Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-04 / 259. szám

SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1964. november 4. ® Bt • • b ■ ■ Kitüntették az olimpián eredményesen szerepelt magyar versenyzőket és szakvezetőiket A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa hétfőn a Par­lament kupolacsarnokában ki­tüntette a XVIII. Nyári Olim­piai Játékokon eredményesen szerepelt magyar sportolókat és szakvezetőket. Az ünnepélyes eseményen megjelent Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese; Gáspár Sán­dor, az Elnöki Tanács elnök- helyettese, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Bu­dapesti Pártbizottság első tit­kára; Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára; Kisházi Ödön, az Elnöki Ta­nács elnökhelyettese; Pap Já­nos, a Minisztertanács elnök- helyettese; Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bi zottságá­nak osztályvezetője; Bárányos József, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető­helyettese; Barcs Sándor, a?. Elnöki Tanács tagja; Egri Gyu­la, az MTS elnöke. Jelen vol­tak a fogadáson még Terényi Imre. Kutas István és Csanádi Árpád, az MTS elnökhelyette­sei. Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács elnökhelyettese üdvö­zölte a tokiói olimpián szép si­kert elért magyar sportolókat, és az Elnöki Tanács, valamint az egész magyar dolgozó nép nevében köszönetét fejezte ki teljesítményükért. Megállapí­totta, hogy a magyar sportolók a tíz arany-, a hét ezüst- és az öt bronzéremmel, valamint a különböző jó helyezésekkel nagy megbecsülést szereztek szerte a világon a magyar sportnak. Egyebek között fel­hívta a figyelmet arra, hogy az ilyen nagy eredményeket nagyon nehéz ugyan elérni, de még nehezebb megtartani. Végső fokon ehhez kívánt to­vábbi sikert a magyar sport legjobbjainak. A következők­ben az Elnöki Tanács elnök- helyettese kitüntetéseket nyúj­tott át a XVIII. Nyári Olim­piai Játékokon eredményesen szerepelt sportolóknak és szakvezetőknek. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Pólyák Imre, dr. Török Ferenc, Újlaki Je­nöné Rejtő Ildikó, Matura Mi­hály és Sákovics József. A Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben része­sült Pézsa Tibor, Kozma Ist­ván, Hammeri László, dr. 1Ú2.usz István, Boros Ottó, dr. Hégedüs Frigyes, Lakat Ká­roly, Laki Károly és Gurics György. Asztaliteniszezőink -’újabb kettős győzelme Nagy küzdelem után nyertek a nők, biztosan a férficsapat Befejezéshez közeledik az asz­talitenisz-csapatbajnokság küzde­lemsorozata is. Az egyre izgalma­sabb hajrában kettős somogyi si­ker született. A nők NB I osztá­lyában a K. Vasas MTE hatalmas küzdelem után 10:8 arányban le­győzte a Vasútterv csapatát. A számunkra rosszul induló mérkő­zésen már-már úgy látszott, hogy minden elveszett. Aztán fordítani tudtak a mieink, s 9:5-re már a Vasas vezetett. Aztán 9:8 lett. A mérkőzés sorsát eldöntő találkozón az igen jó formában levő Bartus- né harmadik ellenfelét is legyőz­te, s ezzel megszületett a csapat- győzelem, s ez a középmezőnybe sorolta a kaposvári csapatot. A Vasasnak még arra is van remé­nye, hogy elnyerje »a legjobb vi­déki csapat« címet. Az NB II Mechlovich-csoportjá- nak bajnoka, a K. Vasas MTE férfiegyüttese bajnokhoz méltó játékkal győzte le a ceglédieket. Ügy fest, hogy a kaposvári fiúk most már pontveszteség nélkül fe­jezik be az 1964. bajnoki évet. K. Vasas MTE—Vasútterv 10:8 (női) Győztesek: Bartusné (3), Sz^recz- né (3), Vinczéné (2), Gundiné és a Szereczné—Vinczéné páros, ill. Ba­laton (3), Pidlné (2), Hámoriné (2) és a Sarnyai—Pidlné páros. Leány ifjúsági: Vasas MTE 5:0. Vasútterv—K. K. Vasas MTE-Cegléd 14:4 A kaposvári győztesek: Balázs, Ivusza (4—4), Kiss (3), Rák (2) és az Ivusza—Balázs páros. AZ A BIZONYOS SZÁZADIK GÓL... Egyes vélemények sze­rint a Somogyi Néplap ál­tal felajánlott két serleg­nek is szerepe van abban, hogy a megyei labdarúgó­bajnokság vezető csapatai az idén a szokottnál jóval több gólt rúgtak, mint az előző esztendőkben. A gól- lövőversenyben élenjáró csapatok közül elsőnek a Kaposvári Dózsa érté el a századik gólt, sőt ma már a lila-fehérek a száz­harmadik gólnál tartanak. A múlt vasárnap a csurgóiak ellen született meg a századik. Ismeretes, hogy Veverán I. István, a Dózsa csatára a megyei egyéni góllövőverseny el­ső számú esélyese. A Dó­zsa—Csurgó találkozón Veverán játékostársai a századik gól előtt mintha úgy igyekeztek volna irá­nyítani a játékot, hogy le­hetőleg a gólrekorder Ve­verán juttassa hálóba szá- zadszor a labdát. A kö­zépcsatár Veveránnak azonban balszerencséje volt. Viszont a nem is csatárt játszó Kiss végül is váratlanul a hálóba fe­jelt, és így ő lett a Dózsa századik góljának szerzője. Kissnek egyébként ez volt az egyetlen gólja ebben a bajnokságban. Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőműveseket és segédmunkásokat vesz 1 kaposvári és siófoki, munkahelyeire Jelentkezési Kaposvár, Májns 1. utca 57. és Siófok, Fő utca 200., valamint az illetéket tanácsok munkaügyi csoportjánál. (27923) A Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany foko­zata kitüntetést kapta Bene Ferenc, Csernai Tibor, Farkas János, Géléi József, Ihász Kál­mán, Katona Sándor, Komora Imre, Nógrádi Ferenc, Novák Dezső, Orbán Árpád, Palotai Károly, Szentmihályi Antal, Szepesi Gusztáv, Juhász Kata­lin, Marosi Paula, dr. Mende- lényi Tamásné Ágoston Judit, Sákovics Józsefné Dömölky Lívia, Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kulcsár Győző, Neme­re Zoltán, Ambrus Miklós, Bodnár András, Dömötör Zol­tán, Felkai László, Gyarmati Dezső. Kanizsa Tivadar, dr. Kárpáti György, Konrád Já­nos, Mayer Mihály, Pacsik Dénes, Rusorán Péter, Kulcsár Gergely, Rudas Ferencné An­tal Márta. Zsivótzky Gyula, Hesz Mihály, Földi Imre, Tóth Géza, Makrai Katalin, Varjú Vilmos, Veres Győző, Jánosi Ferencné Ducza Anikó, Nagy Imre, Széchenyi József, Hatz József, Vass Imre, Szűcs Já­nos, Tari István, Kisgyörgy Lajos, Koltai Jenő, Sárost Im­re, Bakó Jenő, Vass László, Szőcs Bertalan és Porubszky László. Ezenkívül többen kap­ták a Sportérdemérem ezüst és bronz fokozatát. A kitüntetettek nevében dr. Török Ferenc öttusázó olim­piai bajnokunk mondott kö­szönetét, és tett fogadalmat arra, hogy a jövőben is töret­len akarattal és szorgalommal készülnek a magyar sportolták a kis és nagy világversenyek­re. Segítik a feltörekvő fiata­lokat, hogy az 1968. évi mexi­kói olimpián még ütőképesebb magyar együttes vehessen részt. Az ünnepi esemény baráti fo­gadással zárult. Ezen Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára, a Mi­nisztertanács elnöke is meg­jelent a versenyzők között, és szívélyesen beszélgetett velük a tokiói olimpia nagy napjai­ról, versenyeiről. Pécsi győzelmével a negyedik helyre tört tel a K. Építők tekecsapata Az idény végére lassan magára talál a K. Építők tekecsapata. Az együttes az NB II huszadik fordu­lójában Pécsen a P. Szikra fölött nagyarányú győzelmet aratott, öt versenyző egészen kitűnő teljesít­ménnyel rukkolt elő. Különösen dr. Némethnek és Illyésnek ment a játék. De Somlyai is 440 fát ütött. Most csak Oláh nyújtott kevesebbet a vártnál, de így is 2556 fát ütött a kaposvári csapat. Igaz, szükség is voll erre, mert a pécsiek is 2501 fát értek el. Fel­tűnő, hogy a K. Építők csapata idegenben mostanában jobban sze­repel, mint hazai versenyein. A pécsi győzelem a negyedik helyre léptette elő a K. Építőket. Ezt az előkelő helyezést azonban a hátralevő két fordulóban meg­lehetősen nehéz lesz megtartani, mert az Építők hátralevő ellenfe­lei az első számú bajnokesélyes MOM (Kaposváron), valamint a KGM csapata Budapesten. Eredmények: K. Építők—Pécsi Szikra 7:1 (2556:2501) Held 419—Gyenes 417 1:0 Illyés 447—Nagy 414 2:0 dr. Németh 454—Daczi 395 3:0 Somlyai 440—Varga 417 4:0 Burcsa 411—Tankovics 398 5:0 Oláh 385—Gulyás 460 5:1 Jobb faarányával a kaposvári csapat 7:1 arányban győzött. További eredmények: Cserző— KGM 7:1, MOM—Szombathelyi SE 8:0. Gy. Richards—P. Építők 7:1, Pécsi BTC—Győri MÁV DAC 7:1, Nagykanizsai Bányász—Beloian­nisz 6:2. A teke NB II állása: 1. Bp. MOM 20 50 441 107.5 2. Győri Richards 20 50 479 102,5 3. Szombathelyi SE 20 49 181 87,5 4. K. Építők :;o 49 325 80,5 5. Pécsi BTC 20 50 215 79 6. KGM 20 49 144 79 7. Beloiannisz 20 49 068 75,5 8. N. Bányász 20 47 600 73 9. Bp. Cserző 20 49 513 71,5 10. Pécsi Szikra 20 49 918 71 11. Gy. MÁV DAC 20 48 311 65,5 12. P. Építők 20 49 545 61.5 A i feljutást jelentő bajnoki cí­mért a MOM és a Győri Richards tovább verseng. Az első számú ki­esői elöltek a Pécsi Építők és a Győri MÁV DAC LABDARÚGÁS Ha két mérkőzés lesz a Latinka Kupáért Mint már beszámoltunk ró­la, lejátszották a Latinka Ku­pa labdarúgó-selejtezőket. Az első akadályon a K. Dózsa könnyen továbbjutott, a me­gyei bajnokságot nyert K. Va­sas viszont csak a vendégcsa­pat jogán került tovább a Vö­rös Lobogó elleni döntetlen mérkőzéssel. Ma folytatódnak a Latinka Kupa küzdelmei most már a középdöntővel. A kiírás ér­telmében a következő mérkő­zéseket játsszák a mai napon: Kinizsi-sporttelep: K. Vasas MTE—K. Kinizsi, 14.30 ó. Dózsa-sporttelep: K. Dózsa— K. Honvéd, 14.30 ó. A középdöntőben állva ma­radt két csapat jut a novem­ber 7-i döntőbe. Ezt Kapos­vár ünnepi sportműsorának keretében bonyolítják le. >• APRÓHIRDETÉSEK 1 Fonyódon a Temető u. 17. családi ház el­adó, esetleg elcserélhe­tő Kaposváron vagy környékén. (4649) 250 m 4 eres villany gumikábel eladó. Aranykalász Tsz, Ka- posfüred. (1559) Eladó Kaposváron kétszobás, összkomfor­tos, szuterén konyhás, fáskamrás, 315 n-öl kertes, buszmegállónál levő családi ház bebú­torozva, vagy anélkül; egy szoba, konyha cse­rével beköltözhető. Ér­deklődni: telefon 29-01. (1557) Eladó egy új Zim­mermann pianínó zon­gora. Megtekinthető du. 3—6-ig: Kaposvár, József u. 63. (Koncz.) (1558) Siófokon parttól 50 méterre háromszoros, hallos villa szabad kéz­ből eladó. Cím 27919. számon a hirdetőben. (27919) Vése, Kossuth Lajos utca 34. alatti lakóhoz elköltözés miatt eladó. Érdeklődni ugyanott. (27925) Gyalupad eladó. Ka­posvár, Ungvár utca 3. (27926) Vennék balatoni egy­szobás. teraszos nya­ralót. Kaposvári belvá­rosi kétszobás, össz­komfortos cserelakást adok érte. Ajánlatokat 27927. számra a hirde­tőbe. i27927) IISEK3S31 Verolex kiskocsi jó állapotban eladó. Ka­posvár, Cseri u. 29. (1556) 500—-600-as Trabantot vennék 20 000 kész­pénzzel, többi részlet­re. Cím 27924. számon a hirdetőben. (27924) Skoda Felicia kifo­gástalan állapotban, fi­zetési kedvezménnyel, garázshasználattal el­adó. Kaposvár. Petőfi tér 2. Telefon 26-36. (27931) Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, spájzos családi ház kerttel, azonnali beköltözhető- séggel eladó, vagy kö­zeli falusiért elcserél­hető megegyezés sze­rint. Cím 27916. számon a hirdetőben. (27916) A Baromfiipari Or­szágos Vállalat Kapos­vári Gyáregysége csúcsfeldolgozási idényre férfi és női se. gédmunkásokat vesz föl. Jelentkezés a gyár­egység telephelyén: Kaposvár, Vöröshadse­reg útja 67. (27930) Két szakképzett áru­forgalmi előadót löl- vesz a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat. Jelentkezés a vállalat központjában, Kapos­vár, Engels utca 2. »7228) A Somogy megyei Húsipari Vállalat vesz föl. Vidékieknek szállást biztosítunk. Jelentkezni Lehet: Ka­posvár, Vöröshadsereg útja 67/69. ___________________(3712) M érlegképes fiatal könyvelőnö állást vál­toztatna pénzügyi, él- lenőri munkakörbe is. Cím 27920. számon a hirdetőben. (27920) Boltvezetőket kere­sünk egyszemélyes élelmiszerboltokba. Telephely: Balaton­szabadi, Balatonkiliti, Töreki és Nyim köz­ség. Siófok és Vidéke Körzeti Földműves­szövetkezet, Siófok, Szabadság tér 5. __________________(3344) 1 2 éves gyakorlattal rendelkező pásztor fix fizetéssel elhelyezked­ne. Lakás szükséges. Cím a kiadóban. (1561) VEGYES Idősebb, háromtagú értelmiségi csalód ke­res üres albérleti szo- bás-konyhás lakás­azon na Ír a. A1 ónotokat 27929. számra a hir­detőbe. (27929) Időjárás Várható idő­járás ma estig: Párás idő, több helyen felsza­kadozó felhő­zet. Lassan mú­ló reggeli kö­dök. Szórvá­nyosan kisebb esők. Mérsékelt északkeleti szél. Várható legmagasabb hőmérséklet ma 6—11 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 óra­kor 5,8 fokot, déli 12 órakor 7,5 fokot mértek. A Nap kél 6.32, nyugszik 16.23 órakor. A Hold kél 6.22, nyugszik 16.45 órakor. Évforduló-naptár 20 éve, 1944. november 4-én dél­után fél háromkor óriási robbanás reszkettette meg Budapest házait. Kocsik, autók, zsúfolt villamosok, siető emberek tömegével hátán le­vegőbe repült a legnagyobb for­galmú dunai hídnak, a Margit- hídnak pesti ága. A fasiszta német banditák esztelen gazságának csak­nem ezer gyanútlan utas és járó­kelő esett áldozatul ez alkalom­mal, csak az oda siető kis hajók és csónakok önfeláldozó önkéntes mentői akadályozták meg a sok­kalta nagyobb emberveszteséget. Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a németek aligha fognak megkegyelmezni többi szép hí- dunknak. Néhány hét múlva való­ban elpusztították az összes bu­dapesti dunai hidat, köztük a Margit-liíd épen maradt budai ágát is. — Figyelmetlenül vezette a tamási tejüzem FC 58-36 rend­számú tehergépkocsiját An- docs és Nágocs között Miszlai Ferenc, s belehajtott a sertés- falkába. Öt sertést eltipratott. Miszlai ellen szabálysértési eljárás indult. — KODÁLY ZOLTÁN tizen- négynapos NDK-beli látogatá­sa után kedden többhetes nyu­gat-európai körútra indult, amelynek során koncerteket adnak tiszteletére. — Tejboltot nyit még ez év­ben Kaposváron, a gőzfürdő közelében a Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat. Az építési munkála­tokat már megkezdték. — Lelőttek egy brit katonai repülőgépet a dél-arábiai fel­szabadító erők Lahedzs szul- tanátus területén. Egy angol katonai gépkocsit pedig fel­robbantottak — közölte a partizánok kairói képviselete. — Műsoros estet rendeznek ma Kaposváron a Felsőfokú Tanítóképző Intézetben. Az ünnepségen megemlékeznek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulójáról. — Hatszáznál több somogyi gépkocsi járt ez évben kül­földön. Nagy könnyebbség a vidéki autósoknak, hogy az útiokmányokat a megyeszék­helyen megkapják, s azért nem kell, mint a múltban, a fővárosba utazni. — Református egyházi ve­zetők eskütétele. Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke előtt a Ma­gyar Népköztársaságra és al­kotmányára kedden esküt tett dr. Bakos Lajos dunántúli, Ráski Sándor tiszáninneni re­formátus püspök, valamint Üjszászy Kálmán, a tiszánin­neni református egyházkerület főgondnoka. — Kötelező fogyasztást ve­zettek be november 1-től a Grillben. Az új rendet a köz­ismert kaposvári szórakozó­hely vendégei általában meg­elégedéssel fogadták. ____________________________ _________________—.a .... | — ACÉLLEMEZZEL BÉLELIK KI A SZÁLLÍTÓ MUNKÁSOK BAKANCSÁNAK ORRÉSZÉT, mi­vei évente többszáz üzemi balese­tet okoz a szállítás közben a lábfejre nyomódó láda, vagy a lábra eső vasdarab. A SZOT mun­kavédelmi tudományos kutató in­tézete a célnak megfelelő fémbeté­tet is kidolgozta. A két milliméter vastag, megfelelően hajlított acél­lemezt találták a legalkalmasabb­nak, amely öt mélerkilogrammos erőt is kivéd, s a láb tehát sér­tetlen marad. Az acélbetétcs ba­kancsokat már gyártják a Duna Cipőgyárban. — Mintegy száz családi ház épült saját erőből ebben az esztendőben a csurgói járás­ban, harminccal több, mint az előző évben. Az új lakóházak többsége kétszobás. A száz­ból mindössze hatban van egy lakószoba. — Hivataios személy elleni erőszak bűntette miatt nem jogerősen egy év hathónapi szabadságvesztésre ítélte a Kaposvári Járásbíróság Sár­közi Rudolf Kaposvár, Petőfi u. 35. szám alatti lakost. Sár­közi augusztusban Mezőcsoko- riyán a búcsúban verekedést kezdeményezett, s amikor a rendőr elő akarta állítani, a hatósági közeget megütötte. — Huszonnégy malaysiai ügynököt ítélt 5—10 évig ter­jedő börtönbüntetésre egy ke- let-borneói bíróság. Az ügynö­köket azzal vádolták, hogy felforgató tevékenységet foly­tattak Indonéziában. — Több mint 130 000 hold növényvédelmi munkát végez­tek el ebben az évben a me­gye termelőszövetkezetei a 179 Rapidtox és a 98 5-293 típusú permetező-porzógéppel. — Orvhalászaton érték La­katos Lajos irkei lakost. A Csurgói Járási Tanács pénz­bírsággal sújtotta. — A szakszervezeti bizott­ságok újjáválasztásáról ta­nácskoztak a megyei bizottság nélküli üzemek, intézmények szb-titkárai tegnap délelőt' íz SZMT-nél. — Villámrazzia után őrizet­be vették Nyugat-Németor- szágban egy több mint két­száz tagú kábítószer-csempész- banda húsz tagját, köztük egy amerikai katonát. A banda, amelynek központja valószí­nűleg Hollandiában van, fő­ként az amerikai megszálló csapatok állomáshelyeinek környékén működik. — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz Marcaliban november 6-án. (3641) — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemveze­tősége értesíti a lakosságot, hogy november 5-én 8—16 óráig áram­szünet lesz a Bartók Béla, a Zrí­nyi, a Kálvária utcában, a Sziget­vári utcában a kefeüzemig, a Gé­za utcában, a Jedlik Ányos, a Nyár, az Iszák utcában, a Kaposrét soron, a Mikszáth, a Jókai, az Eötvös és az Árok utcában. (27850) Felhívás A Felsőfokú Pénzügyi és Szám­viteli Szakiskola 1965/66. tanévre fölvételre pályázók részére előké­szítő tanfolyamot szervez. Jelentkezhetnek mindazok, akik középiskolai érettségi, vagy ennek hiányában kétéves szakmai gya­korlat mellett a Pénzügyminisz­térium által kiállított képesített vagy ennél magasabb könyvelői képesítést igazol. A tanfolyam részvételi díja 450 forint, melyet a jelentkezés alkal­mával az általunk kiadott csekken kell befizetni. Az előkészítő tanfolyamra je­lentkezni lehet 1964. november 15- ig a megyei tanács vb pénzügyi osztályán Bozsó Istvánná szakok­tatási felelősnél, ahol bővebb fel­világosítást is kaphat. (3715) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, Sebők György 79 éves korában ok­tóber 31-én elhunyt. Temetése no­vember 5-én 16 órakor lesz a Ke­leti temetőben. A gyászoló család. (1566) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vál­lalat vizsgázott kazánfűtőket vesz föl kaposvári és sió'o ú munkahelyre. Jelentkezés levélben vagy személyesen; Kaposvár, Május 1. utca 57., gépészet; vagy Siófok, fő-építésvezető- ség, Fő utca 200. szám. (27824)

Next

/
Oldalképek
Tartalom