Somogyi Néplap, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-10 / 108. szám
M In^t a VIII. bábjátékos tájkonferencia Ár MS'ZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA j Ballag már a vén diák... Ez a nap mindig ünnep, de mindig mások az ünnepeltek. I Tizennyolc évesek, diákok, akik ilyenkor, május közepe táján búcsút vesznek a gondtalan diákévektől, az alma matertől, tanáraiktól, diáktársaiktól. Ballagnak... Oldalukon apró tarisznya pogácsával, kétfilléressel, hogy mindig figyelmeztesse őket: az élethez, a boldoguláshoz szükséges javakat csak munkával lehet megszerezni. Kaposváron hat középiskolában ötszáz diák ballag. A tizennyolc évesekkel együtt ünnepel a város. Már a kora reggeli órákban ünneplő ruhás emberek siettek az iskolák felé. Szülők, testvérek, hozzátartozók, barátok kezükben apró ajándéktárgyakkal, virágcsokorral. Kilenc órakor zajos a Munkácsy Gimnázium, aztán élesen berreg a csengő jelezve, hogy búcsúzni kell... Megilletődött arcok, köny- nyes szemek, bánatos-boldog diáklányok hajolnak a padok fölé a IV/b-ben. A gyönyörű, új iskolától, az eddig otthonnak elfogadott tanteremtől, osztályfőnöküktől, Horváth Zoltánná tanárnőtől búcsúznak. Harminckilencen vannak. Huszonhatan egyetemen, főiskolán tanulnak tovább, tizennyolcán pedagóguspályát választottak. Komolyak az arcok, az osztályfőnök ezen az »utolsó« órán az életről beszél. Most nem csintalankodik Zita, nem tréfálkozik az örökké mókás kedvű Berta sem. Csöndesek, könnyes szeműek, meghatottak. A Táncsics Gimnázium előtt a hozzátartozók tömege várja a ballagókat. A lépcsőház két oldalán ünnepélyes arcú kisdiákok állnak sorfalat. Ma mindenki a negyedikeseket, az érettségizőket ünnepli. Megelevenedik egy kép: tavaly nyáron a ságvári KISZ- építőtáborban négerbarnára sült Táncsics-diákokkal beszélgettünk. Akkor nyáron készültek a negyedik osztályra. Jó- kedvűek voltak, kezük alatt égett a munka — pedig nem kis dolog 17 évesen kubikolni a Jába-patak partján! Ezek a fiúk megnyerték a brigádversenyt az építőtáborban, az idén félévkor pedig — erről tájékoztat Kiss Zoltán osztályfőnök — iskolaelső volt a IV/b. Sötét ruhában, nyakkendő- sen, komoly arccal ülnek a padokban: Bánkúti, Takács, Budai, Róna, Szlavicsek, Szerényi, Horváth, Misefa, Kovács, Be- degi és a többiek. A harminc- háromból huszonnégyen tovább tanulnak, Szerényi Lacit már fölvették a moszkvai Lomonoszov Egyetemre. A Szovjetunióban még ketten szeret- aének tovább tanulni, egy diák lengyel egyetemre megy. A legtöbben műszaki pályára készülnek. — Reál osztály voltunk — mondja az egyik fiú. — Nagyon jó osztály volt — súgja az osztályfőnök. »Ballag már a vén diák, tovább, tovább ...« A hagyományos, régi-régi ballagási nóta dallama betölti az iskolák osztályait, folyosóit. A közgazdasági technikum udvarán a harmadikosok várják a ballagókat. Zászlóátadás, rövid ünnepi beszéd, aztán a szülők, hozzátartozók köszöntik csókkal, egy-egy csokor virággal a felnőtté serdült gyerekeket. Megható a cukoripari technikum ballagása, ahol az esti tagozat valóban »öreg« diákjai együtt ballagnak a tizennyolc évesekkel. Bensőségesen kedves a ballagási ünnepség a mezőgazdasági technikumban, a gyors- és gépíróiskolában. Fél tizenkettőkor a diákok és hozzátartozók az Ifjúsági Ház előtt gyülekeznek, onnét — a Bajcsy-Zsilinszky—Kossuth Lajos utca útvonalon — mennek a Szabadság parkba. Rövid ünnepség. Király Lajos, a KISZ középiskolai felelőse mond beszédet, aztán a diákok megkoszorúzzák a szovjet hősök emlékművét. Ballagnak, felnőttek a kisdiákok. Mögöttük ott vannak a vidám, kellemes gyermek- és diákévek, előttük az utolsó »akadály«, az érettségi — aztán az ÉLET. Németh—Vincze Évente egy alkalommal ösz- szegyűlnek egy még eléggé kis táború művészeti ág, a bábjátszás művelői és szakemberei, hogy megvitassák tapasztalataikat. Ezúttal a VIII. bábjátékos tájkonferenciát Somogybán, a Népművelési Intézet, a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya, a Szakszervezetek Latinka Sándor Művelődési Háza és a Népművelési Tanácsadó rendezésében Kaposváron tartják meg. A táj konferenciát tegnap reggel a Latinka Művelődési Ház nagytermében mintegy 230 érdeklődő — amatőr bábjátékosok, csoportvezetők, pedagógusok, bábjátékszerzők, -rendezők és más szakemberek — jelenlétében Varga István, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője nyitotta meg. Köszöntötte a konferenciára ideérkezett vendégeket és a Népművelési Intézet képviselőit. Varga elvtárs megnyitó beszédében elmondotta, hogy a báb játszásnak hagyományai vannak a megyében. Nyomai föllelhetők már a középkori Magyarországon, tárgyi emlékeink azonban csak a múlt századból maradtak, például Balatonberényben, Zicsen, An- docson, Kéthelyen. Biblikus figurák és a betlehemes báb- táncoltatás emlékei ezek. A századfordulón és később nem tartották művészetnek, emiatt nem fejlődhetett a bábozás. 1947-ben 30 hallgató részére bábjátékos tanfolyamot rendeztek Kaposváron — kevés Siófokon a három új szálloda előtt bitumenes utat készítenek 800 méter hosszúságban. sikerrel. Az ötvenes években a Gáts házaspár vezetésével már egy 12 személyes autóbusz járta a megyét, Baranya, Tolna és Zala községeit. A műkedvelő bábcsoportot állami együttessé fejlesztették, de 1958-ban megszűnt. Négy évvel később a Latinka Művelődési Ház adott otthont a megyei báziscsoportnak és a mintegy 20—30 vidéki csoportvezető szervezett továbbképző tanfolyamának. — Nagy jövő előtt álló modern, összetett és tömegeknek szóló művészet ez. Hallgatói kristálytiszta erkölcsiséggel állnak a gyengébb, az igazabb törekvésű ember mellé. A bábjáték világa a gyermek világa, s egyúttal a pedagógia művészeti szócsöve is a számukra -— mondotta a többi között a bábjátszás távlataira vonatkozóan a művelődésügyi osztály vezetője, majd megnyitotta a konferenciát. Ezután a részvevők meghallgatták Melegh Józsefnek, a Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanárának előadását a bábjáték szerepéről az óvodás korú gyermek nevelésében. Az előadást két szakmai bemutató, majd vita követte. A Latinka Művelődési Ház bábcsoportja Gáts Tiborné vezetésével előadta a Mackó bácsi rajzol és a Mesélő mesekönyv című, óvodai dalokból, játékokból összeállított bábjátékot. A két bemutatót mind a szakmai, mind a hálás óvodás közönség nagy tetszéssel, elismeréssel fogadta. A hozzászólások során többen hangsúlyozták, hogy a gépi zenéjű és szövegű aláfestés, szinkronban a bábuk mozgásával — ilyen magas művészi szinten — teljesen új az amatőr bábjátszásban. Hallatlan lelkesedés, szeretet érződött a kaposvári bábművészek produkciójában, amely óvodai hangulatot teremtett. Olyany- nyira, hogy a jelenlevő csöppségek spontán belefeledkezéssel, kórusban együtt énekeltek a gépzenével. Néhány kísérő óvónő lepisszegte őket. Ezen parázs vita kerekedett, a többség és a vitavezető Hollós Róbertné helyes állásfoglalásával: hagyjuk a gyermeket teljes szívvel gyönyörködni... A hozzászólások délután G. Sólymos Neszta Az óvodai bábjátszás módszertani problémái című előadását és két újabb szakmai bemutatót követően folytatódtak. Este a művelődési ház klubjában ismerkedtek a konferencia részvevői. A tájkonferencia ma folytatja tanácskozását. W. E. CBéiitjUépe U Katona vagyok. Eleinte furcsán, most már egyre megszo- kottabban mondom, írom le ezt a két szót... Hajnalban keltem. Hó még nem volt, a vonat mégis késett. A vonaton — látva fejemen a rövid sörtét — egy idősebb férfi éppen befejezve szalon- nás, kolbászos reggelijét, beszélgetést kezdett. — Én szekérrel mentem. Vittek. Negyvenegyben. Két szuronyos puskás katona és nyolc katonajelölt súlyától sajnálkozva nyöszörgött a sovány lovak húzta szekér. Hideg volt, a lehelet az orrunkra fagyott. Vékony zakóban voltam. A szomszédban találtak meg, és még kabátért sem engedtek el, alig húsz lépésre. Nyolc kilométert szekereztünk. Elpakolja reggelije maradványait. Rövid, tömör bajuszán, még ingadozva a két lehetőség között, billeg egy hosz- szúkás kenyérmorzsa. Aztán győz a fizika, a kicsiny kenyérdarab gazdája ölébe ereszkedik. Pontosan a kézfejére. A férfi könyörtelenül még lejjebb fricskázza. — Házasságot köszönhetek ennek a fagyos kényszermenetnek. Második nősülésemet ugyanazzal az asszonnyal. Egy még friss bőrszagú tárcát kapar elő régi divatú, egy- gombos, néhol már kifényesedett zakója zsebéből. Képeket keres. Néhány rögzített életmorzsát. Kettőt mutat. Az elsőn esküvői pár a szokásos szabványmosollyal. A másik képen két egyszerű ruhában álló ember. Az asszony kezéből szinte hiányzik a konyhakendő, s a férfi mintha éppen indulna le a képről folytatni az izgága fotós kedvéért félbehagyott munkát. — Ez az igazi — fordítja felém az utóbbit. Térdére fekteti, szeme a képen pihen. — Erzsi ki volt rám. Nem ok nélkül. Már híre ment a faluban, sokan fújták egyre dagadóbbra a nagy mellű özvegyasszony velem folytatott viszonyát. Az egyik ebéd után nyolcéves fiam utánam szólt: »Már megint ahhoz a csúnya nénihez mégy?« Ekkor láttam feleségemet először sírni. Kissé felgörbített háttal, csak féloldalt ült a széken. Szemét lehunyta, de a görcsösen összepréselt szemhéjak alól kiszaladt a könny. Nem tudtam szólni. Nem éreztem bűntudatot, csak tompa fáradtságot. Mint a tolvaj a leleplezés pillanatában. Egyre lassabban esik ki a szó a száján. Ahogy pontos emlékidézése pereg, úgy vigyáz mindinkább arra, hogy mindent megértsek. — Másnap jött értem a szekér. El sem búcsúztunk. Talán akkor nem is vesztettünk ezzel semmit. Egy hét múlva már a fronton voltam. írtam neki. Görcsösre fagyott ujjakkal, félve. Félve attól, hogy köziünk már vége mindennek. Elgondolkozik. — Egy új erőt ismertem meg. A távolság érzelemfokozó erejét. Akkor tolakodott agyamba az otthon felejthetetlen, nélkülözhetetlen képe. Kell az embernek, hogy valahol, ha elérhetetlen messzeségben is, valami, valaki, egy kis ház, egy meleg ágy, gondot megosztó társ, ember legyen, aki visszavárja. Nagyon fájt ez a fölfedezés. Nem a nélkülözés, az, hogy gyakran három napig sem ettünk, hogy a hideg érzékenyített el, hanem ez a késve, de talán még nem későn ébredt érzet, — Féltem mén a levélben való beszélgetéstől is. Mi lesz akkor, ha Erzsi nem felejt? liehet, hogy neki még kapóra is jött az én elhurcolásom? Megszabadult tőlem. De ahogy egyre gyakrabban kérdezgettem magam, szégyent is éreztem. Vajon nem megérdemelném? Egy kislány szakítja el néhány pillanatra a történetet. A szomszéd üléstől szaladt hozzánk, napraforgómagot kér. Aztán ott is marad közöttünk. Ütitársam ölbe veszi. — Néhány soros levelemre hetek múlva kaptam választ. Olvassa — nyújt át egy, a gyúrás mentén hártyányira vékonyodott, de még jól olvasható papírlapot. »Károly! Nagyon félünk az egyre közeledő dörgéstől. Bátyádat is elvitték. Nem mertem tovább várni, a disznót levágtuk. Kata a múlt héten szült. Kislány sikerült, de a Kata már nem nevet többé senkire. A gyereket magamhoz vettem. Hiszen a tied. Erzsi.« — Hogyan történt? Itthon mesélték. Mindenki elbújt. Sokan a közeli erdőben tákol- tak esőtől védő tetőt, oda húzódtak. A visszavonuló németek riogatták a falut. Erzsi maradt. Pedig remegőeh félős volt, de akkor csak közönnyel fizette ki a sűrűn ismétlődő borzalmakat. A falura átlátszó sötétjével éjszaka feküdt, amikor tompított, fájdalom dobta szavak szálltak fel egy közeli házból. Tudta, ki szól, ki kényszerül szólni. Kata. Más nem lehet, mert egész nap nem látta, és már tegnap nehezen emelte lábát, kezét védekezőén szorította kikerekedett kötényére. Maga sem tudja hogyan, de az ágy előtt állt. Kata arca még így is, a vajúdás kényszerráncainak álarca alatt is szép volt. Egy ablakokat re- megtető kiáltás ... Kata nem mozdult többet. Ügy maradt, élettelenné merevedve, új élettel maga mellett. Abban az ágyban, amelyben én is sokszor feküdtem, s amelyet Erzsi akkor látott először. Ott bocsátott meg, a kis emberke vékony hangú, élni akarástól si- vító szólójában. Ismét kezébe veszi a fényképet. — Látja? Kis törékeny asz- szony. Most is éppen ilyen. Szeme nagy, mély, mint a sokat megértőké. Haja szerény kerete vékony bőrű fejének. Nem szép, tudom. De neki köszönhetem. hogy nem ugrottam akkor szándékosan egy tévelygő golyó elé. Amikor hazajöttem, akkor csináltattuk ezt a képet. Hazug külsősépek nélkül. Talán most már érti, hogy miért ez az igazi esküvői emlékidézőm? Végigcsúsztatja pillantását figyelő arcomon, aztán az ölében ülő kislány ruháján simítja el a ráncokat. Becéző, puha mozdulattal. Tóth István imso&OK Maid a Murrencia... Csöng a szerkesztőségi telefon. Az egyik községi társadalmi szervezet vezetője jelentkezik a vonal túlsó végén. — Elvtársak, küldjenek azonnal egy riportert meg egy fotográfust. Nagy esemény lesz a faluban. — Micsoda? — Ne tréfáljanak, hát egy ilyen nagy eseményről nem tudnak az elvtársak? — Nem. — Most lesz az elnök fiának a lakodalma. No de nem erőszak a disznótor . . . Ha nem jönnek, nem jönnek. Majd meghívjuk az Ország- Világot.- lg * * * A barátom káromkodás ember. Felesége, hogy erről leszoktassa, pár évvel ezelőtt egy újítást vezetett be. Ahányszor a férj káromkodik, annyiszort két forintot tesz a családi kasszába. — Na és az eredmény? — érdeklődöm. — Kitűnő — közölte a barátom. — Azóta minden nyáron külföldön üdülünk. * * * A múltkor a szomszédék kisfiát elvittem egy ökölvívó-mérkőzésre. Az első három menet után megszólalt a gyerek. — Ez a két bácsi teljesen úgy csinál, mint apu meg anyu... _ •>•)? — Néha ők is összeverekednek, aztán ölelkeznek, és megcsókolják egymást. * * * A napokban a Május 1. utcában a mamájával sétált egy kisfiú. A Kossuth térre érve meglátta a gyerek a rendőrt s megkérdezte: — Anyu, mit csinál ott a rendőr bácsi? — Vigyáz, nehogy valaki az úttestre lépjen . .. — Akkor ő miért van ott? — keg — Morzsák Egyes emberek gondolatai oly alacsonyak, hogy még a fejükig sem érnek. * * * A tény mindig meztelen marad, még akkor is, ha a legújabb divathoz alkalmazkodik. * * * A jelentőségét elveszítő felkiáltójel kérdőjellé alakul át. * * * Becsülj meg minden szót! Lehet, hogy az utolsó szavad lesz. * * * A meddőség is lehet terhes. * * * A színésznek a darabban el kell égetnie egy kompromittáló levelet. Égy pillanattal később belép a gyanakvó szereplőtárs, s így kiált fel: »Égett papír szagát érzek.« Egy este a színész elfelejtett gyufát tenni a zsebébe. Kétségbeesésében nem tehetett egyebet, mint hogy apró darabkákra tépte a levelet. A partnere nem jött zavarba: »Tépett papír szagát érzem!« — kiáltotta. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztői WTRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár. Latinka Sándor a. Z. Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó vállalat, Kaposvár. Latinka S a. ü. Telefon 1.5-16. Felelős kiadói Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem ftrzünU meg. és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő* fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesit.ől.nél. Előfizetési dli eg\ nőnapra 12 Ft. Index: 2506?. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Tfanncvór f .atinlf a SánHnr fi.
