Somogyi Néplap, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-13 / 215. szám
Vasárnap, 1964. szeptember 13. 5 SOMOGYI NÉPLAP Somogybái indult el... Gyulai Gaál János zeneszerző 7 939. FEBRUÁR 20-ÁN -*■ az Üj Somogy zenekritikusa meleg szavakkal emlékezik meg a 16 éves kaposvári gimnazista koncertjéről: »Hegedűn és zongorán mutatta be kivételes tehetségét. Mindkét hangszeren máris egyéni mondanivalója van. Ügy értesültünk, hogy zeneszerzői rátermettséggel is rendelkezik.« A kritikusnak jó füle volt. Két év múlva elégedetten jelenti az olvasóknak, hogy ugyanez a fiatalember, Gyulai Gaál János az országos Hubay- versenyen I. díjat nyert. Dicsőséget szerzett Somogynak. Azután nem adott több hírt a somogyi újság a gimnazistáról. Talán el is felejtették. A nyáron egy rádióadásra figyelek föl. Bemutatják a neves zeneszerzőt. Megszólal Gyulai Gaal János is. A négy kaposvári diákévvel kezdi pályája ismertetését. * * * A RÁDIÓ EGYIK SZO- BÁJÁBAN most előttem ül. Először az íróasztalon, félig lovaglóülésben. Majd fel- alá járkál, s a beszélgetés végén töprengve ül újra a szobi egyik sarkába. Karcsú, keskeny arcú, energikus férfi. Kutató, nyugtalan művészalkat, megnyerőén szilárd életelvekkel, morális tartással. Mindez onnan ered a fogékony ifjú kaposvári éveiből. Vajda János, Tihanyi Ferenc, Gelléri Emil tanárok a példaképei. — Emberi magatartásból, jellemből, a történelmi események tárgyilagos értékeléséből annyit kaptam tőlük — mondja —, amennyiből akár egy életen keresztül lehet élni. A tanítvány emlékezetében mély nyomokat hagytak zenetanárai, Kasza Dezsőné és Soltész Emil. A kivételes tehetség — aki két hangszeren játszik, az énekkar tagja, szertornász, önképzőköri vezető — kedvezményekben részesül. Amikor koncertekre készül, és amikor az Oratórium, az első önálló zenemű születik. Ez utóbbi forrását nem bolygatjuk. A tizenhét éves diák egyazon évben veszti el szüleit. Bizonyára a fájdalom mélyéből szakad ki a mű. — S a mottó: »Az életen keresztül kell vergődni«, egész pályáján kísérte? — kérdezzük. Az az érzésem ugyanis, ilyen tetterős embernél a hangsúly nem a vergődés, hanem a kell. — Bizonyos alapállásokat nem szabad elhagyni — hangzik a válasz. — Húsz éve zavartalan, szép házaséletet élők, és nyílt őszinteségem miatt sok küzdelemben volt részem, mégis érintetlenül kerültem ki belőlük. Mert csak az érdekelt, hogy a rám bízott munkát jól végezzem el. B1 elégedetlen azzal a száz művel, amit húsz év alatt alkotott. — De hisz minden műfajban otthon van — vetem ellene. — Nem magasra ívelő pálya az, amelyben kedves, színes karakter darabok, operettmuzsikák, filmzenék, musical come- dyk születnek? És a hangszerelés Margaret Tynes néger dalaihoz? S a belga rádió pályázatán első díjat nyert Concertino? Legyint. — Ez nem ív, ez hullámhegy és hullámvölgy — mutatja a kezével. Tudom, van ebben jó adag szerénység is. Visszanézve minden művész lekicsinyli alkotását. Mindenesetre nagyon szimpatikus magatartás. Ám lassan az is kiderül, hogy nyugtalanságából nemcsak a kereső ember, az újat adni akaró művész elégedetlensége szól. A könnyűzene jelene és jövője izgatja. Nemcsak az, hogy nem sokra becsülik, s tartalmatlannak könyvelik el. Ennek még alapját is látja, hiszen a könnyűzene sajátos nyelvén nehezen fogalmazható meg a tartalom. Az is igaz, hogy »a slágerszövegek a világon semmit sem mondanak, és azt is rosszul«. Ezért nem hajlandó ő egyetlen táncdalt sem írni, noha ezzel azt a területet utasítja vissza, ahol a legtöbb pénzt és népszerűséget szerezhetné. — Az a baj — mondja elgondolkodva —, hogy ma a speciális tömegszórakoztatás elvei kerekednek felül. Pedig emelni kellene a mércét a zeneszerzőknél és a tömegeknél TJANGOSAN TÖPRENG A JÖVŰN. Az operett mai formájában haldoklik. A sláger nem sok újat ígér. A musicalhoz énekelni, táncolni, játszani tudó színészek kellenének. Mi legyen? A tömegek közt is van mit tenni. Azok között, akik csak a tánczenéért, a slágerért lelkesednek. — A világról alkotott általán nos kép, tág szemlélet nélkül nem lehet élni — mondja hevesen. — Nem lehet egyedüli cél az, hogy valaki csak 32 taktusos zenedarabokat szeressen. Ez éppen olyan, mintha