Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-08 / 81. szám

Szerda, 1964. április 8. 3 SOMOGYI NÉPLAP Tegnapi számunkban jelent meg M. A. Szuszlov elvtárs »Az SZKP harca a nemzetkö­zi kommunista mozgalom egy­ségéért« című beszédének első része. A beszéd befejező ré­szét az alábbiakban közöljük: A kínai vezetők a fegyelmet nem úgy tekintik, mint az azonos gondolkodású kommu­nisták nagy szövetségének minden egyes osztagával szemben fennálló kötelesség öntudatos teljesítését, hanem mint kényszerű alárendelést és parancsolást. Itt nyil­vánvalóan megmutatkozik an­nak a gyakorlatnak a hatása, mely annyira jellemzi ma­guknak a Kínai Kommunista Párt vezetőinek a módszerét. De mennyire idegen ez a marxizmus—leninizmus egész szellemétől! — állapítja meg Szuszlov elvtárs, majd azt fej­tegette, hogy célul tűzték ma­guk elé, bármilyen áron is. de lejáratnak minden, valóban marxista—leninista pártot, amely megérdemelt tiszteletet élvez a kommunista világ­mozgalomban és a néptöme­gek előtt. Különösen felháborító az az álláspont, amelyet a KKP Központi Bizottsága képvisel a kapitalista országokban har­coló kommunista pártokkal szemben. Ezeknek az amúgy is bonyolult viszonyok között működő pártoknak nem ke­vés többletnehézséget terem­tenek a kínai vezetők. A proletárszolidaritás pekin­gi értelmezése megítélhető ab­ból a magatartásból, amelyet a KKP Központi Bizottsága tanúsított, amikor a baathista nacionalisták leszámoltak Szalam Adillal és az Iraki tőivel. A kínai vezetők a kül- Kommunista Párt más veze- tott beszélgetéseikben nyiltan földi küldöttségekkel folyta- kárörömüket fejezték ki az iraki elvtársak bestiális meg­gyilkolása fölött Ezután Szuszlov arról be­szélt, hogy az egész kínai propagandagépezet: az Űj­Kína hírügynökség, a tájékoz­tató központok, a különböző fajta bulletinek, a rádió — ma harcot folytat a marxista —leninista pártok ellen. A kínai vezetők lényegében új ideológiai frontot nyitottak a testvérpártok ellen. E téren nem vetik meg az antikom- munizmus fegyvertárából ki­kölcsönzött fogásokat. Mibe kerül ■ például a kínai propagandának bevetni a »moszkvai kormánypálcá­ról« hangoztatott kohol­mányt, amelynek intésé­re állítólag hol az egyik, hol a másik irányba »fordulnak« a kommunista pártok. Ez a rágalom egyformán sértő mind a népeik nemzeti érde­keit következetesen védelmező testvérpártókra, mind az SZKP-ra, amelytől idegen minden beavatkozás más pár­tok belügyeibe. Nem egyéb ez, mint a »Moszkva kezéről« hangoztatott, az imperialista propaganda által kitalált régi mese új változata. Szakadár tevékenységükre a kínai vezetők akkor tették fel a koronát, amikor az utóbbi időben híveket kezdtek tobo­rozni a testvérpártok sorai­ban és ezekből frakciós cso­portokat alakítottak. Jelenleg Peking segítségé­vel és támogatásával pártel­lenes, szakadár, renegát cso­portok alakultak Belgiumban, Brazíliában, Ausztráliában, Ceylonban, Nagy-Britanniá- ban és néhány más ország­ban. E csoportok főkolompo­sainak kezében váratlanul nagy pénzösszegek tünedez-' nek fel. Újságokat, folyóirato­kat alapitanak, mindenféle rágalmazó irodalmat adnak ki, nem ritkán üzletet nyitnak kínai propagandatermékek árusítására. E csoportok részvevői rend­szerint becsvágyó karrieris­ták, politikai ’ szélkakasok és hasonszőrűek. A pártellenes csoportok részvevői egyes or­szágokban jobboldali oppor­tunista irányzatokat képvisel­nek. A szakadár csoportok soraiban Ausztriában, Chi­lében, az Egyesült Államok­ban megtalálhatók sötét múl­tú egyének, kalandorok. Érthető, hogy a testvérpár­tok nem tűrik meg e frakciós csoportokat és kivetik őket soraikból. Ilyenkor Pekingből minden esetben »rettenetes« fenyegetőzés következik a testvérpártokra, s azzal vá­dolják őket, hogy »törvényte­let módszereket alkalmaznak«. A. Szuszlov beszéde Nyíltan meg kell monda­nunk, hogy a kommunista mozgalom történetében soha­sem volt ilyesmire példa. So­ha egyetlen párt sem vette a fejébe azt, hogy a más orszá­gok kommunista pártjaiból ki­zárt szánalmas szakadár csó- portokat igazi »pártnak« nyil­vánítsa ki, az igazi kommunis­ta pártokat pedig »volt pár­toknak« nevezze. A kínai veze­tők, akik oly fennhangon be­szélnek a pártok egyenjogúsá­gáról és egymás belügyeinek tiszteletben tartásáról, most valamiféle »legfelső bíróság« szerepét akarják betölteni a kommunista mozgalomban, s a kommunista pártok helyett megoldani e pártok belső éle­tének problémáit — jelentette ki Szuszlov. E csoportok meg­jelenését feltűnően kedvezően fogadták a tőkésországok ural­kodó körei, amelyek joggal lát­ják bennük azt az »ötödik had­oszlopot«, amely kapóra jön nekik a munkásmozgalomban. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának veze­tősége most még tovább megy, és nyíltan arra törekszik, hogy a kommunista világmozgalom ellensúlyozására összetákolja a vele hasonló gondolkozásúak tömbjét saját platformmal, cso­portfegyelemmel és pekingi központtal. Ezeket a terveket még 1962 végén kikotyogta Mehmed Shehu, amikor kije- lentette, hogy most van alaku­lóban a marxizmus—leni- nizmushoz hű pártok tömbje, amelynek élén a kínai párt áll. . Miért alakítják meg ezt a tömböt? Mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem a mun­kásmozgalom céljaiért, nem a világ imperializmusa ellen ví­vott harcra, hiszen ennek a tömbnek már a gondolata is önmagában hordja a szakadás csíráit és nyilvánvalóan a munkásosztály erőinek a gyen­gítését szolgálja. Ez a tömb ezért alakul meg, hogy harcol­jon a marxista—leninista pár­tok ellen, a kommunista világ­mozgalom ellen, a KKP Köz­ponti Bizottsága vezetőségének a sajátos céljai érdekében. A kommunista világmozga­lom megbontására irányuló tö­rekvésüket a kínai vezetők át­vitték a demokratikus erők nemzetközi frontjának soraiba is. Néhány esztendeje a béke­harcosok, a nő-, az ifjúsági és egyéb nemzetközi szervezetek kongresszusait és konferenciáit a kínai képviselők szakadár ki­rohanásokra használják fel. A kommunista világmozgalom korunk legnagyobb befolyású politikai erejévé vált. A nem­zetközi kommunista mozgalom életében különösen nevezetes volt az utolsó évtized, amikor a személyi kultusz káros kö­vetkezményeit legyűrve jelen­tősen aktivizálta alkotó, elmé­leti és gyakorlati tevékenysé­gét, ezeket még szorosabban fűzte az élet követelményeihez, a széles népi tömegek szükség­leteihez és kívánságaihoz. Ilyen történelmi háttérrel különösen látható nemcsak a kínai vezetők szakadár tevé­kenységének káros volta, ha­nem egyúttal azon törekvéseik­nek teljes kilátástalansága is, hogy letérítsék lenini útjáról és saját elképzeléseiknek rendel­jék alá a kommunista világ­mozgalmat. Nem lenne helyes azonban, ha nem mérnénk fel kellőkép­pen a KKP Központi Bizottsá­ga frakciós cselekedeteinek ve­szélyességét. A kínai vezetők mindenféle éretlen és ingatag elemre támaszkodnak, de olya­nokra is, akik megrekedtek a személyi kultusz világában és rabjai a személyi kultusz alatt kialakult dogmatizmusnak és doktriner sematizmusnak. Frakciós módszereikkel felka­rolják az olyan mindenféle re­negátakat és elfajzottakat, akik bármilyen zászló alatt készek küzdeni a kommunizmus el­len. A kínai vezetők a maguk antileninista vonalának és sza­kadár tevékenységének leple­zésére a »jelenkori revizioniz- mus« elleni harc zászlaja alatt lépnek fel. Marxista-leninis­ta pártokat »revizionistáknak« bélyegeznek, magukat azonban »igazi« forradalmároknak tün­tetik fel. Arra számítanak, hogy ezzel sikerül megtévesz­teniük azokat az embereket, akik nem ismerik a nemzetkö­zi kommunista mozgalomnak a jobb- és a »baloldali« oppor­tunizmus ellen vívott harca igazi történetét és hajlamosak arra, hogy nagyszerű tanaink lényegének elsajátítása he­lyett csupán a forradalmi harc felszíni sémáit tegyék magu­kévá. A kínai szakadárok fogásai nem téveszthetik meg a világ marxista—leninistáit. A világ marxista-leninista pártjainak abszolút többsége nyíltan el­ítélte a KKP Központi Bizott­sága vezetőinek antileninista kalandor irányvonalát. VII. A kispolgári, a nacionalista, az újtrockista elhajlás veszélyességéről Szuszlov elvtárs ezután fel- eti: Hogyan történhetett meg, ogy a forradalmi harc és az j társadalom építése terén agy tapasztalatokkal rendel- ező Kínai Kommunista Párt­ák a vezetői a kommunista Llágmozgalom elleni harc út­ira léptek? Kivel is van dől­ünk a KKP vezetőinek sze- íélyében? További fejtegetései során ímutat: Vajon a kínai teore- kusok jelenlegi koncepciói em emlékeztetnek-e bennün- et a leninizmus által régen rétvert kispolgári áramlatok rémos eszméjére? Csak kis- olgári »ultra«-forradalmár te­intheti a különböző társadal- íi rendszerű államok békés gyüttélésének politikáját az nperializmus elleni harcról aló »lemondásnak«, a forra- alom »tagadásának«. Csak kispolgári »ultra«-for- idalmár üdvözölheti öröm­tel azt a tételt, amely szerint a forradalmi háború utolsó öntő eszköz« a két társadalmi andszer ellentéteinek meg­büntetésére. Csak kispolgári 3zuper«-forradalmár követel­ed, hogy »azonnal« és »min- enütt« kezdjék meg a forra- lalrnat, tekintet nélkül a ki- lakult konkrét körülmények- e és erőviszonyokra. Csak lyenek szállhatnak síkra a orradalom békés útjának fel- asználása ellen, mert szá- nukra a »forradalmiság« gyeden ismérve: a fegyveres rőszak alkalmazása, tekintet léikül arra, hogy megkövete- ik-e azt a körülmények vagy Ennélfogva teljesen érthető, hogy ilyen útra lépve a kínai vezetők törvényszerűen elju­tottak most már oda, hogy sok eszméjüket és koncepciójukat a trockizmus ideológiai poggyá­szából kölcsönzik ki, miként a trockizmustól örökölték a mar­xista—leninista pártok ellen folytatott harc frakciós, sza­kadár módszereit is. Igen, elvtársak, nyíltan meg kell mondani ■— jelentette ki Szuszlov —, a Kínai Kommu­nista Párt vezetőinek elméleti és politikai nézetei összessé­gükben sokban felelevenítik a trockizmust, amelyet a nem­zetközi forradalmi mozgalom már régen elvetett. Milyenek valójában a kínai vezetők nézetei a háború és a béke kérdésében? E nézetek tulajdonképpen az új viszo­nyok között megismétlik ezt a trockista jelszót: »Se békét, se háborút!« A kapitalizmussal való gazdasági versenyről is megismétlik Trockij régi téte­lét. Nem kevésbé szembetűnő a trockizmussal való rokonság azokban a kínai tézisekben, amelyek a szocialista országok »burzsoá elfajulásának« veszé­lyéről szólnak. Vajon nem ismerjük-e fel a trockizmus - jellemvonásait azokban a kínai elgondolások­ban, amelyek túlbecsülik az erőszak, a kényszerítés szere­pét a forradalomban és a szo­cialista építésben? Lám, itt van a kínai veze­tők politikai bölcsességének forrása! Csodálkozhatunk-e ezek után, hogy a mai trockizmus vezetői a Kínai Kommunista Párt »vezetőihez fordulva így szólunk hozzájuk (így tett ta­valy júliusban Losadas, a troc­kizmus egyik latin-amerikai vezére): »Kínai elvtársak! Önök nem állíthatják, hogy azok a kérdések, amelyeket forradalmi következtetések­ként felvetnek, csakis az önök elméleti és politikai munkájá- jának eredménye. Ezek — a IV. Internacionálé következte­tései.« Nem véletlen, hogy a kínai vezetők jelenlegi politikai irányvonalához a trockisták nyíltan olyan reményeket fűz­nek, hogy ennek révén meg­élénkül régen ellaposodott mozgalmuk. A kínai vezetők úgy tesznek, mintha ezt nem is vennék ész­re. Úgy látszik, így véleked­nek: »A jelenlegi trockizmus kevésbé ismert áramlat, fel lehet használni annak eszméit és »kínai látszatot lehet köl­csönözni azoknak«. A jelenlegi trockisták leple­zetlen örömmel szemlélik a KKP vezetőinek ezt az eljárá­sát. Ezek a tények önmagukért beszélnek. Az SZKP és a kom­munista világmozgalom elleni harc logikája következtében a KKP vezetői egyre inkább egy sorba kerülnek a marxizmus— leninizmus legádázabb ellensé­gével, a trockizmussal — ál­lapította meg Szuszlov, majd így folytatta: A Kínai Kommunista Párt vezetőiből a jelek szerint hiányzik a marxista—leninista edzettség ahhoz, hogy szilár­dan ellen tudjanak állni a kis­polgári ösztönösség támadásá­nak, meg tudják védelmezni a proletárszocializmus vo­nalát. Csak ezzel magyaráz­hatjuk azt a tényt, hogy a kis­polgári ideológia nyomta fá bélyegét bel- és külpolitiká­jukra egyaránt. Nem kívánnánk foglalkozni a KKP vezetőinek belpolitiká­jával. Minthogy azonban a kí­nai vezetőknek a nemzetközi porondon követett kalandor irányvonala összefügg belpo­litikai téren elkövetett hibáik­kal, erről is beszélni kell. Minden ország marxista— leninistái tudják már, milyen eredménnyel járt a »nagy ug­rás« és a népi kommunák po­litikája. Lehetetlen nem látni e politikában olyan balos kí­sérletet, amely a társadalmi fejlődés elengedhetetlenül szükséges szakaszainak átug- rására irányult. Ezek a tervek minden gaz­dasági megalapozás nélkül ké­szültek, anélkül, hogy figye­lembe vették volná az ország tényleges lehetőségeit. E kísérletek eredménye köz­ismert. A Kínai Népköztársa­ság gazdasága több évre visz- szaesett. A kínai vezetők jelenlegi ál­láspontjának forrását elemez­ve lehetetlen nem látni azt is, hogy a KKP vezetőinek kül­politikai tevékenységében egy­re fokozódó erővel nyilvánul­nak meg a nacionalista nagy­hatalmi törekvések. A nacio­nalizmus mindjobban a kínai vezetők cselekedeteinek moz­gató rugójává válik. Megmu­tatkozott ez már a »nagy ug­rás« időszakában, mert hiszen a »nagy ugrást« szemlátomást azért eszelték ki, hogy »egy ugrással« megpróbálják meg­előzni az összes szocialista or­szágokat és elfoglalni az ural­kodó helyzetet a szocialista vi­lágrendszerben. Kifejezésre jutott ez a kínai kormány olyan akcióiban, mint a nacio­nalista szenvedélyek mestersé­ges felszítása a határkérdések körül, a KKP vezetőinek a ka­ribi válság idején tanúsított magatartása, a kínai kormány­nak a nukleáris kérdésben el­foglalt álláspontja. Ezek és más tények leleple­zik, milyen szakadék tátong a kínai vezetők szavai és tettei között. A kínai propaganda az imperializmus elleni harcot az Egyesült Államok elleni harc­ra korlátozza, figyelmen kí­vül hagyja az Egyesült Álla­mok japán, nyugatnémet és francia imperialista szövetsé­geseit. Vajon nem azt jelenti ez, hogy a kínai vezetők part­nereket keresnek maguknak az említett országok monopolista köreiben az úgynevezett «je­lenkori revizionizmus« elleni harchoz? Nagy gyanakvást kelt a kí­nai vezetőknek úgynevezett »közbenső övezet« elmélete, amely Nyugat-Németországot, Angliát, Franciaországot és Ja­pánt az amerikai imperializ­mus uszályában haladó orszá­goknak tekinti, s ezzel rózsa­színű képet fest az angol, a francia, a japán és különösen a nyugatnémet imperialisták­ról, elkendőzi ezek agresszivi­tását, és azt a veszélyt, amely részükről a szocialista orszá­gok népeit, a nemzeti felsza­badító mozgalmat, az egyete­mes békét fenyegeti. A »közbenső övezet« kínai elmélete objektiven nézve tisz­tára mossa az angol, a francia, a nyugatnémet és a japán im­perialistákat, és kedvező ezek számára. Meg kell mondanunk, hogy az imperialista hatalmak ural­kodó körei »rátapintottak« a kínai politika titkára. Megér­tették, hogy a kínai vezetők »forradalmi« frázisai egyálta­lán nem az imperializmus el­len irányulnak. E frázisok va­lódi rendeltetése az, hogy lep­lezzék az SZKP és a kommu­nista világmozgalom elleni el­keseredett harcot, de semmi­vel sem veszélyeztetik az im­perialistákat. Innen az a for­dulat, amely mostanában a ve­zető tőkés államok Kína iránti politikájában kialakult. Mi, mint a világ jninden marxista—leninistája, joggal aggódunk, vajon milyen ve­szélyes útra viszik a kínai ve­zetők nagy országukat. Ne­hogy az legyen az eredmény, hogy a kínai vezetők, akik helytelen, antileninista útju­kon haladnak, gyakorlatilag az imperializmus reakciós, har­cias elemeihez csatlakozzanak, amint ez niár egyszer előfor­dult, mégpedig akkor, amikor a Kínai Népköztársaság kor­mánya megtagadta a moszkvai atomcsendszerződés aláírását. A KKP Központi Bizottsá­gának mai állásfoglalását a bel- és külpolitikában egy­aránt lehetetlen megérteni, ha nem vesszük szemügyre, mi­lyen légkör alakult ki a Kínai Kommunista Pártban és az or­szágban a személyi kultusz el­terjesztésének eredményekép­pen. Lehetetlen elhallgatni azt a tényt, hogy Mao Ce-tung személyi kultusza egyre káro­sabban hat a Kínai Kommu­nista Párt tevékenységére. A kínai propaganda úgy ál­lítja be a dolgot, mintha Mao Ce-tung eszmevilága lenne ko­runk marxizmusa—leninizmu- sa, »a- szocialista forradalom, a szocializmus és a kommu­nizmus építésének tudományos elmélete«. / Ma már teljesen világos, hogy a KKP vezetősége Mao Ce-tung személyi kultuszát az egész kommunista világmozga­lomra akarja kiterjeszteni, hogy a KKP vezetője — mint annak idején Sztálin — isten­ként magasodjék minden mar­xista—leninista párt fölé, sa­ját kényére-kedvére döntse el politikájuk és tevékenységük valamennyi kérdését. A sze­mélyi kultusz ideológiája is gyakorlatban sokban megma­gyarázza, miért támadtak a kínai vezetőknek hegemonista e1 gondolásai — állapította meg Szuszlov elvtárs. A történelem azonban nem ismétlődik meg. S az, ami elő­ször tragédia volt, másodszor csak bohózat lehet. A KKP ve­zetőinek tudniuk kellene, hogy a kommunista mozgalom so­hasem tűri meg a marxizmus —leninizmustól idegen szemé­lyi kultusz viszonyainak meg­ismétlődését, mert a múltban túlságosan drága árat fizetett ezért. A kommunista mozga­lom összeegyeztethetetlen a személyi kultusszal. Az SZKP XX. kongresszusa örökre végzett pártunkban ez­zel a marxizmus—leninizmus­tól idegen jelenséggel, s meg­teremtette annak minden fel­tételét, hogy a személyi kul­tusz időszakára jellemző vi­szonyok soha ne ismétlődhes­senek meg. Szuszlov ezután rámutatott: A kínai vezetők nyíltan vállal­ták a Sztálin-kultusz védelme­zőinek szerepét; kijelentették, hogy aki ez ellen harcol, az »meg akarja dönteni a marxiz­mus—leninizmust, gyalázza a proletárdiktatúrát«. Pedig hát éppen a személyi kultusz ferdíti el a proletár- diktatúra legfontosabb vonat­kozásait, hiszen a proletárdik­tatúra a demokrácia legmaga­sabb formája: demokrácia a dolgozók számára. Lenin ide­jében biztosították a párt- és állami élet, a szocialista tör­vényesség demokratikus elvei­nek szigorú tiszteletben tar­tását. Sztálin személyi kultu­szának időszakában más mód­szer kerekedett felül: a fizikai leszámolás azokkal az pártem­berekkel, akiket Sztálin meg­gyanúsított, hogy nem értenek egyet nézeteivel. Sztálin a pro­letárdiktatúra kardját — amely az ellenség ellen ren­deltetett — a kommunista párt és a szocialista állam ká­derei ellen fordította. De — úgy látszik — a kínai vezetőknek Sztálin tevékeny­ségéből éppen ez a mozzanat volt ínyükre. Ezért azonosít­ják helytelen vezetési módsze­reit a proletariátus diktatúrá­jával. A kínai vezetőknek ez a vo­nalvezetése semmi jót sem ígér a népnek. Ebben nem a marxisták, nem a leninisták ideológiája és erkölcse nyilvá­nul meg, hanem olyan embe­reké, akik az erőszak, az el­nyomás módszereire építik számításaikat. Mindenki tudja, hogy 1956- ban és 1957-ben Mao Ce-tung és Liu Sao-csi beszédeiben, a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól szóló cikkek­ben (amelyeket a KKP Politi­kai Bizottsága jóváhagyott), nagyra értékelték az SZKP- nak a személyi kultusz követ­kezményeinek felszámolására irányuló tevékenységét. Ma á kínai vezetők, politikai számításaikból kiindulva, vé­delmükbe vették a személyi kultuszt. Mindenekelőtt azért vették védelmükbe Sztálin fer­dítéseit és hibáit, mert ők ma­guk Mao Ce-tung kultuszát plántálják el. A KKP vezetősége mai anti­leninista, szakadár irányvona­lának vizsgálata a következő tanulságot sugallja: A kommu­nista világmozgalom előtt reá-, lis veszélyként áll egy olyan kispolgári, nacionalista elhaj­lás, amely »baloldali« frázisok­kal takarózik. Ennek az elhaj­lásnak a veszélye annál na­gyobb, mert olyan párt veze­tőivel van dolgunk, amely ha­talmon van, nagy államappa­rátussal és az ideológiai tö- ihegpropaganda eszközeivel rendelkezik. Az SZKP — akárcsak a többi marxista—leninista párt — kétségkívül kénytelen oda­(Folytatás a 4. oldalon) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat segédmunkásokat kőműveseket és ácsokat vesz föl kaposvári, siófoki, marcali és más munkahelyeire a megyében. Jelentkezés az illetékes járási székhelyeken a tanácsoknál; a vállalat központjában, Kaposvár, Májas 1. atca 57. szám; a siófoki fő-építésvezetőségen, Siófok, Fő utca 222. é6 az építkezéseken. (72361) / iii

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom