Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-14 / 267. szám

Szombat, 1964. november 14. 3 SOMOGYI NÉPLAP liv.l A gyár ezerötszázötvenöt dolgozója közül nyolcvannégy- gyel ismerkedtem meg három nap alatt. Beszélgettem a por­tással, azt kérte, jót írjak: az igazgató azt, hogy az igazat; a cukorfőző, hogy őszintén azt, amit láttam. Megpróbálom tel­jesíteni a kéréseket. Ingyencirkusz Bujkáló asszonyok, alsónad- rágos férfinépség. — Ez mi? — Ez, kérem, ingyencirkusz, — De miért itt? — Csak azért, mert nincs öltöző. — Nincs? — így egyszerűen: nincs. — Nem értem. — Vigasztalódjon, mi sem értjük. Műszakváltáskor ugyanazok az emberek vödrökben mosak- szanak. Több helyen víz sincs. Nedves törülközőkkel dörzsö­lik le egymást. — Ebben az épületben für­dő sincs. Hogy lehetséges ez? A kérdést azonnal továbbí­tom a gyár vezetőjéhez. Áz igazgató keserűen: — íme a példa, hogy lehet. — De hát hogyan? Mit tett a vezetés? A pártszervezet? A szakszervezet? Megtettek mindent. Kivere­kedtek hárommillió forintot. Elkészítették a terveket. Csak­hogy a bürokrácia erősebb volt, mint az ő akaratuk. Mi­vel a tervezők nem fehér-fe­kete öltözőt és fürdőt tervez­tek, s ez valakinek nem tet­szett, visszadobták az egészet. Ahhoz a tervhez, amit valaki kívánt, még másfél milhó kel­lene. A gyár dolgozói nemrég « megyei pártbizottság első tit­kárához fordultak segítségért. Bíznék, hogy nemhiába! Dupla méreg Az hittem, a cukorgyári asz- szonyok mindig vidámak. Té­vedtem. Az anyag-előkészítő állomáson minden présgép mellett mérges arcokat látok. A gépek sajtolják a mokka- rudakat, az asszonyok pedig tétlenül állnak. — Mi nem szórakozni jöt­tünk! . i — Egye meg a fene az egé­szet! ,.. Halomra gyűlik a selejt, összeomlanak a fehér rudak, egynek sincs tartása. Csokonai-múzeumot kér Csurgó (Tudósítónktól.) Csurgón gyakori téma: miért nem őrzi az 1799-ben itt tanítós- kodott Csokonai Vitéz Mihály em­lékét múzeum vagy emlékszoba? Nemrég a járási tanács végre­hajtó bizottsága arra kérte a ta­nács állandó bizottságait és a TIT-et, hogy keressenek megfelelő helyet, ahol Csokonai-emlékszo- bát rendezhetnének be. Az emlékmúzeum berendezésé­ben szívesen segítene a debreceni Juhász professzor, aki nemrég Csurgón tanulmányozta a költő somogyi munkásságát, és Pókos Ferenc, a helybeli gimnázium ta­nára. A célnak megfelelne az interná- tus barokk épületének egyik szo­bája; később, az új mezőgazda- sági szakiskola építésekor a ter­jeszkedésre is gondolhatnának. ARCOK — Mióta van ez így? — Jó három órája. — És miért? — Nincs gőz. Azért... A másik asszony többet tud. — Berobbant a kazán. — Ez kinek kár? — Mindenkinek! Az egész gyárnak! — És maguk azért mérgesek, mert állnak? Az órabérbe minden belefér! (A kérdést egy másik üzemrészben is föl­tettem. Ott nem mérgelődnek, ha pihenni kell!) Megütközve néznek rám. — Mondja, hogy mer ilye! kérdezni! — Nekünk nem tánciskola ez a gyár! — Mi azért járunk ide, mert dolgozni akarunk!... Olcsó becsület A portásnál délután kettőkor érdeklődtem. Mindjárt a fül­ke alatt láttam a táblát: Üze­mi szarlca... — Volt már? — Régen. Nézze végig az embereket. Most mennek ki. Öt munkásruhást számoltam meg. A többiek — vagy há­romszázan — utcai öltönyt vi­seltek. — Becsülettel ment ki min­denki ... Másnap reggel hallottam, hogy az éjszakai portás elka­pott egy szarkát. Cukrot akart kivinni. Este megkerestem a munkahelyén. Zavartan nyúj­totta a kezét. Nem mert a sze­membe nézni. — Miért tette? — Nem tudom. — Máskor is vitt ki? — Soha. Most az egyszer, ez­zel is lebuktam. — A család mit szólt? — Nem tud róla. — Ha megtudják? — Megkapom a magamét. — Szüksége volt rá? Otthon nem volt? Süket csönd a válasz. — Mennyi a fizetése? — Szépen keresek. — Magának mennyit ér a becsület? Csönd. — Mennyibe kerül fél kiló kristálycukor? — Öt forint harmincba. Ol­csó ... Két mester A szürke tartályóriások alatt fullasztó a meleg. Ez az utó- lermék-állomás. Itt dolgozik Gáz Ferenc, a legrégibb cukor­főzőmester. Ez a negyvenhete­dik idénye. Ketten az édesap­jával majd hetven évet dolgoz­tak a gyárban. Kiváló főző, többször kitüntették. Beszél­getni szeretnék vele, de itt mindig szorít az idő. Ö kezdi: — Ez a legszebb munka. Nagyon szeretek itt... Elszalad, fürgén, mint egy inasgyerek. Csavargat a kere­keken, ellenőriz. — Az a fontos, hogy jó le­gyen a cukor. A jó cukornak nem kell reklám. Elszalad harmadszor, ne­gyedszer. Amikor visszajön, két kérdésre kérek tőle vá­laszt. — Mennyit változott húsz év alatt a gyár? Megtörli az arcát a vizes kendővel. — Azt elmondani nem lehet. A második kérdés: — Mire vitte negyvenhét évi munka után? Az arcon büszkeség vibrál: — Jól élünk. Ha kíváncsi egv öreg munkás életére, jöj­jön ki hozzánk a Pázmány Pé­ter utcába. Keressen egy szép házat. Az a mienk . .. A másik mester Takács La­jos. Három szakmája van. Idényben főző, utána vasöntő, »■civilben« pedig mozigépész. Szívesen, lelkesen magyaráz. Szókimondó, egyenes ember. Arról beszél, hogy a tegnapi főzése exportminőség. És hogy ez neki mekkora öröm. Mezíte­len felsőtestén^ patakzik a ve­rejték. A ciga'retta itt nagyon keserű. A búcsúzás előtt meg­kérdezem. — Mi az, ami ide köti? Oda mutat az üstóriásokra. — Az izgialom. Itt mindig egész szívvel kell dolgozni... (Vége.) Németh Sándor Fontos isiiiá<*sfkoxás — GYÉR ÉRDEKLŐDÉS Irányításban tevékenykedő tsz-asszonyok megbeszélése Fonyódon SOK SZŐ HANGZOTT MÁR EL a falusi asszonyok életéről, munkájáról. A gon­dolatok ebben a mondatban foglalhatók össze: a nagyüze­mi gazdaság jő erősségei az asszonyok. Évek óta sokan és többféle módon fáradoznak azért, hogy a falusi nők ne csak a termelésben, hanem a községük életét irányító mun­kában is megfelelő teret kap­janak. A fonyódi járásban a pártbizottság és a nőtanács nemrég megbeszélésre hívta össze a szövetkezetekben tiszt­séget betöltő asszonyokat. A ta­nácskozásnak az volt a célja, hogy elemezve a járás paraszt­asszonyainak helyzetét, tapasz­talatokat gyűjtsenek a további feladatok elvégzéséhez. A já­rásban először tartottak ilyen megbeszélést. Ügy gondoljuk, hogy nemcsak az elhangzot­takból, hanem a körülmé­nyekből is le kell vonni a ta­nulságot. Igazán hasznos nyes úgy lehetett és eredmé- volna ez a Három perccel előbb eimegy az autóbusz... Már többször szóvá tet­ték a zákányiak, hogy a Dombóvárról Gyékényesre közlekedő személyvonatot — ha pontosan érkezik is — nem várja meg az Örtilosra menő autóbusz. A vonat 15.33 órakor érkezik a me­netrend szerint, viszont há­rom perccel előbb, 15.35 órakor indul az autóbusz. Ha egy gépkocsivezető még­is megvárja a vonat utasait, a főnökségen elmarasztal­ják, így természetesen nem mernek kockáztatni. Érthe­tetlen, hogy e három perc miatt miért keli az utazás­ban amúgy is elfáradt uta­soknak két-három vagy még több kilométert is gyalogol­niuk — hegynek fölfelé — a községbe. A tavaszi menetrend ösz- szeáliítása előtt már jelezte a panaszt a járási tanács az Autóközlekedési Vállalat­nak, de eddig — miért, miért nem — figyelembe sem vették a kérést. H. S. tanácskozás, ha nem csupán a nők, hanem vezetőik — tsz- elnökök, agronómusok — is jelen vannak, személyesen tá­jékozódnak, esetleg reagálnak a fölvetett problémákra, és megfelelő következtetéseket vonnak le. Hat szövetkezeti vezetőt hívtak —egyetlenegy sem jelent meg! Figyelmezte­tő ez az érdektelenség. Éppúgy elgondolkodtató az is, hogy az ötvenhat meghívott asszony­ból csupán tizenheten voltak ott! Maga ez a puszta tény is rávilágít arra, hogy az egyéb­ként nagyon szorgalmas, íá- radhatalan falusi asszonyok miért nem kapcsolódnak be községük életének irányításá­ba úgy, mint ahogy várni le­hetne tőlük: egyrészt a férfiak még mindig nem ismerik el kellőképpen ennek fontossá­gát, másrészt maguk az asszo­nyok is tartózkodóak, vissza­húzódók. PEDIG NAGY SZÜKSÉG VAN AZ IRÁNYÍTÁSBAN IS a termelésben olyan példamu­tatóan fáradozó nőkre! A fo­nyódi járásban a 6589 tsz- tagból a bedolgozókkal együtt 3730 a nő. Ebből következne, hogy a tsz-vezetőségek egy- harmada nő legyen. Ezzel szemben például négy köz­ségben — Balatonkeresztúron, Ordacsehiben, Kisberényben és Somogybabodon — egyetlen asszony sem tölt be tisztséget a szövetkezetben, jó néhány helyen pedig nem élnek — nem élhetnek — megfelelően beosztásukkal járó jogukkal a nők. Például, amikor arról esett szó a tanácskozáson, hogy mennyire hasznos és helyes, ha a szociális bizottságban nő is van, s az előadó megmagya­rázta a bizottság feladatát, a lengyeltóti Fekete Ottóné közbeszólt: »Nem is tudtam, hogy ez mind a tennivalók közé tartozik, pedig bizottsági tag vagyok.« Nem egyedi az ő esete; sajnos, sok helyen elő­fordul, hogy tisztségüket csak formálisan töltik be a szövet­kezeti asszonyok. Vagy azért, mert nincs lehetőségük a be­osztással járó munka meg­felelő elvégzésére, vagy pedig azért, mert az inkritikák, a »miért pont neked kell ezt szóvá tenni« szemrehányások miatt visszariadnak. Sokan el­mondták, hogy nemigen mer­nek beszélni, mert letor­kolják őket, s a jóindu­latú figyelmeztetéssel, bí­rálattal haragosokat szereznek maguknak. Igen helytelen ez így, hiszen az elhangzottak is bizonyították: a munkában élen járó nők nemcsak hogy jól látják gazdaságuk gond­jait, nehézségeit, hanem van­nak elgondolásaik is a prob­lémák megoldására. A tanácskozáson főleg bé­rezési kérdések, valamint a tagok és a vezetők közötti kapcsolat forgott a szóban. A buzsáki Tanasics Istvánná el­mondta: ő jól tudja, hogy a holnap szempontjából mennyi­re fontos ez vagy az a beruhá­zás, azonban még sokan van­nak, akik ezt nem értik meg, és kevesen vállalják a fárad­ságot, hogy megmagyarázzák: mire miért van szükség. Ám nemcsak a hibák, a nehézsé­gek kerültek szóba, elmond­ták az asszonyok — például a balatonszentgyörgyi Fazekas Lászlóné, a táskái Lukács Fe- rencné, a lengyeltóti Bodó Kálmánná — azt is, hogy ne­kik már sikerült tekintélyt kivívniuk: meghívják őket tanácskozásokra, gyűlésekre, és hallgatnak is rájuk. A FALU SORSÁÉRT ÉR­ZETT FELELŐSSÉG csendült ki a felszólalók minden szavá­ból. S bár az érdeklődés gyér volt, a tanácskozás sok hasz­nosat adott a jelenlevő járási vezetőknek, s azoknak is, akik majd csak a beszámolókból értesülnek az elhangzottakról. Egy bizonyos: a szövetkeze­tek fő támaszai, a nők meg­érdemlik, hogy a közéletben, községük sorsának irányításá­ban is nagyobb teret kapjanak. Ennek előmozdítása nemcsak a férfiaktól, hanem tőlük is függ: mennyire bátrak, meny­nyire merik vállalni a felelős­séggel, a gonddal járó, de rendkívül hasznos és fontos munkát. Vörös Márta Kivitelezésben és beru­házásban jártas építészmérnököt, építésztechnikust keresünk legalább öt­éves gyakorlattal bala­toni állandó munkahely­re. Jelentkezés írásban a SZOT Dél-balatoni Üdülési Igazgatóságon, Balatonföldvár. (3723) LÁTOGATÁS Üjvári néni, a lengyeltóti vasútállomás váltóőrének felesége a kis bádogkályhán me­legítette a levest meg a mártást, és oda tette a két gyerek elé az asztalra. Lajos és Endre jó étvággyal kanalazta az ebédnek és vacso­rának számító meleg ételt. A Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalatnál — mindketten ott dolgoznak — nem értek rá ebédelni. Amint befejezték a munkát, rohantak a buszmegállóhoz, kiutaztak az állomásra, és felszálltak a fél három előtt induló vonatra, így »idejében« hazaértek. Ha nem ezt tet­ték volna, csak este hétkor kerülnek ottho­nukba. Nem szeretnek csellengeni a város­ban, inkább vállalják a rohanást. A fő az, hogy mielőbb otthon legyenek. Melléjük szegődtem a vonaton. Kíváncsi voltam, hogyan töltik el a szabad időt. Ebéd után bizonyára lepihennek, hiszen fáradtak lehetnek — gondoltam. Hajnali fél négykor keltek, nyolc órát dolgoztak a zajos lakatos­műhelyben. Ezután már csak a heverő kö­vetkezhet. Rosszul számítottam. Az estebéd után Lajos és Endre bejelentette, hogy bemennek a faluba meglátogatni brigádvezetőjüket, Pucskó Lajost, aki hetek óta az ágyat nyomja. A brigádvezető, akit trombózis szögezett az ágyhoz, meglepődött, amikor beléptünk. Láthatóan jólesett neki a fiúk kedvessége. Felesége borral kínált bennünket. Egy ideig én is bele-beleszóltam a diskurálásba, ké­sőbb azonban a vállalatról kezdtek beszél­getni, s ehhez a témához nem tudtam hoz­zászólni. A Pucskó távolléte alatt történtek­ről volt szó. Endre elővette a teljesítményla- pot, s ennek alapján értékelték közösen a brigád munkáját. Pucskó megelégedéssel nyugtázta az eredményt. Ügy éreztem, büsz­ke a fiúkra, s a legszívesebben megvereget­né Endre vállát, akit ideiglenesen megbíztak a brigád vezetésével. A beszélgetésből meg­tudtam, milyen profilt kap a vállalat, ki megy föl Pestre elsajátítani az új cikk gyár­tásának tudnivalóit. A brigádvezető okos megjegyzéseit szinte itták a fiúk. Bizonyos voltam abban, hogy ennek a rögtönzött »táv- irányításnak« kedvező hatása lesz a terme­lésre. Meglepett, hogy a faluról alig esett szó. Pedig a vonaton azt gondoltam, hogy a fiúk szíve inkább ahhoz a helyhez húz, ahol ott­honuk van, nem pedig ahhoz, ahol dolgoz­nak. Kaposvárról vajmi keveset tudnak. Nem látták még a Latinka Művelődési Há­zat belülről, fogalmuk sincs a város sport­életéről, moziba alig, színházba egyáltalán nem járnak. Az igazsága az — gondoltam —, hogy se a város, se falujuk társadalmi életéhez nem köti őket erős szál. Se ide, se oda nem tar­toznak. Az ő szabad idejük nagy része — évenként több mint ezerkétszáz óra — a két fényes vassínen telik el kártyázás közben. Kártyapakli kártyapakli után kopik el, az idő szalad, ők pedig lemaradnak azoktól is, akik falun élnek, és azoktól is, akik a vá­rosban használják fel tanulásra, művelődés­re, szórakozásra szabad idejüket. Érzik maguk is, hogy ez nem jól van így. De tenni ellene semmit sem tudnak. — Tanulni a zsúfolt vonatban nem lehet. Sok bejáró megpróbálta, legtöbbjük azonban csak fél évig járt iskolába — mondták. Ezek a szavak jutottak eszembe, amikor hazafelé tartottunk a sötét országúton. Bán­tott az, hogy ma ismét anélkül bújnak ágy­ba a fiúk, hogy újságot, könyvet vettek vol­na kezükbe. Fél négykor zörög az óra, s minden kezdődik elölről. A bejárók élete már csak ilyen, s ilyen is marad — tartják a fiúk. Egyszer ugyan remélték, hogy köny- nyebb lesz a helyzetük. Szóba került ugyan­is, hogy jó lenne, ha a bejáró munkások­nak külön kocsikat adnának, amelyekben új­ságok, folyóiratok állnának rendelkezésükre, s esetleg pedagógusok instruálnák őket a vonaton. Az ezerkétszáz óra alatt, amely elvész az utazással, meg lehetne tanulni akármelyik iskola egy-egy évfolyamának anyagát. — Utópia — legyintettek lemondóan a fiúk. — Igen — mondtam én is. — Ámbár — tettem hozzá — abból, ami néhány évvel ez­előtt még utópiának látszott, sok minden va­lósággá vált. Vajon miért ne valósulhatna meg egy­szer ez is? Szegedi Nándor Túlteljesítették felvásárlási tervüket a tahi járás földművesszövetkezetei A választmányi ülésen tár­gyaltak a szolgáltatás fejlesz­téséről is. Azokban a közsé­gekben, ahol a tanácsi vállala­tok vagy a kisiparosok nem tudják a szolgáltatást ellátni, az fmsz-ek gondoskodnak az igények kielégítéséről. Befejezésül a választmány Böröczki Tibor helyett — akit a MÉSZÖV igazgatósága már korábban a tabi fmsz igazga­tósági elnöki teendőivel bízott meg — Gróf Jánost választot­ta az FJK elnökévé. (Tudósítónktól.) A gazdálkodás eredményei­ről és a további_Jeladatokról tanácskozott legutóbbi ülésén a földművesszövetkezetek já­rási központjának választmá­nya Tabon. A gazdasági eredményekről szólva elmondta a beszámoló előadója, hogy a vendéglátó- ipar 25,7, a kiskereskedelem 3,1 százalékkal teljesített többet, mint az előző év azonos idő­szakában. Túlteljesítették fel- vásárlási tervüket is az fmsz- ek. Gyümölcsből 108 vagonnal, tojásból 2 150 000 .darabbal, ba­romfiból 68 mázsával, mézből 187 mázsával többet vásárol­tak fel a tervezettnél szeptem­ber végéig. A harmadik negyedév vé­géig a tervezett 1 119 000 fo­rinttal szemben 1 260 000 fo­rintra teljesítették nyereség- tervüket a földművesszövetke­zetek. Arról is beszámolt az igaz­gatóság elnöke, hogy a háztá­ji gazdaságokban 35 000 tő málnát helyeztek ki, s az ősz folyamán újabb 30 000 tő mál­nát telepítenek. A növényvé­delmi társulások száma tízre emelkedett, és tizenkét köz­ségben alakítottak a tavasszal permetező-, gyümölcsfaápoló brigádokat. Gyarapodott a ba­romfiállomány: a háztáji gaz­daságokban 140 00Q naposcsi­bét, 3000 kacsát és 200 libát adtak ki szerződéses nevelésre az idén. Ötmillió gyökeres sző I ő vesszőt szó 11 íta na k az ország minden részébe a Bala- tonboglári Állami Gazdaságból az őszi telepítésekhez. Tegnap reggel több száz munkás látott munká­hoz: szedte, válogatta és osztá­lyozta a gyökeres szőlővesszőket. Ezzel egy időben megkezdték a sima szőlővesszők szedését is: tizenkétmillió darabot küldenek a tavasszal az oltványiskolába. Tekintse meg a KIOSZ kaposvári járási csoport ruházati szak­osztályának a lakosság szolgálatában rendezett kiállítását. A kiállítás megtekinthető november 15—22-ig a szervezet székházában Kaposvár, Ady Endre utca 33. szám alatt naponta 9 érától 18 óráig. (45313) _________________________

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom