Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-16 / 113. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1964. május 16. Egy mérkőzés itthon, három idegenben Nehéz forduló előtt állnak a so­mogyi NB-s labdarúgócsapatok. A sors szeszélye folytán ez alkalom­mal a négy együttes közül csupán egy, a Honvéd szerepel hazai pá­lyán.. a három NB Ill-as idegenben küzd a bajnoki pontokért. A gya­korlat bizonyítja, hogy idegenben jóval nehezebb a helyzet, ezért a mostani bajnoki forduló nem sok jót ígér. Sok a sérült a K. Honvédnél Hiába elv az, hogy »a győztes csapaton ne változtass«, Tóth Jó­zsef, a Honvéd-labdarúgók edzője most kénytelen megbolygatni a múlt vasárnap jól játszó együttest, öt sérültje is van e pillanatban a Honvédnek. Közülük a legsúlyo­sabban sérült Erdősi, aki kórház­ban fekszik, s itt sínyli az Autó­busz elleni mérkőzést. A kapus arccsonttörést szenvedett, s egy ideig nem számíthat rá a tréner. Szöllősinek a hét közi edzésen ki­újult a húzódása. A sérültlistán találjuk továbbra is Muzslai ne­vét, továbbá Tajti és Fehér is itt szerepel. Ilyen előzmények után bizony akad gondja Tóth edzőnek. Azért bízik, hogy a sérültek közül kettő-három esetleg mégis csata­sorba tud majd állni. A Győri Dó­zsa elleni mérkőzésre a következő keretet Jelölte ki a szakvezető: Magyar, Tajti, Schmidt, Paulicsek, Rátkai, Bobori, Muzslai, Szöllősi, Szabó, Földi, Müller, Dauda és Fehér. Nagy fontosságú mérkőzést viv a K. Honvéd, hisz a Győri Dózsa a kaposváriakkal egyetemben a bajnoki mezőny élcsoportjába tar­tozik. Ha a kaposváriak legyőzik a Dózsát, megerősíthetik magukat a táblázat harmadik helyén, sőt szerencsés esetben előbbre is lép­hetnek. A körülményeket figye­lembe véve a döntetlen látszik jó | tippnek, bár mi bízunk a Honvéd újabb győzelmében. Egy helyen változik a Kinizsi összeállítása — Most jön a nehéz bajnoki haj­rá. A hátralevő hat mérkőzés kö­zül négyet idegenben vív a csa­pat. Hogy miként sikerül ez a so­rozat, azt nagymértékben befolyá­solhatja a Kalocsai Honvéd elleni vasárnapi mérkőzésünk — mon­dotta a Kalocsára készülődő játé­kosoknak Váradi Lajos, a K. Ki­nizsi edzője. Ez is mutatja, hogy milyen nagy fontosságúnak tartja a vasárnapi mérkőzést a Kinizsi vezetősége. A kalocsai csapat kü­lönösen nehéz ellenfél, hisz hazai eredményei szinte félelmetesek az ellenfelek számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Kinizsi nem hozhat el pontot a kalocsai oroszlánbarlangból. Vannak, akik még' győzelemre is számítanak a Kinizsi táborában. E? azonban elég merész álom. Váradi edző %.gy döntött, hogy egy helyen megváltozik a csapat. Szigeti ugyanis sérült, s az ő pótlásáról kéllett gondoskodni. Váradi azt a megoldást választot­ta, hogy ismét Darvast állította a középhátvéd posztra, Filiszár pe­dig előre rukkol fedezetnek. Ka­locsán a Kinizsi a következő ösz- szeállításban lép pályára: Kovács — Balogh, Darvas, Zag — Filiszár, ''Bíró — Jutási, Göncz, Herbei, Sza­bó, Laczkovics. Sier sérült Siófokon E héten a Siófoki Bányász lab­darúgócsapata az NB Il-es Veszp­rémi Haladással játszott edzőmér­kőzést. Az első félidőben igen biz­tatóan mozogtak a siófoki fiúk, és 2:0-ás vezetésre tettek szert. Szünet után, amikor már több tar­talék jutott, szóhoz, gyengébben ment a játék, végül 5:3 arányban az NB II-esek győztek. A látottak­kal Haragh edző elégedett volt. Azzal azonban már kevésbé, hogy a fiúk között olyan nézet lett úr­rá, hogy nekik Ercsiben sohasem ment. (Eddig mindig kikapott a csapat.) A trénernek az a vélemé­nye, hogy a Kinizsi ellen Ercsiben is van mit keresni, ha jól játszik a Bányász. A csapat egyébként ez alkalom­mal Siert fogja nélkülözni. A jobb­összekötő a múlt vasárnap sérü­lést szenvedett. Első pillanatban a sérülés nem látszott súlyosnak, Sier azonban még ma sem harc­képes. Pénteken Haragh Tibor a következő összeállítást hirdette ki: Varga — Farkas, Fehér, Vidák — Kerényi, Fejes — Erdei, Szepesi, Tóth, Papp, Kovács. Mi döntetlent várunk a Bányász­labdarúgóktól Ercsiben. Nincs még csapat Taszáron Kiesési rangadó jellegű mérkő­zést vív vasárnap Pécsszabolcson a Taszári Honvéd együttese. A pécsszabolcsiak évek óta csak üggyel-bajjal menekülnek meg a kieséstől. Most is ilyen veszély fenyegeti a Bányász-fiúkat. Éppen ez ad gondot Stűndl László edző­nek, aki tudja, hogy a bányászok otthon egy másik kieső jelölttel szemben biztosan nyerni akarnak. Sajnos, a Taszári Honvéd e pilla­natban kiesőjelölt. Jórészt azért, mert hétről hétre kénytelen az edző változtatni csapatát. Most is a védelem összetétele jelenti a gondot Stündl edzőnek. Egyelőre annyi a biztos, hogy Simái fog vé­deni. A hátsó sorokban Szöllősi, Baranyai, Hencz, Bagi, Bocz és Csukárdi jön számba. A támadósor Takács, Boda, Csontos, Janás, Pásztor összetételű lesz. Taszáron abban bíznak, hogy végre elhagyja a balszerencse a csapatot. Ez esetben akár győze­lemmel is számolhatnak a Honvéd barátai a Pécszabolcsi Bányász el­leni mérkőzéssel kapcsolatban. Nem sikerült... Sporting Lisszabon—MIX 1:0 (1:0) Tegnap este Antwerpenben a Kupagyőztesek Európa Kupájának megismételt mérkőzésén a portu­gál csapat egy szögletből elért szerencsés góllal legyőzte az MTK-t, így a lisszaboni együttes lett a kupa győztese. Amióta a járási csapatok leg­jobbjai a megyei bajnokság H. osztályában szerepelnek, megnöve­kedőit. a gondja a Csurgói Járási Labdarúgó Szövetségnek. Bizony az utóbbi két évben sok nehézség­gel küszködött ebben a járásban is a labdarúgás. Körzetesítettek/ de valahohgy ez sem sikerült. Megpróbálták az egy csoportot, így még több nehézség tornyosult a rendezők elé. A múlt évek ta­pasztalatait figyelembe véve lát­tak hozzá az idei bajnokság meg­szervezéséhez a járás labdarúgó- vezetői. Amikor számba vették a csapatokat, kiderült, hogy legföl­jebb nyolc együttes jöhet szóba. A