Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-24 / 172. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1904. Július 24. Együtt van már a tekéxők Balaton Kupiíjának hatos döntője Huszonnégy csapat küzd évről évre a Balaton Kupa selejtezőiben azért, hogy a csoportok hat leg­jobbja aztán eljusson majd a ka­posvári döntőbe. Korábban beszá­moltunk már arról, hogy az idei selejtezők néhány váratlan ered­ményt hoztak, s hogy ezek a küz­delmek színvonal tekintetében fe­lülmúlták az előző évek hasonló versenyeit. A selejtezők után az elődöntőben küzdöttek az állva maradt csapatok. Míg az első so^ rozatban jócskán akadt meglepe­tés, itt a második fordulóban már a papírforma érvényesült. Az elő­döntők mérkőzéseinek színvonala tovább emelkedett. Mutatja ezt, bogy például Kaposváron a me­gyei bajnok K. Fáklya e küzdel­mek során 2550 fás nagyszerű pá­lyacsúcsot állított fel a Vasutas­pályán. A Győri Vasas ETO meg a Pápai Textiles (mindkét csapat NB I-es) még a Fáklyán is túltett. Mindkét együttes jóval 2600 fa fö­lötti teljesítménnyel szerezte meg a jogot a kaposvári döntőn való részvételre. A háromnapos kaposvári döntőn a következő csapatok küzdenek' a kupáért: Ferencvárosi TC, Győri Vasas ETO, Bp. Elektromos, Pá­pai Textiles, Kaposvári Fáklya és Kaposvári Építők. A kupaküztíel- mek valójában már ma megkez­dődnek. Pénteken délután fél öt órai kezdettel az Építők sporttele­pén helyi rangadó lesz. A K. Épí­tők csapata a K. Fáklyával mér­kőzik. A további program: Július 25-én, szombaton a Vas­utas-pályán: FTC—K. Építők 12 ó. K. Fáklya—Győri Vasas ETO 16.30 ó. Az Építőkő-pályán: Pápai Texti­les-Elektromos 15.30 ó. 26-án, vasárnap az. Építők-pá­lyán: Győri Vasas ETO—Ferenc­városi TC 7.30 ó. A Vasutas-pá­lyán: Elektromos—Pápai Textiles 7.30 ó. Vasárnap 12.30 órakor lesz az idei Balaton Kupa ünnepélyes eredményhirdetése, ekkor kapják meg a győztesek és a helyezettek az értékes tiszteletdíjakat. Az ün­nepi program színhelye a Vasutas­pálya lesz (Irányi Dániel u. 13., kerthelyiség). A háromnapos döntő keretében a csapat- és egyéni küzdelmek együtt folynak. Valamennyi rész­vevő kétszer 100 vegyesdobást tel­jesít. Ezek alapján állapítják meg a helyezési sorrendet. Mind az egyéni, mind a csapatküzdelmek­ben nagy harcra számíthatunk, annál inkább, mert számos ma­gyar válogatott játékos is részt vesz a kaposvári kupadöntő ven­dégcsapataiban. Becsületet követel a labdarúgó MM A különböző nemzetközi kupa- mérkőzések hatalmas sport- és kö­zönségsikere már-már azzal fe­nyegetett, hogy az egyre népsze­rűbb kupaküzdelmek mellett äz igazi bajnokság valahogy háttérbe szorul. A bajnokcsapatok Európa Kupája, a Vásárvárosok Kupája, a Rappan vagy a Közép-Európa Kupa osztatlan sikert aratott Eu- rópa-szerte, így hazánkban is an­nak ellenére, hogy az e kupákban szereplő magyar együttesek nem a legdicsőségesebben szerepeltek. Bizonyára a kupaküzdelmek nagy sikere is ösztönözte az MLSZ vezetőit, hogy a magyar labdarú­gócsapatok számára kiírja a Ma­gyar Népköztársaság Kupát. Az első