Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-02 / 153. szám
SOMOGYI NÉPLAP r iil iii I iijr |'y>| pBÉjii 2. Kétezer „ENSZ-civil“ Kongóban maradt A partizánok újabb sikert arattak Léopoldville (MTI). A lelszabadult észak-katan- gai Albertville-ben megszólalt a partizánok rádiója. A kongói nemzeti felszabadító bizottság közleménye szerint kedden délután Albertville-ben tömeggyűlésen emlékeztek meg Kongó függetlenné válásának negyedik évfordulójáról. A gyűlésen Gaston Soumialot, a felkelők egyik vezetője mondott beszédet. Egy másik rádióadás szerint a partizánok az elmúlt napokban újabb sikert arattak: elfoglalták az Albertville-től 120 kilométernyire nyugatra fekvő Niemba helységet. A felszabadító bizottság erről szóló közleményében bejelenti, hogy tovább folytatja a harcot a nép végső győzelméig. — Nem ellenezzük a megbékélést — folytatja a közlemény —, de már tudjuk, hogyan értelmezi Adoula úr (volt kongói.miniszterelnök) a »megbékélés« szót. Ismét egy másik közleményében a rádió megerősítette Jason Sendwe volt észak-ka- tangai tartományi elnök halálhírét. A Balubakal-párt egykori vezetőjét a Mobutu-féle kongói hadsereg zendülői gyilkolták meg; holttestére abban a házban bukkantak, amelyet az egyik kongói katonatiszt sajátított ki. A jelentések szerint Albertville csöndes és nyugodt. A városban élő európai származású telepesek biztonságban vannak. Mint jelentettük, a • kongói ENSZ-haderők utolsó egységei is eltávoztak a keddi napon. Mintegy kétezerre tehető azonban azoknak az ENSZ-al- kalmazottaknak száma, akik még Kongóban maradtak. Az ENSZ égisze alatt nyolcszáz pedagógus, hatszáz szerződéses szakértő (orvos, jogász, technikus stb.), négyszáz nigériai rendőr, aki a kongói rendőrség szervezésében vesz részt‘és kétszáz további adminisztratív ENSZ-tisztviselő működik Kongóban. Segni folytatja kormányalakítási tárgyalásait Marad a Moro kormány? Róma (MTI). Segni köztársasági elnök folytatta kormányalakítási tárgyalásait és egymás után fogadta a politikai élet kiemelkedő személyiségeit, köztük Pálmiro Togliattit, mint az olasz képviselőhöz kommunista parlamenti csoportjának elnökét, valamint Umberto Ter- racinit, a szenátus kommunista parlamenti csoportjának elnökét és a többi párt parlamenti csoportjának vezetőit. Római politikai körökben nagyon valószínűnek tartják, hogy a köztársasági elnök még szerdán, vagy esetleg csütörtökön magához kéreti Aldo Moro volt miniszterelnököt, visz- szautasítja kormányának lemondását, és felkéri, hogy a lemondott kormány tagjaival együttesen mutatkozzék be újra a parlamentben és kérjen bizalmat. Moro és Nenni megállapodott, hogy az esetleges új Mo- ro-kormány hivatalba lépése után néhány héttel átalakítják a kormányt, leváltják a szocialista Giolittit a költségvetési miniszteri tárcából, és új embert neveznek ki helyébe, aki Életmentés a viharos Balatonon Kedden őszies idő, viharos hullámverés volt a balatonon. Révfülöp térségében Torma Rendőrségi felhívás 1964. június 18-án Barcs mellett a Drávából egy ismeretlen, ruhátlan férfi holttestét fogták ki. A holttest körülbelül 8—10 napig lehetett a vízben. A személyleírás: 178 cm magas, 28—30 éves, haja 10—12 cm hosszú, világosbarna, homloka magas, jól ápolt, jobb felső hátsó foga és bölcsességfogai hiányoznak. A rendőrség fölkéri mindazokat, akik a személyleírás alapján az ismeretlen férfit fölismerik, vagy ilyen személy eltűnéséről tudnak, értesítsék levélben vagy telefonon a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályát Kaposváron. (Tel. 13-00.) (MTI) Erzsébet 12 éves és Olasz Ilona 14 éves kővágóőrsi gyermekek a nagy viharban mentek le a partra, s egy* horgászladikba szálltak. Elmondásuk szerint ott akartak megmosakodni, majd játszadoztak a csónakban. A ladikot elsodorta a hullámverés, és egyre beljebb ragadta a két fiatalt. A fonyódi révőrsről azonnal kifutott a B—3-as mentőhajó, közbelépésére azonban nem került sor. Mire a helyszínre ért, a Hajózási Vállalat Tünde motorosa kimentette a gyermekeket a felborulással veszélyeztetett csónakból. Ma már vásárolhat Marcaliban az újonnan átépült, modern, önkiválasztó R UH Ál A TI ÁR UH Ál R A N. Férfi és gyermek nyári, készruhák, kötöttáruk, cipők. Nyári szövetek, selymek és nylonok. Divatáru, strandcikkek, lakástextil és egyéb kötött árok NAGY VÁLASZTÉKBAN. (3322) hajlandó teljesíteni a Közös Piac által sugalmazott rendszabályokat. Ezek közé tartozik mindenekelőtt a líra leértékelése — amiről a szerdai Unitá, valamint angol és francia lapok is írnak — továbbá a dohány, valamint a hús és más élelmiszerek árának fel emelése. Növekszik Csőmbe esélye Léopoldville (MTI). A léopoldville-i rádió jelen tése szerint Kaszavubu elnök felkérte Csőmbe volt katangai diktátort, hogy kezdjen tanácskozásokat a politikai vezetőkkel, és puhatolja ki, kit tartanak alkalmasnak az új kormány megalakítására. A hírügynökségek ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy bár ez a megbízatás nem egyenlő a kormányalakítási megbízással, Csombénak máris megnőttek az esélyei a miniszterelnöki bársonyszék elnyerésére. A Kairóban megjelenő Egyptian Gazette szerdai számában rámutat: A kongói helyzet rendezésének egyetlen módja, hogy az egész népet képviselő, erős központi kormányt alakítsanak. A megbékélés érdekében szabadon kell bocsátani Lumumba üldözött híveit, hogy együttműködhessenek a többi politikai csoportosulással. Jogos gyűlölői Robert Kennedy amerikai igazságügy-miniszter négynapos lengyelországi látogatása után szerdán elutazott Varsóból. Délben érkezett Londonba, Itt sajtóértekezletet tartott. majd visszaindult az Egyesült Államokba. Robert Kennedy kedden családjával együtt vidéki körutat tett Lengyelországban. Ennek, során meglátogatta Czestocho- wát, s találkozott Wyszynski bíborossal. A »Wynnie« tájfunnak, amely végigsöpört a Fülöp- szígeteken, 20 halálos és 275 sebesült áldozata volt. Luzon szigetén a városokban és falvakban csaknem négyszázezer ember vált hajléktalanná. Hírügynökségi jelentések szerint lehetséges, hogy ezek a számok még magasabbak lesznek, ha helyreáll a közlekedés Luzon szigete és a főváros között. Egy londoni árverésen 3200 fontot fizettek Beethoven egy hangjegiyes kéziratáért, amely nem is a nagy zeneköltő eredeti szerzeményét, hanem öt skót népdalnak zongorára, hegedűre és gordonkára hangszerelt feldolgozását tartalmazza. Beethovennek »halhatatlan kedveséhez«, Brunswick Terézhez írt egyetlen levele 1200 fontért kelt el. Britt Sullivan 29 éves amerikai úszóbajnoknő a napokban kísérletet tett az Atlantióceán átúszására. Kísérlete tragikusan végződött: egynapos úszás után nyomtalanul eltűnt az óceánban. Sullivan egy kisebb hajóval a nyomában vágott neki Európa partjainak. Már az első napon egy kcnmyen végzetessé válható cápakalandban volt része. Miután megmenekült a ragadozótól, kísérőhajója előrefutott, hogy néhány száz méter után bevárja. Sullivan azonban nem jutott el a hajóig. Az amerikai partvédelmi szervek minden földerítése eredménytelen maradt. Sullivan- nak héthónapos kislánya volt. Anna Frank letartóztatója még fegyelmit sem kapott Bécs (MTI). Az osztrák igazságügyi hatóságok a közelmúltban beszüntették az eljárást Silberbauer bécsi rendőrfelügyelő ellen, aki annak idején a Gestapo tisztjeként Amsterdamban letartóztatta Anna Frankot és családját. Silberbauer a háború befejezése után visszatért Ausztriába, és — akárcsak a háború előtt — a rendőrségen dolgozott tovább. Amikor kiderült, hogy az ő közreműködésével küldték a halálba a Frank családot, felfüggesztették állásától. A bűnügyi vizsgálatot azonban néhány hónap után beszüntették, és csak fegyelmi eljárás folyt ellene azért, hogy földerítsék: »Elhallgatott-e múltjára nézve terhelő tényeket, amikor a háború után ismét a bécsi rendőrség szolgálatába lépett.« Kedden a fegyelmi vizsgálat is Silberbauer fölmentésével végződött, mivel — mondja az indokolás — már 1945ben közölte, hogy a háború alatt a Gestapónál teljesített szolgálatot. A gyűlölet nem éppen nemes emberi tulajdonság. De a pacifista »mindenkit mindig szeretni kell« szólásmondás tartalma sem helyénvaló, például — egy viperával szemben. Márpedig a fajgyűlölők a legveszedelmesebb és a legutálatosabb viperák közé tartóznák. tr Ez a magyarázata annak, hogy a Dél-afrikai Köztársaság hírhedt kormánya ellen folyamatosan tüntetnek az egesz világon. Legutóbb sok tízezer ember fejezte ki dühös haragját, megvetését és nemes gyűlöletét Nairobiban a dél-afrikai kormány fajüldöző politikája ellen. A tüntetők egy jelképes koporsót készítettek, benne egy bábbal, Verwoerd viaszfigurájával. A tüntetők azután eltemették a koporsót és vele együtt — jelképesen — magát az embertelenségek kormányát. Az egyszerű afrikaiak körében nem gyermekes kisiklást jelentett ez az aktus. Egész szívükkel-lel- kükkel átérezték a »politikai tett« jelentőségét. Erőt merítettek ebből a különös szertartásból harcuk folytatására. Bizonyosak lehetnek benne, hogy a világ minden tisztességes embere velük tart, s azt kívánja, hogy minden fajüldöző kormányt — ne csak jelképesen temessenek el... KGST-tanácskozások Csehszlovákiában Prága (MTI). A KGST gépipari állandó bizottsága befejezte nyolcnapos tanácskozását Brnóban. Az ülésszakon Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői vettek részt. Az állandó bizottság kidolgozta és jóváhagyta a gépipari termékek legfontosabb fajtáiban a tájékoztatási és számítási mérlegek elemzését 1970-ig. Megvitatták a tagállamok gépipari együttműködésének különböző kérdéseit, s nagy figyelmet szenteltek a gépipar fejlesztését szolgáló 1966-tól 1970-ig terjedő tervek összehangolásának.. * * « Prágában befejezte egyhetes tanácskozását a KGST közlekedési állandó bizottságának vasúti munkacsoportja. A tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió, továbbá a szocialista országok közös vasúti teherkocsipark központi irodájának és a KGST gépipari állandó bizottságának képviselői vettek részt. Az ülésszakon megvitatták a gazdasági és tudományos műszaki együttműködés területén fennálló további lehetőségeket és feladatokat. Napirenden szerepelt a vasúti teherkocsik szabványosításának és a motoros, illetve villanymozdcnyók tipizálásának kérdése is. Jóváhagyták a személy-, illetve teherforgalom gyorsítására irányuló javaslatokat. Fokozódik az Anglia és Amerika elleni hangulat Cipruson Cz FLN politikai bizottságának intézkedései Algír (MTI). Az FLN párt politikai bizottsága ülést tartott, s ezen megvizsgálta az ellenforradalmi mesterkedések letörésére irányuló intézkedéseket. Az ülésről Algírban közleményt adtak ki, amely az intézkedések között bejelentette, hogy a politikai bizottságból frakciós és nemzetellenes tevékenysége miatt kizárták Saabani ezredest, az algériai vezérkar tagját. A közlemény végül felhívást intéz a párttagokhoz és a néphez, hogy tanúsítsanak forradalmi éberséget, és minden eszközzel szánjanak szembe a forradalom vívmányait veszélyeztető akciókkal. 1961. július hó 1-én Barcson beindult vasszerkezeti üzemhez felveszünk nagyüzemi gyakorlattal rendelkező GÉPÉSZMÉRNÖKÖT, MŰVEZETŐKET, GÉPÉSZTECHN1K USOKA T. Jelentkezés az ÉM Építőgépjavító és Gépgyártó Vállalat 7. sz. gyáránál, Pécs, Vasút a. 2. Útiköltséget csak fölvétel esetén térítünk. (3298) . Nicosia (MTI). A ciprusi görögök és törökök lappangó polgárháborúja kedden ismét fellángolt egyrészt Nicosiában, a kettéosztott és fölfegyverzett fővárosban, másrészt az északnyugati partvidéken, amelyet a törökök szívósan védelmeznek, ugyanis — a görögök szerint — a Törökországból érkező hajókról itt csempészik be a fegyvereket. A part mentén kedden reggel lövöldözés kezdődött. Svéd ENSZ-katonák közbelépésére a lövöldözés megszűnt, de délután ismét folytatódott. A svédeknek a második alkalommal is sikerült tűzszünetet teremteniük. A szigeten az angolszászellenes hangulatot még fokozta, hcey egy nicosiai lap azzal vádolta az angolokat és az amerikaiakat, hogy összeesküvést készítenek elő Makariosz megdöntésére, mialatt a ciprusi elnök Londonban tartózkodik a nemzetközösségi értekezleten. Ciprus déli részén felrobbantottak egy szivattyúállomást, amely ivóvízzel látta el a brit támaszpont környékét Dekeliában. Kedden szabadon bocsátották azt a brit pilótát, akit ciprusi rendőrök a limaszoli úton elfogtak, mert állítólag okmányokat szállított a törököknek. A vizsgálat tisztázta a katonát. Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat segédmunkásokat, kőműveseket vesz föl kaposvári, siófoki, marcali és más munkahelyeire a megyében Jelentkezés az illetékes járási székhelyeken a tanácsoknál: z vállalat központjában, Kaposvár, Május l. utca 57. szám z siófoki fő-építésvezetőségen. Siófok. Fő utca 200 és az építkezéseken 82683» «