Somogyi Néplap, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-24 / 224. szám

Fsütörtök, 1964. szeptember 21.

5

SOMOGYI NÉPLAP

Vita

a seriffel

Ha az USA déli részén*fellángol az összetűzés a faji megkülönböztetés miatt, a Time című amerikai lap szerint az újságírókat éppoly kevéssé látják szívesen, mint, a vegyes iskolákat vagy éttermeket.

A déliek ellenséges magatartásáról talán Vernon Merritt birminghami fotoriporter tudna a legjobban beszámolni. Az eset Alabama államban történt, ezért nem árt, ha hozzátesszük: Merritt fehér bőrű. A riporter Nota- sulga városába utazott, hogy az egyenjogosítási harc egyik helyi eseményéről tudósítsa a lapokat. A riportból nem lett semmi. Fényképezőgépét összetörték, ö pedig csak verés árán szabadult a hatóságok kezéből.

Merritt jelentéktelen apróság miatt kapta az ütlegeket. Felszállt egy autóbuszra, és ez nem tetszett a helyi seriffnek. A baj az volt, hogy az autóbusz azokat a néger diákokat szállította, akik akkor akartak az eddig csak fehéreknek fenntartott iskolába beiratkozni. Merritt úgy gondolta, hogy ezt a pillanatot a néger diákok oldaláról fogja fényképezni.

Az autóbuszt feltartóztatták. A seriff revolverrel és elektromos bikacsökkel parancsolta ki az utasokat. Ilyen elektromos bika- csököt Alabamában a modernül fölszerelt cowboyok használnak. Az a sajátossága, ha valaki hozzáér, áramütés éri.

A seriff revolverét az újságíró gyomrához szorította, a bikacsökkel pedig megérintette a nyakát. Merritt kiugrott az autóbuszból, és még néhányat kapott a tarkójára és a hátára. A jelenetet a tudósító egyik társa örökítette meg, aki nem ült a négerek autóbuszában, és fényképezőgépét a kabátja alatt tartotta félig elrejtve.

Merritt több ezer forintos fényképezőgépét az alabamai jog képviselői olyan lelkesedéssel verték szét, hogy az autóbusz utasai azt hitték, lövéseket hallanak.

Az újságírót végül a hatóság »tűnjön a pokolba!« kifejezéssel tiltotta ki a városból. A legutolsó rúgást a seriff hivatalában A1 Lingótól, Alabama állam biztonsági szolgálatának főnökétől kapta. Amikor az állam kormányzója értesült a történtekről, A1 lángét »figyelmeztetésben^« részesítette :

»Ilyennek nem szabad többet történnie!«

Merritt fájdalomdíjként megszoríthatta a kormányzó kezét. Az újságírónak az volt a benyomása, hogy csak el akarják hallgattatni. Nem akarják, hogy nagy ügyet csináljon az egészből. Igaza volt. Wallece kormányzó másnap sajtóértekezleten ismertette a hatóságok hivatalos álláspontját. Merritt szembeszegült a hivatalos hatalommal, ezért kellett kitiltatni a városkából.

3 3

BE ÜT

X

TÉGLÁK

Csúszkálva poroszkáltak a lovak a kátyús dűlőúton. Az öreg egykedvűen szívta a pipáját. Azt mondta mindig, hogy csak pipa'üst mellett lehet igazán gondolkodni. - Én nem szerettem a pipát. Az öreget sem túlságosan, de elmentem vele, mert ha jókedve volt, engedett hajtani is. A dinnyeföldnél megszólalt az öreg.

— Hozzál már egy dinnyét.

A hangja éppen olyan száraz volt, mint ránccal teli arca.

— Nem lehet, őrzik.

— Szeptemberben már a kutya sem vigyáz rá.

Nem mertem visszabeszélni, hamar járt a keze. Elindultam lopva a kukoricás szélében. Féltem, hogy mégiscsak észrevesz valaki. Hátranéztem, az öreg nem figyelt. Leszakítottam egyet, és futottam a kocsiig.

— Tedd a saroglyába. — Intett a fejével, aztán elindította a lovakat. Arcizmai sem rez- dültek, pedig nagyon hajtott. Szerettem volna, ha legalább megköszöni, hogy loptam neki.

Már az erdőben jártunk. Ha iszik, innen behallik a hangja a faluba, ahogyan énekel. Most nem ivott.

— Elhozzuk az összes szénát — szólalt meg végre.

— Jó, elhozzuk.

