Somogyi Néplap, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-17 / 166. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1964. július 17, Kinizsi-vélemény: Nem tesz elbizakodottá bennünket a kupagyőzelem A K. Kinizsi—Zalaegerszegi TE mérkőzés végén felcsattanó vas­taps nem csupán egy mérkőzés nagyszerű győzelmének szólt, ha­nem annak a szép sikersorozat­nak is, amelyet a kaposvári NB III-as csapat az idei Nyári Kupá­ban elért. A három NB Il-es el­lenfél két vállra fektetése (még ha esetleg nem legjobb csapatukkal álltak is fel az NB n-es együtte­sek) komoly fegyvertény. A Ki­nizsi sikereire a megye határain kívül is fölfigyeltek már. — A komoly, céltudatos munká­nak érlelődött meg a gyümölcse. A tavalyi őszi egyfordulós baj­nokság tapasztalatait alaposan meghánytuk-vetettük. Leszűrtük tanulságait, s így vágtunk neki az idei bajnokságnak és az év min­den egyes feladatának. Természe­tesen a legjobb csapatnál is kö­vetkezhetnek gyengébb periódu­sok. Nálunk is volt hullámzás, sze­rencsére azonban olyan időszak­ban, amikor már nem jelentett különösebb veszélyt. A Nyári Kupa elnyerése csak igazolta azt, hogy a tavaszi első­ség nem véletlen. Bizonyították a kupaküzdelmek azt is, hogy az együttes fel tud nőni a nagyobb feladatokhoz is. Igazán csak el­ismerést érdemelnek a fiúk, hogy megrövidítették nyári szabadságu­kat, és a kupaküzdelmekben nagy­szerű teljesítményt nyújtva sok örömet szereztek a vezetőknek és a szurkolóknak egyaránt. Szeretnénk megnyugtatni min­denkit, hogy sem a tavaszi első hely, sem a Nyári Kupa elnyeré­se nem tesz elbizakodottá ben­nünket. Az augusztus 16-án kez­dődő bajnokságnak úgy vágunk neki, mintha elölről kellene min­dent kezdeni. Most egy rövidebb lélegzetű szünet következik, aztán a bajnokságban szeretnénk foly­tatni jó szereplésünket — mon­dotta Váradi Lajos, a K. Kinizsi edző jé. Augusztus 2.: rajt a megyei I. osztályban Marad a tavaszi sorsolás — természetesen fordított pályaválasztó joggal A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének legutóbbi ülésén megtárgyalták a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályá­nak tavaszi eseményeit. Megálla­pították, hogy a körülményekhez képest simán zajlott le a bajnok­ság. A sportszerűséget tekintve hatá­rozott javulásról beszélhetünk, a színvonal is emelkedett. Sajnála­tos azonban néhány nagy múltú csapat gyengébb szereplése. A szövetségnél bíznak abban, hogy Balatonlellén, Somogyszobon és Fonyódon úrrá lesznek a nehézsé­geken. A SLASZ elnöksége határozatot hozott az őszi fordulóval kapcso­latban. Kimondották, hogy au­gusztus 2-án lesz az őszi rajt s november 22-én az utolsó bajnoki forduló. A 18-as sorsolás miatt vált szükségessé a korai kezdés. Az utóbbi évek tapasztalata sürgeti, hogy november második felére be­fejeződjék a bajnokság. Nem készítettek új sorsolást. A mérkőzéseket ugyanabban a sor­rendben bonyolítják le, mint a tavaszi idényben. Természetesen most megcserélődik a pályaválasz­tó jog. Egyetlen kivétel a Csurgó ■—Lábod mérkőzés, ahol a két csa­pat március 15-én közös megegye­zés alapján a csurgói pálya hasz­nálhatatlansága miatt fölcserélte az eredeti pályaválasztási jogot Augusztus 2-án tehát a megyei bajnokságban a következő mérkő­zések lesznek: Csurgó—Lábod, Tab —K. Vasas MTE, K. H. Vasutas— Balatonlelle, Marcali V. M.—Mar­cali Honvéd, K. Dózsa—Nagyatád, Babócsa—K. V. Lobogó, Somogy- szob—Gyékényes. Az első forduló­ban a Fonyódi Petőfi csapata sza­badnapos. A K. Honvéd II. ver­senyen kívül induló csapata Ka­posváron a barcsiakkal játszik. Nagy közönségsikere volt a nagyatádi háztömb körüii kerékpárversenynek Kiss Kálmán az abszolút győztes A Somogy megyei Kerékpáros Szövetség hírverő jellegű versenyt rendezett Kaposvár—Nagyatád kö­zött nagyatádi befutóval. Az or­szágúti viadal után pedig a kere­kesek — rövid pihenő után — ház­tömb körüli versennyel folytatták. Mind az országúti versenyt, mind plédig a háztömb körüli viadalt rtágy tetszéssel fogadták az atádi szurkolók, s lelkesen tapsoltak a derekasan küzdő kaposvári kere­keseknek. A verseny abszolút győztese Kiss Kálmán, a K. Kinizsi ver­senyzője lett, aki az 50 km-es or­szágúti futamban éppúgy, mint a háztömb versenyen, hajrágyőzel­met aratott. A vaskerekesek gép­osztályában Nett Mihály — Kiss Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat segédmunkásokat, kőműveseket vesz föl kaposvári, siótoki, marcali és más munkahelyeire a megyében Jelentkezés az illetékes járási svAhelyeken a tanácsoknál; 4 vállalat központjában. Kaposvár, Május 1. utca 57 szám: 4 siófoki tő-építésvezetőségen. Siófok, Fő utca 200. és az építkezéseken. (82683) Kálmánhoz hasonlóan — szintén •mindkét számban első lett. Rendkívül érdekes volt a ver­senykerekesek háztömb körüli viadala, ahol a részhajrák • ered­ményei alapján utasította maga mögé Kiss Kálmán a vasutasok két versenyzőjét, Gábort és Stáglt. Eredmények: Országúti viadal, táv 50 km: Verseny kerekesek: 1. Kiss Kál­mán (K. Kinizsi) 1:21, 2. Gábor I. (K. H. Vasutas) rajta, 3. Stágl (K. H. Vasutas) rajta, 4. Fenyő (K. H. Vasutas) rajta, 5. Papp (K. Kini­zsi) rajta, 6. Bartos (K. H. Vas­utas) rajta, 7. Szabados (K. H. Vasutas) rajta, mind azonos idő­vel. Vaskerekesek: 1. Nett (K. H. Vasutas) 1:42.08, 2. Kiss János (K. Kinizsi) rajta, 3. Hegedűs (K. H. Vasutas) 1:43, 4. Kula (K. H. Vas­utas) rajta, 5. Horváth J. (K. H. Vasutas) rajta, 6. Faluhelyi (K. H. Vasutas) 1:47. Háztömb körüli verseny: Versenykerekesek: 1. Kiss Kál­mán (K. Kinizsi) 41.25, 2. Gábor (K. H. Vasutas) rajta, 3. Stágl (K. H. Vasutas) rajta. Vaskerekesek: 1. Nett (K. H. Vasutas) 20:14, 2. Kiss János (K. Kinizsi) 20:35, 3. Hegedűs Zoltán (K. H. Vasutas) rajta. Olvasóinkhoz Lapunk holnapi számában kö­zölni fogjuk a labdarúgó NB II. őszi műsorát. A X. Kinizsi-úszók is knpagyő lesek A vasutas úszólányok sikere Sopronban Belelendült az úszóélet. Kapos­váron vasárnap rendezték meg a Kinizsi Kupa küzdelmeit. A ver­senyen a vendéglátó házigazdákon kívül a nagyatádi, a lovászi, a bá- zakerettyei úszók álltak rajthoz, Részt vett a versenyen a K. H. Vasutas űszócsapata is, bár leg- jobbjaik ez alkalommal Sopron­ban egy ünnepi versenyen szere­peltek. Ami a kupaküzdelmeket illeti, a várakozásnak megfelelően a K. Ki­nizsi nyerte a serleget, s lett an­nak egy évre őrzője. A soproni nemzetközivé nőtt viadalon (ugyanis osztrák úszók is rajthoz álltak) a kaposváriak három első helyezést szereztek. A két verseny kiemelkedőbb eredményei: KINIZSI KUPA 100 m férfi gyors: 1. Czich (K. Kinizsi) 1:07.2, 2. Gundi (K. Kini­zsi) 1:09. 33% gyermek fiú mell: 1. Pálfi (K. Kinizsi) 31.4. 100 m ifjúsági női hátúszás: 1. Jezerniczki Hona (K. Kinizsi) 1:37.8. 100 m serdülő fiú gyors: 1. Tóth (Lovászi) 1:11.4, 2. Horváth I£. (K. Kinizsi) 1:14.6. 33y3 gyermek fiú hát: 1. Takács (K. Kinizsi) 36.4, 2. Bank (K. H. Vasutas) 37.4. 100 m serdülő leány gyors: 1. Papp Aranka (K. Kinizsi) 1:27.4. 100 m férfi hát: 1. Decsi G. (K. Kinizsi) 1:18.6, 2. Pataki (Lovászi) 1:20.2. 66% m fiú pillangó: 1. Hornyák (K. Kinizsi) 52.3, 2. Fehér (Lo­vászi) 1:03.6. 100 m férfi pillangó: 1. Horváth A. (K. Kinizsi) 1:20.8, 2. Gundi (K. Kinizsi) 1:25.1. 66% m újonc fiú hát: 1. Szarka (K. H. Vasutas) 1:01, 2. Azari (K. Kinizsi) 1:01.9, 3. Hiczó (K. Kini­zsi) 1:04.8. 66% m serdülő fiú hát: 1. Hor­nyák (K. Kinizsi) 54.5, 2. Ács (K. H. Vasutas) 57.6. 4x66% m serdülő fiú gyorsváltó: I. K. Kinizsi 3:20.7, 2. Lovászi 3:25.0. 66% m férfi gyorsváltó: 1. K. Ki­nizsi 3 perc. 2. Lovászi 3:06, 3. Nagyatád 3:17.8. 200 m serdülő leány gyors: 1. Papp Aranka (K. Kinizsi) 3:09.4 (új serdülő, ifjúsági és felnőtt me­gyei csúcs). 4x66% m férfi vegyes váltó: 1. K. H. Vasutas 3:22.1, 2. K. Kini­zsi 3:23.1. A Kinizsi Kupa pontversenyének idei eredménye: 1. K. Kinizsi 225 pont 2. Lovászi Bányász 102 pont 3. K. H. Vasutas 68 pont 4. Nagyatád 27 pont 5. Bázakerettye 22 pont SOPRON A soproni ünnepi napok kereté­ben rendezett úszóversenyen Varga Mária, Varga Györgyi, Gyöngy Márta, Szabados Kati és Zapf Ani­kó vett részt mint meghívott. A kaposvári úszólányok közül Var­ga Mária megnyerte a 100 méteres női gyorsúszást, Szabados Kati a 100 méteres női pillangót. A so­mogyi 4x100 méteres vegyesváltó szintén első helyezett lett a hét csapat igen érdekes küzdelmében, A második váltásnál még negye­dik helyen feküdt a somogyi együttes, a pillangózó Szabados azonban két méter előnnyel ért a célba, és ezt az előnyt a gyors­úszó Varga Mária meg is őrizte. A 100 m női pillangóban egyéb­ként Zapf lett a második, Szaba­dos a 200 méteres női mellúszás­ban ugyancsak a második helyen végzett. írek Időjárás Várható idő­járás ma estig: Kisebb felhőát­vonulások, né­hány helyen — inkább csak nyugaton — zá­por, zivatar. Mérsékelt, nap­közben helyen­ként élénk észa- kias szél. Várható legmagasabb hőmérséklet ma 27—32 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 5 órakor 16,6, délután 2 óra­kor 26,6 fokot mértek. A Nap kél: 4.03, nyugszik: 19.3 órakor. A Hold kél: 13.08, nyugszik 23.5 órakor. Évforduló-naptár Száz éve, 1864. július I7-én halt meg — 51 éves korában — Szalay László jogtudós, történetíró és publicista. Mirt szépíró szerzett ismert nevet és hírlapi cikkeivel tekintélyt. 23 éves korában már az Akadémia tagja, s a következő évben a Kisfaludy Társaságnak — amely addig csak az alapítókból állott — ö lett az első választott tagja. Mikor Kossuth 1844-ben meg­vált a Pesti Hírlaptól, a lap fő- szerkesztői tisztségét egy eszten­deig ő töltötte be. A szabadság- harc idején a forradalmi kormány frankfurti, majd párizsi és londo­ni követe volt. Az emigrációban, Svájcban írta meg főművét, Ma­gyarország történetét hat kötet­ben, azonban betegsége miatt nem fejezte be, csak 1707-ig terjed. Keszthelyen sorsolják a lottót A lottó 29. heti nyerőszá­mait ma, pénteken délelőtt tízórai kezdettel Keszthelyen sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Kádár János elvtárs, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Közpcnti Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke csütörtökön megkezdte rendes évi szabadságát. — Hétezer törzs anyafát je­lölt ki a Növényvédő Állomás a megye állami gazdaságai­nak gyümölcsöseiből. Ezejcről a fákról küldik a külföldi és hazai faiskolákba a szemző­hajtásokat , — Hat tsz-ben végezték el ebben az évben a tehénállo­mány tbc-mentesítését. Egy­millió-kétszázezer forintot for­dítottak erre a célra. — Huszonkilenc öreglaki általános iskolai tanuló uta­izott két hétre Csehszlovákiá­ba. Még a nyáron csehszlovák pajtások érkeznek öreglakra a látogatás viszonzásaként. — ÉRTÉKES KÉSÖRÉZKO- RI LELETEKET TALÁLT Hernády László Nagyatádon, a Rinya-patak partján. A Rippl-Rónai Múzeum a közel­jövőben tájékozódó jellegű ásatásokat végez itt. — A SZOT gyermeküdülte­tési akciója keretében a na­pokban száznégy kislány uta­zott el kéthetes üdülésre So- mogyból a Zala megyei Mikó- pusztára. — Egymillió-nyolcszázezer forintot költöttek a megye tsz-ei az itatásos borjúnevelés kiterjesztésére. Hatszáz férő­hellyel növelték az itatásos borjúnevelőket. — Figyelmetlenül akart át­szaladni az úttesten tegnap délelőtt a Május 1. utcában Csutorás Gyula 9 éves kisfiú, Saliai utca 8. szám alatti la­kos és a szabályosan haladó Zsoldos Ferenc motorkerékpár­jának ütközött. Mindkettőjü­ket a mentők részesítették el­sősegélyben. — Másodszor virágzik az akác Kaposváron a Gábor An­dor téren. — Megkezdték a sertésólak téliesítését a megye tsz-ei. Ez­zel akarják biztosítani, hogy később ne legyen fennakadás a munkákban. — Százhuszonkét százalékra teljesítette első félévi terme­lési tervét a Kaposvári Fod­rász és Fényképész Ktsz Az előirányzottnál 670 000 forint­tal több személyi szolgálta­tást végeztek. — Körzeti ifjúsági bizottsá­gok látnak munkához szep­tember elsejével Kaposváron. A bizottságok a tanács és a Hazafias Népfront által kidol­gozott működési ügyrend alap­ján a kellő szülői felügyelet nélkül, veszélyeztetett körül­mények között élő gyermekek (neveléséhez nyújtanak segít­séget. — Mintegy száz katonai te­hergépkocsi segédkezik me­gyénkben a betakarítandó ter­més szállításában, ötven ko­csi a siófoki, ötven a kapos­vári AKÖV-főnökség irányí­tásával dolgozik. Campingkiállítás Siófokon! Tekintse meg kiállításunkat a hajóállomás melletti autóparkírozónál f. hó 18—19—20-án. Nyitva egész nap. Camping újdonságok. Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi V. APRÓHIRDETÉSEK Kis kocsi vontatásá­ra keresek egy sza­marat megvételre. Szarka K. Ferenc, Csokonyavisonta, Ke- sellős szőlőhegy. _____________________(3376) B eköltözhetően el­adó összkomfortos ház telefonnal, garázzsal (két családnak is). Kaposvár, József At­tila u. 17. _________(1059) M indennemű épület­anyag, darabtégla ol­csón kapható. Föld, épülettörmelék in­gyen szállítható. Ka­posvár, Bajcsy-Zsi- linszky u. 31. (1048) Szobás, konyhás, spájzos, beköltözhető házrészt vennék Ka­posváron. Boldizsár, Kaposvár, Semmel­weis u. 11. (Mező ut­cából _ nyílik.)_ (1057) Egyszobás, konyhás házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Ber­zsenyi U. 32. (82838) Építkezéshez 5 db 7 méteres, I—18-as vasgerenda eladó. Nagykorpád, Petőfi u. 70. (4568) Kétszobás, összkom-. fortos családi ház (OTP nélkül) beköl­tözhetően eladó. Ka­posvár, Nyár u. 60. (82841) Csónak farmotor, 250 köbcentis, ROMAV vagy Moszkva, eladó. Érdeklődni a fonyódi Horgász-sziget gondno­kánál lehet. (82839) Eladó Balatonboglá- ron — közvetlen a ha­jóállomásnál — két­szobás, összkomfortos ház 218 n-öles telek­kel. Érdeklődni: Sár- di István, Lengyeltóti, Kossuth Lajos u. 53. sz. alatt. (82849) Költözködés miatt sürgősen eladó egy teljes háló- és egyéb bútor, háztartási cikk. Eladás csak ma Ka­posvár, Lenin u. 3. sz. alatt. (82847) Fonyód-felsőn, Le­nin u. 4. sz. alatt, kö­zel a Sirály Szállóhoz 126 n-ól bekerített, gyümölcsfákkal beül­tetett telek rajta levő víkendházzal együtt eladó. László,, Kapos­vár, Május 1. u. 47. (82858) Danuvia motorke­rékpár eladó. Érdek­lődni 15 óra után: Ka­posvár, 48-as ifjúság U. 2. (82848) 54-es kiadású Opel Record eladó. Cím 82856-os számon a hir­detőben. (82856) Tenyésztésre alkal­mas süldő húsnyulak eladók. Kaposújlak, Dózsa György u., adó­ház. (82867) Eladó 1 db alig hasz­nált 2 tárcsás répa­daráló 3 HP-s vil­lanymotorral, 1 db alig használt kalmárrosta. Hermann József, Szentgáloskér. (82855) Beköltözhető kétszo­bás családi ház nagy melléképülettel, 900 n-öl gyümölcsössel el­adó. Nagyatád, Ki- szely u. 12. (1062) I M-BIMMI Skoda 440-es eladó. Kaposvár, Kanizsai u. 41. (82857) Trabant Limousine — szinkronos — el­adó. Kaposvár, Május 1. u. 72., Kardos. (82850) Jó állapotban levő P—70-es személyautó eladó. Felsömocsoládi Általános Iskola. (82773) Octavia Super, mus­társzínű személygép­kocsi eladó. Hétköz­nap: Bedegkér, Kéri út 13. Vasárnap: Sió­fok, Ady Endre u. 30., cukrászda. (4569) Wartburg . de Luxe, 24 000 km-t futott, 1 éves kocsi eladó. Ko­csis kötődé, Kaposvár, Tanácsház u. 10. La­kás: Lenin u. 6. (82431) Elcserélném mohácsi szobás, konyhás, kam­rás lakásomat kapos­vári hasonlóért. Aján­latokat 82822-es szám- ra a hirdetőbe. (82822) Központi fűtéses házfelügyelői lakáso­mat elcserélném fő­bérleti lakásért. Ka­posvár, Kovács Sebes­tyén Gyula u. 10., Ge­rencsér. (82852) Német fordítást és gépírást vállalok. Ba- ditz, Miskolc, Augusz­tusai. 3. ________ (1045) A Böhönyei Állami Gazdaság univerzális erőgéphez szerelőket felvesz 5 éves gyakor­lattal. Fizetés szaktu­dástól függően, elhe­lyezés brigádszálláson. (3372) Felveszünk fiatalko­rú fiút félnapos ál­landó munkára, egy kisegítő csomagolót szeptember 30-ig. PIÉRT Vállalat, Ka­posvár, Jutái út. (82868) A 13. sz. Autóközleke- * dési Vállalat aze belépéssel fölvesz kaposvári, balatonbog- lári, nagyatádi és csurgói telephellyel Jelentkezni lehet a Kaposvár, Berzsenyi u. 1—3. sz. telepen. (82812) őt körzetfelügyelői be­osztásba Cím a kiadóban. (3374) Mozgóárusokat fagylaltárusítás céljára fölvesz a Somogy me­gyei Vendéglátó Vál­lalat helybeli foglal­koztatásra. Jelentkezni lehet a vállalat mun­kaügyi csoportjánál, Kaposvár, Engels u. 2. (82865) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz három vízvezeték-, három villanyszerelő szakmunkást, továbbá hálózati vil­lany- és vízvezeték­szerelők mellé segédmunkásokat. Jelentkezés a válla­lat m. sz. főépítés­vezetőségén, Kapos­vár, Irányi Dániel £• 2. sz. (82805) Képesítéssel rendelkező ikust fölvesz a Somogy me­gyei Vendéglátó Vál­lalat. Jelentkezni le­het a vállalat munka­ügyi csoportjánál, Ka­posvár, Engels u. 2. (82864) VEGYES Kaposváron, Berzse­nyi u. 20. sz. alatti társasház építéséhez társakat keresünk. Ér­deklődni lehet a hely­színen. (1063) Idősebb házaspár házvezetőnőt keres azonnali fölvételre. Szarka K. Ferenc, Csokonyavisonta, Ke- sellős szőlőhegy. (3375) Július 1-én este el­vesztettem irattárcá­mat a Béke Szálló— Vöröshadsereg úti sza­kaszon az I/A jelzésű autóbuszon. Kérem a megtalálót, a bent le­vő pénz megtartása mellett az igazolvá­nyokat címemre adja fel. (82863) HÁZASSÁG 60 éves nyugdíjas vagyok, józan életű, 60 év körüli férfi is­meretségét keresem. 900 forint nyugdíjam van és szép lakásom. Leveleket a kiadóba kérek »-Nem bánja meg« jeligére. (1031)

Next

/
Oldalképek
Tartalom