Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-10 / 83. szám

I SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1964. április 10. Magyar—szovjet barátsági nagygyűlés a Sportcsarnokban Befejeződött a világkereskedelmi értekezlet általános vitája Csökkeni a feszültség Cipruson Újabb elnökjelöltek Brazíliában rietnami Demokratikus Köz- trsaság nincsen képviselve. A línai Népköztársaságot jog :zerint megillető helyet a sen­kit sem képviselő csangkaj- selíisták bitorolják.« Georges Tohme szíriai gaz­daságügyi miniszter kedvezően nyilatkozott a nemzetközi ke­reskedelmi szervezet létreho­zására vonatkozó szovjet ja­vaslatról. A szudáni küldöttség veze­tője felhívta a részvevőket, dolgozzák ki a konstruktív nemzetközi kereskedelem sza­bályait és elveit. A késő esti órákban befeje­ződött az értekezlet általános vitája, amelynek során össze­sen 120 küldött szólalt fel. Az értekezlet második szakaszá­ban öt bizottságban folytatják a tanácskozásokat. A bizottsá­gok feladata, hogy konkrét ja­vaslatokat dolgozzanak ki a vita során fölvetett problémák megoldására. alatt sehonnan sem érkezett jelentés nagyobb incidensekről. Egy ENSZ-szóvivő szerdán este bejelentette, hogy az ENSZ ciprusi erőinek svéd kontingense április 17-ére lesz teljesen . szolgálatképes. Egy előzetes csoport már megérke­zett Ciprusra, a 700 főnyi TccTn- tingens legnagyobb részét azonban április 10 és 13 kö­zött- az amerikai légierő szál­lítógépei viszik a szigetre. A svéd egységek működési terü­letéül Ciprus nyugati részét jelölték ki. (Folytatás a 3. oldalról.) Elvtársak! Nagyszerű korban élünk; olyan mélyenszántó for­radalmi változások mennek végbe, amelyek gyökeresen át­alakítják az egész föld arcu­latát. A kapitalizmus a végét járja. Leomlanak a népek gyarmati börtönének marad­ványai. Az új társadalmi rend évről évre mind szilárdabban és nagyobb területen veti meg lábát bolygónkon, mind több ország és nép sorakozik fel a szocializmus zászlaja alatt. Nincsen olyan erő a föl­dön, amely megállíthatná a szocializmus felé feltar­tóztathatatlanul haladó népeket. Elég egyetlen pillantást vet­nünk a világ politikai térképé­re, hogy szemünkbe tűnjenek a földön végbement óirási társa­dalmi átalakulások, mélyen­szántó változások. Ott; ahol az­előtt egész földrészeket három­négy gyarmatbirodalom színe jelzett, ma több tucatnyi szu­verén államot jelző színt ta­lálhatunk. Bővül a szocialista rendszer, amely ma az emberiség egyharmadát fogja át. Szűkül az imperialista el­nyomás és uralom szférája. Éles, kibékíthetetlen ellent­mondások mardossák a kapi­talista világot. A tőkésorszá­gokban manapság sokkal in­kább, mint bármikor máskor, növekszik a kapitalizmus meg­mentését célzó, betegségének gyógyítását és az imperialista ellentmondások kibékítését szolgáló receptek és terveze­tek száma.- Azonban a kapita­lista ideológusoknak mindezek a próbálkozásai hiábavalóak. Hiszen az imperializmus a bög­rébe esett pókokra emlékeztet. Bárhogyan igyekezzenek is ezek a pókok megállapodni egymással, bármiféle egyez­ségre is jussanak, nem sikerül kiküszöbölniük a viszályt, az egymás közötti harcot. Milyen megingathatatlannak látszott a második világhábo­rú után az imperialista hatal­mak szövetsége, amelyben beleszólást nem tűrve dirigált az Egyesült Államok! 'Most pedig már a kapitalista világ Saigon (MTI). Dél-Vietnamhól a hírügy­nökségek újabb harcokról ad­nak hírt. Saigontól 25 kilométernyire délnyugatra a szabadságharco­sok elfoglalták a Phououc Lói 51 vezetői is siránkoznak azok­nak a repedéseknek, hasadé- koknak és szakadékoknak a láttán, amelyek a nyugati szö­vetségesek között tátonganak. Az imperialisták egymás­közti ellentmondásai aláássák az agresszív tömbök — a NATO, a SEATO és a CEN­TO — szilárdságát. Mind na­gyobb és nagyobb tömegek szállnak síkra a militari zmus és a fegyverkezési hajsza, az agresszív katonai tömbök el­len. A szocialista világrend- szer növekvő ereje, a mun­kásosztály harca a tőkésorszá­gokban, a nemzeti felszabadí­tó mozgalom fellendülése el­mélyíti az imperialista tábor belső ellentmondásait, és oda vezet, hogy az erőviszonyok a nem­zetközi porondon még to­vább tolódnak el a forra­dalmi munkásosztály, a béke és a szocializmus javára. Elvtársak! Örömmel hang­súlyozzuk ismét, hogy a Szov­jetunió és Magyarország ko­runknak, a békéért és a tár­sadalmi haladásért vívott harcnak valamennyi nagyfon­tosságú kérdésében közösen veszi föl a küzdelmet a nem­zetközi porondon. Népeink nagy sikereket értek el a szo­cializmus és a kommunizmus építésében. A szocializmus si­kerei pedig döntő tényezőt jelentenek a világ forradalmi átalakításában, annak az új, igazságos társadalmi rendnek a létrehozásában, amely meg­állíthatatlanul terjed egész bolygónkon. Ez új energiát kölcsönöz nekünk az emberi­ség boldog jövőjéért vívott közös harcunkban. A továbbiakban Hruscsov elvtárs hangsúlyozta: — Mi, kommunisták büsz­kék vagyunk arra, hogy minden energiánkat, tu­dásunkat és munkánkat a szocializmus győzelméért, a« emherek iobú í*~*éért vívott harcnak szenteljük. Mi azért küzdünk, hogy minden dolgozó ember lehe­tőséget kapjon arra, hogy te­vékenyen dolgozhasson, sok­oldalúan fejleszthesse képes­ségeit, részt vehessen a tár­katonai kiképzőtábort. A kor­mányerők vesztesége 26 ha­lott, 36 sebesült; 37 katona el­tűnt. Szerdán Közép-Vietnamban csapott össze a kormányerők és. szabadságharcosok egy-egy sadalmi éfletben, és alkotó em­ber legyen a szó legigazibb ér­telmében. Mi azért küzdünk, hogy minden nép elfoglalhassa méltó helyét az emberiség nagy családjában, gazdagít­hassa az emberi civilizáció kincsestárát, és élhessen an­nak javaival. Mi azért küzdünk, hogy a világ békéje, a barátság és a testvériség, az igazi nemzet­köziség, a kölcsönös bizalom és tisztelet az emberek és né­pek közötti kapcsolatok meg­ingathatatlan elvévé váljék. Mi azért küzdünk, hogy a kommunizmus, amely megtes­tesíti az emberiség legszebb álmait és reményeit, osztatlan győzelmet arasson a földön. Ezek a mi kommunista esz­ményeink, elvtársak! És bizo­nyosak vagyunk abban, hegy győzedelmeskednek — fejezte be beszédét Hruscsov elvtárs. A viharos, nagy tapssal fo­gadott beszéd után Gáspár Sándor mondott zárszót. Töb­bek között kijelentette: El­mondhatjuk, hogy a mi né­pünk új életet formáló mun­kájában viharos és szélcsen­des napokon egyaránt, erőt merített, segítséget kapott a szovjet néptől és annak kom­munista pártjától. A budapesti kommunisták és pártonkívüliek egyaránt meggyőződéssel ítélnek el minden olyan lépést, bárki ré­széről történjék is — folytat­ta Gáspár Sándor —, amely e barátság ellen és egyúttal a nemzetközi munkásmozgalom egysége ellen irányul. Aki rágalmazza a Szov­jetuniót, eljátssza jogát, hogy a nemzetközi mun­kásmozgalom kommunis­tának tartsa. A budapesti dolgozók, mint az egész magyar nép, minden erővel arra törekszik, hogy eredményesen szolgálja a kommunista világmozgalom vezetőinek' 1957-ben és 1960- ban Moszkvában kialakított politikai irányvonalát — fe­jezte be beszédét Gáspár Sán­dor. A forró hangulatú nagygyű­lés az Internacionálé hangjai­val ért véget. (MTI) zászlóalja. Az ütközetben mindkét fél több katonát vesz-, tett. Ugyanezen a vidéken a partizánok felszabadítottak egy stratégiai falut. A falu la­kosai velük tartottak, és a he­gyek közé mentek. Az Afroázsiai Szolidaritási Tanács legutóbbi algíri ülésén részt vett indiai küldöttség szerdán ismertette Algírban szerzett benyomásait. Csand megjegyezte, hogy a küldöttek körében mély felháborodást keltett a kínai képviselők ma­gatartása és rágalmazó kiro­hanásaik a Szovjetunió el­len. Csand hangsúlyozta, hogy a kínai képviselők nem talál­tak semmiféle támogatásra a küldötteknél. Argentína visszautasította azt a 20,7 millió dolláros ame­rikai kölcsönt, amelyet mag­tárak építésére használtak volna fel. A kölcsönt azért utasították vissza, mert az Egyesült Államok ahhoz a föl­tételhez kötötte, hogy az építőanyag 60 százalékát tőle kell beszerezni. A portugál bíróság ismét különböző időtartamú börtön­re ítélt három antifasisztát. A vád a szokás szerint az volt ellenük, hogy »felforgató pro­pagandát« folytatnak, és az illegalitásban levő Portugál Kommunista Párt tagjai. Pompidou francia miniszter­elnök Ikeda japán miniszter- elnökkel folytatott tárgyalá­sait követően csütörtökön saj­tóértekezletet tartott. A kérdé- ~ekre válaszolva Pompidou 'ieléntette, hogy Franciaor- : got elsősorban politikai — és nem annyira gazdasági — indokok vezették a Kínai Népköztársaság elismerésére. Franciaország és a Kínai Népköztársaság kapcsolatai­nak fejlődéséről szólva kije­lentette: »Franciaország nem adja el az atombombát Kíná­nak sem pénzért, sem hitel­ben.« Néhány napja egy Wowra nevű hamburgi magándetek­tív könnyűbúvár-fölszerelés­sel lemerült az ausztrai Mondsee-be és megfulladt. Osztrák sajtóvélemények sze­rint alapos a gyanú, hogy a szerencsétlenül járt Wowra és ugyancsak hamburgi társa a hitleristák által a tóba sül­lyesztett értékek után kuta­tott. A vállalkozás gyanús hátterét megerősíti, hogy a két nyugatnémet Ausztriába való utazása előtt magas ösz- szegű életbiztosítást kötött. Bár otthon szerény körülmé­nyek között éltek, két vado­natúj gépkocsival, nagy érté­kű fölszereléssel érkeztek Ausztriába, és egyenként 100 000 schilling összegű kész­pénzt találtak náluk. Genf (MTI). A TASZSZ tudósítói jelen tik: Ázsia, Afrika és Latin-Ame­rika képviselői, valamint a szo­cialista országok küldöttei szerdán délután ismét elhagy­ták az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletének ülés­termét, amikor a dél-afrikai delegátus jelentkezett szólásra. Űjább tüntetés volt ez az egész emberiség nevében a dél­afrikai kormány által folyta­tott bűnös faji megkülönböz­tetési politika ellen. Savrvov, a Belorussz SZSZK kereskedelemügyi minisztere felszólalásában hangoztatta, hogy a Dél-afrikai Köztársaság és Portugália politikája élesen ellentmond az értekezlet cél­jainak és elveinek. Megállapít­va, hogy e két ország képvi­selőinek nincs helye a konfe­rencián, a belorusz küldött megjegyezte: »Ugyanakkor igazságtalanság, hogy az NDK, a Kínai Népköztársaság és a Nicosia (MTI). Ralph Bunche, az ENSZ fő­titkárhelyettese szerda este különrepülőgépen négynapos látogatásra Nicosiába érkezett. Érkezésekor kijelentette, hogy látogatásának célja részletes jelentés készítése az ENSZ ciprusi működésének első 12 napjáról. Bunche az eredetileg tervezett időpontnál egy nap­pal hamarabb érkezett Ciprus­ra, hogy találkozhasson Maka- riosz elnökkel, aki ma Athén­ba utazik. « * « A múlt két napban csökkent a feszültség Cipruson. Ez idő Rio de Janeiro (MTI). Brazíliában az utolsó 24 órá­ban lényegesebb változás nem történt. Az új köztársasági el­nököt, valamint az alelnököt előreláthatólag ma választják meg. Ezzel kapcsolatban emlí­tésre érdemes az AFP brazíliai tudósítójának ama jelentése, hogy politikai körökben két újabb lehetséges elnök­jelölt személye merült fel. Az egyik Amaury Kruel tá­bornok, akinek a személyes beavatkozása - döntő mértékben járult hozzá a Goulart-ellenes puccs sikeréhez, a másik En­rico Gáspár Dutra tábornok, aki 1946 januárjától 1951 ja­nuárjáig már betöltötte az el­nöki tisztséget. A legesélyesebb jelölt azonban változatlanul Gastello Branco tábornok, aki szerdán — meglehetős szűk­szavúsággal — így fogalmazta meg programját: »A pártok felett, de nem nélkülük kívá­nok kormányozni.« Harcok Dél-Vietnamban TAKÁCS ISTVÄN KETTŐS JÁTÉK (51) Lassan csomagolni v kezdett. Ma nincs esti esemény, és már betördelte az oldalt. Be­kerültek a fiókba a jegyzet­tömbök, a füzetek', felvette ka­bátját és az ajtó felé indult. Rozgonyival randevúzott a Viharban. Ma csöndes nap volt a presszóban. Télen kevesebb a lóverseny, s az onnan érke­ző hangos vendég. Rozgonyi már az egyik sarokasztalnál ült. — Csakhogy látlak, Imrém — lelkendezett. — Néhány percre futottam csak be, tessék, itt az utolsó ötezer. — Vizy hanyag mozdu­lattal rántottá ki zsebéből a százasköteget. — Nem olyan sürgős, miért hajtod magad — csóválta fe­jét Rozgonyi. — Nem szeretek tartozni, különben is ezt a pénzt is megkerestem a filmesektől. — Az asztalon már ott állt két konyak, de Vizy nem nyúlt hozzá. — Tudod, hogy nem iszom, kocsival vagyok. Ép­pen elég ezeA a síkos úton ve­zetni. — Hová sietsz? Meg akarta­lak hívni a Mályvába. Nekem is szabad estém van — mo­solygott kesernyésen Rozgonyi —, az asszony elutazott a nő­véréhez. Csak már elküldhet- ném Csehszlovákiába nyaralni. De szép két hetem lenne!... Fianem az útlevél... — Majd máskor beszélünk róla, most megyek. Szervusz. Korán akarok lefeküdni. De ebből a korai lefekvés­ből semmi sem lett... Mikor megforgatta lakáskul­csát a zárban, következő napi elintézni valóin töprengett. Benn, az előszobában, már épp a villanykapcsolót készült fölkattintani, mikor észrevette, hogy szobája ajtaja alól fény­csík világít. Vera nem lep­hette meg, hiszen épp az imént beszélt Szolnokkal... Akkor hát ő feledte volna égve? Le­hetetlen, kora délelőtt ment el hazulról! Most mégis fölgyújtotta a villanyt az előszobában, hogy futóléptekkel haladjon végig rajta, s benyisson szobájába. Ott állt, a kilincsre fagyott kézzel a kitárt ajtóban, vil- lámütötten a meglepetéstől. Kedvenc karosszékében, a sa­rokban, kemény kötésű, sötét hajú, bajuszos férfi ült. Meg­jelentére parányit megemelke­dett ültében, s fesztelenül rá­köszönt: — Isten hozta, Vizy elvtárs! Nem bírt megszólalni. Hirte­lenében csak annyit érzett, hogy valahonnan, a tegnapból termett itt ez az ember, nem az ismeretlenség dobta szobá­ja sarkába. A vendég mosolygott: — Érezze otthon magát... ne álljon itt kalapban, kabát­ban! Helyezkedjék kényelem­be, hogy elbeszélgessünk egy kicsit... Ez a' hang! .", Sápadtan lépett egyet hátra, hogy helyette tagjai végezzék el a beidegzett mozdulatokat, s hányja kabátját a fogasra. A látogató még egyre a ka­rosszékben ült, keresztbe ve­tett lábbal, vonásaira fagyott mosolyával s kiszólt: — Az előszobában oltsa el a villanyt! Most jött ki az első hang Vizy Imre torkán, mióta be­tette lábát: — De kérem ... hogyan ju­tott be ön ... a bezárt lakás­ba? — Istenem, technika dolga. — Könnyedén egyik székre mutatott: — Miért nem ül le végre? Volt az egészben valami észbontó. A jelenet kísérteties és hátborzongatóan valóságos egyszerre. Vendég, aki vár rá. Hívatlanul. S aztán átveszi az ő szerepét. Nyájas és udvarias házigazda lesz belőle, mielőtt ő fölocsúdhatnék. De nem is ez a legváratla­nabb, hanem az, hogy ő, ő ma­ga csak csodálkozik, megdöb­ben, de eszébe sem jut fölhá­borodni. S az idegen mintha olvasna homloka mögött, már ki is mondja bujkáló gondola­tát. — Nem furcsa ez, Vizy elv­társ? Nem emlékszik rám, igaz? És mégsem vagyok vad­idegen. Különben már rég ki­utasítana, vagy rendőrért kia­bálna, mit tudom én ... No nem? Vizy Imre összeráncolta homlokát. Valamire készült. Egy szóra, gesztusra talán, em­beri jelre, amellyel kifejezze, hogy mégsem tébolyult meg egészen, és nem is hagyja ma­gát megbolondítani. Csakhogy ez a jel sem bon­takozhatott ki, mert a látoga­tó éles mosolya, mely ott szü­letett meg bajusza tövében, eleve megfojtotta. — Ne is gondolkozzék ilyen szamárságokon ... Kárba ve­szett fáradság lenne. Sőt!... Inkább arra próbálja rácsavar­ni az ágyát, amire érdemes lesz most visszaemlékeznie egy kicsit... Értjük egymást, nem? — Nem... — a sző is sá­padt volt ajkán, ahogy valahá- ra leereszkedett a székre. Érezte, milyen szánalmas és gyászos ez a pillanat. Végigzu­hant rajta minden. Mintha a saját nacionáléját mondaná föl hangtalanul, mert meg kell győznie magát róla, ő az, aki mindezt átéli. Vizy Imre hír­lapíró, a Reggeli Híradó sport- rovatvezetője, sikeres ember, Kálnay Vera színművésznő férje, valaki, aki nem mehet végig a Népköztársaság útján, vagy a Belvároson húsz-hu­szonöt kalapemelés nélkül... és most mégis úgy ül a saját lakásán egy hirteleftül elébe­toppant bajuszos férfi előtt, ahogyan a föltett kérdésen töprengő kisdiák a professzora előtt, röstellkedőn, zavarban, lázas fejtörésben. És mindez talán nem is igaz már. Csak eddig volt igaz, eddig az óráig, eddig a percig, míg szembe nem találkozott ezzel az isme­retlennel. S ez az ismeretlen egyre mind határozottabban ismerős alakot kezd ölteni. —- Nem ... — formálták újra a szót ajkai, de most már egé­szen mást jelentett. Nem tilta­kozás volt többé, inkább elhes- segetése valaminek. Egy lelki- állapotnak? Egy fölbukkanó képnek? ... De hiszen annak a képnek nincsenek is körvo­nalai. Sötétség veszi körül. Az arc nem mond semmit. Az alak is, inkább csak rémlik. A hang... a hang, amint kiszól a sötétségből. A táj sötétjéből. És nem lehet többé eltagadni. Itt van, itt a szobájában, a mindennapos környezetben, ezek közt a bútorok közt, me­lyek oly kevéssé illenek hoz­zá, és mégis egyszeriben oly végzetesen természetes, mind-, ez, mintha valahol a mélyben már várta volna. Várta, anél­kül, hogy valaha is eszébe öt­lött. (Folytatjuk.) A hatalom új urai eközben [változatlanul folytatják Gou- Hart híveinek és általában a [haladó politikai szervezetek­ének és személyeknek üldözé­sét. A letartóztatások is to­vább folynak. A riói bör­tönökben, valamint a Re­cife előtt fekvő egyik szi­geten legalább háromezer politikai foglyot őriznek. A legújabb jelentések sze- irint némileg könnyítettek a Ill­írek cenzúrázásán: a külföldre (irányuló hírek ellenőrzését (szerdán megszüntették, a hír- (ügynökségek szerkesztöségei- Iben azonban továbbra is ott •maradnak azok a katonatisz­tek, akik a cenzúrázást lénye­dében végezték. Feladatuk a •jövőben a külföldről származó •hírek átszúrásé lesz. A brazil haditengerészeti miniszter rendeletileg el­távolította a tengerészet kötelékéből azt a 23 mat­rózt, aki a húsvéti ten­gerészzendülést kirobban­totta. (Mint ismeretes, e zendülés ve­szetett a Goulart elnök eltávo­lításával végződött államcsíny (kirobbanásához. Az AFP Buenos Aires-i tu­dósítója megállapítja, hogy a ibrazil »magasabb társadalmi •osztályok« rokonszenvvel kí­sérik a mostani politikai ese- • ményeket. Ennek bizonyítéka, •hogy a brazil nagyiparosok •késznek mutatkoztak nagy •összegű önkéntes kölcsönt bo­csátani az új kormányzat ren­delkezésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom