Somogyi Néplap, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-03 / 128. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1964. június 3. Román amerikai közös közlemény Bukarest (MTI). Hétfőn közös közleményt adtak ki azokról a tanácskozásokról, amelyeket Washingtonban május 18-a és június 1-e között a román kormányküldöttség tagjai folytattak az amerikai kormány képviselőivel. A közlemény szerint a két kormány képviselői a kapcsolatok fejlesztésének jegyében további konkrét lépésekben állapodtak meg. A megállapodás a többi között előirányozza, hogy az Egyesült Államok a' jövőben a Romániának szállítandó áruk kivitelének nagy részét nem köti egyéni exportengedélyhez. A Román Népköztársaság kormánya hajlandó felhatalmazni vállalatait és intézményeit, hogy eladjanak vagy átadjanak román technikai szabadalmakat az Egyesült Államoknak. A kereskedelem fejlesztése céljából bővíteni fogják a New York-i román kereskedelmi kirendeltség tevékenységét, fokozni fogják a cégek, vállalatok, kereskedelmi ki- rendeltségek képviselőinek kölcsönös utazását. A közlemény előirányozza, hogy az Egyesült Államok kereskedelemfejlesztési hivatalt állít fel Bukarestben, ezenkívül a két ország kölcsönösen idegenforgalmi hivatalokat is létesít. Végezetül a két kormány bejelenti, hogy diplomáciai kapcsolatait követség! szintről nagykövetségi szintre emeli. Szabadságdalok Nyugat-Berlin utcáin Boszorkányüldözés a Falken ellen Nyugat-Berlin (MTI). Szabadságdalokat énekelve vonultak végig a nyugat-berlini Kurfürstendammon a Falken szociáldemokrata ifjúsági szövetség tagjainak százai, hogy a városban dolgozó spanyol munkásokkal együtt tüntessenek a Framco-Spanyolor- szégban sztrájkoló munkások mellett. E Nyugat-Berlinben meglehetősen ritka utcai tüntetésnek az adott még nagyobb politikai jelentőségét, hogy a frontvárosi ultrák éppen ezekben a napokban valóságos boszorkányüldözésbe kezdtek a Falken ellen, s az egyébként szociáldemokrata vezetés alatt levő szenátus is mindenfajta anyagi segítséget megtgadott a szociáldemokrata ifjúságtól. Erre áz szolgáltatott okot, hogy a Falken a múlt héten vendégül látta a csehszlovák ifjúsági szövetség egyik küldöttségét. A szenátus az anyagi támogatás megvonásával azt akarja elérni, hogy Gleitze, a Fal- ken elnöke lemondásra kényszerüljön. A nyugat-berlini szociáldemokrata fitalok többsége azonban a jelenlegi vezetőség mögött áll. Kína nem fogadja el Angliának Laoszra vonatkozó javaslatát Honoluluban megkezdődtek az amerikai politikusok tanácskozásai cikkek szerint az Egyesült Államok a délkelet-ázsiai helyzettel kapcsolatban határozott erődemonstrációra készül, hogy vereséget mérjen a kommunistákra. A tudósítások szerint lehetséges, hogy amerikai fegyveres erőket küldenek Thaiföldre, amerikai repülő- gép-anyahajók hadmozdulatokat hajtanak végre a Vietnami Demokratikus Köztársaság partjai közelében, sőt esetleg a hadműveleteket Dél-Viet- nam területéről átviszik Észak- Vietnam területére is. — Nehéz megmondani — folytatja a tudósító —, mennyi ebben a zsarolás, és mennyi az igazi szándék. Annyi azonban világos, hogy az Egyesült Államok dél-vietnami fegyveres intervenciós politikája teljes csődbe jutott. Minden olyan kísérlet, amelynek célja a hadműveletek kiterjesztése, csak kezdeményezőinek újabb vereségére vezethet, komoly veszéllyel fenyegetheti a békét. Meg kell ezt érteniük az Egyesült Államok józan gondolkodású politikusainak, szélesebb látókörű megfigyelőknek is. Egy kínai társaság szovjet repülőgépeket vásárolt Peking (MTI). A kínai külügyminisztériumban Anglia ügyvivőjének átadták Kína válaszát az angol külügyminiszter május 27-i javaslatára. A kínai külügyminisztérium hangsúlyozza: a Laoszban kialakult helyzet megoldására tehető egyetlen gyakorlati lépés csakis a genfi egyezményt aláíró országok külügyminiszteri értekezletének összehívása lehet, és így Kína nem fogadhatja el Angliának azt a javaslatát, hogy egy Vientia- neban, Laosz fővárosában rendezendő tanácskozás nagyköveti szinten foglalkozzék a problémával. HONOLULU Honoluluban Rusk amerikai külügyminiszter vezetésével megkezdődött a magas rangú amerikai katonai és külpolitikai vezetők tanácskozása a délkelet-ázsiai helyzetről. Ä megbeszélések szigorúan zárt ajtók mögött folynak, az újságírókat hétfőn délután még a tanácskozás színhelyének közelébe sem engedték. Annyi azonban mégis kiszivárgott, hogy az éjféltájban végződött megbeszéléseken a részvevők négy munkacsoportban vitatták meg a Délkelet-Ázsiára vonatkozó amerikai elgondolások politikai, stratégiai, utánpótlási és lélektani vonatkozásait. Mint a TASZSZ tudósítója jelenti, a honolului értekezlettel foglalkozó, nyilván sugalmazott amerikai tudósítások és Moszkva (TASZSZ). A »Technoimport« kínai társaság öt IL—18 B mintájú szovjet turbólégcsavaros repülőgépet vásárolt 10 500 000 rubelért az »Aviaexport« szovjet tröszttől. A föltevések szerint az öt gép az újonnan megnyíló Peking—Párizs és Peking— Havanna légi útvonalon teljesít majd szolgálatot. A kínai társaság 30 repülőgépmotort is vásárolt a szovjet tröszttől 3,5 millió rubelért. Az üzletkötés a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság közötti kölcsönös árucsere számlájára történt. A kínt, rsaság előzőleg a franciákkal tárgyalt »Caravelle« mintájú repülőgépek megvételéről, de a továbbiakban módosította elhatározását, és inkább szovjet gépeket vásárolt. 4 A kínai társaság kívánságára a repülőgépek szállításától számított első hat hónap tartamára szovjet műszaki brigádot küldhetnek Pekingbe a szovjet tröszt költségére. A kínai polgári légi forgalom keretében jelenleg két IL —18 és legalább húsz IL—14 mintájú szovjet repülőgép közlekedik. (MTI) A Malimovszkij marsall vezette szovjet katoni küldöttség a szlovéniai Kranj városában ellátogatott egy nagyüzembe, majd a jugoszláv néphadsereg egységeinek hegyi terepen végzett gyakorlatait tekintette meg. Az Apollo amerikai űrhajó- modell, amelyet május 28-án bocsátottak fel, hétfőn elégett a légkör sűrűbb rétegeiben. Az amerikai tudósok ilyen űrhajóval akarnak a hatvanas évek végén két űrhajóst a Holdra juttatni. A tudományos dolgozók szövetségének londoni évi értekezlete határozatában a fegyverkezési kiadások jelentős csökkentését követéli az angol közoktatás és a szociális szolgáltatások javítása érdekében. A dél-afrikai politikai foglyok szabadon bocsátásáért küzdő világmozgalom londoni központja memorandumot köröztet, melyet a közeli hetekben U Thant ENSZ-főtitkárhoz juttatnak el. Ebben követelik az összes politikai foglyok haladéktalan szabadon bocsátását Dél-Afrikában. A memorandumot eddig — a világ különböző országaiban — több mint kétszázmillió ember írta alá. Angliában súlyos csalódást okozott a »Kék Villám« (Blue Sztrájkok és tüntetések Bolíviában Lemondott Brit-Guayana belügyminisztere-öó La Paz (MTI). Bolívia haladó erői már második napja tiltakoznak a választási csalások és Paz Es- tenssoro elnökké választása miatt. La Pazban, a fővárosban a diákok az egyetem köjelentették, hogy a diákok és a munkások általános sztrájkba lépnek. A sztrájkmozgalom — hangoztatja a közlemény — a diákok és a munkások pasz- szív ellenállásának új formáját jelzi. zelében barikádot próbáltak emelni. A rendőrség könnyfakasztó bombákkal támadt rájuk, erre a diákok kőzáporral válaszoltak. A diákok és a rendőrök harca több mint egy óra hosszat tartott. Többen megsebesültek. Közben a szakszervezeti mozgalom vezetői folytatják éhségsztrájkjukat, hogy így tiitakozzanak a csalárd választások miatt. A sztrájkoló bányászok száma már meghaladja a húszezret is. Oruro bányavárosban a dolgozók rövid időre elfoglalták a helyi bányaigazgatási központot. Cochabamba városában beRuby elmeorvosi kezelést kap cellájában Dallas (MTI). Brown dallasi bíró hétfőn két órán át tanácskozott Ruby védőivel és a vád képviselőivel Oswald gyilkosának elmeállapotáról. A megbeszélés végén a bíró elrendelte, hogy a dallasi bártulajdonost cellájában elmeorvosi kezelésnek vessék alá. Ha Rubyt június 19-én még betegnek találják a bírói kihallgatáson, akkor július 6- ra esküdtszéki tárgyalást rendelnek el. Ha az esküdtszék jogilag nem beszámíthatónak minősíti Oswald gyilkosát, akkor elmegyógyintézetbe zárják a halálra ítélt bártulajdonost. Ai Áramszolgáltató Vállalat Kaposvári Üzletigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy 1964. június 4-én üzembe helyezi a cseri Kaposhídtól a donneri Kapos-hídig a Kapós töltése mentén húzódó 35 kV-os távvezetéket. Ez időponttól az új létesítmény érintése életveszélyes, és az ebből eredő balesetekért a vállalat semmiféle felelősséget nem vállal. (82333) Georgetown (TASZSZ, MTI). Janet Jagan, Brit-Guayana belügyminisztere hétfőn a szenátusban bejelentette lemondását. Elhatározását azzal indokolta, hogy az angol rendőrfőnök parancsnoksága alatt álló brit-guayanai rendőrség semmibe sem veszi a belügyminiszter rendelkezéseit. Janet Jagan ismételt figyelmeztetése ellenére a rendőrség nem akadályozta meg a múlt héten kitört zavargáso-1 kát, hanerr, tétlenül szemlélte, amint a bandákba verődött felizgatott csőcselék fölperzselte az indiai származású családok házait. Nem hivatalos becslések szerint a zavargások halálos áldozatainak száma meghaladja a harmincat. Mint az MTI londoni tudósítója jelenti, Janet Jagan súlyos vádjaira az angol kormány egyelőre még nem válaszolt. — FRANCÓT FÖLVETTÉK... Az utóbbi időben jó néhány politikai vezércikk jelent meg a spanyol sajtóban — álneveken. Hol Hispani- cus, hol Hispanus nevet használt a szerző, akiről eleinte csak a beavatottak tudták, hogy nem más, mint a 71 éves Caudillo, Spanyol- ország »örökös« fasiszta diktátora, Francisco Franco. Franco tábornok azonban nem elégedett meg a publicisztikai babérokkal. Még a — nyilván busás — cikkhonoráriumokat is kevesellte. További dicsőségre, halhatatlanságra vágyott az irodalom mezéjén. Ambíciója talán érthető is, ha arra gondolunk, hogy spanyolhon már olyan örökké élő kiválóságokkal gazdagította a világ irodalmát, mint Miguel Cervantes vagy Federico Garda Lorca. Igaz, hogy az említettek egyike sem politikai vezércikkeivel vált halhatatlanná, arról nem is beszélve, hogy világszemléletük éppenséggel nem egyezett a falangistákéval. Nos, hogy a tényt ismertessük, áruljuk el: Frandsco Franco fölvételét kérte a Spanyol írószövetségbe, azaz ahogy fasisztáéknál az ilyen szervezetet nevezik: az író- kamarába. Nem Franco néven, még csak nem is Hispa- nicus vagy Hispanus álnéven, hanem Jaime de Andra- deként. Franco ugyanis ezen a néven — micsoda irodalmi előzmények, minő tollforgató múlt! — 1942-ben írt már egy dokumentum- film-forgatókönyvet. Nem akarjuk tovább feszíteni a húrt, fölösleges izgalomban tartani az olvasót, aki bizonyára alig várja a választ a kérdésre: vajon fölvették-e Francát a spanyol írókamarába? Fölvették ,.. B. T. Hruscsov és Patolicsev fogadta Wilsont Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov a Kremlben levő dolgozószobájában kedden fogadta Harold Wilsont. Az angol Munkáspárt vezére ezután beszélgetést folytatott Nyikolaj Patolicsev- vel, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterével. A beszélgetés alkalmával Patolicsev és Wilson az angol—szovjet kereskedelem helyzetéről és további fejlesztésének lehetőségéről tárgyalt. (MTI) Walter Ulbricht Novoszibirszkben Novoszibirszk (TASZSZ). Walter Ulbricht felesége, valamint több NDK állami és pártszemélyiség kíséretében szovjetunióbeli útja során kedden Szverdlovszkból Novoszi- birszkbe érkezett. Walter Ulb- richtot elkísérte Andrej Kirilenko, az SZKP Központi Bizottságának elnökségi tagja és felesége; Mihail Georgadze, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének titkára és több más hivatalos személy. (MTI) Streak) nevű rakéta fellövésének újabb elhalasztása az ausztráliai fellövőtelepen. A próbalövést eredetileg május 25-re tervezték. Azóta háromszor elhalasztották. A rakéta kifejlesztése tíz év alatt több mint százmillió fontjába került Angliának. Katangából hétfőn az ENSZ- erők 208 etiópiai .katonáját szállították el légi úton. Ezzel megkezdődött az ENSZ-erők kivonása, amely előreláthatólag június 13-án ér véget. Háromszáz főnyi rohamrendőrség csapott össze kedden a dél-koreai fővárosban több mint ezerötszáz tüntető diákkal, akik Pák Csöng Hí elnök távozását követelték. Több sebesülés történt. Norodom Szihanuk kambodzsai államfő hétfőn hathetes franciaországi látogatásra indult. Mielőtt június 24-én Párizsban találkozna De Gaulle elnökkel, a kambodzsai államfő egy dél-franciaországi klinikán gyógykezelteti magát. A Pamut fonó-ipari Vállalat kaposvári gyára fölv könnyű segédmunkára férfiakat 16 éves kortól, valamint géptisztítási munkára és átképzésnek nőket 18 éves kortól. Jelentkezni kedden és pénteken lehet a Kaposvári Városi Tanács Munkaerő-gazdálkodási Hivatala által kiállított munkaerő-irányító lappal. (82194) VIDÁM VÁSÁR HOMOKSZE 1964. június 7-én. A földműves6zövetkezet bemutatja nyári ruházati-, divat- és műszaki újdonságait. A barcsi földművesszövetkezet bútorszakboltja bemutatja a legmodernebb bel- és külföldi konyha és szobabútorokat. Égész napos szórakozás. — Ökölvívó-bemutató. — Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 4 kiváló művészeti együttes kultúrműsora. — MHS repülőmodellező és ejtőernyős tornabemntató, fogatos verseny. A zenét a kaposvári honvédzenekar szolgáltatja. — Laeipecaenye, sült hurka, kolbász, debreceni, virsli. Hűsítő és más italok bőséges választékban. — Tánc reggelig. (3267) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat segédmunkásokat, kőműveseket vesz föl kaposvári, siófoki, marcali és más munkahelyeire a megyében Jelentkezés az illetékes járási székhelyeken a tanácsoknál; a vállalat központjában, Kaposvár, Május 1. utca 57. szám a siófoki fŐ-építésvezetőségen. Siófok, Fő utca 200. és az építkezéseken. (82344) f