Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-04 / 181. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) ÁRA! 50 FILLÉR AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 181. SZÁM KEDD, 1964. AUGUSZÍUS 4. Mai számunk tartalmából: Három évtized a mikroszkóp mögött (3. o.) Gyorslisla a lottó tárgynyeremánysorsoiásáról (5. o.) Két község, két művelődési terv (6. o.) Háromezer vagon abraktakarmány-segítség az elemi kárt szenvedett tsz-eknek Előlegakció — „Zöldhitel”-kölcsön Hruscsov nyilatkozata ; (MTc2£T •J J '■Wyß&s a moszkvai szerződés első évfordulójáról A Földművelésügyi Minisz­térium Takarmánygazdálkodá­si Osztályán kidolgozták az idei abraktakarmány-akciók »menetrendjét« és az elosztás új módszereit. Megszüntették az abraktakarmány-juttatás régebbi rendszerét, amely szerint a mutatkozó hiá­nyokat esetenként közpon­ti készletekből fedezték. Az idén — alapos föl­mérések után — egyszerre, egész évre kapják meg a me­gyék az úgynevezett abrakke­retet, s az akcióterv lebontása során minden termelőüzem előre megtudhatja: milyen jut­tatásokra, esetleg kölcsönökre számíthat. Ez évben 25 000 vagonnyi abraktakarmányt adnak ki Hová csapódnak be a szovjet kísérleti rakéták? Moszkva (MTI). Augusztus 4-én megkezdőd­nek a nyári szovjet rakétakí­sérletek a Csendes-óceánon. A kozmikus hordozórakéták vár­ható becsapódási helyén szov­jet hajók végeznek majd mé­réseket. A TASZSZ közleménye két térséget jelöl meg a Csendes­óceán egyenlítői szakaszán, ahová a kísérleti rakéták ér­keznek. Mindkét térség távol van a lakott szigetektől és a tengeri kereskedelmi útvona­laktól. A Palmira-zátonycso- port 400 tengeri mérföldre van az első térségtől. A Fidzsi-szi- getektől Honoluluba és San Franciscóba tartó hajók ettől a helytől 100 mérföldre nyu­gatra, illetve keletre haladnak el. A második térségtől lénye­gesen északnyugatra vezet az Ausztráliából az Egyesült Ál­lamokba és Kanadába tartó kereskedelmi hajók útja. központi készletekből kölcsön vagy készpénz ellenében, vala­mint a különböző szerződéses akciók révén. Ebből 3000 va­gonnal az elemi kárt szenve­dett s így már most abrak­hiánnyal küzdő termelőszövet­kezetek között osztanak szét. A segélyakciót elsősorban a nyár eleji aszálytól legtöbbet szenvedett vidékek közös gaz­daságaira terjesztik ki. A szét­osztásnak három formáját rendszeresítették: 1. A rászoruló termelőszö­vetkezetek az egész évre szóló abraktakarmány-juttatás ter­hére előleget kaphatnak. En­nek 70 százalékát készpénzfize­tés ellenében, 30 százalékát pe­dig kölcsönként adják ki. Megyénket tizenhat terme­lőszövetkezet és hat állami gazdaság 25 féle növénye, il­letve növényi terméke, hízó- és tenyészállatai képviselik az idei 'Országos Mezőgazdasági Kiállításon. Ott lesz egyebek között a barcsi Vörös Csillag Tsz őszi búzája, melyből a múlt évben 21,40 mázsás átlag­termést értek el. A ráksi Üj Élet Tsz a cukorrépáját mutat­ja be. Ebből a növényből 236 mázsa termett holdanként. Méltó reprezentánsa lesz a kiállításon a megyének a ka- darkútiak, a homokszentgyör- fiyiek és a vízváriak burgonyá­ja, a szöllősgyörökiek dohá­nya, a buzsákiak és a porrog- szentkirályiak rostlenje, a Ba- latonboglári Állami Gazdaság őszibarackja, szőlője és bora, a 2. Azoknak az elemi kárt szenvedett gazdaságoknak, amelyek az idei takarmányga­bona-termésükből nem tudják visszatéríteni a tavasszal ka­pott »zöldhitelt«, tartozásukat az idei termésű kukoricára üte­mezik át. 3. Az aszályos vidékek ter­melőszövetkezetei — ha »zöld­hitelük« nem volt is, de most segítségre szorulnak, kukorica- termésükre »zöldhitelként« na­gyobb mennyiségű takarmány- gabonát kaphatnak központi készletekből. Az előleg- és segélyakciókat, valamint az átütemezéseket a terményforgalmi vállalatok út­ján bonyolítják le. (MTI) Daránypusztai Állami Gazda­ság levendulája. Az Illóolaj- tartalmú növényeknek nem­csak a termését, hanem a be­lőlük előállított gyári készter­méket is láthatják a látogatók. Biztosan sikert arat majd a kiállításon az öreglaki Álla­mi Gazdaság paprika-, paradi­csom- és retekmagtermése is. Az állattenyésztési bemuta­tókon ott lesznek a megye leg­szebb állatai. A Balatonagy- bereki Állami Gazdaság. Fonó, Magyaregres és a csurgói Bú­zakalász bikát mutat be a kiál­lításon. A Kaposvári Mezőgaz­dasági Technikum a hízómar­hákból válogatta ki a legszeb­beket, a kapospulaiak pedig sertéseket visznek a mezőgaz­daság seregszemléjére. Nagy érdeklődés előzi meg a kiállítás szakmai hetének programját. Szeptember 14-től 19-ig mindennap délután 2 óráig mezőgazdasági szakem­berek veszik birtokukba a ki­állítás területét. Ekkor ők is­merkednek a magyar mezőgaz­daság eredményeivel, a legjobb termelési, illetve tenyésztési módszerekkel. Saigon. Szombaton este dél-vietnami szabadságharcosok nagy ható­erejű bombát dobtak egy ame­rikaiak látogatta saigoni bárba. A robbanás következtében az épület egy része beomlott, nyolc személy — köztük két amerikai — megsebesült. Sai­Champagnole. Szombaton este halálos sze­rencsétlenség érte a champag- nole-i bányamentők egyikét. Éppen azokban az órákban, amikor az igazgatóság béjelen- i tette, hogy a fúró megközelí­tette a mészkőbányába rekedt kilenc bányász tartózkodási helyét, s vasárnap este kisza­badulnak, a műszaki alakula­tok egyik munkására súlyos Jémalkatrész zuhant egy eme- ' lődarúról. A fiatalember kór­Moszkva (TTASZSZ). Nyikita Hruscsov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke a moszkvai részleges atomcsend-szerződés aláírásá­nak első évfordulója alkalmá­ból válaszolt a Pravda és az Izvesztyija szerkesztőségének kérdéseire. KÉRDÉS: — Mit kíván ön elmondani a szerződés évfor­dulója alkalmából? HRUSCSOV VÁLASZA: — Már a moszkvai szerző­dés aláírásakor szemmel látha­tó volt a szerződés közvetlen eredménye: nem szennyezi többé radioaktiv csapadék a levegőt, amelyet az ember be­lélegez, s az ételt, amellyel táplálkozik. Ma, egy év el­teltével még világosabban lát­szik e szerződés pozitív hatá­sa. A szerződéshez a nemzet­közi helyzetre több mint száz állam csatlakozott. A moszk­vai szerződés aláírása elősegí­tette a nemzetközi feszültség enyhülését. Miután megtiltottuk a nuk­leáris kísérleteket három kö­zegben, sikerült megakadá­lyozni, hogy a nukleáris fegy­verek kijussanak a világűrbe, s egyszersmind bizonyos mér­tékig sikerült csökkenteni az államok nukleáris fegyvertá­Bonn. Adzsubej, az Izvesztyija fő- szerkesztője szombaton befe­jezte látogatását Nyugat-Né- metországban, és hazautazott Moszkvába. Hazatérőben rövid időre megszakította útját a de­mokratikus Berlinben, s baráti beszélgetést folytatott Albert Nordennel, a Német Szocialis­ta Egységpárt Politikai Bizott­ságának tagjával az NSZEP székházában. Adzsubej részle­tesen tájékoztatta Nordent az NSZK-ban tett utazásáról, és ottani tárgyalásairól. Mint ismeretes, az Izvesz­tyija főszerkesztője három nagy nyugatnémet lap meg­gon egy másik városnegyedé­ben ugyanakkor mintegy öt­száz diák ismét franciaellenes tüntetést rendezett. A dél-viet­nami rendőrség nagy egységei vették körül a francia nagykö­vetséget, hogy mégakadályoz­zák az újabb incidenseket. házba szállítás közben meg­halt. A szombati derűlátást nem­csak ez a tragikus esemény oszlatta szét, hanem az is, hogy vasárnap délelőtt kiderült: a fúró a feltételezettnél lassab­ban hatol be a beomlott réte­gekbe, s így a bányászok ki­szabadítása — a szombati be­jelentéssel ellentétben — alig­hanem tovább várat magára. (AP, Reuter, UPI), (MTI). rába kerülő hasadóanyagok áradatát. Elmondhatjuk, hogy a moszkvai szerződés jelentősé­gét ma már általánosan elis­merik. Szükséges azonban hangsúlyozni, hogy sem ez a szerződés, sem az előbb emlí­tett kérdésekben létrejött megegyezés még távolról sem oldja meg a leszerelés alap­vető kérdéseit. Mindez csupán hozzásegít bennünket, hogy közeledjünk azokhoz a hatá­rokhoz; amelyekről elindulva könnyebben láthatunk hozzá e legfontosabb probléma meg­oldásához. KÉRDÉS: — Az Ön véleménye sze­rint hogyan lehetne tartóssá tenni a nemzetközi feszültség enyhülésének a moszkvai szerződés következtében kiala kult irányzatát? VÁLASZ: — Arra van szükség, hogy az államok ne elégedjenek meg az elért eredményekkel, és fi­gyelmüket azokra az egyéb megoldatlan kérdésekre össz­pontosítsák, amelyektől első­sorban függ a nemzetközi lég­kör egészségesebbé tétele. Mindenekelőtt arról van szó, hogy tegyünk pontot az elmúlt hívására érkezett felesége és az Izvesztyija két főmunka­társának kíséretében csaknem kéthetes látogatásra az NSZK- ba. Adzsubej utazását nem­csak a nyugatnémet, hanem a világsajtó is nagy figyelem­mel kísérte, különös tekintet­tel arra, hogy az Izvesztyija főszerkesz­tője a nyugatnémet poli­tikai élet szinte vala­mennyi fontos személyisé­gével megbeszéléseket folytatott. Adzsubej látogatása így csaknem félhivatalos jelleget öltött, és az Izvesztyija főszer­kesztője — mint korábbi kül­földi utazásai alkalmával már több ízben is történt — fontos politikai és diplomáciai misz- sziót teljesített utazásával. A látogatás befejeződésével fel­vetődik a kérdés: milyennek tekinthető Adzsubej nyugat­németországi megbeszélései­nek mérlege? Bonnban általában az a vé­lemény, hogy Adzsubej meg­beszélései alkalmat adtak a szovjet—nyugatnémet viszony legfontosabb problémáinak be­ható megvitatására. A látoga­tás legjelentősebb eseményének az Erhard kancellárral folyta­tott megbeszélést tekintik. Erhard és Adzsubej kötet­len formában vitatta meg a Szovjetunió és Nyugat- Némctország kapcsolatai­nak alakulását, és nyugta­német hivatalos megnyi­latkozások szerint egy ké­sőbbi Hruscsov—Erhard­találkozó lehetősége is szóba került. Maga Adzsubej televíziós nyilatkozatában és sajtóérte­kezletén egyaránt kiemelte, hogy nyugat-németországi tar­tózkodása hasznosnak bizo­nyult, és kifejezte meggyőző­dését, hogy a szovjet népnek és a német népnek békében, barátságban kell élnie egymás mellett. háború végére és érjük el a németországi békés rendezést. Enélkül nehéz lenne elérkezni az általános és teljes leszere­lés problémájához, amelynek fontosságát valóban mindenki elismeri. Ugyancsak napi­rendre kerül egy olyan nem­zetközi egyezmény megköté­se, amelyben az államok kö­teleznék magukat, hogy nem alkalmaznak erőszakot a te­rületi viták és a határkérdé­sek megoldása végett. El kell oltani a feszültség tűzfészkeit a Karib-tenger térségében, Délkelet-Ázsiában, Cipruson, és az arábiai félszigeten. Véleményem szerint a moszkvai szerződés óta eltelt esztendő újabb tapasztalatok­kal gazdagította a nemzetközi életet: bizonyos bizalom-tarta­lék megteremtésével tovább lehet haladni a nemzetközi feszültség enyhítése és külön­böző területeken a megegye­zés kialakítása felé, mégpedig nem csupán hivatalos egyez­mények megkötésével, hanem a »kölcsönös példamutatás« politikájának alapján is. Ezért különösen fontos, hogy féltve őrizzük ezt a bizalom-tartalé­kot, ne engedjük, hogy meg­fogyatkozzék, hanem ellenke­zőleg: minden eszközzel gya- rapítsuk és bővítsük. (MTI) A félhivatalos diplomáciai utazásnak elsődleges célja annak fölmérése volt, hogy a hi­vatalos bonni körök mi­lyen mértékben hajlandók a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok megjavításá­nak útjára lépni. Ismeretes, hogy Nyugat-Né- metország és a Szovjetunió viszonyát nem lehet barátsá­gosnak nevezni, hiszen az NSZK-ban nagy befolyásuk van a militarista, revansista erőknek, amelyek a német kérdés megoldását és a szov­jet—nyugatnémet viszony fej­lesztését elsősorban saját ag­resszív céljaik tükrében szem­lélik. Éppen ezért Adzsubej látogatását megelőzően az Iz­vesztyija május 9-i számában nyomatékosan rámutatott: Bonn alaposan csalódik, ha abban reménykedik, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország va­laha is hajlandó lesz az NDK rovására javítani kapcsolatait az NSZK-val. Ilyen előzmények után ke­rült sor Adzsubej nyugat-né­metországi látogatására, amely valóban széles körű tájékozó­dást és tapasztalatcserét ered­ményezett. A látogatás talán legfon­tosabb eredménye, hogy közelebb hozta egy Hrus­csov—Erhard-találkozó le­hetőségét. Erhard kancellár ezúttal első ízben adta fel azt a nézetét, hogy a jelen körülmények kö­zött eleve értelmetlen leülni a tárgyalóasztalhoz. A szovjet—nyugatnémet kor­mányfői találkozó létrejötte elsősorban attól is függ, hogy Bonnban valóban óhajtanak-e gyümölcsöző és őszinte eszme­cserét, és felülkerekedik-e a nemzetközi politika, különösen pedig a német kérdés megíté" lésének az eddiginél reálisabl szemlélete. FORGALOMSZÁMLÁLÓK A balatoni műút mentén látni őket vasárnaponként. Kezükben nyomtatvány, a sok rubrikában vonalak, keresztek tömkelegé látható. Az elhaladó járművek számának emelkedésével arányo­san szaporodnak a titokzatos jelek. Megyénkből tizenhat tsz és hat állami gazdaság vesz részt az Országos Mezőgazdasági Kiállításon Tüntetés, bombarobbanás Saigonban Lljabb akadályok a betemetett bányászok kiszabadításának útjában Halálos baleset érte a mentőosztag egyik tagját Újabb lehetőségek a szovjet nyugatnémet kapcsolatokban Adzsubej bonni tárgyalásai nyomán

Next

/
Oldalképek
Tartalom