pogányszentpéteriék csapata — egy a nyolc közül — azonban már a bajnokság megkezdése előtt be­jelentette, hogy nem tud részt venni a rendszeres bajnokságban. A kis község sportcsapatának ve­zetői azzal érvelnek^ hogy játéko­saik zöme vidéken dolgozik, ezért megoldhatatlan feladatot jelent csapatuk utaztatása. így aztán SPORTMŰSOR SZOMBAT * Teke: Megyei bajnokság: K. Fák­lya—K. Építők H., Építők-pá- lya, 15.30 ó. K. H. Vasutas— K. Helyiipar, Vasutas-pálya, 15 ó. Labdarúgás: Megyei bajnokság: K. H. Vasutas—K. Dózsa, Kaposvár, Cseri-pálya, 16.30 ó (Buzsáki). VASÁRNAP Ti?b’ II.: K. Építők—Pécsi Szikra, Építők-pálya, 8 ó. Megyei bajnokság: K. Spar­tacus—K. Petőfi, Spartacus­pálya, 8 ó. A K.- Közút—K. Lendület megyei bajnoki mér­kőzést 18-án, hétfőn este 17 órakor rendezik az Építők pá­lyáján. Kézilabda: Megyei bajnokság: B. ME- DOSZ—Nagyatádi Honvéd, Ba- latonbcglár, 11 ó (Gyorsok). B.-szentgyörgy—Fonyód, Bala- tonszentgyörgy, 14 ó (Zsunics). M. Gimn.—Fonyódi Gimn., Mar­cali, 10 ó (Szentgyőrgyi) (női). M. Honvéd—Ruhagyár, Marcali, 11 ó (Szabó). Tanítóképző—Ba- latonboglár, Kaposvár, Tanító­képző-pálya, 11.30 ó (Hell- mann) (női). Rönlabda: NB II.: K. Dózsa—VTSK, Kaposvár, Dózsa sporttelep, 11.30 ó. Kosárlabda: NB II.: K. Honvéd—Kőbányai Sör, Kaposvár, Dózsa sportte­lep, 15 ó. Labdarúgás: NB IL: K. Honvéd—Győri Dózsa, Kaposvár, Kinizsi-pá­lya, 16 ó. Megyei bajnokság: L osztály: Tab—K. Honvéd n., Tab, 17.30 ó (Németh V.). Lábod—Somogyszob, Lábod, 17 ó (Végh). Fonyód—Babócsa, Fonyód, 16.30 ó (Horváth Z.). Csurgó—K. V. Lobogó, Csurgó, 17 ó (Kovács Gy.). K. Vasas MTE—Gyékényes, Dózsa-pálya, 10.30 ó (Buzsáki). Balatonlelle —Barcs, Balatonlelle, 15.30 ó (Várvízi). M. Honvéd—Nagy­atád, Marcali, 17.30 ó (Molnár J.). n. osztály: Balatonfenyves— Zamárdi (Keszthelyről), Bala- tonboglár—B.-szárszó (.Keszt­helyről), Balatonberény—Bala- tonszemes (Kiszelák), Lengyel­tóti-Siófok IL (Karádi), Or­dacsehi-Csákány (Kovács J.)f Somogyszentpál—Balatonke- resztúr (Simon), Karád—K. Spartacus (Tóth I.), Nagybe- rény—Gölle (Novák), Somogy- jád—K. Petőfi (Hubér), Kapoly —Somogysárd (Horváth G.), Nagytoldi—Ádánd (Koller), Ju­ta—K. Építők (Perger), Böhö- nye—Heresznye (Horváth II. L. ), Beleg—Somogytarnóca (Kis J.), Kutas—Gyékényes (Szabó P.), Háromfa—Kadarkút (Ló­ki), Csokonyavisonta—Homok- saentgyörgy (Prefek), Berzence —Felsőbogát (Horváth S.). Asztalitenisz: NB I.: K. Vasas MTE—Bp. Postás, Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Isk., 9.30 ó. csak hét csapat maradt, ezzel kez­dődött meg a bajnokság, amely már az első fordulók után fel­színre hozta az eredményeket és a hibákat egyaránt. Bebizonyoso­dott, hogy az őszi bajnok Somogy- csicsó, aztán Somogyudvarhely meg Iharosberény csapata jól felkészült. A szentaiak is többet ígérnek, mint az előző években. Annál gyengébb viszont örtilos csapata, amely két fordulóban hu­szonhárom gólt kapott! Zákány is gyengélkedik. — Az hogy hét csapatuk van a. járási bajnokságban, nem jelenti azt, hog3r mindössze ennyi van a járásukban is. Mind a járási sport- szövetség, mind pedig a járási labdarúgó-szövetség módot talál arra, hogy a többi csapatot is fog­lalkoztassák a tél beálltáig. Kitű­nő lehetőséget nyújt a Kilián Testnevelési Mozgalom is arra, hogy alapfokú bajnokságot szer­vezzünk — mondotta Vörös Ist­ván, a járási testnevelési és sport- szövetség elnöke. Időjárás Várható idő­járás ma estig: Csökkenő felhő­zet. Lassan mérséklődő és északkeletire forduló szél. Az évszakhoz ké­pest hűvös nap­pal. Várható legmagasabb hő­mérséklet 15—19 fok között. Ka­posváron (külterületen) tegnap reggel 5 órakor 13,7, délután 2 óra­kor 16,8 fokot mértek. Évforduló-naptár 163 évvel ezelőtt, 1799 má­jusában halt meg Pierre Beaumarchais francia író. Színdarabjai a XVIII. szá­zad elavult hűbéri társadal­ma ellen fellépő osztályok igazát hirdették. Kalandos élettörténetét is megírta, és ezzel a korabeli igazság­szolgáltatást támadta. Két híres víg játékát idézzük: a Sevillai borbély (1775) és a Figaró házassága (1784) cí­műt. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása sze­rint Baktalórántházám, a járá­si művelődési házban megtar­tott lotlósorsoláson a 20. já­tékhéten a következő nyerő­számokat húzták ki: 42, 66, 67, 72, 85. — Háromnapos jutalomki­rándulásra utaztak tegnap a Kaposvári Közgazdasági Tech­nikum irodalmi színpadának tagjai. A diákok a főváros­ban töltik a három napot. — Üzembe helyezték a hi­deg levegős szénaszárítót a göllei Béke Tsz-ben. Mintegy 15 vagon szénát szárítanak vele az idén. — Találkozót tartanak ma Somogyszilban a mezőgazda- sági technikum tavaly végzett hallgatói. A fiatal szakembe­rek a gyakorlati munkában el­töltött egy év eredményeiről, gondjairól tanácskoznak, és három szakmai előadást hall­gatnak meg. — Szépen fejlődnek a hajtá­sok a Javós Gyula nagyberki szőlősgazda nemesítette Pan­nónia Kincse csemegeszőlő tő­kéin. Nem ritka az olyan tő­ke sem, amelyen 16 fürt lát­szik. A Pannónia Kincsét már augusztus első felében szüre­telhetik. — Tegnap megnyitották ka­puikat Siófokon, a Vénusz, a Délibáb és a Napfény szállo­dák. Az előszezonban szak- szervezeti beutaltak az első üdülők. — Új, 600 személyes cam- pinget létesített az Idegenfor­galmi Hivatal Balatons zeme- scn. Ezzel együtt öt első osz­tályú táborhelyen összesen négy és fél ezer vendéget tudnak elhelyezni. A campin- gek hivatalosan tegnap nyi­tották meg kapuikat. Az idény első vendégeként csü­törtökön egy nyugatnémet há­zaspár táborozott le a. lellei campingben. — A Latinka kulturális szemle járási bemutatói va­sárnap fejeződnek be. Dél­után Tabun, este pedig Mar­caliban mutatják be műsoru­kat a járás legjobb műkedve­lő művészeti csoportjai. — Üj formatervekkel és színekkel mintegy 100 új dísz­tárgyat, köztük habán edé­nyeket és készleteket formál­nak a Kaposvári Agyagiparo­sok Háziipari Szövetkezetének népi iparművészei a június elején kezdődő megyei nép­művészeti kiállításra. — Öt szakmai tanfolyamon száztízen vesznek részt to­vábbképzésen a megye kis­ipari szövetkezeteiben. A hall­gatók a tanfolyam elvégzése után — a többi között — hűtőgép-, televízió-, háztartási kisgép-, motorkerékpár-javító oklevelet kapnak. — Nagymamák délutánja lesz a vár06i nőtanács ren­dezésében vasárnap az Ifjú­sági Ház nagytermében. Az ünnepi köszöntőt Sárdi An- talné, a Magyar Nők Országos Tanácsának munkatársa mondja, majd kaposvári óvo­dások műsorral kedveskednek az egy begy ült nagymamák­nak. — Az Országos Filharmónia és a Latinka Művelődési Ház ifjúsági hangversenysorozatá­nak záró hangversenyét hét­főn délután tartják meg. A koncerten zenei vetélkedőt rendeznek. — Megyei, járási és városi pedagógiai bizottságai részére tanácskozást rendezett tegnap a megyei nőtanács. A nevelé­si terv eddigi tapasztalatairól és a további feladatokról Ko­vács Dezsőmé, a Magyar Nők Országos Tanácsa pedagógiai bizottságának tagja tartott előadást. — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemve­zetősége értesíti a lakosságot, hogy f. hó 17-én, vasárnap reggel 6 órá­tól 10 óráig áramszünet lesz a 40-as iíjúsági utcában, a Kossuth Lajos utcában a Damjanich utcá­tól az Arany János utcáig, a Te­mesvári . utcában, a Kassa utcá­ban és a Lenin utcában a 48-as iíjúsági utcától az Arany János utcáigT (82102) „ Tengerre, magyar“ címmel nagy, térképes rejtvénypályázat indult a TÜKÖR 6. számában 8 kérdés 8 héten át Minden héten 25 jutalom Külön sorsolással 25 nagydíj IBUSZ tengeri utazás, tv- és rádiókészülék, háztartási gépek (4807) Labdarúgó-bajnokság a csurgói járásban APRÓHIRDETÉSEK Bútort részletre is kaphat. Szász Ágoston asztalosmesternél, Ka­posvár, Május 1. u. 21. ____________________(7Í9) E ladó Kaposmérő, Hunyadi u. 15. számú háromszobás új csalá­di ház melléképüle­tekkel, 500 n-öl telek­kel, vasútállomáshoz 5 perc. Érdeklődni hely- színen lehet. (749) A Balatontól 4 km- re fekvő kétszobás, konyhás, kamrás ház gazdasági épületekkel, 1200 n-öl telekkel el­adó. Gáspár László, Ordacsehi. _________(773) C saládi ház mellék­épületekkel, 530 n-öl kerttel, azonnali be- költözhetőséggel el­adó. Kaposvár, Cser, II. dűlő 84. Érdeklőd­ni délelőtt 12-ig, dél- után 5 óra után. (767) Azonnal bekölTozhe- tő, kertes családi ház eladó. Kaposvár, Köl­csey U. U. (787) Böhönyén, a szőlő­hegy 69. szám alatt . eladó négyszobás, pa­latetős ház, 4128 n-öl szőlő-gyümölcsös gaz­dasági épületekkel. Méhészetre alkalmas, két családnak is meg­felel. Érdeklődni a lenti címen, Háncs Istvánnál.__________(783) S zép helyen sarok­telek sürgősen eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Széchenyi tér, Bőripa­ri Szövetkezet, ülés. • (785) Kisipari oldalkocsi új állapotban eladó. Megtekinthető: Kapos­vár, megyei pártbi­zottság, garázs. (786) Négy kateszteri hold ingatlan lakóházzal eladó. Bővebbet Var­sányi József tulajdo­nosnál a helyszínen, Kaposvár, Ivánfa­hegy 23. sz.______(789) E ladó Kaposvár, Te­mesvár utca 10. szám alatt négyszobás, össz­komfortos, teljesen szeparált manzárd házrész. (82110) FagylaltúiUi-... tricikli eladó. i.cv_, -, kanizsa, Jakabkúti út 25.__________________(790) K özéphosszú, kör- páncélos bécsi zon­gora jó állapotban eladó. Cím: Csendes, Kéthely. (82109) Vennék egyszobás, korjyhás házrészt Ka­posváron. Ajánlatokat 82084. számra a hirde- tóbe._____________(82084) E ladó Kaposvár bel­területén háromszobás, kertes családi ház, egy szoba, konyha beköltözhető. Érdek­lődni: Klapka utca 27. (82089) Varrógép, kerékpár, tricikli, kerékpárdina- mó javítása, festése, motorkerékpár-kere­kek fűzése, centrálá- sa garanciával, határ­időre készül. Sáfrány József, Kaposvár, Ber­zsenyi u. 2. (82105) Egy hold szarvaské­pp évi vagy első ka- aiásra eladó. Érdek- ini: Kaposvár, Gár- nyi Géza utca 24. Jseri városrész.) (82090) Fonyódon a Sándor és a Dobó István ut­cai 586 n-öles sarok­telek sürgősen egyben és részekben is eladó. Érdeklődni lehet: Sáf- rán József, Kaposvár, Berzsenyi utca 2. ___________________(82104) Eladók Kunffy- és más festmények. Tóth, Kaposvár, Május l. utca 12. ________* (82093) L ugas céljára alkal­mas drót érkezett a MÉH kaposvári tele- _pére._____________(82107) T fízrendészeti célra és permetezéshez al­kalmas 200 literes hor­dók kaphatók a me­gye területén vala­mennyi MÉH-telepen.’ (82108) A Balatontól 2 km­re kétszobás, kétkony- hás, fürdőszobás új ház mellékhelyiségek­kel, beköltözhetően, 600 n-öl telken, gyü­mölcsfákkal eladó. Jakab György, Bala- tonkiliti, Vörösmarty utca 3. (82097) Eladók: komplett, kifogástalan hálószo­babútor, két hálószo­baszekrény, két fotel, tükör, könyvszekrény, konyhaszekrény, konyhaasztal, jégszek­rény, kihúzhatós asz­tal, rádió, mosókatlan rézüsttel, nyugágy, vasalódeszka, üvegek, Kaposvár, Zrínyj. utca 1., teraszos lakásnál. (82096) Üj német konyha­bútor eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Ma­gyar utca 12., Németh János. (82095) Beköltözhető há­romszobás, összkom­fortos, különálló ker­tes családi ház autó­garázzsal főútvonalon eladó. Kaposvár, Gor­kij (volt Béla király) utca 2G/c alatt meg­érdeklődhető. (82099) Kertes családi ház lakáscserével eladó, vagy kisebb házrészért elcserélhető. Kaposvár, Dimitrov u. 85. (82101) Közművesített ház­hely eladó. Kaposvár, Kassa u. 26. (32086) Jután 600 n-öl ház­hely az autóbuszmeg­állónál eladó. Érdek­lődni: Juta, Rákóczi út 31. (82025) Épületüvegezést, aj­tókba mintás üvege­zést részletre is vállal Mátrai Antal üveges- mester, Kaposvár, Ady Endre u. 8., az udvar­ban. __________(82033) E ladó a Bem u. 43-as számú kétszobás csa­ládi ház. Érdeklődni: Kaposvár, Pázmány Péter u. 30. (82037) Somogyszobon új családi ház beköltöz­hetően eladó. A vasút­állomás mögött. Ady Endre utca 23. (82020) Kaposmérdben 800 n-öl házhely eladó mű- út mellett, buszhoz, vasútállomáshoz közel. Érdeklődni: Kaposmé­rő, Kossuth u. 73. _______ (81914) E ladó egy kétlángú Petrorex és fehér zo- máncos asztaltűzhely. Kaposvár, Kaposrét sor 53. (82043) Vitrin eladó Érdek­lődni 5 óra után: Ka­posvár, Damjanich u. 18., földszint, (82068) Beköltözhető egyszo­bás (esetleg kétszobás) belvárosi öröklakás el­adó. Bővebbet kizáró­lag munkanapokon délelőtt Ezredév u. 1. sz., I. emelet, Szép Elemérnél. (82038) Fonyódon 366 n-öl közműves, gyümölcsös telek — társasháznak is alkalmas — eladó. Csima Mihály, Kapos­vár, Beloiannisz u. 64. (82081) Családi ház a Zrínyi utcában lakáscserével beköltözhetően eladó. Érdeklődni 14—17 óra között a 21-83-as tele­fonom ____________(82077) K étszobás, összkom­fortos ház gyümölcsös­sel azonnal beköltöz­hetően eladó. Ugyan­ott két szekrény, jég­szekrény, eladó. Ka­posvár, Nádor u. 23. (82078) • Kaposvár, Kölcsey u. 49. számú kétszobás, kétkonyhás ház eladó. Vételár részletekben. Bővebbet Arany utca 91. alatt._________(82072) C sisztafürdőn eladó vagy bérbe adó egy 5 helyiségből álló nya.- raló. Tsz vagy közü- let részére alkalmas. Érdeklődni lehet a helyszínen Szabó Ist­ván fürdőtelepi gond­noknál, u. p. Buzsák. ____ (72739Í K onyhabútor eladó. Érdeklődni 18 óra után. Kaposvár, Léva utca 1«. (82059) Fonyód-Bélatelepen, az országúthoz és a vízhez közel 170 n-öl villatelek eladó. Bu- rits Adám, Győr, Mun­kácsy u. 1. vagy Tóth József kertész, Fo- nyód-Bélatelep. (84254) Beköltözhető kétszo­bás családi ház eladó a Kölcsey utca, Madár- utca sarkán, a 8-as autóbusz végállomásá­nál. Megtekinthető va­sárnap egész nap, hét­köznap 2-től. (8208Ó) Fonyódligeten szo­bás, konyhás, előszo- bás villa eladó. Ér­deklődni Fonyódliget, Fiumei u. 4. alatt. (82085) Azonnal beköltözhe­tő egyszobás, konyhás, spájzos, magánrendel­kezésű családi ház el­adó Pesterzsébeten, az 51/a yillamos-végállo- másná!. Érdeklődni: •Kispest, Árpád u. 32. Telefon 270-439. (72740) Családi ház építésé­re alkalmas 50 n-öl sa­roktelek eladó Kapos­vár, Streit Miklós u. 2. alatt (volt Sándor U.). (82073) Kaposváron, a Szent László u. 37. alatti házhely sürgősen el­adó. Érdeklődni 39. alatt, Tótíínénál. (82074) Balatonmária-alsó IV. szakasz, Akácfa utca 104. számú ház, istálló, 1142 ri-öl szőlős — fel­osztva is —, ugyanott 2 db vemhes tehén el­adó. Állomáshoz 5 perc. (82076) Nagyberkiben lakó­ház 2353 n-öl bevetett beltelekkel, gazdasági épületekkel betegség miatt eladó. Hankai. (3212) 16 000 db kis méretű használt zsindely ol­csón eladó. Csákány, Kossuth u. 16. (4511) Fonyódon a Sándor u. 12. számú 150 n-öl közműves, gyümölcsös nyaralótelek tizen­négyezerért eladó. Dr. Hunyady, Budapest', XIV., öv U. 181/b. (6315) Kitűnő Berva segéd­motor eladó. Kapos­vár, Beloiannisz u. j$. (82094)

Next

/
Oldalképek
Tartalom