Somogyi Néplap, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-27 / 227. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1964. szeptember 27. Pataki Pál: Lélekharang egyek az utcán. Ember sehol. A déli falu csöndje lágyan ölel. Csak a cipőm talpa koppan szabályos ritmusban a szekértörte út közepén. Kipp... kopp... A csöndbe belejajdul a lélekharang. Bim ... Bim . .. Hangja vékony és csengő. Mint a siratóasszonyé. Kétszer sír egymás után. És újra kétszer veri a búcsúztatót. / Az egyik zsuptetős ház előtt törődött, feketeruhás néni támasztja görbe hátával a megdőlt kapuoszlopot. Tekintete a távolt fürkészi, amerről a haragnkongást söpri felé a szél. Nem fordul meg, csak a cipők koppanása után kérdez : — Nem tudja, kiért harangoznak? — Nem... — állok meg mellette. Felém hajol, meggyöngült, hunyorgó szemével alapos mustra alá vesz. A kongatást felszippantja a csönd. — Asszonyt búcsúztatnak ... — mondja inkább csak magának. S nem kap választ, megtoldja még: — A férfinépet csak egyszer harangozzák ... Szava megriaszt. Állhatatos pillantása valami alaktalan, meg nem fogalmazott íelkiismeretfurdalásra ösztökél. Anna kisírt szeme ködlik fel előttem. Csak nem vele történt valami baj? Balsejtelem gyötör. Egyszer, még házasságunk előtt mesélte: a csordakútba ugranak bánatukban a megcsalt asszonyok. És Anna meg én ... tegnapelőtt... Akaratlanul is meggyorsítom lépteim. Azért jöttem Anna után a faluba, hogy meggyőződjem róla: valóban hazajött. Csak belesek a házuk ablakán — határoztam el az éjszaka —, aztán megyek is vissza. A többi az ő dolga már. Ö hagyott ott engem, nem én. Nincs miért megalázkodnom előtte. Egyszer történt. Semmi több. Mi lenne, ha minden asszony otthagyná az urát, ha az egyszer, talán nem is készakarva, félrelépett. Kipp ... kopp ... bim ... bim ... A csordakút a falu szélén árválkodik. Így mesélte Anna. Mire észreveszik, már késő. Azért jártak oda a megcsalt asszonyok. A bizonytalanságot senki sem szívleli. De legfőképp nem az, aki már leszámolt az életével. A lábam remeg. A szívem hajszol. Tegnap még azt hittem, nekem kell megbocsájtanom Annának, amikor könnyes szemmel visszatér hozzám. Meg- paskolom a hátát, rámosoly- gok: felejtsünk el mindent, hiszen nem történt semmi különös — apám mondta így anyámnak, még pendelyes koromban. Igen, nem történt semmi különös. M egláttam. Akkor már napok óta omoltunk egymásra valami butaságért. Sétált magas, tüsarkú cipőjében, szélkuszálta, sötétszőke hajjal. Ajka nedvesen ragyogott, bájos metszésű arcélét a kezdődő sötétség még ingerlőbbé tette. Ahogy elhaladt mellettem, mosoly viliódzott a szája szögletében. Anna mellett rnég soha nem éreztem azt a zavart, amely abban a pillanatban elfogott. Mentem utána. Cél nélkül, szándék nélkül. És őszintén meglepődtem, amikor váratlanul visz- szafordult és rám kérdezett: mit akar tőlem? Feltámadt bennem az ördög: vajon tudok-e még hódítani három évi házasság után? Kétszer találkoztunk a parkban. Harmadszorra az eső lakásába kergetett. Elvált asz- szony volt. Kipp... kopp ... bim ... bim... Megpróbálom felidézni a csókjai ízét. Nem megy. Üresség tátong az emlékezetemben. Még azt sem tudom: milyen a szeme színe? Annáé zöldeskék. Színjátszó fényességébe szerettem bele már az első pillantban. És a csókjai ananász is, áfonya is. Keseredés. Egyre szaporább lépteim ritmusa. Kapkodva lélegzem, a tüdőm, akár az elhasznált fújtató. Kísérteiként suhan át a falu Tölött a fájó kongatás. >>A férfinépet csak egyszer harangozzák!-« Már szaladok. Nem tudom, lesnek-e az ablakok mögül. Nem érdekel. Semmi sem érdekel. Csak Anna. Az ember néha hibázik. Az a fontos, hogy tanuljon belőle s újra ne kövesse el. Zúg a harang, kínoz és vádol, mintha isten tudja mit követtem volna el. Csak meglesni, hogy él. Azután visszamegyek a városba. És türelmesen várom. Amíg visszatér. gy esem be a kertkapun, mint az üldözött. A lelkem ujjong, a szám makacsul öszszezáruí. Áll a kút mellett, háttal nekem, s halkan dudorászva hajol a mosóteknő fölé. Rövid kartonszoknyája megfeszül ingerlőén gömbölyű csipőjén. Az eszem visszavonulót fúj, de a lábam fittyet hány neki. Ügy zárom karjaimba, mint amikor először öleltem át karcsú derekát. Elvesztettem az első csatát. S az első vereséget, ki tudja, hány követi még! Asszony (Szekeres Emil rajza.) Ficsor bácsi azok közé az emberek közé tartozott a vállalatnál, akik elvárják, hogy róluk névnapon, születésnapon, házassági évfordulón s a különböző jubileumokon megemlékezzünk. Ficsor bácsi valóságos naptárat fektetett fel az osztály egyes dolgozóinak életében várható eseményekről s erre az osztály tehetősebb tagjait figyelmeztette is. Természetesen arról sem feledkezett meg, hogy adott esetben burkolt formában saját szerény személyére is felhívja a figyelmet. Tehát Ficsor bácsi volt az élő naptár, figyelmét semmi nem kerülte el. S ha valaki mégis nemtörődöm lett volna a megemlékezésben, az öreg bérszámfejtő szemrehányó pillantásait hosszú ideig éreznie kellett. Így hát inkább mindenki megadta magát sorsának, s minthogy az osztálynak huszonhárom dolgozója volt, alig akadt a naptárban olyan nap, amely Ficsor bácsi naptárában ne pirosbetűsként szerepelt volna. Amikor három évvel ezelőtt nyugdíjba ment, kissé fellélegeztünk. Akkor azt hittük, hogy meg fog szűnni Ficsor bácsi ünneplő kedve. Csalódottan tapasztaltuk, hogy nem szűnt meg teljesen, mert Ficsor bácsi a családi ünnepek előtt hazajáró lélekként s élő mementóként visszajárt az osztályra s kellő hangsúllyal felhívta a figyelmet a csőkkéESKÜVŐI MEGH ÍVÓ PAPP LÁSZLÓ : Őszi monológ Házunk előtt a megvénült lugas szűri a fényt. Az árnyékban, a lócán Ülök anyámmal. Jön az alkonyat. Vadgalamb sír a keserű diófán. Tömör fürtökkel itt az ősz ; elcsépelték a nyár búzakeresztjét. Bontja kunyhóját a dinnyecsősz. Tegnap óta hűvösek az esték. Harang kondul. Egy kéksudár torony hirdeti, hogy minden olyan időtlen. Száll a por, mint füst, fehér korom, s a kocsiúton hangos-tüntetően — mint cáfolat ! — a fürge vontatók elkergetik az álmos falu csöndjét. Fegyvertársak a olcsó rádiók. Kigyúlnak a pici villanykörték. Szülőföldem e lustán-nehezen változó és vajúdó világ, hol acélos, jó búza, rizs terem, s anyám töpreng a végső elmúlásról . . Hol bölcsőm ringott : roskadó tanya. Lebontják ; így jó ! Akkor is ha fáj. — Épüljön helyén új út, iskola, vagy közös kalászt érleljen a nyár. PAPP ÁRPÁD : hmlékezés vásznat fehérítő nagyanyámra A kenderáztató tavak köré Terítve már végszám a vásznak : A sárgásbarna rétek. Napfény íakítja színüket, Szemerkélő esőben áznak, áznak, S egyik reggelre — hófehérek ! nőben levő kartársi szolidaritásra, amit különösen akkor ápolt, amikor ötszáz forint erejéig a vállalathoz kisegítő munkára behívták. Ficsor bácsi — magam sem tudom, miért — hozzám különösen vonzódott. Szívesen meghallgattam