Az erdőn túlról már ide látszott a rét. Két másik kocsi éppen most kanyarodott be. Az öreg is észrevette, felém fordult:

— Hát az a vörös ördög mit keres ott?

— Melyik ördög? A Töreki Pista?

— Az hát. Nem tud az kocsit rakni.

— Nem — hagytam rá, de nem voltam meggyőződve róla.

A rét az erdő szélén volt. Egyik oldalon árok határolta, azon túl már a kukorica bar- nállott. Az erdő szélén hirtelen mélyre szaladt a föld. Mellette vezetett a kocsiút. Az öreg is jobban odafigyelt a lovak elé. Itt hamar felborul a szekér.

— Nincs jgbb dolga? — kiabált a másik két ember az öregnek, amikor a rétre kanyarodtunk.

— Ember kell ide, nem utánzat — vágott vissza az öreg.

— Majd meglátjuk, ki mit tud.

A vörös hajú meg á másik nekilátott a munkának. A vörös hajút ismertem, a másikat

A JÖVEDELMEZŐ MEZŐGAZDASÁG ALAPJA AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS!

Az állatok gyors fejlődésének előfeltétele a tápszer.

Saját érdekében alkalmazza a jól bevált takarmány-kiegészítőket!

ERRA-VIT, PHYLAVIT, TIKOFURÁN, OSSIFEROL, SULFAVIT, SULFAMIX

és egyéb állati tápszerek beszerezhetők

a Kaposvár és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet

VETŐ MAG BOLTJÁ BAN,

Kaposvár, Ady Endre u. 15. Telefon 23-11.

Megrendeléseket utánvéttel is szállítunk.

(3619)

nem. Bicegve lépegetett a fűvön, nem tudom, a lába fájt-e, vagy csak a fű töve bökte a talpát. Ragyás volt az arca; nem szerettem a ragyás arcú embereket.

Az öreg fölszelte a dinnyét.

— Egyél.

— Nem kell.

— Akkor jó.

— Siessünk, mert moziba akarok menni. ..

— Rossebbe mész, nem moziba! Apádnak annyi pénze van, hogy nem tudod máshol elkölteni?

— Szerelem a mozit.

— Én meg a bort.

Tudtam, hogy szereti a bórt,

láttam már rózsás hangulatban. Az anyja mesélte, hogy fiatalember korában egyszer annyira berúgott, hogy a lovak közé esett. Mérgében agyonverte az egyik lovat.

— Nyakas bácsi, nincs egy fejszéje? — kiabá'U i rag/ás képű.

— Minek az?

— Nem tudjuk leszorítani a szénát. Nem hoztunk nyomó- rudat.

— Fejszével sem tudjátok — mérgeskedett az öreg.

— Vágni akarok itt az erdőben. Anélkül nem indulhatunk el ezen a rossz úton.

— A fejeteket nem hagytátok otthon? Na, gyere ide, adok egyet.

— Én is elmegyek fát vágni — fordultam az öreghez.

— Majd elviszlek én, ne búsulj!

Tudtam, hogy jószívű, úgyis elenged, csak szeret kötözköd- ni.

— Legyen szíves a fejszét — mondta a ragyás arcú, amikor odaért.

— Aztán tudsz te jó rudat kiválasztani? — kérdezte az öreg.

— Hát még nem választottam.

— Szóval te is kocakocsis vagy? Na, gyere, majd választok én.

Az öreg sorra méregette a fákat, az egyiknek szó nélkül nekilátott. Kivágta, legallyazta. Hárman vittük ki a rétre.

— Rakodjunk mi is — fordult hozzám az öreg.

— Ne várjuk meg? — kérdezte a sánta.

— Minek, nem félek én egyedül sem.

— Akkor mi megyünk. Hát köszönöm a segítséget — búcsúzott a sánta, és útnak indult.

Az öreg megköpte a tenyerét,

és mondta, hogy rakjam a szénát. Kényes volt arra, hogy milyen lesz a kocsija. Akkor volt büszke, ha olyanra sikerült, mint a skatulya. Nem szeretett beszélni, ha dolgozott. Egyszer csak megállt kezében a villa.

— Hát ez meg mit akar?

A vörös hajú jött vissza.

— A kanyarban, a horhosnál felborultunk, segítsen ...

Gyorsan lekötöttük a kocsit, mentünk. A sánta szekerét egy fa tartotta meg. A ragyás arcú nekivörösödve támogatta a kocsit.

— Kellett nektek így megrakodni! — mérgelődött az öreg.

Kezében gyorsan forgott a fejsze. Fát vágott a parton, azzal támasztotta meg a kocsit.

