Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-02 / 180. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1964. augusztus 2. „Itt Rába, jelentkezem!" Megyénk szegény műemlé­kekben, noha 492 műemléket, műemlék jellegű vagy faluké­pi jelentőségű épületet tartunk nyilván. Míg a szomszédos Ba­ranya bővelkedik például vá­rakban — Siklós, Szigetvár, Pécsvárad —, nálunk alig van várrom is. Egyetlen vár So­mogybán a balatonszentgyör­gyi Csillagvár. Meg kell je­gyeznünk, hogy ennek a re­konstruált erősségnek a vár volta erősen vitatott. Műemlékeink zöme temp­lom, népi házak. Ezeknek jó része az 1700—1800-as években épült. Vannak római és török korabeli emlékeink — kutak, szobrok, temetők — s jelentős lakóházaink, kastélyaink, kú­riáink. Kiemelkedő jelentőségű a szentjakabi monostorrom, a kőröshegyi templom, a so- mogyvári vár és apátság rom­jai, a kereki vár, a Csillagvár, a fonyódi várrom vagy Szán- tódpuszta — ez utóbbi egye­dülálló XVIII. századi mező- gazdasági emlékünk. Műemlékeink, műemlék jel­legű épületeink vagy faluképi jelentőségű épületeink állapo­ta nem kielégítő. Még azok az épületek is elhanyagoltak, amelyek különböző intézmé­nyeknek otthont adnak. Sajnos nem gondoskodnak az általuk használt épületek felújításáról, megóvásáról. Több műemlé­künk vagy műemlék jellegű épületünk rohamos romlásnak indult. Egyik-másik épületnél fennáll még az összedűlés ve­szélye is. (Például a csombárdi Pongrácz-féle kúria.) Nagyon nagy szükség lenne arra, hogy ott, ahol a történel­mi, kultúrtörténeti értékű épü­leteket nem gondozzák kellő­képpen, teljes szigorral lépné­nek föl. Meggondolva azt is, hogy nem lenne-e célszerű a különösen elhanyagolt műem­léket, műemlék jellegű épüle­teket más, az állagmegóvásról lelkiismeretesebben gondosko­dó szervek kezelésébe adni. Miért lenne erre szükség? Mert megyénk nemcsak műemlékek­ben, kiemelkedő műemlék jel­legű épületekben szegény, ha­nem anyagi eszközökben is. Csak nagyon lassan haladunk, és sok év mulasztását kell fokról fokra jóvátennünk, pó­tolnunk. 1958-ig külön szerv nem fog­lalkozott megyénkben a mű­emlékek számbavételével, megóvásával. Ebben az évben alakult meg a Műemlékvédel­mi Albizottság A bizottság feladata mindenekelőtt az volt, hogy nyilvántartásba ve­gye mindazokat az épületeket, létesítményeket, amelyek meg­őrzésre érdemesek, amelyeket védelem alá kellett helyezni. A bizottság alapos és hasznos munkát végzett, noha többször látszott úgy, hogy ezek a tár­sadalmi munkások szélmalom­harcot folytatnak. Mint már mondottuk, az állagmegóvás­ra, a restaurálásra, a feltárá­sokra csupán szegényes anyagi 'ehetőségek álltak rendelkezés­re, s ez utóbbi ma is fennáll, noha számos műemléket, mű­emlék jellegű épületet restau­ráltunk. De jut bőségesen ten­nivaló a megye műemlékvédel­mének harmadik ötéves tervé­ben is. Az idegenforgalom szem­pontjából fontos műemlékek, műemlék jellegű épületek fel­újításán, restaurálásán, táb­lákkal való ellátásán már túl­jutottunk. Nagy látogatottság­nak örvend a kereki katona­vár, a Csillagvár, a balaton­szentgyörgyi talpas ház, a sze- mesi postamúzeum, a fonyódi 100 éves présház, a szántóéi révnél elhelyezkedő révcsárda, hogy csak néhányat említsünk. Befejezésükhöz közelednek a szentjakabi ásatások, készül a kőröshegyi és a balatonszeme- si középkori templomok állag­megóvási terve. Közeli tennivalónk a so- mogyvámosi román stílusú templomtorony rékontsrukció- ja, a Sotnogyváron levő várfa­lak, kolostorfalak és kút fel­tárása. Sürgős a szántódpusztai műemlékegyüttes helyreállítá­sa is, hiszen ez Közép-Európa- szerte egyedülálló komplexum. Bár olyan munka ez, amit nem tudunk saját erőből elvégezni, hiszen ennek a XVIII. századi mezőgazdasági múzeumnak a kialakítása milliókat emészt föl. Reméljük, hogy azok a szervek, amelyek foglalkoztak már a szántódpusztai szabadté­ri mezőgazdasági múzeum ki­alakításának tervével, tisztá­ban vannak azzal, hogy az itt kínálkozó múzeumalapításd le­hetőségek kiaknázása nemcsak Somogy megye ügye. Az elmondottak azt bizonyít­ják, hogy műemlékvédelmünk elmozdult a holtpontról, tár­sadalmi szervezeteink s az egyes emberek is mindinkább fölismerik történeti, építésziör- téneti emlékeink értékét, egy­úttal azt az erkölcsi kötelessé­get is, amely parancsolóan elő­írja műemlékeink védelmét, megóvását. De a tisztes, jó szándék nem elegendő. Bevezetőnkben említettük, hogy megyénkben kis híján félezer műemlék, műemlék jel­legű vagy faluképi érdekessá- gű épület van. Nagyobb léleg­zetű és nagy anyagi áldozattal járó állagmegóvási, restaurá­lási munkáink fedezetét bizto­sítani tudja az állam. Lépésről lépésre haladunk. A megye párt- és állami vezetésének kell odahatnia, hogy ahova nem jut a felújítási, állagmeg­óvási keretből, ott a műemlék jellegű épületek megóvása, gondos rendben tartása az épü­letet használó szervek, állami gazdaságok, termelőszövetke­zetek, erdőgazdaságok köteles­sége legyen. Sok építészeti ér­tékünk állaga romlik. Ha más­sal nem lehet, határozatok erejével kell rávezetnünk egy­néhány szervünket arra, hogy a közös tulajdon megbecsülése az is, ha műemlék jellegű épü­leteinket óvják, gondozzák. Az A KÉSZÜLÉK működésbe lépett A hallgatóból először gyengén, majd érthetően fel­hangzik a hívás: — Itt Vértes, itt Vértes... Rába, Rába jelentkezzen! Az URH-s gépkocsi vezetője adásra vált és megszólal: — Itt Rába, jelentkezem! — Balatonmárián közúti baleset történt... — Adását értettem. Fél óra múlva újból jelentkezem... S a kék-fehér színű Moszk­vics a rendőrjárőrrel, Egri István őrvezetővel és Kovács András tizedessel elindul a baleset színhelyére. A TP 21-16 rendszámú Skoda vezetője, Pilojka Ja- roski csehszlovák állampolgár előzés közben figyelmen kí­vül hagyta az úttestet felező záróvonalat, s átlépett rajta járművével. A motorjával szembejövő Szamosi Antal — hogy az összeütközést elkerül­je — hirtelen fékezett és fel­borult. Nem sérült meg sen­ki, az anyagi kár néhány száz forint. De végződhetett volna súlyosabban is... * * * TÖRZSÖK JÓZSEF, a szöl- lősgyöröki termelőszövetkezet vontatóvezetője gondatlansá­gának komolyabb következ­ménye lett. — Arra figyeltem föl, hogy a vontató különáll a pótko­csitól. Amikor oda rohantam, a vezető a földön nyöszörgött Fölemeltem, de csak ennyit bírt mondani: »Mentőt, men­tőt!« Aztán elveszítette esz­méletét — vallotta az egyik tanú. A vizsgálat megállapította: Törzsök, hogy néhány száz a másikra. Vajon ha Böröndi Laci, Báli Józsi, Magyar Pis­ta, Gál Józsi nem megy haza, és szüleik csak a kórházban találják meg őket, akkor kit hibáztatnak? * * • MOTOR KÖZELEDIK. Pót­utasa az »állj« jelzésre mesz- szire hallhatóan megjegyzi: — Mi az istent akarnak... (Itt néhány nyomdafestéket nem tűrő kifejezés követke­zett.) A vezető: Kirsch Attila (Kőszeg, Irinyi utca 9.), az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem, utasa: Schaffer Gusz­táv Gyula (Kőszeg, Városháza u. 4.), a Felsőfokú Épületgép­ipari Technikum nyári sza­badságát töltő hallgatója. — Nem gondoltam, hogy meghallják — magyarázkodik zavartan az illető. Szabályo­san közlekedtek, irataik rend­ben voltak. Az azonban tűr­hetetlen, hogy ocsmány, trá­gár kifejezésekkel illessék a kötelességüket teljesítő rend­őröket. * * * evroi evre szoio felújítás a legésszerűbb, így helyre lehet állítani számos műemlékün­ket. L. L Balatonmárián nagy tömeg vesz körül egy felborult mo­torkerékpárt. Mellette egy té­pett, bepiszkolódott ruhájú férfi és egy kisfiú meg egy idegesen magyarázkodó gép­kocsivezető. A jövő üzemi konyhája Bármelyik első osztályú étte­rem dicsőségére válnék, ha olyan volna, mint Pécsen a meszesi »Bányász« önkiszolgá­ló üzemi konyha. —Mikor lesz ilyen Kapos­váron is? — Az év végéig megnyitjuk a Tanácsi Építőipari Vállalat üzemi éttermét — mondja He­gyes Ferenc, a Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat igazgatója. — Somogybán el­sőként itt vezetjük be az ét­lap szerinti étkeztetést Blokk mint készpénz Kaposváron három meleg­konyhát és négy üzemi büfét működtet a pécsi vállalat, ösz- szesen háromezer személv ré­szére főznek. 1970-ig — egy felsőbb határozat értelmében — valamennyi üzemtől átve­szik a saját kezelésű konyhá­dat; a kisebb helyeken meg­szüntetik a főzést, és csupán egy tálalókonyhát hagynak meg. Ezekre a helyekre a megépülő, nagy kapacitású konyhákról viszik majd át a három-négyféle ételt; megszű­nik tehát az »eszi, nem eszi, nem kap mást« rendszer, ugyanis mindenki kedvére vá­logathat. A típusétkeztetés megszünte­tése komoly elhatározása a Mecsekvidéki Üzemi Vendég­látó Vállalatnak. Négy pécsi üzemben már étlapról választ­hatják ki a dolgozók a legmeg­felelőbb ebédet. A vállalattól hat-, illetve hétforintos, napra szóló blokkot kapnak. Ezzel mennek el az önkiszolgáló ét­terembe, választanak a há­rom-négyféle leves, a hat­nyolcféle készétel és a két-há- romféle frissensült között. Aki kívánja, még süteményt is tesz a tálcájára. A pénztár a válla­gadja el. Ha netán a blokk ér- tékán felül is vásárolnak vala­mit, akkor kifizetik a különbö­zeiét, ha viszont kevesebbet fogyasztanak, megkapják a visszajáró pénzt. Kétségtelen, hogy ez a jövő üzemi konyhája, és csak örül­hetünk annak, hogy ilyent kí­vánnak létesíteni Kaposváron Színben, ízben étvágygerjesztő Az önkiszolgáló éttermek, üzemi konyhák másik előnye, hogy az ételt a vevő elé teszik: tessék, válasszon, amelyik színben és ízben a