Somogyi Néplap, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-04 / 129. szám
Tsz-íagok étkeztetése Balatonszabadikan FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL NEHEZ EVEK A Nehéz éveli a harmincas évek Olaszországát mutatja be. Aldo Piseítello népes családot tart el szerény fizetéséből. Magánéletében csöndes, visszahúzódó kis- fcivaíalnok, aki gyűlöli a politikát Mégis a főnöke arra kényszeríti, hogy lépjen be a fasiszta pártba, különben elveszti állását. Pisci- téllo úr meggyőződése ellenére a fasiszta párt tagja lesz, jés részt vesz a rohamosztag gyakorlatain. Fia katonáskodik: megjárja Abesszíniát, Spanyolországot, majd a második világháborúban a »szövetségesek« orvul lelövik. Fordul a kocka, az USA-hadsereg felszabadítja a várost. Pisci- tello urat elbocsátják, mert fasiszta volt... A filmet Luigi Zampa rendezte. Szabad Ifjúság A leglassúbb vonat o Az újságíró hazafelé indul egy vidéki városból. Uti- társa is akad, egy szép, szőke fiatal lány, aki édesanyja kívánságára jött ide dolgozni. Am neki esze ágában sincs itt maradni, ilyen unalmas helyen. Vannak itt elegen »lcikesedők«, ő hazamegy ... Az újságíró lelassítja a kocsit, s egy utcasarokra mutatva mesélni kezd...*S megelevenedik a város, amikor még csupa rom volt. Egy terhes fiatal- asszony itt várta haza a férjét a frontról. . . Hadifogoly-szerelvény zötyög a pályán, a végén a frontszerkesztőség kocsijával, amely benépesedik: két sebesült, egy lány, egy fiatal özvegy és egy férfi, aki mindenét elvesztette ebben a háborúban. Egy-egy sors a háború viharában... A főszereplők: P. Kadocsnyikov, Z. Kirijenko. Néhány rövidebb írásban már félreérthetetlenül céloztam arra, hogy községi tanácselnök ismerősöm csakis szívós munkával, állandó gyakorlással tanulhat meg célozni. Egyszer a lövéstől megriadtan bukfencező ép nyulat próbálta futóversenyben legyőzni, másszor meg a Bacíí’zds laton jegére szökött borjú után akart egy ►’•jól irányzott« lövést leadni a ködös messzeségből. Többi vadászkalandjára most nem emlékeztetek, csupán újabb célzásáról számolok be. Történt, hogy a kitavaszodás után veszett a csibe a baromfiudvarból. Napjában eltűnt kettő-három is. Mi hordhatja? Megvan: a macska. Most aztán nincs kegyelem a garázda kandúrnak. Kötelet — azaz hogy spárgát — a nyakára. A szívós állatja azonban (Tudósítónktól.) A nyári mezőgazdasági muri kák idején nagy gondot okoz c megye több közös gazdasága ban a tsz-tagok, a kihelyezet! gépkezelők, a traktorosok és e kombájnosok étkeztetése. A »meleg«-étkeztétést — a megyében elsőként — Balaton- szabadiban vezették be. A községi pártszervezet, a tanács és a termelőszövetkezet kérésére — az utóbbiak anyagi hozzájárulásával — az fmsz 120 000 forint költséggel ebédlőt és konyhát létesített. A tanács a községfejlesztési alapél 15 000 forint értékű anyag- 'al járult hozzá az ép ít kezes- ' ez. A konyha átalakítását a sz építőbrigádja végezte el ársadalmi munkában. A siófoki földművesszövetkezet május 2-0-án adta át rendeltetésének a konyhát és az éttermet. A termelőszövetkezeti tagok 7,60 forintért bőséges ebédet kapnak. A megnyitás első hetében még csak harmincán vették igénybe az éttermet, de a második héten már hetven személy részére kellett meleg ételt főzni. New York-i nyomorkiállítás New Yorkban jelenleg nem i csupán a fényárban úszó, I nagyszabású világkiállítás te- i kiüthető meg, hanem a néger i lakta Harlem-negyedben egy 1 olyan kiállítás is, amely nem- > igen válik becsületére a New ' York-iaknak! Jesse Gray, a New York-i ’ közületi_ lakásépítkezési ta- [ nács igazgatója a nyomorúság, ' az elhanyagoltság és a kétség- ’ beejtő pusztulás kiállítását ’ rendezte meg, hogy felhívja az ’ amerikaiak figyelmét New [Yor/c városának égető lakásproblémáira. A harlemi "nyomorkiállításon« lakásépítési szakemberek vezetik körül a vendégeket: megmutatják a túlzsúfolt, patkányoktól hemzsegő, minden komfortot nélkülöző lakóhelyeket, és felhívják a figyelmet arra is, hogy az építkezők hogyan szegik meg az építkezési szabályokat, sőt — még emléktárgyról is gondoskodnak. Egy dollárért gumiból készült patkányt árusítanak ezzel a jelszóval: »Vegyen patkányt a\ nyomortanyán!« csak nem akart kimúlni. Le a puskát a szögről. Talált • a lövés: eltalálta, elszakította a — spárgát. Lám, a célzás ezúttal a kelleténél is pontosabb volt. Most már csak annyira kell gyakorolni, hogy egészen, pontos legyen. — kj — PEDAGÓGIA Hagyományos reggeli sétámhoz minden áldott nap hozzátartozott egy alázatos, könyörgő mondat: — Néni... Húsz fillért... Néha szólóhang, máskor egy egész kórus. Nem is tudom, hányán lehetnek testvérek ezek a kéregető gyerekek. Tény, hogy sokan. Ma- szatosak, virgoncak, de ha ötlépésnyire kerülök hozzájuk, abbahagyják a hancúrozást, a verekedést, és szánalmas hangon elkezdenek könyörögni. Különféle pedagógiai kísérleteket végeztem már ezekkel a gyerekekkel. Elővettem a pénztárcámat, és megmutattam, hogy csak ötven fillér apróm van. Látták az adojnányozási szándékot, és kezdtek rábeszélni, hogy kinek adjam az egyetlen húszfillérest, és kiknek a tízfilléreseket. A hangzavarban az tökéletesen érthető volt, hogy mindegyik magának kérte a húszfillérest. Máskor a sarkon zsebre tettem az aprót, hogy megmutassam nekik az üres pénztárcámat, egy rövid előadás kíséretében, miszerint minden fillérért dolgozni kell, nem lehet, hogy csak egyszerűen kunyeráljuk a pénzt. Mindenki munka árán jut hozzá, és nekik különben sem életszükséglet a pénz, mert van anyukájuk, apukájuk, és egyébként is még igen fiatalok. Semmi hatást sem értem el, mert másnap ismét várt a sisere- had, és kíváncsian megérdeklődte egyikük, hogy tegnap sikerült-e egypár fillért keresnem. A napokban egy kicsit korábban keltem, egyrészt, mert reggel korán jobban lehet dolgozni, frissen, másrészt, hogy elkerüljem pedagógiai felsüléssorozatomat. Gondoltam, hogy ők nem ébrednek föl olyan korán, így majd csak leszoknak a pénztárcám iránti állandó érdeklődésről. Mélységesen tévedtem, mert az egyik négy-öt éves forma kis maszatos észrevett az ablakukból. Másnap ugyanabban az időpontban már a fűben csücsülve várt. Megvallom, ennyi kitartás láttán meghatódtam, és egy forintot nyomtam a tenyerébe. Utána már megbántam, mert éreztem, hogy elrontottam mindent. A következő nap is várt a srác,* Egy kicsit mérgesebb hangulatban voltam, nyoma sem volt már bennem a meghatódásnak. Nem akartam elhinni, hogy ne én győzzek. Meg akartam velük értetni, hogy ez így nem jó mi lenne, ha mindenki mástól kéregetne... Huszárvágást alkalmaztam. Még mielőtt a kölyök szólni tudott volna, könyörgő hangon szóltam hozzá: — öcsi... Húsz fillért... A megdöbbenéstől szóhoz sem tudott jutni, csak állt., mintha gyökeret eresztett volna hirtelenében. A sarokról visszanéztem, még mindig ott állt értetlenül. Azóta nem kérnek tőlem... S. N. G. Márton, az öreg halász Márton, az öreg halász nagy, barna kucsmával ül a tűzhely mellett. Jolánt, a menyét nézi, aki a lábasok körül sürgölődik. Aztán hirtelen gondol egyet, feláll, kezébe veszi görbe botját, s lassú léptekkel az ajtó felé indul. — Kimegyek a partra! — szól vissza a küszöbről. Jolán bólint. — De harangszóra visszajöjjön, tudja, hogy nem szeretünk várni az ebéddel! Es tovább végzi a dolgát. Egy cseréptálba vizet önt, krumplit hámoz, élesztgeti a tüzet, meg galuskát kever. Közben ráripakodik hol a gyerekre, hol a macskára, aszerint, mikor melyik van útjában. Sok munkája közben egészen megfeledkezett az öregről. Különben is hozzászokott már ezekhez a naponta megismétlődő sétákhoz. Így megy ez, mióta nyugdíjazták, úgy látszik, egy napot sem bír ki anélkül, hogy ne lássa a vizet. Vagy talán mégsem azért jőr- na el hazulról? Ej, ez csak sióbeszéd bizonyára. Ide, a szélső utcához mindkétszáz méternyire van a-gö,t. Az öreg halász ziháló mellel, időnként meg-megpi- henve kapaszkodik föl a tetejére. Fönt megáll, s miután kifújta magát, keskenyre húzott szémhiel tekint le a szélesen kanyargó Tiszára; a gyóji, a mamaji, az ellési részekre. Ahány zug, megannyi emlék a több mint hatvanesztendős vizi életből. Az első rámpánál keskeny gyalogút vezet le a meredek gátoldalon. Itt lassít egy pillanatra; mint aki tilosban jár, lopva körülnéz, majd a tőle telhető legnagyobb igyekezettel a közeli vályogtanya felé indul. Fél szemű, koloncos szőrű kutya szalad elébe. — Itthon van-e a gazdasz- szony, he?! — veregeti meg a kutya lapockáját barátságosan, mire a vén eb szapora farkcsóválás kíséretében dörzsöli nedves orrát a csizmájához. Aztán — mintegy hívogatólag — előreszalad, ahol a konyhaajtóban egy tiszta kis öregasszony kezét kötényébe törül- getve várakozik. — Jöjjön csak; Márton! — tessékeli beljebb szíves hangon vendégét —, várja már a jó meleg kapros lepény. A kanapéra, a tükör alá ülnek, akár a jegyespár. Az asztal házilag szőtt fehér abrosz- szal van betakarva, közepén egy tányér friss kapros lepény párolog. — Ez való az én fogaimnak — nyúl otthonosan a legfelső lepényért az öreg halász, s döcögve nevetgél hozzá, de bizony a szájából egyetlen árva fog sem villan elő, mivelhogy nincs más ott, csak a csupasz ínye. — Erzsi, Erzsi, te azért tudod, mi kell a vénembernek — veregeti meg a kicsi öregasszony vállát elégedetten. — Bezzeg otthon hiába mondom Jolánnak, hogy puhára hagyja az ételt, rá se hederít, mert neki még jó a foga. Én meg már a pipát is csak úgy tudom a számban tartani, ha a keimmel fogom. Az öregasszony aprókat bólogat kontyos kis fejével, s úgy lesi a halász minden szavát, mintha igét hirdetne. Pedig kívülről tucija már a gondolatát, hisz mióta özvegységre jutott, alig múlik el nap, hogy át ne ballagna hozzá néhány kapros lepényre, pohár borocskára, no meg egy-két jó szóra, mely leginkább a régi vízivilág emlékei körül forog. Merthogy az ő embere is halászott, míg az égi háló el nem ragadta. Hajaj, de régen is volt! Akkor még ott hasították a halat az asszonyok az öreg templommal átellenben A felhasított halat kefToel mosták, hordókban szépen egymásra rakták. A fiatalabb- ja hasítás idején az éjszakát i$ a kunyhóban töltötte. Ott aludtak az elszállításra váró halak tetején. Ennél a gondolatnál az öregasszony szemérmesen elmosolyodik, s könyökével oldalba böki a halászt: — Tudja-e, mi jutott eszembe, Márton? — Halljuk! ♦ — Mikor egyszer bemászott hozzám a hasítókunyhóba ... — Hm — bazsajog huncutul az öreg. — Régen volt. —... Aztán én meg pofon teremtettem, merthogy éppen akkor voltam pár hetes asz- szony. — Nono — emeli föl mutatóujját tiltakozva a halász. —, nem is csattant az olyan nagyot, mert féltél, hogy fölébreszted a többieket. De most megadhatod! — tolja közelebb játékosan bozontos fejét. — Már nincs rá szüksége — hárítja el ingerkedve az ajánlatot az öregasszony. — Ne.m mászkál már kend a hasítómenyecskék után. — Ejnye, ebadta asszonya — pattant fel önérzetesen a halász —, hát nem tudod te azt, hogy öregember nem vénember? És se szó, se beszéd, cuppanós csókot nyom az iruló-pi- ruló öregasszony szájára. Egy kicsit talán hosszabbra is sikerült a tervezettnél, mert észre sem veszik, hogy nyílik az ajtó, s Jolán ámulva megáll a küszöbön. — Elharangozták a delet, apósom! — szólal meg gúnyolódva. A két öreg riadtan rebben szét, ám a halász látván, hogy hasztalan lenne minden magyarázkodás, hirtelen elhatározással, jókedvűen tárja szét tenyerét: — No, nézd csak, micsoda szerencse ért! — kiáltja az elképedt menye felé. így legalább megkíméltél attól a bejelentéstől, amire már napok óta készülök. Vidd hírül azoknak, akiket illet: Márton, az öreg halász hálóba került, aztán kifogták __ A ri Kálmán I B B B « • SOft OK Szatyor A tsz brigádvezetője nagy- takarítást rendezett otthon a kamrában. A nyolcadikos fia segítette neki rendbe rakni a rengeteg limlomot. Az egyik sarokban elkopott szatyorra bukkant a fiú. — Ezzel mit csináljak? — kérdi az apjától. Nem is vették észre, hogy közben a bőbeszédű Mari néni oda lépett az ajtóba. Az asszony is csak az apa hangját hallotta. — Dobd ki a fenébe azt a kivénhedt szatyrot! — válaszolt a fiának a brigádvezető. — Igen?! — csattant fel Mari néni hangja. — Majd jössz te még hozzám, amikor kevés lesz a kapásod! Gyorsan sarkon fordult, s otthagyta a brigádvezetőt. * * * — ki — Reklám Pontosan öt óra volt, amikor beléptem a Május 1. utcai cipőjavítóba. Az üzletvezető készségesen jön elém. — Mit parancsol? — kérdi. — Egy pár cipősarokvédőt szeretnék fölveretni. — Csak holnap, uram. Lejárt a munleaidőnk. — De hát ez nem tart se- meddig! Nekem pedig reggel kell a cipő. — Tudja, mit? — válaszolja az üzletvezető. — Van itt a közelben egy maszek. Az biztosan megcsinálja. Vigye el oda. (kercza) Harry Trumann, az Egyesült Államok volt elnöke most töltötte be nyolcvanadik évét. Az újságírók persze megkérdezték, minek köszönheti kifogástalan egészségét, fiatalos munkabírását. — Mindennap egy jó hosz- szú séta rengeteget jelent. A legbiztosabb módszer azonban: válasszunk egészséges szülőket! * * * Francoise Sagan, a világhíres francia írónő így nyilatkozott a két nem örök problémájáról: —' A gyengébb nem rendszerint erősebb, mert az erősebb nem gyenge a gyenge nemmel szemben. * * * A nyugatnémet rádió kénytelen volt lemondani Pierre Boules francia zeneszerző hangversenyét, amelyen a modern kompozit c.r legújabb alkotását kellett volna előadni. Pierre Boules ugyanis közvetlenül a hangverseny előtt értezítette a rádióállomást, hogy az előadandó szerzeményt még nem irta meg. * * * Üj világrekord született Los Angelesben. Rusty 5,21 méterre javította a távolug- $ rás világcsúcsát. Igen jó for- 5 mában volt, és háromszor l ugrott nagyobbat öt méter- $ nél. Rusty »civilben« kecs- ^ kebéka. j Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztői WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár. Latinka Sándor u. Z. Telefon 15-10. 15-1L Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. Z. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg. és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitöknéL Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index: 2506?. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.