valaki csak narancssalátát enne egész nap. Ettől olyan gyomorfekélyt kap, hogy arról koldul. A tánczene lehet üdítő valami, de nem minden. Ezután pályájáról, élményeiről beszélgetünk. Előadóművésznek készült — zeneszerző lett. Miért? — Előadóművész csak az lehet, aki élvezi, hogy közvetlen kapcsolatba kerül a közönséggel — avat be a műhelytitkokba. — Engem bénít az az idegállapot, mérhetetlen energiáimat -emészti fel. Oda Richter kell. aki minden száz évben születik. — De hisz a zeneszerzés is erőfeszítést követel. — Természetesen. De ez a munka egyenetlenebb. Más otthon ülni, és más tíz percre görcsösen koncentrálni, hogy hiba ne essék a játékban. Az íróasztaltól távol egy széken ül. Kényelmetlenül, két szekrény között. De észre sem veszi. Margaret Tynes művészi alázatáról, egy ismert dzsessz- zenekar egyenetlen belső életéről, önmagáról beszél. Sokat rohan, néha úgy érzi, le kellene lassítani. De nem megy. * * * * TTÜLÖNÖS EMBER. Neve van, zeneszámait szinte naponta játsszák a rádióban. De ő legyint, azok közé tartozik, akik mindig elégedetlenül elégedettek. Negyven éves, de fiatalabb- nak látszik. Olyannak, aki nem fecsérelte hiábavalóságokra napjait. Tartása, mondanivalója van. Többre, magasabbra tör egy látszólag könnyű pályán ... Csákvári János * ESZÉLGETÉS KÖZBEN még egyszer megfogalmazza ezt a gondolatot. Ekkor már túl vagyunk élete további állomásain: a székesfővárosi zenekari tagságán, a rádió munkatársának első alkotásain. A Forrás című szimfonikus képéről beszélgetünk, amelyben a zene kifejezi, hogy a kis forrás tengerré akar válni, de visszatér a régi helyére, mert ott is fontos feladatot teljesít. — Ez a saját életfelfogása is? — kérdem. Először nem akar válaszolni. Bonyolult dolog az élet és a zeneszerzői pálya. Aztán mégis felel. — Az »elégedj meg« nem arra vonatkozik, amit csinál az ember. Azzal örökös ellentét ben áll a lelkiismeretes művész. De vallom, teljesen mindegy, mit csinál valaki. A lényeg az, hogy ott, ahová a sors vagy az akarata állította, szívvel dolgozzék. Ez utóbbi elvét sikeresen valósítja meg. Nem enged magának pihenőt. Azt mondja, lehet, hogy nem alkot egyetlen világraszóló dallamot sem, de lelkiismerete tiszta. Amit elvállalt, becsületesen teljesíti. Ám, amikor megemlítem, hogy jó neve van a magyar könnyűzenei életben, kiderül, hogy „...diákoknak kiadó..J Jóval az iskolakezdés előtt az újságban, a Magyar Hirdető falitábláján sokan ajánlották fel kiadó szobáikat diákoknak, nyugodt tanulást, kellemes környezetet garantálva. Klapka utca 12 — Hát ez lenne az — mondja a háziasszony, miután bevezet a »kiadó bútorozott szobába«. A hatást leolvashatta az arcomról, mert így folytatja. — Persze rakok fel szőnyegeket, az asztalra pedig linóleumot. Három sarokban három hatalmas ágy. Még Noé idejéből maradhattak itt. Különben »a bútorzat« ötletességről, helyes anyagfelhasználásról tanúskodik. Varrógép vasvázán deszkalap — ez egy asztal. A másik — mivel teljes a kényelem, kettő is van — szintén deszkából összetákolt valami, amin mindent tud majd, csak éppen írni nem a leendő diáklakó. És még van két szék is, amire balesetbiztosítás nélkül nem ajánlatos letelepedni. — Majd lesz szekrény is folytatja az asszony — négynek is megfelelne ez a szoba ... Tudnék betenni még egy ágyat. — Mennyit kér? — Fejenként 200. Mindenütt ennyi. És persze plusz a fűtés. Higgye el, biztosan jól érezné magát itt a húga. Nem hiszem el. „Diáklánynak otthont nyújtok” Az asszony lenyom a konyhában a sezlonra és mosolyog. — Nem a szoba kiadó. Én otthont adok — Hogyan tetszik ezt érteni? — Itt ez a szoba — mutat a nyitott ajtón át —, itt laknánk együtt. Mi a férjemmel az ágyban alszunk, a kislány meg a sezlonon. Családiasán. Én otthont adok. — És mennyibe kerül ez az otthon? — Kétszáz. Aztán bejön a férje, s kiderül, hogy egy kicsit komplikált ez az »otthon ügy.« Ugyanis a Losonc utca 1. szám alatti otthonnak már van egy lakója, tehát a sezlon foglalt. De úgy áll a helyzet, hogy a lány elmegy innen. Bár ha marad, az sem baj, mert a házi néni beállít még egy ágyat a szobába. Hogy egészséges-e így vagy nem, mit számít az. Fontos a kétszáz. — S hány éves a kislány? — érdeklődik a férj. — Tizenöt — mondom. — Nagyszerű — örvendezik. — Tudja, az idősebbeket nem is szeretem, mart már akkor ficsurok forgolódnak körülöttük... * * * A többieknél is hasonló a tapasztalat. A Dimitrov utca 101. alatt társat keresnek 210-ért az udvari szobában lakó ápolónőnek. A szoba alacsony, gerendás, az ágyban talán rendesen kinyújtózni sem lehet. A fűtésről az albérlőnek kell gondoskodni. Harmadikra van szülcség a Géza utca 31. alatt. 250-ért fűtéssel, de ez legalább szép, világos helyiség. Sok a diák. szűkre szabott a kollégiumi elhelyezés, s ezt nagyon lelkiismeretlenül használják ki egyes családok. Ismerve a lakásviszo- nuokat. sajnos ők vannak fölényben, bizonyára benépesül majd a Klapka utcai szoba és az »otthon« is. Strubl Márta Radarral a 7-es Balatonlellén a 67-es út irányából új, szürke, nyugatnémet rendszámú Opel Rekord tűnik fel, s nagy iramban tart Balatonföldvár felé. Vezetője észre sem veszi az út mellett felállított készüléket, csak akkor, amikor elsuhan mellette. A készülék műszertábláján a mutató jelzi a gépkocsit. Kiss István őrnagy, a Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetője azonnal adásra állítja a nyakában lógó hordozható rádióadó-vevő készüléket, s határozott hangon utasítást továbbít: — Hívom a kettest, kettest ... Az ön felé közeledő Opel Rekord 90 kilométeres sebességgel halad. Megállítani, felelősségre vonni. Köszönöm a figyelmeztetést Beállítják a radarkészülcket. Az ellenőrző állomástól néhány száz méterre állt fel Kolip Gyula százados vezetésével azoknak a közlekedési rendőröknek a csoportja, akik a lakott területen nagy sebességgel hajtó járműveket megállítják. Kolip százados tárcsájának jelzésére engedelmesen kanyarodik az út szélére a külföldi kocsi, s vezetője tökéletes magyarsággal megszólal: — Parancsoljon. Ellenőrzés? — Kocsijával túllépte a lakóterületen engedélyezett 60 kilométeres sebességet. Kérem, tartsa be a közlekedési szabályokat... utasból kettőt ki kell szállítania. Hamarosan visszatér értük. Nem érdekel a radarjuk Sokan azonban különféle magyarázatokkal hárították el a figyelmeztetést, amikor Imú Fiatjával Balatonszemesen ugyancsak 80 kilométeres sebességgel közlekedett. Ö a fe- lelősségrevonáskor így válaszolt: — Nem hiszem, hogy eny- nyivel mentem. Olyan lassan szoktam hajtani. Talán egy pillanatra túlléptem a megengedett sebességet. Aki fenyegetőzik A június 15-től szeptember 15-ig életben levő rendelet előírja, hogy minden motorve. zető és utasa csak bukósisakkal közlekedhet egyes Balaton menti utakon. Sokan ezt sem tartják meg. — Ügy tudtam, hogy csak/ szombatra és vasárnapra szól ez a rendelet — védekezett az ÉM 80—59 rendszámú motor vezetője, amikor gyorshajtás miatt is figyelmeztetni kellett. Szeiler Imre Kaposvár, Szigetvári u. 117. szám alatti lakost egy alkalommal már «OT-nir- oT+ették a bukósisak használatára, mégis anélkül motorozott Balatonlellén. Amikor felszólították, hogy motorkerékpárját tolja el egy mellékutcába, megfenyeHorváth János őrmester figyelmezteti a gyorsam hajtókát. S hogy a vezető ne kételkedjen, füléhez tartja a nála levő adó-vevő készülék hangszóróját, amelyből újból felhangzik az előbb közölt adat. — Az Opel 90 kilométeres sebességgel haladt. A vezető nem magyarázkodik. — Köszönöm a figyelmeztetést, ezután jobban fogok vigyázni. — Azt is szó nélkül tudomásul veszi, hogy kocsiját túlterhelte, s hogy a hét gyorshajtás miatt felelősségre vonták őket. Apor Dénes budapesti lakos a Cl 00—58 rendszámú Wartburgjával 80 kilométeres sebességgel haladt Balatonlellén. Amikor figyelmeztették, fölényeskedett: — Nem érdekel a radarjuk. Az én órám hatvanat mutatott. Nem létezik, hogy gyorsan haladtam. Dr. Németh László kaposvári lakos CH 82—84-es rendszágette a kötelességét teljesítő rendőrtisztet: — Majd még találkozunk! * * * Amikor a gépjárművezetők felismerték, hogy a közlekedési rendőrök mellett radarkészülék van, s azzal kocsijuk sebességét mérik, valamennyien óvatosan, csökkentett sebességgel haladtak. Nagyon jó lenne, ha a jövőben erre nem a radar, s nem a közlekedési rendőrök kész. tetnék őket... Szalai László 80 kilométerrel halad a koc si, jelzi a radar.
