Somogyi Néplap, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-19 / 15. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1965. január 19. / Ivusza nyerte a férfi egyénit, dr. Yinczéné a női egyest Niklai sikerek az asztaliteniszezők megyei bajnokságának serdülő számaiban Tabról meg Siófokról koráb­ban azzal a kéréssel fordultak a Somogy megyei Asztalite­nisz Szövetség vezetőihez, hogy semmiképp ne legyen kétna­pos a sportág megyei egyéni és páros bajnokságának döntője. A szakszövetség vezetői ezért határoztak úgy, hogy egy nap alatt lepergetik a megyei dön­tőt. Csak vasárnap derült ki, hogy milyen nagy fába vágta a fejszéjét a megyei Asztalitenisz Szövetség, amikor erre vállal­kozott. Amikor ugyanis szám­ba vették a nevezett és megér­kezett versenyzőket, kiderült, hogy 228 férfi és női, fiú és leány gyűlt össze a megyebaj­nokságra. Pedig jó páran le is mondták a részvételt. Az egy­napos terminust kérő siófokiak meg a tabiak végül is nem ér­keztek meg. De így is reggel fél nyolctól este csaknem ki­lenc óráig tartott a küzdelem, bizonyítva, hogv egy teremben ilyen nagy mezőnyű versenyt a jövőben még. egvszer megren­dezni nem szabad. Mindezek ellenére úgy érez­zük, hogy kitűnőre sikerült az 1965. évi Somogy megyei aszta­litenisz-bajnokság. Egyik-má­sik versenyzőnk máris jó for­mában van. A férfiaknál első­sorban Ivusza István az, aki a bajnoki rajtra kész. Ugyan­olyan fölényes biztonsággal nyerte a megyebajnokságot, mint egy héttel korábban Ka­posvár város bajnokságát. Az utóbbi időben látottak alapján győzelme mór talán nem is szá­mít meglepetésnek. A női egyéni győztes dr. Vinczéné lett. Ha valahol ér­vényesült a papírforma, akkor a nőknél igen. Bartusné távol­létében a négy NB I-es Vasas játékos osztozott az első helye­ken. Az ifjúságiaknál sem adódott különösebb meglepetés. Itt a fiú egyéniben a nap mérkőzé­sét hozta a Révy—Dómján döntő. 1:1 után a döntő játsz­ma olyan izgalom közepette zajlott le, amilyenre mostaná­ban nem volt példa kaposvári teremben. Dómján már 17:13- ra vezetett. Révy egyenlített. Ekkor már valamennyi aszta­lon állt a játék, minden szem­pár a kétségkívül két legtehet­ségesebb kaposvári fiatal küz­delmét figyelte. Végül is 25:23- ra Révy győzött. Ami a vidéki asztalitenisze­zést illeti, arról már korábban szóltunk. Hogy a kis falusi sportköröknél feltörőben van ez a sportág, azt ez a megyei bajnokság is igazolta. Bár a verseny elhúzódása sok eset­ben arra késztette a vidékie­ket, hogy feladják vagy el- könnyelműsködjék a mérkőzé­seket, mert hogy megy a vo­nat, mégsem ez volt az általá­nos kép. A felnőtteknél ma még nem érződik a vidéki »be­törés«. A serdülőknél azonban már igen. A serdülő fiú egyes döntőjében három niklai fiú állt a kaposvári Báthyval szemben! A végső győzelmet megszerző Péter nagy ígérete a somogyi asztalitenisz sport­nak. A nagyszabású viadalon az egyes számokban a következő végeredmény született: Férfi egyéni (38 induló) 1. Ivusza (K. V»«"< MTE'. Ba­lázs <K. Vasas MTE). 3. Rák és Kiss (K. Vasas MTE). A döntőben Ivusza 2:0-ra nyert. Női egyéni (28 induló) 1. Dr. Vinczéné (K. Vasas MTE), 2. Szereczné (K. Vasas MTE>. a. Bó- dízs és Oundiné (K. Vasas MTE''. A döntő: Vinczéné—Szereczné 2:0. Férfi náros (indult 20 nár) 1. Balázs-^Ivusza ÍK. Vasas MTE), 2. Kiss—Balogh (K. Vasas MTE). 3. Révy—Dómján (K. Vasas MTE) és Rák—Nagy (K. Vasas MTE). A döntőben Balézsék 2:0-ra nyellek. A Kiss—Balogh pár a Rák—Nagy kettőst győzte le. Meglepetés a fia­Már a sikeres községi aszta­litenisz döntők is sejtették, hogy a járási bajnokság szintje ebben a sportágban felülmúlja majd az előző évek versenyei­nek színvonalát. Így is történt. A járási bajnokságon tizennégy sportkör 90 férfi és 20 női ver­senyzője vett részt. Bár ez al­kalommal is nagyjából érvé­nyesült a papírforma, de a né­pes csapatot küldő Karád, Bá- bonymegyer, Gamás, Andocs meg Somogymeggyes ma már egyre inkább veszélyezteti a tabiak elsőségét. A nőknél már meg is történt az őrségváltás. Itt a miklósi lányok bizonyul­tak a legjobbnak. A járási Asz­talitenisz Szövetség vezetőit dicséret illeti a verseny zökke­nőmentes lebonyolításáért. Ezek után szinte érthetetlen az, hogy a szép sikert hozó ta­hi járási bajnokság győztesei miért nem jutottak el a me­tal Révy—Dómján pár négy közé jutása. Női páros (14 induló pár) 1. Dr. Vinczéné—Szereczné (K. Vasas MTE). 2. Gundiné—^Bódizs (K. Vasas MTE), 3. Kelemen—Zapf (K. Vasas MTE), és Szalai—Illés (Zsellckislak—Toponár). A döntő­ben 2:0-ás győzelem született. Vegyes páros (indult 12 pár) 1. Balázs—Szereczné (K. V isas MTE), 2. Ivusza—dr. Vinczéné (K. Vasas MTE). 3. Kiss—Bódizs !K. Va­sas MTE) és Nagy—Gundiné (K. Vasas MTE). A döntő játszma ered­ménye 2:1 volt. Ifjúságiak Fiú egyéni (50 induló) 1. Révy (K. Vasas MTE), 2. Doni­ján (K. Vasas MTE). 3. Forró (K. V. Lobogó) és Karvaly (K. Vasas MTE). A döntő eredménye 2:1 volt. Leány egyéni (34 induló) 1. Kelemen (K. Vasas MTE), 2. Zapf (K. Vasas MTE). 3. Karai (K. Vasas MTE) és ülés (Sportiskola). A döntő 2:0 volt. Fiú páros (18 pár) 1. Forró—Karvaly (K. V. Lobogó —K. Vasas MTE). 2. Dómján—Révy (K. Vasas MTE). 3. Füle—Lakatos (Cukoripari Techn.) és Fekete— Proity (Nikla). A döntő 2:1 volt Forrják javára. Vegyes páros (15 pár) 1. Forró—Zapf ÍK. V. Lobogó—K. Vasas MTE). 2. Domián—Kelemen (K. Vasas MTE). 3. Karvaly—Dics (K. Vasas MTE—Sportiskola) és Révy—Karai (K. VsSas' MTE). A döntő 2:1-lal végződött. Serdülők Fiú egyéni (42 indúló) 1. Péter (Nikla). 2. Fekete (Nikla), 3. Báthy (Berzsenyi isk.) és Proity (Nikla). Leány egvéni (36 induló) I. Kar=»i ÍK. Vasas MTE). 2. Illés (Sportiskola), 3. Péntek és Jankó (mindkettő Hámán Kató isk.) gyei döntőse, amely pétiig, -to­vábbi lendületet adhatott vol­na a kétségkívül' fejlődő tahi asztaliteniszezésnek. A járási döntő végeredménye: Férfi egyéni: l. Váczi (Tabi VM). 2. Prob ás zlta (Karád), 3. Cseppe o (Karád). Női egyéni: 1. Kovacsilt Teréz (Miklósi). 2. Mink Teréz (Miklósi), 3. Tóth Istvánná (Ga­más). Férfi páros: 1. Váczi—Port (Tab), 2. Kovács—Takács (Somogy­meggyes), 3. Korell—Gál (Bábony- megyer). Női páros: 1. Mink—Ko­va esik (Miklósi). 2. Varga—Császár . (Bábon yme-gyer). 3. Tóth—Lukács (Gamás). Vegyes páros: l. Port- Takács (Tab). 2. Váczi—Varga (Tab —Bábonymegyer). 3. Prohászka— Mink (Karád—Miklósi). Ifjúságiak. Fiú egyéni: 1. Hokker, 2. Dergecz, 3. Patez-ai (mindhárom Tabi Girnn.). Leány egyéni: 1. Varga Hona (-Bá- bonymegyer), 2. Mink Teréz (Mik­lósi). 3. Császár Teréz (Bábonyme- gyer). Serdülök. Fiú eírvéni: 1. Kovács (Karád). 2. Paop (Tab). 3. Hermann (Tengődi. leány egvéni: 1. Port Zsuzsa (Tabi ált. isk). 2. Flintád Julianna (Tabi ált. isk.), 3. Ol^h Ágota (Gamás). K. B Szenimiklósi Zsuzsa a női műkorcsolyázó- bajnok A Magyar Televízió jóvoltá­ból nagy számú nézőközönség előtt zajlott le az 1965. évi magyar műkorcsolyázó bajnok­ság. Ez a verseny az előző évi küzdelmekhez'képest némi fej­lődést hozott. Az maga nagy haladás, hogy nyolc induló volt az I. osztályú női döntő­ben. Meglepetés is csak itt született. Az első számú esé­lyes Almássy Zsuzsi bátran versenyzett ugyan most is, de ugrásai nem sikerültek, s vé­gül is négy pontozó a kötelező gyakorlatok után vezető Szent- miklósit jelölte meg bajnok­nak, így aztán a fiatal Almás- synak nem sikerült megvéde­nie tavalyi bajnokságát. A férfiaknál Ébert Jenő el­sőségéhez nem férhetett két­ség, épp úgy, mint a Korda— Vásárhelyi jégtáncospár győ­zelméhez sem, pedig a fiatal Mató—Csanádi páros egy év alatt igen nagyot fejlődöttt. A magyar bajnokok jogosul­tak indulni a moszkvai Euró­pa Bajnokságon. Rapp a Vasassal Dél-Amerikába utazik Rapp Imrének, a Kaposvári Kinizsi volt kapuvédőjének neve manapság mind többet kerül előtérbe. A hosszú időn át Tatabányán tartalékoskodó kapust az idei kedvezményes átigazolással a Pécsi Dózsa iga­zolta le. Rapp a pécsi NB I-esekkel Tatán alapoz. Már nyilvános mérkőzésen be is mutatkozott a pécsi csapatban, s a bemutatkozás sikerült. Éppen a Tatán látott jó for­ma alapján fordult a Budapes­ti Vasas a Pécsi Dózsához as­zal a kéréssel, hogy Szentmihá- lyi helyet (aki rendületlenül kitart amellett, hogy eltávozik a Vasastól), hadd vigye magá­val Rapp Imrét a Dél-amerikai portyára. A Pécsi Dózsa elnök, sége már meg is tárgyalta a Vasas kérését, s úgy döntött, hegy Rapp a Vasasokkal Dél- Amerikábd ‘utazhat. Pelé négy gólt rúgott Dél-Amerikában Chilében nagv- szabású labdarúgó tornát bonyolí­tanak le. A torna nyitánya a bra­zil Santos csapatának a Csehszlo­vákia válogatottja elleni mérkőzés volt. A találkozó amolyan vízi polo eredményt hozott. A Santos 6:4 arányban nyert. A torna hősének az ismert csillag, a brazil Pelé bi­zonyult, aki egymaga négy góllal terhelte meg Sroiff kapus hálóját. — A totó 13+1 találatos szelvé­nye: 2, x, x, 1, 1, 1, x, 1, x, 1, 1, 1, 2, 1, +1. 13 találatos szelvény 12 darab akadt, a nyeremény szelvényen­ként 31 125 forint. Közülük heten 13 l l' találatot értek el, az ő nj e- neriiényük a jutalommal együtt szelvényenként 50 886 forint 25 fil­lér. A 12 találatos szelvényekre egyenként 711,25. a 11 találatosak- ra 70, a 10 találatosakra 13.10 fo­rintot fizetnek., Jól sikerült a járási asztalitenisz-döntő Tabon a n ft Á MM M ft ft i APR OtiIRU v ; - •» ^ *• Ff. Tí E Világos hálószoba­bútor eladó. Kapos­vár, Dimitrov u. 17. Érdeklődni du. 5-től. _________________ (1814) C saládi ház beköl­tözhetően eladó. So- mogyjád, Sebestyén Imre.______________(1805) N agyatádon, Bajcsy- Zsilinszky u. 17. szám alatt házhely eladó. ___________________(4696) K aposváron, Marx Károly u. 11.. szám alatti kétszer kétszo­bás, összkomfortos ingatlan jutányos áron eladó. Érdeklődni: te­lefon Zamárdi 157. (52187) Beköltözhető szoba- konyhás belvárosi házrész eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Ez­redév u. 14/a, Kele­men. (52189) Eladó Kazsokon Kossuth Lajos utca 9. sz. alatti kétszobás ház mellékhelyiségek­kel, kerttel. Érdeklőd­ni ugyanott. (52196) Háromszobás, össz­komfortos, kertes csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Kaposvár. Géza u. 37/a. (52195) ! Balatonboglártól Ba­latonszemesig 80—120 n-öl parti telket vagy nyaralót vennék. Ajánlatokat ármegje­löléssel 52203. számra a hirdetőbe kérek. __________________(52203) G ige-Nagypuszta 15. szám alatt egy 8 hó­napos vemhes 7 éves tehén eladó. (52213) Somogyjád, Táncsics Mihály u. 11. számú kétszobás ház mellék- helyiségekkel eladó. _______________ (52217) K aposfőn a Petőfi u. 43. számú ház eladó. __________________(52223) ö t helyiségből álló házrész eladó. Kapos­vár, Iszák u. 29., Vá­rosi.__ (52227) G umiskocsi, 40 q te­herbírású, jó karban, eladó. Kaposvár, Zöld­fa u. 41., Nyári. ___________________(52228) M aliwanek márkás, rövid bécsi zongora eladó. Nógocs, gyógy­szertár. j___________(1818) S omogyszobon az Eötvös u. 22. számú kétszobás ház eladó. Ugyanott épületfa, deszka és egy vagon alapkő eladó. (4697) Konyhabútor eladó. Kaposvár, Beloiannisz u.. 20., Horváth. Ér­deklődni du. 5-től. (52237) Disznóperzselő el­adó. Kaposvár, Cseri út 25/b. (52234) Kis fogyasztású kis­kocsi, Gogomobil, 4 személyes, sürgősen eladó. Megtekinthető vasárnap: Ivánics Fe­renc, Balatonszabadi, Táncsics u. 12. (falu). (23517) 1700 Mercedes üzem­képes állapotban sür­gősen elatió. Balaton- szabad íürdőtelep, utasellátó. (23518) • Egy szobámat elcse­rélném idős személy- lyel szoba-konyhásért megegyezéssel. Aján­latokat 52212. számra a hirdetőbe. (52212) Egy szobámat (üz­lethelyiség) elcserél­ném nagyobb szobáért megegyezéssel. Cím 52225. számon a hir­detőben. (52223) Nyári szezonra élel­miszergombákhoz és strandbüfékhez szak- képzettséggel rendel­kező egységvezetőket, továbbá fagylalt-moz­góárusokat felveszünk. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Cím: Fo­nyód—Balato nf enyves! Földművesszövei' kezet, Fonyód _______(3856)__ S iófoki üdülőben gondnoki állást válla­lok. Bentlakás nélkül is. Balassa, Letenye, Petőfi Sándor u. 31. _______(8587) V illanyszerelőt állandó karbantar­tási munkára felveszünk. Hűtő­ipari Országos Vállalat Kaposvári Hűtőháza, Vörös- hadsereg útja. (52214) A Somogy megyei Tanács V. B. Építési, Közlekedé­si és Vízügyi Osztálya egyik vállalatához terlészi állásra pályázatot időt Főiskolát végzett, szakmai gyakorlat­tal rendelkezők jelentkezzenek a fenti címen. 452230) A Somogy megyei Épüle t-szakipari Szolgáltató és Betonipari Vállalat. víz-, villanyszerelő szakmákban jártas művezetőt keres fonyódi kirendeltségére. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Petőfi tér 3. vagy Fonyód. Vágóhíd u. 14. sz. alatt. (3855) Gyakorlattal rendelkező raktári adnisztráloít felveszünk. Ajánlatokat 52201. számra a hirdetőbe kérünk. ________(52201) S zakképzett üdülő- gondnok elhelyezked­ne több éves gyakor­lattal Siófokon vagy környékén. 34 éves siófoki lakos vagyok. Válaszokat a siófoki hirdetőbe._______(23519) K épesített tsz-köny- velő elhelyezkedne tsz-be vagy más vál­lalathoz. Cím a ki­adóban. (1813) Balaton menti köz­ségekbe, egyszemélyes boltba boltvezetőket felveszünk. Erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges. Cím: Siófoki föld művesszövetkezet. Siófok. __________(23505) K épesített könyvelői vizsgával rendelkező, nagy gyakorlattal, el­helyezkedne. Cím a ki- adóban. _______(3850) K özgazdasági techni­kumi képesítéssel ren­delkező férfi és női munkavállalót keres fölvételre kaposvári vállalat. Ajánlatokat 52209. számra »Ipari« jeligére a hirdetőbe kérünk. (52209) Az ÉM Építőipari Vállalat azonnal föl­vesz budapesti mun­kahelyekre férfi se­gédmunkásokat és ku­bikosokat. Munkás- szállást és napi két­szeri étkezést biztosí­tunk. Tanácsigazolás szükséges. Jelentke­zés: Bpest, V., Kos­suth Lajos tér 13—15., földszint. (3859) Permetező javítását szakszerűen és kedve­ző határidővel vállal­ja a Vasipari és Mű­szaki Ktsz bádogos­részlege, Kaposvár, Ady Endre u. 5. __________________(52236) D rapp pulikutyát ta­láltam. Kaposvár, Hu­nyadi János u. 70. alatt átvehető. (52238) időjárás Várható idő­járás rna estig: erősen felhős megélénkülő szél. Várható legmagasabb hőmérséklet ma plusz 1—plusz 6 fok között. Ka­posváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor plusz 4 fokot, déli 12 órakor plusz 1,4 fokot mértek. A Nap kél 7.25, nyugszik 16.25 órakor. A Hold kél 18.52, nyugszik 9.03 órakor. Évforduló-naptár 50 éve, 1915. janúár 19-én lialt meg Kosútány Tamás agrokémi- kús, a mezőgazdasági iparok ha­zai fejlesztésének és az élelmiszer- vegyészetnek úttörője, akit kor­társai »a búza, a liszt, a kenyér tudósaként« tiszteltek, A keszthe­lyi Országos Gazdasági Tanintézet hallgatójaként választotta élethi­vatásul az agrokémia művelését, majd a pesti és a haliéi egyete­meken tökéletesítette vegyészeti cs agrártudományi ismereteit. Első­ként foglalkozott tudományos színvonalon a magyar búza és liszt minőségének kérdéseivel. Nagy ér­demeket szerzett a szeszgyártás­ban és a malomipar korszerűsíté­sében. Tudományos-irodalmi mun­kásságából kiemelkedik a hazai dohányfajták termesztésének javí­tásáról és a borászatról írt mun­kája. Társszerzője volt a trágyá­zásról szóló első magyar szak­könyvnek. Megindította és szer­kesztette az első magyar agrár- tudományi folyóiratot. — Javul a naposkacsa-ellá- tás Somogybán. A balaton- endrédi Zöldmező Tsz 2200 te- nyészkacsát állított be. A to­jásokat a karádi keltetöállo- másnak adják át; ahol az idén í a tavalyi tojásmennyiség két­szeresét- keltetik ki. — Radnóti Miklósra emlé­kezik a Megyei Könyvtár csü­törtökön este. A könyvtár iro­dalmi színpada megszólaltatja a mártírhalált halt költő leg­szebb verseit.-r- Háromezer tag beszerve­zését és 250 000 forint értékű részjegy vásárlását tűzték ki célul a múlt évben a földmű­vesszövetkezetek. Az értékelés szerint 4344 új taggal gyara­podtak az fmsz-ek, és a befi­zetett részjegy, valamint a társadalmi munka értéke el­érte a 496 000 forintot. — OT GYERMEKET VESZTET­TE EL szombat este a St. Louis-i néger Hurst házaspár. Házuk le­égett, s ők már nem tudták ki­menteni a kicsinyeket. — író—olvasó találkozót rendeztek vasárnap Siófokon. Ez alkalommal Berkesi And­rás író beszélgetett el a Kő- olajvezeték Vállalat KISZ-fia- taljaival. — Nevess velünk címmel vi­dám műsoros estet rendez csü­törtökön este a nagyatádi mű­velődési házban a Kaposvári Csiky Gergely Színház. — 365 literrel emelkedett az egy tehénre jutó tejhozam a múlt esztendőben a balaton- kiliti termelőszövetkezetben. A hízott marháknál is jó eredményeket értek el. Az ér­tékesített állatok 85—90* szá­zaléka külföldre ment. — ÖSSZEÜTKÖZÖTT EGY AU­TO ÉS EGY VONAT az argeutí- nai Rodriguez közelében egy út­kereszteződésnél. Hatan életüket vesztették. — VADONATÚJ NORVÉG TE­HERHAJÓ SÜLLYED a Vizcayai öbölben. A 3500 tonnás Fossum nevű hajó kapitánya hajnal óta SOS-t jelez. A közelből az adott körzetbe irányítottak minden ten­gerjáró hajót, hogy kimentsék a Fossum mentőcsónnkban hányódó 17 főnyi legénységét. — Kállai István Férjek a küszöbön című színművét mu­tatták be a balatonfenyvesi szakmaközi bizottság színját­szói. Vasárnap a Nagybereki Állami Gazdaság klubjában, hétfőn a Kupa-vendéglő nagy­termében adták elő a színda­rabot. — A zöldségtermelés növe­lése érdekében az idei év első felében 3700 melegágyi ablak áll a termelőszövetkezetek rendelkezésére. Az üveg szál­lítását már megkezdték. — Fotó- és sakk-szakkörö­ket szerveztek Siófokon. A járási művelődési ház irányí­tásával létesült szakkörök rendszeresen tartanak foglal­kozásokat a siófoki TIT- klub helyiségében. — Negyvennégy gyümölcsfa­védelmi társulás alakult me­gyénkben a földművesszövet- kezeíek irányításával. A szer­vezés továbbra is folyik. — Leszállás előtt kigyulladt egy kétmotoros személyszállító repülőgép Zapote mexikói vá­ros repülőterének közelében. A pilóta és a kilenc utas életét vesztette. — FELBORULT GÉPKOCSIK, gyökerestől kicsavart fák, veszély- be került hajók — az elmúlt 12 év legerősebb vihara söpört végig ezen a vasárnapon Anglián. A déli partvidéken a szél sebessége időn­ként az óránkénti 160 kilométert is elérte. A La Manche csatornában és az ír-tengeren a hajók tucat­jai kerültek veszélybe, néhány vészjeleket adott le, más hajók elszakították horgonyláncukat, és úgy sodródtak ki a viharos ten­gerre. — FILM EGY »GYŰJTÉS- RŰL". A bécsi belvárosban a napokban nagy feltűnést kel­tett két fiatalember, aki »Se­gélyakció Franz Novak számá­ra« feliratú plakátok alatt persellyel kezében gyűjtött Eichmann nemrégiben nyolc évi börtönre ítélt munkatársá­nak. A járókelők túlnyomó többsége felháborodottan til­takozott, hogy náci tömeggyil­kos részére gyűjtenek, akad­tak azonban, akik kisebb-na- gyobb összeget — valaki ép­penséggel 10 schillinget — csúsztattak a perselybe. A ta­nulságos utcai jelenet a kö­zeljövőben az osztrák televízió képernyőjére kerül: a »gyűj­tést« ugyanis a tv riporterei rendezték, akik rejtett kame­rával és mikrofonokkal örö­kítették meg a közvélemény­kutatást. A technika története — a kobaltétól az atomreaktorig A Kossuth Könyvkiadó gondo­zásában új érdekes kötet jelent meg az üzletek kirakatában. A maguk idejében korszakalkotó föl­fedezések és találmányok sok év­ezredes krónikáját tartalmazó mű »végigvezeti« . az olvasót azon az úton, amelyen az ember eljutott a kőbaltától az atomreaktorig, le­igázta és szolgálatába állította a természet erőit. A technika története című új al­bum több mint 1000 oldalas szö­vegrészét 726 részben színes kép teszi szemléletessé. — Országos állat- és kirakodó­vásár lesz január 20-án Kadarkú- ton. (3832) — Áramszünet. Az Áramszolgál­tató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy Kaposváron a Kisfaludy ut­cában és a róla leágazó utcákban kb. 3 heti időtartamra naponta reg­gel 7 órától 17 óráig' áramszünet lesz a hálózat felújítása miatt. (52235) G YASZ JELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesanyánk, özv. Fülöp Jó- zsefné hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése lá-én du. 3 óra­kor lesz a Keleti temetőben. Gyá­szoló gyermekei. (1822) A Fejér megyei Bauxitbányák Guttamási Üzeme fölvesz W—40 év közötti dolgozókat föld alatti bányamunkára. A bérezés formája teljesítmény-időbér. A vál­lalat térítés ellenében a legényszállón szállást biztosit. A fölvételhez tanácsi igazolás és tüdő- szűrés-lelct szükséges. Székesfehérvárról autó- buszjárat van. (52170)

Next

/
Oldalképek
Tartalom