Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-02 / 77. szám

Csütörtök, 1964. április 2. 3 SOMOGYI NÉPLAP Államcsíny kísérlet Brazíliáiban Rio de Janeiro (MTI). Brazília belső ellenségei módszeres előkészítés után nyílt támadásba mentek át az ország törvényes kormánya ellen azzal a céllal, hogy megbuktassák Joao Goulart köztársasági elnököt, meghiú­sítsák az ország javát szolgáló elnöki reformterveket. Nyuga­ti hírügynökségek jelentése szerint az ország második leg­nagyobb, egyébként legreak- ciósabbnak ismert államában, Minas Geraisban kedden lá­zadás robbant ki. Juiz de Fo­ra állami székhely helyőrségé­nek csapatai, a negyedik ka­tonai körzethez tartozó alaku­latok Magalhaes Pinto kor­mányzó uszító rádiófelhívása nyomán megszállták a várost, s egyes hírek szerint letartóz­tatták a szakszervezeti veze­tőket. Minas Gerais állam kor­mánytója a keddi rádióbeszéd­ben azzal az ürüggyel, hogy a kormány támogatja a hadse­reg fegyelmének megbontóit, Goulart elnök megdöntésére szólított fel. A felhíváshoz csat­lakoztak a helyőrség reakciós törzstisztjei. Egyes hírek sze­rint a fellázadt szövetségi csa­patokat Rio de Janeiro állam határára vezényelték. Szerdán reggel érkezett hír- ügynökségi jelentések arról tá­jékoztatnak, hogy a második számú brazil hadsereg csatla­kozott a Minas Gerais-i láza­dáshoz. Mint a Reuter írja, ezek a csapatok Sao Paulóból Rio de Janeiro felé indultak el. Az erről szóló bejelentés Adhemar Barros kormányzótól származik. A politikus a rá­dióbeszédben Goulartra mint »■volt elnökre« irtai. Goulart köztársasági elnök a Brazil Távirati Irodának adott nyilatkozatában egyebek kö­zött kijelentette: — A rendza­varok olyan politikusok, aki­ket választási érdekek befolyá­solnak. — Hangsúlyozta: — Teljesen értelmetlen dolog megkísérelni a nép akaratának erővel való letörését. Dantas Riberios hadügymi­niszter nyilatkozatában egye­bek között kijelentette: A ren­det mindenáron meg fogják őrizni. Rio de Janeiroban a szövet­ségi hadügyminisztérium épü­letét kormány hű gépesített alakulatok őrzik. A rendőrsé­get a város kulcsfontosságú pontjain riadókészültségben összevonták. A pénzügyminisztérium be­jelentette, hogy szerdán és a hét hátralevő napjain nem nyitnak ki a bankházak, ne­hogy a betéttulajdonosok, megrémülve a zavart helyzet­től, a pénzintézeteket megro­hanják. A Reuter-iroda jelentése sze­rint az első számú brazil had­sereg, amely teljes mértékben hű a kormányhoz, megindult Minas Gerais állam felé, hogy leverje a zendülést. A lázadó állam fővárosát különben a fő­kolomposok "Brazília forradal­mi fővárosának« kiáltották ki, s elrendelték ott a rendkívüli állapotot. Tegnap esti helyzetjelentés Rio de Janeiro (MTI). A legújabb hírügynökségi jelentések szerint a brazil kor­mány elleni lázadáshoz csat­lakoztak Santa Catarina, Mato Grosso, Parana és Goias ál­lam kormányzói is. Minas Ge­rais kormányzója, a lázadás egyik értelmi szerzőjének szá­mító Magalhaes Pinto — aki egyébként az ország leggazda­gabb bankára — felhívta a 18 —25 év közötti fiatalokat, hogy jelentkezzenek a milí­ciába, és segítsenek a kormány megdöntésében. Adhemar Barros, Sao Paulo állam kormányzója szerint a 2. és a 4. hadsereg vezetői csat­lakoztak a felkeléshez. A kor­mány kezén levő rádióállomá­sok ugyanakkor hangoztatták, hogy a lázadók állításával el­lentétben a 4. hadsereg Gou­lart elnököt támogatja. Az elnök mögött állnak Ba­hia, Sergipe, Pernambuco és Rio Grande do Norte államok kormányzói. A Rio de Janeiró- ban állomásozó 1. hadsereg ve­zetői szintén támogatásukról biztosították a kormányt. A Reuter jelentése szerint a kor­mányhoz hű 1. hadsereg egyes egységei elhagyták Rio de Ja- neirót, hogy megszállják a vá­ros felé vezető utakat, és meg­akadályozzák a felkelők egy­ségeinek előrenyomulását összecsapásokról az esti őrá kig (magyar idő) nem érkezett jelentés. Abelardo Jurema igazság­ügyminiszter a Rio de Janei ro-i rádióbrrn közölte, hogy Rio Grande do Sul, Santa Ca tarina és Parana államok te­rületén állomásozó 3. hadse­reg parancsnoka támogatásé ról biztosította a kormányt, és csupán Dantas Riberios had ügyminisztertől fogad el uta­sításokat. A hadügyminiszter ugyanakkor bejelentette, hogy az ország minden részéből kormányhoz hű egységek in­dultak Rio de Janeiro felé kormány megsegítésére. Egy kormányhű egység Parana ál­lamból a lázadók egyik erős­ségét képező Sao Paulo felé indult. A hadügyminiszter sze­rint Brasilia, az ország új fő­városa a kormányhű csapatok kezén van, a városban teljes a nyugalom. Ciprusi helyzetkép Nicosia (MTI). A ciprusi kormány szóvivő­je kedden este bejelentette, hogy Makariosz elnök felkér­te a görög és török kormányt, utasítsák a szigeten állomáso­zó csapataikat, hogy térjenek vissza a részükre fenntartott katonai táborokba. Makariosz Papandreu görög miniszterel­nökhöz és Inönü török kor­mányfőhöz intézett levelébfen megállapította, hogy az ENSZ rendfenntartó erők működé­sének megkezdésével érvényét vesztette az a korábbi megál­a görög és török csapatok brit főparancsnokság alatt részt vettek Ciprus közbiztonságá­nak fenntartásában. Az in­tézkedés célja a helyzet to­vábbi stabilizálása. Toumioja, az ENSZ közve­títője New Yorkban sajtóér­tekezletet tartott, amelyen ki­jelentette, reméli, hogy há­rom hónap alatt sikerül ren­dezni a ciprusi kérdést. Tou- mioja New Yorkból Genfbe utazott, ahol néhány napig pihen, majd csütörtökön éj­jel vagy pénteken reggel in­Itéletet hirdettek a szolnoki vasúti szerencsétlenség bűnperében A Szolnok megyei Bíróság több napi tárgyalás után szer­dán hirdetett ítéletet a szol­noki vasúti szerencsétlenség bűnperében. A bíróság Szeg­főim József mozdonyvezetőt és Kocsis Ferenc figyelőfűtőt a vasúti közlekedés biztonsága ellen elkövetett, különösen nagy kárt okozó gondatlanság bűntettében és ezzel kapcso­latos 45 rendbeli, gondatlan­ságból elkövetett emberölés­ben, 29 rendbeli — ebből 15 rendbeli súlyos, egészségrom­lást okozó —, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés­ben találta bűnösnek. Ezért Szegfalvi József elsőrendű vádlottat 11 évi szabadság­Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat segédmunkásokat, kőműveseket, és ácsokat vesz föl kaposvári, siófoki, marcali és más munkahelyeire a megyében Jelentkezés az illetékes járási székhelyeken a tanácsoknál; a vállalat központjában, Kaposvár, Májas 1. atca 57. szám; a siófoki fö-építésvezetöségen, Siófok, Fő utca 222. és az építkezéseken.' (72361) lapodás, amelynek értelmében dúl Ciprus szigetére. Ülésezett a KGST vegyipari állandó bizottsága Március 23-tól 27-ig tartót-inak 19. ülésszakát. A tanács- ták meg Berlinben a KGST kozáson részt vettek a Bolgár vegyipari állandó bizottságé-1 Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német De­mokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dele­gációi. Megfigyelőként jelen voltak a Kínai Népköztársa­ság és a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság képvise­lői. Az állandó bizottság jóvá­hagyta az 1963. évi munkájá­ról és tevékenysége további irányairól szóló beszámolót. Elhatározta továbbá, hogy münkáját 1964—65-ben a KGST-tagországok 1966— 1970. évi vegyipari fejlesztési terveinek koordinálására, va­lamint a legfontosabb vegy­ipari termékfajták termelésé­nek szakosítására, a gyártási együttműködés kifejlesztésére összpontosítja. A vegyipari állandó bizott­ság a mezőgazdasági állandó bizottsággal együtt intézkedett a KGST-tagországok mezőgaz­daságának szintetikus aminó- savval és vitaminnal való el­látásáról, javaslatokat dolgo­zott ki a mezőgazdasági ren­deltetésű szintetikus aminó- sav- és vitamintermelésnek a KGST-tagországok közötti szakosítására, az érdekelt KGST-tagországok együttmű­ködésére e termékek gyártá­sában 1970-ig. Végül megvi­tatták a műszeripari munka- bizottság javaslatait, és konk­rét intézkedéseket adtak ki a KGST-tagországok további műszálgyártási együttműkö­déséről. (MTI) vesztésre ítélte, a közügyektöl öt évre, a foglalkozás gyakor­lásától pedig hat évre eltil­totta. A bíróság Kocsis Fe­renc másodrendű vádlottat háromévi szabadságvesztéssel büntette, a közügyek és a foglalkozás gyakorlásától egyaránt három évre eltiltot­ta. Nagyfi József harmad­rendű vádlott műszaki kocsi­mestert és Berze Sándor ne­gyedrendű vádlott kocsimes­tert 10—10 hónapi szabadság- vesztésre ítélték. Az ítélet kihirdetése után a megyei főügyész háromna­pos gondolkodási időt kért, a vádlottak és védőik felleb­bezést jelentettek be. (MTI) Megjelent a Béke és Szocializmus márciusi száma A folyóirat vezető helyen közli Piotr Jaroszewicznek, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnök-he­lyettesének a szocialista országok gazdasági együttműködéséről írt átfogó tanulmányát. A szerző érté­keli a KGST 15 éves tevékenysé­gét, és rávilágít arra, hogy a KGST munkássága jelenleg főleg arra irányul, hogy biztosítsa a népgazdasági tervek s ezen belül a tudományos kutatómunka koordi­nálását, valamint a termelés sza­kosítását és kooperációját a KGST- tagálLamok között. Fuad Nasszar, a Jordániái KP Központi Bizottságának főtitkára és Aziz al Hadzs iraki publicista a nemzeti felszabadító mozgalom és a világforradaLmi folyamat össze­függéseit tárgyalják közösen írt cikkükben, és arra a következte­tésre jutnak, hogy korunkban a nemzeti felszabadító mozgalom a. szocialista forradalom »-tartaléká­ból« az egységes világforradalmi folyamat szerves és fontos alkotó­részévé vált. Érdekes tanulmányt közöl a fo­lyóirat John Lewis angol filozófus tollából »-Filozófia és politika« címmel. A szerző bírálja a jelen­kori főbb idealista filozófiai irány­zatokat (liberális idealizmust, az életerő filozófiáját, az empirizmust és a pragmatizmust), melyeknek befolyásától még a szocialista or­szágok sem mentesek, ugyanakkor rávilágít a dogmatikus nézetek ká­ros voltára is, ezeknek képviselői, ugyanis metafizikusán alkalmaz­zák a múlt fogalmait a mai meg­változott világ jelenségeire. Hugo Barrios Klee »A forradal­mi helyzet és Guatemala népének szabadságharca« című cikkében ismerteti a guatemalai válságos helyzetet, elemzi az osztályerővi­szonyokat, és rávilágít arra, hogy az országban érik a forradalmi helyzet, erősödik a dolgozók har­ca, és erősödik a demokratikus és imperialistaellenes erők egység­frontja. Közli a folyóirat Orlando Mál­lásnak »Új áramlatok a katoliciz­musban és a chilei kommunisták politikája« című írását. A szerző, aki a Chilei KP Politikai Bizott­ságának tagja, jellemzi a külön­böző latin-amerikai keresztényde­mokrata szervesetek politikáját, majd rámutat arra, hogy a kleri­kális körök ideológiai uralmuk megőrzésére új módszereket, új filozófiai és teológiai érvelési al­kalmaznak. Pályázati felhívás a Somogy megyei Pártbizottság Marxizmus - leninizmus Esti Egyetemére A Somogy megyei Pártbizottság fölvételi pályázatot hirdet Marxizmus—leninizmus Esti Egyetemének 1964/65. tanévére. Az egyetem célja, hogy párt-, állami, tömegszervezeti funkcionáriusok, értelmiségi dolgozók, vezető propagandis­ták szervezett marxista—leninista oktatását egyetemi szín­vonalon biztosítsa. A tanulmányi idő három év. A hallgatók az első év­folyamon filozófiát, a második évfolyamon politikai gazda­ságtant, a harmadik évfolyamon a nemzetközi és a ma­gyar munkásmozgalom történetét tanulják. A tantárgyakból minden félévben vizsgát tesznek. A tanulmányi eredményekről, ilHetve az egyetem elvégzéséről bizonyítványt kapnak. Az egyetemen hetenként egyszer kötött foglalkozás van (előadás, osztályfoglalkozás), ezen a megjelenés kőtele­ző. A tandíj egy évre 170 forint, mely félévenként fizethe­tő. Az egyetem hallgatóinak 24 nap tanulmányi szabadság jár. A jelentkezők fölvételüket kérhetik a kaposvári (Be­loiannisz utca 18. sz.), a csurgói, a barcsi, a marcali, a nagyatádi, a siófoki és a tabi tagozatokra. Az egyetemre való fölvétel föltételei: fölvételüket kérhetik, akik érettségivel vagy ennek megfelelő általános műveltséggel rendelkeznek, és a tanuláshoz szükséges mar­xista ismereteket már megszerezték. Az egyetemre párton- kívüliek is kérhetik fölvételüket. Nem kérheti fölvételét, aki más egyetem, iskola stb. hallgatója. A pályázat az esti egyetemen és a járási pártbizottsá­gokon, valamint a városi pártbizottságon beszerezhető kér­dőív alapján történik. A pályázatot az esti egyetem igazgatóságára (Kaposvár, Beloiannisz u. 18. szám) kell küldeni május 15-ig. A Magyar. Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottsága Víxve&etéket kap Kaposmérő Amikor pár évvel ezelőtt felvetődött a gondolat, hogy a község víz­ellátásának megoldására törpe vízmü­vet építsenek, sok ellenzője akadt a ka- posmérőiek közül. — Túl mo­dern, jó ne­künk a kút is... —■ hajto­gatták. Ma pedig már víztorony emelkedik a falu fölé, s mintegy hat kilométernyi fő nyomóveze­téket fektettek le Kaposmérő utcáiban. Dr. Mészáros Ferenc körze­ti orvos volt a vízmű építé­sének egyik leglelkesebb harcosa. A társulás ala­kulásakor fá­radságot nem sajnálva ki­lincselt házról házra, s igye­kezett meg­győzni az em­bereket. — Nehéz volt megértetni, milyen nagy baj az, hogy szennyezett a vizünk — mondja. — Egy talajrétegben van a kút az árnyékszékkel, ráadásul némely helyeken egészen közel egymáshoz. S nem szűr már a talaj... Papp József termelőszövet­kezeti brigádvezetőt, a ka- posmérői törpevízmű-társulás elnökét a víztorony környé­kén találtuk. Már csak az áll­ványok elbontása, s néhány vezeték szigetelése van hát­ra, s üzemelhet a torony. A közkutakat az utcákon már fölszerelték. — Mibe került a vízmű, mennyi a hozzájárulás? — A községfejlesztési alap­ból, állami támogatással mint­egy másfél millióba — vála­szol Papp József. — Kétezer forint érdekeltségi hozzájáru­lást állapítottunk meg, ebből azonban csak körülbelül ezer- hétszáz forint jut fejenként. Ezt tíz év alatt hosszú lejá­ratú kölcsönként fizetik ki a társulás tagjai. A többiek az építés évében kötelesek fizet­ni. Háromszáz tagunk van. — Mennyi társadalmi mun- ■ kát végeztek a falu lakói? — Egyénenként ötszáznegy­ven forint értékű földmun­kát, azaz tizennyolc folyómé­ter földet kellett kiásni. Szíve­sen csinálták a fiatalok, öre­gek egyaránt. A vízmű naponta kétszáz­hatvan-kétszázhetven köb­méter vizet ad, de előrelátha­tóan kevesebbre lesz szük­ség. Vajda Sándor tanácselnök tájékoztatása szerint eddig körülbelül hetvenen jelentet­ték be igényüket arra, hogy bekössék a vizet házukba. Természetesen a társulás tag­jai részesülnek előnyben. Már a múlt év végén üze­melnie kellett volna a víz­műnek. Horváth Tivadar, a Somogy megyei Víz- és Csa­tornaművek műszaki vezető­je elmondotta, hogy későn kapták meg a terveket, anyaghiánnyal küzdött a vál­lalat, s a tél is akadályozta a munkát. Áprilisban azonban minden bizonnyal folyik már a víz a mérői csapokból. S. M. Kilencven traktorosjelölt vizsgázott a Kaposvári Gépállomáson A napokban fejeződtek be a traktorosvizsgák a Kaposvári Gépállomáson. A kaposvári já­rás termelőszövetkezeteiből összesen 92 traktoros készült három hónapon át a vizsgák­ra. Az eredmények azt mutat­ják, hogy a traktorosjelöltek jól elsajátították az elméleti és a gyakorlati tudnivalókat. A vizsgabizottság kettő kivételé­vel valamennyit alkalmasnak találta szakmai szempontból a traktorok kezelésére. A tanfolyam hallgatói a sike­res műszaki vizsgák után KRESZ-vizsgára is jelentkez­tek. Az iskola befejeződött, a hallgatók már visszatértek munkahelyükre, a termelőszö­vetkezetekbe. Egy részük már gépre is ült, vagy a közeljövő­ben megérkező gépekkel indul munkába. De sokan vannak közöttük olyanok is, akik egyelőre váltótársként kapnak majd traktort. Csöndör Lajos, a Kaposvári Gépállomás igazgatója elmon­dotta, hogy ők is számítanak a most végzett traktorosokra. A kaposfüredi termelőszövet­kezettel például megállapod­tak abban, hogy a gépállomás traktoraira ültetik kisegítőben azokat a traktorosokat, akik­nek a tsz egyelőre nem tud tó ■ pet biztosítaná.

Next

/
Oldalképek
Tartalom