Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-12 / 162. szám

AZ MSZMP MEiSVEI PI70TTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA A feleség vezetni tanul Ba^st MEGLEPETÉS Elhatároztam, hogy Készt- ra rohantam a műsorfüzetért, JEQYZETEK faíia kérdést? Éveken át furdalta oldala­mat a kíváncsiság, töpreng­tem azon a rejtélyen, hogy miért nem fejlődnek egy­formán a kukoricák. Ha va­laki most azt mondja: »Per­sze, hogy így van, hiszen nem egyformák a földek, egyik gyengébb, a másik jobb«, akkor én azt válaszo­lom: ennyi eszem nekem is van. Az aggasztott, hogy egyik községünkben, ahol igazán egyformák a földek, egy idő után a háztáji kuko­rica úgy megugrik, mintha megbabonázták volna, a kö­zös meg, amely rendszerint éppen a szomszédságában van, csak lassacskán ballag- dál utána. Pedig eleinte tel­jesen egyformák voltak. Fur­csa, különös... Már tavaly is meg akar­tam kérdezni az agronó- must, de éppen »házon kí­vül« volt... Az idén ugyan­ezt látom... Nem tarthattam tovább magamban, megkérdeztem: — Miért nem egyformák ezek a kukoricák? Talán a föld? ... — Ugyan kérem, dehogy a föld... A fajta! Az egészen más! Ez háztáji fajta, az meg közös fajta... Értem. Tehát csak fajta kérdése az egész? ... Hogy erre nem jöttem rá magam­tól! „niuw&itöh" Vannak emberek, akik szenvedélyesen gyűjtenek valamit. Bélyeget, hangle­mezt, cigarettát, szipkát, szalvétát, töltőtollat, színész­képet, autogramot. Azt is megfigyeltem, hogy általá­ban a városi embereket jel­lemzi az ilyenfajta gyűjtő­szenvedély ... Az utóbbi idő­ben azonban kezdett meg­inogni ebbéli hitem. A gyűj- tömánia — igaz, egy kicsit másféle — falvainkban is kezd jelentkezni. Azaz csak inkább időnként felüti fejét. Arra a fajta »gyűjtésre«, amikor valaki a közös lucer­nából elvisz egy öllel, azt szoktuk mondani, hogy lo­pás. Elítéljük, helytelenítjük. Ez a »gyűjtés« még valahogy érthető — ha megengedhe­tetlen is —, mert az illető hasznosítani tudja. A múlt­koriban azonban azt hallot­tam, hogy egyik tsz-ünkben az öntözőberendezéshez ér­kezett szórófejekből az első éjszaka eltűnt kettő. Ez is lopás, de emögött már vala­mi új keletű gyűjtőszenve­dély húzódhat meg. Mert mit is kezdhet egy paraszt- ember a szórófejjel? Nem tudom! Hiába okoskodok. Ez már mánia, méghozzá igen rossz. Mert abból még senkinek sem lett baja, ha — teszem azt — összegyűj­tötte a szép képeslapokat, de ebből — ezennel felhívom az ismeretlen »műgyűjtő« szíves figyelmét — kínos kellemet­lenségei származhatnak. Mindenesetre én szóltam ... helyre utazom egy érdekes­nek ígérkező hangversenyre. A Balatoni műsorfüzet ugyan­is július 9-re hirdette Ágai I Karola, Szendrey-Karper László és Kocsis Albert kon­certjét. Előző nap éppen arra gondoltam, hogy megnézem a vasúti menetrendet, amikor váratlanul összetalálkoztam Szendrey-Karperrel... — Kapóra jöttél — mond­tam az üdvözlés után. —Sze­retnék ugyanis elmenni a koncertedre... — Hova, Japánba? — kér­dezte látható érdeklődéssel. — Ugyan, kérlek, hogy te­hetném? Itt vagyok most a Balatonnál, gondoltam, ki­ruccanok Keszthelyre. — Keszthelyre? — Igen. — Szép hely, nem mondom, csakhogy én nem koncerte­zem