Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-07 / 262. szám

Szombat, 1964. november 7. 5 SOMOGYI NÉPLAP SOK ÖRÖMET SZEREZ a kerek bőrlabda. Gyerekkorom­ban labdával kezdtük, s labdá­val fejeztük be a napot. Soha nem kérdeztük, ki csinálja, honnan hozzák. Az volt a ton­tos, hogy belerúghassunk, szálljon a magasba. Ezek a gyerekkori élmények jutottak eszembe a minap, amikor a Szíjgyártó és Nyerges Ktsz raktárában megpillantottam a sok fehér, sárga kis és nagy labdát. De jó lett volna belőle néhány akkor! — gondoltam. — Ezek nemcsak szebbek, ha­nem erősebbek, kerekebbek is, mint azok voltak — állapítot­tam meg. A fűzőslabda egé­szen kiveszett nálunk. Császár Györggyel, a ktsz elnökével és Bokor József fő­könyvelővel beszélgetve azon­ban megtudtam, hogy a fűzős­labda nem halt ki. Az angolok például csak ilyen labdát haj­landók átvenni. Nem azért, mert konzervatívak, hanem mert a fűzőslabda nem hasz­nálódik el olyan gyorsan, mint a másik. Lehet cserélni a bel­sőt, azaz olcsóbb mulatság ját­szani vele, mint az új típusú­val. Másutt azonban az újfajta, a sok szeletből álló labda ter­jedt el. Ilyet rendelnek Olasz­ország, az Egyesült Államok, Nyugat-Németország és Hol­landia meg az afrikai államok kereskedői a ktsz-től, s ma már ilyennel szeretnek futballozni a magyar fiatalok is. A pöty- työs labda közkedveltté vált. VAJON VALTOZOTT-E a labdakészítés módja? Ezt tu­dakoltam a ktsz műhelyeiben, a munkapadoknál. — Sajnos, nem sokat — mondták a vezetők és a mun­kások. — Az egyetlen számot­tevő változás az, hogy kala- pácsnyél helyett egy körülbe­lül egy méter hosszú vaslábon fordítjuk színére a labdát, mi­után a szeleteket összeillesztet­tük. — Persze az új eljárást nem szabad lebecsülni — vi­lágosítottak fel —, ugyanis amikor kalapácsnyélen fordí­tották meg a bőrt, tízszer any- nyi verejték hullott, mint most. Az elnök, míg él nem felejti el. hogy abban az időbgn fog­csikorgatva, nemegyszer kín­jukban a földön ülve próbál­ták kifordítani a labdát a ka­lapácsnyélen. Labdák tott a különféle sportszerek gyártásához. Furcsa azonban, hogy a megerősödött, tíz or­szágba szállító szövetkezetben is így kínlódnak. Itt, ahol cse­heket, lengyeleket tanítottak a labdagyártás csínjára-bínjára, nem lehet korszerűbben előál­lítani ezt a keresett sportcik­ket? — Miért nem géppel végzik a műveleteket? — A börlabdát nem lehet génpel varrni — hangzott a válasz. — Az ősi módszerrel készítik szerte a világon. Az erre a munkára vállalkozó szakembereket igen keresik, jól megfizetik. Körülnéztem, látok-e itt fia­talt. Hiszen ha ez a munka ilyen nehéz, aligha akad, aki az idősebbek kezéből kivegye a szerszámot. Meglepődve lát­tam azonban, hogy a műhely egyik munkapadjánál sok ifjú ember dolgozik. Jókedélyűek valamennyien. Lendületesen, magabiztosan végzik a mun­kát. Karjukon megfeszülnek az izmok, amint keresztülrántják a két tűt az egymáshoz illesz­tett bőrszeleteken. Antal Jó­zsef, Csepeli Sándor, Póré Fe­renc, Karádi József a fordítás­tól sem ijed meg. VAGY EZ CSAK A KEZ­DETI LELKESEDÉS? Így in­dult Kovács Ernő, Sándor Jó­zsef és a többi idősebb is? Ahogy fáradt az izmuk, úgy nyílt mind több panaszra az ajkuk? Egyszer majd ezek a fiatalok is azt mondják, hogy nem kívánnak labdát látni? Lehet. Ámbár az a vélemé­nyem, lehetne tenni egyet- mást azért, hogy ne legyenek komorak, panaszosak majd. Fia például az Újpesti Bőrgyár a kívánt méretben küldené a bőrt, s nem az ellenkezőjét tenné annak, amit a kaposvá­riak kérnek, sok bosszúságtól kímélné meg ezeket a nehéz munkát végző embereket. Mi­lyen nagy öröm lenne számuk­ra, ha az illetékes exportszer­vek nem ostorcsapásoktól vo­nalas, bögölycsípésektől tar- kálló bőrt küldenének, hanem olyat, amiből a külföldi cégek igényeinek megfelelő labdát lehet gyártani. Exportcikket jó — anyagból sem könnyű készíte­ni. A nyugati kereskedők nem elnézőek. A nyugatnémetek például több hétig használt labdákat is visszaküldték az­zal a megjegyzéssel, hogy rossz minűségűek. Többet kellene tennünk tehát a labdaexport növeléséért. A külföldi cégek­nek úgy is megéri a labdával kereskedni, hogy a saját ne­vükön adják el, amit tőlünk vásároltak. Nekünk is megér­né több gondot fordítani rá. Teremtsünk elő megfelelő mennyiségű és minőségű anya­got. Vagy nem érdemes? A bőr­labda napjai már meg vannak számlálva? Igaza lesz a fő­könyvelőnek, aki azt mondta, hogy a műanyag futball ha­marosan lehúzatja a rolót a bőrlabdakészítőkkel? Valóban más profil után kellene néz­ni? Vagy mégsem? Az elnököt igazolja az idő, aki azt mond­ta, hogy a műanyag sohasem fogja kiszorítani a bőrlabdát? Lesznek, akik az angolokhoz hasonlóan a régihez ragasz­kodnak? Majd elválik. Most az a fontos, hogy jó legyen az a labda, amelyet átvesz a kül- és belkereskedelem. Ne nyúl­janak meg a szeletek, ne en­gedjen a varrás, s hogy Ber­ner József művezető és meós, aki két acélkalap közé szorítva fújatja fel a labdákat, mindig elégedett legyen. EZT GONDOLTAM, ami­kor kiléptem a spirituszszagú raktárból egy új élménnyel gazdagabban. Igen, egy új él­ménnyel, hiszen már nemcsak azt tudtam, hogy labdázni jó, s hogyan kell kapura rúgni a közkedvelt kerek bőrt, hanem azt is, hogy sok verejtékkel készítik. Ha most kellene lab­dába rúgnom, lehet, hogy ön­kéntelenül is óvatosabban ten­ném, mint gyerekkoromban. Szegedi Nándor Kiváló üzem lett a kaposvári Utasellátó A kaposvári Utasellátó ve­zetői és dolgozói az első fél­évben sokat tettek a vendég­látás színvonalának emelésé­ért. Bőséges választékú, ízle­tes ételeket készítettek. A tervezett 5 210 000 forint he­lyett 5 460 000 forint forgal­mat bonyolítottak le, azaz ter­vüket 100,4 százalékra teljesí­tették. A tervezettnél 72 000 forinttal több (kétmillió forint értékű) saját készítésű ételt adtak el. A bruttó forgalom a múlt év azonos időszakához viszonyítva 31 százalékkal nőtt. Az Utasellátó dolgozóinak a héten, a november 7-éről való megemlékezés alkalmából ad­ta át az oklevelet Bognár Ró­bert, a Siófoki Kirendeltség vezetője. Három alkalmazott »Kiváló dolgozó« —címet, — oklevelet, tizenegy pedig pénzjutalmat kapott. Hét dol­gozónak tárgyjutalmat adott a szakszervezet. Az oklevelet Preller Antal, az Utasellátó vezetője vette át. Ígéretet tett arra, hogy az Utasellátó jól összeforrott kol­lektívája az év hátralevő ré­szében is mindent megtesz azért, hogy feladatát teljesít­se a vendégek megelégedésére. A vacsorával egybekötött ünnepség után a Csiky Ger­gely Színház művészei szóra­koztatták a megjelenteket, madj táncmulatság követke­zett. Új kiszolgálási mód a gyermekruházati áruházban (Tudósítónktól.) A kaposvári Gyermekruházati Áruház forgalma hónapról hónap­ra növekszik. Az egyre emelkedő forgalom könnyebb lebonyolítása céljából a Somogy megyei Ipar­cikk-kiskereskedelmi Vállalat el­határozta, hogy megszünteti a csomagolási rendszert. Eddig ugyanis az eladóknál, a pénztár­nál, majd a csomagolónál kellett a vevőnek várakoznia. A legtöb­ben mindig a csomagolónál to­longtak. Ezután az eladók