Somogyi Néplap, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-25 / 198. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1964. augusztus 25. Fölényes Kinizsi-győzelem Ismét kikapott a Taszár A Pécsi Bányász nyerte az AB II. Nyugati csoportjának rangadóját A K. Honvéd kiesett az elsőségért folyó versenyből A labdarúgó-bajnokság NB II. osztályának Nyugati csoportjában a legnagyobb figyelem a Pécsi Bá­nyász—Kaposvári Honvéd rangadó felé fordult. A bajnokságra törő csapatok azt remélték, hogy a K. Honvéd megállítja győzelmi soro­zatában a listavezetőt, s így az élen még inkább tömörül majd a mezőny. Nem ez történt. A pécsi rangadón kiderült, hogy a hétközi Magyar Népköztársaság Kupa na­gyon sokat kivett a kaposvári fiúk­ból. A fáradt együttes benyomását keltő Honvéd jóformán egy pilla­natig sem volt esélyes arra, hogy megnyerje a meccset. A gyorsan bekapott gól után ugyan egyen­líthetett volna, az enerváltan küz­dő csapat azonban nemcsak hogy gólt nem rúgott a kétszer negy­venöt perc alatt, hanem még ko­moly helyzetet sem tudott terem­teni. A Bányász tehát továbbra is biztosan vezet a másik pécsi csa­pat, a PVSK előtt. E pillanatban még a III. kér. TTVE igyekszik lé­pést tartani a vezetőkkel, a töb­biek leszakadtak. Az elsőket köve­tő sort a K. Honvéd vezeti. Egyre ádázabb a harc ebben az osztályban is a kiesés elkerülé­séért; bár a K. Lombik egy pontot szerzett, sorsa mégis megpecsételt- nek látszik. A Zalaegerszegi Dó­zsa, minthogy megnyerte a helyi rangadót, előbbre lépett. Persze to­vábbra is folyik a harc, s még a 11. helyezett Esztergom sem érez­heti magát biztonságban. P. Bán /ász—K. Honvéd 3:0 (1:0) Pécsújhely, 1500 néző. V: Birócz- ki. P. Bányász: Bogyai — Bárány, Farkas, Tamás — Kohlmann, Kása — Györkő II., Molnár, Bencsics, Bunvevácz, Opova. Edző: Molnár Lá' 3. K. Honvéd: Erdősi — Tajti, Se ádt, Bobon — Muzslai, Földi — Szöllősi, Müller, Daka, Szabó, Fehér. Edző: Tóth József. Éppen hogy csak megkez­dődött a játék, máris a kaposvá­riak hálójában táncolt a labda. Kezdés után ugyanis rögtön a pé­csi együttes lendült bele. Nagy tö­mörülés kerekedett Erdősi kapuja előtt, s csak azt lehetett látni, hogy Opova lábáról a labda a hálóba vágódik. 1:0. A gyorsan bekapott gól megzavarta a Honvéd-sorokat. Parázs jelenetek játszódtak a ka­posvári kapu előterében. Erdősi gyakran volt munkában. Jó húsz perc kellett, mire lehiggadt a Hon­véd, és egy-egy támadással próbál­kozott. A 28. percben Daka került biztató helyzetbe. A kemény pégsi védők azonban elsodorták. Fél óra elteltével inkább a kaposváriak ke­rültek fölénybe, ez azonban csak a Pécsi Bányász tizenhatosáig tartott. Itt a pécsi hátvédhármas Farkassal az élen lezárta Szabóéle útját. A kaposvári csatárok egy-egy távoli lövéssel próbálkoztak eredményte­lenül. szünet után ismét gyors pécsi rohamok következtek. A Bányá­szok teremtették az első helyzete­ket is, egy ízben Bencsics Elől Er­dősi csak lábbal tudott menteni. Aztán egy Bunyevácz-bomba adott, gondot a kaposvári kapusnak., A 15. percben újabb góllá érett a Bá­nyász fölénye. Molnár, Bencsics összejáték után az utóbbi védhe- tetlenül lőtt a hálóba. 2:0. A kapos­váriak lest reklamáltak, de szó sem volt lesállásról. Az újabb gól is zavart okozott a Honvéd hátsó soraiban. Ezt a zavart használta ki Grosics Gyula és Sebes Gusztáv Kaposváron Kedves, népszerű sportembe­rek látogatnak Kaposvárra, a La­tinka Sándor Művelődési Ház ven­dégeként augusztus 31-én. Grosics Gyula, a magyar válogatott legen­dás hírű kapusa, valamint Sebes Gusztáv, volt szövetségi kapitány tart érdekesnek ígérkező élmény- beszámolót, a magyar labdarúgás fénykoráról. A fél 6 és fél 9 órakor kezdődő előadásban Grosics Gyu­lát, mint kiváló előadót is megis­merheti a közönség. Az érdekesnek ígérkező előadások után bemuta­tásra kerülnek a londoni és buda­pesti angol—magyar és az 1954-es labdarúgó világbajnokságról ké­a 21. percben Molnár, s nyolc lé­pésről a hálóba fejelt. 3:0. Ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. Bár ez­után inkább a kaposvári csapat vezetett támadásokat. Fehér két ízben is jól ugrott ki, benn azon­ban nem akadt, aki befejezte volna az akciót. A 28. percben Szabó labdáját a gólvonalról vágta ki Ta­más. Ismét távoli Préssel kísérle­teztek a kaposvári csatárok, sőt még a fedezet Földi is kétszer megcélozta a kaput. Bogyai azon­ban nagyon belemelegedett, és mindent hárított. A végén mindkét csapat beletörődött az eredmény­be. A pécsiek persze boldogan. A Bányásznál nagyon tartottak ettől a mérkőzéstől. A Dorog elle­ni négy gól nagy tekintélyt bizto­sított a kaposvári csatároknak. Az első percben rúgott pécsi gól nagy­ban befolyásolta a mérkőzés ered­ményének alakulását. A vezetés birtokában a bányászok egyre in­kább »nyílt sisakkal* játszottak. No meg persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a hazai együt­tes ötösfogata ezen a mérkőzésen klasszissal bizonyult jobbnak a ka­posvári csatársornál, amelyre a szerdai játék után rá sem lehetett ismerni. A pécsiek szélen vezetett támadásait rendre kísérték a bel­sők. S hol Bencsics, hol Molnár teremtett gólveszélyt, vagy vágta a hálóba a labdát. A kaposvári ötösfogat csak a bal oldalon pró­bálkozott Fehér révén. A szélső­nek azonban nemigen akadtak se­gítőtársai. Végeredményben a két támadósor közti különbség körül­belül oly nagy volt, mint amit az eredmény tükröz. Jók: Farkas, Tamás, Györkő II., Bencsics, Opova, ill. Tajti, Schmidt, Földi, Fehér. * * * Ez történt még az NB II-ben: III. kér. TTVE—Traktorgyár 3:1, Veszprém—Esztergom 3:1, Fővárosi Autóbusz—Győri Dózsa 2:Z, B. Spartacus—Székesfehérvári MÁV 4:1, K. Lombik—Pápa 0:0, PVSK— Mosonmagyaróvár 3:0, Z.' Dózsa— Zalaegerszegi TE 4:2. A Nyugati csoport állása: 1. P. Bányász 23 14 6 3 45:21 34 2. PVSK 23 13 6 4 43:20 32 3. Hl. kér TTVE 23 14 3 6 53:30 31 4. K. Honvéd 23 9 11 3 28:20 29 5. Győri Dózsa 23 11 6 6 37:24 28 6. PBTC 23 11 5 7 28:25 27 7. B. Spartacus 23 11 4 8 31:27 26 8. Veszprém 23 11 2 10 39:33 24 9. Pápa 23 11 2 10 28:30 24 10. ZTE 23 9 5 9 39:41 23 11. Esztergom 23 7 5 11 35:39 19 12. Sz.-fehérvár 23 7 5 11 21:32 19 13. Z. Dózsa 23 5 8 10 26:36 18 14. EVTK 23 7 4 12 20:31 18 15. Autóbusz 23 6 6 11 19:43 18 16. Traktorgyár 23 7 2 14 36:44 16 17. Magyaróvár 23 5 fi 12 33:46 16 18. K. Lombik 23 4 4 15 18:37 12 szült filmek. (3527) Győzelemmel kezdett a K. Kinizsi ifi Tatán A döntőbe jutott nyolc ifjúsági labdarúgócsapat hétfőn kezdte meg Tatán az elsőségért, s a helyezése­kért folyó küzdelmeket. A Kapos­vári Kinizsi elsőként lépett pályá­ra, s játszott egy másik csoport- győztes, a Polgárdi csapata ellen. A kaposvári ifik l:l-es félidő után 5:1 arányban nyertek; A gólokat Szabó (2), Matics I., Illés és Báli lőtték. A döntő első .mérkőzéséről Báli Károly, a Kinizsi ifik edzője tele­fonon a következőket mondotta: — Fokozatosan tűnt el a fáradtság, amit a hosszú út okozott. Az együttes szünet után igen jól ját­szott, s a jelenlévő szakvezetők el­ismerését is kivívta. Illés a me­zőny legjobbjának bizonyult. Re­mekelt Itvás, Szabó és a két Ma­tics fiú is. A többiekkel is elége­dett vagyok. Ügy vélem, hogy a visszavágón elég lesz a négygólos előny, s szerdán, a második mér­kőzésen bebiztosítjuk, hogy beju­tunk a legjobb négy csapat közé. A többi csapat tagjai fizikailag erősebbeknek látszanak, sok a ma­gasnövésű játékos. Remélem, a mieink azért nem ijednek meg a következőkben sem a magasterme­tű ellenfelektől. Remélem azt is, hogy ?. folytatás jó lesz. Szerdán is ugyanaz a csapat szerepel, mint a hétfői mérkőzésen. A sérülést szenvedett Csapó azonban aligha játszhat. Az NB III Délnyugati csoportjá­ban ezen a héten nem adódott kü­lönösebb meglepetés. Legföljebb a pécsszabolcsiak győzelmére számí­tottak kevesen Szekszárdon a Dó­zsa ellenében. A vezető csapatok sorra nyertek. Legbiztosabban kö­zülük a Kaposvári Kinizsi, amely játszi könnyedséggel rúgott öt gólt, de rúghatott volna még legalább ennyit. E csoport másik somogyi csapata, a Taszári Honvéd egyre inkább reményét veszti az NB lll-mal kapcsolatban. Nem úgy fest, mintha a taszáriak feladták volna már. Egy kicsit a balszeren­cse is sújtja őket. Azért persze az az igazság, hogy éjinek a csapat­nak erejéből többre nemigen futja. K. Kinizsi—Nagykanizsai VSE 5:0 (2:0) Kaposvár, 2000 néző. V: Vindisch. Kinizsi: Kovács — Balogh, Fili- szár, Zag — Bíró, Szabó — Jutási, Kerkai, Herbei, Göncz, Laczkovics. Edző: Váradi Lajos. Nagykanizsa: Németh I. — Jakabfi, Bolla, Szabó — Nádas!, Hudecz — Szentes, Mi- hácsi, Mózsi, Németh II., Zsiga. Edző: Schweitzer Sándor. Az első negyedórában — váratlanul inkább a vendégcsapat kezdeményezett, aztán egyre inkább belelendült a Kinizsi. A 16. percben Göncz ér­vénytelen gólt lőtt, a 20. percben viszont Kerkai érvényeset. Ez utób­bi Laczkovics labdáját vágta a há­lóba. 1:0. A Kinizsi sorra vezette támadásait. A 35. percben a gól- veszélyes Kerkai lövése a kapufán csattant, a visszapattanó labdát ugyanő a hálóba vágta. 2:0. Közben a vendégeknek is akadt egy kínál­kozó alkalmuk, Mihácsi azonban öt lépésről Kovács kapusba vágta a labdát. Szünet után szinte ellenállhatat­lannak bizonyult a kaposvári csa­pat, és sorra vezette rohamait. Az 5. percben Kerkai beadását Göncz értékesítette. 3:0. Az ellentámadás során Szentes lőtt nyolc méterről fölé. A 14. percben esett a mérkő­zés legszebb gólja.- Laczkovics há­rom embert is kicselezett, és élesen a jobb alsó sarokba lőtt. 4:0. A Ki­nizsi egy kicsit engedett az iram­ból, feljöttek a vendégek, gólt viszont mégis a kaposvári csapat rúgott a*28. percben, ekkor Jutási beadását Göncz vágta a hálóba. 5:0. A 37. percben 11-eshez jutottak a kanizsai vasutasok, Bolla állt neki a büntetőnek, lövését azonban Ko­vács kivédte. Kinizsi-támadásokkal ért véget a mérkőzés. Nem úgy indult a játék, hogy ilyen nagyarányú kaposvári győ­zelem születik. Az elején sokat csúszkáltak a kaposvári játékosok a vizes füvön, aztán egyre inkább feltalálták magukat, s a végén már szinte tetszés szerint érte el góljait a kaposvári csapat, amely­nek győzelme ilyen arányban is megérdemelt. A Kinizsi csapatában nemigen akadt gyenge pont. Lacz­kovics, Jutási és Kerkai azonban külön is kiemelkedett. A vendég csapatból Bolla és Szentes jeleske­dett. Dombóvári VSE—Taszári Honvéd 2: i (0:0) Taszár, 200 néző. V: Berán. Dombóvár: Sárkány — G. Kiss, Korpádi, Pottó — Kalmár, Fazekas — Gerencsér, Kőműves, Tapaszti, Sonkoly, László. Eűző: Galambos István. Taszár: Simái — Baranyai, Nyári, Bocz — Bíró, Csukárdi — Takács, Boda, Urban, Csontos, Pásztor. Edző: Jobban Ferenc. Vi­haros szél söpörte a pályát végig, amikor* felálltak kezdéshez a csa­patok. A szél a vendég dombóvá­riakat támogatta. Ennek ellenére már az 5. percben helyzete akadt a taázári csapatnak, Takács azonban fölé lőtt. Aztán a dombóváriak szögezték kapujához a Honvéd együttesét. Húsz perc nyomás után azonban ismét taszári percek kö­vetkeztek. Egy ízben Urbán már egyedül állt a kapussal szemben, Sárkány azonban rávetődéssel mentett. Szünet után gyengült a szél. De így is a taszári csapat irá­nyított. A 14. percben gólt is ért el az együttes, Pásztor húsz méte­res, jól eltalált labdája védhetetle- nül vágódott a hálóua. 1:0 a T. Honvéd javára. A maroknyi szur­kolóhad azonban nem sokáig ör­vendezhetett, mert a 20. percben Kőműves nagyszerű egyéni játék után Gerencsérhez továbbított, s az kiegyenlített. 1:1. A 25. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Simái és Tapaszti egyszerre ugrott a lab­dáért, Simái a labda mellé ütött, s a labda a csatár fejéről a hálóba hullt. 2:1 Dombóvár javára. Az utolsó tíz percben a T. Honvéd el­keseredetten küzdött az egyenlíté­sért. A védekezésre beállt vendé­gek azonban megakadályozták a hazai csatárokat a gólszerzésben. Jobb csatár játékával nyerte a kö­zepes szinten mozgó mérkőzést a dombóvári vasutas csapat. A ven­dégek támadói három helyzetből kettőt góllá értékesítettek. A hazai csatárok több mint fél tucat alka­lommal kihagyták a gólszerzési al­kalmat. Jók: G. Kiss, Pottó, Gelen­csér, ill. Baranyai, Csukárdi, Pász­tor. A Délnyugati csoport további eredményei: Mohács—Kalocsai Kinizsi 2:1, Ba­jai MTE—Nagykanizsai Bányász 3:1, Sz. Petőfi—Máza-Szászvár 2:1, N. Dózsa—PEAC 2:1, Pécsszabolcsi Bányász—Sz. Dózsa 3:1, Kalocsai Honvéd—-Nagymányok 4:0. A Délnyugati csoport állása: 1. K. Kinizsi 17 14 1 2 51:13 29 2. Baja 17 9 4 4 23:15 22 3. Mohács 17 9 2 6 Zl:l4 20 4. Kalocsai K. 17 9 2 6 31:31 20 5. PEAC 17 9 1 7 25:20 19 6. Dombóvár 17 9 1 7 32:31 19 7. Sz. Dózsa 17 7 4 6 27:21 18 8. N. Bányász 17 7 3 7 22:19 17 9. NVSE 17 7 1 9 20:23 15 10. Nagymányok 17 4 7 6 17:20 15 11. N. Dózsa 17 7 1 9 18:27 15 12. Kalocsai H. 17 6 2 9 30:36 14 13. Pécsszabolcs 17 5 3 9 22:32 13 14. M.-Szászvár 17 5 3 9 20:32 13 15. Sz. Petőfi 17 4 5 8 19:33 13 16. Taszár 17 4 2 11 24:35 10 Két pontra nőtt az Ercsi Kinizsi előnye A tizenhetedik bajnoki forduló­ban került sorra az Északközép csoport egyik rangadójára, a Pénz­ügyőrök—Sárisápi Bányász mérkő­zésre. Nem kis meglepetésre a Pénzügyőrök 5:0 arányban nyer­tek. Rangadó jellege volt az Ercsi Kinizsi—Kőbányai Tűzálló mérkő­zésnek is. Ercsiben biztos hazai győzelem született. Minthogy a Siófoki Bányász az Elektromos el­lenében a fővárosban csak egy pontot szerzett, az ercsi csapat elő­nye két pontra nőtt a bajnoki táb­lázat élén. Elektromos — Siófoki Bányász 0:0 Latorcza utca. 300 néző. V: Rónai. Elektromos: Bártfai — Lucz, Ká­dár, Révész — Bartik, Tatai — Molnár, Janka, Pozsár, Rácz I., Rácz II. Edző: Tüzér Lajos. Siófok: Iszak — Farkas, Fehér, Fejes — Balázs, Kerényi — Erdei, Papp, Tóth, Pongrácz, Takács. Edző: Ha- ragh Tibor. A siófokiak nem sok­kal a mérkőzés előtt érkeztek meg a fővárosba, s kezdetben bizony eléggé mereven is mozogtak a já­tékosok. Az Elektromost fűtötte a kiesés réme. Nagy akarással vetet-, te magát a küzdelembe a csapat. Játékosai a cél érdekében nem átallották olykor tisztátalan esz­közökhöz nyúlni. Inkább a siófoki csapat játszott, a hazai együttes küzdött. A Bányász sorozatos tá­madásait a hazai védők Bártfaival és Kádárral az élen hárították. Ha már ez sem segített, akkor men­tett a kapufa. A 10. nercben Tóth, a 34. percben Papp lövése csattant a lécen. Szünet után sem változott a já­ték képe. Tartóssá vált a Bányász fölénye, annnk ellenére, hogy a 10. nercben Tóth sérülése miatt egy ideig tíz főre olvadt a siófoki csa­pat. Később Tóth turbánnal a fe­jén visszatért, s a jobb szélre állt statisztálni. A középcsatár kidő­lése lélegzethez juttatta a hazaia­kat. Most bizony Iszaknak volt igen gyakran dolga, de Fehér is sokat volt hátul munkában. A 30. percben Pozsár bombalövé^ét men­tette a kapufa. A 35. percben Ré­vész bombáiét Iszak v^dte bravú­rosan. Rendkívül érdekes, mozgal­mas volt az utolsó öt perc. Ebben az időben mindkét oldalon két-két gólhelyzet kínálkozott; az utolsó a 44. percben, amikor Erdei éles szögből küldött lövését csak nehe­zen védte Bártfai. Érdekes, izgalmas, változatos mérkőzés volt a Latorcza utcában. A mutatott játék alapján a Siófoki Bányász állt közelebb a győze­lemhez. A játékidő nagyobbik sza­kaszában fölényben volt a Bá­nyász. a csatárok lövését azonban nem kísérte szerencse. Voltak vi­szont pillanatok, amikor úgy lát­szott, hogy a hazaiak tudnak nyer­ni. A Bányászok védelme a kriti­kus időben kitűnően helytállt. Jók: Bártfai. Kádár, Bartik, ill. Iszak, Fehér, Kerényi, Erdei. Az Északkközép csoport állása: Kikapott a Vasas, pontot vesztett a Lábod — ez a megyei bajnokság legnagyobb meglepetése A megyei labdarúgó-bajnokság czi, Simon, Posta. I. osztályában nem várt eredmé- Ferenc. Tab: Gróf L tARA* A CSURGÓ ÉS VIDÉKE KÖRZETI FMSZ RÚTORBOLTJA f. hó 23 — 31-ig modern konyhabútorokból vásárt rendez csurgói bútorboltjában. 10 féle konyhahútO'ban lehet válogatni. (3525) nyék születtek ezen a héten. A legváratlanabb Kaposváron, ahol a felforgatott összeállítású K. Va­sas megérdemelt vereséget szen­vedett a Csurgói Spartacus csa­patától. A kaposváriak legföljebb azzal vigasztalódhattak, hogy' a nagy ellenlábas, a Lábod is csak döntetlenig vitte Marcaliban a Honvéd ellenében. A két vezető csapat pontvesztése következtében az ismét nagyarányú győzelmet arató Kaposvári Dózsa felzárkó­zott az élhez. BARCS—K. H. VASUTAS 2:0 (1:0) Barcs, 4C0 néző. V: Kovács Gy. Barcs: Jobbágy — András, Pál­mai, Kanizslai — Sinkó, Papp — Krámer. Hegelsberger. Göncz, Ker­tész, Horváth. Edző: Szóvári György. Kaposvár: Illés — Wéber, Horváth, Kovács — Molnár, Misefa — Simon, Tallián, Kuti, Laki, Lang. Edző: Nagy László. Végig a barcsi csapat irányított a vasutas rang­adón. A hazaiak egy büntetőt is kihagytak. G: Kertész (2). Jók: Göncz, a mezőny legjobbja, Ker­tész, ill. Wéber, Horváth. Ifj. Pandur Ferenc GYÉKÉNYES—MARCALI VM 4:3 (3:0) Gyékényes, 200 néző. V.: Végh. Gyékényes: Mészáros — Füstös, Papp, Gergelics — Horváth, Ge­lencsér — Krivarics, Baróti, Tég­lás, Bozsits, Németh. Edző: Róka Lajos. Marcali: Szántó — Vörös, Pimpauer, Hosszú — Jakab, Gás­pár — Bene, Kisborsó, Molnár, Németh, Takács. Edző: Abonyi Károly. A hazai csapat 3:0-ra, majd 4:l-re vezetett, de ezután eléggé lefékezett. Ezt kihasználva a vendégek a végén nyílttá tud­ták tenni a mérkőzést. Az utolsó negyedóra ugyancsak bővelkedett izgalmakban. G.: Téglás (3), Horváth, ill. Kisborsó. Molnár, Németh. Jók: a közvetlen véde­lem és Téglás, ill. Bene, Kisborsó. R. L. Edző: Posta Pető, Szabó, NAGYATÁD—TAB 1:0 (0:0) Nagyatád, 300 néző. V.: Szilágyi. Nagyatád: Kurucz — Krafcsik, Fritz, Czimbalek — Bazsó II.. felülit. Nezdei — Orsó, Sasvári, Selme-* Rácz. Puha I., Puha III., Czabu- la, Egyed. Edző: Czabula Miklós. Simon I. — Garabon, Puha II. — Alacsony színvonalú mérkőzés volt, amelyen a hazai csapatból Sasvári a 10. percben megsérült. A tíz főre olvadt hazaiak is biz­tosan nyerték a mérkőzést, sőt több gólt is rúghattak volna. G.: Selmeczi. Jók: Kurucz, Bazsó II., ill. Szabó, Czibula. ifj. Horváth Miklós BALATONLELLE—FONYÓD 1:1 (0:0) Balatonlelle, 300 néző. V.: Bu- zsáki. Balatonlelle: Takács — Kaposi. Nagy, Molnár I. — Zsigmond. Szabó — Molnár II., Kovács, Bük­ki, Cser, Kindler. Edző: Molnár: Lajos. Fonyód: Járíás — Zákányi, Liszkai, Pintér — Gelencsér, Mol­nár — Farkas, Vida, Bognár, Papp, Kolip. Edző: Horváth Jó­zsef. A kiesési rangadón csak küzdelmet láttunk. Helyzet mind­két oldalon adódott, a döntetlen igazságos. G.: Cser, ül. Papp. Jók: Takács, Bükki, Cser, ill. Járfás, Liszkai, Pintér. Hajas Gyula CSURGÓ—K. VASAS MTE 1:0 (1:0) Kaposvár, 300 néző.' V.: Szilvási. Csurgó: Kepler — PéczeÜ, Hot- tó II., Szanyi — Boros, Hottő I. — Sebestyén, Vörös, Sótonyi, Lu- czek. Nagy. Edző: Bolla József. K. Vasas: Szűcs — Kovács, Gál. Csupor — Pados, Vigh — Laki, Pammer, Nagy II., Nagy I., Stad­ler. A nagy lendülettel kezdő vendégek az 5. percben Sebes­tyén góljával vezetést szereztek. Ekkor még aligha hitték a nézők, hogy ez az eg37 .gól a lelkesebb csurgói csapatnak elég lesz a végső győzelemhez is. A tartalé­kos és felforgatott Vasas később ugyan fölénybe került, de képte­len volt akár csak egyenlíteni is. Jók: Kepler, Hottó II. A Vasas­ban senki sem nyújtott átlagon K. DÓZSA-K. V. LOBOGÓ 6:2 (2:0) , 100 Fonai László Kaposvár, Textiles-pálya, néző. V.: Boldog. Dózsa: Gabos — Zsunics, Kiss, Deák — Farkas, Csima — Veve- rán II., Bódis, Veverán I., Nagy­réti, Molnár. Edző: Radnai Ist­ván. Lobogó: Perger — Schrenk, Borda, Bencs — Novák, Műdig — Nagy, Radaksz, Lukács, Jusits, Győrfi. Edző: Horváth Béla. Az időnként korszerű játékot bemu­tató Dózsa megérdemelted nyert a tartalékos és szétesően játszó Vö­rös Lobogó ellen. G.: Molnár (2), Bódis, Veverán II., Veverán I., Nagyréti, ill. Jusis. Radaksz. Jók: Veverán I., Nagyréti, ill. Novák. Tolnai László MARCALI HONVÉD—LABODI MEDOSZ 1:1 (1:1) Marcali, 100 néző. V.: Boldog. M. Honvéd: Nagy — Csepeli, Solymosi, Pintér — Szokol, Papp — Hegyi, Góbölös, Kovács, Kecs­kés, Dóra. Edző: Borsfái Géza. Lábod: Hornai — Tálas, Kiss, Mi- hóka — Csoór, Koczka — Borzas Ilosfai, Kisgál, Abrudbányai, Fü- löp. Edző: Selmeczi István. A pályán nem látszott, hogy a baj­nokjelölt és a 12. helyezett küzd a bajnoki pontokért. A játékidő nagyobbik részében a marcali csapat volt fölényben. G.: Gőbö- lös, ill. Abrudbányai. Jók: Soiy- mosi, Szokol. Kecskés, ül. Ilosfai, Kisgál, Fülöp. Benke Lajos * * * A megyei bajnokság állása: 1. Ercsi 17 11 4 2 47:17 26 2. Siófok 17 10 4 3 28:12 24 3. Pén zügyőrök 17 10 3 4 42:16 23 4. Sárisáo 17 10 2 5 31:19 22 5. K. Tűzálló 17 10 2 5 23:22 22 6. Cegléd 17 9 3 5 31.20 21 7. Magvar Acél 17 7 5 5 22 :?3 19 8. Pilisi Bányász 17 6 4 7 Jl:25 1« 9. A nns völgy 17 5 fi fi 21:30 1fi 10. Goldberger 17 4 6 7 25:29 14 11. Nvergesúi falu 17 5 4 8 15:21 14 12. Elektromos 17 2 8 7 19-30 12 13. Tokod 17 3 6 8 13:33 12 14. V. Dinamó 17 2 7 8 17:27 11 15. UFC 17 3 4 10 20:32 10 16. Cs. Autó 17 3 4 10 17:37 10 1. K. Vasas 19 12 5 2 52:25 29 2. Lábod 19 12 4 3 59:18 28 3. K. Dózsa 19 11 4 4 73:36 26 4. Csurgó 18 10 4 4 42:28 24 5. Marcali 19 9 5 5 49:28 23 6. K. H. Vasút. 19 8 6 7 50:31 22 7. Barcs 18 8 4 6 36:31 20 8. Nagyatád 19 7 6 6 29:36 20 9. Babócsa 17 7 2 7 26:28 18 10. Tab 19 6 4 9 34:35 16 11. Gyékényes IP, 5 6 7 31:41 16 12. M. Honvéd 1 2 10 7 21:37 14 13. S.-szob 18 5 3 10 27:53 13 14. K. V. Lobogó 18 4 3 11 29:45 11 15. B.-lelle 19 4 3 12 23:51 11 16. Fonyód 18 1 3 14 8:66 5 Mi!n»r*p.7lek a Csáktornyái ’ahdanigák Már vasárnap Kaposvárra érke­zett a Csakovec Nogonometni Club lapdarúgó csapatának négy­tagú vezetősége. Hétfőn reggel megérkezett a Csáktornyái labda­rúgó csapat is jó néhány szurko­ló kíséretében A Csáktornyái sportolók megtekintették a Bala­tont, meglátogatták a Balatonbog- lári Aüami Gazdaságot és Lábod­ra utaztak. Ma délután fél ötkor az eredet’ tervnek megfelelően rende^k meg Lábodon a Lábodi MF.DOSZ Csáktornya barátságos nemzetköz.’ labdarúgó-mérkőzést. Pécs megmenekül A labdarúgó NB I huszonkette dik fordulójában — négy héttel ; befejezés előtt — egy váratlan eredmény született, az, hogy a pé­csiek nagyarányú győzelmet arat­tak Csepelen. Ezzel a pécsi csapat előreláthatóan elvetette kiesési gondjait. Az élen sem változott a helyzet, 5 ponttal vezet_ a Ferenc- • város a Bp. Honvéd előtt. Eredmények: Bp. Honvéd—Dorog 2:1, Győr—O Dózsa 5:1. Az újpesti csapat kapu­sa az első percben megsérült, kéz- feitörést szenvedett. Mezőnyjátékos álit a kapuba. Pécs—Csepel 3:0. Fe­rencváros—Debrecen 2:0, MTK— Diósgyőr 2:0, Komló—Tatabánya 0:0, Vasas—Szeged 2:2. — A totó 13+1 találatos szelvé­nye: 1, 2, x, 1, 1, x, X, 1, 2, x, 1, 2, 1, + 2. Ezen a játékhéten egyébként egyetlen 13 találatos szelvény akadt, a 110 062-es számú. Ezt a szelvényt Somogy megyében vásá­rolták. Tulajdonosa Szűcs József, RIAV szállítási munkás. Nyeremé­nye 315 935 forint. A szerencsés so­mogyi totózó négyhasábos szelvé­nyén egyébként még egy darab 12-es (3761 forint) és egy darab 11-es találatot is elért (261 forint). A tlz- találatos szelvényre e héten 46 fo­rint nyeremény jut.

Next

/
Oldalképek
Tartalom