ott. Tavaly ugyan szó volt róla, meg is hívtak, még az újságok is írtak róla... De ... Szóval rajtam kívül ál­ló okokból elmaradt... De hát ez tavaly volt, öregem, érted, tavaly ... Egy pillanatra meghökken­tem. Ennyire mégsem csal­hat a memóriám! Szállásom­és messziről lobogtatva mu­tattam a kiváló gitárművész­nek. — Nézz ide, itt van, szó szerint, ahogy mondtam .. . Most ő hökkent meg. Arca el­sápadt, hirtelen szólni sem tudott. Aztán felocsúdva mint­ha kérdezte volna: — De hiszen ez holnap lesz... Nem, ez nem igaz! Nekem senki sem szólt, én nem tudok erről a koncertről. Újra n% gnézte a borítóla­pot, s aztán kifakadt. Min­dent nem is jegyeztem meg az áradatból, de tudom, hogy beszélt a művészi hitelről, amit neki kell őrizgetnie ugyan, de úgy látszik, más könnyűszerrel eljátszhatja ... Azzal próbáltam vigasztalni, hogy nem ez az első csalódás, amit a műsorfüzet okoz, mert hiszen könnyűzenei hetet is hirdet Siófokon, s abból sem lesz semmi. De ez egy csep­pet sem nyugtatta meg őt, s meg kellett értenem ... Kíváncsi vagyok, milyen meglepetéseket tartogat még ez a füzetecske. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nem nyomdahi­báról, hanem felelőtlen em­berek ígérgetéseiről van szó. Pedig manapság már nem illik becsapni a mi közönsé­günket ... — la — Be szép ez a százszínű nyári világ!66 — zsong a fülembe Weber kó­rusműve. Nem tudok szabadul­ni a dallamtól s a vele újra meg újra megelevenedő em­lékektől. A fonyódi gimnázium szép, barátságos épülete fogadta a tanfolyamra érkezőket június végén. A népművelés munká­sai: a népi táncosok, a színját­Utcaseprés nagyüzemi módon A seprögíp nyomában olajozókocsi halad, s az utánuk érkező járművek vezetőinek nem kell port nyelniük. szók, a kórusvezetők megint tanulni jöttek, no meg az év közben szerzett tapasztalato­kat közreadni, ilyeneket gyűj­teni. Mi a zene nyelvén barát­koztunk meg egymással. Kis vegyes karunk a »karmesterta- noncok« keze alatt Paleszti­nától kezdve Bartókig, Kodá­lyig sok szép kórusművet szó­laltatott meg a tanfolyamon. Mindig énekeltünk: a foglal­kozásokon, esti sétáinkon a mólón, Badacsonyban a Poha- razóban. Itt »énekpárbajra hívtuk ki a MAHART két dol­gozóját. Az Akácos út... kény­telen volt letenni a fegyvert a Megkötöm lovamat szomorú fűzfához kezdetű népdal előtt.; Az a sok gyakorlati tanács, bemutatás, példaadás, melyet kaptunk, igen hasznos lesz a jövő évi munkánkban: Egy- egy nehezebb probléma fel­bukkanásakor csak belenyú­lunk ebbe a hangtépő motí­vumokkal és karvezetői moz­dulatokkal kihímezett tarsoly­ba, és máris elhárulnak az akadályok. Oly jó terveket szőni, oly hasznos a megoldáson gondol­kodni, s oly szép munkálkodni a megvalósításon! Milyen gyö­nyörű látni az eredményt, a hallgatóság megelégedettségét, örömtől sugárzó szemét, s mily felemelő tudni azt, hosv nekünk is részünk van azok­ban az eredményekben, melye­ket népünk a kultúra területén ér el. K. S.-né Morzsák — Igen, mindnyájunknak oda kell menni. — Persze, örökre nem ma­radhatunk itt. — De én úgy gondoltam, hogy a munkába ... * * * — Elfelejtetted, hogy köl­csönöztem neked száz forin­tot? — Dehogy, ez egyike leg­szebb emlékeimnek. * * * — Vezető elvtárs, igaza van, hogy a becsületes mun­kába még senki nem halt bele, de miért legyek esetleg én az első áldozat? * » * A gépkocsibalesetek egyik leggyakoribb oka: a 100 kilo­méteres gyorsasággal szágul­dó olyan kocsi, amely még az 50 kilométeres gyorsaság követelményeinek sem felel meg, és benne olyan gépko­csivezető, aki még a 20 ki­lométeres gyorsaság kívánal­mainak sem tud eleget tenni. * * * A norvég rendőrség a kö­zelmúltban fényes nappal több utcán át üldözött egy meztelen nőt, aki pőreségé- vel juttatta kifejezésre tilta­kozását amiatt, hogy férje nem akar új ruhát venni ne­ki. Somogyi Néplap \z MSZMP Somogy megyei bizottsága és a Somoq^v megyei Tanáéi lapja. Főszerkesztői WTRTH LAJOS. Szerkesztőség Kaposvár. Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10. 15-11 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó vállalat,. Kaposvár. Latinka s u. 2 Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem Őrzünk meg. és nem adunk vissza. I erjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postah'vataloknál és postáskézbesitől nél. Előfizetési dij égi nőnapra 12 Ft- index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, I^atinka Sándor utca 6. SZISZEGŐ SZÉPSÉG Fogai fogért A bácsika hófehér bajuszú, kék kötényes, mokány kis öreg. Tétován szemlélődik, óvatosan tipeg a lépcsőkön. Tisztelettudóan kopog az ajtón, és bátortalanul nyomja le a kilincset. Bent nagyot köszön, aztán rákezdi: — Tekintetes bíróság! Azzal folyamodok... A tekintetesnek titulált bíró barátságos arcú, szemüveges fiatalember. Unokája lehetne az öregnek. Széket tesz az asz­tal elé, leülteti. — Tessék csak folytatni. Mi­ben segíthetünk? Az öreg óvatosan leül a szék szélére. Kétszer is megtörli bajuszát, és csak azután foly­tatja. — Amint mondtam, tekinte­tes bíróság, folyamodni aka­rok. — Hát csak tessék — moso­lyog a bíró, és arra gondol, hogy az apóka bizonyára elő­ször áll törvény előtt. — Azt kérném tisztelettel, hogy válasszanak el a Bözsém- től. Mondják ki, hogy nem il- lünk egymáshoz. Általános a meglepetés. — Válni akar? ... — Tisztelettel — hangzik a válasz. —• Aztán hány évig pusztí­tották együtt a kenyeret? — érdeklődik a bíró. — Ötvenötig, tisztelettel — válaszol az öreg két bajuszso- dorintás között. — Szép idő, ugye? — Szerette? — Kár is volna • tagadni. Megvoltunk mindig jól. Jó asszony volt, megápolt, ha ágynak nyomott a csúz. Gon­domat viselte, ahogy illik. Ha tagadnám, hazug ember vol­nék. És olyan bablevest nem tud főzni senki. Erre esküdni is merek. — Akkor miért akar válni? — Az új konyhabútor miatt. __ ? — Azon borult fel a békes­ségünk. ö venni akart, én nem. Nekem megteszi az almárium, az asztal meg a sarokpad. Ne­ki nem. öreg tyúk létére új fészket akar. Hát ki hallott már ilyet?! Hetvenkét éves lé­tére divatozik. Beszéltem vele szépen is, gorombán is. Azt hiszi, hajlik az okos szóra? Én meg erre azt mondtam, ha megveszed, le is út, fel is út! Nem vagyunk mi egymáshoz láncolva. Van még tekintetes bíróság, amely szétválaszt bennünket. Erre az volt a vála­sza, hogy vén szamár vagyok. Hát így jöttem ide. Kérni sze­retném, hallgassák meg őt is, mert erre várakozik... Kopogás, köszönés, és a be­jelentés: — Csinálhat, amit akar, de én nem válók. Mi lenne vele nélkülem? Mondják meg ne­kem! Ez mellé asszonykéz kell, hogy vigyázza, óvja. És külön­ben is, sírig tartó hűséget fo­gadtam neki!... — No, bácsika, ehhez mit szól? — Tisztelettel legyen mond­va, szóról szóra így igaz. — Hát akkor? — Mit hát akkor? — csat­tant fel harciasán a nénike. — Amíg ez itt papolt, én már meg is vettem. Az utcában már_ mindenkinek volt, csak nekünk nem. Ilyen szégyent én nem állhattam!... Az öreg feláll. — Hát miért nem így mond­tad otthon is? Ha szégyen, ak­kor mindjárt más. Azt a bíró úr is megérti, hogy nem hagy­hattad megszólni magadat. Te- ringettét! Még jó, hogy idejé- beg megállítottál az úton... Németh Sándor Társadalmi munkában korszerűsítik az iskola világí­tását a kaposvári Petőfi Álta­lános Iskola pedagógusai. A tantermekben, irodákban és folyosókon neonvilágítást sze­relnek föl. Íme, bemutatjuk Miss Susan Holm- quist dán szépség­királynőt, a Miss Denmark cím jogos viselőjét. Az in­diszkrét fotorinor- ter abban a pilla­natban kapta le az angyali »Miss«-t, amikor semmikép­pen nem »angyali« az ábrázata. Mi tör­tént? És hol tör­tént? Spanyolországban bonyolították le a »Miss Egyesült Nemzetek« nemzet­közi női szépségver­senyt. A már »le- szerepelt« verseny­zők — mint az idé­zett Miss Denmark is — rendkívül iz­galommal figyelték a verseny fordula­tait és a versenybí­rák arcát. Nos, a szépségversenyek bírálnak arca rend­szerint igen fegyel­mezett. Lélekbúvár legyen a javából, aki képes leolvasni arcukról az igazi véleményüket. De ami a lélekbúvárok­nak nemigen sike­rülhet, rendszerint sikerül az érdekel­tek »intuícióinak«. Miss Denmark is megérezte, hogy az éppen porondra lé­pő egyik konkur- rense esélyesnek látszik. Nem cso­da, hogy ezzel kap­csolatos érzelmeit akarata ellenére ki­rakatba tette az ar­cán. Ez a »kirakat« érdekes, sőt elgon­dolkoztató, még bi­zonyos humor sem hiányzik belőle, és semmiképp nem vonzó. A szóban le­vő Miss végül is győzött. De mi van azok »felszisszenése« mö­gött, akik nem győztek? Kudarc. Ez pedig »nagy baj-«, mert a jelen­kori nyugati szép­ségversenyek több­nyire üzleti vállal­kozások. Pénzt fek­tetnek bele a me­nedzserek, a család tagjai és a pénzen kívül még sok egye­bet maguk az ér­dekeltek is. Hír, di­csőség, karrier, dol­lár »hozam« o juta­lom. Érthető tehát, hogy a verseny iz­galmában eltorzul­nak az angyali ar­cok a — »vér és arany« harcmeze­jén ,.. F. M. * • • Csodagyerek Covilha észak-portugáliai falu környékén egy Jósé Daurte nevű parasztember beleharapott szamarának or­rába, hogy karját kiszabadít­sa az állat fogai közül. Mind­kettő orvosi kezelésre szo­rult. * « « — Képzeld, Erika, Feri mi­lyen szemtelen volt — meg­csókolt! — Te persze nagyon fel voltál háborodva, ugye? — Természetesen — min­den alkalommal! Ötlet Az első világháború alatt a németek eljutottak Kow- nóig. Miklós cár konzultált katonai tanácsadójával: — A németek el akarják venni tőlem Kownót. Mi a véleménye önnek, mit te­gyek? — Írassa Kownót a cámé nevére!

Next

/
Oldalképek
Tartalom