selejtező fordulókon már túl­jutott az újjáélesztett MNK. Odáig már mindenesetre elértünk, hogy lássuk e kupa eredményeit és hiá­nyosságait egyaránt. Ez alkalommal inkább az utób­biakról kívánunk szólni. Már mindjárt a kupa indításánál érző­dött a kapkodás. Az MLSZ veze­tői úgy képzelték, hogy a legki­sebb csapatok is szívesen kapcso­lódnak majd be a küzdelmekbe. Valóban. Az alsóbb osztályú együt­tesek közül sokan részt szerettek volna venni a kupában, ámde a kiírás akkor látott napvilágot, amikor már a bajnoki program készen állt. Kiderült, hogy pél­dául a somogyi csapatok közül az indulásra kötelezett I. osztályú együtteseken kívül járási vagy megyei II. osztályú csapatok ne­vezését nem fogadhatta el a szö­vetség, mert nem volt szabad ter­minus. A K. Vasas férfi asztali teniszezői az AB I küszöbén Hat ponttal vezetnek csoportjukban a kaposvári fiúk A Magyar Asztalitenisz Szö­vetség pontot tett a különböző óvásügyek végére, és elkészí­tette a különböző NB Il-es cso­portok bajnoki táblázatát. Igaz, még csak a bajnokság fe­lén jutottak túl a csapatok, legtöbb helyen azonban mái nagyjából tisztázódtak az erő­viszonyok. Leginkább abban a csoportban, amelyikben a Ka­posvári Vasas MTE férfi együt­tese küzd az NB I-be jutásért. De beszéljen maga a bajnoki táblázat. A ftlechloyics-csq- portban az őszi bajnoki rajt előtt a következő a sorrend: 1. K. Vasas MTE 9 9 - - 121:41 18 2. Pénzügyőrök 9 6 - 3 107:55 12 3. Dunaújváros 9 6 - 3 93:69 12 4. Vác 9 6 - 3 92:70 12 5. Magyar Posztó 9 5 1 3 103:59 11 6. ceglédi VSE 9 4 - 5 84:78 8 7. Gödöllő 9 4 - 5 72:90 8 8. Kőbányai Textil 9 3 - 6 71:91 6 9. Bp. Építők 9 1-8 31:131 2 10. Művész 9 - 1 8 36:126 1 Bátran mondhatjuk tehát, hogy a Kaposvári Vasas MTE ott áll az NB I küszöbén. A kis létszámú csoportban a hatpon­tos előny már majdnem azt je­lenti, hogy a bajnoki év végén a kaposvári csapat egy osz­tállyal följebb léphet. Az el­lenlábasok, a Pénzügyőrök, a A I APRÓHIRDETÉSEK t . ADÁS - VÉTEL Príma versenykerék­pár, cipőprés és kap­tafák eladók. Kapos­vár, Domb u. 33. _________(1081) B eköltözhetően el­adó összkomfortos ház, telefonnal, ga­rázzsal, két családnak is. Kaposvár, József Attila u. 17. (1059) Kombinált szekrény, világos hálószobabú­tor, szenes kályha el­adó. Kaposvár, Kani­zsai út 75. (1080) Drohoka biztos hatá­sú tyúkszemirtó ta­paszt 3,60-ért küldi: Horváth drogéria. Szombathely. (991) Boros- és cefréshor­dók, kádak eladók, özv. Horváth Ferenc- né, Nemeskisfalud. (4573) Egy 29 akós tölgyfa kád eladó. Rákóczi Já­nos, Rinyaszentkirálv. _____ ' (3405) Balatonbogláron, a vízparttól 400 m-re kétszobás, konyhás, előszobás ház nagy pincével, melléképüle­tekkel, 1200 n-öl telek­kel — 120 db termő őszibarackfa — eladó. Kolozsvári u. 12., Ai­tós._____________ (3406) G épsziács tüzeléshez és almozáshoz korlát­lan mennyiségben kapható. Parkett gyár­tó Vállalat, Kaposvár, Cseri út 2. sz. *82940) Szentbalázson a 88-as számú ház beköltözhe­tően eladó. Érdeklőd­ni lehet Varga Sándor­nál Várdán, Fő u. 94. sz. alatt._________(82941) Beköltözhetően el­adó Kaposváron a Gorkij u. 43-as számú kétszobás család’ ház. _______ (82942) 9 házhely eladó a lonka-hegyi főút mel­lett, lakott területen: 300 n-ölenként. 