Somogyi Néplap, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-03 / 258. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1984. november 3. S az SZKP Az SZKP Központi Bizottságának legutóbbi plénumával foglalkozó Pranda-vezércikk, majd a Kommunyiszt és a Partyijnaja zsizny vezércikke után a vasárnapi Pravdában terjedelmes szerkesztőségi cikk ad részletes áttekintést az SZKP lenini irányvonaláról. A négy részre tagolt szerkesztőségi cikk valójában az SZKP XXII. kongresszusán, három évvel ezelőtt elfogadott új pártprogram méltatása, de több is ennél: aláhúzza, hogy a program tételei helyesnek, időtállónak bizonyultak, hogy a szovjet nép ezek szellemében él és dolgozik továbbra is. A cikk bevezetőben hangsúlyózza, hogy a Szovjetunió a kommunizmus építésében elért sikereivel, következetes békepolitikájával erősíti a szocializmus és a béke állásait a nemzetközi küzdőtéren, forradalmi hatást gyakorol a népeknek a békéért, a szabadságért és a társadalmi haladásért vívott harcára. Az SZKP következetesen folytatja lenini általános irányvonalát, amelyet a XX., a XXI. és a XXII. kongresszus dolgozott ki. A szerkesztőségi cikknek a belső gazdasági kérdésekkel foglalkozó első része részletesen méltatja a szovjet népnek a kommunizmus építésében, a XXII. kongresszuson elfogadott pártprogram valóra váltásában kivívott kimagasló eredményeit, majd behatóan elemzi az építőmunka útjában álló nehézségeket, hiányosságokat is. Bírálja azt a téves nézetet, hogy bonyolult gazdasági feladatokat meg lehet oldani adminisztrálással, az apparátusok átszervezésével. A cikk hangsúlyozza, hogy a szocialista gazdálkodás és tervezés módszereinek szigorúan tudományos alapon kell áll•* nia. A közszükségleti cikkek termelésével kapcsolatban a cikk rámutat: az emberek nem akármilyen szövetet, ruhát vagy cipőt, hanem jót, divatosat, elegánsát akarnak venni. Fokozott gondot kell fordítani a fogyasztási cikkek minőségének gyökeres megjavítására, a lakásépítkezés és a lakások minőségének, a kereskedelem és a különböző jóléti szoláltatás tökéletesítésére. A második rész a kommunista nevelés feladatairól szólva szembeszáll az ideológiai munka szerepének vulgarizá* lásával, majd hangsúlyozza, hogy a kommunizmusba való átmenet az egyén szabadságának és a szovjet állampolgárok jogainak általános fejlesztését jelenti. A Pravda cikke kitér az össznépi állam problémájára és rámutat, hogy ez természetes és történelmi folytatása annak, ami a proletárdiktatúrában kezdettől fogva a legfontosabb volt, nevezetesen' PÉCSI munkahelyeinkre fölvennénk útkarbantartó - kövező szakmunkásokat, útkarbantartó segédmunkásokat, úttisztító segédmunkásokat éjszakai munkákra. Szükség esetén pécsi munkásszállást is biztosíthatunk. Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat, Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. (88533) Pravda cikke léniái irányvonaláról továbbfejlesztése a dolgozók számára biztosított széles körű demokráciának. Az össznépi állam nem áll és nem állítható szembe a proletárdiktatúra államával, amely a Szovjetunióban a szocialista építés korábbi szakaszában érvényesült — állapítja meg a szerkesztőségi cikk, majd rámutat: a párt nagyon fontos feladatának tartja a szocialista demokrácia tökéletesítését, a szocialista törvényesség szigorú megtartását, a jogrend minden megsértésének kiküszöbölését. A nemzetközi helyzet alakulásával, a béke és a háború kérdéseivel, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom egységével foglalkozik a harmadik rész, amely — a többi között hangsúlyozza: a marxizmus—leninizmushoz való hűség, kemény és következetes harc a burzsoá és reformista ideológia, a