Somogyi Néplap, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-28 / 150. szám
A Csiky Gergely Színház újjászületésének éve Majdnem, egy évvel ezelőtt Korszerű, érdekes, izgalmas színházat címmel került a számvetések mérlegére a Csiky Gergely Színház 1962—63. évi munkája. A színházlátogató közönség közvéleménye csalódottan, becsapottan vU harzott akkor. Az illetékesek feje fájt. Hiszen nem volt ok nélkül való, hogy a Művelődés- ügyi Minisztérium fölvetette a kaposvári színház megszüntetésének gondolatát. Méghozzá azzal az indokolással, hogy ez a színház aligha tud művészi hitelvesztettsége hullámvölgyéből kivergődni. Amikor tehát egyfelől nagyon is sok volt a számon kérni való a küldetését mind kisebb vonzerővel teljesítő színházunktól, másfelől meg kellett verekedni a színház létéért. Vállalkozni arra, hogy a Csiky Gergely Színház új vezetőségének rendteremtő munkáját támogatva bebizonyíthatjuk: Somogynak kell a színházművészet! Hajlandók vagyunk a színházban a kultúra templomát tisztelni akkor, ha az valóságos fóruma lesz a szocialista művészetnek. Sok volt a számon kérni való. És nagy a bizalmunk a színház új vezetői, rendezői, művészei iránt. Korszerű, érdekes, izgalmas színházat reméltünk, lelkes alkotólégkört és színvonalas előadásokat. Végre olyan műsortervet, amelynek ' megvalósítására megfelelő művészi erők, személyi, tárgyi, anyagi eszközök, lehetőségek állnak rendelkezésre. S mindehhez határozott, nagyon hozzáértő, emberséges, alkudozást nem ismerő művészeti vezetést. Most, miután lezárult a Csiky Gergely Színház újjászületésének évada, elsőként azt állapíthatjuk meg jóleső érzéssel, hogy színházunk munkájának értékelésében egy nyelven beszélhetnek az illetékesek, a közvélemény és a sajtó. Anélkül, hogy az elvekből, az igényekből engednének. Az évad bemutató előadásainak színvonala emelkedett.. Színházunk nemcsak székhelyén nyerte vissza hitelét, vonzerejét, hanem ismét helyet érdemelt magának a vidék jó színházai között. Ma már nem szégyellni való dolog kaposvári színésznek lenni. Sőt! A magas színvonalúan képzett, tehetséges rendezői kar egy-egy képviselőjével dolgozni, Kaposvárra vonzó varázserő lett. Az új igazgató egy alkotóerkölcsében lezüllött színházat vett át az 1963—64. évad előtt. Gáti Györgynek mint nagy tapasztalattal rendelkező színházi szakembernek számolnia kellett — és számolt is, azzal, hogy bármennyit javul is a társulat munkája, működése a közönség visszahódítása nélkül nem kecsegtet sikerrel. Mindenekelőtt arra volt szükség, hogy az elidegenedés megszűnjön. Hogy a közönség ne üres ígéreteket kapjon, hanem jó előadásokat tehetséges művészek tolmácsolásában. Rendezni kellett a színház gazdálkodását is. Az igazgató és munkatársai sikerrel oldották meg feladatukat, így az évad eleji várakozás nem volt hiábavaló. Amit egy év alatt a korábbi évek hibáiból helyre lehetett hozni, azt helyre hozták. S ez az eredmény elismerésre méltó. Amikor nyilvánosság elé került a Csiky Gergely Színház 1963—64. évi műsorterve, sokan tették szóvá a prózai és a zenés bemutatók arányát attól tartva, hogy a műsorpolitika túl könnyeddé válik. Illetve, hogy a színház lemond a szocialista színházművészet nevelő funkciójáról. A műsortervben öt prózai és öt operett, illetve zenés darab bemutatása szerepelt. Olyan veszélyes engedményeket tehát nem tettek a színház vezetői a könnyedség javára, hogy mentegetőzésre legyen szükségük. A színház az évad megvalósult műsortervével elegett tett társadalmi feladatának: nevelt és szórakoztatott. A kiemelkedő sikerű prózai bemutatók mellett (Schiller: Stuart Mária; Móricz: Légy jó mindhalálig; Shaw: Szent Johanna) bebizonyította, hogy a mondanivalójában korszerűtlen operett is alkalmas kellő művészi erő és ambíció birtokában arra, hogy az emberábrázolásban ugyanolyan színvonalat érjen el, mint próza (Huszka: Mária főhadnagy). Meg kell itt jegyeznünk azt is, hogy az operett stagnáló műfaj. A rendelkezésre álló és még be nem mutatott operettek tára mind kevesebb válogatásra nyújt lehetőséget Talán emiatt polgárjogot — hangsúlyozni kívánjuk — nagyobb polgárjogot nyer nálunk is a jövőben a zenés vígjáték, a musical comedy. A korábbi években kialakult egy olyan nézet színházi körökben, hogy a közönség becsapása nem bűn. »Ígérhetünk. Az a fontos, hogy a közönség bejöjjön a színházba, aztán utánunk az özönvíz« Ezt a hagyományt — amely nyilvánvalóan a mértéke vesztett gazdasági szemlélet bajnokaitól származik (és méltó társakra találhatott a korábbi koncepciótlan művészi vezetésben! száműzték. Az idei évadban a színház beváltotta ígéretét, nem maradt adósa a közönségnek. Nem élt vissza a bizalommal, sőt gyarapította az előlegezett bizalmat. A társulat új művészekkel való megerősítése, a szerepkörök tisztázása, a kvalitásos rendezőgárda, a társulat új és régi tagjainak lelkes összmunkája alkotja együttesen az 1963—64. színházi évad sikerének alapját. Voltaképpen ebben az évadban lett »nagykorú« a Csiky Gergely Színház, amikor a belső kuszaság elrendeződött; kialakult az a fajta rend, alkotóhangulat, ami nélkül nincs művészi munka; a tehetségtelenek hangoskodását elhallgattatta a művészi alázat. Korántsem volt könnyű a színház vezetőinek, a rendezőgárdának kialakítania a megfelelő művészi légkört. E munka csak külső eredményeiben •— a színvonalas előadásokban — látszik magától értetődőnek. Valójában sok harc árán jutottak el idáig A társulat vezető színészei — élükön a rendezőgárdával — sokat küszködtek a már szinte »életszükségletet« jelentő intrika ellen. Nem mindenkinek tetszett a vezetésnek az az álláspontja, hogy inkább a szerepre alkalmatlan színész sértődjön meg egy meg nem kapott szerep miatt, mint a közönség. Nagy pozitívuma a most zárult színházi évadnak, hogy kialakult egy olyan szemléletmód: kerüljön ki-ki a tehetségének megfelelő helyre! Ismerve azonban a korábbi évek rossz utánpótlás-politikáját, azt a tényt, hogy ma is még számos gyengének osztályozható színész van a társulatban, nem árt fölhívni a figyelmet arra, hogy a színház, vezetői még céltudatosabban törekedjenek a szerepkörök megfelelő betöltésére. S a bemutatók alkalmával ne azzal játszassanak, »aki éppen kéznél van«, hanem éljenek a vendégszerepeltetés lehetőségével. Az 1963—64. évad példája arra is bizonyíték, hogy megéri mind művészi, mind anyagi vonatkozásban a vendégművészek foglalkoztatása. Természetesen megfelelő körülmények között és kedvező föltételekkel. Mint mondottuk, a Csiky Gergely Színház 1963—64. évada az újjászületés, a fellendülés időszaka volt. E megállapítás ellen aligha protestálhat bárki a nevetségessé válás vészéivé nélkül. Nem ellenlábas- kodik a színház »ősellenségének« tévesen vélt sajtó sem. A közönség mellett mi magunk is »drukkerei« voltunk a színháznak annak ellenére, hogy a vele való kapcsolatunk nem volt vitamentes. Néhány észrevételt éppen azért tennénk szóvá, mert az elveken nyugvó elvtársi baráti kapcsolat szókimondásra kötelez. A Csiky Gergely Színház mindeddig mostohagyermekként kezelte a mai magyar drámát. Két tervezett, de elmaradt bemutató közül az egyik mai magyar dráma volt az elmúlt évadban. Kifogásoljuk a mai magyar dráma hiányát? Igen! S úgy véljük, joggal. Erőnlétének szerencsés éveiben sem szentelt sok figyelmet a színház a mai magyar drámairodalomnak. Éppen ezért, ha a jövőben valami tervezett bemutató elmarad, legyen az bármi más, csak ne mai tárgyú darab, ma élő szerzó miivé. A másik gond. a közönség és a színház kapcsolata szarosabbra fonódott. Megnyilvánult ez a színház látogatottságának statisztikájában, a gazdálkodás eredményeiben, és így tovább. Azonban kampányszerűek és később esetlegesek voltak a színház színházon kívüli tömegkapcsolatai. Nem arra gondolunk, hogy művészeink erőszakosan keressék föl egyik vagy másik üzemünket, s hogy alkalomszerűen beszélgessenek munkájukról a dolgozókkal. Nem! Egy újfajta kapcsolatra gondolunk, arra, hogy a színház egy- egy bemutató előadása után legyen kíváncsi a közönség véleményére. Az ilyen találkozások segíthetnének a színháznak, a színház pedig előmozdíthatná a közönség esztétikai nevelését. Hiszen sok még az olyan színházlátogató, aki nem tudja meghatározni, mi miért tetszik, vagy nem tetszik. A színház tömegkapcsolatai címszó alatt foglalkozunk általában a színészek patronázs- mozgalmával. örvendetes és jó dolog, hogy több vezető mi- vész vállalkozik műkedvelő művészeti csoportok tanítására. Tisztelet és becsület tevékenységükért. Munkájukra továbbra is szükség van, bár más keretek között: a népművelési szakemberek utánpótlásának nevelésében. De nincs szükség arra, hogy segédszínészi gárdából némelyek — akiknek még rengeteg mesterségbeli megtanulnivalójuk van — művészeti csoportokat tanítsanak! Néhány szót a tájelőadásokról. A Csiky Gergely Színház Somogy megyéé, területi színház. Feladata nem merülhet ki a székhelyi előadások és néhány táj előadás megtartásában. Az elmúlt évadban indokolta a tájelőadások számának csökkentését az, hogy a színháznak elsősorban Kaposváron kellett helytállnia, itt visszaszerezni hitelét, a közönség bizalmát. Az évad elején elhangzott az az ígéret, hogy a színház az évad második felében kialakítja táj székhelyeit az olyan művelődési házakkal rendelkező községekben, ahol megfelelőek a technikai adottságok. Az ígéret azonban csak részben teljesült, noha a korszerű művelődési házzal bíró községeink lakossága igényli, sőt követeli a tájelőadásokat. A színháznak nem szabad lemondania a tájkörzetek kialakításáról, a tájelőadások számának növeléséről. Ha mégis lemond, vállalnia kell a követ kezményt: a megye lakosságú nak elidegenülését a megy ~ színházától. Ügy gondoljuk aligha áhítozik erre a szín ház. Érdeklődéssel várjuk szír, házunk jövő évi terveit. Az e múlt évad küzdelmes munká jának sikere, eredményessége jó, megbízható alapul szolga1 hat a következő évad művész céljainak eléréséhez. László Iboly. Fészekrakás Irta: Sásdi Sándor Pázdonyi, a tsz-elinök is el- kannájából a maradék vizet, nemésre készülődött. Utolsó- Azt mondta: maradt, részvéttel tartoztoK, gonaunK lesz re nézemaraai, i v.,.-,/.v„i — Most már nyugodjatok s a kárvallottakat. A füs- bele---- Meg aztán, nem úgy 5 gerendára ráloccsantotta van, mint régen: közösségbe átok. Szépen elmondta, így is gondolta, dehát miféle vigasz ez annak, akinek a háza csonkig leégett, padlásán elhamvadt a háztájiban megtermett kukorica, el a munkaegységen felül kapott természetbeni járandóság, a kenyérnek való búza. Az ember meg az asszony egymás mellett ült a szanaszét dobált féltett bútor, sokféle lim-lom között. Verőn a köténye aljával a szemét tö- rölgeti, az ura a tavaszi eget rézi, amelynek keleti hajlatán a hajnal vöröses lilás színe bágyadozik. Nedves az udvar földje, az üszkös romok között vékonyka fonálban foly- dogál a víz. A pajta alól előmászik a kutya, nyelve kilóg, melle liheg, mintha vadat hajszolt volna. Még az este, amikor a tűz kiütött, bújt el a karók, feneketlen kosarak mögé; most óvatosan szimatol a fiistszagú levegőben, csóválja farkát a gazdája előtt, de az mérgesen rá- morran: — Eredj innen, mert beléd- rugok! Az aszony sóhajt, s sóhajtás belefullad a két, szóba: — Jaj nékem. Hatszor, hétszer elismételgeti, nem csoda, ha az ura elunja hallgatni: — Ne jajgass, úgy se használ. Néz az asszonyra, aztán beletemeti arcát a két kezébe, nagy-nagy fájdalom ziháltatja a mellét. Végiggondolta, miféle kínlódással építették a házat. A sógorral együtt faragták a gerendát, kora tavasszal vetette a vályogot, leste nap, mint nap, hogy szárad-e már, és ha eső fenyegetett, legszívesebben a saját testével védte volna a megázás ellen. A tetőre való cserepet akkor vette, amikor a tsz konyhakertészete jól beütött és fizették a dupla előleget. Az ajtók, az ablakkeretek árát az asszony teremtette elő; úgy, hogy libát tömött, korai csirkét vitt a pécsi piacra. Erre gondol az ember és végére jutván, fenyeget az ég felé, kimondatlan szóval szá- monkérve a kegyetlen istent. Felugrik, megy az istálló felé, nekiszántan, eltökélten, hogy talál még kötelet, amelyre felakasztja magát. »Nincs miért élnem .. .«< Talán halkan ki is mondta mindezt, de lehet, hogy csak az arcárgl olvasta le az asszony, mert ijedten ugrott fel és reszketve állt a féfi elébe: — Hová mégy, Péter? — Engess utamra, tudom én. hogy mit csinálok. — Ha tudod, akkor eredj, tedd, amit elterveztél. Mert néked az elnök ígérete semmi, azt gondolod, a bajbajutott úgy marad magára, mint, amikor az uraság konvenciósának elhullott disznaja, tehene... Csak tedd, amit elterveztél, én velem ne törődj, a meg nem születettel se, akiről azt se tudod, kék, vagy fekete lesz-e a szeme. — Senkivel-semmivel nem törődöm — rántja a vállát az ember, de azért megáll, visz- szaül az elferdült lábú kis- székre. Hallgatnak. A keleti égalj színeiben aranyló foltok fénylenek, a szomszédban vizet húznak; hallatszik a kút- lánc csörenése. Az asszony ásít, feje cdahanyatlik az ura vállára. Pillanatra lecsukódik a szeme, de aztán megint rátágul a pusztulásra. Nem akarja látni, inkább az eget nézi, aztán lejjebb siklik a. tekintete, megállapodik az épségben maradt istállón, atnelynek jászola előtt egyetlen tehén szá- lazza a takarmányt. Furcsán felnevet. Az ura ijedten kérdezi: — Megbolondultál? — Dehogy is bolondultam... odanézz: a fecskék ... — Mit akarsz a fecskékkel? — Tegnap, ahogy ültem a pitvar-szélben, varrtam a kis- inget, a még meg nem születettnek, láttam, hogy rakják fészküket a házeresz alá. Ketten hordták csőrükben a sarat, egyre csak hordták, megállás nélkül szünettelenül... Csaknem beesteledett, amire elkészült a fészkük... Elkészült az új hajlék, de el is pusztult a miénkkel együtt.. Baj ez, nagy baj az isten madarainak ... — Szegények. — Ne sajnáld őket, ne féltse a fecskét... a fecskének van magához való esze, több, mim némelyik embernek. Odanézz, nem restellik a munkát, a faradságot; sem siratják a tegnapi napot, hanem szállnak a gátszélbe, onnan vissza, hozzák csőrükben a sarat: rakjak az új fészket az istálló eresze alá. — Rakják... — ismételte az ember és nyúlt a bajusza felé, de nem pedert rajta, hanem sietve ledobta a kabátját. Csákányt fogott, ledőlt falak alól kezdte kiásni a részben épségben maradt gerendákat, egy kilincset, kapocs-vasat letisztogatott, cepelkedett a félszer alá. Megsimogatta az elébe alázatoskodó kutya fejét; annak mondta, de úgy, hogy az asszony is meghallja: — Jó lesz az új házhoz, amelyikben megszületik nemsokára a fiam ... Megállás nélkül dolgozott, homlokát kiverte a verejték, hátán megnedvesedett az ing, de csak hajuldozott, csattogtatta á csákányt, közben egy- szer-egyszer az istálló felé nézett, amelynek eresze alatt na. gyobbodott, egyre szebben formálódott a fecskefészek.
