Somogyi Néplap, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-28 / 150. szám

► asárnap, 1964. június 28. SOMOGYI NÉPLAP 4­Áruló kristályszemek A vékony üvegcső, benne a néhány fehér kristályszem sok embernek árulója. Első­sorban azoknak, akik mitsem törődve a közlekedési szabá­lyokkal, gépjárművezetés köz­ben szeszes italt fogyaszta­nak. A följelentés után is... Zavartan néz, amikor kijön az egyik balatonlellei szóra­kozóhelyről, s rendőr állítja meg, mielőtt továbbindul mo­torkerékpár j án. — Szeszes italt? Nem, nem szoktam vezetés közben ... De amikor előkerül a szon­da, Birkás József Marcali, Dózsa György utca 47. szám alatti lakos elismeri: * — Ittam ... Egy üveg sört. Vezetés közben egy pohár sör is álmosíthat. A szonda is bizonyít, s ezért a rendőrök közlik vele: — A járműre nem ülhet fel, jogosítványát bevonjuk, és szabálysértésért följelentjük... Egy óra sem telik bele, Bir­kás már egy másik szórakozó­helyről jön kifelé. Üjból ivott. „Csak egy féldecit..." Különösen a motorosok nem tudnak ellenállni a szórakozó­helyek és az ital csábításának. Hajnali két-három óra kö­zött jár az idő. .Motorkerék­párján Ordacsehi, Petőfi utca 18. szám alatti lakására tart Csepregi László. A motorzaj­tól nehezen érti, mit kérdez­nek tőle a közlekedési »end- őrök, s ahogy közelebb hajol, erősen érezhető rajta a pálin­kás zag. — Csak egy féldecit ittam, ez még nem árthat meg — vé­dekezik. Szabó Miklós és Sülé Mik­lós budapesti lakosok és a ba- latonszemesi Rajcsi Imre azért szálltak le Balatonlelién mo­torkerékpárjukról a hajnali órákban, hogy szomjukat olt- ’ sák. Valamennyien »csak« egy-egy üveg sört fogyasztot­tak. Szűcs Lajos Kaposvár, Petőfi utca 73. szám alatti la­kos jóval ittasabb volt, amikor Balatoni enyvesen vezette mo­torkerékpárját. Valamennyiü- ket felelősségre vonják. „Kifizetem a kárt, van pénz bőven..." Szakad az eső. Bán ff'erenc komlói lakos csökkenti Lát- rány községbe érve Wartburg­jának sebességét, nehogy az útra lefolyó sártól a jármű megcsússzon. Hirtelen egy erős lökés, csörömpölés, hátulról egy Moszkvics szalad neki. Ve­zetője, Theisz Ferenc karádi kőműves egy pillantást vet a mellette ülő és az összeütkö­zés következtében eszmeietek vesztett feleségére, majd a Wartburghoz megy. — Élnek? — néz be az ab­lakon. Látva, hogy senki sem sérült meg, elhajt. A közlekedési rendőr a la­kásán találja meg. Erősen ittas, goromba, durván szem­telen a leheletpróbát elvégez­tetni akaró rendőrrel. F álhoz vágással fenyegeti, s kitessé­keli lakásából e szavakkal: — Kifizetem a kárt, mit akar! Van itt pénz bőven... Később mégis elismeri, hogy négy-öt nagyíroccsöt ivott, de állítása szerint csak a baleset után. Miért sietett el akkor olyan sürgősen a helyszínről? „Kínáltak, de egy kortyot sem ittam..." A BA 26—82 rendszámú Warszava vezetője, Kotró Mi­hály meglehetősen fáradt. Nem fiatal ember már — 55 éves —, s hosszú az út Buda­pesttől Balatonboglárig. — Szeszesitalt fogyasztott? — Nem ... Bár utasaim kí­náltak, de vezetés közben egy kortyot sem iszom ... 1 A szonda is szavai i igazát bizonyítja. Jó dolog, hogy ilyen gépko­csivezetők is vannak, de rossz, hogy akadnak olyan utasok, akik a gépkocsivezetőt szeszes itallal kínálják. Hi­szen ha baleset történik, mert a gépjárművezető ittas volt, felelős az utas is. Főleg akkor, ha még buzdított is az ivásra’ Tizennyolc hónapra eltiltva Az ittas gépjárművezetők nagyon sok balesetet okoznak. Ezért a hatóság igen szigorúan felelősségre vonja őket, ismét­Senki sem hiányozhat lődő esetekben be is vonják j ogosítványukat. — Ez túl szigorú büntetés .. Hiszen így a hivatásos gép- járművezetőnek kenyeret ve­szik el hónapokra. Elég a pénzbírság is — javasolta egy felszólaló a Balesetelhárítási Tanács legutóbbi ülésén. Azonban mint Theisz Ferenc magatartása is mutatja, a pénzbírság nem mindig ele­gendő és megfelelő nevelő­eszköz. Sokkal hatásosabb, ha a jogosítványt rövidebb- hosszabb időre bevonják. Theisz Ferenctől 18 hónapra, Birkás Józseftől egy évre, Szűcs Lajostól hat hónapra vették el a jogosítványt. Így kell tenni mindazokkal, akik ittasan veszélyeztetik a közúti forgalom biztonságát' Szalai László É] ppen az aratási előké­születekről beszélget­tünk Homokszentgyörgyön Berki József tsz-elnökkel, ami­kor Vágner Lajos benyitott az irodába. Orvosi igazolást adott át az elnöknek. — Itt az írás arról, hogy a nehéz munka ártalmamra volna. Tu­dom, epéikül is ismerik álla­potomat, megértik, hogy ba­jom van, mégis megvizsgáltat­tam magam, nehogy bárki is azt híresztelje, vagy azzal gyanúsítson, hogy szimulálok — mondta sorjában, aztán a nyomaté 3j kedvéért hozzátet­te: — Nem kell ám azért he­lyettem mást állítani éjjeliőr­nek, helytállók én ezután is. Sőt ha a mezőn adódik olyan munka, amivel nem erőltetem meg a fájós lábamat, elválla­lom azt is. Ez a néhány mondat is utal arra, hogy milyen a munka­erkölcs Homokszentgyörgyön. A csökkent munkaképességű ember is arra törekszik, hogy erejéhez mérten dolgozzon a közösben. Nem, az orvosi pa­pírt nem azért kérte, hogy az- hagytatok bennünket, lakóija zott a felfogás. A télen a »ba­ranyai csapatról« így vették le a keresztvizet: »Cserben­zal minden munkakötelésséget elhárítson magától. Helytállt eddig is a tsz-ben, s amit meg­tehet, azt megteszi ezután is, I) éiaváron meg miről be- széliek oly sokat a té­len. A közgyűlés felelősségre vont, megbüntetett néhány tsz- tagot. Az történt, hogy az ősszel öten elmentek Baranyá­ba kukoricát törni Novákovics Mihály kezdeményezésére és vezetésével. Rossz szemmel nézte ezt a falu. Régebben itt amolyan bocsánatos bűnnek számított a szövetkezeti fegye­lem megsértése. Különösebb ügyet a tagság nem csinált abból, ha valakit lopáson fog­tak a mezőn. »A tsz-ét viszik, hadd vigyék« — így mentet­ték föl az anyagi és erkölcsi felelősség alól a közös termés fosztogatóit. Azóta megváltó­Ártatlan fecvver a csúzli? A szomorú események híre gyors lábon jár. Ha ma délután történik valami meg­döbbentő baleset valahol a városban, estére kelve már fél Kaposvárt foglalkoztatja a riasztó hír. Borzongva figyelünk föl ezekre a fekete kónikákra, de vajon levonjuk-e be­lőlük a kellő tanulságot? Azt gondolom nem. Fedig a legártatlanabbnak hitt gyer­mekjáték is vigyázatra int. A cseri erdőben játék közben csúzlival lövöldöző gyerekek úgy megsebesítették pajtásuk, Patkó Sándor 13 éves kisfiú sze­mét, hogy a fiú azonnal elvesztette fél sze­me világát. Ki a felelős? A gyermekek csúzlikkal fölszerelve vo­nultak az erdőbe játszani. S mert akármi­lyen muníciót nem akart használni a har­cias kis csapat, a lőtéren ólomdarabkákat gyűjtöttek játékukhoz. Sok sérülés okozója volt már a csúzliból kilőtt kavicsdarabka is; az ólom súlyosabb, veszélyesebb. Ólom­mal lövöldözni viszont valahogy komolyabb, »felnőttesebb« dolog. Kivált akkor, ha sza­bad a vásár, és nincs, aki az ólmot gyűjtö­gető gyerekeket eltanácsolja a lőtér környé­kéről! Patkó Sanyi elvesztette fél szeme világát. Játékból, ami felelőtlenséggel párosult. Ez utóbbiban, akár tetszik, akár nem, a felnőt­tek a vétkesek. A felnőtt, amíg a saját csa­ládjában báj nem történik, azt hangoztatja: »Mit egy csúzli! Hadd játsszon a gyerek!« A gyerek pedig él az engedelemmel. Maga készítette fegyverszeretetét először csak ve­rebeken, kósza macskákon próbálja ablako­kon, esetleg. És ha túl van mindezeken, ezek már nem elég izgalmas célpontok, ak­kor következik, hogy háborúsdit, rabló- pandúrt játszva pajtásaira lövöldöz. Felnőttek, vigyázzunk! Nem ártatlan gyermekfegyver a csúzli! Ezt bizonyítja az a felvilágosítás, amelyet a kórház szemésze­tén kaptunk az »ártatlan« harcijáték tizen­három éves áldozatának állapotáról. Az or­vostudomány képtelen visszaadni Patkó Sa­nyi fél szemét. Az ott maradt az erdőben. Vonjuk le a szomorú esetből a kötelező ta­nulságot. Ne hagyjuk gyermekeinket sza- badon és felügyelet nélkül kószálni, kivált olyan játékkal fölszerelve, amely veszedel­messé válhat. A Teli Vilmos és a Robin Hood című fil­mek bemutatása után népszerűvé vált íjak, nyilak, csúzlik ugrásszerűen megnövelték a gyermekbalesetek számát. Különösen sok volt a szemsérülés, és nem ritka az olyan kimenetelű baleset, mint Patkó Sanyié. Orvosaink országos méretű fellépésére be­szüntették az íjgyártást. Ám nyilat, csúzlit, otthon is lehet csinálni! Ez ellen intézmé­nyesen fellépni nem lehet. Itt csak a szü­lők, a felnőttek éber figyelme tud segíteni. Önmegnyugtatásul ne mondjuk, hogy ártat­lan szórakozás', játék a csúzlizás. Bizonyság a tizenhárom éves fiú riasztó tragédiája. Az intő példát ne feledjük el, vigyázzunk job­ban gyermekeink testi épségére! L. L FEKETE FALCSONKOK Fullasztó, nehéz por kavarog az úton, szétterül a vaksi há­zak fölött, rátelepül a fákra. — Még tovább? A tűzoltótiszt bólint. Enyhe kanyarodon fut túl a gépkocsi, és megállunk egy sárgára má­zolt háznál. Hézagos léckerítés, hátul, a gazdasági épületek helyén szénné égett gerendák, kormos falcsonkok. A pernye­szag elnehezíti a tüdőt. Két napja volt a tűz. A Béli-család ebédelt éppen, amikor a fészer tetejéről ma­gasra csaptak a lángok. A percek másodpercekké zsugo­rodtak, minden mozdulatnak tízszeres jelentősége volt, szomszédok szaladtak össze, s mintha egy hatalmas állatot akartak volna megfékezni, dühödten csapkodtak a lángok közé. Égett a fészer, a pajta, az istálló, a szél átcsapta a tüzet a szemközti kiskamrára — A harangot, a haran­got ... ! — kiabált valaki, de Kiserdőn, Nagyatád külterü­letén harang sincs. Aztán egy férfi telefonálni szaladt. Amikor a piros tűzoltóautó fékezett a Béli-ház előtt, fel­sóhajtottak az emberek. Ti­zenkétezer liter vízzel, ember- fölötti munkával eloltották a tlüzet. A lakóház megmene­kült a lángoktól, de a fészer, a pajta, az istálló és a kis- kamra leégett. Szenes gerendák, fekete fal­csonkok maradtak. A három Béli szótlanul áll az udvaron. Szikár, nyolcvan­öt éves öregember az idős Já­nos; középkorú, kövérkés a fia, és harmincas, erős fiatal­ember az unoka, Béli István. A két öreg felesége a konyha­ajtóból figyel kifelé, a legfia­talabb Béli asszonya kisfiút vezet ki a házból kézenfogva. A kisfiú két napja játszott a tűzzel. — Apu adott olyan színes gyufát, és én írni akartam ... — Meggyulladt a,skatulyán? — kérdezi a tűzoltótiszt. — Meg ... A fészer száraz oldalán, a faíonáson végigszaladtak a lángok. Fekete az udvar. — Csak legalább a szél ne fújt volna — sóhajt az öreg­asszony —, de úgy fújt onnét keletről, hogy csak úgy sö­pört ... — A kocsi is benn égett — mondja a középső Béli. — A kocsi is, a szecskavágó is, a töltőeke is ... — Ami volt, minden, most nincs semmi. — Egy pár lószerszám ott lógott azon a vason ... * — Kopaszon maradtam, mint a csirke, úgy. A fiatal Béli összeharapott szájjal káromkodik. — Nagykanizsáról jöttünk el a feleségemmel, hogy segítsünk az öregeknek. Ezzel a kaszával — rúg a törmelék közé — szombat délelőtt még dolgoz­tam. Majd a derekam sza­kadt le. No, mondom délben, lesz egy nyugodt, szabad dél­utánom Hát lett... Tehetetlenül áll az udvar közepén az erős, magas férfi.-*- A fecskék hogy keresték a fészküket, szegények.. . Benne égett nyolc kisfecske . .. Szerpközt a romokkal, ki­száradt cseresznyefa. A nyolcvanöt éves öregem­ber a kiskamrához botorkál, ami megmaradt, azt a keveset vizsgálgatja. Kormos, száraz arcából ezüstszürke borosták nőttek ki. A tűz óta nem bo­rotválkozott, nem evett, nem ivott, csak téblábol a kormos romok, között. ruha, két pár csizma, lábbelik. Még át vetkőzni sem tudok. — Aprókat sóhajt. — Még jó, hogy az a ház megmaradt a fejünk fölött. Nagyatádon láttam a tűzeset jegyzőkönyvét. Szabó József százados, alosztályparancsnok és Zakariás Lajos törzsőrmes­ter, aki éppen akkor volt őr­ségparancsnok, elmondták, hogy 13 óra 1 perckor riasztót, tak, kilenc perc múlva már a helyszínen — három kilomé­terre a laktanyától — voltak, 15 óra 8 perckor befejezték az oltást. A kocsi tartályából négyezer liter vizet azonnal a tűzre fecskendeztek, és még kétszer fordult a kocsi. — Ez volt az ötödik tűz­esetünk a járásban az idén mondja Szabó százados. Hármat a szülők gondatlansá­gából gyerekek okoztak... Ismét a Béli-ház. — Mi lesz velünk —sír ja az öregasszony —, még biztosítá­sunk sem volt... A kisfiú, aki az égő gyufát eldobta, az anyjához bújik. Keserűséget, tehetetlenséget olvasok ki a Béliék tekinteté­ből. De azt, hogy milyen ke­gyetlen is volt ez a »játék«, a tűz, leginkább az öreg, nyolcvanöt éves Béli János szemében látom, aki szótlanul botorkál a megszenesedett ro­mok között, mintha keresne valamit ami órák alatt eltűnt az életéből. Egy fészert keres, a pajtát, az istállót és a kiskamrát, ahol neki két pár csizmája is volt. . . Vineze Jenő tok meg érte; nem szégyellte­tek elmenni idegenbe, araikor itthon is összejött a sok mun­ka. Velünk együtt kellett volna dolgoznotok, hiszen ti­étek is ez a szövetkezet.« Még hetek, hónapok múltán sem akart vége szakadni a sok szemrehányásnak. Az egyéb­ként jogos elmarasztalás már- már kezdett túlzott szigorba átcsapni. Említettem is a tsz vezetőinek, hogy ne a felkor­bácsolt szenvedélyekre, a túl­fűtött indulatokra hallgassa­nak, hanem józanul mérlegel­jenek, s büntetni az elkövetett vétség mértékének megfelelő­en büntessenek. Mert nem szabad elidegeníteni, eltaszí­tani a megtévedt embereket sem, hanem a szükséges, mér­téktartó és igazságos felelős­ségre vonás után meg kell nekik bocsátani, s ha szé­gyenükben hátrahúzódnának, vissza kell vezetni őket a kö­zösségbe. Hiszen szükség van, szükség lesz rájuk ezután is, és nekik, családjuknak is kell az otthoni kenyér. 1 Tl/T ég egy példa. Kapos- mérőben érdeklőd­tem, kik azok, akik nemigen vagy serftmit sem dolgoznak a tsz-ben. Az irodán felsoroltak tizenöt-húsz nevet. S ki mivel indokolja távolmaradását? Ez a kérdés észrevehetően meg­lepte az érdekelteket. Csak­hamar kiderült, hogy az iro­dán nem ismerik az »üres rublikások« véleményét, mert hosszú-hosszú idő óta nem beszéltek, szinte szóba sem állnak velük. Prukner András elnökkel elmentünk aztán két családhoz. Fekete Józsefné azt válaszolta érdeklődésünk­re, hogy megbeszéli majd férjével, hogy hogyan is le­gyenek a közös • munkával. Horváth Istvánná pedig hatá­rozottan ígérte a beszélgetés végén, hogy akár már másnap megy a répaföldre, csak hívja, szóljon neki a brigádvezető. Hogy tudnak-e munkát adni az eddig otthon körül foglala­toskodó asszonyoknak? Igen, tudnak, hiszen ebben az idő­szakban sok a tennivaló. IV éhány esztendő elég volt ahhoz, hogy szö­vetkezeteinkben kialakuljon a munkarend, a tsz-ek többsé­gében megszilárduljon a kö­zösségi fegyelem. Mind na­gyobb teret hódít az a helyes közfelfogás, hogy a mai falu­ban a közösben végzett munka az emberek értékmérője. Azt is fölismerte és tudja a tsz- parasztság, hogy aszerint boldogul, ahogy dolgozik. Eb­ben a nagy iskolában nem kezdő már megyénknek úgy­szólván egyetlen szövetkezete sem. Mindenütt gyűlt már össze gyakorlati tapasztalat, szövetkezetenként van már kipróbált módszere a tagság foglalkoztatásának, munkába való bevonásának. Ezt mutat­ja az általános helyzetkép. Néhol még némelyek időnként — ahogy mondani szokás kilógnak a sorból. Ne marad­janak távol ők se, ne feled­kezzünk meg róluk sem. Látogassunk el hozzájuk, és álljunk szóba velük, hívjuk dolgozni őket is. Igaz, általá­ban és általánosan a szövetke­zet legjobb munkásai ma már a falu közvéleményének ala­kítói, hozzájuk igazodik a tagság túlnyomó többsége. Ám nem hagyhatjuk figyel­men kívül azt a káros hatást sem, amelyet a távolmaradás kelt egy-egy faluban. z egész falu együttes erejét követeli a ha­tár. A kapálás, a szénagyűj­tés, az aratás-cséplés meg az őszi betakarítás idején nagyon fontos, hogy mindenki dolgoz­zék, aki dolgozhat. Szövetke­zeti vezetőink, párttagjaink jó szolgálatot tennének a köz­ségnek azzal is, ha egyéni beszélgetéssel, családlátoga­tással elérnék, hogy vállaljon részt a falu nagy közös erőfe­szítéséből valamennyi olyan munkabíró ember, aki eddig csak külső szemlélője volt ennek. Mindenkire szükség van, senki sem maradhat tá­vol, ha szólítja a munka a fa­lu népét. Kutas József v ;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom