Somogyi Néplap, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-25 / 302. szám

Péntek, 1964. december. 25. SOMOGYI NÉPLAP EM DIYATO Egy esős szombat délután kopogtam be a Brassó utca 32. számú házba. Egy asz- szony nyitott ajtót. — Kiss Lajos ipari tanulót keresem. — Itt lakik — felelte, s kedvesen betessékelt a kicsi, tiszta, rendes lakásból. Az elő­szobában egy hosszú lábú, szőke fiatalemberbe botlot­tam. — Kiss Lajos — mutatko­zott be, s félszegen érdeklő­dött jövetelem céljáról. Egy kissé nehezen indult a társalgás. Kevesen vannak Lajos szerszámkészítő a Vi­lágítástechnikai Vállalat Ka­posvári Gyárában. Egyszeri­ben megnőtt, előttem a .tekin­télye. .Keresett szakember a szerszámkészítő. Már jó né­hányszor hallottam az üze­mek vezetőitől, hogy milyen nagy szükségük lenne szer­számkészítőkre, beállítókra. A munkások pedig ilyeneket szoktak mondánk »-Nem tu­dunk rendesen keresni, mert sok selejtet gyártunk. Ennek fő oka, hogy nem megfelelőek a szerszámok ...« — Én is tettem ilyen meg­jegyzéseket — szólt közbe a fiú anyja, aki időközben a másik fiával, Lacival bejött a szobába, s leült a székre. — Ugyanis nemrég én is a vilá­gítástechnikánál dolgoztam. — Talán azért ajánlotta fiainak, hogy legyenek szerszámkészí­tők (Lajos említette, hogy anyja rábeszélésére válasz­tották mindketten ezt a szak­mát), hogy a gyárban több legyen a jó szerszám, keve­sebb a selejt. Ezért is. Ám a fő indítóok nem ez volt A munkásasszony elsősorban azért ajánlotta fiainak ezt a szakmát, mert úgy érezte, hogy van jövője... Lehet újat adni Lajos azt mondta, hogy egy­szer úgy érezte, kár volt hall­gatni anyjára; a szerszámké­szítés túl nehéz és' kevésbé szép munka. Ez a kezdet kez­detén volt, akkor, amikor ka­lapácsot csináltattak vele. Ne­hezen tudta a formát kialakí­tani. Bírálták is miatta a mesterek. Akkor úgy gondol­ta, azoknak van igazuk, akik azt mondják: a szerszámké­szítés nehéz és unalmas, szín­telen. Később azonban rájött, hogy ez a mesterség nem az, aminek ő kalapácskészítés közben elképzelte. — Mielőtt ezek megszület­tek — mutatott a szobában levő fém- és műanyag tár­gyakra —, a szerszámkészítők megcsinálták azokat a fém­vagy műanyag formákat, ame­lyekbe ezeket belepréselték vagy sajtolták. Téhát szer­számok nélkül nem lehetett volna elkészíteni őket. Hogy miért van oly kevés szer­számkészítő, ha a szerszám ilyen nélkülözhetetlen? Azért, mert a múltban a fejletlen iparral rendelkező ország külföldről hozta be ezeket a fontos kellékeket. Most kezd ez a szakma fellendülni. Alig hat-hét éve vált külön a la­katosságtól. Ebben a szakmá­ban is megfigyelhető a spe­cializálódás. Például vannak műanyag- és fémszerszámké­szítők (az előbbiekhez tarto­zik Laci). Némelyek idom­szerek, mások szerkezetek ké­szítésére vállalkoznak szíve­sebben. Én például az utób­bit szeretem inkább. Hogy miért? Egy papírlapra lerajzolta egy dobtárcsa felül- és oldal­nézetét. A kör szélére apró »csipeszeket« pingált. — Ez például egy szerke­zet — magyarázta. ■— Még nincs meg a valóságban — tette hozzá. — Ez csak egy terv vázlata. Az üzemben gyártunk apró biztosítékokat iis. Több ember állítja össze löket. Egyik munkás ráragaszt­ja a fémsapkát az üvegcsőre, a másik belehúzza a vékony szálat, a harmadik felragaszt­ja a másik sapkát, és így to­vább. Arra gondoltam, hogy készítek egy olyan szerkeze­tet, amely elvégzi az említett műveleteket. Ez a tárcsa fel­ragasztaná az egyik sapkát, az­tán a biztosítékot ráejtené az álatta levő tárcsákra, az fel­ragasztaná a másik sapkát. Két ember és a villanymotor fölöslegessé válna, s meggyor­sulna a munkafolyamat. Elragadtatással beszélt a szakmáról. Senki sem tudta volna vele elhitetni ebben a pillanatban, hogy az úgyneve­zett divatos szakmáj úaknak (autó-, autóvillamossági, tv­és rádiószerelőknek) több örö­met szerez foglalkozásuk, mint neki az övé. Számára-ez a leg­szebb. — Miért nem adta be az újítást? — Elmondtam tervemet egy­két szakinak. Azt mondták, megvalósítható, csak bonyolult egy kicsit. Aztán van más baj is. Nem számoltam azzal, hogy az én módszerem az ed­diginél gyorsabban száradó ra­gasztóanyagot követel. — Bizonyára van ilyen is. Be is szerezné a vállalat köz­pontja, ha szükség lenne rá — bátorítottam. Becsüljük őket ’Ijó Liú őnáí’jö k egjp ejitbm'ői — No, Gyulám, akkor mi­kor találkozunk reggel — Fél kilenckor. — Jó! Szóval nyolckor! — Hát... nem bánom. Becsukja az ajtót. Melege­dő-e, raiktár-e ez a helyiség itt a majorban, nem tudom. De van két prices is. Az egyikre leüL Nagyon sáros a csizmá­ja, a nadrágja, a pufajkája — mindene... Kint pöfög a Dut- ra, trágyával megrakott csú­szótalp mögötte. És nehéz, nyomasztó, ködös szürkeség.^ — Ezt már nem tudom ki­vinni. Elmentek az embereim. Hiába, alig világosodik ki, máris beesteledik. Korábban befeje­zik a munkát. L adiszlai Ignác nem. Az előbb még a trágyamarkoló egyik letört karját hegesztette, most jólesik utána egy cigaret­ta. Meg a beszélgetés. — Mindjárt más a nap, ha olyan munkát végez az ember, amelyhez segítség kell, mert a traktoros alapjában véve na­gyon magányos. Mikor kimegy hajnali háromkor, semmi sincs a mezőn, csak a pacsirta. Este, A Kaposvári Ingatlankezelő Közvetítő és Felújító V. ; értesíti bé lőit, hogy a karácsonyi ünnepek alatt I és a téli hónapokban vasárnaponként előforduló csőrepe'lést 1447 -es telefonon vagy az *dy Endre. u. 15. sz. alatt jelentsék, ahol inspekciót tartunk (3808) mikor bejön, már alszik a fa­lu ... De most még pacsirta sincs. Mondják, a hólepellel terített határban a legutolsó pillana­tig szántott. Középtermetű, ősz hajú. Negyvenkét éves. — No és ha azt mondanák, szálljon le a gépről, térjen vissza a régi munkájához? — Hát az nehéz volna! — megemeli bundás sapkáját, aztán visszateszi, és úgy neve­ti él magát, mint aki ezt gon­dolja: az lehetetlen. Pedig... Amikor az ötve­nes években a részes cséplés- nél mondták neki, hogy jó ér­zéke van a géphez, menjen el iskolára, olyasformán vála­szolt: szó sem lehet róla, meg­szólják azért a parasztem­bert ... — De azért ötvenkettőben elvégeztem Fonóban a mező- gazdasági szakiskolát.:. S azóta jóformán mindig gépen ül. A somogyacsai szö­vetkezetnek csak egy éve tag­ja, azelőtt a gépállomáson dol­gozott — Ott megtörtént, hogy ket­ten a váltótársammal 19 050 forintot kerestünk egy hónap alatt... Egyszer mégis rám jött a mehetnék. Hat hónapot dolgoztam Pesten ..; Kigombolja a - pufajkát. Nincs szobahőmérséklethez szokva. — De nem éreztem jól ma­gam Pesten. Pedig nyolcórás volt a munka, szépen keres­tem. Mégse ... Nem találtam a helyemet. Valahogy vissza­húzott a gép. Meg a falu, a föld ... — Ne menj vissza, Náci, van itt egy gép ... — De igazán jól fizetnek . -.. — A te dolgod, gondold meg. Mi szívesen fogadunk :.. És a szabadságáról nem ment vissza .._. Egy éve egészen hazaérke­zett. Tagja lett a közösségnek, vezetője a Dutrának. — Meg vagyok elégedve. Vannak hónapok, hogy itt is megkeresek annyit, mint a gépállomáson. Ez az év jól sikerűit nálunk. Kezd egye­nesbe jönni a gazdaság ... Némelyik hónap végén az összegezés 100 egységet muta­tott ki nála. Plusz 1600 forint t kíurlístiifcsurtás. Az utolsó pillanatig szántott, utána a szár silózása sürgetett, most naphosszat a trágyát hordja. — Föltétlenül le akarom szántani még azt a trágyát. Jó föld kell a termeléshez... Meg itt vannak az ünnepek, legyen rendes a major. A cigarettaparázs kialszik a sáros csizma alatt. A segítő­társak, akik napközben trá­gyát terítettek, már rég ott­hon lehetnek. Neki most kez­dődik a »második műszak«. Vizet hord a majorba. Minden este.:. Azt mondják, fáradhatatlan, becsületes, lelkiismeretes ... Csütörtökön már mindenki az *' ünnepekre készülődött. Egyedül Ladiszlai Ignác Dut- rája döbörgött. Legalább két napra való ivóvízről kellett gondoskodnia. Lekapcsolja a csúszótalpa­kat. Megfordul. Gépével las­san beleveszik a szürkeségbe... Vörös Márta Az ifjú szerszámkészítő nemcsak a jó gyakorlati érzé­ket, szorgalmat, hanem a szó­kimondást is örökölte édesany­jától. Véleményét nem szokta véka alá rejteni. Őszintén el mondta most is, hogy milyen hibák akadályozzák a szer­számkészítést. — Ha valami országos veze­tő volnék — mondta —, több segítséget nyújtanék az újí­tóknak. Arra biztatná őket, hogy csináljanak több művelet el­végzésére alkalmas szerszámo­kat, és biztosítsák ennek föl­tételeit is. Megtérülne az ezek előállítására fordított munka. A szerszámösokkal elvégeztet­né a gépipari technikumot (ő is el akarja végezni). Közvet­lenebb kapcsolatot teremtene a szerszámkészítők és beállítok között. Az utóbbiakkal tanfo­lyamon sajátíttatná el a tudni­valókat. Szerinte készülhet se­lejt, a legjobb szerszámmal is, ha rosszul állítják be. La jós. bízik abban, hogy Sze­mében, ahol véleménye szerint hozzáértő vezetők. képzett mesterek vannak, a hibákat hamar megszüntetik, s ország­szerte az eddiginél jobban ki­használják a szerszámkészítés­ben rejlő lehetőségeket a ter­melés növelésére. Abban azon­ban nem bízik, hogy egyha­mar megváltozik az emberek egy részének, főként a közép- iskolás diákoknak az ipart ta­nulókról alkotott véleménye. — Azt tapasztaljuk — mond­ta —, hogy az ipari tanulókat sokan még lenézik, a középis­kolások idegenkednek tőlük. Feleljen arra — kérdezte —, miért különítik el a táncisko­lában is az ipari tanulókat a középiskolásoírtól. Miért kell az ipari tanulóknak az ÉDOSZ- ba kutyagolniuk, s miért lehet a középiskolásoknak az Ifjú­sági Házban táncolni tanulni? Nem tudtam megmondani. Lehet, hogy valamilyen neve­lési szempontból, lehet, hogy más okból fakad ez a különvá­lasztás. Abban azonban bizo­nyos vagyok, h<jgy az emberek többsége legalább úgy becsüli a szerszámkészítőket és a töb­bi szakmunkást, mint a gim­nazistákat, a pedagógusokat Hiszen Lajos, aki gyakran ül rajzai, könyvei, mérőeszközei között, derekasan tanul, ol­vas, semmivel sem marad el a gimnazistáktól. Sőt, talán tapasztaltabb is náluk. Talán majd Lajos is rájön, hogy nem a kevés kivételre kell hallgatni. Szegedi Nándor A ma krónikásai Baráti társaságban az új­ságra terelődik a szó. Egy is­merősöm megkérdezte, hogy kik azok a. levelezők. Gyak­ran olvassa beszámolóikat, az a véleménye, hogy világo­san kirajzolódik községük mai arca belőlük. Ismerősöm fején találta a szöget, a levelezők a ma kró­nikásai. A falujukban, az üzemükben történtekről szá­molnák be krónikási hűséggel. Ha öregek napját, társadalmi esküvőt rendeztek a faluban, utat, buszvárót, üzletházat építettek, megszervezték a dolgozók iskoláját, az asszo­nyok sokat dolgoztak a ter­melőszövetkezetben, az isko­lások sok vasat gyűjtöttek, vagy jól szerepeltek, munka után nekiülnek, és megír ják a szerkesztőségnek. Ilyenkor öröm és büszkeség cseng a krónikások hangjában. Nem mennek el azonban a hibák mellett sem. Ha nem tetsző dolgot tapasztalnak, őszintén megírják véleményü­ket. Somfai Sándor többször feltárta, milyen egészségtele­nek a polányi üzletek. Nem­régen arról adott hírt, hogy felavatták a neonfényes új üzletházat. Szabó Imre, a Üél-Fűrészek csurgói telepé­nek művezetője szóvá tette, miért nincs elég orvos Csur­gón, miért esett vissza a la­kásépítés üteme; javasolta, hogy áruljanak félkész étele­ket a járási székhelyen is, nyissanak szeszmentes szóra- rakozóhelyeket a fiataloknak stb. Ezek a levelek nemcsak írójuk, hanem a gyár dolgo­zóinak, a csurgóiaknak a véle­ményét is tükrözték. Bognár M. Gyula, a Nagy­atádi Konzervgyár műszaki vezetője sokszor megbírálta az üzem vezetőit, a társadalmi szerveket. Megírta, amikor nem értékelték reálisan a munkaversenyt, amikor nem segítették az újítókat. Az üzem kapuján kívül is talált bírálnivalót. Szóvá tette, ami­kor a Lábodi Állami Gazda­ság nagybaráti üzeme rosszul szervezte meg a szállítást. Azt is, hogy nem világítottak a neonreklámok, rossz volt a járási székhely zöldségellátá­sa. A munkások kérésére ha­tározottan megírta a paradi­csommag elosztása körüli visz- szásságokat. A baromfitápnak használható magból először a protekciósok kaptak. Csak azután a munkások. A levél nyomán a Nagyatádi Járási Pártbizottság megvizsgálta az ügyet, megállapította, hogy igazuk van a munkásoknak. Az őszinte bírálat nem min­dig tetszett a megbíráltaknak, előfordult, hogy a »fejére csap­tak« egyik-másik levelezőnek. Ez azonban nem vette el ked­vüket az írástól, mert érezték, hogy az ismerősök, a munka­társak mellettük, állnak. A krónikásoknak tekinté­lyük van a falujukban. Ezt bi­zonyítja a következő eset. Csapnivalóan szervezték meg a műsoros estet egy községben. A vezetők mindenkitől meg­kérdezték, nem látták-e az előadáson a levelezőt Amikor megtudták, hogy nem, fölléle­geztek: akkor nem kerülünk be az újságba. Hogy mi füti önkéntes mun­katársainkat? Miért hajolnak esténként a papír fölé, miért törik fejüket egy találó jel­zőn, jó címen? Azért, hogy a megye közvéleménye elé tár­hassák, hogyan fejlődik köz­ségük, üzemük, hogyan vál­toznak az emberek, mi gátol­ja a gyorsabb előrehaladást A szocializmus építésének krónikáját írják. Pontosan rögzítik a köznapi hőstetteket, őszinte soraik gazdagítják a lap tartalmát. A pártlap csak akkor töltheti be hivatását igazán, ha szoros kapcsolata van a tömegekkel. A levelezők összekötő kapcsok a megyében élők és a szerkesztőség kö­zött S hogy kik ezek az önkéntes munkatársak? Van közöttük vasutas, műszaki vezető, fő­hadnagy, iskolaigazgató, ta­nácstitkár, könyvtáros, nyugdí­jas tanító, NEB-elnök stb. A fonyódi Győréi József, a csur­gói Szabó Imre, a kaposvári Bánki Gyula több mint három éve, a niklai Hársházi István, a kaposfői Horváth József, a nagyatádi Bognár M. Gyula, a polányi Somfai Sándor, a babócsai Vincze Imre több mint két éve levelez a szer­kesztőséggel, Bracsok István főhadnagy, Kovács Margit ta­nárnő, Baksa Sándor vb-el- nök és a többiek rövidebb ideje küldik tudósításaikat Az Olvasóink írjdk-rovatban százhetven írás jelent meg le­velezőink tollából az idén. A krónikák tartalmáról már beszéltem, ez a szám a meny- nyiséget tükrözi. A ma krónikásai a máról szóló írásaikkal elismerést és megbecsülést szereztek ma­guknak. Az olvasók számon tartják őket, várják újabb hír­adásaikat, szenvedélyes bírá­lataikat. Lajos Géza Kétezer könyvelőt helyettesít A rostocki egyetem számító- központjában a ZRA—1 önmű­ködő számítógéppel tudomá­nyos és fejlesztési feladatok megoldásán dolgoznak. A szá­mítóberendezés kapacitásának 50 százalékát jelenleg a helyi ipar és mezőgazdaság céljaira használják fel. Az Önműködő számítógéppel 2000 könyvelő munkáját takarítják meg, akiknek évi munkabére meg­haladja az egymillió márkát, s ezenkívül 2000 villanyszámo­ló gépre volt szükség munká­jukhoz. A Barcsi Építőipari Ktsz több mint negyven házat tatarozott az idén. hr. asztalosrészleg ajtókat, ablakokat, kony­ha- és hálószobabutorokat gyárt. Ebben az évben 120 garnitúra M' hálót, 1200 kerek asztalt és 60o’ darab ablakot készítettek. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom