Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-03 / 78. szám

MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA Az építőipari párthatározatról tárgyalt a Kaposvári Városi Pártbizottság A Kaposvári Városi Pártbi­zottság tegnapi ülésén meg­tárgyalta a Központi Bizott­ságnak az építőiparról szóló határozatát Somogyi József elvtárs? a pártbizottság első titkára elő­adói beszédében részletesen foglalkozott az állami és ta­nácsi építőipari vállalatok, a kisipari szövetkezet és az Ingatlankezelő Vállalat mun­kájával és feladataival, a la­kásépítés helyzetével. Többek között hangsúlyozta, hogy az Építőipari Ktsz-nek elsősor­ban a kisebb volumenű épít­kezések vállalásával az eddi­ginél jobban kell törődni a lakosság szolgáltatási igényei­nek kielégítésével. A gondo­sabb, jobb minőségű munkára hívta föl az IKV figyelmét. Bejelentette, hogy rövidesen megalakítják a városépítő koordinációs bizottságot, amelynek az együttműködés előmozdítása lesz az egyik fő feladata. Felhívta a tanács fi­gyelmét, hogy biztosítsák a területeket az építkezések szá­mára, s idejében gondoskod­janak a tervekről és egyéb feltételekről. Végezetül Somogyi elvtárs elmondotta, hogy a KB hatá­rozatát az építővállalatok kommunistái taggyűlésen tár­gyalják meg. Ezeken a párt- vb tagjai is részt vesznek. A termeltetésről és a gazdálkodásról tanácskozott a MÉSZÖV választmánya A Szövetkezetek Megyei Központjának v asztmánya és felügyelő bizot ...aga tegnap együttes ülést l : t. Ezen részt vett és felt 'alt dr. Se­tényi József, a r etkezetek Országos Szövet gének fő­osztályvezetője és Németh Ferenc, a megyei pártbizott­ság első titkára. A tanácsko­zást Illés Dezső, a választ­mány elnöke, a megyei párt- bizottság titkára vezette. Az együtes ülés napirend­jén négy téma szerepelt. A termeltetés és felvásárlás ta­pasztalatairól és feladatairól Küher János, a MÉSZÖV elnökhelyettese, a MÉK igaz­gatója számolt be. Ez a téma váltotta ki a legnagyobb ér­deklődést, ez vált az ülés központi napirendjévé. A vi­ta a termeltetéssel és a felvá­sárlással összefüggésben rá­mutatott a földművesszövet­kezetek tömegpolitikai fel­adataira, a vezetőknek a szö­vetkezeti demokráciából adó­dó kötelességeire. A megye földművesszövet­kezeti szerveinek múlt évi gazdálkodásáról és idei költ­ségvetéséről Kiss József, a MÉSZÖV főkönyvelője, a fel­ügyelő bizottság működéséről Béres Lajos, a bizottság elnö­ke, a választmány legutóbbi ülése határozatainak végre­hajtásáról Horváth János, a MÉSZÖV elnöke adott szá­mot. Születésnap Méghozzá kettős. A tavasz­hoz kötődik mindegyik. Sem­mi különös nincs abban, hogy Patcai István zimányi pa­rasztember ezen a napon töl­tötte be 70. életévét. És lát­szatra abban sem, hogy há­rom éve éppen ezen a napon érkeztek a harkányi Baranya Szállóba az első somogyi pa­rasztüdülők. Az Állami Biztosító Somogy megyei Igazgatóságának Ter­melőszövetkezeti Tagok Biz­tosítási és önsegélyző Cso­portja három éve kezdte meg a tsz-tagok üdültetését — el­sőként az országban. Emlékszem jól, egy héttel utóbb a megyei igazgatóval együtt utaztunk Harkányba. Panaszolta, hogy milyen ne­hezen ment az első csoport megszervezése, alig akadt je­lentkező. Könyörögni kellett az embereknek, hogy jöjje­nek, gyógyuljanak, pihenje­nek. Valahogy mégiscsak ösz- szejött a negyvenes csoport. A szálló igazgatója kétség- beesetten fogadott bennünket. A csoportból ugyanis tizenket- ten »megszöktek«. Az egyik bácsika összepakolta a holmi­ját, és kiballagott az állomás­ra. Búcsúzás nélkül ment el. Az utolsó odaállt az igazgató elé, és zavartan forgatta a kalapját: — Elmegyek én is.... — De miért? — Elég volt a pihenésből. Jó itt, szép itt, csakhogy elfá­radok a tétlenségben. Hiá­nyoznak a lovak, hiába mon­dana is bármit, megyek. Meg­köszönök mindent, elég volt a négy nap ... Órákon át beszélgettünk a még ottlevőkkel. Dicsérték a kosztot, a kiszolgálást, az or­vosi felügyeletet, a gyógyfür­dőt, a siklósi borokat. Két héttel utóbb megtudtam, hogy a huszonnyolc közül csupán négy maradt ott az utolsó na­pig­Három éve ennek. A születésnapját ünneplő Patcai bácsi pontosan az öt­századik somogyi üdülő. Ér-* demes nyomon követni a for­dulatot. A parasztemberek át­alakulását. Tulajdonképpen nagyon rövid idő ez a há­rom év. Mégis mennyi kétsé­get, mennyi maradiságot ásott el az élet ezalatt! Hatan ülünk az asztalnál. A szél földszagot hoz be az üdü­lő nyitott ablakán. Elmesé­lem az első csoport történetét. Nevetnek. Megkérdezem, hogy 6k nem gondoltak-e »szökés- -re. — Majd ha bolondok Ten­nénk — mondja az egyik né­niké. Valamennyiért — beleértve a távollevőket is — most üdülnek először életükben. A legtöbben közülük két nap­nál hosszabb időre még soha­sem utaztak el falujukból. — Az életből mindig csak egy tenyérnyit láttunk — mondja Susánszki János ba- latonőszödi tsz-tag. — És most? Bütykös ujjaival sokáig so- dorgatja bajuszát. Hallgat. Patcai előrehajol. — Annyit mondok csak, én bizony máskor is eljövök. Ezentúl nézem egy kicsit a világot... Kék ruhát és fehér inget visel. Talán ebben esküdött. Ezt a ruhát esztendőnként egyszer vette elő azelőtt a szekrényből. Most már más­ként van. És ez jó, örvende­tes. Németh Sándor Kém mérsékelték az italosán motorozó Tóth János büntetését A napokban döntött a me­gyei föllebbviteli bíróság Tóth János balatonkenesei lakos bűnügyében. Tóth a múlt év nyarán Siófokról Marcaliba vitte motorkerék­párján ismerősét, Pallós Jó­zsef cukrászt. Visszafelé Kő­röshegyen megálltak inni, s italos állapotban vezette to­vább motorját. Bár tudta, hogy Siófok és Zamárdi kö­zött javítják az utat, nem csökkentette a sebességet. Nem vette észre az út mellett álló aszfaltkészítő gépet és be­lerohant. Utasa életét vesz­tette. A közlekedési bíróság Tóth Jánost egyévi és négyhónapi börtönre ítélte, a járműveze­téstől öt évre eltiltotta. Tóth föllebbezett. A megyei fel- lebbviteli bíróság helyben­hagyta a közlekedési büntető tanács döntését. A párt-vb megvizsgálta: Mi! tettek a megyei pártbizotiság határozatának végrehajtásáért a tahi járásban? (Tudósítónktól.) A megyei pártbizottság 1963. november 2-i ülésén a falusi pártszervezetek munká­jának javításáról hozott hatá­rozatot. A tabi járás pártszer­vezetei taggyűléseken vitatták meg ebből- fakadó kötelessé­güket. A párttagok többsége helyesen értelmezte, a határo­zat jelentőségét, ám — minta járási párt-végrehajtóbizott­ság megállapította — a párt­építésben még nem sikerült eredményt elérni, a pártszer­vezetek kevesebb tagjelöltet vettek föl, mint azelőtt. Né­mely helyeken ugyanis bizal­matlanul, fenntartással fogad­ták a jelentkezőket. A fiadi, a kisbárapáti, a lullai, a so- mogyacsai, a szorosadi, a tor­vaji és a zalai tsz-pártszerve- zetek például 1963-ban egyet­len tagjelöltet sem vettek föl, bár ezek mindegyike a gyen­ge pártszervezetek közé tarto­zik. A járási párt-vb fölmérte a párttitkárok és a vezetőségi tagok iskolai, illetve pártisko- lai végzettségét, s 1970-ig to- vábképzési tervet készített. A szervezeti élet javult, tért hó­dít a tervszerűség, a taggyű­lések a legfontosabb felada­tokra irányítják a párttagság figyelmét. A jól dolgozó párt- szervezetek vezetőségi ülésein mindinkább központi helyet foglalnak el a termelés szer­vezésével, az irányítással kap­csolatos kérdések. Ezekre min­den esetben meghívják a tsz- ek szakembereit, brigádveze­tőit, s határozataik meghoza­talakor figyelembe veszik ja­vaslataikat. Javult a pártszervezetek munkája a kulturális élet irányításában is. Minden köz­ségben indult pártoktatás, s ezen többen vesznek részt, mint azelőtt. Emelkedett a párton kívüli hallgatók szá­mé. Az általános iskolába 495, a gimnázium és technikum levelező tagozatán 152 felnőtt tanul. A végrehajtó bizottság ér­tékelése szerint a pártalap- szervezeteknek a jövőben még nagyobb gondot kell fordítani a megyei pártbizottság emlí­tett határozatának végrehajtá­sára. A kaposvári üzletek nyitva tartása az ünnep előtt és április 4 — 5-én A kétnapos ünnep miatt módosították a kaposvári üz­letek nyitvatartását. A Ven­déglátó Vállalat boltjai ápri­lis 4-én és 5-én vasárnapi nyitva tartás szerint állnak a lakosság rendelkezésére. Az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat üzletei pénteken a hétköznapi rend szerint tarta­nak nyitva, április 4-én és 5- én zárva lesznek. Az Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat húsboltjai áp­rilis 3-án, pénteken a szoká­sosnál egy órával későbben zárnak, a. többi üzlet a ren­des, hétköznapi nyitva tartás szerint várja a vásáiTókat. Április 4-én, szombaton va­lamennyi élelmiszerbolt zárva lesz. Április 5-én, vasárnap az egyébként is nyitva tartó bol­tok a szokásos program sze­rint üzemelnek. A kaposvári földművesszö­vetkezet üzletei április 3-án a hétköznapi nyitva tartás sze­rint várják a vásárlókat. Az élelmiszerboltok április 4-én és 5-én zárva lesznek, a ven­déglátóhelyek pedig mindkét napon a vasárnapi nyitva tar­tás szerint üzemelnek. Közlekedési balesetek A megengedettnél gyorsab­ban vezette járművét Horváth Gyula Kaposvár, Béke utca 81. szám alatti lakos, és bele­hajtott a HG 04-61 rendszá­mú autóbuszba. Sérülés nem történt, az anyagi kár 10 000 forint. Ittasan motorozott Sovány István kaposvári lakos, és a Laborfalvi Róza utcában az árokba borult. Életveszélyes sérüléseket szenvedett. Utasa, Druzsin István kaposvári la­kos könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. Sovány ■’Ilen bűnvádi eljárás indul. Vörös József hetesi lakos Kaposfőn a VC 13-47 rend­számú vontató vezetőfülkéjé­ből kiesett, s a pótkocsi ke­resztülment rajta. Vörös sú­lyos sérüléseket szenvedett. Figyelmetlenül ment az út­testen Búzás Istvánná kapos­vári lakos, s a kerékpárral haladó Takács László a Domb utcában elütötte. Búzásné nyolc napon túl gyógyuló sé­rüléseket szenvedett. Szabály­sértési eljárás indult ellene, mert nem a járdán ment, ha­nem az úttesten. II vád: gyermekkinzás Ifjúság elleni bűntett címén emelt vádat a Barcsi Járási Ügyészség Begovácz József és Begovácz Józsefné Potony, Szabadság utca 3. sz. alatti lakosok ellen. Begovácz és élettársa seprűkészítéssel fog­lalkoztak, és állandóan ván­doroltak. Gyakran hetekig nem voltak odahaza. Emiatt a Álom, álom, édes álom... Szundikálnak a ságvári óvodások a jó ebéd után. Az előbb még mocorogtak, dünnyögtek a gyerekek, hirte­len pilledtek el. Ez a mosolygo kislány biztosan a Panni babáról álmodik, az a kisfiú meg. a nagy labdáról • • • • .* * gyámügyi hatóság állami gon­dozásba vette két gyermekü­ket: Józsit és Magdolnát. A kisfiú négyszer, a kislány há­romszor ismételte meg az ál­talános iskola első osztályát, mivel teljesen magukra vol­tak hagyatva. A szülők addig könyörögtek és fogadkoztak, amíg vissza nem kapták gyermekeiket. A csavargásról és az italozásról azonban ezután sem mondtak le. A tízéves kislány és a ti­zenkét éves fiú a legtöbbször a jószívű szomszédoktól ka­pott enni. Ha a szülők haza jöttek, pénzüket az italboltban költötték el. Ilyenkor az apa mindig megverte a családot. Az anya több ízben nagykés­sel kergette a gyerekeket. Egy alkalommal a szomszédok mentették meg a kisfiút. Feb­ruár 10-én az apa újra elver­te a családot. A kisfiú elke­seredésében megszökött, és egy pajtában aludt. Másnap reggel szülei újra elzavarták a háztól. Az apa azt ordította neki, többé ne menjen haza, mert megöli. Délután a kis­lány is elszökött hazulról. Az éjszakát egy disznóól padlá­sán töltötték. A falu lakóinak bejelentése után a tanács azonnal intéz­kedett. A két gyereket állami gondozásba vették. A szülők a bíróság előtt felelnek tettü- >kért SOftOK Emil Blixt vingaekeri (Svédország) lakos felesége fiúgyermeket hozott a világ­ra. A dologban az a »pláne«, hogy Emil Blixt nyolcvankét éves. A hírrel kapcsolatban a Paris Jour című francia napilap ezt írja: »Eddig is tudtuk, hogy az északi klí­ma kedvez a férfiaknak, ez esetben mégis némi kéte­lyeink vannak.« * * * A bonni törvényszék érde­kes kártérítési pörben ho­zott elvi jelentőségű döntést. Az ítélet legfontosabb ré­sze így hangzik: »Elvileg nem lehet mun­kaszerencsétlenségnek nyil­vánítani egy olyan balese­tet, amikor egy állami tiszt­viselő az asztalra könyököl, s miután könyöke megcsú­szik, fejjel előrebukik, és el­töri orrcsontját az íróasztal élén.« * * * Kari Farkas magyar szár­mazású osztrák újságíró ír­ja: ».Ausztriát és Németor­szágot a közös nyelv választ­ja el egymástól.« * * * A líbiai kormány összefog­lalót adott ki eddigi munká­jának eredményeiről. A könyv alakú beszámoló előszavában szó szerint ez olvasható: Mindenki szaba­don bírálhatja a kormány beszámolóját, mert egyedül csak Allah csalhatatlan.« * * * A Komszomolszkaja Prav­da című szovjet ifjúsági lap szerkesztőségétől azt kérdez­te egy olvasó, hogy illendő-e, szabad-e charlestont táncol­ni. A lap válasza így hang­zott: »Eszmei szempontból nem tilalmas, a kérdés csak az, hogy tud-e charlestonozni.« * * * Anette Stroyberg, a dán származású filmszínésznő, akiből Roger Vadim francia filmrendező második Brigit­te Bardot-t akart nevelni, így nyilatkozott olaszországi tartózkodásáról: »Magam sem értem, ho­gyan bírtam ki három évet Olaszországban. Az olasz férfiak akkor is képmutatók, amikor udvarolnak. Egy francia csak annak teszi a szépet, aki tetszik neki. Ez­zel szemben az olaszok rá sem hederítenek ilyen cse­kélységekre, saját nagyany­juknak is hajlandók csapni a szelet.« * * * A The Midie West című amerikai lapban jelent meg az alábbi apróhirdetés: »Eltűnt egy papagáj. Kü­lönös ismertető jele: ha éde­semnek szólítják, így felel: Menj a fenébe, vén gaz­ember.« * * * Quentin Hough angol kul­tuszminiszter alábbi mondá­sa Anglia-szerte nagy de­rültséget keltett: — A kormánynak nincs szüksége arra, hogy a parla­ment előtt mindenféle osto­baságokat védelmébe ve­gyen, kivéve, ha saját baklö­véseiről van szó. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünU meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index: 25067. »Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom