Somogyi Néplap, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-17 / 244. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1964. október 17. TOKIÓ,1964.T0KIÚ.1964.T0KIÚ,1964. Jól szerepelünk Tokióban Újabb magyar aranyérem Belelendült a magyar olimpiai csapat. Még éppen csak hogy napirendre tértünk a csütörtöki kettős aranyérem felett, máris újabb örömteli hírről jött a szakadozott telex-vonalakon a jelentés Tokióból: újabb aranyérem jutott magyaroknak. Hammeri László sportlövészetben öregbítette a magyar sport jó hírnevét. Aztán következett egy váratlan ezÜ3t. Ru- dasné Antal Márta felléphetett győzelmi dobogó második fokára. Még ennél is nagyobb meglepetés, hogy a női gerelyvetésben nem szovjet, hanem román győzelem született. Hát csak rájár a rúd Tokióban az esélyesekre. Kicsit vonatkozik ez a megállapítás a mi Veress Győzőnkre is. Titokban Veresstől aranyérmet reméltünk. Végül a kitűnő magyar súlyemelőnek be kellett érnie a bronzzal. A szombathelyi Tóth Géza azonban többre vitte, mint tanítómestere. Ezüstérmes lett. Így ebben a versenyszámban egy ezüst és egy bronz érem jutott a középsúlyú súlyemelőinknek. Szép siker ez. A jelekből ítélve a tokiói, mint minden idők legnagyobb olimpiája vonul majd be az olimpiák történetébe. Nap mint nap újabb olimpiai és világcsúcsok dőlnek meg. Ha lehet, egyre érdekesebbek lesznek a versenyek, s nagyobb az izgalom. Ezért van, hogy napról napra növekszik a látogatók száma. Csaknem mindenütt telt ház előtt folynak a versenyek a termekben s a stadionokban — akár esik, akár fúi — egyaránt. Egyébként az Egyesült Államok versenyzői folytatják nagyszerű szereplésüket. Már 19 aranyérem jutott az amerikai csapatnak. a szovjetek viszont továbbra is gyengélkednek. Nem egy biztos szamukban hódítják el az ameri- kai vagy más nemzetek versenyzői az elsőséget. Magyarország fiai és lányai a tegnapi napon az érmesek sorrendjében a negyedik helyre lép- tek elő. Reméljük, hogy a folytatás is jó lesz. Á nem hivatalos pontverseny állása péntek este: 1. Egyesült Államok 287 pont 2. Szovjetunió 183 pont 3 Közös német cs. 96 por> 4. Japán 69 pont 5. Magyarország 62 pont 6. Lengyelország 58 pont 7. Ausztrália 52 pont 8. Anglia 44 pont 9. Hollandia 39 pont 10. Franciaország 37 pont 11. Bulgária 32 pont 12—13. Olaszország 30 pont 12—13. Törökország 30 pont 14. Csehszlovákia 29 .pont 15. Kanada 26 pont 16. Románia 23 pont 17. Irán 17 pont 18. Dél-Korea 15 pont 19—21. Finnország 13 pont 19—21. Svájc 13 pont 19—21. Svédország 13 pont 22—23. Dánia 9 pont 22—23. Üj-Zéland 9 pont 24—25. Belgium és Kuba 7—7 pont, 26. Argentína 6 pont, 27. Tunézia 5 pont, 28—29. Kenya és Ausztria 4—4 pont, 30—33. Brazília. Etiópia, Jamaica, Jugoszlávia 3—3 pont, 34. Afganisztán 2 pont, 35—36. Elefántcsontpart és India 1—1 pont. (MTI) Pénteken Tokióban a 18. Nyári Olimpiai Játékok hatodik versenynapján 12 sportágban rendeztek bajnoki küzdelmeket. Megkezdődött a kerékpáros pályaversenyzők viadala, valamint a lovaglás is, és szőnyegre léptek a kötöttfogású birkózók. Egynapos szünet után folytatták a viadalt a kosárlabdázók és a súlyemelők is. Ezúttal 11 aranyérem talált gazdára. A legtöbb számban rajthoz álltak a magyar sportolók is. Magyar szempontból kitűnően kezdődött ez a nap, hiszen közép-európai időszámítás szerint hajnali háromnegyed ötkor »kür- tölték szét« a külföldi hírügynökségek, hogy a kisöblű sportpuska 60 lövéses, fekvő testhelyzetű versenyében Hammeri László új világ- és olimpiai rekorddal olimpiai bajnokságot nyert. S néhány perccel később már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a másik magyar versenyző. Jako- sits Tibor ugyancsak kitűnően helytállt, s a 9. helyet szerezte meg az erős nemzetközi mezőnyben. Hammeri László és az amerikai Wigger holtversenyben végzett az első helyen. Kettőjük között az olimpiai bajnoki címet Hammeri László javára végül is jobb utolsó sorozata döntötte el. Ebben ugyanis 100 kört »teljesített« — többet, mint tengeren túli ellenfele. Hammeri kitűnő teljesítményt nyújtott, hiszen a maximális 600 körtől mindössze 3 körrel maradt el, s két körrel megdöntötte Holup János 595 körös régi világrekordját. További magyar vonatkozású eredmények ökölvívás: Papp Tibor vereséget szenvedett a lengyel Olechtől, s kiesett. Üszás: Az 1500 méteres gyors- úszásban Katona 17.33,5’ perces idővel bekerült a döntőbe, ahol ö az egyetlen európai versenyző. Vívás: a magyar női tőrcsapat 9:l-re verte az Egyesült Államok csapatát s tovább jutott kiemelése révén a legjobb négy közé. Atlétika: Munkácsi Antónia a 400 méteres síkfutásban új országos csúcseredmény ért el (54 mp) s bekerült a döntőbe. Kazi Olga bár bekerült a középdöntőbe, nem indult, mert készül a 800 méterre. Csutorás Csaba a 200 méteren kiesett. Ugyancsak kiestek a magyar ötezresek, Mecser és Pintér is. BIRKÓZÁS A mieink közül Pólyáknak megy a legjobban, aki első mérkőzésén pontozással, a másodikon tussal győzött. A világbajnok Varga első mérkőzése döntetlenül végződött, Kozma első meccsét tussal nyerte meg, míg Hollósi pontozásos vereséget szenvedett. KOSÁRLABDA A 77:73 (46:38) arányban olasz győzelemmel végződött olasz—magyar kosárlabda-mérkőzésen főleg az első félidőben sok hibával játszott a magyar csapat. AZ ELSŐ KÉT ARANYÉRMESÜNK Dr. Török Ferenc, az öt- Rejtő Ildikó, a női tőrví- tusa olimpiai bajnoka vás olimpiai bajnoka Jó mérkőzések a területi ifjúsági szabadfogású birkózóbajnokságon Kevés néző, harminchét induló akadt Kaposváron a területi ifjúsági szabadfogású birkózóbajnokságon. A kaposvári torna azt bizonyította. hogy a legutóbbi területi bajnokság óta valamelyest fejlődött ez a sportág délnyugáton. Általában szép, változatos és izgalmas mérkőzéseket láttunk. A kaposvári versenyzők mérsékelt teljesítményt nyújtottak, ennek ellenére birkózásukkal elégedettek lehetünk. Eredmények: Lepkesúly: 1. Csepregi (Nagykanizsa), 2. Gergely (K. Dózsa), 3. Sánta (PVSK). A tehetséges Gergely tussal verte Sántát, de a tapasztaltabb Csepnegivel "em bírt. Légsúly: 1. Supák (P. Kinizsi), 2. Szente (Dombóvár), 3. Szűcs (Szigetvár). Pehelysúly: 1. Mogyorósi (Szigetvár), 2. Bátai (P. Bányász), 3. Vinai (P. Bányász). Könnyüsúly: 1. Káptalan (P. Kinizsi), 2. Kun (P. Bányász), 3. Ivanov (PVSK). A kaposvári Tapol- czai élete első komoly versenyén lámpalázasan küzdve a negyedik lett. Kisváltósúly: 1. Androsits (Szigetvár), 2. Papp (PVSK),’ 3. Er- nesztusz (K. Dózsa). Ernesztusz két győzelem után a tapasztalt szigetvári és pécsi versenyzők ellen alulmaradt. Nagy váltósúly: 1. Czakó (PVSK), 2. Bagi (Szigetvár). Kisközépsúly: 1. Valfordt (P. Kinizsi), 2. Handó (PVSK), 3. Csizmadia (K. Dózsa). A kaposvári' fiú ugyan legyőzte Handót, mégis meg kellett elégednie a harmadik hely- lyel. Nagyközépsúly: 1. Koleb (Szigetvár), 2. Bódi (P. Bányász). Félnehézsúly: 1T Gyarmati (Pécsi VSK), 2. Honfi (Isfagykanizsa), 3. Kiss (P Bányász). Nehézsúly: 1. GyÖre (P. Bányász), 2. Bogát! (PVSK), 3. Kelemen (Nagykanizsa). Horváth SPORTMŰSOR Szombat TEKE Megyei bajnokság: K. Spartacus—K. Építők II., Spartacus pálya 15.30 ó. K. Vasas MTE—K. Lendület, Építők-pálya 15.30 ó. K. H. Vasutas—K. Petőfi, Vasutás- pálya 15 ó. A K. Közút—Helyiipar mérkőzést 19-én, hétfőn játsszák. A K. Építők NB Il-es csapata vasárnap Pécsen a Bőrgyár csapatával mérkőzik. Labdarúgás Megyei bajnokság: K. Dózsa —Lábod, Kaposvár, Dózsa-pá- lya 14.30 ó. (Réczei). K. V. Lobogó—Balatonlelle, Kaposvár, Textiles-pálya 15 ó. (Rajbár) Vasárnap Asztalitenisz NB II: K. Vasas MTE—Pénzügyőrök, Kaposvár, Berzsenyi Dániel Ált. Iskola, 9.30 ó. Labdarúgás NB II. K. Honvéd—Veszprémi Haladás Petőfi, Kaposvár, Kinizsi-pálya 14.30 ó. NB III. Taszári Honvéd—Nagykanizsai Dózsa, Taszár 14.30 ó. Bajai Építők—Kaposvári Kinizsi, Baja, 14.30 ó. Siófoki Bányász—Csepel Autó, Siófok, 14.30 ó. Megyei bajnokság I. osztály: Marcali VM— Tab, Marcali, 14.30 ó. (Németh). K. Honvéd II.«-Fonyód, 10 ó. (Antal). Somogyszob— Csurgó, Somogyszob. 14.30 ó. (Várvfoi). Babócsa—K. Vasas MTE, 14.45 ó. (Baranyából). Gyékényes—M. Honvéd, 14.30 ó. (Tóth Gy.). Barcs—Nagyatád, 14.30 ó. (Isztl). II. osztály: Ádánd—K. Spartacus (Boldog). K. Építők— Somogysárd (Bakonyi). Juta— K. Petőfi (Papp J.). Nagytol- di—Gölle (Buzsáki). Kapoly— Karád (Szilvási). Somogyjád— Nagyberény (Ignáczy). Za- márdi—Csákány. Balatonke- resztúr—Siófok II. Somogy- szentpál—Balatonszemes. Ordacsehi—Balatonszárszó. Lengyeltóti—Ba latonf enyves. Ba- latonberény—Balatonboglár. Somogytarnóca—Kutas. Beleg Böhönye. Gyékényes—Három- fa. Heresznye—Csokonyavison- ta. Kadarkút—Berzence. Ho- mokszentgyörgy—Felsőbogát. KERÉKPÁR Gábor (K. H. Vasutas) a legjobbak között is helytállt az országos hegyi bajnokságon E héten a Hármashatár-hegyen futották le a kerékpárosok 1964. évi egyéni és csapat helyi bajnokságát. A 83 főnyi mezőnyben ott voltak a somogyi kerekesek is, közülük Gábor István kitűnően szerepelt. Az olifnpiások távollétében rajthoz állt a teljes magyar élgárda, köztük olyan versenyzők, mint Török Győző. A legj óbbakkal végig versenyben volt a kaposvári Gábor, s negyedikként haladt át a célvonalon. Az idei bajnokság ismét bebizonyította, hogy megfelelő körülmények között Gábor a hegyiversenyeken egészen kitűnőt tudna nyújtani. A többi somogyi kerekes a középmezőnyben végzett. Bartos 28., Szabados 30., Fenyő pedig 50. lett. A K. H. Vasutas a vidék legjobb csapatának bizonyult. Ez annál inkább meglepetés, mert a kaposváriak például megelőzték a nagy hírű pécsi, valamint a miskolci és a szombathelyi együttest is. F. B. Éremtáblázat Péntek estig Tokióban 56 olimpiai bajnokság sorsa dőlt el A helyezések így oszlanak részvevő országok között: meg a Egyesült Áll. 19 11 12 10 6 9 Szovjetunió 9 7 11 6 9 5 Japán 43 5 4 6 Magyarország 3 4 2 1 3 4 Lengyelország 3 2 3 43 Közös német cs. 2 9 3 2 6 7 Anglia 2 33 2 2 Ausztrália 2 2 4 3 1 1 Bulgária 2 2 1 11 Románia 23 3 Törökország 1 3 1 11 Hollandia 1 2 3 31 Csehszlovákia 1 1 2 1 3Kanada 1 1 1 I 3 1 Finnország 113 Dánia 11Üj-Zéland 11Belgium 1Franciaország3 3 2 1 2 Olaszország3 2 “ 2 3 Dél-Korea11 2 3 Kuba11Tunézia1Irán2 2 1 1 Svájc1 1 3Svédország1 1 3 “ Kenya1* “ Argentína" 2 “ Ausztria11 Brazília1Etiópia1 “ Jamaica1 " “ Jugoszlávia1“ Afganisztán“ “ 1 ~ India 1 Elefáncsontp. 1 A tizenegy aranyérem Pénteken a 18. Nyári Olimpiai Játékok hatodik versenynapján újabb 11 aranyérem talált gazdára, s ezzel már 5«-ra emelkedett a győztesek száma, A pénteki »érmesek« : SPORTLÖVÉSZET Kisöblű sportpuska 60 lövés fekvő (50 méter): Arany: Hammeri László (Magyarország) 597 kör, új világ- és olimpiai csúcs. KERÉKPÁR 1000 méteres, állórajtos időfutam Arany: Pátriák Sercu (Belgium) 1:09.59 perc. ATLÉTIKA Gerelyvetés (női) Arany: Mihaela Penes (Románia) 60,54 m. Ezüsit: Rudasné Antal Márta (Magyarország) 58.27 m, országos csúcs. Bronz: Gór csákóvá (Szovjetunió) 57.06 méter. 100 m (női) Arany: Wyomlatyus (Egyesült Államok) ■■11.4 mp. 800 m (férfi) Arany: Peter Snell (Üj-Zéiand) 1:45.1 p, olimpiai csúcs. 400 m gát Arany: Warren Cawley (Egyesült Államok) 49.6 mp. Hármasugrás Arany: Jozef Szmidt (Lengyelország) 16,85 m, olimpiai csúcs. ÜSZAS 100 m női pillangó Arany: Sharon Stouder , (Egyesült Államok) 1:04,7 perc. világ- és olimpiai csúcs. 4x100 m férfi vegyesváltó Arany: Egyesült Államok 3:58.4 perc. Világ- és olimpiai csúcs. A magyar váltó a 6. lett. SÚLYEMELÉS Középsúly Arany: Rudolf Pljukfelder (SZU) 475 kg, olimpiai cs. Ezüst: Tóth Géza (Magyarország) 467,5 kg. Bronz: Veres Győző (Magyar- ország) 467,5 kg. VIVAS Férfi tőrcsapat Arany: Szovjetunió. Ez történt a tekézők megyei bajnokságában A K. Fáklya tekecsapata biztosan halad a bajnoki cím elnyerése felé Ezt tükrözte a megyei bajnokság e heti fordulója, amikor a Pedagógusok csapata nagy küzdelemben, de teljesen megérdemelten legyőzte az Építőket. E héten sok volt a jó egyéni teljesítmény. Eredmények: K. Fáklya—K. Építők II. 6:2 (2445:2427). K. Spartacus—K. Petőfi 6:2 (2388:2531). K. Lendület—K. Közút 7:1 (2301:2170). K. Helyiipar—K. H. Vasvóas 4:4 (2348:1641). Mint az eredmények mutatják, a Petőfi és a Vasutasok csapata csonka volt. Ez többé-kevésbé érthetetlen. Érdekes viszont, hogy a K. H. Vasutas csonka csapattal is döntetlent ért el a viszonylag jó teljesítményt nyújtó Helyiipar ellenében. A bajnoki táblázat élén ez a sorrend: 1. K. Fáklya 14 33916 88,5 2. K. Spartacus 13 30532 73 3. K. Építők H. 13 31015 67 4. K. H. Vasutas 13 29980 57 A forduló legjobbjai: Buni (K. Spartacus) 442, Somodi (K. Építők) 436, Herczeg (K. H. Vasutas) 433, Németh (K. Fáklya) 428, Szakály (K. Fáklya) 428, Hideg (K. Fáklya) 409. t Időjárás ■j; Várható idő5 járás ma estig: ■ Felhőátvonulá- I sok, néhány helyen kisebb ■ esü/el. Mérsé- S kelt nyugati H szél. Várható ■ legmagasabb IBI hőmérséklet ma 14—18 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 8,6 fokot, déli -12 órakor 16.0 fokot mértek. A Nap kel 6.05, nyugszik 16.53 órakor. A Hold kel 15.47, nyugszik 1.09 órakor. Évforduló-naptár 15 éve, 1949. október 17-én hunyt el Fjodor IvanóvTcs Tolbuhin, a Szovjetunió marsallja, a Nagy Honvédő Háború egyik legkiválóbb és legeredményesebb hadvezére. A Szovjetunió népein kívül talán a magyar nép zárta legmélyebben szívébe nevét, mert az általa irányított csapatok szabar dították fel hazánk nagy részét a fasiszta német és nyilas rémuralom alól. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Csákváron a tbc-szanató- rium művelődési házában megtartott lottósorsoláson a 42. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 32, 37, 53, 84, 90. — Megtartották megyéinkben tegnap az első járási KISZ küldöttértekezletet Siófokon. A járás KISZ-eseinek 1960 óta végzett munkájáról Pintér Lajos járási KISZ-titkár számolt be. Az érekezleten megválasztották a járási KISZ-bi- zottság tagjait és a megyei értekezlet küldötteit. — Egy kilométernél hosz- szabb betonjárdát épített az idén helyi erőkkel a Kasté- lyosdombói Községi Tanács, s ilymódon négyzetméterenként 35 forintot takarítottak meg — Állandó jellegű falukiálli- tást készítenek elő Mosdóson régészeti és népművészeti tárgyakból. A kiállítást decemberben, a község felszabadulási ünnepségén nyitják meg. — Csillagászati bemutatót rendez esténként Kaposváron az Ifjúsági Ház tetőteraszén az TIT csillagászati szakosztálya. A Satumusz és a Jupiter helyzete jól látható, és még ma este is alkalmas a megfigyelésre. — Visszaérkezett csehszlovákiai tanulmányútjáról a Somogy megyei Építőipari Vállalat 46 dolgozója. A somogyi építők a galántai építőipari vállalat dolgozóinak magyar- országi látogatását viszonozták. — NAGYEREJÜ VIHAR DÜHÖNGÖTT a hét elején Puszta- szemesen. A tetemes mennyiségű eső mellett jég is zúdult a községre. Kiöntött a falu melletti elvezető árok, s egy ház emiatt lakhatatlanná vált. Vastag fákat tört ki a vihar, a dombokról lezúduló víz elvitte a tsz hat szalmakazlát. A nagy eső 130 hold őszi vetést is tönkretett. — »A tbc megelőzéséről^ címmel kiállítást rendezett a KÖJÁL a barcsi járási művelődési házban. Esténként egészségügyi témájú rövidfilmeket vetítenek a klubban. A kiállítást ma bontják le, eddig több mint 700-an tekintették meg — Kiállítást rendez október 21-e és 30-a között műszaki, villamossági, üveg és porcelán árukból a kadarkúti, a csurgói, és a legyeltóti földművesszövetkezet. A látogatók és vásárlók több mint félmillió forint értékű áru között válogathatnak. — Nagy a kelete Nagyatádon a »Lengő fényhidak« című verses kötetnek. Az atádi Bertók László 16 költeményét is tartalmazó könyvből több mint kétszázat adott el eddig az fmsa könyvesboltja. — Visszautazott Karinthiába a Somogybán vendégszereplő St. Veit an den Glan-i népi együttes, öt napig tartózkodtak megyénkben, és színes, értékes műsorukat Marcaliban, Nagybajomban és Ta- bon összesen mintegy kétezren tekintették meg. — A Kaposvári Hunyadi Vasutas SK vívótanfolyamot lndit. a Felsőfokú Tanítóképző tornatermében hétfőn és csütörtökön 17 órakor. Jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik a 10—12. életévüket betöltötték. (27719) — Országos állat- és kirakodóvásár lesz 19-én Nágocson. (3641) Föivétel a szekszárdi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum növénytermesztési szakának levelező tagozatára az 1965. tanévre. A Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatára a pártós tanácsi apparátusban, állami gazdaságban, termelőszövetkezetben vagy mezőgazdasági vállalatnál vezető beosztásban lev£ dolgozók jelentkezhetnek, azok, akik a 20. életévüket betöltötték, másfel éves munkaviszonnyal, érettségivel, képesítővel vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkeznek. A katonai szolgálat a munkaviszonyba beszámít. Jelentkezni a Tü. 821. rsz. jelentkezési lapon lehet, mely a nyomtatványboltban kapható, vagy a tanulmányi hivataltól igényelhető. A kitöltött jelentkezési laphoz érettségi bizonyítványt (szakmunkás-bizonyítványt) , ön életre j zot, születési anyakönyvi kivonatot, 30 napnál nem régibb orvosi igazolást kell csatolni. Érettségi bizonyítvánnyal nem rendelkezők számára alapkövetelmény az általános iskolai végzettség, ezért az általános iskolai bizonyítványt a jelentkezési laphoz feltétlenül csatolni kell. A jelentkezés határideje: 1964. december 15. A jelentkezőknek kémiából és biológiából (növénytan, állattan) kell fölvételi vizsgát tenniük. A fölvételi vizsga tananyaga megegyezik a fenti két tárgy gimnáziumi tananyagával. A tanulmányi idő három év, ennek elteltével a hallgatók államvizsgát tesznek, és növénytermesztési szaktechnikusi oklevelet nyernek. Lehetőség van arra is — korlátozott létszámban —hogy szakmunkás-bizonyítvánnyal nem rendelkezők fölvételt nyerjenek a levelező tagozatra, ha az előkészítő tanfolyamot sikeresen elvégzik. Bővebb felvilágosítást az intézet tanulmányi hivatala ad. Telefon 24-78. (3675) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik drága halottunkat, Nagv Ferencet utol«ó útjára elkísérték, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (77725) gyaszjelentes _ Fájdalommal közöljük, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk, özv. Pozsár Jánosné hosszú szenvedés után október 14-én elhunyt. Temetése 17-én du. 13 órakor lesz a Nyugati-temetőben. A gyászoló család. (1506) OKTÓBER 17 Szombat Hedvig Művelődés — szórakozás VÖRÖS CSILLAG filmszínház A generális. Amerikai film. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 5 és 7 óra. (Október 19-ig.) SZABAD IFJÚSÁG filmszínház Cartouche. Színes, szélesvásznú, kalandos francia film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 óra. (Október 18-ig.) VASÁRNAP LATINKA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Foto Háber. Szélesvásznú magyar film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. Előadások kezdete: fél 4 fél 6 és fél 8 órakor.