Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-12 / 85. szám
SOMOGYI NBPLAÍ B Vasárnap, 1964. április 12. KASSÁK LAJOS CSILLA G Bámultam a csillagot mely homlokát díszítette pedig nem is angyal l ' fekete bika volt amilyeneket Picasso varázsol papírjaira Hamingway rajong értük írásaiban. Bámultam a csillaggal díszített fekete bikát aztán elfordultam a spanyol szadizmusra gondolva amely holnap vagy holnapután térdrekényszeríti a porondon. Ez a látvány már nem kívülem bennem él. A kiömlő vér rámtalál városok sikátoraiban diadalívek alatt börtönök kapuinál szerelmeim rózsaligeteiben betűim mocsarában. Nem iszom alkoholt de berúgok egy jó hírtől vagy magához ölel egy festmény amit a nyárspolgár nem ért. Tiszta mezőkön is így kerülök csapdába. Rozoga írógépnél ülve csatangolok tovább idegenek között s mégis váll váll mellett és emlékezve arra a csillagra amely egy fekete bika két szarva közt ragyogott. ILLYÉS GYULA KUNHALMOK Kunhalmok ti, a sokhalú, bő Obtól e kis Kapósig elf üzérlő dombok, csönd állomások, nyomjelző vakondok- túrások, mesék babszemei, hogy hol fúrt az a Szomj, bújt az az Éh előre — oly mélyen, hogy már a földalatti múltban - mely idehozott bennünket, kifultan tántorgó népet szabadlevegőre: ti vagytok a mi-katedrálisaink! »Márvány-zenék?/« Oh, csak módunk szerint, így, sárból! — óh ti piramisaink! Mert mégis föltörő vágy * hit nyomát zengitek! Idegen hallja nomád dobotok tompa tam-tamját: tovább! BENJÁMIN LÁSZLÓ WGYVEMYOLC Látod, nem is vagyok öreg: Számolom még az éveket Fájt valaha? — már meg se döbbent, úgy mondom: két év múlva öt ven Mondanák Is, ha most meghalnék: »Istenem, milyen fiatal még.-« Többet tud egyre a halálról, mégse hal meg a csodaváró, a nagyobb sors hívője bennem, a dolgommal-elégedetlen. Nem félt a rám-leső gonosztól, inkább újabb portyákra unszol, nem enged kényelemben ülni, buta szoborrá merevüíni. Nyolc évekkel a negyvenen túl sem vagyok még a kezdeten túl: az a kevés, ami mögöttem, csak bevezetés lesz a könyvben, az csak az elősző a műhöz, csak a tolifogás a betűhöz, a lélegzetvétel a hanghoz, mag a virághoz, rügy a lombhoz, Világnyi munka gyűlik itt benn, cs én még nem mondtam ki mindent — még mindig nem mondtam ki semmit kínok közt csak készültem eddig, hogy a világot megteremtsem s akit szeretek, megszeressen s akit nem állhatok, ne álljon s aki apátián, rám találjon. Martyn Ferenc FENYŐ A. ENDRE KIÁLLÍTÁSÁRÓL* Fenyő A. Endre a dunántúli és balatoni tájak Munká- csy-díjas festője, a kaposvári Vaszary János tanítványa, — e festészet rangján túl, indok ez is, hogy megyénkben a Hippi-Rónai Múzeum bemutassa magukat az alkotásokat. Régi emlék: Rövidesen a fel- szabadulás után a Svédországból hazatért Fenyő Endre első kiállítását a budapesti Fényes Adolf teremben rendezték meg. Az első nézők között voltam, majd meg újból felkerestem ezt a kiállítást. Gyakran visszagondolok az akkori élményre, a változatlanul megmaradó emlékre: az elmúlt tizenkilenc esztendő alatt hasonlatosan egységes és egyéni gyűjteményt alig láttam. Kisméretű képek voltak ezek, svéd városképek, svéd hegyi tájak itt-ott megjelenő figurával. De a kis méreteken belül monumentális építés és szerkesztési szándék, a művelt festői megfogalmazást és előadást elragadó temperamentum kisérte. Mekkora az életerő ebben az emberben — gondoltam —, aki idegenben, háború idején a hitleri őrület közvetlen szomszédságában töretlen meggyőződéssel és meggyőzéssel szól hozzánk. műveinek felépítettsége vibráló színegyüttesekkel párosul, így a képelemek különbözősége hatásos festői feszültséget okoz« — írja Pogány Gábor. Ennek az évnek januárjában Fenyő Endre gyűjteményes kiállítását láttuk az Ernst Múzeumban. Ez a mostani, Kaposváron bemutatásra kerülő gyűjtemény a budapestinek jelentékeny része. A valóban életműnek számító százötven festménye és ötven rajz végigvezette a nézőt a festő útján a kezdeti és a Rippl- Rónai ihlette festői