— Fogjátok ki a lovakat! S ide, előre kell fogni az enyé- meket... Na, most fogjátok a rudakkal!

A lovak közé vágott, egykettőre kirántották a kocsit.

— így ni! Ez sikerült.

— Köszönjük — mondta a vörös hajú. Hangjában csodálkozás volt.

— Csak semmi udvariasság

— vágta rá foghegyrői az öreg.

— Nem zöldfülű emberekre van itt szükség ...

A másik kettő hallgatott. Erre nem lehetett mit válaszolni.

:

— Nem várnak meg bennün- t

két? — kérdeztem az öreget. |

— Nem, csak menjenek. ♦ Majd hazatalálunk mi is. |

Elmentek. Az öreg visszahí- x volt a kocsihoz. Megint elővet- j te a dinnyét. Sokáig evett, lassan, kimérten. Pedig szerettem volna, ha siet, nem érek oda a moziba.

Már lebukott a nap a fák mögé, mire elindultunk. Ahol az imént felborult a kocsi, az öreg megállította a lovakat.

— Tegyük fel a fákat. A kocsisok itt hagyták, úgyis elrot- ♦ hadna. .

Feltettük. Az erdőben me- i gint megálltunk. Az öreg fogta f a fejszét és bement.

— Ilyenkor nem szabad fát | vágni...

— Nem kérdeztelek — mordult rám, aztán szelídebben hozzátette: — Csak nyújtónak valót akarok hazavinni.

Ott maradtam a kocsi mellett. Az estében messze hallatszott a fejszecsapás. A fészekre szálló madarakat fi-1 gyeltem, nem vettem észre, * hogy az erdős megállt mellet- t tern. I

— Mit csináltok?

— Én semmit. Figyelem a ♦

madarakat. l

— És a fa? —^bökött újjá-1

val a kocsiról lelógó friss vá- ♦ gású fa felé. :

Az öreg kiért az erdőből.! Egyik kezében a fejszét tartót- | ta, a másikkal maga után húz- ♦ ta a kivágott nyújtónak valót. !

— Hoztuk. Az úton találtuk. j

— Ügy, mint azt, ami a ke- ♦ zében van! — csattant föl az erdős. — Friss vágás ez mind.

— Lehet, de mi az úton találtuk — mondta az öreg. — Ha a közelben talál még kivágott tövet, akkor fizetek ma- ; gának. g

— Rakják le a fát.

— Rakja le a halál, én úgyan ♦

nem. |

Vitáztak. Félrehúzódva fi- • gyeltem a szópárbajt, s arra | gondoltam, hogy odaérek-e a | moziba. Az erdős győzött. J

— Ugorj fel, dobáld le az út mellé — szólt az öreg.

Nagyon mérges volt. Magamban szidtam az erdőst, miért csinál ilyen felhajtást ezért a néhány fadarabért.

— Süket ember — morgott az öreg, amikor lemásztam a kocsiról —, csak azt kellett volna ledobni, amelyiknek a vége kilátszott.

— De hiszen maga mondta, hogy jobb az egyenes út, mint a görbe.

— Jó, jó ... Akkor hazamé- j gyünk, lerakjuk a szénát, az- 1 tán visszajövünk a fáért.

— Én ugyan nem.

— Hanem?

— Moziba megyek.

Az öreg idegesen tömte meg a pipáját, hegyeset köpött, és csak annyit mondott:

— Megneveltek téged is.

— És ha följelenti az erdős?

— Nem jelent... — Na, visz- szajössz velem?

— Nem.

Felült a kocsira, a lovak közé vágott és otthagyott., .

Kercza Imre

J

TT jságírónyelven már mínuszos hírnek sem kell a

járdaépítésekről szóló tudósítás: olyan sok van belőlük a megyében, hogy az már egyáltalán nem újság. Természetes, magától értetődő dolog, hogy a legkisebb faluban is összefognak az emberek, és társadalmi munkával meg a községfejlesztési alapból járdát varázsolnak a kátyúk helyébe. A szebbre, jobbra törekvés szép példái ezek az akciók, s alig akad olyan ember, aki ellenzi az építéseket.

Nemcsak a falvakban építenek járdát, hanem a városban is. Kaposváron például a Kölcsey utcában. A kopott, toldozott-foltozott téglajárda helyébe bitumenes kerül, nem kell ezentúl az embereknek a kocsiúton járniuk, mint eddig.

Hogy ezzel a járdaépítéssel foglalkozni kell, annak oka van. Régóta sürgették az utca lakói az építést, állandóan biztatták tanácstagjukat, hogy szóljon érdekükben , az illetékeseknek. Vállalták azt is, hogy fölszedik a régi téglákat, előkészítik a talajt a szakmunkásoknak, csak jöjjön már a bitumenesgép.

Néhány napja megpezsdült az utca. Lerakták az új járda szegélyét; a házak előtt magasodó téglakupacok arról tanúskodnak, hogy az emberek állták a szavukat.

ó érzés ez, vitathatatlan. Az örömbe azonban üröm vegyült. Mielőtt megkezdődött a munka, a tanácstag sorra járta a házakat: »Emberek, a téglára szüksége van a városnak, a heayekben használják majd fel, ott, ahol egyelőre nem építhetnek rendes utat. Ne vigyék el, ne használják föl, gondoljanak a sarat taposó hegyiekre...«

Igen, szükség van a téglára. Nagyon sokat jelentenek azon a környéken, ahova még nem juthat el a bitumenesgép.

De a kérés jó néhány házban süket fülekre talált. Vasárnap kétszer végigmentem az utcán, és téglát cipelő, talicskázó embereket láttáim A java téglát behordták az udvarokba; tyúkólat építenek majd belőle vagy a disznóólát javítják ki, mindegy. A munka — a behordás — még este, éjszaka is tartott, most már nemcsak a saját porta elől, hanem máshonnan is.

Egy százforintos tyúkólért mire képesek az emberek!

Egyik szavukkal kérik, követelik a járdát, várják a város segítségét, hogy eltüntessék a régi maradványokat, a másikra viszont már nem gondolnak, a másik már nem számít.

Milyen önző is tud lenni az ember! Milyen szívósan kapaszkodik még a tudat mélyén a régi elv: »-Először én, másodszor is én, századszor is én, s csak azután más!«

A z emberi összetartozást szépen lehet szemléltetni az egymásra rakott téglákkal. A malterral összekapcsolt téglákat nagyon nehéz szétbontani, csákány kell hozzá, nagy fizikai erő. A téglafal dacolni tud a legerősebb viharral is, megáll egyenesen. De ha valahol csak egy kicsiny kis rés, repedés keletkezik rajta, könnyen kikezdi az idő.

így vagyunk mi, emberek is. Nem elég szavakban | hangoztatni az összetartozásunkat. Be is kell bizonyítani. {

A Kölcsey utca téglái erre figyelmeztetnek ... ;

Polesz György j

Valaha tenger volt Nyugat-Európa területén

í

A svájci Vaud kantonban nemrég százmillió éves fosszilis maradványokat találtak, amelyek a paleontológusok szerint azt bizonyítják, hogy az ősidőkben Nyugat- Európa nagy részét tenger borította.

Már 1868 óta tudják, hogy minden valószínűség’ szerint Svájc valaha a tenger mélyén feküdt, az új fölfedezés most megerősítette a paleontológusok föltevéseit. Fokozott erővel folynak a kutatások a baseli természettudományi múzeum vezetésével.

MODERN SZŐNYEGEK. BÚTORSZÖVETEK KIÁLLÍTÁSA TABON

IX. 28-tól a benzinkúttal szemben.

A kiállított áruk a helyszínen megvásárolhatók.

Csontváz az Etna tetején

Európa legmagasabb vul kánjának, a szicíliai Etna hegynek a tetején, a lávával .borított hegyoldalban a napokban emberi csontvázat találtak.

A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy az áldozat valószínűleg a 25 éves Salvatore Agreska, aki 1958 márciusában az Etna oldalában a sípályán irányította a versenyzőket. A kérdéses napon heves hóvihar tombolt, és Agreska sohasem tért haza a síversenyről.

Művelődés — szórakozás

VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ .

Az ifjúság édes madara.

Színes, szélesvásznú amerika film. Csak 18 éven felülieknek.

Az előadások kezdete 5 és 7 óra. (Szeptember 30-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ

Élők és holtak I-M. Kétrészes, szélesvásznú szovjet film. Korhatár nélkül.

Az előadások kezdete 4 és fél 8 óra. (Szeptember 30-ig.)

Siófoki terem

Monte Christo grófja I-II.

Francia film. Korhatár nélkül

Bemutatásra kerülnek

a legújabb mintájú szőnyegek, bútorszövetek és huzatok.

Mindenkit szeretettel vár i^jjl a

Tab és Vidéke Körzeti Földmű vessz övét kezet

(3618)