legniegíele- lőbb. Mint a Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat sajtótájé­koztatóján megtudtuk, Pécsen az üzemek dolgozóinak hatá­rozott kérésére vezették be az étlap szerinti étkeztetést. Né­mely helyen ugyanis attól tar* tottak, hogy ugrásszerűen meg­növekszik az üzemi étkezést igénybe vevők száma, ez a vállalati nyereség rovására megy, és emiatt húzódoztak tő­le. Somogybán nagy lehetőségei vannak az önkiszolgáló üzemi étkeztetés bevezetésének. Mint Hegyes Ferenc mondotta, szóba került már a Nagyatádi Fonal­gyár és a konzervgyár dolgo­zóinak étkeztetése, és ha a bar­csi lakatosáru-üzemben is el­készítik a megfelelő konyhát annak kezelését is átveszi a Mecsekvidéki Üzemi Vendég­látó Vállalat Polesz György KÉMÉNY ÉS MINARET Két minaret. Az egyik háromszáz eszten­dős, köveit kikezdte már az idő. A másik új, még állvá­nyok vannak körülötte. Az egyikről a müezzin hang­ja szállt, imára szólítva az igazhivőket. A másik — hisz ez csak formájában hasonlít a minaretekre — egy hatalmas gyár része, mérges gázok tá­voznak kürtőjén a levegőbe. A málló kövű, de az idővel mégis dacoló érdi minaret a múlt idők emlékét őrzi. A be­tonból emelt karcsú torony a Tisza menti síkság fö'ié emel-, kedik, a mát s a jövőt szol­gálja. Együtt e két épímény: Jel­kép. Két égbe nyúló felkiáltó­jel, ami hangsúlyt ad törekvé­sünknek: őrizni a múlt emlé­keit — még ha nehéz korszak­ra emlékeztetnek is —, miköz­ben millió kéz építi az újat. A háromszáz éves érdi mi­naret már csak érdekesség, látványosság. A Tiszai Vegyi- kombinát kéménye — közvet­ve — az embert szolgálja, az életet segít szebbé, gazdagab­bá tenni. Műtrágyát ad majd — sok más termék mellett — a gyáróriás, végső soron te­hát azt szolgálja, hogy többe? eremjenek a földek. tiszteljük, megbecsüljük f égi köveket, régi építménve- ket, s a hajdan élt mestereket is, akik itt hagyták kezük munkájának nyomát. A mk korunk alkotó embere több emléket akar az utékor- ra hagyná. méternyi utat megtakarítson, füves, síkos, meredek lejtőn akart közlekedni. A pótkocsi megcsúszott, éltörte a vonó- rudat, nekiütődött a vontató­nak, és az néhányat bukfen­cezett. Törzsök József egyik lábán nyílt törést szenvedett. Lábát amputálni kellett!... * * * A JÁRŐR JELENTI a tör­ténteket, s máris hangzik az újabb közlés: — A 7-es főútról, Sávoly közeléből jelentettek balese­tet... — Indulunk a helyszínre ... A sérült a 10 éves L. Fe­renc sávoly! fiú. A mentők súlyos állapotban szállították kórházba. A közlekedési rendőrök közben helyszínrajzot készíte­nek: méricskélnek, vizsgálják a féknyomot, s megállapít­ják: a balesetért nem a sze­mélygépkocsi vezetője, Hikádi László a felelős, hanem a gyermek, mert féktávolságon belül szaladt az útra. Balatonmárián, a nemrégen főúttá nyilvánított 72-es szá­mú úton gépkocsik, motorke­rékpárok között gyermekek szaladgálnak az egyik oldalról A KOCSI ELŐTT egy fiú kerékpározik. Egyik kezében tornacipő, de a másikkal is elengedi a kormányt, úgy egyensúlyoz, ügyeskedik a járművek között. — Mennyibe kerül a sza­bálysértés? — kérdezi a szünidőt balatonkeresztúri ro­konainál töltő budapesti Tö­rök Ferenc. Kerékpárján se fék, se csengő. Bizony sokba is kerülhetett volna könnyel­műsége ... — Kedves édesapám ... Most az egyszer nézzék el a s«abálytalanságot, nemrég építkeztem — könyörög a ba­latonkeresztúri Tóth Gyula, amikor figyelmeztetés közben kiderül, hogy erősen ittas, és ezért bizonytalankodik ke­rékpárjával a forgalmas 7-es úton... — Láttam, óvatosak — vé­dekezik Sosovicska Pál buda­pesti lakos, amikor kérdőre vonják, mert kerékpárjával megállás nélkül hajtott ki a közeledő jármű előtt Balaton* fenyvesen a főútvonalra. Nem elég a gépjárművezetők óvatossága, figyelmessége. Ez mindenkinek kötelessége, aki közúti forgalomban vesz részt Sz. L. Áldozatvállalás Hétköznapi történetet hallot­tam Nagyszakácsiban jártomban egy traktoros áldozatvállalásá­ról. Nem teszek hozzá, s nem veszek el belőle semmit, úgy mondom el, ahogy hallottam. Háromszáz métermázsa alap­követ rendelt a nagyszakácsi tanács a közelmúltban. A kő­vel megrakott két vagon július 25-én, szombaton délután három órakor érkezett meg a böhönyei állomásra. Az állomásfőnök ér­tesítette a községet, hogy minéi előbb szállítsák el a követ, mert különben napi 150 forint fekbért számítanak fel. Hiába kilincselt a tanács az AKÖV marcali telepén, a nagy- szakácsi tsz-nél és a környék­beli szövetkezeteknél, minden gépkocsi, vontató a termlTnyszál- lítással volt elfoglalva, vasár­napra nem kaphatott a község semmilyen szállítóeszközt. Csak július 28-án, kedden sikerült kocsit keríteni. Az autóközleke­dési Vállalat marcali telepe kül­dött egyet délelőtt 11 órára. A kocsi tejet szállít reggelenként és esténként a Balaton somogvi partjára, csak napközben fuva­rozhatott a nagyszakácsiaknak, este 7-kor elindult tejs^állító út­jára. Hármat fordult Böhönye és Szakácsi között, a fele követ rendeltetési helyére vitte. — De mi lesz a másik 150 má­zsával?! — morfondíroztak a tanács vezetői. Négy izmos ra­kodót küldtek az állomásra, nem biztos, hogy szerdán ráér­nek. Különben sem mindenki birkózik meg a 120—140 kilós, idomtalan kövekkel. Kiss Sán­dor tanácselnök elment a tsz- irodára. Éppen a brigádeligazi- tásra toppant be. Elmondta, mi­lyen bajban van a tanács. A kö­vet ki kell rakni a vagonokból, s haza kell szállítani. Kár volna fekbért fizeíni, V ^essenek kö­zösen valamilyen íegoldást. — Beszélünk Végh Lajos trak­torossal — ígérte meg a tsz-el- nök. A harmincéves férfi egész nap terményt szállított Super Zetor- jával a kombájnszérűről és a cséplőgéptől a felsőzsitfai rak­tárba. Amikor megkérdezték tő­le, hogy vállalja-e az éjszakai fuvart, csak annyit mondott: — Persze, hogy megteszem. Hazament, megvacsorázott, s újra ráült a gépre. Fél nyolcat mutatott az óra ekkor. S hajnali négyet, amikor az utolsó rako­mány kővel Szakácsiba ért. — Köszönjük, Végh elvtárs, a segítséget — mondta másnap a tanácselnök, s megszorította a traktoros kezét. —■ A községért tettem — hárí­totta el Végh Lajos a köszöne­tét. Eddig a történet. Sok benne a szám, a dátum és a ténv, mégis mindennél ékesebben bizonyít­ja, milyen ember a kétgyerm*' keS STAorfc, t ~ ­L. **

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom