Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-26 / 277. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1964. november 26. Sportköri közgyűlések a marcali járásban November 1-től mostanáig tizenöt sportkörben tartottak közgyűlést a marcali járásban. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy e közgyűlések mindinkább betöltik hivatásukat. Általában mindenütt nagy az érdeklődés. A sportköri tagság kíváncsian várja a vezetők beszámolóit. Csaknem minden közgyűlésre jellemző az aktivitás. A sportkör tagjai számon kérnek, javasolnak. Az utóbbi napokban megtartott közgyűlések közül kettőt ragadunk ki típuspéldaként. Böhönyén és Niklán jártunk. Előre tekintő volt a böhönyei közgyűlés Talán még sosem volt olyan mozgalmas a sportköri tanácskozás Böhönyén, mint most. Eljöttek a párt és a tanács képviselői, ott voltak a tsz- és az fmsz-vezetők bizonyítva, hogy a faluban közügy a sport. Legalább száz sportköri tag jelent meg a közgyűlésen, hogy meghallgassa Papp Gyula elnök beszámolóját Papp sporttárs részletesen elemezte az elmúlt fél év munkáját, majd a tervekről beszélt. Starkbauer Ferenc gaz-j dasági felelős a sportkör pénzügyi helyzetéről adott számot. Harmincezer forint bevételt terveztek az idén, de már eddig hétezer forinttal több gyűlt össze a pénztárban. Mindez aligha különbözik más, jól működő sportkörök beszámolóitól. Sem a sportolók sikeres szereplése, sem pedig a helyes pénzgazdálkodás ma már nem egyedi eset. Az a 'tizenhat felszólalás azonban, amely górcső alá vette a sportköri vezetők munkáját, igen. Sok szó esett a labdarúgók szerepléséről. A közgyűlés idején még volt reménye a Böhönyei Tsz SK labdarugócsapatának, hogy egy osztállyal följebb lépjen. Hallatszott azonban olyan hang is, hogy nem ez a központi kérdés. Igen hatásosan csendült ki a felszólalásokból a tömegsport problémája. Csaknem valamennyi felszólaló beszélt arról, hogy tömegsport nélkül nem várható a minőség javulása. El kell kezdeni a sportolást már az általános iskolában. — Ennek nincs is különösebb akadálya. De az is fontos, hogy az iskola szoros kapcsolatban éljen a sportkörrel. Mi, pedagógusok szívesen plántáljuk a sport szeretetét a fiatalokba, s rajtunk nem múlik, hogy jó kapcsolat legyen a sportkör és az iskola között — mondotta Szoliva János iskolaigazgató. Csaknem három órán át tanácskoztak Böhönyén a sport helyzetéről. A közgyűlés bátran feltárta a hibákat, feleleteit adott a nyitott kérdésekre, és elősegítette azt, hogy a következő időben még az eddiginél is erőteljesebben fejlődjék a sport ebben a faluban. A közgyűlés befejező aktusaként Papp Gyula elnöknek jó munkája elismeréséül ünnepélyesen átadták a Magyar Testnevelési és Sportszövetség díszoklevelét. Niklán borúlátóak a sport barátai Amikor a niklai közgyűlésen Péter Antal sportköri elnök megállapította, hogy a tagság kilencven százaléka jelen van, egyúttal azt is tudomásul kellett venniük a falu sportbarátainak, hogy a község vezetői közül senki sem jött el. Sem a tanács, sem a pártszervezet, sem a termelő- szövetkezet nem képviseltette magát a sportközgyűlésén. Pedig nagy szükség lett volna rájuk. Kiderült ugyanis Péter sporttárs beszámolójából, hogy a falu sportolói a jelenleginél többre vágynak. A körzeti bajnokságot nyert labda úgók például szeretnének a járási I. osztályban szerepelni. Igen ám, de csaknem megoldhatatlan probléma a szállítóeszköz hiánya. Az asztaliteniszezők meg a sakkozók ott akarnak lenni a körzeti bajnokság csatáiban. Öriási gond azonban, hogy kapnak-e termet erre a célra. A női röplabdacsapat szintén indulni szeretne a járási bajnokságban. Itt is gond azonban az utazás. Annál inkább az, mert a sportkör a különböző szervek, intézmények által megígért és megtervezett anyagi támogatást sem kapta még meg. Bizony csupa borúlátás volt a niklai elnöki beszámoló. Tóth István, az MHS községi elnöke meg Péter József tűzoltóparancsnok azzal «-vigasztalta« a sportköri vezetőket és a tagságot, hogy a sportolókkal kapcsolatos pasz- szivitás nem egyedülálló. Nem érdekli a falu vezetőit az MHS munkája sem — mondotta Tóth István. Ez persze igen gyenge vigasz, sőt külön figyelmet érdemlő megjegyzés. Ma, amikor szinte minden faluban egyre erőteljesebben tör fel a sportolni vágyás igénye, bizony nem közömbös az, hogy a község vezetői támogatják-e a fiatalokat e törekvésükben vagy sem. Persze azért vannak olyan vezetők is, akik oda állnak a sportkör mellé. A közgyűlés részvevői köszönettel adóztak Kővári Ferenc iskolaigazgatónak meg Várhelyi Nándor tanárnak, akik már eddig is nagyon sokat tettek a sportélet föllendítéséért. Kisgyura Károly A megyei labdarúgó-bajnokság végeredménye Befejeződött a küzdelem a labdarúgóknál. A Somogy megyei bajnokság I. osztályában is eldőlt, hogy melyik csapat léphet egy osztállyal följebb, s az is, hogy mely csapatok vizsgáztak elégtelenre, s estek ki az első osztályból. Az idei bajnokság sok-sok tanulsággal szolgált. Van pozitívuma, de akadnak figyelmeztető jelenségek is. Éppen ezért megéri majd a szakvezetőknek a megyei bajnokság jelenlegi rendjével alaposabban is fogMi is ezt tesszük egy későbbi időpontban. Most csak röviden összegezzük a történteket. Bajnok lett tehát a K. Vasas MTE, kiesett a K. V. Lobogó, a Fonyódi Petőfi és a Balaton- lellei Vörös Meteor-. De beszéljen a bajnoki táblázat, amelyben a csapatok neve mellett zárójelben feltüntettük, hogy a tavaszi forduló befejezése után melyik csapat hányadik helyen állt a bajnoki lalkozni. táblázaton. 1. K. Vasas MTE (1) 30 20 7 3 103j40 47 2. Lábodi MEDOSZ (2) 30 19 6 5 97:26 44 3. Kaposvári Dózsa (4) 30 18 7 5 107:43 43 4. Marcali Vörös Meteor (31 30 18 7 5 81:42 43 5. Csurgó (6) 30 16 5 9 67:53 37 6. K. H. Vasutas (7) 30 10 12 8 59:49 32 7. Nagyatádi Kinizsi (5) 30 12 8 10 47:53 32 8. Barcsi SC (9) 30 13 5 12 59:48 31 9. Gyékényesi VSE (11) 30 11 9 10 52:59 31 10. Babócsai Bányász (8) 30 12 4 14 38:58 28 11. Tabi SK (10) 30 10 6 14 53:51 26 12. Marcali Honvéd (13) 30 6 11 13 40:64 23 13. Somogyszobi VSC (15) 30 7 7 16 41:98 21 '14. Kaposvári Vörös Lobogó (12) 30 7 6 17 50:60 20 15. Fonyód (16) 30 2 5 22 16:109 9 16. x — Balatonlelle x (14) - visszalépett. 30 5 3 22 27:90 1.1 KOSÁRLABDA Gyengén ment a K. Honvédnak a Népköztársaság Kópéban A Magyar Népköztársaság Kupa egyik középdöntőjét Baján játszották. Ebben a csoportban szerepelt a Kaposvári Honvéd együttese is. Mérsékelt sikerrel. A Honvéd játékán meglátszott, hogy ellenfelek hiányában nem tudott komolyan felkészülni a középdöntőre. A csapat valamennyi mérkőzését elvesztette. A bajai torna somogyi vonatkozású eredményei: TEKE Most sem sikerült teljutnia a K. Fáklya csapatának Budapesten három napon át tartottak a teke NB II osztályozói, amelyeken huszonhárom csapat versengett az NB Il-be jutást jelentő 1—4. helyért. Az induló csapatok között találtuk a Kaposvári Fáklya együttesét is. A Somogy megyei bajnok szereplését az idén sem kísérte szerencse. A csapatnak nem sikerült feljutnia, mert a bajnoki táblázat közepén végzett. Az első versenynapon a csapatok a Lejtő úti pályán mérkőztek.. Nagyon gyengén ment a mieinknek : a Fáklya hatos legénysége 2293 fát ütött. A következő fordulóban az FTC-pályán már valamivel jobban szerepeltek. Teljesítményük ekkor 2463 fa volt. A Fáklya tehát 4756 fával végzett az osztályozón. Ez azonban kevésnek bizonyult. A kaposvári versenyzők közül csupán Németh Tibornak volt kimagasló eredménye: 453 fa. A többiek mérsékelten sz.erepeltek. A tornán egy budapesti és három vidéki csapat harcolta ki a feljutást. Bekerült az NB II-be az Egri Spartacus, a Pécsi Bányász, a Herendi Építők meg a Budapesti Üt-Vasút. Röplabda it BM. Dózsa, a Bp. Spartacus, a BYSC és a MíiFC jutott tovább A Magyar Röplabda Szövetség Kaposváron rendezte meg a Magyar Népköztársaság Kupa országos középdöntőjének egyik csoportküzdelmét. A III. csoportban négy férfi és négy női csapat versengett a továbbjutásért. A Tanítóképző tornatermében a közönség kizárásával bonyolították le a kétnapos versenyt. Ezen valóban a legjobbak harcolták ki a továbbjutást. Somogyi csapat ebben a mezőnyben nem szerepelt. A férfiaknál a BM Dózsa, a nőknél a BVSC bizonyult a legjobbnak. A torna végeredménye: Rérfiak 1. BM Dózsa 6 pont 9:0 2. Bp. Spartacus 4 pont 6:3 3. Nagykanizsai Dózsa 2 pont 3:6 4. Zalaegerszegi TE 0 pont 0:9 Nők 1. BVSC 6 pont 9:0 2. MAFC 4 pont 6:4 3. Lendület 2 pont 4:7 4. Bp. Előre 0 pont 1:9 Mindegyik csoportból az első két helyezett csapat jutott tovább. Bp. Spartacus—K. Honvéd 97:51 (44:18) Pécsi EAC—K. Honvéd 67:35 (36:19) Bp. Honvéd—K. Honvéd 148:47 (69:25) A torna végeredménye: 1. Bp. Honvéd 6 pont 2. Bp. Spartacus 5 pont 3. Pécsi EAC 4 pont 4. Kaposvári Honvéd 3 pont fl siófoki iszakot villámmá] igazolja a Szombathelyi Haladás Csak tegnap írtuk meg, hogy a mostani rendkívüli átigazolás az első napok értesülései alapján nem érinti a Somogy megyei labdarúgósportot. Tegnap este mégis akadt a villámigazolásnak egy somogyi vonatkozású eseménye. A Szombathelyi Haladás benyújtotta Iszaknak, a siófokiak kapuvédőjének kedvezményes igazolási kérelmét az MLSZ-liez. Ez szinte biztosan azt jelenti, hogy a siófokiak elveszítik tehetséges kapusukat, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a Siófoki Bányász viszonylag kevés gólt kapott az idei bajnokságban. (Sőt leginkább akkor kapott gólt, amikor Iszak nem játszhatott.) Iszak távozása nem kis gondot okoz a siófoki vezetőknek, őket szintén meglepte a kapus távozása. Mint a Bányász vezetői közölték, sürgősen játékosok után néznek, annál inkább, mert a szabályok lehetővé teszik, hogy az eltávozott játékos helyett kettőt igazolhassanak. Neveket meg nem hallottunk, de valószínűleg már megvannak a kiszemelt labdarúgók. Ha már a Bányászról esik szó, hadd mondjuk el, hogy Balázs bevonult, így a fedezet pótlása is gondot okoz a siófoki labdarúgó-szakvezetőknek. Időjárás Várható időjárás ma estig: Az évszakhoz képest enyhe idő. Felhőátvo- nulások kisebb átfutó esőkkel. Élérik, napközben helyenként erős nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 9—14 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 8,0 fokot, déli 12 órakor 12,2 fokot mértek. A Nap kél 7.04, nyugszik 15.58 órakor. A Hold kél 23.34, nyugszik 13.05 órakor. Évforduló-naptár 55 éve, 1909. november 26-án, emigrációjának 60. évében Amerikában 98 éves korában halt meg Madarász László, a szabadságharc egyik kiemelkedő egyénisége. Már 1848 előtt az ifjúság forradalmi hangadóinak egyike. 1848-ban a Honvédelmi Bizottmány tagja, a rendőrség feje lett, egyszersmind a radikális köztársaságiak vezére. Végigküzdötte a szabadságharcot. A komáromi kapituláció után elhagyta az országot. Távollétében az osztrákok halálra ítélték, és jelképesen kivégezték. Mint földet túró farmer kereste kenyerét. A Habsburg-lakájok által bemocskolt hírrel, de a tiszta becsület adta öntudattal idegenben élte hosszú életének hátralevő évtizedeit. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Nádasdy Kálmán kétszeres Kossuth-díjasnak, az Állami Operaház igazgatójának, a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatójának kiemelkedő művészi, pedagógiai és közéleti munkássága elismeréséül 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend aranyfokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át. (MTI) — Hetenként öt-hatezer könyvet visznek haza a kaposváriak a városi fiókkönyvtárakból. Átlagosan 1800 olvasó megy el olvasnivalóért eny- nyi idő alatt. —' A marcali járás tizenhárom körzeti iskolájában van diavetítő, hat iskolában magnetofon és tv-készülék is megtalálható. 1965 végére valamennyi központi iskolát ellátnak tv-vel és magnetofonnal. — Megszüntetik a kézi tus- kóirtásos fadöntést kétszáz hektárnyi területen az Északsomogyi Állami Erdőgazdaságban. Az idén Vetus fadöntő szerkezetet állítanak be ennek a nagy balesetveszéllyel járó munkának az elvégzésére. Szombaton temetik Mányai Lajost Mányai Lajos színművészt, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét, a Nemzeti Színház tagját november 28-án, szombaton 12 órakor kísérik utolsó útjára, a Farkasréti temetőben. (MTI) — Emlékbélyeget adott ki a posta az Országos Takarék- pénztár felkérésére, Fáy András halálának 100. évfordulója alkalmából. Az első magyar takarékpénztár megalakítására emlékeztető 60 filléres bélyeget a posta különleges bélyegzőlenyomattal látja el. — A színjátszók Tahi László Esküvő című háromfelvo- násosát a népitáncosok Együd Zöld búza című leánykarikázó kompozícióját tanulják a Siófok melletti Töreki pusztán. Mindkét csoport bemutatkozik a Latinka Sándor kulturális szemlén is. — Robbanás történt a Lisszabon melletti Trafariában a katonai lőszergyárban. A szerencsétlenségnek több halálos áldozata van. — Több szobából álló helyet kapott a siófoki TIT klub. A tervek szerint kéthetenként országos nevű tudósok, művészek, szakemberek tartanak előadásokat itt. Az első két előadást dr. Karsay Elek történész és dr. Czenner Mihály a Színháztörténeti Múzeum tudományos munkatársa tartja.' „ , ... — Tizenhárom felnőtt cigány tanul írni, olvasni Böhönyén a művelődési _ otthon alapismereti tanfolyamán. — Az új művelődési házban tánc- és színjátszó-csoport, ifjúsági klub, könyvtár és tv- klub működik Balatonfenyve- sen. Most szervezik a báb játszó szakkört. — Lezuhant a Bundeswehr egyik katonai szállítórepülőgépe a nyugat-németországi oh- lhorni repülőtéren. A repülőgépen tartózkodó öt katona közül négy meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült. — A Róma melletti repülő- szerencsétlenség áldozatainak száma 46-ra emelkedett. — A megengedettnél gyorsabban vezette az FB 10-05 rendszámú tehergépkocsit Kovács István (Kaposvár, Toldi Miklós u. 1. sz.) Kaposváron a Béke utcai éles kanyarban levő téglafalnak ütközött. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 15 000 forint. — A Kaposvári Kinizsi folyó hó 27-én, pénteken délután 6 órakor tartja közgyűlését az ÉDOSZ művelődési otthonának nagytermében. Kérjük a tagság megjelenését. Vezetőség. (3768) t*. ** "• • : ' >• ;'í\ aprohírdetesek Drohoka biztos hatású tyúkszemirtó tapaszt 3,60-ért küld Horváth drogéria, Szombathely. (1611) Tűzifát veszek bármilyen mennyiségben 40 Ft-os mázsánkénti áron. Bontásra kerülő épületeket veszek. Gyimesi fakereskedő, Kaposvár. Sallai u. 3. __________________(1629) 1962-es Opel Rekord, 50 köbcentis olasz kis motorkerékpár, 120-as tangóharmonika, japán tranzisztoros rádió, kalapácsos darálók, füllesztő, 200 literes üst eladók. Bala- tonlelle, Tabán u. 24. (1628) Egy jó állapotban levő konyhabútor olcsón eladó. Kaposvár, Füredi úti tisztiház, B. ép., II. em., 11. ajtó. (1626) Alig használt műbői férfikabát eladó. Cím 45445. számon a hirde- *M45) Kétszobás, konyhás, üvegverandás ház mellékhelyiségekkel, 400 n-öl telekkel eladó. Farkas János kőműves, Igái, Dózsa-telep 8. (1628) Kaposvár, Cseri II. dűlő 84. számú kétszobás, konyhás, kamrás ház mellékhelyiségekkel és 530 n-öl telekkel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni szombaton és vasárnap egész nap. (1625) Eladó új, bordó színű kárpitozott garnitúra. Ugyanott új sez- lon állandóan kapható. Üj ágybetétek készítését méret szerint rövid határidőre vállalom. Székesfehérvár, Piac tér 41., Kőszegi kárpitos. (18446) Egyszobás, konyhás házrész beköltözhetően eladó. Cím 45479. számon a hirdetőben. (45479) ÁLLAS A szenyéri egyszemélyes plébánia megbízható, jó lelkű házvezetőnőt keres. (1623) Gépjármű-villanyszerelőt keresünk felvételre. Jelentkezés a Kutasi Állami Gazdaság központjában Kutason, a gazdaság energetikusánál. Elhelyezést munkásszálláson tudunk biztosítani. (3764) A Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres mohácsi, dunaújvárosi, almásfüzitői, diósgyőri, kazincbarcikai munkahelyére lakatos, csőszerelő, hegesztő, kovács szak- és segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest, VI., Paulay Ede utca 52., személyzeti osztály. (7759) Segédmunkásokat keresünk malmi munkára. Nagymalom, Kaposvár. (45441) Német, angol, francia nyelvet perfekt beszélő, adminisztratív és szervező készségű fiatal férfi munkatársat keresünk. Lakást tudunk biztosítani. Részletes önéletrajzzal kérünk jelentkezést »Utaztatási feladatok« jeligére a siófoki hirdetőbe. (8387) Gépészt, autóközlekedési mérnököket és közgazdászt, valamint technikumi végzettséggel gyakorlott művezetőt azonnali belépéssel fölvesz a IS. sz. AKÖV Kaposvár, Berzsenyi u. 1—3. (45422) Gépkocsivezetőt 15 napig helyettesítenék 9 éves gyakorlattal Kaposváron (személy, teher). Ajánlatokat 45480. számra a hirdetőbe. (45480) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat vizsgázott kazánfűtőket és egy gyakorlott villanyszerelőt vesz föl. Fűtőnek nyugdíjasok is jelentkezhetnek a vállalat gépészetén, Kaposvár, Május 1. u. 52. alatt. __________________(45477) Megbízható középkorú kaposvári asz- szonyt fölvennék egyéves kisgyermek mellé. Cím 45446. számon a hirdetőben. (45446) A Kaposvári Tejipari Vállalat fölvesz egy esztergályost. Jelentkezés a vállalat műszaki osztályán, Kaposvár, Cseri út 4. _________________(45450) K ertészeti technikummal 41 éves kertész 11 éves gyakorlattal elhelyezkedne vezető kertésznek dísznövény, faiskola, díszfaiskola vagy parkosításhoz, esetleg zöldségkertészethez. Kiss kertész, Lengyeltóti______________(45439) A Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyáregysége csúcsfeldolgozási idényre férfi és uői segédmunkásokat *7C5Z föl. Jelentkezés a gyáregység telephelyén: Kaposvár, Vöröshadsereg útja 67, (27930) Rádiójavítást vállal a Vasipari Ktsz rádiósrészlege, Kaposvár, Május 1. u. 3. (45399) Elveszett fekete szőrű, Floki névre hallgató kis kutya. Kérem a becsületes megtalálót, értesítsen: Koszto- lánczi, Kaposvár, Má- jus 1. U. 32. ______(45447) A Somogy megyei Tanács V. B. Építési, Közlekedési és Vízügyi Osztálya, Kaposvár, Május 1. utca 10. pályázatot hirdet egy 1222. mérnöki kulcsszámú, továbbá egy 1224. műszaki ügyintézői kulcsszámú állás betöltésére. Feltétel: építészmérnöki, illetve építésztechnikumi végzettség. (45443) Felhívás A házadó és a lakás-helyreállítási hozzájárulás 1965. évi megállapítása véget a háztulajdonosok (haszonélvezők, birtokosok), illetőleg a házingatlanok kezelői 1964. évi november hó 30-ig házadóbevallást kötelesek benyújtani azokról az épületekről, a) amelyeket 1964. évben vettek használatba (lakásszövetkezeti tulajdonban álló épületek tulajdonosai a tulajdonukban levő lakásokról egyénenként tartoznak bevallást adni); d) amelyeket állami tulajdonból való mentesítés folytán 1964. évben kaptak vissza; c) amelyeknél a tulajdonos vagy a bérlő személyében az 1963.. illetőleg az 1964. évre benyújtott házadóbevalláshoz képest változás történt; d) amelyeknél a bérjövedelem összegében 1964. évben bármilyen mérvű változás következett be. Adóbevallási kötelezettség esetében a bevallást az egész épületre kiterjedően a városi tanács vb pénzügyi osztályának adócsoportjához (fszt. 7-es szoba) kell benyújtani az ott beszerezhető hivatalos »Bevallási ív« nyomtatványon. A bevallás késedelmes beadása vagy elmulasztása bírságot von maga után. A Kaposvári Vá rosi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya (45437) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatom, hogy sze- retett feleségem, Varga Istvánné elhunyt. Temetése ma délután 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló férje. (1634) * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesapa és nagyapa. Ház József (volt nőiszabó-mester) folyó hó 24-én elhunyt. Temetése 26-án délután 3 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. <1«31)