Somogyi Néplap, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-06 / 286. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1964. december 6. AUó sor balról jobbra: Csatári, Herke, Bosnyák, Loczkenbauer, Kálmán Ferenc edző, Czintula, Altman. Középső sor: Maron, Két­szeri, Vigh. Guggoló sor: Jung, Kerekes, pobi, Sós. Leg­elöl: Takács ka­pus. zott a többi másodosztályú csa­pattal szemben. Már a tavaszi idény végén lát­ni lehetett, hogy a csoportelsőség a kapolyiaké lesz. Az ősszel to­vább növelték előnyüket, s ve­retlenül nyerték a bajnokságot. A huszonkét mérkőzés közül ti­zennyolcat megnyertek, négy ta­lálkozó döntetlennel végződött. Nagyszerű a gólarányuk. Vi­szonylag sok gólt kaptak, hu­szonegyet (tehát majdnem min­den meccsen egyet-egyet), de ki­lencvennyolc gólt rúgott a kitű­nő csatársor. Nagyszerű mérkő­zésátlagot ad ez a szám. De nemcsak a bajnoki mérkőzé­seken bizonyította be a Kapolyi Honvéd, hogy megérett a fel­sőbb osztályba jutásra, hanem jó pár barátságos találkozón is, amikor az NB III-as Siófoki Bá­nyásznak vagy az ugyancsak NB III-as Taszári Honvédnak is méltó ellenfele volt. Nagy az öröm a csapat háza táján, hogy valóra váltak az el­ső osztállyal kapcsolatos álmok. De akad jócskán gondjuk is a sportkör vezetőinek. Beszélget­tünk az egység parancsnokával. Azzal kezdte, hogy az együttes többé nem fog visszalépni a baj­nokságtól, mert az idő azt iga­zolta, hogy szükség van a sport­körre. A csapat zavartalan műkö­désének megvannak az erkölcsi és anyagi föltételei. Az edző vi­szont tele van gondokkal. Csak nemrégiben búcsúztatta a baj­nokegyüttes tekintélyes hánya­dát. Bosnyák, Czintula, Vigh, Dobi, Csatári meg Maron lesze­relt. A régiekből maradtak ugyan, de Czintuláékat meglehe­tősen nehéz lesz pótolni. Persze- a csapat mostani veze­tői nem rettennek meg a ki— sebb-nagyobb nehézségektől. Szer­vezik az együttest, korszerűsítik a különben is szép pályát, ahol a második osztályban is gyakran három-négyszáz néző kísérte fi­gyelemmel a bajnoki mérkőzése­ket. Mert nemcsak a katonai alakulat, hanem a falu is ma­gáénak érzi a csapatot. Sőt még Tabon is gyakran akadtak szur­kolók, akik Kapolyra jártak meccset nézni. — Lelkes szurkolóhadunk is kötelez bennünket. Remélem, hogy 1965-ben a jó középcsapat szerepét tudjuk betölteni a me­gyei bajnokságban — mondotta Kálmán százados. K. S. Daka és Szabó volt a K. Honvéd legeredményesebb csatára Volt Mő, amikor a Kapolyi Honvéd labdarúgó-csapata már feltornászta magát a tabi járási bajnokságból a megyei első osz­tályba. Ennek az osztálynak a csapatai között nem vallottak szé­gyent a kapolyiak. Jó néhány eredménnyel bizonyították ak­kor, hogy játéktudásban fel­nőttek a megyei I. osztálybeliek­hez. Mégis tiszavirág életűnek bizonyult jó szereplésük. A lab­darúgó-csapat vezetőin kívül álló okok miatt a különben jó közép­csapat akkor visszalépett a me­gyei első osztályból. Ügy lát­szott, hogy ennél a katonai egy­ségnél egyszer s mindenkorra megszűnt a sportolás lehetősége a szolgálatot teljesítő fiatalok szá­mára. A sportkör csaknem föloszlott. A sportolni akarás vágya azon­ban nem szűnt meg, sőt egyre élesebben tört fel. A Kapolyi Honvédőt hamarosan újból ott találtuk a járási bajnokságban, s csatárai tucatszám rúgdosták a gólokat. így következett a me­gyei II. osztály. A Közép csoport­ban fölényes biztonsággal, 7 pont előnnyel bajnokságot nyert a csapat, s 1965-ben ismét ott lehet a megye legjobbjai között. Nyílt titok volt 1964 tavaszán, hogy az együttes bajnokságra tör. Kálmán Ferenc százados, a labdarúgócsapat edzője azzal in­dította útnak fiait, hogy az első helyezést várja tőlük az idény végén. Reálisnak bizonyult a re­mény azért, mert az idei csapat­ban egész sor jó képességű játé­kos szerepelt. Elsősorban Bos­nyák, Czintula és Vigh alkotta a mostani együttes gerincét. De a többiek is megütötték azt a szin­tet, melyet ebben az Osztályban meg lehet követelni egy bajnok- csspsttól. Nem kétséges, hogy a Kapolyi Honvédnak helyzeti előnye volt a megyei II. csapatával szemben. Az edző személyében szakkép­zett vezető állt a csapat élén. Csupa fiatal, tehetséges labdarú­góból állt az együttes. A katonai egység mostani parancsnoka sze­reti a sportot, s minden lehető­séget megteremtett arra, hogy a katonák a szolgálati időn kívül a sportkör rendelkezésére állja­nak. Csaknem mindennap edzést tartottak, s ez meg is mutatko­A labdarúgó NB n-ben nem volt hivatalos góllövőverseny. Ha lett volna, akkor a bajnoki év végén a 23 gólos Garami (PVSK) és Kocsis (III. kér. TTVE) osztozott volna az első helyen. 871 gMt rúgta.k a Nyu­gati csoport csapatai. Közülük a legtöbbet a III. kér. TTVE, 76-ot. A második helyen a Pécsi Bányász áll 65 góllal, a harmadik a Pécsi VSK 60 góllal. A Kaposvári Honvéd támadósora 1964-ben nem jeleskedem. Bár az őszi fordulóban megemberelte ma­gát az ötösfogat, és végül is 47 gólt rúgott, de például a 11. helye­zett Zalaegerszegi TE 58 gólt ért el, a 10. helyezett Veszprém es a 12. helyen álló Mosonmagyaróvár 51-et. A K. Honvéd legeredményesebb csatárának Daka és Szabó bizo­nyult. Mindketten 12—12 gólt lőt­tek. A többiek messze e két csa­tár mögött végeztek. Alább bemutatjuk, hogy kik vol­tak a Nyugati csoport legjobb g51­lövői. Hogy milyen szegények a támadósorok, azt bizonyítja, hogy mindössze tizenhét csatár tudott tíz gólnál többet rúgni az idei baj­nokságban. 23 gólos: Garami (PVSK), Kocsis (III. kér. TTVE). 19 gólos: Bencsics (P. Bányász). 18 gólos:: Hegedűs (Esztergom). 16 gólos: Szalai (Mosonmagyar­óvár), Palkovics (Pápa), Opova (P. Bányász). 15 gólos: Kincsei (PBTC), Miilej (Z. Dózsa). 14 gólos: Salamon (Mosonmagyar­óvár), Sebestyén (III. kér. TTVE). 13 gólos: Hellinger (B. Spartacus). 12 gólos: Grubicska (B. Sparta­cus), Daka, Szabó (K. Honvéd), Ku- szenda (Traktorgyár), Fájd (Veszp­rém). Tóth (ZTE). 10 gólos: Basas, Matulai (EVTK), Homolya, Ruzics (Sz.-fehérvár), Molnár (Traktorgyár), Szigeti, Si­mon (ni. kér. TTVE), Fekete dr. (Veszprém). Kapoly labdarúyfi ismét a negyei I. osztályban AZ OLIMPIÁN JÁRTAM A tokiói olimpia egyik aranyérmese somogyi fiú. Bene Ferenc sportpályafutása innen indult el. Még nem is olyan régen, alig három év­vel ezelőtt megyénkben rúg­ta a gólokat. Ma az Üjpesti Dózsa középcsatára, az olim­piai labdarúgó-válogatott gól- rekordere. Bene az olimpia után több­ször járt szülőfalujában, Ba- latonkeresztúron. Itt, meg Marcaliban, aztán Kaposvá­Elmondotta: Bene Ferenc ron, de másutt is tartott él­ménybeszámolót olimpiai út­járól, az aranyérem történe­téről. Száznál több meghívása van, ezeknek persze nem tud eleget tenni, bármennyire akarná is. A sok-sok meghívó késztet­te« bennünket arra, hogy mi beszélgessünk az aranyérmes Benével. Olimpiai élményeit ma és a következő napokban közreadjuk. Tata—Budapest— Tokió Tatán kezdődött. Jóleső ér­zés volt tucmi szeptember el­sején, amikor mi, labdarú­gók birtokba vehettük a fes­tői fekvésű edzőtábort, hogy valóra válik álmom, s ott lehetek az olimpiai csapat­ban. Bíztam a küldetésben már hónapokkal korábban. De úgy van az ember, hogy amíg útra nem kél, addig semmi sem biztos. Különö­sen nem egy sportolónál, ahol jöhet egy formahanyat­lás, egy sérülés. Ezért esett jól az, hogy olimpiai forma­ruhám már a szekrényben készén állt, és ott lehettem a tizenkilenc labdarúgó között a tatai táborban. Tatán a látogató megér ámulni. Azok az élsportolók azonban, akik eljutnak ide, nemcsak a gyönyörű tavat és környékét, a pompás sport­telepeket, a nagyszerű torna­termet, a kitűnő szállást őr­zik meg emlékükben, hanem- sok minden mást is. Nem elő­ször jártam itt. Az olimpiai felkészítő táborba is szívesen mentem, pedig tudtam, hogy a mostani edzésadagok, ame­lyeket Lakat Karcsi bácsi, az olimpiai csapat szakvezetője szabott meg, nem lesznek könnyűek. Előérzetem valóra is vált. Az első napokban bizony estére kelve alig vártam az ágyat. Amikor Karcsi bácsi látta, hogy fá­radt vagyok, azzal vígasztalt: — Nem baj, Feri, a szorgos munkának meglesz a gyü­mölcse. Nem, nem az aranyéremre gondoltunk. Legalábbis én nem. De Lakat Károly is azt hangoztatta a többi vezetővel együtt, hogy jó eredményt kell elérnünk Tokióban. Ügy mondották, hogy ennek meg­vannak a föltételei. A csapa­tot képesnek tartják arra, hogy beverelcedje magát a legjobb négy közé. Szóval e ki nem mondott első négy hely valamelyike volt az a bi­zonyos jó eredmény. Hogy milyen rövid idő há­rom hét, azt a tatai huszon­egy nap bizonvítja. Jóformán elrepült az idő. Mondanom sem kell, hogy a második hé­ten már sokkal jobban bírtuk a megterhelő edzéseket, pe­dig Lakat Károly egy csöp­pet sem csökkentette az ed­zésadagokat. Sőt délelőtt is, délután is edzettünk, igaz, hogy utána — én legalábbis — nagyon sokat pihentünk. 1964. szeptember 22-e neve­zetes nap marad számomra. Ez volt az indulás napja. Már kora reggel talpon voltunk, pedig csak tizenegy órakor startolt a KLM-társaság DC— 8. típusú, négyturbó-lökhaj- tásos gépóriása a Ferihegyi repülőtérről. Nem először szálltam repü­lőbe. Nem is első ízben in­dultam hosszú útra, de most mégis torkomban dobogott a szívem. Most éreztem igazá­ban, hogy olimpiai csapatnak vagyok a tagja. Most már nemcsak egy klub, nemcsak egy sportág, hanem egy nem­zet sportkép\iseiőjeként kelek útra, s indulok a Távol-Ke­letre. Nyugat-Európa számos országa, Afrika, a fekete kon­tinens, Amerika földje már nem új számomra, még ha innen vagyok is a húsz éven, de a Távol-Kelet, Nippon fiai, lányai igen. A _ búcsú szavai szorongással töltöttek el. Az, ahogy útnak indították azt a százharmincns^olc spor­tolót és vezetőt, aki velem együtt beszállt a hatalmas re­pülőbe* Még egy integetés a repülő­térre kiiött, ismerősöknek, még egy pillantás a fővárost ketté­szelő Dunára, aztán a hatalmas gép tízezer méter magasra emelkedett, s nem telt bele két óra, már ott voltunk^ Europa legnagyobb légi kikötőjében. Amszterdamban. Erről a hatalmas repülőtérről annyit, hogy ide aztán valóban percenkét, sőt félpercenkent érkeznek a gépek, vagy indul­nak innen. Rövid várakozás a tranzitszobában, aztán a mi gé­pünk is végzett a tankolással, még egy vizsgálat, és elindul­tunk az Északi-sark felé. Régi utazási szabály az, hogy alti keresztü'halad az Egyenlí­tőn. vagy átrepüli az Északi- sarkot. erről »dinlomát« kar*. Mi is hamarosan a »Világ Tete­je Rend« tagjai lettünk. A ha­talmas gépóriás ugyanis az Északi-sark fölé ért. A kényel­mes utasfülkékben persze mit sem láttunk a hóborította Észa­ki-sarkból. Azt is csak a csinos stewardes papírra jegyzett köz­léséből tudtuk meg, hogy oda- kinn a hőmérő higanyszála mí­nusz 62 Celsius fokot mutat. Mi odabenn kényelmesen, ingujjra vetkezve igyekeztünk elütni az időt. Volt, aki olvasott, mások kártyáztak, ismét mások arról ábrándoztak, hogy lesz, mint lesz Tokióban. Közben végeszakadt az Észa­ki-sark egyhangú szürkeségé­nek. Gépóriásunk ablakain ki­tekintve feltűnt Amerika leg­magasabb hegycsúcsa, a 6500 méter magas Mc-Kinley. Ter­mészetesen hó borította az USA hegyóriását. Aztán AlaszJka fölé értünk. Majd a gép landolt. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a földön vagyunk. Ancho- rage-ben, Alaszka nyolcvanezer lakosú fővárosában. A repülőtér tranzit várószo­bája nem alkalmas arra, hogy az átutazó képet kapjon e kü­lönleges világ közelebbi életé­ről. Ezek a tranzit várószobák olykor mégis sok érdekeset, tartogatnak. Hamarosan ma­gyar szó ütötte meg fülünket. Régi, még az első és második világháború között kivándorolt honfitársaink megtudták, hogy ezen a napon az átutazó olim­piai csapatok között ott lesz a magyarok egyik csoportja is. Megkerestek bennünket. Hazai híreket, magyar szót akartak hallani. Tőlük tudtuk meg, hogy Alaszka lakosainak száma kb. 250 000. Hogy itt az őslakos­ság még ma is főleg medveva­dászattal foglalkozik, s a föld legnagyobb baraamedvéjét^ a Kodiakot igyekeznek tőrbe csal­ni olykor primitív eszközeikkel. Alaszkát azelőtt a pingvinek, a fókák és a rozmárok hazájá­nak véltem. Valóban, ez álla­tokból nagyon sok él most is ebben az országban. Maga a repülőtér azonban moderp vá­rost sejtet, mint ahogy Ancho­rage tényleg az is. Még annyit Alaszkáról, hogy jóformán nincsenek útjai. Vas­útvonala is mindössze öt mér- földnyi hosszú. A közlekedési eszköz kicsiben a szán meg a sí, nagyban a helikopter meg a repülőgép. Anchorage nyolc­vanezer lakosából nyolcezer pi­lóta foglalkozású. De nem sokáig ismerkedhet­tünk ezzel a földrésszel, amely ottjártunkkor ragyogott az őszi napsütésben, mert szólítottak bennünket. Búcsúztunk a ben­nünket köszöntő magyaroktól, az ismerős NDK-labdarúgóktól, akik szintén útban voltak To­kióba, s elindultunk — most már Japán felé. Nyolcórás utazás várt ránk. Azt mondták a szakemberek, hogy ez a szakasz lesz a legne­hezebb. A feltámadt szél is »rögös utat-« ígért. Kiderült azonban, hogy tízezer méter magasban más a helyzet. A fel­hők fölött sütött a nap. S nyolc óra múlva már Tokió fölött jártunk. Olyan simán szállt le a DC 8-as, mintha nem is föl­det, hanem vizet értünk volna a Haneda repülőtéren. Igaz, nem sok kellett volna ahhoz, hogy a vízbe fussunk. A japán főváros repülőtere ugyanis mé­lyen belenyúúk a, szárazföldből a tengerbe. Persze nekünk a kisebb gondunk is nacrvobb volt ennél, annak örültünk, hogy megérkeztünk Tokióba. (Folytatjuk.) Győrben bíznak a továbbjutásban Ahogyan közeleg a szófiai mér­kőzés ideje, úgy fokozódik a »ku­paláz« Győrben. A Rába menti vá­rosban igen sok szó esik a csapat vasárnapi mérkőzéséről. Általában bizakodó a szurkolóhad. Azt mond­ják, a kétgólos előny elég lehet az ETO-nak arra, hogy tovább jusson a Bajnokcsapatok Európa Kupájá­ban. Elutazása előtt a Győri ETO egy hetet töltött a tatai edzőtáborban. Hidegkúti Nándor a tatai elutazás előtt úgy nyilatkozott, hogy kész a haditerve a Szófiai Lokomotív el­len. Megvan a csapat is. Ismét Tóth lesz a kapus, Széniéi, Orbán, Izsáki hátvédhármas áll őrt majd a győri kapu előtt. Kiss és Máté alkotja a fedezetpárt, az ötösfogat tagjai: Keglovics, Győrfi, Orosz, Orsós, Povázsai lesznek. Tartalék­ként Barna és Takács utazott el a csapattal. Az év utolsó labdarúgó mérkőzése K. Kinizsi—Siófoki Bányász 5:2 (2:1) Szombaton délután mintegy 400 szurkoló előtt bonyolították le az esztendő utolsó kaposvári labda­rúgó mérkőzését. A K, Kinizsi- Siófok visszavágó a hóborította pályán időnkint jó játékot hozott. Mindkét csapat nagy becsvágy- gyal küzdött. Sokáig nyílt volt a találkozó. A végig vezető Ki­nizsi a hajrában biztosította be győzelmét. Góllövők: Jezeri 2, Herbei, Göncz, Mérei, illetve Papp és Steer. A kaposváriaknak tehát sikerült visszavágniuk az egy hete elszenvedett 3:2-es vere­ségért. Tölf se kén yeíwnes en, szépen berendezefi lakásában az ünnepekéi! BÚTORT, SZŐNYEGJÉT, BÚ­TOR HUZATOT, FÜGGÖNYT, RÁDIÓT, TV-t, VÁSÁROLJON MINDENT a foldat űves&zövef kezdi szakitzldekben ! (3787) H ia mm eszet már most vásárolja meg a föld­művesszövetkezeti TÜZÉP tele­peken. Tsz-ek és közületek ré­szére vagontételben is bizto­sítani tudják a telepeken a szállítást. (3784) mi ' a ■«au

Next

/
Oldalképek
Tartalom