35 000 forintért. Dr. Kovács, Kaposvár, Géza u. 2. ___________________(82948) A jtó, kis méretű ab­lakok. vérár,^«ablakok eladók. Karosvár. Di­rn 86. (82827) 1 AUTÓ-MOTOR B Moszkvics 407-es igé­nyesnek és épületfa eladó. Cím 82938-as számon a hirdetőben. _________(82938) E gy jó állapotban le­vő Pannónia eladó. Kaposvár, Honvéd u. 68., 2-es ajtó. (82950) Csepel (125 köbcen­tis, generálozott) mo­torkerékpár eladó. Kaposvár, Déryné u. 6. (1085) Wartburg személy- gépkocsi eladó. Kapos­vár, Berzsenyi u. 35. Náray Jenő. (1086) Perfekt gyors- és gépírónőt azonnali be­lépéssel fölvesz a Ka­posvári Ruhaüzem. Jelentkezni munka­ügyi osztályunkon, Május 1. U. 45. (82949) Mérlegképes köny­velői képesítéssel ren­delkező munkavállalót keres fölvételre ka­posvári vállalat. Aján­latokat 82951-es szám­ra »Ipari« jeligére ? hirdetőbe. (82951) Jelentkezés személye­sen a vállalat köz­pontjában: Kaposvár, Május 1. u. 52., Ta­nácsi Építőipari Válla­lat. (82880) Gyakorlattal rendel­kező kovácsot felve­szünk munkaegységre, Műhelyt, lakást bizto­sítunk, szerszámmal nem rendelkezünk. Zöldmező Termelőszö- rvetkezet, Libickozma, u. p. Pusztakovácsi. (4574) A Kaposvári Ingatlan- kezelő, Közvetítő és Felújító Vállalat ipari íanuiókat szerződtet kőműves, bádogos és tetőfedő szakmákba. Jelentkezés a vállalat központjában: Kapos­vár, Ady Endre u. 18. (3400' Perfekt es azonnali belépéssel felveszünk. Kaposvári Gépállomás Jutái út 7. (3393) Kaposváron, a Május 1. utcai öröklakás ter­vei készek, kivitelező biztosítva. Egyszobás, kétszobás lakások igé­nyelhetők Takács épí­tészmérnöknél. Szántó Imre u. 32. Érdeklőd­jön! Telefon 28-19. (82931' 18-án délután a ka- posmérői állomáson 17 óra 27-kor a Barcsra induló vonaton elve­szett egy sárga kardi­gán. A becsülete^ megtaláló jutalom el­lenében küldje el a következő címre: Ka­darkút, vasútállomás (4575) Dunaújváros és a Vác kereszt­be verték egymást. A kapos­vári fiúk viszont egyenletes, jó teljesítménnyel pontveszte­ség nélkül fejezték be a fél fordulót. Nem egészen váratlan a Va­sasoknál a tavaszi szép siker. Az együttes már az előző esz­tendőkben is igen komoly sze­repet játszott az^ NB II-ben. Azon a bizonyos narancshéjon azonban tavaly elcsúsztak a kaposvári fiúk. A csapat veze­tői és tagjai azonban nem ke­seredtek el, hanem újra neki­lendültek. A Balázs, Ivusza, Kiss, Rák összetételű csapat Nagy Tibor csatasorba állásá­val tovább erősödött. De maga a régi gárda is sokat fejlődött. Balázs változatlanul tartja, jó formáját, Ivusza pedig egyre inkább kezdi valóra váltani a vele kapcsolatos reményeket. A többieket sem érheti vád. A férficsapat tagjai a baj­noki rajt kezdetén megfogad­ták, hogy legjobb tudásuk sze­rint küzdenek, hogy ne csak a női asztalitenisz csapat sze­repeljen az NB I-ben, hanem ott legyenek ők, a férfiak is. Úgy fest, Balázsék állják sza­vukat. A K. Vasas MTE férfi­gárdája a legjobb úton halad a Nemzeti Bajnokság első osz­tálya felé. Aztán újabb nehézségek is je­lentkeztek. A muszájból indult csa­patok egy része csak tessék-lássék kapcsolódott be a kupaküzdelmek­be. Ezért estek ki alacsonyabb osz­tályú ellenfelekkel szemben már az első fordulóban NB I-es csa­patok, szerdán pedig tucatszám hullottak el a »nagyok« a kicsi­nyek ellenében. Mi magunk szem­tanúi voltunk a Siófoki Bányász- Enyingi Tsz SK mérkőzésnek. Ez a találkozó talán leghívebben tük­rözte azt, hogy hogy an nem sza­bad »hozzáállni« a kupához. A Bányász NB IIX-as csapata, amely a tartalékok sorát vonultatta fel Enyingen, simán kiesett a kupá­ból. A kiesés miatt legföljebb csak az a néhány szurkoló kesergett, aki elkísérte Enyingre a siófoki NB Ill-asokat. A kiesett csapat tagjai nem bánkódtak, sőt többen közülük azt hajtogatták: Legalább lesz egy kis nyári szünet! És a siófoki példa nem egyedül­álló. Valahogy olyképp fest, hogy csak a kis csapatok küzdenek fog­gal-körömmel a továbbjutásért, a nagyok szükséges rossznak tartják csupán a kupát. Valóban az? Szó sincs róla. A jól megszervezett kupaküzd^lem fontos kiegészítő része lehet a mi hazánkban is a nemzeti vagy me­gyei bajnokságoknak. Persze csak abban az esetben, ha az MLSZ rangot tud biztosítani a Magyar Népköztársaság Kupának. Jó len­ne, ha e cél érdekében törCCnne egy és más. Ha az idei kupaküz* delmek már eddig szerzett tapasz­talatait, de a későbbieket is mind­mind föl jegy eznék a labdarúgó sportfőhatóságnál, s jövőre — mert reméljük, hogy a zökkenők elle­nére is állandósul r^;id az MNK — a vadhajtásokat lenyesegetve kezdődhetne meg a Magyar Kupa. Az állva maradt csapatok — köztük a három somogyi együttes is — szintén szűrjék le az eddig történtek tanulságait. Tekintsék megtisztelő feladatnák az MNK-t, küzdjenek becsülettel a kupáért, mert ez az eddig elhanyagolt, de valójában az egyik legszebb ma­gyar labdarúgó trófea a kicsinyek tői és ä nagyoktól egyaránt meg is követeli ezt. Kongresszusi KISZ Kupa a barcsi járásban A Barcsi Járási Testnevelési és Sportszövetség, valamint a KISZ járási sportosztólya elhatározta, hogy a KISZ II. kongresszusának tiszteletére kupaküzdelmeket ren­dez a kézilabda és röplabda sport­ágakban, valamint a labdarúgás­ban is. A felhívás járásszerte nagy visszhangra talált. A labda­rúgó KISZ Kupa-küzdelmekben húsz csapat indul. A kézilabdázók­nál öt férfi, öt női, a röplabdá­zóknál négy-négy csapat vesz részt. Július 19-én a labdarúgók már el is kezdték. Az első forduló után tíz csapat maradt állva. Aztán a vesztesek a kupaszabályoknak megfelelően a későbbi mérkőzése­ken is kiesnek, így augusztus 20- án már csak két csapat áll fel a döntőre. Ezen a napon rendezik meg a kézilabda- és a röplabda­döntőket is Barcson az ifjúsági nap keretében. A% 1954—65, évi kampányra fölvételre keresünk férfi segédmunkásokat és rakodókat A kampány előreláthatólag 1964. szeptember első napjaiban kezdődik, és 1965. januárjában fejeződik be. Előjegyzés céljából már most személyesen vagy írásban lehet jelentkezni a munkaügyi osztályon. Szállást és naponta háromszori étkezést térítés elle­nében biztosítunk. Személyes jelentkezés esetén úti­költséget nem térítünk. A MAGYAR CUKORIPAR KAPOSVÁRI CUKORGYÁRA Kapó,vár (82823) Időjárás Várható idő­járás ma estig: Felőhátvonulá- sok, több he­lyen záporeső, zivatar. He­lyenként élénk északi, észak- nyugati szél. A hőség egy kis­sé mérséklődik. Várnató legmagasabb hőmérséklet ma 23—27 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 5 óra­kor 17,4, délután 2 órakor 26,5 fo­kot mértek. A Nap kél: 4.11, nyugszik: 19.29 órakor. A Hold kél: 19.45, nyugszik: ? ü3 órakor. Évforduló-naptár 260 éve, 1704. július 24-én halt meg Gyöngyösi István, a magyar barokk kor legkiemelkedőbb el­beszélő költője. Wesselényi Ferenc nádornak, majd az ő kivégzése után özvegyének, Széohy Máriá­nak udvarában élt, később Zrínyi Ilona ügyvédje, II. Rákóczi Fe­renc híve és megbízottja volt. Köl­tészete a latin nyelvű irodalom alapos ismeretét tükrözi. Műveinek maradandó értéke a dallamos ki­fejező nyelv és biztos, kitűnő ver­selése. Nyomtatásban megjelent első müve éppen 300 esztendeje, l«6l-ben került ki Kassán a sajtó alól Márssal társalkodó Murányi Vénus címmel. Balassagyarmaton sorsolják a lottót A lottó 30. heti nyerőszá­mait ma, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Balassagyarma­ton sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — Szovjet küldöttség láto­gatott el szerdán a Pamutfo- nó-ipari Vállalat kaposvári gyárába. A háromtagú mi­nisztériumi delegációt a köz­ponti gyár vezetői is elkísér­ték Kaposvárra. — Teljesítette ez évi sertés- szerződéskötési tervét az Ál­latforgalmi Vállalat. A terve­zett 130 000 helyett 130 012 hízott sertés átadására kötöt­tek megállapodást. A további idei kötések mellett megkezd­ték az 1965-ben átadásra ke­rülő hízók szerződtetését. — Űjabb ipar- és képzőmű­vészeti alkotások érkeztek a Képcsarnok Vállalat kaposvári boltjába. Modern fotelok, kis asztalok, állólámpák, festmé­nyek és rézkarcok között vá­logathatnak a vásárlók. — A Balaton-parton szer­dán 34—35 fokos meleggel tető. zött a kánikula. A tópart lá­togatottsága ezen a napon még a vasárnapi csúcsforgalmat is felülmúlta. A becslések sze­rint a Balaton üdülőhelyein körülbelül 300 000 ember tar­tózkodott. Kivégezték a gáppisztoiyos támadót Bublos Ferenc 21 éves kar­hatalmi honvéd ez év tava­szán szolgálati géppisztolyát magához véve megszökött ala­kulatától. Budapesten a XIII. kerületben szolgálatot teljesí­tő rendőr gyanúsnak találta, és megszólította az éjjel fegy­veresen egyedül járkáló kato­nát. Bublos Ferenc a felszólí­tásra nem válaszolt. Géppisz­tolyából 8 lövést adott le a rendőrre, s az a helyszínen meghalt. A Legfelsőbb Bíró­ság katonai kollégiuma Bub­los Ferencet halálra ítélte. Az elítélt kegyelmi kérelmét a Népköztársaság Elnöki Taná­csa elutasította. Az ítéletet végrehajtották. (MTI) Becsületes megtaláló Nagyatád és Háromfa kö­zött a Zala és Somogy me­gyei Vas-műszaki Vállalat gépkocsijáról leesett a napok­ban egy 420 forintos főzőlap. Az áruszállítók a hiányt már csak akkor vették észre, ami­kor Babócsára értek, s a főző­lapot le akarták adni. A ko­csi kísérőinek mégsem kellett az elveszett főzőlap árát meg­téríteniük. Cipót István há­romfai lakos ugyanis megta­lálta a főzőlapot, s a község­ben levő vegyesbolt vezetőjé­nek átadta azzal, hogy juttas­sa el a nagykereskedelmi vál­lalathoz. A csomag meg is ér­kezett. A vállalat vezetői levél­ben mondtak köszönetét a be­csületes megtalálónak. “ Tíz vasvázas gépszínt épít a Dunai Vasmű me­gyénkben. Hat már elkészült, a további négyet a Kaposvári tNagymalom közelében építik. Amíg a tetőfedésre szánt hul­lámpala megérkezik, ponyvá­val takarják le a gabonát a színekben. — Marcaliból balatoni ki­rándulásra indulnak ma a gyerekek. A Fegyveres Erők Klubja szervezte az egynapos túrát. A programban vitorlá­zás, fürdés és esti tábortűz szerepel. — Üzembe helyezték Fo­nyódom az 1960-bam fúrt szén­savas gyógyvizű kutat. A kút vizét egyelőre ipari célokra használják, az engedély meg­érkezése után 1—1,5 literes palackokban hozzák forga­lomba. — Öt Farmer-típusú szárí­tóberendezés üzemel Barcson. A gépek most két műszakban dolgoznak, de ha nedves ga­bona érkezik, akkor három műszakos, sőt vasárnapi mun­kát is végez a szárítóüzem. — A képzőművészeti szak­körök művésztelepe szerdán nyílt meg Tokajban. Az or­szág legjobb képzőművészeti szakköreinek tagjai az idén találkoznak a nyári hónapok néhány hetére tizenegyedszer. A tokaji művésztelep ez évi vendégei között vannak so­mogyiak is. A művésztelep idei munkájában a Diósgyőri Lenin Kohászati Művek meg­hívására részt vesz az NDK Nemzeti-díjával kitüntetett lipcsei képzőművészeti szak­kör tíz tagja is. — Ma indul el Szegedre az első csoport Kaposvárról. A szabadtéri játékok műsorából Erkel Ferenc operáját, a Hu­nyadit nézik meg. Az IBUSZ tájékoztatása szerint a követ­kező csoport augusztus 12— 13-án indul Szegedre. — Több mint ezer pulykája van a kastélyosdombói Nép­akarat Tsz-nek. 150 forint be­vételre számítanak darabon­ként. — Pákolitz József kaposvári úttörő nyerte szerdán az or­szágos úttörő repülőmodellező bajnokságot. — Megrántotta a forgalom­ba hozott gyümölcspálinka minőségét Krizsán .János sió­foki italboltvezető, ezért a já­rási tanács 200 forintra bírsá­golta. — Több mint 650 hold ga­bonát aratott le rendrevágójá- val Vindiczki Mihály, a Cso- kenyavisemtai Gépállomás traktorosa. Szorosan követi őt teljesítményével egy másik gépállomási traktoros, Papp Sándor. GYASZJELE.NTES Fájdalomtól megtört szívvel tu- datjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapa, Hegyi János 62 éves korában július 23-án hir­telen elhunyt. Temetése július 24-én du. fél 5 órakor lesz a Keleti te­metőben. A gyászoló család. (4576) Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, édesapám, nagy­apánk, Mester József folyó hó 21-én 63 éves korában elhunyt. Temetése 24-én du. 4 órakor lesz a Keleti te­metőben. A. gyászoló család. (82961)

Next

/
Oldalképek
Tartalom