szemlélettől, a Vaszary Jánostól kapott szerkesztő tudatosságtól, a legújabb, a balatonudvari tájképekig. Hosszú út ez. Iskolái elvégzése után Fenyő Endre vezető, szervező szerepet vállalt a Szocialista Képzőművészek csoportjának megalakításában. — Derkoviis Cyula, Dési Huber István, Ámos Imre neveit látjuk a kiállítók között. A csoport forradalmi programmal indult, ahhoz hű maradt: 30 év távolságából látjuk, a történelem, az idő igazolta a mozgalom művészi, stílustörténeti fontosságát. De mi volt ez a forradalom, kérdeztük, és miért vált újabbkori festészetünk fej ezekén észlelhető színjátékba, fényözönbe, mind értőbben közvetíti a magyar tenger légkörében feltűnő káprázato- kaU — így mondja ismertetője, Pogány ö. Gábor, a budapesti katalógus bevezetőjében. De itt elhallgat az előszó és átadja helyét a festményeknek, mely mindazt közli, amire szó nem vállalkozik. Engedjék meg, hogy mégis Ez az elhivatottság Fenyő A. Endre festőművészetében a háború kitöréséig tartott. Tudjuk, kiállításait a csoport fokozódó nehézségek és veszedelmek között rendezte. Aztán a festő a svédországi, a hontalanságban eltöltött évek ismételjem, amivel kezdtem, azzal, mit tanult Fenyő Endre a két kaposvári mestertől Rippl-Rónaitól és Vaszary Jáután, a romok fölött újból itthon, új élet elején. Azóta közel húsz esztendő tanulsáeokat meiv. múlott el fölöttünk: Fenyő „ek ’ eredménvltt ’ma ttt Endre ma a főváros egyik nelc - eredményeit ma itt képzőművész iskolájának, a Dési Huber Körnek vezetője, lektora a Képzőművészeti Alapnak, tagja a szövetség vezetőségének, de mindezen túl és elsősorban festői életművének továbbépítője. A Balaton veszprémi partján, Sze- pezden, majd meg Udvariban tölti az év jelentős részét, az örök Balaton festője. »Mini stílusteremtő egyéniség, biztos ítéletű mester egyfajta gyönyörködtető festészetet művel, élvezettel felejtkezik bele a Balaton és környélátjuk a maga is mesterré vált festő munkásságában. Mindenekelőtt művészet-erkölcsöt és hivatástudatot, aztán a mesterség alapos ismeretét, megtanulta és valóra váltotta — mert képességei erre eleve hivatottá tették —, hogy az életre miképpen rezonál az igaz festő, megtanulta a képírás pontosságát, festészetünk egészének és abban az egyén harmóniájának törvényét, azt, hogy a szín annak természetét fejezi ki, amit ábrázol, végül megtanulta a hagyomány továbbvezetésének fontosságát. »A milliók pusztulásáról hívé? Mindenekelőtt szokatszóló hírek a szabadság őreinek győzelmébe vetett hittel keveredtek: az idegenben szakadt művésznek és feleségének emigrációs magányát az a bizonyság oldotta fel időnként, mely a fasizmus és a haladás világméretű összecsapásában az emberiség kerekedésével biztatott, és 1946 között festett képei éppen ezért szomorkás lírájuk mellett koloritban gazdagabbak, kompozicionálisan meg mind szilárdabbak. Az északi tájak levegője töretlen színek alkalmazására szoktatta Fenyő A. Endrét, akinek ugyanakkor a szabadban levő tárgyak formáit is szabatosan kellett ábrázolnia. Mindez — különösen — olajfestményeit lan, meglepő, sőt riasztó volt a csoport témavilága: gyárak, gyárudvarok, külvárosok, munkás »negyedek«, soha nem látptt csendéletek, melyeken az asztaldeszkára csupán néhány szerszámot helyeztek, végül munkazubbonyos embereiül rek, — tehát a valóság —, a két 2939 háború közötti Magyarország üzemi munkásságának és élet- körülményeinek realista ábrázolása. Ma már, különösen a fiatalok nehezen képzelik el, nem ismervén az akkori Műcsarnok és Szalon működésének hivatalos, komformista kuliszavilágát, hogy a valóságnak ez a fölfedezése és föltárása hatásában mekkora változást jelentett és milyen ellenkezést váltott ki. Ám ennek szilárd szerkezettel, jól kive- a világnak meg volt a költője, Iieiő ritmussal ruházta fel, y ós József Attila, meg volt az írója, Kassák és meg volt a szocialista képzőművészete, a vezetők között Fenyő A. Endrével. •(Elhangzott a festő kaposvári kiállításának április 4-1 megnyitóján.) Csokonai-szobrot Kaposvárra A múzsa szobrának lábához a költészet napja alkalmával a kaposváriak már elhelyezhetik szerény virágukat. Leróhatjuk hódolatunkat, mert a Csiky Gergely Színház előtt már ott áll a szobra. Tehát »0 múzsáknak szentelt kies tartomány« megtette az első lépést. A vasúton bejáró megye elé odaállította a költészet, a vers szimbólumát. De vajon így állunk-e magával a költővel, a legnagyobbal, aki e »kies tartományban« lakott? Mert itt lakott megyénkben 1698 márciusától 1800 februárjáig Csokonai Vitéz Mihály. Magányban, mécsvilág nélkül, a sötétben és ruha nélkül, egy meghalt pap kimustrált kaputjában. És mégis a magyar vers legszebb csillagait gyújtotta meg ezen a tájon. Nagyszerű amit itt, e rövid idő alatt teremtett. Irt negyvennégy verset, műfordított, megírta a Dorottyát, tanított OOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOXXXXXXD SZÉP ASSZONY LÁNYA (Folytatás a oldalról.) nem éppen megfelelő hangon tettem felelőssé. Ó, nevetett kedvesen, már megint gorom- báskodik, maga nagyon türelmetlen pedagógus, kedvesem! Szó szót követett és hagytam, hogy eljárjon a szám jóvátehetetlenül. Miért nem akarja tudomásul venni, hogy nagy lánya van, mondtam neki, aki már észrevesz mindent és nem féltékenységből borogat asztalt és ver földhöz szendvicses tálat és pláne direkt őszintén nem féltékenységből nyújtogatja nyelvét a gitáros Jocó- kára! Nem gondolja? Telitalálat volt. Majd felakadt a szeme. Vártam, hogy hozzám vágja legalább a nagy Brehm-met, de elrohant az igazgató után. Megadással vártam a vihart. Másnap bejelentették, hogy Marit Kecskemétre viszik, Nárayné nővéréhez, mert az szigorú, majd neveli. Ismertem látásból, itt szokott nyaralni, súlyosan idegbeteg, állandó orvosi kezelés alatt álló asszony. Hát ebbe nem lehet beleegyezni! Tönkre teszi azt a szerencsétlen gyereket. Rettenetesen felindultam, mert részesnek éreztem magam a történtekben. Mit lehetne tenni? Itt azt tanácsolták, férjek már a bőrömbe, ki akarom teker- tetni a nyakamat? Igen, az ösz- szeköttetések! Az apával kéne beszélni, de hol? Van valahol egy élelmiszeripari tröszt, keressem meg benne. Gondolatban járogattam hozzájuk. Csengettem, nem engedtek be, de én bemásztam a kerítésen, Jólesően felpofoztam az édes Jocókát, még különb dolgokat mondtam Krisztinka cukor naccságájának. Persze nem mentem el, csak magam hősrayné a hét végén elutazott Marival. Mentek Kecskemétre. V asárnap kirabolták a házukat. Alapos, módszeres munka volt. Mindenről tudták, hol található. Pár nap múlva elfogták Jocókáékat, akik már jórészt mindent értékesítettek, és nagyban szórták a pénzt. Az édes Jocóka simán és flegmán vallott, mert mitől féltek volna, mondta a tárgyaláson, az öreglány nagyon bízott bennük és bukott rá, mármint Jocókára. Nárayné azonnal elájult, aztán folyton egy napig. A férje holtra válva Pestre vitte kórházba. Marika újra itthon volt és lejött hozzá a nagymamája. Szorgalmasan tanult és Pólika nekem esett egy tízpercben, hogy még mindig négyest akarok adni ennek az édes gyereknek magatartásból? Mert Mari egészségtan órán az egész osztály előtt bocsánatot kért tőle, ösz- szecsókolóztak és Mari odatartotta az arcát Pólika kezéhez, hogy üsse pofon. Vedd tudomásul, mondta Pólika köny- nyezve és hadakozva vajszíve mértéktelen ellágyulásával, nem fogom engedni!! Tehát a Póljka üggyel is rendben voltunk. Elérkezettnek láttam az időt, hogy beszéljek Marival. T» yr egkérdeztem, hogy J_YJ[ van. Mosolygott, hogy jól. Nagymama angyal, mindig így szeretett volna élni. Együtt takarítanak, bevásárolnak, együtt főzőcs- kéznek és csuda jókat főznek, egyszer megkóstolhatnám, nagymamája úgy is szeretne látni. Így úgy gondoltam, most már azt is megkérdezhetem, hogy a mamája hogy van? Változatlanul mosolygott, hogy jól. Küldött neki azóta rnn.nnnnnnnrni— i—,———-»■■*****««*m^^»> ködtem, de ez is jólesett. Na— egy cg)Hio diága haszontalan— Ságot és édes cukorbabájának nevezte a levélben, meg leírta részletesen a most csináltatott pizsamáit és hálóingeit, mert rengeteg a fiatal orvos és úgy körül rajongják, hogy néha alig kap tőlük levegőt. Nagyon bamba képet vághattam. Mari meg tovább mondta, hogy a papája itthon volt, nagyon sokat beszélgettek, megsimogatta, sokszor megcsókolta és könnyes volt a papa szeme és azt mondta, hogy nagyon szeresse a mamát, mert a mama olyan, mint egy gyerek és a papa szívének nagyon drága és mindig maradjon mellette Mari, ha már ő nem él, mert a nagymamát babusgatni és becézni kell és a papa már igen öreg és nagyon beteg a szíve. Mari könnyen megeredt, eleresztettem, mert láttam, resteilte. Bántam, hogy szóltam. Meghatott az őszintesége. M ari szipogva ment a folyosón, az osztálya előtt barátnője elkapta és a ping-pong asztalra lökte, csattogósan verni kezdte a Mari fenekét, ősz óta van ez a barbár őrület rajtuk, hogy úgy kiverik egymást, hogy bőg valahány. Pólika mint folyosó ügyeletes félelmetes, de félelmet soha nem keltő hangon rohant hozzájuk, mert a lányok megvadulva, visítva verték egymásf. 'Mari letörölte könnyeit és vad diadalordítással úgy hasra fektette Técsi Roszkát, hogy az beverte az orrát. Mari meg két tenyérrel leírhatatlan gyönyörrel verni kezdte üvöltő barátnője ró- zsaszínbugyis fenekét. Olyan nagy baj tehát nincs, mert Mari fiatal, és erős, fiatalságában van az ereje és ezért most még a legnagyobb keserve is félig nevetés. és ö volt az első somogyi színház megteremtője is megyénkben. És Kaposvár, az akkor még szegény mezőváros nevéhez odaragasztotta a halhatatlanság szárnyát! Épp azzal, hogy a Dorottya színhelyéül választotta azt a tiszttartó lakást, amely akkor még földszintesen alig emelkedett a kaposi Fő utca zsupptetős, sövényfalú házai fölé. Es a Dorottyában is gondoljunk a kaposi hajnal leírására. Virradtak-e szebb sorok azóta is költő kezén, amelyek városunkhoz fűződitek? Vajon mit adunk mi kaposváriak cserébe a nekünk juttatott halhatatlanságért? Pedig eltelt azóta 166 év! Talán a Csokonai-közt!... Vagy egy műemléki táblát a háznak ás nem a költőnek? Mert a ház műemléki megörökítése a Május 1 utca 1-es számú házon megtörtént. Ez is egy lépés előre. És ott áll »A haza kis polgárainak« <nevezett épület és a lassan köztudatba vésődő Dorottyaház szögletében egy kis kertecske. Hangulatos be- szögelése a Kossuth térnek, amely a tűzfallal és az öreg iskola homlokzatával szinte kínálja a helyet, hogy itt végre megörökítsük Csokonai Vitéz Mihály emlékét. Tehát a költészet napja alkalmából azzal a kéréssel fordulok a városi tanácshoz, hirdessen pályázatot Csokonai és a Dorottya együttes jellegű emlékének szobrászati megörökítésére. Ezzel a felállítandó emlékművel és annah a térhatásba való belekomponálásá- val olyanná tehetjük ezt a teret és utcarészt, hogy a Kössük tér felől párját ritkító jelenség lehet, és egyben újszerű megoldása egy költő és a nevéhez fűződő egyetlen magyar vigeposz emlékének. Nincs sok emlékünk, amit mutogathatunk. De ezt egyszerre látja majd mindenki. Nívós megoldással nagyot nyer vele városunk... És mi lenne ha magában az épületben, ahol a Dorottya játszódik, a mészárszék helyére egy irodalmi jellegű, modern eszpresszót is létesítenélrfc? Ezeknek a szép bolthajtásos, földszinti helyiségeknek falára szinte oda kívánkoznának olyan freskók, vagy képek (természetesen feles művészek alkotására gondolok), melyek témájukat a Dorottyából veszik __ Ebben c sak részben lennénk úttörők. Várpalotán Szabó Vladimir képeivel már találunk ilyen témájú példát. Talán az is indokolná ezt a tervet, hogy valóban hiányzik Kaposváron egy ilyen jellegű és nívós eszpresz- szó... A költészet napja alkalmával tehát azzal a kéréssel fordulok a városi tanácshoz, foglalkozzék Csokonai emlékének méltó megörökítésével, mert ezzel tartozunk a költőnek és önmagunk«-’•' rakáts Gyula
