem, és higgyék, semmi rossz nem vezérel, csak dolgozni akarok, egy picurká- val jobban, mint ahogy a mi kis gárdánk éveken át tette. Nem látnak belém, és nem hisznek nekem. Ugyan, ki tételez föl valami jóindulatot bennem? ... — Nos, hát ez az én nagy bajom. Mit tehetek? Ha egyedül élnék, fognám a kalapomat, és másutt próbálkoznék. De családom van, gyermekeim, akikről gondoskodnom kell, akik idekötnék engem. Marad hát az a megoldás, amit korántsem tartok jónak: hallgatok, sutba vágom elképzeléseimet, és az én életem szekerének kereke is vánszorog a mély csapáson, hogy aztán megrekedjen, s ne tudjon továbbmenni soha ... — Tudom, azt gondolja most, hogy nincs okom a pesszimizmusra, hogy fiatal vagyok, küzdenem kell duzzadó erővel, életkedvvel. Higgye el, küzdenék is. Csak valaki hinné, hogy becsületes szándék vezet... NEM BESZÉLTÜNK TÖBBET az úton. Érd felé csattogtak már a vonat kerekei, s úgy éreztem, ez a fiatal szakember megtette, amit lehetetlennek vélt. Igen, felhasította a mellét, és megmutatta, hogy mi van ott belül — ha képletesen is. Arra gondoltam, jobban kellene segítenünk, hogy friss vér keringhessen az erekben, hogy ne törjön derékba a tettvágy, hogy jobban teret kapjon az új ötlet és a hasznos elképzelés. S ha az emberek így, szélesre tárt, felhasított mellel állnak elénk, van-e jogunk kételkedni szándékuk őszinteségében?... Jávori Béla