ügyes-bajos dolgait. Néha tűkön ültem a sok munka miatt, de Ficsor nem zavartatta magát. Azt mondta, ráér, mert nyugdíjban van. A napokban ismét felkeresett, de már az ajtóban közölte velem, hogy ezúttal rövid t lesz. í — Csak ezt hoztam neked — ♦ s ezzel díszes borítókban es- i küvői meghívót nyújtott átj nekem. ; Az esküvői meghívóból f megtudtam, hogy Ficsor Man-* cika és Szabó József f. hó 30-♦ án kötnek házasságot a tanács J házasságkötő termében. A boldogság csak úgy sugárzott Ficsor bácsi arcáról. Én is boldog voltam, hogy az ünnepi alkalomhoz Ficsor bácsinak gratulálhattam. Elkezdődött a beszélgetés. A szokásos frázisok (mennyire fog nekem hiányozni ez a kislány; hiába, ez az élet rendje; így van ez az öregekkel, észre sem vesszük, hogy a fiatalok kiröppennek a házból, stb. stb.) mind elhangzottak... Ismét megráztam a meghatott Ficsor bácsi kezét, s megígértem, ha egy lehetőség van, én is ott leszek a házasságkötő teremben. Ficsor bácsi azonban még ekkor sem gondolt a távozásra. Éreztem, hogy valamit akar még mondani. Végül is kibökte: — Nem szólt még neked a Böröcz Pista, meg a Kovács Anci ? ... Arról, hogy a Ficso; bgcsi lánya egy kisesküvői hozzájáruláshoz jusson, mert tudod, én nyugdíjban vagyok ... Nem engedtem tovább mondani. Diszkréten elfordultam s egy százast csúsztattam Ficsor bácsi kezébe. Ö is diszkréten elfordult, mialatt egy könnyed mozdulattal zsebébe csúsztatta a pénzt, majd köny- nyekre fakadva: halk köszönetét rebegve felállt. Elmenőben még megjegyezte: — Most hosszú ideig nem zavarlak. Remélem, hogy a kislányomnak ez a házassága jobban fog sikerülni, mint az előző kettő. Végeredményben három: a magyar igazság... Szekeres Károly Stotz Mihály: Panoptikum Csukás István: Ajtót nyitok rád Ajtót nyitok rád hirtelen, felriadsz a szerelemből ; hová álmodod magad, az ajtórésben mi tündököl ? Milyen egérút nyílik, szívdobogva milyen kerítő gondolat szöktetne, hogy könnyes-furcsán, mint a gémláb, megtörik nyakad ? Hová is futnánk, hová is futnál ? Az első kanyar visszahoz, csak a szemed lett még szelídebb, csak a irhám csatakos, szíved előtt alul maradok, mert alulmarad a világ szívem előtt, kimosod csapzott szárnyamat, s mint az ejtőernyőt begöngyölöd, nyár füstjét szimatolva zuhantunk, emlékszel még talán, most hallgatod : ablak közé zárt törtarany dongó muzsikál ; leoltod a lámpát, fogad közé szorítod az inged, úgy vetkezel. Eltajtékzó életembe nyugtalanul belefelejtkezel. Chaplint l,rehabilitálták,, A New York-i Piazza filmszínház óriás sikerrel, telt házak előtt vetíti Charlie Chaplin Verdoux úr című filmjét. Ez a körülmény csak azért nevezetes, mivel a haladó szellemű világhírű művész filmjeit 17 év óta jóformán egyáltalán nem játszották amerikai mozikban. firtbur Miller új darabja 17 európai színpadon Arthur Miller A bukás után című darabjáért átvette New Yorkban a külföldi sajtó nagy díj át. Ezt a darabot minősítették az elmúlt évad legkiválóbb alkotásának. Arthur Miller közölte, hogy darabját a következő évadban 17 európai színpadon mutatják be, köztük hazánkban is. A KISLÁNY VERSE M ÜJ KÖNYVEK Az Európa Könyvkiadó jelenttette meg Döblin regényét Hamlet, avagy a hosszú éjszaka vége címmel. A Magyar Helikon a Helikon Klasszikusok sorozatában adta közre Niccoló Machiavellinek, a kitű nő novellistának A fejedelem című Írását Lutter Éva fordításában. A Magvető Kiadónál látott nap-' világot Kiss Lajos gyűjteményes: kötete Vásárhelyi kistükör címmel. Sobor Antal első novellás kötete; Eg alatt kanyargó utak címmel je-----l ent meg. Csurka Péter a felszaba-j lányok dulás óta most lép először olvasóidé gyűjteményes kötettel. Címe : Jegenyék. Megjelent Kodolányi János Boldog Margit című regénye. A Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg Gergely Sándor új regénye Felsőbb osztályba léphet címmel. Kellér Andornak két re-: génye jelent meg egy kötetben, a Zöld gyep, zöld asztal, valamint Író a toronyban címüek. élyen az ablakom alatt, csitri csiribiri lányok állnak az alkonyaiban, csivitl, csivitt, szünet nélkül, szavaikat persze nem érteni, de csiripelésük szétveri szobám nyugalmát, apróra szaggatja a figyelmet Micsoda tapintatlanság — készül bennem az ítélet. Az alsó emeletről kihajol valaki, csak öszes haját látom, s de- marsot intéz a kislányokhoz, öregasszonyos modorban, az öregség szenvedélyével, amely oly sokszor fellángol indokolatlanul is, ha az ifjúságról van szó. Most már a harcot figyelem, a nemzedékek párbaját ; a kislányok az utcáról visszaszólnak, mit-e, mit nem, nem értem. Azt azonban innen fenntről is tudom, más partokról beszél az öreg hölgy és más partokról a fiatalok, igazságot nem igen lehet köztük tenni, mert amiről a kis- csivitelnek, • legalább olyan fontos nekik, mint a néniké magános délutánja. Még irodalmi szerkesztő koromban kezembe akadt egy kislány verse. A házira meglepően jó, érett rímek a helyükön, a hangulat szép, ejnye : ezt közöljük l Néhány nap múlva eljött a lányka. Sovány, esetlen, szemében sóvárgó kíváncsiság: mi történt a versével ? Ritka élmény tanúja akartam lenni : megfogtam a kezét, átmentem vele a nyomdába. Útközben még elmeséltem : Kosztolányinak már ősz szálak voltak a hajában, de ha írt valamit, éjjel két órakor is elballagott a nyomda kapuja elé, türelmetlenül várta az első lapot és az utca lámpáinak apró fényénél mohón olvasta a lapban kinyomtatott írását, még ha tíz sor próza volt is. A nyomdában a tördelőasztalra mutattam, az ólomsorokba kiszedett versére. A kislány csak állt mellettem kövülten. Nézése ide-oda rebbent, veréb ugrál így nagy vidámságában tavasszal. Első vers, van-e ennél nagyobb, zajosabb öröm ; a sápadt kislány kivirult, jonat- hánalma-színü az arca, talán féllábon ugrált volna, ha én nem vagyok ott. Így csak kis kuncogások jelezték a boldogságát, villanó fények a szemében a belső ragyogásból; ha valaki át tudja ölelni két karjával a világot anélkül, hogy egy csücsök is ki ne maradjon, ó volt az. — Szaladok a nagymamámhoz — lihegte. Elbúcsúzott s elment táncolva. A vers aztán megjelent, nagy betűkkel szedve a költő neve. Amikor ismét meglátogatott, megkérdeztem, bután, mert az eféle rejtett fölény butaságot takar : — Mit szólt a költeményhez a nagymama ? — Azt látni kellett volna! ölelt és simogatott. — Hamar a csille pitót a túlzajos szívverés ellen. Ó, édes kislányom, de gyönyörűséges — mondta. — Nyolcszor kellett felolvasnom a verset — mesélte tovább a kis költőm — nyolcszor egymásután. Es mivel a nagymamus rosszul hall, persze kiabálva, mind hangosabban és hangosabban. — És akkor — éppen belekezdtem a kilencedszeri olvasásba és kieresztettem éppen a hangomat — kopogott a nagymama szomszédja, egy mogorva öregúr. — Szégyen és gyalázat, hogy egy kislány így ordítozik a szegény nagymamájával... Ilyen a mai ifjúság !... No lám. Bodó Béla \