sovinizmus és kispolgári kalandorkodás ellen, lenini kérlelhe- tétlehség az opportunizmus bármely formájával, az elmélet bármiféle dogmatikus vagy revizionista elferdítésével, a renyhe és maradi gondolkodással szemben biztosítja a világot átfogó forradalmi folyamat kibontakozásának sikereit. Az SZKP rendületlenül követi a kommunista világmozgalom általános irányvonalát, amely az 1957. és 1960. évi moszkvai értekezletek nyilatkozataiban öltött testet. Az SZKP tevékenyen állást foglal valamennyi kommunista párt nemzetközi értekezletének összehívása mellett azzal a céllal, hogy megvitassák a békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért folyó harc, a kommunista vi- lágmpzgalom egységének megszilárdításáért folyó küzdelem időszerű kérdéseit. Az utóbbi időben — állapítja meg a Pravda — a testvérpártok képviselőinek találkozói, több szocialista ország párt- és kormányküldöttségeinek látogatásai arról tanúskodnak, hogy nézeteik egységesek a jelenkor alapkérdéseiben. Korunkban a háború nem lehet a nemzetközi vitás kérdések megoldásának eszköze. Nem szabad megengedni a termonukleáris világháború kirobbantását, amelyben az emberek százmilliói pusztulnának el, jóvátehetetlen kár érné a társadalom termelőerőit és a forradalmi világ- folyamatot. A világháború egyetlen alternatívája: a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése, a vitás kérdések tárgyalások útján történő megoldása. A Szovjetunió, amely a békés együttélés lenini elvét tette külpolitikájának alapjává, tevékenyen törekszik minden tőkés országgal a kapcsolatok megjavítására és fejlesztésére. A Pravda ezután felsorolja azokat a javaslatokat, amelyeket a szovjet kormány az általános és teljes leszerelésre, a hatékony európai biztonsági rendszer megteremtésére, az ENSZ megerősítésére/ általában a nemzetközi feszültség enyhítésére tett. A népek harca pozitív eredményeket hozott. Erről tanúskodik, hogy az államok túlnyomó többsége aláírta az atomcsendegyez- ményt. Ez olyan kezdet, amelyet a nukleáris fegyverek betiltására, az általános leszerelésre irányuló intézkedéseknek kell követniük. A népek békéjéért és biztonságáért folyó küzdelemben az a legfontosabb tényező, hogy fokozódik a Szovjetunió és az egész szocialista közösség gazdasági és védelmi potenciálja. Az SZKP és a szovjet kormány állást foglal a szocialista világrendszer megszilárdítása mellett, a teljes egyenjogúság és önkéntes együttműködés alapján, a szocialista országokkal való testvéri kapcsolatok fejlesztése mellett, a nemzetközi szocialista munkamegosztás előnyeinek valamennyi szocialista állam érdekében történő felhasználása mellett, az imperialista reakció és a háború ellen folyó harcban az akciók egybehangolása mellett. A lap a továbbiakban rámutat, hogy a Szovjetunió támogatta. és támogatja a tö- megeknek, a nemzeti és a társadalmi felszabadulásért vívott harcát, nagyra értékeli az el nem kötelezettség politikáját, támogatja az afroázsiai szolidaritást, az összes forradalmi erők együttműködését. A cikk megállapítja, hogy a világszocializmus szövetsége a nemzeti felszabadító mozgalommal, a létfontosságú érdekek közösségén alapszik. A nemzetközi erőviszonyok alapján a felszabadult népek számára reális lehetőség nyílt arra, hogy ne kapitalista, hanem szocialista úton haladjanak. Kétségtelen, hogy amíg létezik imperializmus, addig továbbra is megvan az agresz- szió és a háborús kalandok veszélyének talaja — hangsúlyozza a Pravda és utal ezzel kapcsolatban az amerikai »veszettek« üzelmeire, valamint a revansista erők tevékenységére Nyugat-Németországban. A béke, a demokrácia és a szocializmus erői azonban felülmúlják a háború, a reakció ér az imperializmus erőit. A Pravda szerkesztőség cikkének negyedik, befejezi, része megerősíti a programnak azt a tételét, hogy az SZKP az egész szovjet nép pártja lett. A párt vezetőszerepe állandóan fokozódik. A szovjet nép osztatlanul bízik pártjában, követi a pártot. A szovjet emberek a mindennapi életben saját tapasztalataikból győződnek meg arról, hogy a párt, a Központi Bizottság mindig hű a XX., a XXI. és a XXII. kongresszuson kidolgozott lenini általános irányvonalhoz, az SZKP programjához. A Központi Bizottság októ béri plénuma újult erővel mu tatta meg a párt legyőzhetetlen eszmei és szervezeti szilárdságát, Sorainak összefor- rottságát. Az SZKP mindent elkövet, hogy a kollektív vezetés elvét szigorúan megtartsák — az alapszervc- zetektől a Központi Bizottságig — állapítja meg a cikk, — A lenini elvekkel Összeegyeztethetetlen a személyi kultusz, amely kisebbíti a párt és a néptömegek szerepét, gúzsba köti a dolgozók eszmei életének és alkotó tevékenységének fejlődését. A párt — amikor határozottan elítélte a XX. kongresszuson Sztálin személyi kultuszát — nagy munkát végzett a pártélet lenini normáinak helyreállításáért. Az SZKP programjában és szervezeti szabályzatában több olyan intézkedést tett, amelynek célja, hogy megakadályozza túl sok hatalom össz- pontosulását egyes vezetők kezében, elejét vegye annak, hogy egyes vezetők kicsússzanak a kollektíva ellenőrzése alól. A párt, a kommunizmus építése érdekében végzett munkájának szervezett, tervszerű, tudományosan megalapozott jelleget biztosít. Az SZKP — állapítja meg befejezésül a Pravda cikke •— egész tevékenységében a népre, a nép józan eszére és tapasztalatára támaszkodik, bővíti és mélyíti kapcsolatait a tömegekkel, állandóan figyel a nép életének lüktetésére. A párt egész tevékenységét annak rendeli alá, hogy megvalósuljon az SZKP megingathat!5': - irányvonala. Forradalmának 10. évfordulóját ünnepelte Algéria népe Algéria népe vasárnap ünnepelte forradalmának 10. évfordulóját. Ben Bella az algériai forradalom kitörésének 10. évfordulója alkalmából beszédet mondott. Vázolta az ország kül- és belpolitikai helyzetét. Algéria és Franciaország viszonyáról szólva az algériai államfő hangoztatta, hogy ez jobb, mint bármikor volt a múltban. Hangsúlyozta továbbá, hogy Algéria kész Tunéziával és Marokkóval együtt tanulmányozni a Maghreb-országok- ban élő testvérekkel megvalósítandó széles körű együttműködés lehetőségeit. Belpolitikai viszonylatban jelentős eredményként mélta- ta a földreform végrehajtása során elért sikereket, amelyek í jellemzésére elmondotta, hogy | jelenleg az algériai föld negyven I százaléka olyan gazdák tulajdonában van, akik maguk művelik földjüket. Vasárnap reggel a tengerparttal párhuzamosan haladó főútvonalon, amelynek két oldalán az emberek tízezrei sorakoztak föl, elvonultak a dísztribün előtt a francia gyarmati hadsereg legyőzői. Felvonulásukkal egyidőben a kikötőben parádéra álltak fel 5 parti őrhajók, léglökéses vaiszgépek repültek el a város fölött. A katonai díszszemle után az algíri dolgozók és fiatalok tízezreinek felvonulása következett. (MTI) Kreisky külügyminiszter magyarországi látogatásáról Dr. Bruno Kreisky osztrák külügyminiszter vasárnap este magyarországi látogatásáról visszaérkezett Bécsbe. Az Osztrák Távirati Iroda tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy elégedett látogatásának eredményeivel. — A budapesti megbeszélések józan és tárgyilagos légkörben folytak — mondotta — és megteremtették az előfeltételeket ahhoz, hogy a következő hetekben és hónapokban további fontos kérdésekre vonatkozó egyezmények kerüljenek megtárgyalásra. A külügyminiszter hangsúlyozta: A delegációnak azok a tagjai is, akik gazdasági és kulturális kérdésekkel foglalkoztak, fontos munkát végeztek. (MTI) Találkoztak Moszkvában az SZKP és az Osztrák Kommunista Párt képviselői. Mindkét párt követi az SZKP XX. kongresszusának álláspontját és eszméit — hangsúlyozták többek között. Ghcorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Román Államtanács elnöke hétfőn fogadta a Grecsko marsall vezette szovjet katonai küldöttséget. Erkin török külügyminiszter — aki jelenleg Leningrádban tartózkodik — elégedetten nyilatkozott a Gromikóval folytatott beszélgetéseiről és kijelentette: nagy reményekkel várja a további tárgyalásokat. A 26 éves Francisco Paula Gonzales idéz*-: elő azt a repülőszezDncséHmsegei, amelynek köveikeziében ez év májusában 43 utasával és legén}- ségével lezuhant az amerikai Pacific Airlines egyik utasszállító gépe. Gonzales nyakig úszott az adósságban, és mielőtt gépre szállt, 105 000 dolláros életbiztosítást kötött. Nagyarányú tüntetés zajlót! le tegnap Tokióban az amerikai atomtengeralattjárók közeli megérkezése ellen. Ausztrália lakossága 1964 június végén 11 135 509 fő volt. Ez az adat nem tartalmazza ! azonban az őslakosság számát, amely a magas halálozási arányszám miatt rohamosan csökken. Szófiába érkezett tegnap Fagyejev, a KGST titkára. ) Gbenye, a kongói szabad- ságharcosok vezetője táviratot intézett Ghana, Algéria, az EAK és Guinea államfőihez. Ebben kérte, hogy nyújtsanak támogatást a felszabadító harcokhoz. Újabb belpolitikai vihar Bonnban Adenauer hátbatámadta Erhardot és Schrödert Adenauer a Bild am Sonn- tagnak adott vasárnapi nyilatkozatában megtámadta Erhardot és Schrödert, s azt hangsúlyozta, hogy De Gaulle jelenlegi magatartásáért tulajdonképpen a bonni kormány felelős, szerinte ugyanis azzal a hűvös fogadtatással, amelyben a nyáron Bonnban De Gaulle-t részesítették, megsértették a francia elnököt. Adenauer azt a véleményét hangoztatta, hogy a nyugatnémet külpolitika még sohasem forgott akkora veszélyben, mint ma, mert »lehetséges, hogy De Gaulle megváltoztatja majd magatartását az NSZK-val szemben, és kialakulhat a Párizs—Moszkva tengely Bonnal szemben.« Adenauer ezzel kapcsolatban azt sürgeti, hogy a külügyminisztérium azonnali kezdeményezéssel javítsa meg a nyugatnémet—francia viszonyt, és szemére vetette a még betegszabadságon levő Schröder külügyminiszternek, hogy »ilyen mozgalmas időben« nincs a helyén. Közvetve Erhardot is bírálta a volt kancellár, mondván, az Erhard-kormány nem folytat »világos politikát«, és hiányzik a »világos vezetés«. A nyugatnémet sajtó hétfőn egyöntetűen úgy kommentálja Adenauer nyilatkozatát, hogy a volt kancellár — a jelenlegi súlyos külpolitikai helyzetben — hátbatámadta Erhardot és Schrödert. A nyilatkozat zavart és megdöbbenést keltett kormánypárti körökben is, ahol sokan úgy látják, hogy Adenauer a kormánykoalíció egységét veszélyeztető erőpróbát akar kikényszeríteni. Spaak belga külügyminiszter vasárnap New Yorkba érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson U Thant ENSZ-fő- titkárral és Rusk amerikai külügyminiszterrel. Állami vállalatok és költségvetési szervek! Jó állapotban levő íróasztalokat, gépasztalokat, kezelőasztalokat, továbbá előszobafalat, néprádiót és Terta telepes rádiót könyvjóváírássa' átadna Magyar Nemzeti Ban'; Somogy megyei Igazgatósága, Kaposvár, Engels u. 13. (3704) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat vizsgázott kazánfűtőket rész föl kaposvári és Si ' o munkahelyre Jelentkezés levélben vagy személyesen: Kaposvár, Május 1. utca 57., gépészet; vagy Siófok, fő-építésvezetőség, Fő utca 200. szám. (27824)