adják ki a blokk ellenében az árut, ez­zel gyorsabbá válik a vevők ki­szolgálása. Tanúja voltam egy mai for­dításnak. Sándor József, az egyik régebbi ktsz-tag végezte ezt a fontos műveletet. A va­son végigkalapálta a friss var­rásokat, aztán nekigyürkőzött a legnehezebb feladatnak. Iz­mai megfeszültek, homloka verejtékezett. Egy-két percig tartott a művelet. Nézni sem volt jó. Ekkor értettem meg, miért mondta Kovács Ernő, hogy nem kíván labdára néz­ni. Természetes — gondoltam —• hogy ilyen kezdetleges módszerrel csinálták a labdát akkor, amikor — tíz évvel ez­előtt — a ktsz kivált a bőripa­ri szövetkezetből, és a maga ereiére támaszkodva hozzálá­Hordozható atomreaktor Szovjet tudósok újfajta gördülő atomtelepet szerkesztettek, ame­lyet. négy motorra tudnak sze­relni, és összesen 350 tonna sú­lyú. Az új berendezéssel segíte­nek majd az energiában szűköl­ködő szibériai vidékek kiíejlesz- téseben. ell neked a lány ? n — Ostoba kérdés ! itthon. Egyszerűen nem adom, mert az lányt, kevesebb gondod lesz hívatlan vendég ment el. Az a feszültség, melyet a távozó ma- — Kár a gőzért, öregem, a ga után hagyott, ott gomoly- enyém! Ezt megmondhatod ne- lány nálam marad, Pirinek gott a levegőben, mint a szür- ki is. Ha ő annyira a magáénak megírtam a véleményemet, és ke cigarettafüst, érzi, nem ment volna ki akkor azóta sem változtattam rajta. A z történt, amit már hetek Tudom, eltartanátok öt ott óta várt. Felesége, aki kint. Eltartanátok? Tejben- ötvenhatban magára hagyta a nélküle. Nélkülünk!... Most persze, nyolc év után már megkaparintaná, de tőlem ugyan nem kapja meg. — Gondolkodj okosan, Péter. Negyvenéves vagy, s nem tar­tozol a modern emberek közé. A mai gyerekek pedig azt sze­retik, ha szüleik ... — Pardon, az apjuk. — No, igen, ha az apjuk is lépést tart a korral öltözkö­désben, igényeiben, szóval, ha negyvenéves is, de fiatal. A kislány ugyan még csak ti­zenkét éves, de számolj azzal, vajban fürősztenétek, talán négyéves kislánnyal, levelet autót is kapna meg kastélyt írt, hogy szeretné megkapni a nagy személyzettel. Mindent gyereket. Űj férje, akivel an­hogy hamarosan meggyűlik ve- megadnátok neki, csakhogy el- nak idején együtt hagyta el az le a gondod, hiszen maholnap felejtsen engem ... Nem, ebből országot, hazajött látogatóba, nagylány lesz. semmi sem lesz, mert Mókus- egyúttal a kislányt is magával — Vele sohasem lesz bajom, ka az enyém, és nem a tiétek... akarta vinni. — Túlságosan magabiztos Az utolsó mondatot vagy öt- — De nem járt eredménnyel, v■'er'. Nem élnek a szüleid, ki- szőr elismételte halkan, de ha- és ezért Piri majd jól megmos- re bízod, ^ ha megbetegszel? tározottan. Tekintete az asztal sa a fejét — dünnyögte maga Vagy ha ő esik ágynak, ki lapján pihent, s akkor sem né- elé. Hogy ismét a feleségére ápolja? Te? Öreg vagy ahhoz zett föl, amikor az ajtó nyikor­és ügyetlen. Ha kiviszem a gását hallotta. Tudta, hogy a Jó konyhájáról híres Frissen- a JOB ARAT kisvendéglő Balaíonmárián sültek, kész­ételek, hal­ételek, disznó­toros vacsorák, III. oszt. árak (370.)) a Balatonmária és Vidéke Körzeti föidmüvesszövetkezet kezelésében levő kisvendég ében gondolt, emlékeket gyűjtött az asszony köré, próbálta fölidéz­ni együttlétük epizódjait. A szobában félhomály terpeszke­dett szét. Felkattintotta a vil­lanyt. Tekintete azonban arra a képre esett, mely feleségét ábrázolja még abból az időből, amikor összekerültek. Amint hosszan nézte az arcot, fölis­merte rajta azokat a vonáso­kat, amelyek lányán is megta­lálhatók. Az éles vonalú, feke­te szemöldököt, a kis gödröcs- kéket az arc két oldalán, a mélyedést az álla csücskén, az­tán az a pisze orr ... Igen, Mó­kuska nagyon hasonlít az édes­anyjára, de mi van rajta vagy benne az apjából? Elgondolko­dott. Miben hasonlít? Talán abban, hogy gondolkodás köz­ben beletúr a hajába? Lehet, de nincs kizárva, hogy fiatal­korában az anyjába'• ' 'olt a szokást... NEHÉZ ŐSZ AZ EMBERI AKARAT diadalmaskodik ezekben a na­pokban az átázott földeken. Az ólomszürke felhőkből gyak­ran hull az eső. Lucskos a sapka, a kabát, nedves az arc. Az átázott földbe szárig süllyed a gumicsizma. Nem ilyen őszre gondolok, ha a legszebb évszakot em­legetem. Az én őszöm másforma. Elég időt hagy az egyre bágyadtabb fényű napsugárnak, hogy sárgára, barnára fesse a gyümölcsösök, az erdők leveleit. Békésen megvárja a csön­des hervadást. Az az ősz nem cibálja vad szelekkel a luga­sokat, a töretlen kukoricaszárat, hanem szelid mosollyal szemléli a természet télbe vonulását. Elég időt hagy, hogy a föld szorgalmas munkásai betakarítsák a termést. Az idei ősz rakoncátlan. Hetekig ónszínű fátylat húz a nap elé, így akarja próbára tenni az embert. De az ember állja a próbát... Az országútról nézve tüköresillogása van a mezőnek; a pocsolyákban, tócsákban összegyűlt víz esőfelhők képét mu­tatja. Egy Kapos menti kis faluban a gumicsizmás, nyűtt ka­lapos agronómus komor szavakkal mormogja: — Majd ha eláll az eső, vetünk. Iszapba nem szórhatjuk a búzát. Még a kocsisaink is alig-alig tudnak kihajtani. Ne­héz ez az ősz. Kövér esőcseppek koppannak az ódon kastély bádogcsa­tornáján, mintha csak az egronómus szavait akarnák igazolni. EGY ZSELICI AGRONÖMUS magából kikelve szidja a rossz időt. Még a DT-t sem használhatják. Ráküldték ugyan a földre, de egy fordulónál belecsúszott az árokba. Egy fél tucat traktor meg egy sereg ember majdnem egész vasár­napot töltött el a kiemelésével. A burgonyaföldön meg a zsákokba szedett termést mosta az eső. Nem tudták behor­dani. Lovas kocsi zötyög mellettem az országúton. Az olda­lak között cukorrépa fehérük. A sáros földből cibálták elő. Az országúton vizes földcafatok jelzik a kocsi útját. Sár, víz, eső mindenütt... Október végén aztán mintha megemberelte volna ma­gát az időjárás. A felhők közül előbukkant a nap. A méh­kas lehet olyan élénk az első tavaszi napsugár hatására, mint amilyen a határ volt. Tapsonyban a tsz-elnököt keresem. A fekete hajú, kar- digános könyvelő nagy halom akta fölül mondja: »Nincs itt.« »Az agronómus?« — kérdem. Nemet int. »A brigádve­zető?« Megint fejcsóválás a felelet. Aztán a tanácsházán Osztopáni József tanácstitkár világosít fel; — Aki csak teheti, a határban van. Reggel ment ki mind a két elnök. Sürget bennünket a cukorrépa. Végigmegyek a falun. Embert keresek, aki meg tudná mondani, merre szedik a répát. Nem találok senkit, aki felvilágosítana. Végül egy traktorosnak intek. Nem áll meg, csak úgy menet közben kérdi, mit akarok. Mondom neki. A válaszát nem értem. Elnyelte a traktor zakatolása. A nagyszakácsi elnök a határba készülődött már. ami­kor rányitottam; csak azért volt még bent, mert valami jegyzőkönyvre várt. »Csodálkozik, hogy sürög-forog a nép? — kérdi Sárái László. — Muszáj tenni, hisz október kilen­cediké óta csak tíz holdat tudtunk elvetni.« AZ ISMÉT MEGINDULT MUNKA mindenütt szép ered­ményeket hozott. S már-már úgy tetszett,’ hogy ez a rakon­cátlan ősz mégiscsak szelíden búcsúzik tőlünk, amikor a hét elején megint esőt zúdított a nyakunk közé. Abbaha­gyatta a munkái a határban? Nem, csak késleltette. Szőke- dencsen, amikor arra jártam, még dolgoztak a vetőgépek. S hiába jött meg az eső, négy napra rá telefonon níyp^t Papp József párttitkár: — Befejeztük a vetést! Az emberi akarat diadalmaskodik az átázott földeken... Kercza Imre Miközben lányára gondolt, minduntalan visszatért felesé­gének emléke, és a legtöbbször úgy bukkant elő, ahogyan a friss élmények diktálták: a lá­nyát kérő asszony tűnt fel előt­te hosszabb-rövidebb időre. Maga előtt látta az idegent is, akivel — ki tudja, miért — az első perctől kezdve tegeződött. Most, hogy visszagondolt lá­togatására és a beszélgetésre, megértőbb lett iránta és a fe­lesége iránt is. Kérik a lányt, s az anyának joga van hozzá, hiszen ő hoz­ta a világra. Lehet, hogy a fér­je is kedveli a gyereket, hiszen olyan meggyőzően beszélt... A kislánynak is jobb lenne, mert édesanyja mellett lehetne. Kö­rülvennék minden széppel és jóval, úgy élhetne, mint egy kis hercegnő ... Persze nem biztos, hogy Piriék valóban olyan jómódban élnek, mint ahogyan levelében írta, de ez a. férfi rendesnek, őszintének lát­szott ... Ha visszautasítja ké­résüket, évek múlva esetleg szemére veti a lánya, hogy miért nem engedte el. De bele­egyezhet-e ilyen egyszerűen, hogy elvigyék? Nyolc évig él­tek együtt úgy, hogy senkijük sem volt, senkihez sem fordul­hattak, csak egymáshoz. Most mindennek vége lenne? /Csöngettek. Elindult ajtót nyitni, de félúton vísz- szafordult, és a fiókba gyűrte Piri levelét. A csöngetés meg­ismétlődött, most már türel­metlenül, szaggatottan csi- lingelt az előszobában. Csak Mókuska nyomkodhatta ilyen bolondosán a gombot. — Megyek már, megyek, ne nyugtalankodj. A kislány egy pillanat alatt a szobában termett, könyveit, füzeteit az asztalra rakta, s odaállt eléje. —• Kérdezgetsz, apukám, és a füzeteket is 'ézheted. ké­zen vagyok « ’>•>Inap! lecké­vel — mondta. Majd hozzátet­te: — Tudod, mit láttunk dél­után? Amikor a házmesterék­nél írtuk, a leckét, éppen mi- előttünk állt meg az utcán egy autó. De milyen autó! — mondta. — Milyen autó! — Milyen autó, no? — Hát valami külföldi le­hetett, azt mondták a házmes­terék. Én erre megnyugtattam őket, hogy anyunak még en­nél is szebb autója van... Ugye, apu, az anyué még en­nél is szebb? — Lehet, kislányom — bó­lintott a bizonyítást váró kér­désre. — Szeretnéd, ha te is ilyen autóban utazhatnál0 — Szeretném, hát persze, hogy szeretném. De te úgysem veszel... — Nincs rá pénzem, Mókus- kám. De ha elmész anyuhoz, ott már vár rád az autó ... — És te is kapsz egyet? Nem válaszolt azonnal. A kislány közelebb ment hozzá, és kíváncsian nézett rá. — Én nem kapok, mert nem megyek. Nem megyek ... Elfordult, hogy ne árulkod­jon arcának rándulása, szájá­nak gyenge vonaglása; hogy el­titkolja azt, amit ezekben a pillanatokban érzett. Az ablak­hoz lépett, kinézett a ködös ut­cára. Lámpákat látott csak meg ólmos szürkeséget. Hom­lokát a hideg üveglaphoz szo­rította, úgy bámult az őszi es­tébe. Ha Piri most látná, biz­tosan megkönyörülne rajta, hi­szen nem kívánhatja, hogy ennyire magára maradjon. Nem, nem engedi el Mókus­kát .., fc ondolataiból egy érintés riasztotta fel: kislánya megfogta a kezét. — Ugye, apukám, nem is olyan szép az az autó? Nem érdemes azért olyan messzire utazni... A kis tenyér belebújt a na­gyobbá. s megtanult ott. mint a kismedá a- odúban, ha oda- kí'-r egeti... Hernesz Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom