Somogyi Néplap, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-13 / 240. szám

Id. Ka [Joli Antal Művelődési Ház na volt az élelmem. Mikor de­lelőben volt a birka, álltam egy fa alatt, és úgy ettem... Tizenkét éves koromban kezd­tem faragni. Ügy unalomból. Senkitől nem tanultam. Kész munkákat láttam, de hogy ho­gyan készülnek, azt nem. Ti­zenhat éves koromban már embereknek — juhászoknak — csináltam 'juhászkampót. Fa­ragtam mindent, tükröst, vi­ráglajtorját, kürtöt, botot, kampót, legényeknek, tekinté­lyes embereknek, f^hérnépek- nek ... « — mondotta nyolc­vanhárom éves korában. 1929-ben aranyérmet nyert egy kiállításon, de megüzen­ték neki, hogy küldjön be tíz pengőt — nagy pénz volt ez akkor —, úgy megkapja az aranyérmet. De nem muszáj, ha nem akarja ... 1955-ben — még a halála előtt — államunk a legmagasabb művészeti elis­merésben részesítette: Kos- suth-díjat kapott. »A nyolcvanhetedik évet be­töltöttem — mondotta szemér­mes megilletődöttséggel az ün­neplésekor. — Nemcsak a ha­zámban, mondhatom, az egész világon van a munkámbul. Te­kintélyes helyekre dolgoztam mindenfelé. Sokfelé jártam, ta­nítani voltam, de régen az ál­lam a népművészetre nem gon­dolt, így sokakban elveszett a tudomány. Most más az eljá­rás ... « IGEN, MÁS AZ ELJÁRÁS. 1964-ben a számadó juhász, népművész neve a közművelő­dés épületének homlokára ke­rült. Kadarkúton méltó emlé­ket állítottak Kapoli Antalnak. Wallinger Endre Évadnyitó társulati ülés a színházban Tegnap délelőtt évadnyitó tár­sulati ülést tartottak a Csiky Ger­gely Színházban. A színház mint­egy másfél száz főnyi kollektívá­ját Gáti György igazgató üdvözöl­te, majd bemutatta a társulat új tagjait. Az 1964—G5. évadban hat új ve­zető művésszel, Iricz Mátyás ren­dezővel, Garai József, Kárpáti Zoltán, Lengyel János, Máriáss Jó­zsef és Mikes Emma színészekkel, Szöllősi Ágnes koreográfussal és három új segédszínésszel gyara­podott színházunk előadógárdája. — Igényes a műsortervünk, az idén hat prózai és négy zenés da­rabot játszik a színház — mon­dotta az igazgató. — Bízom abban, hogy eredményeink a Csiky Ger­gely Színházat az ország legjobb vidéki együtteseinek sorába eme lik. Ezután Varga István, a megye; tanács vb művelődésügyi osztályá' nak vezetője köszöntötte színhá zunk régi és új művészeit. Utal arra, hogy az együttes az első csa tát megnyerte a múlt évbén: var közönsége, és sikeres évadra te kinthet vissza. Az új évad neír lesz könnyű: megtartani az elér művészi szintet és új sikereket el érni. Ehhez a munkához sok si kert kívánt, és a művelődéspoli­tikai feladatok megoldásához 2 színház segítségét kérte. A társulati ülés után a művészet hozzákezdtek a műsor első darab­jának — Strauss Mesél a bécsi er­dő c. operettjének — próbáihoz. Az évad első premierje októbei 30-án lesz. Háromezer óra... KÉT NEVEZETES HÍR ka­pott szárnyra a napokban Ka- darkútról Somogyon innen és túl: Idősebb Kapoli Antal fa­ragó népművészünkről nevez­ték el a kadarkúti művelődési házat vasárnap este, délelőtt pedig népművészeti kiállítást nyitottak meg itt a névadó és tanítványai alkotásaiból. Mindkét esemény jelentősé­ge ismét kisugárzik megyénk­ből újat és példát adó jelentő­séggel. Azért ismét, mert szí­vesen emlékszünk vissza tava­lyi pénztörténeti kiállításukra, amely érdekességével és szak­szerű megrendezésével hívta fel az érdeklődők és a szakem­berek, numizmatikusok figyel­mét. Lelkes ügyszeretet és a téma — Somogy világhírű néprajzi kincse —, a pásztor­művészet iránti tisztelet, az ismeretterjesztés, a művészi ízlésformálás igénye vezette a rendezőket ezúttal is. A helyi honismereti szakkör és elsősorban a szakkörvezető, Répay Lajos gyógyszerész és munkatársa, Fábián Gábomé pedagógus hívta életre ezt a népművészeti kiállítást. Ez az anyag —; amint a vasárnap dél­előtti megnyitó ünnepség mint­egy százfőnyi közönsége és a látogatók is meggyőződhettek róla — nemcsak megyénk fa­ragóművészetét szemlélteti; nemcsak a részletek, a fa- és csontfaragások finoman cizel­lált virág- és növényornamen­tikája, a kifaragott ember- és állatfigurák, a pásztorélet, a betyárvilág jelenetei megraga- dóak — ez a kiállítás több en­nél. Művészi faragású fogason kampósbotok, azaz juhászkam­pók; ostornyelek, odébb ma­gános pásztorok maguk készí­tette eszközei, tárgyai a ku­lacstól a pipaszárig és a búto­rokig; s ott látjuk a pásztor­élet szerszámait, a faragott birkajeleket, jelzéseket is. Ott a rováspálca, melyen x-szel az átvett birkákat, I jellel az el­hullást »kettőskönyvelte« a számadó, s ott találunk sok más (használati, népviseleti) tárgyat is. Ezek mind a pász- torság ősi életkörülményeiről, magános, verejtékkel küszkö­dő munkájáról is vallanak há­rom népművészünk, id. Kapoli és két tanítványa, ifjú Kapoli Antal és a kadarkúti Varga János alkotó tehetsége nyo­mán. Azt, aki ide belép, lenyű­gözik a részletek és az egész elrendezésének — ez Szabados János festőművész munkája — megragadó esztétikuma. A MÁSIK ESEMÉNYBEN külön örömünkre szolgál az, hogy most — talán az ország­ban első ízben — népművész­ről neveztek el intézményt. Id. Kapoli Antal számadó juhász... Tizenöt juhásznemzedék szü­lötte. Nevét már a húszas években szárnyra kapta a hír, művészi faragásait bel- és kül­földi megrendelésekre készí­tette; pályadíjakat nyert, és élete jó részében szűkölkö­dött . . . »Bizony elfaragtam mécsvilágnál tizenegy-tizenkét óráig is, akkor kimentem a nyájaimhoz az akó’ba, lepihen­tem, de már hajnalban négy­öt órakor megen csak bemen­tem faragni, hogy amikor el­fogy a kommenció, akkorra le­gyen egypár darab faragvá- nyom, amit eladhassak, hogy a családnak a mindennapi ke­nyere meglegyen« — mondot­ta egyszer. Hol tanulta művészetét id. Kapoli Antal, ki volt a meste­re? Visszaemlékezéseiben vá­laszt adott erre is: »Gj/alánban nevelkedtem, nyolcéves ko­romtól testvéreimtől tanultam ki négy paraszti oskolát Ti­zenkét éves koromban lezáród­tam a birka mellé, és hatvan­három éves koromig voltam juhász. Többet tanultam a nyáj mellet írni-olvasni, mint az oskolában. Mint árva gye­rek velem senki se nagyon tö­rődött. Kenyeret ettem, meg kukoricád sütöttem. Hidegen főleg kenyér, túró meg szalon­Az asszony egy kicsit zsörtö­lődik: — Annyira butít engem ez a könyvtár .-.. Nézze, mekkora helyet foglal ez a polc. Valami ágyat tehetnék ide ... Meg mi van itt télen! Tele van a szo­ba, annyian jönnek. Behozzák a sarat, alig győzöm helyrehoz­ni. Most ugyan az uram kitette a cédulát, hogy mikor van köl­csönzés, de mindig jönnek máskor is. Akkor meg már csak nem kergetem el őket. Fiatal, fekete asszony, ken­dője hátracsúszott. Két perccel ezelőtt még csak ketten voltunk a szobában, most meg már egész gyerekhad nyüzsög itt, egy-két suttyó le­gény is bepn toporog. Az asz- szony mindjárt bizonyít: — Hát ez így megy, ha köl­csönzés van. Mindig ennyi so­kan. A ház még vakolatlan, a szo­bák földesek. A barcsi vásártér cigánysorában húzódik meg szerényen, nem nagyobb, nem kisebb, mint a többi. Csak egy tábla vonta magára a figyel­memet: Járási könyvtár fiók- könyvtára. Ezt hirdeti a tábla, még egy könyv is van rajta odafestve. A cigánykönyvtár vezetője Budai István fuvaros. Öt egész nap nem találtam meg, pedig mondta az asszony, hogy fi­gyeljem az egylovas gumikere­kű kocsit. Nem láttam, és a hí­rek szerint nehéz őt megtalál­ni, mikor dolgozik. Az asszonytól elkérem a könyvtárosfüzétet. Biztonság­gal szedi le a polc tetejéről, jól tudja, hogy ez az, amit kérek. Két füzet, az egyik már betelt, a másik is majdnem. Nézem a sorszámokat, kilencvenhárom olvasója van a könyvtárnak. A vásártéri cigánytelepnek öt­hatszáz lakója lehet, nagyon sok a pici gyerek. Az iskolások és az írni-olvasni tudó felnőt­tek csaknem mind a könyvtár tagjai. Az egyik lábatlankodót, Bo­kor Jóskát megkérdem, hogy jár-e ebbe a könyvtárba. — Járok. A meséskönyveket nagyon szeretem. — Milyen volt a bizonyítvá­nyod? — Négy egész öt. Majdnem jeles... Az asszony is helyesel a meséskönyvre. — Én is azt szeretem a leg­jobban. Itt elég kevés a mese. Csupa regények. Nekem ahhoz nincs türelmem. Még kisko­romban végeztem két osztályt, szép keveset tudok olvasni, és a rövideket szeretem — mond­ja, aztán csodálkozva csapja össze tenyerét: — Na, nézze az ember, hát nem fölhúzta a cipőmet! — A tettes Budainé kislánya. Hosz- szú szárú cipője alig-alig lát­szik ki édesanyja tűsarkú cipő­jéből. De elég jól beszorulha­tott a kis cipő, mert magabiz­tosan járkál le-föl a dupla láb­beliben. Később a vásártéren látom, még mindig rajta van a cipő. Az asszony nem is ér rá jobban odafigyelni, mert azt magyarázza, hogy a férje párt­tag, és hogy sokat dolgozik in­gyen, és most végzi a hat-hét osztályt. A szekrényt tetején az a trombita is az övé, de csak télen próbálgatja. A szobákban tisztaság van. Egy-két csecsebecse élénkíti a szegényes bútorokat. A falon sok bekeretezett kép. Fényké­pek, szentképek, olcsó festmé­nyek. Elárvult légyfogók lóg­nak a mennyezetről, a szobát Szemfelszedés az áruházban Tabon, az fmsz új áruházában már a megnyitáskor nép­szerű szolgáltatást vezettek be: helyszínen végeznek ha- risnya-szemfelszedést. Németh Jánosné havonta 250 pár »beteg« harisnyát »gyógyít«. INTERJÜ HA TODSKOS — Amit a bácsi beszél ve­lünk, abból riport lesz? — Igen. — Olyan, mint a tévében? — kérdezte „ kislány. — Dehogy! — vág közbe a fiú. — Nem látod, hogy a bácsinál nincs kamera! — Tényleg, nincs. — Én tudom ám, milyen a kamera! Tegnap is azt raj­zoltam. — Kamerát? — Igen. — Festőművész leszel? — Dehogy. Operatőr. Ta­lán ... majd sokára. Cigánykönyvtár 93 olvasóval * Mesekönyv kellene ¥ Mindig tele van a szoba csomagolópapír sötétíti az ab­lakon. — Mikor épülték a házat? — kérdem az asszonyt. — Hatvanháromban. Telje­sen saját erőből. Mert van, aki kölcsönre épített. Mi kifizet­tünk mindent. Azt a verandát már az idén raktuk hozzá. — A könyvtár mióta van itt? — Az is hatvanháromtól — mondja, de pontosabb dátumra nem emlékszik. Férjével nem találkoztam, pedig figyeltem az egylovas, gumikerekű kocsit. A tanácson elmondták róla, hogy nagyon szívesen vállalta a könyvtár vezetését. Eleinte nehezen ment, de most már jól. Hasz­nált könyveket adtak a könyv­tárnak. Mondom, hogy kevés a mesekönyv, pedig nagyon szí­vesen olvasnák a telep lakói. — Erről meg is feledkeztünk. De gondoskodunk róla — mondja a népművelési felügye­lő. Sajnálom, hogy nem talál­koztam Budai Istvánnal. Sze­rettem volna megismerni azt az embert, aki másfél év alatt háromezer órát fuvarozott tár­sadalmi munkában. Mert ezt is emlegetik. Nincs olyan kérése a tanácsnak vagy a KISZ-nek vagy bárkinek, hogy ne tenné meg szívesen. A cigánykönyvtár vezetője, amellett, hogy kenyeret keres, tanul — ha jól számolom —-. legkevesebb napi hat-hét órát dolgozik a közösségnek is. Háromezer óra... Nagyon sok. Az egész járásban a leg­több az övé. S. Nagy Gabriella — Most mi vagy? — Hatodikos. De fényké­pezni már tudok. — Mit tudsz még? — Focizni, bújócskázni meg úszni. De a lányokkal nem szeretek bújócskázni, mert azt akarják, hogy mindig mi keressünk, ők csak bújjanak. — Sokat fényképezel? — Nem nagyon. A nyáron fényképeztem Tiszakarádon, mert ott nyaraltam a nagy­mamámnál. — Gábor a téeszt is le­fényképezi! — mondja a kis­lány. — Melyik téeszt? — Ezt még nem tudjuk. Majd egyiket. Április negye­dikére az az őrs expedíciós feladata, hogy felkutassuk, mennyit fejlődött az ország a háború után. i— Háború mikor voít? — Régen. — Mi az, hogy háború? — Ahol harcoltak. A né­metek azt akarták, hogy az övék legyen az egész világ, de csak a Volgáig tudtak elmenni, mert onnét a szovjet katonák Berlinig kergették őket. A há­borúban nem lehet játszani — mondja a kisfiú. — És olvasni sem. Én job­ban szeretek olvasni, mint játszani — így a kislány. — Milyen az expedíció? — Hű! Nagyon izgalmas. Összegyűjtjük a képeket az új házakról,, gyárakról meg a téeszről, és albumot készí­tünk. Írunk hozzá szöveget is. — Örsi vetélkedők is van­nak. Ott verseket mondunk, énekelünk és játszunk. — Kirándulni is mentek? — Persze. Számháborúzni meg máshogyan is. — A Balatonra? — Voltam táborban Bala- tonföldváron — mondja a kislány. — Nagyon jó volt. De máskor is elmentünk, mert apukámnak van kocsija. — Miről beszélgessünk még’ — Azt is tessék fölírni, hogy nálunk nem bukik meg senki, mert ez is fontos az expedícióban. — És még azt, hogy igazán megcsinálom az albumba a képeket, és a jövő nyáron én is megyek táborba. — A nevünket is meg tet­szik írni? — Persze! — Cserjési Judit Vl/b. — Nagy Gábor Vl/b. * * * Óraközi szünetben beszél­getünk Kaposváron, a Petőfi iskola udvarán. Fényes októ­ber eleji délelőtt. A kerítés mellé húzódunk, de ott sem találunk árnyékot. Csupa fény az iskola udva­ra. Viincze Jenő "\ T Csak filigrán legyen ? Ebéd után nincs kelleme­sebb, mint leheveredni egy fél órácskára, kézbe venni néhány napilapot és átfutni a házassági hirdetéseket. Nem mintha nősülni szándé­kozna az ember, de mégis. Szórakozásból. Néha egészen érdekes. A minap például az egyik fővárosi napilapban ezt ol­vastam: »57 éves tisztviselőnő meg­ismerkedne szőke, filigrán asszonnyal házasság céljából. »Filigrán 79550« jelige, a Fel­szabadulás téri hirdetőbe.« Ejnyebejnye... Mert az még, hogy filig­rán és szőke, rendben. De tisztviselőnő, és asz- szonnyal, házasság céljából!... Még jó, hogy az egyik menyasszony 57 éves, és biz­tosan nem szeretne gyereket Arra gondoltam tudniillik, hogy egy kicsit problemati­kus lenne... — vő — • • * Forduló után A hétfői óraközi szünetek­ben a fiúiskolákban egyetlen téma van: a labdarúgás. Matematikaóra, a tanár ki­szálltja az osztály egyik leg- vérmesebb Fradi-szurkoló- ját. — Hallottam, a szünetben kitűnően elemezted Albert játékát. Most a másodfokú egyenletről beszélj. A diák hallgat. A tanár is, de tolla kövér egyest ír. He­lyére igyekezve a fiú legyint: — Á, les volt... * * « Ki mit nem tud? Egy müncheni televízió-ve­télkedőn megkérdezték egy fiatal lánytól: Mit jelent a bibliofil kifejezés? Azt vála­szolta: »Olyan embert, aki sokat olvasgatja a bibliát.« A tökéletes házasság Társaságban a házasság válságáról van szó. Az egyik férfi, aki már elvált, meg­kérdezi: — Maga talán isimer olyan férfit és nőt, akik teljesen kiegészítenék egymást? — Hogyne — feleli a má­sik. aki el fog válni. — Sí­rnék barátom például erősen horkol, viszont a felesége teljesen süket. * * * Fantasztikus történet Nyugaton is divatba jöttek az állatmesék. A kerületi rendőrségen csönget a telefon. Az ügyele­tes fölveszi a kagylót. — Rendőrség? — Igen. ' — Jöjjenek azonnal. — Mi történt? — Bejött egy macska a szobába. — No de kérem, és ezért hívja fel a rendőrséget? — Igen, mert életveszély­ben forgok. — Ki beszél ott? — Egy kisegér. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tan én» lapja. Főszerkesztői WIRTH LAJOS. Szerkesztőségi Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinka S. cl 2. Telefon 15-16. Felelős kiadói Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem Őrziinb meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi posta hivataloknál és postáskézbesftőknél. lőfizetési díj eg\ Hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári űzemébtfit, Kaposvár, Latinka Sándor utót & i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom