Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-17 / 269. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1964. november VL Kaposváron megtört a tatabányai ökölvívók győzelmi sorozata Amióta az NB I B osztályban szerepel a K. Dózsa ökölvívócsa­pata, még sosem volt olyan telt ház a Csiky Gergely Színházban bokszmeccsen, mint most vasár­nap. Már jóval a mérkőzés kez­dete előtt ki lehetett volna tenni a »minden jegy elkelt« táblát. A javuló kaposvári csapat meg az NB 1-re törő Tatabányai Bányász nagy vonzerőt jelent a kaposvári bokszrajongók számára. Az ezerfőnyi szurkolóhad, amely összezsúfolódott a színház nézőte­rén és a színpadon, nem csalódott. Ismét olyan mérkőzést láthatoA amely véleményünk szerint feltét­lenül megütötte a mostani NB I mércéjét. Sem a Tatabánya, sem a Kaposvári Dózsa nem gyengébb az NB I középcsapatainál. A Bá­nyásszal kapcsolatban ez talán nem is újság. A K. Dózsa azonban messze jutott az NB I-től, hisz jó ideig a kiesés réme fenyegette a csapatot, az NB I B osztályban is. Most, az őszi forduló második mérkőzésén ismét láttuk, hogy ez a Dózsa egészen más csapat, mint amely kiesett az első osztályból. Nevében alig-alig változott az együttes, szellemében annál in­kább. Lassacskán azt a Dózsát lát­hatjuk a mérkőzéseken a szorító- bari, amely oly sok örömet szerzett az ökölvívás kaposvári híveinek. Az, hogy a Dózsa megállította győzelmi sorozatában a Tatabá­nyai Bányászt, korántsem vélet­len. Titokban reméltük is ezt az egy pontot. A végén majdnem még vaskosabb meglepetés született. A Dózsa ugyanis már 8:2-re vezetett az NB I B listavezetője ellen. A győztes kaposvári fiúk, Tóth, Be- dő, Tóbi, Horváth és Fehér egy­aránt kitűnőt nyújtottak. A vesz­teseknek sem kellett szégyenkez­niük. Zsiga a jövő embere. A fia­tal légsúlyú ezúttal már bát­rabban öklözött. Ha a harmadik menetben kezdeményezőbb, nyer­hetett volna. Ugyanez áll a fiatal Alföldire is. Papp János is dere­kasan helytállt a válogatott Dienes ellenében. Dunajetz most sem bírt Csiszárral. Érdekes lehetett volna a nehézsúlyúak meccse, ha Kal­már jobb keze az első menet nagy horogcsatájában nem sérül meg. Mindent egybevetve igen jo mérkőzést láttunk. Ami szinten nem mellékes, most kitűnően működött a két vezető bíró, a fiatal Kovács és a tapasztalt Po­gány. A Pusztai, Bányai, Marek pontozóhármasra (negyedikként a mindenkor szabad vezetöbiró pon­tozott) is csak a legjobbakat mondhatjuk. Ez alkalommal egyet­len pontozói tévedés sem akadt. K. Dózsa—Tatabányai Bányász 10: 10 Légsúly: Zsiga pontozásos vere­séget szenvedett Vargától, 2:0. Har- roatsúly: Tóth pontozással győzött Börgöndi ellen, ££. Pehelysúly: Bedd pontozással győzött Határkö­zi ellen. 4:2. Könnyűsúly: Tóbi pontozással győzött Bukó ellen, 6:2. Kisváltósúly: Horváth pon­tozással győzött Mincsik ellen, 8:2. Váltósúly: Papp pontozásos vereséget szenvedett Dienestől, 8:4. Nagyváltósúly: Alföldi pontozásos vereséget szenvedett Molnártól, 8:6, Középsúly: Dunajetz pontozásos vereséget szenvedett Csiszártól, 8:8. Félnehézsúly: Fehér ellen Vin- ezét a második menetben soroza­tos szabálytalanság miatt leléptet­ték. 10:8. Nehézsúly: Kalmár az első menet utáni szünetben kézsé­rülés miatt feladta Budai 10:10. * * * ellen, Az ökölvívó CSB I B osztályá­ban egyébként a Beloiannisz csa­pata. amolyan visszalépőben van. A híradástechnikai üzem együtte­se lemondta a Vasas elleni mécs­esét, így a Vasas mérkőzés nélkül 2O:0-ra nyert. A harmadik találko­zón a Székesfehérvári MÁV—Du­naújváros meccsen 10:10 arányú döntetlen eredmény született. A bajnokság állása,: 1. Tatabányai B. 2. Vasas S. Székesfehérvár 4. Dunaújváros 5. K. Dózsa 6. Beloiannisz 7 6 1 - 103:37 13 7511 94:45 11 7 2 2 3 55:85 6 7 1 3 3 65:75 5 7133 60:80 5 7-24 43:97 2 A megyei bajnokságból A megyei labdarúgó-bajnok­ság utolsó előtti fordulójában a várakozásnak megfelelően igen érdekes mérkőzést hozott a Marcali Vörös Meteor— K. Vasas találkozó. Kilenc gólt láthatott a meccsen a nagy­számú marcali szurkolóhad. Ebből a hazaiak rúgtak ötöt, ■<ír így kikapott a bajnokcsapat. Két találkozó a kiesés kérdé­sére volt hivatva feleletet ad­ni. Nos, a Kaposvári Vörös Lo­bogó otthonában sem tudott győzni a Gyékényesi VSK el­len. A somogyszobiak viszont legyőzték a Nagyatádot, ezzel a szobi együttes pontszámban beérte a K. V. Lobogót. Mint­hogy a Textilesek már minden mérkőzésüket lejátszották, a ga, Kovács II.. Németh — Kovács I., Acs — Dombi, Göbölös, Bálint, Laczó, Szentgyörgyi. Nagyatád: Kuruez — Lengyel, Fritz, Bazsó n. — Simon, Nezdei — Nyögéri, Sasvári. Selmeczi, Horváth, Posta. A mezőnyben az atádi csapat job­ban, szebben futballozott. A lel­kesebben játszó hazaiak végül is megszerezték a győzelmet, amely esetleg a bennmaradásukat jelen­ti. G: Dombi (2), Bálint (2), 111. Sasvári (2) és Posta. Jók: Né­meth, Dombi, Göbölös, 111. Fritz, Posta. Palotai Károly MARCALI V. M.— K. VASAS MTE 5:4 (2:0) Marcali, 600 néző. V: Végh. Mar­cali: Törzsök — Vörös, Kapitány, Hosszú — Jakab, Plmpauer — Bene, Takács, Szántó, Kisborsó, Németh. Edző: Abonyi Károly. Vasas: Nadrai — Kovács, Szili, Csupor — Pados, Gál — Laki, Fammer, Csanda, Stadler, Ma­gyar. Edző: Zádori László dr. A kétgólos hazai előnyt a második félidőben kiegyenlítették a kapos­jelentjük ros, Hottó I., Fekete — Szanyi, Bata — Vörös, Sótonyi, Oglizán, Szabó, Luczek. Edző: Bolla Jó­zsef. Vasutas: Illés — Wéber, Hor­váth, Miseta — Takács, Harsányi — Simon, Tánczos, Laki, Fülöp, Láng. Edző: Nagy László. Minden részében jobb volt a vendég csa­pat. A kaposváriak gyengén és lélek nélkül játszottak. G: Szabó (3), Sótonyi. Jók: Kepler, Hottó I., Szabó, ül. Horváth, Harsányi, Tánczos. Végvári Dénes BABÓCSA—BARCS 2:1 (1:0) Babócsa, 300 néző. V: Várvízi. Babócsa: Bakó — Kakuszi, Ried- ler, Fejes — Vadász, Boda — Pak- sicza, Bukovics, Hajdú, Luczek, Bicsár. Edző: Spievla Károly. Barcs: Jobbágy — András, Sinkó, Krapecz — Hegelsberger, Pálmai — Krámer. Bolhói, Andulics, Hor­váth, Kertész. Edző: Szóvári György. A két szomszédvár talál­kozója ez alkalommal szokatlanul lagymatag mérkőzést hozott. A hazaiak kapuját egy mezőnyjáté­kos őrizte, mégis megérdemelten Megvan a bajnok és a négy kiesé a délnyugati NO III ban A K. Kinizsi bajnoksága már jó pár héttel ezelőtt biztossá vált a labdarúgó NB III Fnyugati cso­portjában. A 29. fo __dó csak arra v olt hivatva feleletet adni, hogy melyik négy csapat búcsúzik ettől az osztálytól. Nos, a kérdés a hu- szonkilencedik fordulóban végleg eldőlt, A Szekszárdi Petőfi, a Ta- szári Honvéd, a Máza-Szászvári Bányász és a Pécsszaboicsi Bá­nyász kiesett. Az utosó fordulóban a jövő vasárnap már csupán nyolc tét nélküli mérkőzés zárja a baj­noki idényt. K. Kinizsi—Dombóvár 0:0 Dombóvár, 700 néző. V: Széki. K. Kinizsi: Kovács — Filiszár, Szigeti, Zag — Bíró, Horváth — Jutási, Szabó, Herbei, Kerkai, Il­lés. Edző: Váradi Lajos. Dombó­vár: Kovács —- László, Egyed, G. Kiss — Korpádi, Kalmár — Son­koly, Szarka, Tapaszti, Horváth, Varga. Edző: Galambos István. Enyhe Kinizsi-fölényt hozott az első félidő, amelyben az eseményt majdnem csak az jelentette, hogy Kerkai lövésre lendült lábát a nyolcadik percben a dombóvári kapus megfogta. A játékvezető . azonban tizenegyes helyett szög­letrúgást ítélt. A 40. percben Szabó hagyta ki a mérkőzés legnagyobb helyzetét. Szünet után is kezdet­ben a Kinizsi támadott, ezt né­hány szöglet is jelezte. Aztán mindkét csapat beletörődött a döntetlenbe. Mind a Kinizsi, mind a dombó­vári csapat tartalékosai! állt fel ar­ra a mérkőzésre, amelynek már nem volt különösebb tétje. A lá­tottak alapján egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Mind­két oldalon csak a közvetlen vé­delem tagjai érdemelnek dicsére­tet. Kalocsai Kinizsi— Taszári Honvéd 7:1 (2:0) Kalocsa, 500 néző. V: Bőze. Kalocsa: Sáfrán — Bedics, Tamá­si, Miskei — Martin, Sipos — Vat­tai, Farkas, Tóth, Boda, Kollár. Taszár: Simái — Baranya?, Goi- hard, Bocz — Nyári, Szalai — Joó, Urbán, Csontos Janás, Pásztor. Edző: Jobban Ferenc. A 7. percben Boda talált a háló­ba, 1:0. Válaszként Csontos a ka­pufát találta el. A 20. percben Tóth volt a gólszerző, 2:0. Erre Urbán ismét egy kapufával vála­szolt. Szünet után teljesen egyol­dalúvá vált a játék, és a hazaiak szinte tetszés szerint rúgták a gó­lokat. 10. perc: Farkas 3:0. 13. perc: Joó 3:1, 21. perc: Tóth 4:1. 25 perc: Martin 5:1. Ez volt a mérkőzés leg­szebb gólja. A labda mintegy húsz méterről védhetetlenül vágódott Si­mái hálójába. 32. perc: Tóth 6:1, 35. perc: Kollár 7:1. A nagy becsvággyal játszó ha­zaiak könnyűszerrel érték el gól­jaikat a kiesésbe beletörődött, ezenfelül szív és lélek nélkül ját­szó T. Honvéd ellenében. Jój<: Martin, a mezőny legjobbia, Tóth, Kollár. A Taszári Honvéden sen­ki nem játszott átlagon felül. * * • További eredmények a Délnyu­gati csoportban: N. Bányász—N. Dózsa 0:0, Bajai MTE—Máza-Szászvár 0:0, Nagymá- nyok—Pécsszaboicsi Bányász 2:1, PEAC—Kalocsai Honvéd 1:0, Sz. Dózsa—Sz. Petőfi 4:1, Nagykani­zsai VTE—Mohácsi TE 4:1. Már biztosra vehető a Pénzügyőrök bajnoksága Az utolsó előtti forduló mérkő­zéseit játszották az NB III Észak- közép csoportjában is. Meglepetés jócskán akadt. Cegléden kikapott a listavezető Pénzügyőrök. De ugyancsak vesztett a másik baj­nokesélyes, a Sárisápi Bányász is, így a táblázat élén az Északközép csoportban nem változott a hely­zet. A Pénzügyőröket már valójá­ban NB Il-eseknek tekinthetjük. Siófoki Pánvász—Goldberger 1:0 (0:0) Székesfehérvár, 300 néző. V: Ná- belek. nyerte a meccset a Bányász. G: Bukovics, Bicsár, ill. Krámer. Jók: Bakó. Kakuszi, Riedler, ill. Sin­kó, Krapecz, AnduJics. Fekete Károly TAB—FONYÓD 4:1 (3:0) Ádánd, 100 néző. V: Huber. Tab: Gróf — Pető, Szabó, Matyék — Garabon, Czabula — Rácz, Simon, Puha I., Puha II., Vendl. Edző: Czabula Miklós. Fonyód: Szánti — Zákányi, Csapó, Molnár II. — Gelencsér, Pintér — Kolip, Vida, Papp, Liszkai, Farkas. A fonyódi csapatnak nincs edzője. Minthogy a tabi pálya játékra alkalmatlan volt, a rendező tabiak Ádándra vitték át a meccset. Jó iramú, sportszerű mérkőzésen már az el­ső félidőben biztossá vált a tabi győzelem. Szünet után a lelkes vendégek nagyon feljöttek. G: Pu­ha I., Simon, Czabula, Vendl, ill. Liszkai. Jók: Szabó, Simon, Puha I., ill. Csapó, Liszkai. Dietzel Ede K. V. LOBOGÓ— GYÉKÉNYESI VSK 0:0 A Textiles-pályán a kiesés elke­rüléséért küzdő, idegesen játszó hazai csapat nem bírt a szervezet­ten védekező vendégekkel. Siofok: Iszak — Farkas, Fehér, Fejes — Balázs, Kerényi — Sier, Szepesi, Tóth, Papp, Takács. Ed­ző: Bódi Ferenc. Goldberger: Al- par — Zemmel, Zumpf, Csengéi — Futó, Gyűrűs — Halácsi, Rotter, Deutsch, Holló, Krizsanics. Edző: San Géza. Ha valaki megszámolta volna, hogy hány siófoki és hány fehér­vári drukker volt kíváncsi" a MÁV Előre-pályán sorra került meccs­re,^ körülbelül ez lett volna az arány: 230:20 a siófokiak javára. Vagyis a siófoki szurkolóhad nem lett hűtlen csapatához, még ak­kor sem, ha a Budapesti Labda­rúgó Szövetség oly súlyos bünte­tést szabott ki a bányászokra. A fehérvári mérkőzésen egyébként nem érződött, hogy a Goldberger nagyobb erőfeszítést tett volna a kiesés elkerülésére. Inkább a sió­foki csapat támadott. A helyzetek azonban kimaradtak. Egy ízben Futó is majdnem öngólt vétett. Az asztaliteniszezők női NB I. osztályában is befejezéshez köze­leg a bajnokság. A bajnoki hajrá egyik jelentős állomása volt a Ka­posvári Vasas—Szombathelyi Pe­dagógus vidéki rangadó. A kapos­váriakat e mérkőzésen az fűtötte, hogy győzelem esetén még esélyük lesz a »legjobb vidéki csapat«-cím elnyerésére. A szombathelyieket fenyegette a kiesés réme. Vasárnap Szombathelyen nagy érdeklődés mellett került sor a két csapat találkozójára. Üjból bebizo­nyosodott, hogy a feljövőben levő kaposvári együttes ma ütőképe­sebb, mint az egyik legjobb já­tékorrát. Nagy Máriát nélkülöző szombathelyi csapat. A K. Vasas MTE fölényes biztonsággal győ­zött Szombathelyen is. Szünet után negyed órára fellán­golt a »Goli«, aztán ismét a Bá­nyász következett, a mérkőzés sorsát eldöntő gól nyolc perccel a befejezés előtt született, amikor Takács lövését a kapufa mentet­te, de a labda Sier elé pattant, s az védhetetlenül lőtt a hálóba, 1:0. Ezután a Goldberger láthatóan be­letörődött a vereségbe. Csak szünet után lett valame­lyest élénk a különben unalmas, alacsony színvonalú mérkőzés. A siófokiaktól Fehér, Fejes, Papp és Takács játéka dicsérhető. A Gold­berger legjobbjai Alpár, Zumpf és Holló voltak. * * * Ez történt még az Északközép csoportban: Cegléd—Pénzügyőrök 4:2. Csepel Autó—Sárisáp 3:1, To- kodi Bányász—Ercsi 3:1, Elektro­mos— Annavölgyi Bányász 1:0, V. Dinamó—Magyar Acél 1:1, Újlaki FC—K. Tűzálló 4:3, Viscosa—Pilisi Bányász 3:1. K. VASAS MTE—SZOMBATHELYI PEDAGÓGUS 13:5 Gy: a dr. Vinczéné—Szereczné páros, dr. Vinczéné (4), Bartusné (3), Szereczné (3), Gundiné (2), ill. a Gáspárné—Grátzl páros, Gáspár- né (2), Grátzl és Szakács. Leány ifjúsági: Szombathely- Ka posvár 4:1. — A totó 13-f-l találatos szelvé­nye: 1 X 1 X 2 1 1 2 1 2 x X 2 + 1. 13 találatos szelvény nem volt. A 12 találatos szelvényekre egyen­ként 42 502,50, a 11 találatosakra 1127, a 10 találatosakra 180 forintot fizetnek. Fölényesen győztek Szombathelyen a Vasas női asztaliteniszezői Somogyszobnak pedig hátra van még egy meccse, egyetlen somogyszobi pont azt jelent­heti, hogy a vasutas csapat is­mét jól hajrázott, és elkerülte a kiesést, a Vörös Lobogó PC" dig búcsúzhat az elsőosztálytól. Eredmények: SOMOGYSZOB—NAGYATÁD 4:3 (1:1) Somogyszob, 300 néző. V: Dará­zsi. Somogyszob: Barbina — Var­váriak. Aztán mindvégig a mar­caliak szereztek vezetést. A győz­tes gól három perccel a befejezés előtt esett az izgalmakban bővel­kedő, végig sportszerű megyei rangadón. G: Takács (2), Kisborsó, Bene, Szántó (11-csből), ill. Stad­ler (4). Jók: Pimpauer, Takács, Kisborsó, ill. Pados, Laki, Stadler. Kálmán Sándor CSURGÓ—K. H. VASUTAS 4:0 (2:0) Kaposvár, Cseri-pálya, 50 néző. V: Szilvási. Csurgó: Kepler — Bo­FELHÍVÁS! AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR felhívja az építési kölcsönnel jövőre épí­teni szándékozók figyelmét, hogy az igé­nyelt kölcsönösszeg biztosítása végett hitelkérelmüket már most nyújtsák be az illetékes OTP-f*óknál. (374 J) íSBSB^Siíi, Magyaregres, Ady Endre u. 26. számú ház 600 n-öl belsőség­gel, gazdasági épüle­tekkel eladó. Érdek­lődni helyben. ___________________(1596) K ét fejőstehén — 7 évesek — eladók. Ba­latoniéiul, Arany Já­nos u. 62. sz. szem­ben. ____________________(1594) Keveset használt mély gyermekkocsi el­adó. Nagyatád, Iláprl­na u. 54.__________(4656) C saládi ház eladó 67G n-öl telekkel azon­nali beköltözhetőség- gel, ugyanitt 1000 n-öl szőlő és gyümölcsös. Vételár megegyezés szerint. Tab, Rákóczi u. 51., Mizérák György. ___________________(4659) S ürgősen keresek megvételre horizontál gatterfűrészt. Ajánla­tokat ármegjelöléssel: Brozsonics, Meszteg- nyő. ___________________(1595) L ingel-félc komplett kőrisfa hálószobabú­tor — hibamentes — eladó. Kaposvár, Kos­suth tér 3. ___________________(1592) R ózsát! Újdonságo­kat legszebb színek­ben ajánlunk. Kér­jen díjmentes fajta- jegyzéket. Rózsaker- : tészet. Budapest, VI. Dalszínház u. 10. (1546) Televízió elé szivár­ványszínű üvegelőtét állandóan kapható a Kaposvár. Vöröshadse. reg úti trafikban. __________________(27994^ K anosfő, Petőfi ut­ca 43. számú ház el­adó. (45346) Autótulajdonosok! Hűtőtakarót megren­delésre készít a Vas­ipari és Műszaki Ktsz karosszéria-rész­lege, Kaposvár, Ber­zsenyi utca 10. ______________(45340) K aposváron, a Vak Bottyán utcában 222 n-öl házhely eladó. Érdeklődni Kaposvár, Vak Bottyán utca 40. szám alatt. __________________(45339) S omogy megye Bé- lavár községében 30x12 méter hosszú téglaépületű lakás be­költözhetően eladó. Üzlet vagy ipar gya­korlására alkalmas, 680 n-öl kerttel. Ara 60 000 Ft. Érdeklődni: Cseh János, Bélavár. ___________________(88539) Á llami gazdaságok, termelőszövetkezetek számára savó kapható a Kaposvári Sajtüzem­ben. Kaposvár, Zalka Máté utca 8. (45318) Teljes (komplett) kovácsszerszám-föl- szerelést vennénk. Ter­melőszövetkezet, Kis­korpád. ___________________(45334) Vennék burgonya­f üllesztőt 50—3 00 li­teresig. Maros György, Szentborbás. ___________________(45347) Eladó kéthengeres bokszmotor szalagfű­rész, kombinált. Sió­fok, Vak Bottyán u. 11. Baksai. (8383) Elcserélnék Kapos­vár környéki kertes házrészt kaposvári la­kásért megegyezéssel. Cím 45333. számon a hirdetőben. (45333) A balatonboglári földművesszövetke­zet képesített könyve­lői oklevéllel és leg­alább három éves gyakorlattal rendelke­ző könyvelőt azonna­li belépéssel fölvesz. Fizetés kollektív sze­rint. Jelentkezés az fmsz központi irodá­jában Balatonboglá- ron, _______________(3747) S zakképzett géptáv- írós elhelyezkedne Lorencz gépre. Cím 45342. számon a hirde­tőben. (45342) A Cukoripari Technikum cserépkályha fűtésére fűtőt keres. Kaposvár, Május 1. u. 2. (1589) A 13. sz. Autó­közlekedési Vállalat autósze­relő szakmában jártas betanít ott munkásokat és autószerelő szak­munkásokat vesz föl Jelentkezni lehet: Kaposvár, Ber­zsenyi utca 1—3., munkaügyi osztály, (45343) A Nagyatád és Vi­déke Körzeti Fmsz lá- bodi húsboltjába szak­képzett húsboltvezetőt keres. Az egység vár­ható forgalma 30 000 forint. Fizetés kollek­tív szerNt, jutalékos rendszerben. Jelent­kezni lehet az fmsz igazgatóságánál sze­mélyesen vagy írás­ban. Nagyatád, Petőfi Sándor u. 2. sz. (4860) Mérlegképes fiatal nő állást változtatna pénz.ügvi, ellenőri mi”-»kakörbe is. Cím 45336. számon a hirde­tőben. (45336) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat fölvesz bádogos szakmunkásokat. Je­lentkezés Kaposvár, Május 1. utca 52. szám ala tt. _____________(45326) A Baromfiipari Or­szágos Vállalat Kapos­vári Gyáregysége csúcsfeldolgozási idényre férfi és női se­gédmunkásokat *resz föl. Jelentkezés a gyár­egység telephelyén: Kaposvár, Vöröshadse­reg útja 67. (27930) 8 éves gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vezető állást változtat­na kaposvári munka­helyre. Cím 45348. számon a hirdetőben. (45348) Vizsgázott kazánfűtőt fölvesz a Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat. Jelentke­zés: Dimitrov utca 127. (45344) Gép- és gyorsírót hosszabb gyakorlattal fölvesz a Nagyatádi Járási Tanács V. B. Fizetés 1341. kulcs­szám szerint. Jelent­kezés írásban vagy személyesen a titkár­ságon. (4658) ■OB Bútorozott fűtött al­bérleti szobát keres értelmiségi fiatalem­ber. Ajánlatokat »De­cember 1-re« jeligére a kiadóba. (1593) Babajavítás, -öltöz­tetés, -hajazás hozott anyagból. Bababúto­rok, hintalovak, egyéb játékok megrendelhe­tők: Kaposvár, Nádor U. 37. (1578) 12-én délután a Ka­nizsai úti új iskolá­nál elvesztettem kar­órámat. Kérem a be­csületes megtalálót, jutalom ellenében Ka­posvár, Berzsenyi ut­ca 30. alá adja le Ko- vácsékhoz. __________________(45335) É rtelmiségi házas­párnak vagy két nő­nek albérleti szoba fürdőszoba-használat­tal kiadó. Kaposvár, Iszák utca 29. (45337) Télre garázs kiadó, ugyanott kétrészes konyhaszekrény és egy bútorszállító ké­zikocsi eladó. Kapos­vár, Damjanich u. 34. sz. (45332) Figyelem! Irtasson patkányt vadászgö­rénnyel, garanciával vállalja Szakáll, Sió­fok. (8382) Bútorvásár! összes bútorfajták most be­szerezhetők a siófoki bútorboltban, OTF- hitellevélre is. j (8384) i A Csepel Vas- és Fémművek felajánl közületek részére 660x16 I/a minőségű CORDATIC autókö­penyt és tömlőt. He­lyette kér 640x15 ugyanazon minőségűt. Sürgős! Ügyintéző: Gold József, telefon 278-600, 16-17 mellék. (3337) Háztáji gazdaságoknak takarmány­burgonyát (mely részben, vetőmagnak is alkalmas) ad el a homokszent- györgyi Zöldmező Tsz, gülbaba, somogyi sárga és kisvárdai rózsa fajtákból. (45312) Veóvtisztítást, festést, rövid határidőre vállalunk. Az ex- pressztisztítást 3 nap alatt elké­szítjük. Patyolat Vállalat. (3752)

Next

/
Oldalképek
Tartalom